Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-20 / 298. szám
Az épülő kommunizmus országéból A város segít a falunak Egy moszkvakörnyéki kolhozban A. Kondratyenko, a Szumi-terület pártbizottsága titkárának cikkéből A területi pártszervezet az SZKP Központi Bizottsága teljes ülésén hozott határozatok végrehajtása érdekében fokozza a kolhozparasztok között a politikai szervezőmunkát és javítja a kolhozok, a szovhozok és a gépállomások vezetését. A területen ma a kolhozok és a gépállomások vezető kádereinek tekintetében nem kielégítő a helyzet. 59 gépállomás van a területen. Ezek közül 11-et elemi iskolát végzett, 25-öt középiskolát végzett igazgató vezet és csak 23 gépállomás élén áll főiskolai végzettségű szakember. A gépállomásokon dolgozó 59 főmérnök közül mindössze 25-nek van főiskolai vagy középiskolai műszaki képzettsége a többi a gyakorlatban szerezte meg a gépészi ismereteket. A javító- műhelyek vezetői között csupán két olyan szakember található, aki műszaki középiskolát végzett; a többiek a gyakorlatban szerezték meg a szakmai ismereteket. Mindez természetesen meglátszik a gépállomások munkáján. Nem tudják megfelelően kihasználni a mezőgazdasági technikát. Területünkön .például 1952-ben a traktorok átlagteljesítménye — 15 lóerős traktorokra átszámítva — 630 normálhektár volt. Tehát a traktorok átlagos napi teljesítménye nem haladta meg a 3.3 hektárt. Nyugodtan megállapíthatjuk: ahol a gépállomások- vezető kádereinek hiányos a szakképzettsége, ott jóval több a gépállás és a veszteglés, alacsony a traktorok, a kombájnok és a többi mezőgazdasági gép teljesítő- képessége, az ilyen gépállomások körletébe tartozó kolhozokban a terméshozam nem éri el a tervezett színvonalat. Nézzük például a burinszkajai gépállomást, amelynek igazgatója és főmérnöke nem irányította szakszerűen a munkát. Ezért aztán a gépállomás 1952-ben nem teljesítette a kolhozokkal kötött szerződésben vállalt kötelezettségeit: a kombájnnal végzett betakarítást 75.6 százalékra, a szántás-vetést 69.6 százalékra, a szénakaszálást 73.5 százalékra, a silózást 57.8 százalékra teljesítette. A párt felhívását a mezőgazdaságnak szakképzett káderekkel való megerősítésére — csak úgy, mint az egész országban — területünkön is lelkesen fogadták. A területi párioi- zottságnál, a területi mezőgazdasági és begyűjtési igazgatóságnál, a helyi pártszervezeteknél és a helyi szovjeteknél több mint 350 iparvállalati mérnök és technikus, mezőgazdasági szakember és gépész jelentette be, hogy a kolhozokba és a gépállomásokra kíván menni dolgozni. Ezek közül 250-en már el is utaztak falura. Az a szándékunk, hogy a legelmaradottabb kolhozokat és gépállomásokat szakképzett vezetőkkel erősítsük meg. Tizenkét gépészmérnököt, gépállomási főmérnöknek, 17 mérnököt és gépésztechnikust műhelyvezetőnek, 7 szakembert gépészellenőrnek, 15 szakképzett technikust részleg-gépésznek és 8 technikust műhelynormásnak neveztek ki. A helyi mezőgazdasági és begyűjtési igazgatóság számos vezető munkatársa, továbbá sok iparvállalati mérnök és technikus dolgozik ma már a gépállomásokon. Halipenko elvtárs, a területi mezőgazdasági ős begyűjtési igazgatóság egyik osztályának volt főmérnöke most a szúrni gép- és traktorállomás főmérnöke, Kljucsnyikov elvtársat, a pivnyenko- voi üzemi iskola volt tanulmányi vezetőjét főmérnöki megbízatással egy másik gép- és traktorállomásra irányították. A városból a falura érkező szakemberek