Somogyi Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-27 / 22. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda. 1954 január 27. A négy hatalom külügyminisztereinek berlini értekezlete (Folytatás az 1. oldalról) A potsdami értekezlet részvevő ál­lamai az említett jaltai határozato­kat megerősítve a potsdami nyilat­kozatban Németországról kijelentet­ték, hogy »a német militarizmust és nácizmust gyökerestől kiirtják és a •zövetségesek megegyeznek abban, hogy most és a jövőben más intéz­kedéseket is foganatosítanak«, ame­lyek szükségesek ahhoz, hogy Né­metország soha többé ne veszélyez­tesse szomszédait vagy a világbékét. Ezekhez a határozatokhoz csatlako­zott Franciaország is. E döntések tá­mogatásra találtak a világ minden népénél. A német kérdésnek az európai biz­tonság fenntartása követelményeinek megfelelő megoldása nemcsak az európai népek és különösen a Né­metországgal szomszédos államok ér­dekeinek felel meg — ez utóbbi ál­lamok többízben voltak az agresszív német militarizmus áldozatai — ha­nem- megfelel maga a német nép nemzeti érdekeinek is. A fent említett potsdami nyilatko­zatnak a Németországról szóló feje­zete a német kérdés megoldásának ezt az oldalát is előírta. A nyilatko­zat ezt mondja: «-A szövetségeseknek nem szándékuk megsemmisíteni, vagy rabságba vetni a német népet. A szövetségesek lehetőséget kívánnak nyújtani a német népnek, hogy fel­készülhessen életének demokratikus és békés alapon történő újjászerve­zésére. Ha a német nép erőfeszítései állhatatosan e célra fognak irányul­ni, akkor idővel lehetségessé válik, hogy elfoglalhassa helyét a világ szabad és békés népei között«. Ugyanezt a gondolatot még 1942- ben kifejezte J. V. Sztálin, emléke­zetes szavaival; »A történelem tanulsága az, hogy hitierek jönnek és mennek, de a német nép, a német állam marad«. Érvényben vannak-e most ezek a Németország fejlődésének békesze- retö és demokratikus útjáról szóló határozatok? Erről nem lehet két vé­lemény. Mind a szovjet népnek, mind Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok népeinek azon nemzetközi egyezmények értelmében kell határo­zatot hozniok a német kérdésről, amelyeket Anglia, az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió kormánya el­fogadott és amelyekhez Franciaor­szág kormánya csatlakozott. A Jaltában elfogadott határozatok­nak, a potsdami egyezményeknek és az e határozatokban a német kérdés­re vonatkozó alapvető céloknak kell megmutatniok azt a fő irányt, amely­nek meg kell felelnie a berlini érte­kezlet határozatainak a német kér­désről. Akkor az európai béke meg­szilárdításának érdekeit fogják szol­gálni. Akkor az európai népek kö­zötti kapcsolatok — beleértve a né­met néppel való kapcsolatokat — normálisan, a nemzetközi együttmű­ködés megszilárdítása útján fognak fejlődni. A háború után kialakult euró­pai helyzet teljesen alátámasztja, hogy ezek a határozatok, amelyek előírják, hogy szükség van a né­met kérdésnek az európai bizton­ság követelményeinek megfelelő rendezésére, — helyesek. Ebből következik, hogy Németország egysége újjáteremtésének és az össznémet kormány megalakításá­nak kérdése elszakíthatatlan kap­csolatban van azzal a kérdéssel, vájjon békeszerető, demokrtikus állam lesz-e az egységes Német­ország, avagy újból militarista és agresszív állammá vélik. Ebből következőleg megengedhetetlen, hogy egész Németországot, vagy Német­ország valamelyik részét be­vonják az „európai védelmi közöség“-féle csoportosulásba. Az „európai védelmi közösség“ ugyanis az európai országok egyik csoportjának