Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-04 / 284. szám
Péntek, 1953 december 4. SOMOGYI NÉPLAP A téli gépjavítások eddigi tapasztalatai Megyénk .gépállomásai november 1-én megkezdték a gépjavításokat- November 30-ig' gépállőmásekikna^ el kellett végezni 13 .darab szántó* ■traiktor és vontató főjavítását és 29 darab szántótraiktör és vontató 1 ifolyóijaviitását. Ezenlkívül1 el fellett Végezni 213 darab cséplőgép és 5 dt'.aiab kombájn, 81 darab kazatezó és 18 darab aratógép javítását. Gépállomásaink egy része nem hajtotta végre a m)ini*zt;intanács- határozatát és ágy .több gépá lö- snláanál. súlyos lamjairaidás .mutatkozik a gépjavítási terv teljesítése terén. Iigáz, bogy van egyikét igép- ái'lamásiUnkwn atlkáitaiészríhiiány azonban nem olyan mértékű, bogy az ennyire ‘befolyásolná a terv teljesítését, mint laimannyire a® meg- muitartikoziik a november 30 '.i énté- ke&ssnél. Inkább ott van a baj, hogy ezeken a igiépálomásokcn nem törődnek a tervek végrehajtásával és nem tartják ;be a kiadott ren- •■dtebeeséseiket. Több iglépállomásoin előfordul pz, hogy a javítóéra íbfe- •üteim E©tt traktort nem vi.sz'ilk be a műhelybe javítás végett, azzal az findMÄaß. hogy most a termelés fontosabb- A terméllésnék menni kell, de az nem szolgálja a termelés érdiekét, h,:v -az erősen leromlott álía.potban lliéVő gépiket tovább kínozzák és még rosszabb állapotba kerülnek. Hiba van .gépáEamáeainkcin -a műhelyen belüGiii szervezés vomaláin is. A vezető-mechanikus elvtársak nem .tertják szilárdan kezűikben a vezetést, miam iszámcltót:j|áik be a. és 2 darab traktor folyó ja vitását végezte el, ezenkívül kijavított 2 d’arajb cséplőgépet. 4 dán.-lb fcaizalo* zót és 3 darab traktor főjavítását, é? 2 darab traktor folyótjává tásáit végezte ek Nyirádi dMáns 'eilliraomd1,- ja, hegy ezt az ereidlmén.ylt; úgy érnapi elvégzett murikéról esetenként j te el, hölgy a brigádokat időiben a dolgozókat, de sok helyen a napi elvégzendő munka kiadásánál í<s hiány oesáigok vainmlak. A 'tiaib.í gépállomáson ahol' a mai napig egyetlen erő- és munkagép javítását sem végezték el, annak ellenére, hogy november 30ii!g 2 darab traktor folyójavítását, 11 darab cséplőgép .és 6 d'arab Ikrzalozónalk a javíltáfiált keialtt volna nilivágezni- ük. Ugyanígy áll a .pusiztefcovác.si .gépál,Lóim,ás is, ahol eZ!imtén egyetlen erő- és munkagép javítását sem végezték el. | ‘ ! : | A hiányosságok mellett jó eredmények is vannak- PéHdir.kiéjlül lehet (áilíátómii a megye összes gép- áilcimásiaii idjé a le.ngyelJtáti 'góp- álBcmáet és személy seeritnt ki keiül emellrai Nyirádi Sándor vezető" me.ahanifcust, aki előző jó imurkiája oredmiényekÉppn. a ,,Gépállomás kiváló idioiigcizójhl‘ megtdírztelő ki-' tüntetésit nyerte él A lengyeltóti gépállomás november 30-ig terven felül 3 darab traktor főjavítását mégszervedte, azoknak a> terviek adatot megszabta és a javításhoz szükséges lanya.got és alkatrészeket előre biztosította1. Állandóan ellenőrizte minetközi’ien a javító5ck .minőségét és üteméit, szigorúan megkövetelte a kiadott munka 'időben iés jóminősiégfbeni Való élvég- ziésiét. Lengyeltóti után jó munlklát végez a maro.