nagy lelkesedéssel fogtak munkához. Halipenko elvtárs a szúrni gépállomásra érkezte után azonnal megszervezte az erő- és munkagépek géprészenkénti javítását és az állomás gépkezelőinek rendszeres oktatását. A mezőgazdasági termékek bőségének megteremtése országos feladat. Éppen ezért az iparvállalatok további védnökségeket vállalnak a kolhozok és a gépállomások felett, nagy műszaki segítséget nyújtanak a kolhozparasztoknak. A szúrni Frunze gépgyár dolgozói igen komolyan veszik vállalásukat: két kolhoz számára egy-egy üvegházat készítenek, ugyanakkor az öntözőberendezések létesítésében is segítenek. A gyár mérnökei a Lenin kolhoz számára elkészítették egy új kul- túrház építészeti tervét. Ugyanebben a kolhozban a gyár.villany szerelői segítenek megépíteni a magasfeszültségű áramvezetéket. Ebben az évben az iparvállalatok segítségével a Szumi-terület kolhozaiban 23, összesen kb. 10 ezer négyzetméter területű melegházat építenek. Ezeket a gyárak és üzemek fáradt gőzével fogják fűteni. A területi pártbizottság megfelelő intézkedéseket tett, hogy fokozza a kolhozok és gépállomások felett védnökséget vállalt iparvállalatok támogatását. A területi pártbizottság irányítása mellett a kerületi pártbizottságokban összeállították azokat a pártmunkás- csoportokat, amelyek — élükön a kerületi párttitkárral — állandó segítséget nyújtanak majd a gép- és traktorállomásoknak. Film mint borítóanyag A fal csillogva veri vissza az ablakon beömlő fényt. Úgy tűnik, mintha a szoba tapétáját üveg borítaná. Ha közelebbről megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a tapétát valóban nagyon sima, átlátszó anyag fedi. Ez azonban nem üveg, hanem kátrány- szerű anyagból készült film. Ez a film elég szilárd, éghetetlen, nem hat rá sem gépolaj, sem benzin, sem spiritusz, sőt még a gyenge savak és lúgok sem gyakorolnak rá hatást. Nem ég ki, festékek nem fogják. T-nr ~iiiim»»ii iii ■■IIIIHHI \ | Portól, tintafolttól és egyéb szeny- nyeződésektől nedves ronggyal lehet megtisztítani. Ennek a filmnek az alkalmazása szükségtelenné teszi a bútorok fényezését is, s módot nyújt arra, hogy bármilyen fafajtához hasonlóvá tegyék a bútor felületét. Hogyan lehetséges ez? Vékony papírra rányomtatják az értékes fafajta színes mintáját. Utána a papírlapot ráhelyezik a bútor felületére, lefedik a filmmel és az egészet rápréselik. la Szovjetunió ipari életéből Fejlődik Norilszk, a messzi Észak legfiatalabb városa Norilszk a Szovjetunió sarkkörön- túli vidékének legfiatalabb városa. Még nemrégen pusztaság terült el ott, ahol ma többemeletes házakkal beépített szép utcák állanak. Ebben az évben is sok új lakóház és kulturális intézmény épült. Nemrégiben nyílt meg a drámai színház, nézőtere 550 néző befogadására alkalmas. Felépült a mérnökök és műszaki dolgozók klubja, az Uttörők-háza. Nemrégiben nyílt meg a «Rogyina» (Haza) filmszínház. Hat iskola, két polikli- nika, négy kórház, egy szálloda, több napközi otthon, bölcsőde épült az utóbbi időben, sok üzlet és kisipari műhely kezdte meg munkáját. Hamarosan megindul egy újabb filmszínház és a kultúrpalota építkezése is. Folyik az utcák aszfaltozása. Az utcákon kényelmes autóbuszok bonyolítják le a közlekedést. Az építőanyagipar új gyártmányai A Szovjetunióban az építőanyagipari üzemek egyre több közszükségleti cikket gyártanak. Sok gyárban új műhelyeket létesítettek, amelyeket edények, bútorok, üveg, kerámia és fém árucikkek gyártásához