katonai tömbje Eu­rópa más államai ellen. Hogy például Nyugat-Németországnak az „európai védelmi közösségbe“ történő bevonása összeegyeztethe­tetlen az európai biztonság fenn­tartásának megoldásával, az már abból is kitűnik, hogy államok ilyen katonai tömbjének megala­kítása nemcsak lehetetlenné te­szi Németország nemzeti egységé­nek újjáteremtését, — elkerülhe­tetlenül arra vezet, hogy komo­lyan fokozódik az új európai há­ború veszélye. Erre tanít bennün­ket a XX. század történelmének tapasztalata is, hiszen senkinek közülünk nincs oka kételkedni ab­ban, hogy az újjáteremtett német militarizmus előbb, vagy utóbb, de feltétlenül darabokra tép min­den olyan .nemzetközi megállapo­dást, amelyhez most jelenlegi képviselői hozzájárulnak. Ezek csak arra várnak, hogy elfogad­ják az „európai hadsereg“ meg­alakításáról szóló határozatot. Aid' mostanában illúziókban ringatja magát azt illetően, hogy a német militarizmus megtartható az úgynevezett „európai hadse­reg“ eredeti terveinek keretei ko­zott, az talán később majd meg­bánja ezt, de akkor már későn lesz. Ha a német militarizmus előtt megnyílik újjászületésének útja, akkor — amint erről két világháború történelmi tapaszta­lata tanúskodik — az új világhá­ború veszélye kérlelhetetlenné, reálissá és elkerülhetetlenné vá­lik. Éppen ezért nem meglepő, hogy Európa népeit igen nyugta­lanítja az a kérdés, milyen utón halad Németország további fejlő­dése, — az egységes demokrati­kus Németországnak más orszá­gokkal folytatandó békés együtt­működése útján-e, avagy az új világháború előkészítésének és kirobbantásának útján, olyan úton, amely egyúttal maguk a né­metek közötti testvérgyilkos há­borúra is vezet. Gondolni kell a német militariz­mus újjáteremtése politikájának más komoly következményeire is. Az úgynevezett „európai hadse­reg“ megalakítása, azaz helyeseb­ben szólva a néhány nyugateuró- pai állam olyan hadseregének megalakítása, amelyben a fő ka­tonai erő a revansista, agresz- szív célokat követő nyugatnémet hadsereg lenne, előidézheti más európai álla­mok védelmi szövetségének megalakítását az utóbbiak biztonságának fenn­tartása érdekében. Ebben az eset­ben, ahelyett, hogy az európai né­pek az európai béke és biztonság közös fenntartásáról gondoskod­nának, két egymással szembenálló katonai államcsoportosulásra sza­kadnának. Ez pedig feltétlenül az új európai háború veszélyének fo­kozására vezetne. Az ilyen veszélyes európai helyzet 'kial'ialkulásóvaj küllőnősen olyan szárazföldi európai orszá­gaiknak keli számoiriiiok, m'nt a Szovjetunió és Franciaország. Tel­jesen. érthető, hogy Franciaor­szágban növekszik az „európai hadsereg“ eUeoíeÖeinek szánva, hi­szen ebben a hadseregben ural­kodó helyet, foglalna el a nyugat­német hadsereg, élén bitS'erisita tá­bornokokkal, akik megmutatták ábrázatukat, mint Franciaország területének nemrégi megszállói is. A Szovjetunió területének ,je— llemóős részét négy éven át meg­szállva tartotta a hitlerista had­sereg. A szovjet nép óriási áldoza­tot hozott mind emberben, mind anyagban a Németország elleni há­borúban, ezért feltétlenül minden eszközzel gondoskodik jövendő b ztonságának szava tolásáról. Meggyőződésünk, hogy a szovjet népnek ezek az érdekei azonosak mind Franciaország, mind) Len- gyeübrszág, mind Anglia és Bel­gium, mind Csehszlovákia és a lobbi békeszerető európai nép — • és nemcsak az európai népek — érdekeivel. Ezért' a Szovjetunió — éppen úgy, mint a többi európai ország — mindenekelőtt a Nemeit' órszággal szomszédos államok — jogosan véti fel azt a problémát, hogy a német