Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-12 / 291. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 'ij % Eredményes pártnapok megyénkben Egy nap az épülő Kaposvári Hűtőháznál Fellendült Böhönye kultúrélete A MAGYAR DOLGOZÓK A• V A’cJA­p Z2 RTJA MEGYEI PÄRT BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. évfolyam, 29l szám. \HA 50 FILLER Szombat, Í953 december 12, A TSZ-EK MEGSZILÁRDÍTÁSÁNAK FONTOS ÁLLOMÁSA ’Pérmelőszövetkezeli mozgalmunk életeiben soiha nem voltaik! még olyan lekeshangú, tartalmas és örömiteljes z á rnám adó közgyűlé­sek, mint az idén, hiszen metgyémík (termeilőszövetikezeftei ebben az év- * ben, a nagyüzemi- gazdálkodás elő­nyeit kihasználva gazdag terméssel), gazdag jövedelemmel, újabb hatal­mas lépéssel vitték előre a szövet­kezeti 'gazdálkodás ügyét. Megyénk egész sor termelőszövetik zetéiben, mi'mit a barcsi Vörös Csillagban,, egy munkaegységre a természetbeni jut­tatásokat is átszámítva,, több minit 50 forint juit. Vitya-pusztán a. Vö­rös Sugár tsz pl. több, mint 100 forintot osztott iki ebben az éviben egy-eg y munkaegységre. Nem rit­kaság téliéit, hogy egy-egy szorgal­mas termelőszövetkezeti család 15— 20 ezer sőt 40 ezer forintos be­vétel lel zárja az évet; Nagy György, a barcsi Vörös Csilláig tsz sertésitenyéeztS brigádvezetője most a zárszámadásnál egymaga több mint 10 ezer forintot vett fel, Ben­őik József, aki ne gyedmagával dol­gozott a tszJbe.n, a 700 munfcaiegy- eégre 33 mázsa kenyérgabonát, 12 mázsa árpát, 28 mázsa kukoricát, 19 mázsa szénát, 48.5 mázsa bur­gonyát, 120 kg cukrot. 50 mázsa taíkaranányrépát, nagyobb mennyi­ségű zsírt és közel 10 ezer forint készpénzt kapott. Termelőszövet:.ezeteink tagságá­nak szorgalma, valamint a kedvező tiidojárás mellett a rohamosan, nö­vekvő anyagi jóiét icileősorfaan pár­tunk és kormányunk fokozott se­gítségének köszönhető. A kormány programmijábiain, nyújtott kedvez­mények. amelyek egyben a tagság munkakedvét í3 megnő vélték, hóna­pokon keresztel érlelték gyümölcsü­ket, sízebbé, gazdagabbá, gondtaila- niábibá tették tsz-tagjaink' életét. Nem túlzás azt mondani, hogy a megye leggazdagabb parasztjait ma már a tsz-ékben kell 'keresni. Az eddig megtartott zár számadó közgyűlések arról is tanúskodnak, bogy a tsz-ek tagsága nemcsak f iazdaságilag erősödött, hanem ön tudatéban, műnkaife gyekmében ás Az idei zárszámadási közgyűlések nemcsak az üdéi év eredményeit vannak hivatva értékelni, .hanem egyben állomást, kiiinduló pontot jelentenek a további sikereik eiléré sere. A közgyűlési beszámoló mai már nem csupán a könyvelő mérleg- beszámolója, nem csupán adatszor -gláltaitáe, bánom eleven, mindenki­re kiterjedő értékelés, imiely az eredmények ismertetése nrelktt iniem szűkölködik a bírál atban sem. Elsősorban a jó gazdasági ered­mények késztetik termel őszövetése zeíteink vezetőit és tagságát arra,, hogy bátran belenézzenek abba a tükörbe, amelyet egy küzdelmes esztendő mérlege tarti eléjük1. Ha iái beszámolóban az elnök igazságosan bírál és önbírálaJjOt is gyakorol mind a maiga, mind a vezetőség nevében, álkor a tagság hangja iis megered és nemcsak bírál, hanem egészséges javaslataival