-.ii gépállomás, ahol november 30-,ig terven- felül kijavítottak főjavításiban 2 diairalb, fo- ’yój-avítiáisban 2 darab tr;Jktori>, meg égy darab ekét, 2 darab kuir tiváto.r't. 1 darab vetőgépet és 3 áarelb tárcsát- A betervezett j ví- •tá-sőkibóí 8 darab c-répSBt és 3 darab kaeialoziót fejezteik be a gépállomás dolgozói. A lemaradó gépáll omlások vegyenek példát az élenjárók jó mim- ik-ájáróft és b rcoöjamaik a teimara dá- .sck mielőbbi behozásáért-. Barabás Lajos teidhnilkus. Szakszervezeti aktívagyűlés a Városi Színházban Világszövetség HL kongresszusáról, E.őadó: Pauer Erzsébet, a kongresszus egyik részvevője. Ma, pénteken délután 17 óra 30 perces kezdettel a Városi Színházban szakszervezeti aktívagyűlést tart a SZOT Megye bizottság. Napirend: Beszámoló a Szakszervezeti Szaksze r vezetek Megyei Tanácsa. Az őszi munkák hírei SZABÁS község dolgozói nagy--met biztosít a gazdáknak, de Ir» onrii1 í I?- AA A Átr á „ i/,Torti' H n'l rí r\7 r\ i ii.fíTrr + It.'LlL - ,1 „1 < * i _ , «r» rabecsü'ik Mátyás József dolgozó parasztot,, akj elsőként fejezte be az őszi vetést, i s tájló ír ágyazás t és az őszi mélyszántást. Mátyás elv- társ példáját szívesen követték gazdatársai, aminek az lett az eredménye, hogy a község sem maradt el tervének teljesítésében. A népnevelőiknek sokat segített Mátyás elvtárs példája., mert a munkában elmaradt egy-egy gazdánál úgy érveltek: „ha Mátyás ellrvtárs el tudta végezni..-X- -X- * LÁBOD község 1973 hold mélyszántásból november 30-ig mindössze 329 holdat szántót^ fel,. A községi tanács ölhetett kezekkel várta, majd csak elvégzi a szántást a gépállomás. A nagyatádi gépállomás válóban meg is kötötte a szerződést az egyéni Dolgozó parasztságunk védelmét szolgálja a kötelező biztosítás A kötelező biztosítós -a dolgozó; súíságot. Ha a kézbesített kötvény j kötelező jégbiztosítás! dí ja jelentő- parasatóág é’-'d'iikében. liciz,ott fontos : helytelenl adatot'ti.iirtalimaz, a (he-hßien csökkent és a m-ilKIkéipüloteik törvény: védi az egyéni és s-aövet-: lyesibít-és iránti bejelentést- a Iköz- j utón eddiiig fizetett 10 forintos pót- Ücezetíi tulajdont és azzal előmozdít- J ségi tanácsnál kell megtenni és a díj megszűnt, ja laiz áfcmi tervgsizdáülkodlást,. aj.községi tanács igazolását a;z Álfla- terimelés ziavartateitságát. A kötelező J mi Biztosító járási felügyel őségé biztosítás célja az, hogy segítségé- hez keil-i ibeiküldlani re siessen mindaz óknak, akiket tűz- vagy jégkár sújtott. A biztosítottak részére irtz 1954. -évre 'szóló bizfosi'tási kötvényeket a községükben most kézltesitiik. A rendelet 'bejelentési kötelezettségét ír elő mindenki részére, aki kötvényt nem kapott, saját érdekéi ben kédj;e az ÁlÜlami Biztosító járási felügyeiősé.gétő'.- A kötvény átvételének megt-aigaldlása nem mentesít a fizetési kötelezettsiég alól. A biztositán' kötvény fontos okirat, ismerteti a biiztcsiítolták jo- jgait és iköteliezietfiSégeilt, kár esetén igazolja a kártérítéshez valló jogoA kötelező Ibiatorátás bevezetése óta az Álíami Biztosító 2500 esetiben. fiz,etett ki tűzkárt és a, megyében több mint 5000 doígozó paraszlt, ás 86 termelőszövetkezet 1'iászeeüút jégikártéríitésben több mint 1 millió forint .