Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-20 / 67. szám

if *V> ÍAy* VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ' H/\ pgCM * A segesdi pártszervezet új vezetősége valóraváltja a munka- tervben megszabott feladatokat Az egész országban tudomást szereztek az öreglakiak szorgalmáról A kaposvári üzemi konyhák munkájáról Rádióműsor MEGYEI PÄRT BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ XI. évfolyam, 67. szám. ’■ * sn FILLÉR bzomoat, laai március 20. ÜZEMEINK FONTOS FELADATA: A MINŐSÉG JAVÍTÁSA Az eddigi munkaversenyek nagy- ' jából, de elsősorban azért is, mert a mértékben előrelendítették hazánk- kormányprogramra óta és általában ban az építés ügyét, segítettek a so- az utóbbi évek alatt megnőtt dolgo- ronlévő gazdasági feladatok megöl- zó népünk igénye, s ma már sokkal dásában. A most folyó kongresszusi nagyobb gondot kell fordítani a verseny ugyancsak arra hivatott, gyártmányok minőségére, mint bár­hogy előbbrelendítse a terveink tel- mikor. Azokat tekinthetjük tehát el- jesítéséért, a kormányprogramra cél- sősorban jó eredményeknek, ame- kitűzéseinek megvalósulásáért vívott lyeknéi nemcsak a teljesítménytöbb- harcot. Ez a verseny spontánul, a let, de a minőség megjavítása is el­Harcban a Megyei Pártbizottság kongresszusi versenyzászlajáért! dolgozók lelkesedéséből, alkotó kez­deményezéséből született. Megyénk­ben ezer és ezer dolgozó tett foga­dalmat pártunk kongresszusának tiszteletére, önkéntesen, a párt iránti szerétéiből fakadt elhatározással fo­gadták meg, hogy a kongresszusi verseny eredményeivel megalapozzák az első negyedévi, de az egész évi terv teljesítését is. Ezeknek a vállalásoknak teljesí­tése már eddig is sokmillió forinttal erősítette népgazdaságunkat. Különö­sen értékes a vállalásoknak és az eredményeknek az a része, amely a minőség megjavítását szolgálja. A felajánlások teljesítése során százával születtek 'kimagasló telje­screndű pontként szerepel. | Igen helyes kezdeményezés ezzel kapcsolatban a Kaposvári Textilmü­veknél az, hogy a három műszak versenyez egymással. Az eredménye­ket naponta értékelik, s ugyanakkor tudatják azokat a dolgozókkal. Az értékelésnél nemcsak a mennyiségi tervteljesítés, hanem az energiafel- j használás és elsősorban a minőség adatai szerepelnek. Az elmúlt ver­senyszakaszban például az üzemré­szek közötti versenyben nemcsak azért Tett első az előfonó üzemrész, mert 100 százalékon felül teljesítette j tervét, de azért is, mert a selejtet 1 jelentősen csökkentette, megjavult az előfonalak minősége. Ez jó példa síímények. Simon József, a kapós- alra> hogyan kell a dolgozók fi- vári 73/4-es Építőipari Vállalat szia- gyeimét a legfontosabb feladatok felé hanovista segédmunkása a kongresz- irányítani, hogyan lehet a verseny- szusi verseny ideje alatt brigádjával ^8n a legfontosabb célt elérni, állandóan csaknem kétszeres normát Természetesen nagyon sok függ a teljesített. Ugyancsak ennél a válla- felvilágosító munkától és a műszaki latnál (Nagy Lajos vasbetonszerelő értelmiségtől. Rákosi elvtárs azt és brigádja 200 százalék felett telje- mondta: »a szervezés soha nem he- sít mnnkája jó megszervezésével, az lyettesítheti az agifációt«. Ez a meg- anyag előkészítésével. A kaposvári állapítás minden területen, a munka- Autófuvarozási Vállalatnál Szeóiák verseny területén is érvényes. A Béla kocsivezető tűnt ki a kongresz- népnevelőknek kell — a műszaki ér- szusi verseny alatt kiváló teljesítmé- telmiségrc támaszkodva — megma- nyável, a Ribakov-mozgalomban gyarázniok mindenegyes munkásnak való részvételével. Még értékesebbek azonban azok az eredmények, amelyeket a Kapos­vári Textilművekben, a Nagyatádi Kézimunkafonalgyárban, vagy a ka­posvári Asztalosipari KTSZ-ben el­értek. Ezeken a helyeken a kongresz- szusi vállalásokban elsősorban a mi­nőség megjavítása szerepelt. A dol­35 holdat felszántottak, 