kérdés megoldásának meg kell felelnie az európai biztonság követelményeinek. Ezt csak abban az esetben lehet elérni, ha Németország újraegyesí­tését békés és demokratikus ala­pon hajtják végre, ha megakadá­lyozzák agresszív erőként való feltámadását. A német kérdésnek csak ilyen megoldása felel meg az európa'. népek érdekelnek és egy­úttal a német nép létérdekeinek is. Más megoldás nemzetközit ön­gyilkossá,ggcí fenyegető útra terelt a német népet. Nem nehéz megérteni: e feli- adat megoldása azú követeli, hogy szükséges intézkedésekéit tegye­nek az olyan helyzet megakadá­lyozására, amelyben Németország sorsát ismét militaristáik éis re- vainsisták ragadták magukhoz, intézkedéseké:.' tegyenek annak 'ér­dekében, hogy elzárják a hatalom fellé vezető utat Németország oílyan elemei elöl, akik már most sem titkolják agresszív és revan­sista európai terveiket. Ezzel kapcsolatban emlléike.z'et- ni keűl nőhány fontos nemzetközi jeiledt'ősiégű okmányra. Érvényben van a német militarizmus ujj ag­resszív cselekménye.nelk elhárítá­sára kötött francia-szovjet szer­ződés. E colokat szolgálja az 1952. évi angol-szovjet szerződés is. Ér­vényben van az 1947. évii francia- aegoil szerződés is, amelynek ugyanez a rendéfi'etése. Végül, nem szabad iltebeesiijnti -a német kérdésekre vonatkozó potsdami határozatok jelentőségét. Vájjon m ndiez nem szolgalfhat-e és nem keli-e, hogy alapú] szolgáljon olyan konkrét' intézkedések együttes megtételéihez, amelyek megfelelnének az európai népek tartós békéje és biztonsága fenn­tartása érdekének? Mint ismere­tes, a négy hatalom a potsdami egy ezm ényb en k ő t e fezeft s'ége t váltót, hogy megköti a békeszer­ződést olyan német kormánnyal), amelyet „e cóiból Németország megfelelő kormányának“ tekint- hét, „amidőn, ilyen kormány meg­alakul“ Németország e célnak megfelelő kormánya csakis a béke kormánya lehet, nem pedig a háború kormánya. Olyan kormány, amely békés- 'kap­csolatok fenntartására törekszik a német nép és Európa más népei közötti, nem pedig az agresszió és a revans-kormány, nem olyan kor­mány, amely egyideg az észak- atlanti katonai tömjb -eszköze len­ne, majd pedig fegyverrell a kéz­ben lépne fel' a határmödosítás érdi ekeiben, következésképpen az új Ivilágháború kirohhaittá&a ér­dekében. Szere'ném kifejezni az,t a remé­nyünket, hagy éppen az európai béke és biztonság fenntartásának ezen magasztos és nemes céljaira törekszik majd ia jelenlegi tanács­kozáson képviselt valamennyi áliL íam, hiszen csak ezen az úton lle­het megtalálni az igazi európai biztonság fenntartása föladatának megoldását. Ennek érdekében meg kel lene egyezni arra vonatko­zóan, hogy ne húzódjék tovább az ezzel kapcsolatos, Németországra vonatkozó fölkérd estiknek — a Németországgal! való békeszerző­dés megkötésének és Uz egysé­ges német álfám demokratikus és fcékeszere'jő állapokon történő új­já tér elütésének — megoldása. Az elmondottak megmutatják, milyen szorosan kapcsolódik ösz- sze a német kérdés az európai biztonság problémáival. Az európai biztonság kérdése viszont szorosan kapcsolatban van napjaink alapvető feladatával — a nemzetközi feszültség enyhí­tésének feladatával. A három hatalom kormányai és a Szovjetunió kormánya közti jegyzékváltás során nem történt megegyezés arra vonatkozólag, hogy a Kínai Népköztársaság részvételével összehívják az öt hatalom tanácskozását a nemzet­közi feszültség enyhítését szolgáló intézkedések kérdésében. E he­lyett lehetségesnek minősítették, hogy a jelenlegi tanácskozáson visszatérjünk erre a kérdésre. A szovjet kormány