segíti >ai tsz vezetőit. Bitó Jánosba somogy- tarnócai Szorgalom tsz elnöke zár- szám,a,dó közgyűlési beszámolójában helyesen vetette fel a szövetkezeti demokrácia megsértésének kérdé­sét, .amikor elmondotta, hogy á kioirmányprogramm megtjelenésö előtt úgyszólván egyedül intézte a szövetkezet ügyeit, nem tartotta érdemesnek a tagságét arra, hogy bevonja őket al vezetésbe. Ez a módszer alaposén megbosszulta ma­gát, mert ezzel elriasztotta a köz­ség parasztjait, akiknek egyrésze ki is lépett a szövetkezetiből. Ez az őszinte beismerés nagy hatással volt a közgyűlésre, sckan hozzá­szóltak' a beszámo'IóniEk ehhez a részéhez. Amikor 'ily^ni kérdések­ről beszél a közgyűlésen a tagság, az már annak a jele, hogy egyre inkább él a szövetkezeti demokrácia által biztosított jogaival! egyre in kább m.'géntáv ‘hogy a .szövetkezet -nem csupán az elnök, vagy a kiéit vezetőségi tag ügye, hanem az egész tagság ügye. Valiéiban, az üctef zárszámadási! közgyűlések ,a szövetkezeti demo­krácia kiváló iskolái. Soha még ilyen jó és gazdag zárszámadás és éppen ezért soha még enin.yii egész- ségeis. a tagság soraiból f-lszinre került javaslat nem volt a közgyű­lésen, mint most. Mindez arról ta­núskodik,, hogy megyénk szövetke­zeti tagsága >má már nem éri be a. régi elavult termelési (formák! ial, nem elégszik meg még az idei gaz­dag jövedelemmel sem. mert tudja, hogy a terméshozam fokozása -nem csupán az ő egyelni ügye, hanem országos üigiy is. Mindig jobbat és többet — ezt várja tőlük a párt, az ország, ezt figyelik nap minti nap az egyénileg dolgozó pa­lásatok is. Fogadja meg mindén vezető ezeket az aranyat érő ta­nácsokat. Tartsa. tiszteletben, mini­den vezető a szövetkezeti demokrá­ciának azt az alaptörvényét, hogy hallgassa meg a tsz-tagok helyes javael ata it, bír álata it. Van még számos tsz megyénk­ben, ahol a zárszámadás csupán, egykét vezetőségi tag beszámolój,a: pí. a karádi Alkotmány tsz elnöke arra sem érdam; sí tette a közgyű­lést, hogy ö maga számoljon be'a munkáról, ehelyett a könyvelőt bíz­ta meg. akii a számok tömkelegével árasztotta el a tagságot, aminek következtében nyilván wem alakul­hatott ki egészséges bírálat, javas­lat Sem. N.m készültek fel a sO" ,megy vári Szabadság tsz vezetői sem a1 zárszámadásra. Abban, hogy a zárszámadások valóban a szövetke­zeti demokrácia igazi iskoláivá vál­janak. nagy szerepűik -yan a járás vezetőinek is. A tapasztalat azt mu tatjai, hogy pártbizottságaink, ta «ácsaink sokhelyütt magukra hagyják a termelő,szövet, ezeteket — úgy gondolják, hogy termelő szövetkezeteinkkel már nem kell annyit törődniük, mint eddig, harc a! ■termelő&zöwetkezeitekjéi't már befejeződött. Pedig a munka a tsz-efc megszilárdításáéit csal most kezdődik igazán. Termelőszö vetkezietei nk mégsz ilárdítáeának egyik fontos állomása éppen a zár­számadási 'közgyűlés. A szövetkezet lehetőségeinek megfelelően minél többet osztani és helyesen,, igaz­ságosan, «2 elvégzett munka ará­nyában osztani — ez a jó zárszám­adás legfontosabb feltétele. A zárszámadás ok és a zárszám- adó közgyűlések csak akkor hozzák meg a kívánt eredményt, iákkor szolgálják igazán a