4 hold tavasai húsát elvetettek Pétevhidán Péterhida község dolgozó parasztjai lelkesen csatlakoztak a III. pártkongresszus tiszteletére indított versenymozgalomihoz. Erdős Horváth József 6 holdas gazda vállalta, hogy 1954. évi tej- és baromfibeadási kötelezettségét április 1-re teljesíti: vállalásának már február 24-én ele­get tett, s ezért a községi tanács oklevéllel tüntette ki. A község dolgozó parasztjai -követik az élenjárók példáját, szinte versenyszerűen megy a tojásbeadás. Ez azt eredményezte, hogy a március 9-i átvételi napon 81 kg tojást gyűjtöttek be, 12-én pedig 60 kg-ot adtak be Péterhida be­csületes dolgozó parasztjai. Számos gazda arról beszél, hogy április 4- re, felszabadulásunk évfordulójánál! ünnepére egész évi beadási kötele­zettségének eleget tesz. ! A község dolgozói tanácsülésen megtárgyalták a tavaszi vetések ütemtervét a helyi adottságok figyelembevételével. Eddig 45 mázsa ta­vaszi búzavetőmagot vettek át az állami raktártól, hogy elvessék. Közel 240 kh-at megtrágyáztak tavaszi alá, és hozzáfogtak az őszi szántások ei- boronálásához. Paksica István 9 holdas dolgozó paraszt kezdte meg elő­ször a szántást a tavaszi búza és zab alá. Paksica gazdatárs példáját kö­vette a község többi dolgozója is. Eddig felszántottak 35 kh-at, elvetettek 4 hold tavaszi búzát, 2 hold zabot és az őszi vetésekből 15 holdat fej trá­gyáztak. Péterhida dolgozó parasztjai bizakodva néznek e gazdasági év elé, tudják, hogy időben elvégzett munkájuknak meglesz az eredménye. Németh József VB-elnök. Az elsők közöli akarjuk elvégezni a szántást AKI ÉLENJÁR A BEGYŰJTÉSBEN A nagyatádi Dózsa termelőszövet­kezet jól halad a tavaszi mezőgaz­dasági munkákkal. A gépállomás már felszántotta az ősszel felszántat- lanul hagyott földet és tagságunk e héten elvetett 10 kh. zabot, 10 kh. tavaszi árpát, 23 kh. lóherét. Folya­matban van az őszi kalászosok fej­trágyázása is, amit a hét folyamán befejezünk. Úgy igyekszünk, hogy termelőszövetkezetünk az elsőik kö­zött fejezze be a tavaszi munkát. Cseh Vendel Nagyatád, Dózsa tsz. j A tavaszi szántás-vetés eddigi eredményei Megyénk minden részéből jelentik naponta a termelőszövetkezetek és 1 egyénileg dolgozó parasztok, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák idő­beni és jóminőségű elvégzésével harcolnak a pártnak adott szavuk való- raváltásáért, s hogy e munkákban már milyen eredményeket értek el. a saját munkapadjára, gépére, szer- Á gyékényesi Győzelem tsz elnö- j A répáspuszíai Első Ötéves Terv számjára, anyagjára alkalmazva, ke, Kovács János elvtárs arról szá- tsz tagjai is nagy lendülettel harcol- hogy mit jelent népgazdasági szem- mól be, hogy jólszervezett munkával nak a szántás-vetés mielőbbi elvég- pontból, s egyben az egyén szem- már elvetettek a tsz-ben 8 hold ló- zéséért. Különösen jól dolgoznak a pontjából is — százszor, ezerszer 10 herét, 3 hold zabot, 54 hold őszi ga- vetésnél Kovács József és Szántó centiméter fonal, egy deka vas, fél bonavetést pedig fejtrágyáztak és ed- László elvtársak. Eddig összesen 20 dig több mint 8 hold földet felszán­tottak. * * * kiló cement megtakarítása. S ilyen munkát akkor végezhetnek funkcio­náriusaink, ha szakítanak egynéhány gozók állták adott szavukat — ma bevett, de elavult, ma már alig ha­mar mindhárom helyen elsőrendű a fósos agitációs formával. készítmények minősége. I Ahhoz, hogy a kongresszusi ver­líasonléan élenjárnak az üzemek- seny még eredményesebb legyen, ben a kommunisták. A pártonkívüü hogy a kongresszus előtti hetekben dolgozók elsősorban az ő példájukat még nagyobb legyen a verseny len­követték, amikor vállalásaikat túl- dülete — az is szükséges, hogy a ver- teljesítették. Szép számmal' találunk ' senyzők eredményeit rendszeresen a kaposvári Fűtőháznál ifjúmunká­sokat, akik példamutatóan harcol­nak a fogadalmak teljesítéséért. A értékeljék. nyilvánosságra