Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-06 / 286. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Boldog zárszámadás a barcsi Vörös Csillag tsz-ben Lakodalom Buzsákon Megfelelő vezetőket a Kaposvári Mélyfúró Vállalat élére A MAGVAR DC > LG ÓZÓ V. PÁRTJA JEGYEI PÁRT BIZOTTSÄGÄNAK LAPJA X. évfolyam, 286. szám. ' ** Vasárnap, 1953. december 6. TEGYÜNK MEG MINDENT AZ ÁLLATOK JÓ AT1ELELTETÉSÉÉRT A Központi Vezetőség októberi takarmányt, úgy gondolja, hogy határozata megállapítja: „A me- van elég, pedig nincs az a sok, zőgazdaság lemaradása népünk ami egyszer el ne íogyna. így jóléte emelkedésének fékjévé gondolkoznak a látrányi Alkot- vált. Ezért most az a feladat, mány tsz egyes tagjai is, akik hogy iparosításunk hatalmas mértéktelenül etetik a takar- eredményeire, viszonylag fejlett mányt. Termelőszövetkezeteink nehéziparunkra támaszkodva, fo-jakkor gazdálkodnak helyesen, ha kozott erővel lássunk hozzá min- a meglévő takarmányaikat mér- denekelőtt mezőgazdaságunk el- j leg szerint adagolják és az ab- maradottságának felszámolásához rakkal takarékosan bánnak, a mezőgazdasági termelés hoza- A gépállomások feladata az, mának emelésével.“ A mezőgaz- hogy a termelőszövetkezetek mog- daság nagyarányú fejlesztésére adjanak minden segítséget a ta- irányuló intézkedések egyik fő karmányok jó előkészítéséhez és célja az állattenyésztés hozamá- a silózási munkák elvégzéséhez, nak növelése. Ezen keresztül jut- de segítsék ezekben a munkákban hat több tej, hús, zsír a dolgozók az egyénileg dolgozó parasztokat asztalára és több bőr, gyapjú, szőrme és még több más könnyű­ipari nyersanyag a közszükségleti cikkeket előállító gyárakba. Ahhoz, hogy állataink hozamát, azok minőségét és mennyiségét fokozni tudjuk, most ezekben a napokban és az elkövetkezendő hetekben a legfontosabb feladata minden állattartó szocialista szek­tornak és egyénileg dolgozó pa­rasztnak az állatok zavartalan át- teleltetése. Az idei bő takarmány­termés könnyebbé teszi az állat- tenyésztők munkáját De az el­múlt hetekben megtartott „átte- leltetési felkészüléssel kapcsolatos is. Gépállomásaink azonban sok esetben nem megfelelő gépet kül­denek a termelőszövetkezetekhez, azok rövid használat után üzem- képtelenné válnak és emiatt na­pokig áll a silózás. Pl. a lengyel­tóti gépállomás silótöltő gépje a látrányi Alkotmány termelő- szövetkezetnél pár órai munka után eltörött és csak két- napi javítás után tudta folytatni munkáját. Több esetben a silózást akadályozta az, hogy a gépállo­más nem adott erőgépet. Gépál­lomásaink a rendelkezésükre álló darálókat szereljék vontatóra és vigyék oda, ahol arra a legna­szemlék“ azt igazolják, hogy sok gyobb szükség van, ezzel lehetővé tsz, pl. az igali Alkotmány, a ma- teszik, hogy sok pillangósszéna darált állapotban kerül takarmá­nyozásra. Az elmúlt télen sok növendék­állat, borjú, malac, bárány pusz­tult el amiatt, mert rossz istálló­108.17 Ft értékű osztalék jut egy munkaegységre a viíyapusztai Vörös Sugár tsz-ben A vityapusztai Vörös Sugár tér- egy-egy munkaegységre. így az melőszövetkezetben az elmúlt egy munkaegységre jutó érték, — évek tapasztaltai is igazolják, a termények szabadpiaci árát vé- hogy a szövetkezet 23 tagja he- ve alapul — 108.17 Ft. lyesen választott akkor, amikor A szövetkezet szociális alapja a a közös gazdálkodás útjára lépett, tavalyival szemben közel ötszö- Az idei zárszámadás még meg- rösére emelkedett: 7 ezerről 31 győzőbben