ős-szegben. A kötelező bizfiosítiáji díj pontos befí'zcítése álíainpcülgáriii kcltieiesség és egyben védekezési w tűz- és jég- ikárdk anyagi Ikövetkezményeilvel . _ . A kötelező biztosítás a mezőgazdaság fejlesztése sZiolgáDaA minisztertanács 'határozat? értelmében a kötél ző biztosítás 1954. évi díja 1953 december l-é,n esedékes és december végéig ikésiedel- mi pótlékmentesen telhet befizetni- Azcik, alkik 1953. évi biztosítási dlí- juklkal hátralékban varra ik és ezt az 1954. évi biztosítással együtt december 31-Jg teljes egészében,; szemben, egy összegben befizetik,, mentesül- mezogazic nek az 1953. évre felszámított Jcé- l'ahara ál. fokozza^dolgozó paraszt sedetmi pótlék megfizetése diói ságiunk hilztonlságlérizeltiélt és h-oezáijá- . , , .. , null ahhoz hogy az elemi csspások A doigozo parasztság érdekében j ^ clkczott ,káro,k megtérítésével 'hozott rendesetek folytán i»,z 1954- j do’igczh'asßom. a mezőgazidiasiág (fejévre a szőlő- és gyümölcsös-terület virágoztatásáért. ugyanakkor töibfb élelmet jelent az ország dolgozóinak. A doií.gozó parasztok az időt jói kihasználták és az ist álló trágyázás! tervüket Hő százai.ékra teljesítették. Heresznye községben is minid többen belátják, hogy az istáÜlótrágyázássai nagymennyiségű szerves anyag jut a talajba, ami javítja annak szerkezetét és minőségét. A talajjavításra pedig nagy Szükség Va®, mert az utóbbi években nem nagy gondot fordítottak rá a községben. Amellett, hogy a talajjavítás több éven. keresztül érezteti hatását és több •termést biztosi, megkönnyíti a dolgozó parasztok munkáját a földjeiken, mert a kötött talaj lazábbá válik és jobban átereszti a vizet. A község parasztjainak nagyrésze elvégezte az őszi mélyszántást is, azonban van egynéhány késiéig;! zd ókkal, traktorokat azonban j kedd gazda, aki lerontja a község nem küldött. Ugv vélekedtek, hogy 'jó hírnevét. A tanács tegyen meg az admindsztrativ intézkedés untig ' elég a föld felszántásához. A szerződéskötés kétoldali kötelezettséget jelent é,s amelyik fél nem tartja be, ídlellös az 1644 holdon történő terméscsökkenésért, amit a késedelmes szántás okoz. Holdanként 3 mázsa kapásnövény termesének kiesése az 1644 holdon 4932 mázsa termesveszteséíget jelent.. Láíbod községben talán nincs is olva-n gazda, .akinek lova ne lenne. Mit tettek a tanács vezetői annak érdekében, hoigv ,a lovak valójában szántsanak is? Ha a tanács a gépállomásra és - glépállcmás a tanácsra vár, a dolgozó parasztok azt váriák, ki lesz a, ' őz'es. Ha a leigl élj esőbb erővel! ne.m inuknak harcba a szántás mielőbbi elv égTermeljünk több tejet Pártunk és kormányunk a szocia- iizmus építése során — az eddig el- *ért eredmények alapján — megérett nek találta a gazdasági helyzetet arra, hogy új irányt, gyorsabb iramat adjon a dolgozó népünk életszínvonala fejlesztésének. Nekünk, szarvasmarhatenyésztőknek ezzel kapcsolatban a feladatunk elsősorban a tejtermelés fokozása, a dolgozó nép szükségletének maximális kielégítése érdekében. A tehenek tejhozama sok tényező kölcsönhatásától függ. A jó állattenyésztő