hozzák üzemeinkben. Semmit sem ér az olyan fogadalom, amelynek végre­Textilművekben nem egy és nem két hajtását nem ellenőrzik, amellyel a olyan női dolgozó található, aki fo­gadalmát jelentősen túlteljesíti. Ugyanígy élenjárnak a Nagyatádi Kézimunlcafonalgyár női dolgozói is. Általában azt keli mondanunk, hogy a szocialista munkaverseny me­gyénkben most a kongresszusi ver­seny alatt soha nem látott lendüle­tet vett. Ezt nemcsak abban az érte­lemben mondhatjuk, hogy egyre több kimagasló teljesitmény születik, ha­nem abban is, hogy ez a mozgalom megyénk minden dolgozójára, fizikai­ra, műszakira egyaránt kiterjedt. Jó eredményeket értek el a műszaki dolgozók is. Az üzemek kongresz- szusi eredményeinek elsősorban az a titka, hogy a műszaki szorosan együttműködtek a fizikai dolgozókkal, biztosítják számukra a verseny minden feltételét. A számtalan kedvező jel, egészsé­ges kezdeményezés és kimagasló eredmény azonban nem homályosit- hatja el a hiányosságokat. Többhelyütt időnként szem elől tévesztik a minő­ségi szempontokat. Ez még mindig a régi versenyek kampányszerűségé­ből fakad. Megyénk több üzemében a dolgozók teljesítményeik 5—10 szá­zalékos' emelésére tettek vállalást. Tagadhatatlan, hogy ez eredmény, de minőségi szempontból kifogás alá esik. Az 5—10 százalékos normatúl­teljesítésnél sokkal fontosabb a mi­nőség megjavítása nemcsak az üze­mi profil megjavításának szempont­fogadalom elhangzása után már nem törődnek. A jó versenynyilvánosság, a rendszeres ellenőrzés és értékelés segít bennünket olyan verseny- szellem megteremtésében, amely nem tűri az önző, a versenytárs ká­rára történő versenyzést. Meg kell te­remteni az egymást segítő, elvtár- sias vetélkedés szellemét. Ennek egyik eszköze a jó munkamódszerek felkutatása és terjesztése. Ismerjék meg az elmaradók is az élenjárók módszerét, alkalmazzák azt munká­jukban, hogy ők is az élre törhesse­nek, teljesíthessék a pártkongresz- szus tiszteletére tett fogadalmaikat. Nemcsak a kiugró nagy teljesítmé- dolgozők Dyek százaira van szükség, hanem a dolgozók zömének egyenletes magas­színvonalú munkájára. Hogy megyénk dolgozói mennyire szeretnek versenyezni, azt a kon­gresszusi verseny alatt elért számos nagyszerű eredmény mindennél job­ban bizonyítja. Megyénk dolgozói megértették a kormányprogramra célkitűzései megvalósításának fon­tosságát, s az ebből folyó kötelessé­geiket; mutatja ezt az a számos vállalás, ame yet a párt iránti sze­retet mondatott velük — s a párthoz való ragaszkodás az, amely ösztönzi őket arra, .hogy fogadalmaikat be­csülettel végre is hajtsák, s ezzel se­gítsék a mindnyájunk jólétét jelentő kormányprogramul célkitűzéseinek megvalósítását. Kulcsár Lajos, az iharosberényi Úttörő tsz elnöke örömmel jelenti, hogy a tsz tagsága lelkiismeretes munkával, a jóidő minden percét kihasználva harcol a III. pártkon­gresszus tiszteletére tett fogadalma teljesítéséért. Ennek eredményeként mintegy 25 hold főid tavaszi szántá­sát, 15 hold lóhere és 2 hold mák ve­tését, valamint 35 hold őszi gabona ftj trágyázását elvégezte a tsz tag­sága. * * * A somogycsicsói Békebástya tsz tagsága a vezetőség helyes irányítá­sával időben hozzáfogott a tavaszi szántás-vetés munkájához. így már tegnapelőtt büszkén jelenthette Mel­les János tsz-elnök, hogy 83 hold őszi gabonát fejtrágyáztak és 30 hold zabot, 4000 négyszögöl mákot időben elvetettek. * * * A bcrzencei Ujbarázda tsz-ben megvetették az idei bő termés alap­ját: időben hozzákezdtek a tavaszi vetési munkákhoz, s ezzel valóra- váltották a tsz tagjai a pártnak tett ígéretüket. Elvetettek 10 hold ló­herét, 10 hold lucernát, 10 hold ta­vaszi árpát, 10 hold zabot. Ezenkívül az őszi vetésekből 30 holdat fejtrá­gyáztak és 20 hold tavaszi szántást végeztek el. * * * Jó példával járnak az élen a ta­vaszi mezőgazdasági munkákban a somogyszüi Kossuth tsz tagjai is, akik szorgos