szükséges felszerelésekkel láttak el. A leningrádi színházi-bútorgyárban székeket, karosszékeket, ebédlő- és íróasztalokat, könyvszekrényeket készítenek. A gyár dolgozói a negyedik negyedévben több mint másfélmillió rubel értékű bútort készítenek a vásárlóközönség számára. Rövidesen megindul a munka a brjanszki terület több típusházépítő üzemében is. Ezeken a helyeken különleges bútorműhelyt létesítenek. A kugyinovi kerámiagyár (moszkvai terület) és a kirovi építészeti fajánsz-gyár kollektívája különböző alakú, fonott kétszersültes "tálakat, korsókat, tejesköcsögöket és egyéb színes zománccal bevont edényeket gyárt. A tbiliszi márványmegmunkáló gyárban új műhely alakult, amelyben a megmunkálásnál visszamaradt hulladékokból asztalilámpákat, írókészleteket és egyéb művészi fara- gású árucikkeket készítenek. Az óriási mozdonygyár A vorosilovgrádi «Októberi forradalom» mozdonygyár kollektívája és a város dolgozói a napokban ünnepelték a gyár újjáalakításának 20. évfordulóját. 1933 november 27-én helyezték üzembe a Lugan-folyó partján ezt az óriási szovjet mozdonygyárat. A primitiv gépekkel dolgozó régi üzem helyén ma már új gyár épült, amely a vasút technikai átalakításának szilárd alapja lett. A gyár kollektívája az elmúlt 20 esztendő alatt sokezer mozdonyt készített, megindította az «FD» típusú új szovjet mozdony gyártását, majd az «ISz» típusú személyvonat-mozdonyét. A későbbiekben a gyár átállt a tökéletesített «L» típusú mozdony gyártására. A közlekedésügyi és nehézgépipari minisztérium a jubileum alkalmával köszönetét fejezte ki a gyár számos élenjáró munkásának és alkalmazottjának. Moszkvától néhány kilométerre, a itanyenszkij-kerületben van a Molotov kolhoz. Soküzemágú gazdaságában különösen fejlett az állattenyésztés és zöldségtermelés. A kolhozparasztok állandóan növelik a gyümölcsösök és szőlők területét» A kolhoz méhészettel is foglalkozik. A kolhozparaszíok igen nagy figyelmet fordítanak a tehenészet fejlesztésére, Az évi átlagos tejhozam eléri a 4208 kilogrammot. A takar- mánybázis alapját a vetett fűfélék képezik. A kolhoz gazdag termést gyűjt be az évelő füvekből és évente átlagban minden tehénre legalább 5 tonna takarmányt silóz. A Molotov kolhoznak gépesített állattenyésztő farmjai vannak. Minden állattenyésztési helyiséget villamosítottak, önitatókai, drótkötélpályákat szereltek fel. A takarmányelőkészítőben különböző takarmányfel- dolgozó és szállítógépeket találunk. Áz élenjáró agronómiái és zootechni- kai tudomány vívmányainak alkalmazása, a mezőgazdasági növények terméshozamának növekedése, az állatállomány, valamint az állattenyésztés hozamának megnagyobbodása nagy jövedelmet biztosít a kolhoznak. Tavaly a Molotov kolhoz pénzbeli jövedelme felülmúlta a 3 millió rubelt. | A képen: A. Novikova feiőnő a villanyfejőgép munkáját figyeli a Msszkva-környéki Molotov kolhozban. Óvoda a Szovjetunióban A szovjet gyermekekről az állam a legteljesebb mértékben gondoskodik. Napközi otthonok, óvodák állnak a kicsik rendelkezésére, melyek biztosítják a kicsik legteljesebb ápolását és nevelését. A képen a rigai 34. számú óvoda látható, ahol elmerülten játszanak az apróságok. gép a Donyec-medence bányáiban A sztálinoi Cseljuszkincev-bánya üzemi lapjában cikk jelent rry:g, amely beszámol az egy évvel ezelőtt üzembehelyezett «SBM—IV» típusú elővájó vágatfúró-kombájn munkájáról. A gép nagy teljesítményt ért el a nyugati vágatban, már tavaly