felfogása szerint a berlini értekezleten ezt a kérdést a legkomolyabb figye­lemben kell részesíteni. Ezzel kap­csolatban kifejezzük készségün­ket, hogy megfelelő konkrét ja­vaslatot terjesszünk elő- az öt hatalom tanácskozásának összehí­vására vonatkozóan. E tanácsko­zást a berlini értekezletet köve­tően nemsokára meg lehetne tar­tani. Az öthatalom külügyminiszterei tanácskozásának összehívása a Kínai Népköztársaság rész­vételével régen szükségessé vált. A jelenlegi körülmények között csak az összes nagyhatalmak egyesült erőfeszítései — más ál­lamok erőfeszítéseivel együtt — biztosíthatják a feszültség enyhü­lését az egész nemzetközi helyzet­ben és csak ezek az együttes erő­feszítések biztosíthatják megfele­lő megegyezések elérését az égető nemzetközi kérdésekben. Mint ismeretes, az ENSZ bizton­sági tanácsára hárul a „főfelelős­ség a nemzetközi béke és bizton­ság fenntartásáért-“ Az is ismere­tes, hogy az ENSZ alapokmánya értelmében a biztonsági tanács minden, a nemzetközi béke fenn­tartásával összefüggő határozatát az öt nagyhatalom — Franciaor­szág, Anglia, az Egyesült Álla­mok, a Szovjeunió és Kina egyetértésével kell meghozni. Az Egyesült Nemzetek Szerve­zete alapokmányának ezeket a fontos tételeit jelenleg már csak azért sem lehet teljesíteni, mert a kinai népi kormány, a kínai nép egyetlen törvényes képviselője, nincs képviselve az Egyesült Nem­zetek Szervezetében. Ez a helyzet pedig főképpen annak következ­tében alakult ki, hogy az égjük állam, mégpedig az Amerikai Egyesült Államok szembeszáll az­zal, hogy helyreállítsák a Kinai Népköztársaság törvényes jogait. Ennek abnormálitása és megen- gedhetetlensége azonban annyira nyilvánvaló, hogy helytelen volna belenyugodni a kialakult helyzet­be. Éppen a jelenlegi körülmények között volna különösen nagyje­lentőségű az öthatolom külügymi­niszterei tanácskozásának ösze- hívása. Ilyen tanácskozás összehívása sokban elősegítené a nemzetközi felszültség enyhítését és követke­zésképpen az általános béke meg­erősítését. , Az öthatalom tanácskozásának összehívása szükséges -mindenek­előtt azért, hogy végetvessenek a fegyverkezési hajszának. Ezt fel­tétlenül meg kell tenni, mert a fegyverkezési hajsza folytatása nemcsak a népek számára teszi elviselhetetlenné a fegyverkezés terheit, de a nemzetközi helyzet további kiéleződésére, valamint államok katonai csoportosulásai­nak alakulására vezet mind az egyik, mind a másik oldalon. Egyetlen állam és köztük egyet­len nagyhatalom sem érhet el a jelenlegi körülmények között se müyen pozitív eredményt, ha a fegyverkezési hajsza politikáját folytatja. A fegyverkezési hajsza politikája azonban alááshatja az ország állami pénzügyeit és gaz­daságát, ha továbbra is elhúzódik ennek az agresszív és gazdasági­lag tarthatatlan politikának a folytatása. Lehet sok-sok milliárd dollárt, újabb és újabb milliárd fontster­linget felhasználni a fegyverkezé­si hajsza politikájának céljaira és lehet vigasztalni a fegyverkezési hajsza és az „erő politikája“ vala­milyen eredményeinek lát­szatával. De mindennek nincs szilárd alapja és következés­képpen nem biztosíthatja a kitű­zött cél elérését, bár erőfeszítést és megfelelő újabb és újabb rend­szabályok megvalósítását idézi elő a másik oldalon is. Ilyen esetek­ben elnyeri jelentőségét az ismert szabály: az egyik oldalon történt ak­ció megfelelő reakciót kelt a másik oldalon. Egyes hatalmak messzemenő terveket hajtanak végre, hogy számos katonai támaszpontot lé­tesítsenek idegen területen, távol határaiktól. Közben azt mondják, hogy ezt a védelem éhekében