termelőszövet­kezetek' megszilárdulásának ügyét, ha a vezetőség, az élknőrző bi­zottság és a tagság is bátran fel­tárja a hibákat és javaslatokat tesz a további munkára, a gazdál­kodási színvonalának megjavításá­ra. Ehhez azorJban segítség kell, még pedig elvi, gyakorlati segít­ség, amit elsősorban pártbizottsá­gainknak, járási tanácsainknak 'keli megadni ok a zárszámadás előtt, .mert hiszen a zárszámadás nemcsak azt jelenti, hogy -szövet­kéz-teiiiík befejezik az elmúlt gaz­dasági évet, hapern azt is, hogy megkezdik az úját, amely jobb re­ményeket, nagyobb lehetőségeket tár termelőszövetkezeti tagságiunk elé. Járási pártbizottságaink, taná­csaink tehát adjanak meg, mind r. segítséget a tsz-ekne;k, a tsz-ek pártszervezeteinek a zárszámadá­sok sik-erénék biztosítása érdiekéiben, mert ez hatalmas lépéssel viszi elő­re megyénkben is a termeilő&zövet- ;ezeti m-ozgalöm megerősödését, a tsz-tagok felemelkedését. MEGYÉNK ELETEBOL Megyénkben 582 kilépett tag kérte visszavételét a tsz-be Megyénk termelőszövetkezeteibe | is nagyszámú tagot vettek vissza. naponta számos, korábban kilépett tsz-tag kéri az újrafelvételét. Az ara­nyospusztai Béke tsz-be 30, a kötéséi Béke tsz-be 35, a göllei Lendület tsz- be 25 család kérte visszavételét, ugyanakkor azonban a többi tsz-be Megyénkben eddig összesen 582 ki­lépett tagot vettek vissza a termelő- szövetkezetekbe. Ez a számadat is azt bizonyítja, hogy a dolgozó pa­rasztság mindinkább meggyőződik a kollektív gazdálkodás előnyeiről KIVÁLÓ eredmények a textilművekben A Kaposvári Textilművek dolgo- műszak) 112.6 százalékos teljeslt­zói november 30-.ig 101.4 százalék­ra teljesítették -ezévi tervüket. De nem maradnak le a IV. negyedévi íarvteljesítésben sem. melynek so­rán szintért 104.45 százalékos ered­ményt értek el. November hónap­ban a gyűrűsfonó (üzemvezető; Keizer Sándor) és a lánc-csévélő (üzemvezető; Bartus Gyula) voltaik a legjobb üzemrészek. A jó mun­kát végző dolgozói közüli különösen kitűnt és jó példát mutatott Kor- nos Tibor .nyújtó 132.7 százalékos, Sziva Józs-efné (előfonó C. műszak) 116.7 százalékos, Jakab Erzsébet (előfonó B. műszak) 109.4 százalé­kos és Szita József né (előfonó B. ményóvel. A gyár dolgozói nemcsak a műm kapad1 mellet érnek el kiemelkedő telj esi tmény eket, hanem a társadal­mi munkábóll ás példamutatóan ve­szik Iki részüket. Legtöbbjük ugyanis napi 8 éra után cin! járaté« vállalás alapján irésztvesz a 750 ezer forintos beruházással most épülő, 45 férőhelyes új bölcsőde építésé­ben: isi, melyet .az építő vállalat dol­gozói december 21-re tető ialá akar­nak hozni. E vállalás siibereis tel­jesítésének érdekében ajánlották fel lelkes segítségüket a gyár 'dol­gozói DOLGOZÓINK IGÉNYEINEK KIELÉGÍTÉSE A Kaposvári Finommíchanikai Vállalat dolgozói elhatározták, hogy hozzájárulnak a kormányprogramra megvalósításához olyanképpen, hogy olyan közszükségleti cikkeket készí­tenek, amelyek hozzájárulnak a dol­gozók növekvő igényeinek kielégíté­séhez. A vállalat az eddig jórészt hiányzó palacsintasütő gyártását kezdte meg. Már eddig több mint 600 kifogástalan minőségű palacsintasü­tőt bocsátottak forgalomba. A válla­lat vezetősége minél előbb hasson