decemberben több mint 150 métert haladt előre. A későbbiekben havi teljesítménye elérte a 191 métert is. A szovjet bányagépipar új alkotásának, a vágaffúrógépnek az üzembehelyezése új szakaszt jelent a bányászat gépesítésében. Idén novemberben a Cseljuszkincev-bánya még tökéletesebb típusú vágatfúrógépet kapott, amely már ae első kísérletek alkalmával bebizonyította, hogy még nagyobb teljesítménnyel képes dolgozni. A Sztálin- ugolj kombinát bányáiban már lt vágatfúrógép dolgozik, s ezeknek segítségével idén többkilométer vágatot készítenek. A NÉP BOLDOGSÁGÁÉRT DOLGOZOM Irta : P. Nyelctov kombájnvezető, a Szocialista Munka Hőse Naponta sok levelet kapok az ország különböző részeiből. Munkások, katonák, falusi gépkezelők, tudósok, úttörők írják a leveleket. Különösen sok levelet kapok, amióta a Szocialista Munka Hőse címmel tüntettek ki. A szovjet emberek jókívánságaikat tolmácsolják és egyben további sikereket kívánnak. Vannak elvtársak, akik csodálkozva kérdezik levelükben: hogy lehet az, hogy noha mindkét lábam hiányzik, mégis kitűnően vezetem a kombájnt, sőt első helyre kerültem a kerületi kombájnvezetők versenyében: egy idény alatt 1700 hektárnyi területen végeztem kombájnaratást. Mit is válaszoljak ezeknek az elvtársaknak? Természetesen beszélhetnék arról, hogy a különböző szerkezetek segítségével tökéletesítettük az amúgyis igen jó szerkezetű «Sztali- nyec—6» típusú kombájnt. írhatnék arról is, hogyan szervezzük a munkát. Ha azonban így hangzik a kérdés: mi tette lehetővé, hogy súlyos sebesülésem után ismét munkába álljak, ismét kombájnt vezessek és bizonyos eredményeket érjek el, ebben az esetben azt válaszolom: a mi szocialista rendszerünk, a mi embernevelésünk, a szovjet élet tette mindezt lehetővé. Régen, a forradalom előtti időkben is sok sebesült és rokkant tért vissza a harctérről. És mi lett a sorsuk? Koldultak vagy súlyos terhet jelentettek a családnak. Érdekes a következő eset. Egy Snithe nevű amerikai milliomos fia, Fred repülőszerencsétlenség következtében hosszú évekig ágybaníekvő beteg volt. Teljes öntudatnál volt, mindent látott és hallott, tudott beszélni is. Sorsa mégis szenvedés volt. Az újságok azt írták, hogy élete kínlódás a barátok megfeledkeztek róla s Fred a rokonok szeméből ezt a kérdést vélte kiolvasni: mikor jön már el halálod napja? A rokonokat csak egy dolog érdekelte: az örökség. Tehát sem a vagyon, sem a dollárok milliói nem tudtak örömet szerezni Fred Snithenak, nem oltottak reményt és bizakodást szívébe, nem keltették fel benne az élniakarást, a munka utáni vágyat. Nálunk más világ van, mások a szokások, mások az emberek. Célunk a boldog, emberi élet. Ami engel illet, lehetetlen volt vissza nem térnem a munkához. Gyerekkoromban anyám nevelt, apám még az első világháborúban meghalt a fronton. De mit tehetett volna értem az anyám egyedül, ha nem segítette volna az új hatalom, a szovjet rendszer? Már pedig és sohasem éreztem, mi az árvaság, mi az apa nélkül felnőni. Én is úgy tanultam az iskolában, mint a többi falubeli gyerek, mindig jóllaktam, mindig volt ruhám. Aztán szakmát tanultam, traktorista lettem. Hamarosan traktorosbrigádot vezettem. Mindenki segített nekem, tanítottak, neveltek engem. Én megszoktam, hogy minden szovjet emberben barátomat lássam. Amikor azután baj ért, az egész kolhoz segítségemre sietett. Sohasem felejtem el, hogyan gondoskodtak rólam a mi falunk emberei. Ha valakinek új könyv került a