munkával mintegy 50 hold területet szántottak fel most a tavaszon s elvetettek 20 hold tava­szi búzát, 15 hold tavaszi árpát, 3 hold mákot, valamint 1 holdra kiül­tették a dughagymát. hold tavaszi árpa, 12 hold zab és 10 hold szerződött len magja, 2 holdon pedig dugványrépa került a földbe. A répa kiültetésénél Vass Károly és Kulcsár Róza értek el legjobb tel­jesítményt. Dicséret illeti a tsz ve­zetőit is, akik helyesen szervezik és irányítják a tsz tavaszi munkájának elvégzését. * * * Az inkei Uj Elet termelőszövetke­zetben már napok óta lázas munka folyik. Olyan a tsz, mint egy fel­bolygatott méhraj, minden tag azon szorgoskodik a tsz-ben, hogy mi­előbb földbe kerüljön a mag. Nem­hiába a nagy szorgalom, mert már elvégezte a tsz tagsága 12 holdon a szántást, 22 holdon a tárcsázást és elvetették 20 holdon a zabot, 2 hol­don pedig a mákot. # * * A fülecspusztai Kossuth tsz tag­jai már tegnapelőtt arról adtak szá­mot, hogy felszántottak 5 holdat és elvégezték 20 hold őszi mélyszántás simítózását. Eddig 6 holdon vetettek árpát és a többi vetést ás hamaro­san befejezik. * * * A termelőszövetkezetek példáját követik az egyénileg dolgozó parasz­tok. Toponár község dolgozó paraszt­jai is nagyobb termést akarnak ki­kényszeríteni a földből az idén, mint a múlt évben, s ezért mindent elkö­vetnek, hogy a tavaszi vetőmagvak időben a földbe kerüljenek. A köz­ségi pártszervezet és tanács jó moz­gósító munkája nyomán a község dolgozói eddig több mint 161 holdon végezték el a tavaszi szántást, 68 holdon vetettek tavaszi árpát, 21 hol­don zabot és 11 holdon tavaszi bú­zát. A falusi pártszervezetek és tanácsok még erőteljesebben segítsék a tsz-eket és egyénileg dolgozó parasztokat a tavaszi mezőgazdasági mun­kák elvégzéséért folyó harcban, hogy határidőre megtörténjen minden munka, amely jövőévi kenyerünk biztosításának egyik alapja. Ezt kí­vánja egész dolgozó népünk érdeke. Hőgye István 6 holdas fonyódi dolgozó parasztról nemcsak közsé­gében, hanem megyeszerte tudják, hogy becsületbeli ügyének tartja az állam iránti kötelezettségének pon­tos teljesítését. Amellett, hogy jó példát mutat dolgozó paraszttársai­nak, nevelő szóval is serkenti őket az állami fegyelem betartására. 'Hőgye István a III. pártkongresz- szus tiszteletére indított versenyben is kezdeményező volt községében és adott szavát valóra is váltotta: tel­jesítette évi tojás- és baromfibeadási kötelezettségét. Somogyszenípálon minden fogatot a szántás-vetés mun­kájába állítottak a termelők, s en­nek eredményeként a községben mintegy 120 hold tavaszi szántást, 38 holdon az árpa és 4 holdon a vörös­here vetését végezték el. A somogy- szentpáli gazdák jó munkájukkal se­gítik a kormányprogramm megvaló­sítását, s a kongresszusi, verseny győ­zelemre vitelét megyénkben. Karádon sem késlekednek a tavaszi mezőgaz­dasági munkákkal a dolgozó parasz­tok. Ezt igazolja az, hogy néhány nap alatt mintegy 108 hold tavaszi szán­tás, 49 hold tavaszi búza és 61 hold tavaszi árpa vetése történt meg a ka- rádi határban. Mjii«izdték a csíráztatott burgonya vetését Segesden »Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget« — szólás-mondás ez falun. Van is bent igazság, mert Sándor-- és József-napkor meleg, napsütéses volt az idő és megélén­kült a mezei munka. Melegedett a föld is, olyannyira, hogy a szorgos gazdák Segesden megkezdték a csí­ráztatott burgonya vetését. 58 hold földön tették a földbe az előre csíráz­tatott, rövid tenyészidejű burgonyát* hogy minél előbb bő termést érjenek el és vihessenek piacra belőle. A burgonyaültetésben Selmeci Já« nos, a termelési bizottság elnöke, Ne­mes János* a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke, valamint Pánovics Imre, Egyed Lajos, Vitmann György dolgozó parasztok mutatnak példát- Példájuk követésre méltó megyénk valamennyi dolgozó parasztja szá-

Next

/
Thumbnails
Contents