ezeket a tényezőket úgy hangolja össze, hogy azok együtt a tehén tejtermelő képességét a legmagasabbra fokozzák. Hosszú volna felsorolni és fejtegetni az összes tényezőt. Most csak az egyik legdöntőbbel, a szárazra állítás, kitőgyeltetés és ráetetés összefüggő kérdésével kívánunk foglalkozni. Tudjuk, hogy a tehén vemhességé- nek utolsó negyedében rohamos fejlődésnek indul a borjú. Az annyira megterheli az anya szervezetét, hogy kímélni kell egyéb igénybevételtől. — Ez a kímélet szükséges még ezenkívül a borjú fejlődése, a szülési veszteség ellensúlyozása és a következő tejtermelési időszak eredményessége érdekében is. Vizsgáljuk meg azokat a fejlett módszereket, amelyek segítségével a legjobb eredményt érhetjük el. A tehenet a várható ellés előtt 60 —65 nappal el kell apasztani. Az el- apasztást lassú fokozatossággal kell végrehajtani, hogy az esetleges tőgygyulladást megelőzzük. Fokozatosan vonjuk el a tehéntől az abrakot és a lédús takarmányokat, az életfenntartás szükségletéig. Egyidőben csökkentjük a fejések számát és a tőgy- masszirozást is, gondosan ügyelve arra, hogy a fejés a tőgy teljes kiürítéséig továbbra is mindig történjék. A fejést teljesen elhagyni csak akkor szabad, amikor a tehén már nem termel tejet. A nehezen apasztható teheneknek ivóvízadagját is esetleg csökkenteni lehet, vagy az ilyen teheneket át kell kötni más helyre, ahol az idegen környezetben kevésbé jelentkezik a tejkiválasztási inger. Az apasztás rendszerint 4—5 nap alatt bekövetkezik. Amikor a tőgy már nem termel tejet, vagyis nyugalmi állapotba került, akkor meg kell kezdeni az előkészítést, a kitőgyeltetést. Fokozatosan fel kell emelni a tehén takarmányadagját úgy, hogy az életfenntartó takarmányon felül — az előző laktációs termelését figyelembe véve — 14—18 liter tej termelésének megfelelő tápértékét kapjon. Egy liter tej termeléséhez 35—40 dkg vegyes abrakot, vagy részben — annak megfelelő egyéb takarmányt kell számítani. Ezt a szükségletet átlagosan 3—5 kg abrakkal és 10—20 százalékkal felemelt életfenntartó tömegtakarmánnyal lehet kielégíteni Fokozottan kell vigyázni arra, hogy a tehén hashajtóhatású, puffasztó, fagyos, penészes, dohos vagy romlott takarmányt semmiképpen se kapjon ebben az időben. Túlzottan sok tömegtakarmányt sem ajánlatos ilyenkor a tehénnek adni, mert az káros nyomást gyakorolhat a ve- hemre. Az előhasi üszőket szintén elő kell készíteni az első tejelésre. Ugyancsak 60 nappal az ellés előtt lé kell kötni és a fentiek szerinti bő takarmányozásban kell részesíteni ezeket is. Tekintettel arra, hogy az első borjas tehén várható tejtermelése a teljes korú tehénnél alacsonyabb, az abrakadagot 1—2 kg-al csökkenteni lehet. Ez a bőséges takarmányozás tartalékot képez a tehén szervezetében, felerősíti és biztosítja, hogy a tehén a vehem nevelés érdekében nem bontja meg a saját szervezetét: a vehem jól kifejlődik, a tehén veszteség nőikül esik át a szü'őc "“eerőltetésein és felkészül a következő laktá- ció jó eredményére. Nem szabad megfeledkezni az előkészítés alatt a mindennapi lassú, óvatos jártatásról, ami elősegíti a vehem egészséges feilődését, a