oda, hogy az előállításhoz szükséges nyersanyagot biztosítani tudják és to­vábbra is folytassák a gyártást. A megrendelt nyersanyag megérkezése­kor a vállalat ismét folytatja a pala­csintasütők készítését és felajánlot­ták a dolgozók, hogy naponta 150 da­rab elkészítésével kívánnak hozzájá­rulni a dolgozók igényeinek kielégí­téséhez. * *- * A Kaposvári Bőripari Kisipari Szövetkezet azzal járult hozzá a dol­gozók igényeinek kielégítéséhez, hogy terven felül közel 1500 gyermekcipőt készített, valamint a rendeléses gyer­mekcipőket is maradéktalanul elké­szítette. Az 1954-es évben ugyancsak nagyszámú gyermekcipőt készítenek. A Kaposvári Játékbolthoz nagyszá­mú gyermekjáték érkezett. Villany­vasút, mechanikus építőjáték, felhúz­ható teherautó, gumizott faautó, fel­húzható repülő és autó, plüss mac­kó és egyéb játék és még számos más játék. Máris megkezdődött a já­tékok árusítása és a dolgozók gazdag választékú, olcsó játékot tudnak vá­sárolni gyermekeik számára. * -* * A Kaposvári Textilnagykereskedel­mi Vállalathoz számos új ruházati árucikk érkezett. A vállalat dolgozói lelkesen láttak munkához, hogy a dolgozók mielőbb hozzájuthassanak az árukhoz. A vállalat jó munkáját bizonyítja az is, hogy negyedik ne­gyedéves tervüket 10-ig 96.68 száza­lékig teljesítették, egész évi tervü­ket pedig 98.20 százalékra hajtották végre. Kiemelkedően jó munkát vég­zett Mészáros Istvánná, a kötöttáru­osztály dolgozója, Tamás Sándor, a pamutosztály dolgozója, Bartha Fe- rencné a fehémeműosztály dolgozója, Horváth László, a konfekcióosztály dolgozója, valamint Szilágyi Sándor- né, a selyemosztály dolgozója. A vál­lalat dolgozói elhatározták, hogy de­cember 14-re befejezik egész évi ter­vüket. HAZÁNK HÍREI Újabb 6—7 ezer kötet könyve), juttatnak a bányász legény szállásokra A bányász legény szállások lakói­nak kulturális fejlődése érdekében újafclb 6—7 ezer kötet könyvet kap­nak a legényszállások. Az a cél, hogy az egyes vándloirkönyvtára.k a különböző igényeket teljes mér­tékben kielégítsék. A könyvállo­mányt a megyei könyvtárak segít­ségével állandóan .cserélik, úgy­hogy a bányászok .megismerkedhet­nek a magyar és külföldi irodalom klasszikusaival és a mái 'irodalmi műveikkel. Győrött tartja ezredik fellépését a Balassa-együttes A Bécset, Csehszlovákiát és Al­bániát megjárt híres Balassa népi együttes vasárnap és hétfőn Győ­rött tartja ezredik ifelléplés.ét. Az együttes három évié ftakult éis ez -alatt a három év alatt ho-sszú utat tett meg. Műsorukon magyar es nemzetiségi népi táncok és népi játékok szerepeltek, a 'toes üveg- tánc, a mélykeréki román lakodal­mas, a „Dinnye-lopás“ című népi já­ték lés ezenkívül szlovák, német táncok, magyar és nemzetiségi nép­dalok kerültek műsorra. Az együttes miagasszínvonalú, változatos műsora kellemes él­ményt nyújt Győr dolgozóinak a vasárnapi és hétfői 'előadás alkáli- mával. A közlekedés- és postaügyi minisztériumhoz artozó vállalatok. Illetve üzemek közül csütörtökön 'délutánig 56 teljesítette ezévi tervét- A válla­latok közül a MÁV-ná] edídig 14 szolgálati hely jelentette éves ter­vének befejezését. Szobrot állítanak Leöwey Klárának Pécsett Decemberben