mutatja az évről-évre ezer forintra. Vagyonuk 880.000 emelkedő jövedelmet és a tagok jólétét. A zárszámadás eredményeként búzából 8.23, rozsból 1.63, árpá­ból 0.83, kukoricából 10 kg, hajdi­nából 0.20 kg és 0.14 liter olaj, valamint 64.16 Ft készpénz jutott forintot tesz ki. Állatállományuk 1949-től — vagyis a megalakulás­tól — tízszeresére nőtt. A szorgalmas tagság most bol­dogan élvezi munkája gyümöl­csét. Többek közül Ágh Mihály 64 éves sertésgondozó, aki egy­maga 488 munkaegységet szerzett, ezért 47.62 mázsa kenyérgabonát 4.05 mázsa árpát, 48.80 mázsa ku­koricát, 97.60 kg hajdinát és 6.8 liter olajat, valamint 30.989 fo­rint 20 fillér készpénzt kapott. A Vörös Sugár dolgozói elhatá­rozták, hogy a 304 holdnyi gazda­ságukban a jövő esztendőben még fokozottabb mértékben alkalmaz­zák a fejlett agrotechnikai eljárá­sokat, hogy még nagyobb jöve­delemre tehessenek szert. Emel­lett nagy gondot fordítanak állat- állományuk fejlesztésére is. Készülődés a Csokonai-estre A kaposvári áll. Táncsics Mi- népi estre készül a gimnázium. szág költőjét magának, Somogy hály gimnázium termeiben a szo­kott tanítási idő után sem szűnik meg az élet. Néhány hét óta 1—2 órakor a tanítás végét jelző csen­getés egy másik munka kezdetét jelenti. Az egyes osztályok táb­láin feliratok hirdetik: „Figye­lem! Énekkaristák a tornatermi erkélyen gyülekezzenek! össz- próba a IV. a. teremben!“ 10 perc múlva már hallatszik is Csokonai Mihály versének énekkari átdol­gozása: „Földiekkel játszó égi tü­nemény. .Komoly negyedike­sek és csillogószemű elsősök éne­kelik egyforma lelkesedéssel. A fárasztó öt tanítási óra után is fegyelmezetten énekelnek a szó­lamok tagjai, diákok vezetésével, a karvezető tanár irányítása mel­ban, ólban volt elhelyezve. Itt az lett, hogy méltóan szólaltassák ideje annak, hogy ezeket a hiá- meg a zene nyelvén Csokonai Mi­gyaratádi Búzakalász, a kiske- reszturi December 21, a libickoz- mai Bem nem készült fel megfe­lelően az átteleltetésre. Nem biz­tosította állatai részére a meg­felelő mennyiségű takarmányt nem vette figyelembe, hogy a silótakarmány etetése ese- ' nyosságokat megszüntessük és az hály örökszép verseit, tén az állatok takarmányo-"istállókat kitisztítsuk, kimeszel- zását változatossá tesszük, fo- jük, a hiányos tetőzetet rendbe- kozza az állatok étvágyát, a tej- hozzuk és egészséges elhelyezést termelést növeli, ezenkívül a biztosítsunk állataink számára, zöldtakarmányokból eltett siló' Állataink gondozására is nagy vitaminokban gazdag és az ál-'gondot fordítsunk, mert ez- latbetegségekkel szembeni el-1 zel is megelőzzük az állatok el­lenállóképességet növeli. Hibát ! hullását. Alkalmazzák termelőszö- követtek el tanácsaink is, mert vetkezeteink az alapvető egész­nem ismertették dolgozó paraszt- ségügyi rendszabályokat. Készit- ságunkkal ezeket az előnyöket, j senek mindenütt napirendet, nem szorgalmazták sem az új si- tállórendet és azt tartsák is be. A mezőgazdaság állattenyésztés nélkül el sem képzelhető és ezért! Nagy esemény ez az iskola éle­tében. Erről folyik a szó szüne­tekben is. Mindenki igyekszik — ha kicsit is — de kivenni a ré­szét valamilyen ötlettel az ün­nepély rendezéséből. A színjátszócsoport tagjai kö­zött is nagy az izgalom. Boros! Dezső irodalomtanár „Csokonai és a kollégium“ című színdarab­jának próbái folynak, s bizony nem könnyű feladat Somogy poétájának alakját valószerűen alakítani. A többízben kitüntetett tánc­csoport is komoly és lelkiismere­tes