köny- nyű ellést és a tehén élénk anyagcseréiét. — Gondoskodni kell a tehén só- és mész-, valamint a vitaminszükségletének helyes kielégítéséről is. A foszforpótlás érdekében mindig adjunk gabonakorpát az abrakkeverékbe. Ellés előtt 6—8 nappal az abrakot és a silózott takarmányt fokozatosan csökkenteni kell és csak mennyiségű, de jóminőségű, köny- nyen emészthető, főként szálas takarmányt kell adagolni. Ezzel az ellés lefolyását megköny- nyítiük és az ellesi bénulás veszélyét csökkentjük. Ugyanúgy az ellés után is néhány napig csak korpás ivóst és zöld, vagy száraz szálastakarmányt kell adni. Ez után a takarmányadagolást fokozatosan úgy kell felemelni, hogy a 8—10-ik napon érje el a tejtermelés szerinti teljes adagot. Akkor kell elkezdeni a tejtermelés fokozása érdekében a ráetetést (elő- etetést). Tudjuk, hogy a tejtermelési időszak első 60—70 napjáig a napi tejtermelés fokozható. Ennek a helyes végrehajtása érdekében naponként, de legalább hetenként pontosan meg kell mérni a tehén egy inapi tejtermelését. Ennek alapján a tényleges termeléshez szükséges tápanyagon felül 2—3 liter tej termeléséhez szükséges 0.80—1.20 kg fehér- iedús abrakkal többet kell adagolni. Abban az esetben, ha a tehén — belső tulajdonságainál fogva — képes a tejtermelést fokozni, akkor a ráetetés. vagyis a szükségleten felüli mindent annaík érdekéken, hogy mielőbb .kiküszöböljék ezt a csorbát,-X- -X- * DRÁVASZENTESEN minden adottság megvan alhlhoz, ’hogy az őszi munkálatokat elvégezzék. A községi tanács a kedvező őszi időjárás idején nem mozgósította a község gazdáit arra, hogy az őszi imé'lyBZiántástt 'éls ,az istáL'iólirágyá- zást elvégezzék. így nem csoda, hogy földjük trá- gyázattam és felszántatJ'an miéig ez- idejg. Talán azt gondolja a. dráva- szientesi tanács, hogy csoda történik és mély álmuk alatt e,gy másik tanács végzi el helyettük a feladiatóikat ? A jövőévi kenyérért: becsületesen dolgozni kell és nem zésére, és sürgősen nem szántják i álmodozni róla. Sürgősem élbredje- íel a földeket, akkor mindenki j nek fel és végezzék el az elmaradt vesztes lesz., mert a jövő észtén- ; 550 hold őszi mélyszántást és a dobén nem .sok be taka r í t a ni v al ój uk , 260 hold is tálló tr ágyázás t. Tralesz a iábodiaikmlak, * * * HERESZNYE közsérf dolgozó parasztsága megértette, hogy a jó telLaielőkészítés növeli a termés- eredményt, ami magasabb jövedelnyák Is'.ván tanácselnök elvtársnak tudnia kell, hogy a törvényeket a dolgozó nép érdekéiben hozták, s azok végrehajtása az egész nép ügye. Elvtársi segítség a lemaradóknak Naigyon Isokiat Ibesizéliniak .airróL, hogy a muinlksimőidszc lúáitadáisnak. az élvtársi .segítöélg'niek irályem kisebb .nagy jelentősége van. Jómagam azcnlbiain milndedidliig nem dlitoselkieid- hettiem aiZizal, hagy .segítettek fosp" zettebb munkatársaim- MindösSEe egy éve dolgozom, mint útimumkás1 s ibiizony aiz első 'ideiben nogyoni nehéz in' ment a munka,, kevés tapasztalait,om, volt. Az ellimodlt hónapban út'burrIkoiláiS'i munkát végeztünk Ba- feitomszcimeiseii e bizony a brigád tágján söksizor panasztkodtak, hogy hátrál tatom, a munkát!,, nem tudok velük lépést