lesz -száz eszten­deje, hogy Leöwey Klárát, aki a magyar 'szabadságharc ideje alatt haladó szellemű pedagógiai elve­det hirdetett, az osztrák reakció elfogatta és ötévi börtönre ítélte. Az évforduló alkalmából! a pécsi Leöwey Klára gimnázium tanári kara és diáksága felkutatja a Leö­wey Klárára vonatkozó összes, ed­dig meg ismeretlen adatokat és azt. brosúrában kívánja kiadni. Ugyan­akkor december 19-én és 20-án d. u. 6 órakor a Leöwey Klára gimnázium növendékei díszelőadás keretéiben megtartják névadójuk­nak szoborleleplezési ünnepségét. A pusztakovácsi Dimitrov tsz-ben A pusúfakovácsi Dimitrov tsz IA z istállókban harminc fejőstehén I néhány [tagja, még nagyon jól em- lékszilc arm az időre, amikor |a; tsz hélyén Macír Gyufa uradalma volt. Nagy Lajos, Fodor István egykor cselédként tengődtek \az uradalom­ban. Éjjel-nappal huttaiták verej­téküket a mimdemippi kenyérért. Nyomor, néfaülözés közepette ten­gették éiekülcet. Ma gyökeresen megváltozott az élei az egykori uradalom helyén. Ha a szemlélődő belép a Dimitrov tsz területére, mindenütt rend, tisz­taság fogadja. Hatalmas istállók, pajták, ólak sorakoznak katonás rendben, a háttérben pedig nagy­méretű dohányszárító magasodik. Másfél millió forintért épí- tettük — mondja Szemet Ferenc elnök elvtárs leplezetlen büszke­séggel. A tagság nagyrésze egykor zsel­lérekből, cselédekből tevődik [össze-. Életük azonban gyökeresen meg­változott. Az egykor kisemmizett emberek ma a maguk 'írni lettek. van, az ólakban több mint 30 anya­koca gömbölyödik, minden 'tagnak van fejőstehene, hízója, baromfiál­lománya. Hamarosan [niegtörtéailc a 'iárszemadás ismertetése is. Megtel­nek a kamrák, padlásolc­— Mégis akadtak néhányan — mondja szomorúan nz élnölc —, akik nemrég kiléptek, ügy gondol­ták, hogy liönnyebb lesz magányo­sad. Nem sok idő telt el azonban és újra kérték felvételüket. Érthető, hiszen a társas |gazdálkodás előnye vstöbb-wtóbb mindenki dőtt, ismertté válik. Nemrég vették vissza Szarka Já­nost is. Fegyelmezetten volt, nem végezte el régebben a: rábízott fel­adatot. A 'visszavétel vitán az egyik legjobb nmrtjcaarövé vált. A tsz •tagjai jó munkát végeznek. Tudják azt, hogy munkájuknak ön­maguk látják a hasznát. Tudják azt, hogy mindm munkára fordí­tott perc bőségesen kamatozilc, miáltal saját életüket teszik szebbé,' boldogabbá. Már október 17-re befejezték az őszi munkákat. Kevés olyan tsz va,n a megyében, iMely ilyen szép teljesítménnyel di­csekedhet. — Míg a többi tsz azon gondol­kodott, hogy mit vessen, mi már fele vetéssel elkészültünk — mond­ja mosolyogva az elnök elvtárs. — így volt a többi munkával is. Idő­ben, elvetettünk, időben elvégeztük az őszi mélyszántást. Száraz volt a föld? Bizony száraz, de azért ki' vánta az ekét. Mi pedig megadtuk neki. Tudtuk, hogy a jövőévi jó termés alapja az időbeni munka, ezért fejeztük 'be ilyen korán az őszi munkát. A pusztakovácsi Dimitrov tsz csak egy a sok közül, csoki agy pél­da a jó munkát végző termelőszö­vetkezetek közül, de követendő pél­da. A szép eredmény alapja a jó munka, a jó munkát pedig a tagok telkes, eredményes tevékenységén alapul. D- J.

Next

/
Thumbnails
Contents