munkával járul hozzá, hogy a nagy költő korának jellegzetes képét az akkori divatos táncok betanulásával felelevenítse. A szavalok feladata nem köny- nyű. Tudják, hogy egy verset célja meg: kultu­azzal, nép­A nagy megtanulni nem nehéz, de jól költő halálának 180. évfordulójá- előadni felelősségteljes szerep, ra rendezendő december 10-i ün- Hát még akkor, ha Somogyor­népének kell bemutatni. A gimnázium kitűzött egy eddigi hiányt szüntet dolgozó népünk növekvő rális igényeit szolgálja hogy Csokonai költészetét szerüsíti és él tét is megismerteti Kaposvár dolgozóival. Elért ered­ményeinket akkor tudjuk igazán értékelni, ha összehasonlítjuk a költő korabeli „Makk, s haraszt“ vidékeivel a mait. Látnia kell ezt minden magyar­nak, de főleg nekünk, somogyiak­nak, hogy mekkorát fordult a történelem óramutatója. De eh­hez harc kellett, olyan áldozatos élet, mint Csokonaié. Ezt igyekszik majd a Táncsics Mihály gimnázium diákserege el­mondani december 10-én, s egy­úttal háláját is leróni a somogyi iskolák első nagy építőjének. Táncsics Mihály gimnázium DISZ-szervezete. ÉRVÉNYT SZÉREZ A TÖRVÉNYEKNEK A SZEGERDŐI TANÁCS Mii •» szegerdői tanács, végmeihaj■ tó bizottsága. igyekeztünk munkánr is_ kát megjavítani, hogy a begyűjtés­ben lévő lemaradást 'behozzuk. A lók építését, sem a meglévő silók betöltését. A hosszantartó, szép őszi időjárás lehetővé teszi a si­lózási munkák végzését, még most sem késő, mert a legtöbb helyen már az őszi vetési mun­kák befejeződtek, s így hozzá le­tanácsü’&ek metti itt egyéni elber sízéVetóssellI is ismerteittíi'k a gez­,. ... ... ... Idáikkal a 'begyűjtési törvényt, vállár az állattenyésztésre a jövőben j mint Jfc, lwgy mit jelentenek a sokkal nagyobb gondot kell f°r-.'község és az egyes gazdáknak az dítani, mint eddig. Az állatok! áfámumk által bizton tett feodVez­mellé megfelelő állatgondozókat j menyük. A népnevelő gárdába be­kell beállítani, olyanokat, akik hét kezdeni a silózáshoz, annál is ’ szeretettel foglalkoznak az álla- inkább, mert még nagyon sok ku-| tokkal és munkájukat becsülete- koricaszár van kint a határban és sen ellátják. Az állatok hozama sok növényi hulladék, ami köny-;Sok esetben a lelkiismeretes gon- nyen silózható, ezzel jelentősen’ dozástól és ápolástól is függ. A'nos. Hózes György és még többen- megkönnyíthetjük az állatok át- teleltető:: küszöbén minden ter­melőszövetkezetben feladat az is, vontuk az állandó-bizottsági' tago­kat és az é’enjáró dolgozó parasz­tokat. Példamutató gazda pl. Rosta József. Bakai Kálmán, Bódizs Já­teleltetését. A meglévő takarmányokat az eddigieknél gazdaságosabban hasz­náljuk fel. A kukoricát darált állapotban etessük, mert jobban emészthető és nagyobb a takar­mánykihasználás, Az így megta­karított takarmányból megyénk­ben 1500 darab 50 kg-os sertés' tenyésztésben, hizlalható fel 150 kg-ra. De nem­csak ezen keresztül tesszük takar­mányainkat emészthetőbbé, ha­nem a különböző takarmányelő­készítési módokkal is, mint pl. a párolás, szecskázás, melegítés, Elértük ia*t hogy Szegerdő az őszli vetést határidőre ée a mélyszántást brigádo- ed>di;g 80 százalékra elvégezte. A hogy az állattenyésztési dolgraóka^oda^beosszák. tS begyüli'téei “ tol^nyábó1 91* érdekében sok segítséget nyújthat a DISZ és az MNDSZ szervezet, mert jelenleg még kevés ifjú- és női munkaerő dolgozik az állai- pedig sok példa igazolja azt, hogy ők kiválóan megállják helyüket az állatte­nyésztés terén. Mezőgazdaságunkban