tartani. Segíteni aizon- bain egyiilk sem akart — holott Bö- röez Iötváni nemrég kapott sztahanovista1 oklevelet s tölbb Jő imuiűkás irtod ai brigádban.. Két' Ihlet,teil ezeHőtt bniigádiumlk egyik tagja bevon,uilt s eigy ű|,j munkatársait kaptunk, Kozári Bélát- Három nap sum telt el, Kcziáiri elwtárs felfigyelt arra, liogy nekem milyen nehezen megy a munkai.' Készségesen sietett segítségemre — odajött mellém dolgozni s megmutatta.. hogy az útihurk,olásnál! milyen, fogásokkal lehet gyorsabban el’őmer haiadtrai. Egy hét siem telt el, máris éreztem, hegy könnyebb ai munka, nem máradtok el ai többiek mögött. Kozári elvtárs azonban tovább is segített, e ma már más szemmel (méznek rám a brigád tagjai- Meg «tortám köszönni. Kazár! elvtiársnak a segítséget, d? ő ezt mondta: kommunista vagyok, a köteieis.ségemet teiljesítettem s ezért nem jár köszönet. Helyes lennie, ha, minél többen, követnék Kozári eillvtárs példáját. Szabó István II. útépítő vállalat dtoiügozójaVidéki dolgozók érdekében... A keleti főcsatornát 18 helyen .keresztezi út, ezért 'hidakat is kell1 építem a forgalom lefoonyoilításáv a ____ ra. Még ebiben az évben,' .elkészül1 tö bblettakarmány TgT héten7‘lÓ~na- jné|y 50-60 ^méteres Végleges vas- pon belül a tej emelkedésében je- 1 lentkezik. Ez esetben ismét emelni kell az előetetett adagot egészen addig, amíg az tejemelkedést eredményez. Amikor a tejtermelés tovább már nem fokozható, vagyis a ráetetés eredménye 10 napon belül nem jelentkezik, akkor a többlettakarmányt meg kell vonni, mert az már takarmánypazarlás lenne. Át kell térni a tehén tényleges termelése alap ián kiszámított pontos egyedi takarmányozásra. A fenti módszerrel a tehenek tejtermelését 20—40 százalékkal fokozhatjuk és eredményeinkkel hozzájárulunk kormányunk progranjmjának megvalósításához, népünk életszínvonalának emelése és a szocializmus építése érdekében. beton iközúti híd. Az öntözés megindulásakor, április 4-én máir valamennyi útkereszteződésnél híd íveli áf, a főcsatornát- Az ide,iglem.es hidakat is rövidesen felcseréiMk áldandó, nagy teherbírású hidakkal. Ugyanakkor, amikor teljes erővel folynak a hídépítések a keleti főcsatorna mentén, a Tiszai ők felett] Tisza-kanyart gazdlasági vasúttal kötötték össze Tokajjal. Az építkezéseik már befejezéshez közelednek és január elsején megindulnak .a szállítások is. A kisvas- útón szálií'ják a Tisza-kanyadhoz azt a kőmennyiséget, amellyel fel— 1 töltik majd a duzzasztó és a csatornák üzcmibehelyezése után a Tiszáinak ezt a szakaszát. A munka befejezése után a gazdasági vasút a dolgozó parasztok terményeit szállítja majd. Ez azt jelenti, hogy újaibb községek dolgozó .parasztjai juthatnak el vasúton Tokajig, ahonnan a MÁV vonaliakon utalhatnak tovább.-x- x- * A vidéki helyiipari vállalatok negyedik negyedéves tervükben gondot fordítottak a dolgozó paraszt- sá.-' igényeinek kielégítésére. Már a decemberi csúcsfopgalomra több olyan cikket ‘készítettek, amj .addig nagyrészt hiányzott. így ia 'hódmezővásárhelyi fémtömegcikk vállalat havonta 1500 éthordót gyárt. Még ebben az évben 2000 hurkatöltőt, és 5000 darab tejszűrőt készítenek el.