kezébe, hozzám sietett vele; volt, aki új harmonikával ajándékozott meg, hogy ne unatkozzam. A falubeliek közös erővel új házat építettek nekem — és ami a legfontosabb — mindezt nem kérésre, hanem szívük szavára hallgatva tették. Gyakran csodálkoztam, hogy mennyire törődik velem a pártszervezet, a kolhoz. Hiszen én csak egy egyszerű ember voltam s akkor még folyt a háború és sok gond, sok nehézség volt a kolhozban. Akkoriban Konsztantyin Danyi- lov volt a kolhoz pártszervezetének titkára. Hamarosan ő lett a legjobb barátom. Konsztantyin Danyilov állította össze számomra a napi foglalkozások tervét, tanácsára sok kitűnő könyvet olvastam el és ő volt az első, aki traktoralkatrészeket hozott hozzám, hogy vizsgáljam meg, javítsam meg őket. Az államtól szép nyugdíjat kaptam, a legjobb orvosok kezeltek. Állandóan" éreztem, hogy száz és ezer barátom van. Es igaz az a mondás,, hogy boldog az, akinek sok barátja < van. Mivel válaszolhattam volna erre a megható, szívbőljövő gondoskodásra? Minden vágyam az volt, hogy visszatérjek a dolgozók, a kommunista élet építői közé. Munkára, közösségi életre neveltek kiskoromtól kezdve. A családban, az iskolában, a kolhozban egyaránt a munka iránti szeretetet fejlesztették ki bennem. Egy napon aztán elhatároztam, hogy ismét munkába állok, megint gépet fogok vezetni. "Bevallom, voltak kétségeim, sokat tépelődtem. Különösen nehéz volt elviselni a kezdeti sikertelenségeket. Egyesek azt tanácsolták, hogy csak vigyázzak az egészségemre és azt bizonygatták, hogy megérdemlem a pihenést. De a tétlenség számomra elviselhetetlen volt. Arra gondoltam, hogy a láb valóban rendkívül fontos, de van 'még annál fontosabb is az ember számára és ez az öntudata, a jelleme. A Komszo- mol, a párt arra nevelt engem, hogy legyőzzem a nehézségeket. És ebben a barátaim is segítettek. Amikor elhatároztam, hogy rendbehozok egy régi kombájnt, tervem megvalósításában a kolhoz is, a gépállomás is segített. Vaszilij Barisnyikov kommunista kovács például azzal segített, hogy sok alkatrész kovácsolását . végezte el a kolhoz kovácsműhelyé- * ben. A komszomolista Ivan Szemjonov segített a kombájnt rendbehozni és amikor ezzel elkészültünk, kijelentette, hogy szívesen lenne mellettem segédvezető. A pártszervezet segített erkölcsileg, segített renflbe- hozni a kombájnt és munkábaállítani a gépet. Mindig nagyszerű segítőim voltak. Együtt dolgoztunk, barátok vagyunk, közösek az örömeink, a bánataink. öröm dolgozni az ilyen munkatársakkal. Tíz év telt el azóta, hogy sebesülten visszatértem a kolhozba. Azóta is állandóan tanulok. Ma már ismét tudok traktort vezetni. Vásároltam egy «Moszkvics» személygépkocsit és magam vezetem. A legfontosabb feladatok azonban mindig azok, amelyek még előttünk állanak. Most hatalmas lendületű munka indult meg a mezőgazdaságban. A párt rendkívül fontos feladatokat állított elénk és e feladatok eredményes teljesítése nagyon nagymértékben tőlünk, traktoristáktól, kombájnvezetőktől, brigádvezetőktől, gépkezelőktől függ. Az állam nagy erőt, kiváló szovjet gépeket adott a falunak. Bániunk hozzáértéssel, odaadással ezekkel a gépekkel! Az elmúlt tíz évben minden betakarítás idején átlagosan négyszeres normát teljesítettem. A végzett munkák minőségét mindig kitűnőnek tartották. Kollektívánk most elhatározta, hogy jövőre legalább ötszörös normát teljesítünk és vállaltuk azt is, hogy az elkövetkező két-három évben több szakmát is elsajátítunk.