beállott nagy változás, az új módszerek napraforgóból 130, kukoricáiból' pe­dig 93 százalékra telj: sítette. Hátráltatják a begyűjtési mun­káit az olyan köteles ségmulasztók, mint Móricz György, Zámbó Ist­ván, Zámbó JóZsefné, Sanbó litván, akik még most sem teljesítették törvényéé (kötelességüket. Községi tanácsunknak még sok a1 tennivailó- jta;. hogy a még meglévő lemaradást felszámolja az egyes terményfékr ségek begyűjtésénél. De sokat kell tennünk azért is, hogy Főnyed köz­ség is, amely hozzánk, a szeger­dői tanácshoz tartozik, teljesítse az állam iránti kotef-'entfeeigiet- Fő­nyiden is1 van több olyan hanyag gazda, mint Bcikk Kálmán, aki 297 kg napraforgóval és 939 kg kukoricával hátralékban van, A párt és a kormány határozatainak maradéktalan végrehajtása ér. dekében mi, a tanács ve­zetői úgy akarjuk tovább javítani munkánkat,, hogy az ék njárókat még szélesebb kör­ben népszerűsítjük és támaszko­dunk a s-egítőkészségre, de a IJec maradókat nemcsak hogy kipellen­gérezzük, hanem a törvényt is al­kalmazzuk velük szemben. Közsé­günk -becsületes és kötelességtudó dolgozó parasztjai joggal1 elvárják tőlünk, hogy népünk érdekének megfelelően érvényt szerezzünk a nép törvényednek Szegerdőn és Fényeden is. Németh Imre VB-elnök. Ne késlekedjenek a mélyszántással a kaposhomokiak Kaposhcmok község dólgozó pa­rasztsága az őszi vetési munkák­kal időben végzett- E®zel megvetet­ték a gazdáik jövőévi bő termésnek az alapját, s hozzájárultak joibblé- tük emeléséhez, a kormánypro­gramm mielőbbi megvalósításához. A község dolgozó parasztjainak alkalmazása tehát azt is jelenti,! szalmafeltárás, pillangós szénák ; hogy a jövőben az eddiginél sok­darálása, stb. A felsoroltakat az ! kai jobban kell törődni az állat­állami gazdaságok, termelőszö- tenyésztéssel. 'Pártbizottságaink, vetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok is könnyen alkalmaz- j hatják._ Ezen módszerekkel is j nagy gondot arra, hogy a közelgő m,élyUntáéi munkához is. Többen nagymértekben tudjuk az állatok tel. minden a'llami gazdaságot, , , , , ,, hozamát növelni. j termelőszövetkezetet és egyénileg; V™ T“ pe,da“fato «f** A takarmányokkal már most.dQlgozó parasztot az átteleltetésre. Kaposhomok-on, mint Steiner Adam, pártszervezeteink, tanácsaink, többsége a vetés befejezése után gépállomásaink fordítsanak igen kmdö/letesen fogott hozzá az őszi takarékosan bánjunk. Csak a ha- jól felkészülve találja, nyag állattenyésztő pazarolja a. Wéber Endre alki már a mélyszántással is vég­értették azt, hogy az őszi mély­szántás időbeni elvégzése egyik alapjai a tavaszi vetések jó mag­ágya biztosító sá maik. A most időb vn és megfelelő mé­lyen szántott föld) több nedvességet tud -befogadni — amit tavasszal helyes műveléssel — meg is tud1 őriani, nem száraid úgy kii, ha eset­leg száraz időjárás lesz, minit a most időben fér rem szántott, vagy sekélyen szántott föld- Ha több a talaj nedvessége, a növényeik is jobban fejlődnek, s magyagb ter­zetit. Az ilyen élenjáró gazdáik meg- mást is hoznak. Ezt azonban még többen figyelmein kívül hagyják Kaposhomckon, amibő^ ered m bpgy még csak 'alig több mint 60 százalék-a ''■’tegezték, éli a községiben őszi mé lyszántást. Ne kMdced- * " «ysamtáíM . .WJ». Tf "f1 '«“‘W t őszi mélj /$z.ónif,z„ i. „ ^ községi Nógatásával A Községi banales ezékről & é jekoztóssa a gazdákat s most m&r mozgósítsanak minden erőt a méty- szántás mielőbbi elvégzése énder kébun.

Next

/
Thumbnails
Contents