te­szik, bár ezt nem hiszik el sem azok, akik ezt mondják, sem azok, akik e kijelentéseket hall­gatják. Másrészről mindenki előtt világos, hogy jónéhány európai ál­lamban, Észak-Afrikában, továb­bá egyes közeli és középkeleti ál­lamok területén folyó amerikai katonai támaszpont létesítésének semmi köze sincs a védelmi cé­lokhoz. Nem kevés amerikai ka­tonai és nem katonai személyiség kereken kijelentette, hogy az ide­gen területen létesítendő számos amerikai katonai támaszpont megteremtése a Szovjetunió ellen, a Kinai Népköztársaság ellen, a népi demokratikus országok ellen irányul. Az ilyen politika és az ilyenfajta tervek a népek szemé­ben önmagukat fosztják meg hi­telüktől és elkerülhetetlen ku­darc vár reájuk. Mindebből bizonyos következ­tetéseket kell levonni. Mindenekelőtt el kell ismerni, hogy haladéktalanul olyan intéz­kedéseket kell tenni, mint vala­mennyi fegyverzet — különösen a nagyhatalmak fegyverzetének — jelentékeny csökkentése és olyan határozatokat kell hozni, amelyek az atom-, a hidrogénfegyver és más tömegpusztító fegyverfajták eltiltását, e tilalmak végrehajtá­sának hatékony nemzetközi ellen­őrzését szolgálják és efelé vezeti első lépésként el kell ismerni, hogy a kormányoknak le kell mondani az atomfegyver alkal­mazásáról. Ami az utóbbi kérdést illeti, a szovjet küldöttség természetesen abból a tényből indul ki, hogy az atomkérdésben az utóbbi időben bizonyos tárgyalási rendet állapí­tottak meg, amelyet követni kell. Elsőrendű nemzetközi jelentősé­gű volna az öt hatalom tanácsko­zásának összehívása és a nemzet­közi feszültség enyhítését szolgá­ló intézkedéseknek — köztük a fegyverkezési hajsza megszünte­tésének — e tanácskozáson törté­nő megtárgyalása. Nincsen olyan nép, nincsen olyan állam, amely­nek ne lenne érdeke, hogy leg­alábbis az alapját megvessék ezen igen fontos nemzetközi problé­mák gyümölcsöző megtárgyalásá­nak. A jelenlegi berlini értekez­let a maga részéről tehetne vala­milyen konkrét lépést annak ér­dekében, hogy elősegítse í> fegyverkezési hajsza megszüntetését. Feltétlenül megengedhetetlennek kell minősíteni az olyan kérdések további halogatását is, amelyek a nagyhatalmak közti kapcsolatok rendezésére vonatkoznak. E nél­kül nem biztosítható sok nemzet­közi probléma megoldása és nem lehet sikeresen elősegíteni a nem­zetközi feszültség további enyhí­tését. Ezzel kapcsolatban különös je­lentősége van a Kinai Népköztár­saságra vonatkozó kérdések rende­zésének, beleértve a Kinai Nép- köztársaság törvényes jogának helyreállítását az Egyesült Nem­zetek szervezetében. Az előreha­ladásnak e téren nagy jelentősége volna fontos nemzetközi politikai és gazdasági problémák rendezé­se, többek között a koreai kérdés megoldása szempontiából. Mint ismeretes, magának a koreai politikai értekezletnek az összehívá­sa is komoly nehézségekbe ütközik. Mindeddig nem értek el megállapo­dást még az értekezlet részvevőinek összetételéről sem. Más éles ellen­tétek is vannak a felek között, ami kifejezésre jutott abban, hogy dur­ván megsértették a fegyverszüneti egyezménynek a hadifogolykérdésre vonatkozó feltételeit. Mindez nagy­mértékben azzal kapcsolatos, hogy egyes nagyhatalmak között nincse­nek meg a normális kapcsolatok. Nem lehet kétséges, hogy az öt nagyhatalom értekezletének összehí­vása elősegítené számos nehézség el­távolítását, amelyek ma fennállanak mind a koreai kérdésben, mind né­hány más időszerű nemzetközi pro« bléma megoldása terén. Vannak or« szágok, amelyek még most sem haj« (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents