Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-14 / 267. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1953 november 14, Lapszemle aktuális kérdésekről Lcuis Saillant cjkke a „Pravda“-b-an Moszkva (TASZSZ), A „Pravda“ cikket közöl Louis Saillantnak, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárának tollából „A kapitalista országok és a gyarmatok dolgozóinak harca jogaikért és szabadságukért“ címmel. A III. Szakszervezeti Világkongresszus sikere nyugtalansággal ■töltötte el a burzsoáziát és ügynökeit — állapítja meg a többi között Saillant, majd így ír: A' kongresszus kiemelte, hogy a monopolista csoport által folytatott politikával, a megtorlások, a nyomor -é-s a háború politikájával a szakszervezeteknek szembe kell helyezniük a nemzeti függetlenség és a gazdasági haladás politikáját, azt a politikát, amely a békés termelés fejlesztésére,■ a néptömegek vásári ók ép e ss égén ek növelésére, a néptömegek életszínvonalának emelésére irányul. A kongresszus felhívta a kapitalista országok és a gyarmatok ösz- «zes szakszervezetének figyelmét annak szükségességére, ho,gy teremtsenek kapcsolatot ai lakosság minden rétegével és az egész néppel együtt vívjanak elszánt harcot a gazdasági és szociális fejlődésért, a nemzeti függetlenségért, * * -:f Benoit Frachon vezércikke a „L‘Humaniié“-ban Párizs (MTI). A „LTíumanité“ közli Benoit F-rachon-nák, a GGT főtitkárának cikkét a francia munkásosztály egységakciójának további térhódításáról és fényképr:- portiban számol be a CGT országos bizottságának november 10-én Párizsban tartott üléséről, amelyen Benoit Frachon töltötte be az elnöki tisztet. Benőit Frachon a ,,-L'Humanité“- ben iközölit vezércikkében kiemeli, hogy az egység eszméje a sztrájk- harcokban igen komoly sikereket aratott, meghódította a milliós tömegeket és a Sztrájkokban részt vett dolgozók hozzáláttak, hogy az egységnek szilárdabb szervezeti formát adjanak. — Demokratikus úton egységbi- zottságokat kell megválasztani minden üzemben. Ezeknek a feladata legyen nemcsak a munkások jogos követeléseinek képviselete, hanem az is, hogy szétzúzza a munkásárulók szakadár kísérleteit. A „Tribüne“ cikke; „Anglia tekintélye a mélyponton“ (MTI). A „Tribüne“ című angol munkáspárti lap cikket szentel Ar.glia nemzetközi tekintélyének. A cikkíró elöljáróiban rámutat, hegy „amikor Churchill ez év tavaszán azt indítványozta, hogy kezdjenek tárgyalásokat a Szovjetunióval, az újságok és az egyszerű emberek óriási lelkesedéssel fogadták ezt a kezdeményezést, amelyben annak határozott jelét látták, hogy Anglia végeit akar vetni az Egyesült Államok hidegháborús propagandájának“. A „Tribüne“ cikke ezután ösz- szehasonlítja az akkori helyzetet a máj európai hangulattal és megállapítja, hogy Anglia tekintélye az európai kontinensen a legutóbbi időben katasztrofális csorbát szenvedett. „M,a minden megváltozott — írja a lap — Nyugat-Európában, mindenütt az tapasztalható, hogy egyre élesebben bírálják Anglia szerepét a nemzetközi ügyekben“. A „Tribüne“ végül kiemeli, hogy Nyugat-Európában milyen élesen elítélik Nagy-Brit annia gyarmati politikáját. A FRANCIA. PARLAMENT KÜLPOLITIKAI VITÁJA ELŐTT Párizs (TASZSZ). A tepok jelentik, hogy a jövőhéten a parlamentben megkezdik a francia kormány külpolitikája, nevezetesen az „európai poHtik: ;i közösség4’ ’ létreihozá- sántak tervezete feletti vitát. Ez a vita a hat ország (Franciaország. N yugatLNT émietország, O-llaszo-mzág, Belgium, Hollandia, Luxemburg) külügyminiszterei értekezletén; küszöbén nyílik meg. A külüigymi- miszterek értekezletét. november 26_- án Hágáiban tartják. A .„politikai egyesítés4’ tervezetét amelyet a felsorolt nytfga'teurópai országok terjesztettek elő, szeptember -végéin már tárgyalták Rómában, a kíil- ü gymimi s zterl iel y ettttes ok t arjáé sko- zásán, ahol eeimilyen konkrét ’határozatot mem hoztak, miivel1 r; tárgyaló feliek között komoly széthúzás mutatkozott. Az utóbbi bón-a- pcklba-n működő különbözői 'bizottságok és szakértők előkészítették az „,európai1 kormány4’ és az „európai parlament1 ’ létrehozásának tervezetét-. Ezeket a, tervezeteket Hágáiban ismét! megvitatják. Korántsem véletlen — jegyezte meg a Szovjetunió képviselője, —hogy ez a javaslat éppen most bukkant fel az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Ezt bizonyítja az a provokációs müiárma, amelyet az amerikai sajtó, rádió és felelős ameriÁz ENSZ-közgyűlés november 11-i teljes ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ- közgyűlés november 11-i teljes ülésén megvizsgálták a főbizottság többségének azt az indítványát, hogy a mostani ülésszak napirendjére vegyék fel az Egyesült -Államok küldöttségének provokációs javaslatát azoknak a _ „kegyetlenkedéseknek“ kivizsgálására vonatkozóan, amelyeket észak-koreai fegyveres erők és kínai népi önkéntesek az „ENSZ-haderők“ hadifoglyain állítólag elkövettek. A főbizottságnak az amerikai-angol tömb szavazataival elfogadott említett indítványa e kérdés- -megvitatását közvetlenül a közgyűlés teljes ülésére irányozza elő anélkül, h-otgy azt előzőleg valamilyen bizottságban megvizsgálnák. Lodge, az Egyesült Államok képviselőije felszólalásában -egyetlen olyan tényt sem tudott említeni,-amely megerősítette volna az ame- rikaj küldöttség ostoba koholmányait. Csak megismételte a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni korábbi rágalmazó kirohanásait, A. J. Visinszkij, a Szovjetunió képviselője határozottan tiltakozott az amerikai rágalom napirendre tűzése ellen. Amikor a főbizottság megvizsgálta -az adott _ javaslatot — mondotta A, J. V ism- iszkij — mivel e javaslat, jellegét tekintve rágalom, tények meghamisításán és durva hazugságon alapul, azt a nyilvánvalóan provokációs célt szolgálja, hogy meghiúsítsa a 'koreai kérdés békés rendezését, háborús Hisztériát -keltsen, lehetetlenné tegye a nemzetközi feszültség enyhülését, amire pedig a küldöttségek többsége, a világ RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK MOSZKVA A Kínai Népköztársaságban járt román ifjúsági küldöttség Moszkvába érkezett. A küldöttséget Chitu Florea, a román ifjúmunkás szövetség központi bizottságának titkára vezeti. A küldöttség tagjai néhány napig a Szovjetunióban tartózkodnak. SZÓFIA A bolgár nép lelkesen kész-üí a küszöbönálló december 20-i nemzetgyűlési választásokra. Sqk^ szófiai üzemben a dolgozók tömeg- gyűléseken vettek részt, ahol megválasztó ttáik k épvjs előjel ö 1 tjeiké t. Az üzemekben és gyárakban & Bolgár Kommunista Párt, valamint a kormány vezetőit, kiváló közéleti személyiségeket és a termelésben élenjáró dolgozókat jelölték nemzetgyűlési képviselőnek. BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa Heinz Winkíert újjáépítési miniszterré nevezte ki Lothar Bolz miniszter- elnökhelyettes, volt újjáépítési miniszter helyébe, akit nemrégiben a 'külügyminisztérium vezetésével bíztak meg. BÉCS A „Der Abend“ című osztrák lap bonni jelentése szerint Radford tengernagynak, az amerikai vezérkari -főnökök egyesített bizottsága elnökének (bonni látogatása után az Adenauer-kormány hivatalos közlönye követelte, hogy erősítsék meg az amerikai csapatokat Nyu- gat-Nérocto-rszágba-n. PEKING Csou En-lajj, a Kínai Népköztársaság népi közigazgatási tanácsának elnöke csütörtökön este fogadta Kim ír Szén mars,állt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökét. Kim ír Sz-en kíséretében volt Nam ír, a Koreai -Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere és Ha; Jang Gsun, a Koreai Népi Demokratikus Köztájrsasárf Minisztertanácsa elnökének titkára. LONDON A londoni rádió közli: Csütörtökön bejelentették, hogy az angol kormányban bizonyosvál- toztafásokat eszközölnek. Eden külügyminiszter mellett a jövőben két állam-miniszter fog működni a külügy területén, az egyik Selwyn Lloyd, Nagy-Britannia ENSZ-helí képviselője, a másik pedig Lord Reading, eddigi külügyi államtitkár. Ezenkívül egy újabb külügyi államtitkárt neveztek ki. A kaposvári városi DISZ-bizottság az aktívahálózat kibővítésével készül a vezetőségválasztásokra RÓMA Az olasz képviselőház november 17-én ül össze. A kormánynak ekkor választ kell majd adnia azokra az interpellációkra, amelyeket kai személyiségek csapnak most eía “bözö ?.ártok képviselői a kérdés körül P * (tragikus trieszti eseményekkel kapt cső-latban bejelentettek. Azért vetették fel most -ezt a1* A jobboldali lapok é-s az egész kérdést a közgyűlés előtt — hang- kormány-sajtó éles angolellenes súlyozta A. J. Visinszkij, — hogy meghiúsítsák a koreai -kérdés rendezésére hivatott -politikai értekezlet összehívását. Több felszólalás után a -közgyűlés többsége megszavazta a főbizottságnak azt az indítványát, hogy tűzzék a közgyűlés napirendjére az Egyesült Államok küldöttsége által javasolt kérdést. A Szovjetunió, az Ukrán SZSZK, a Bjelőrussz SZSZK, Lengyelország és Csehszlovákia. küldöttsége a napirendre tűzés ellen szavazott. India és Guatemala képviselői tartózkodtak á szavazástól országainak többsége törekszik, filmet. Magyar filmhét Bulgáriában Szófia (MTI). November 10-én- megkezdődött Bulgáriában- a fel- szabadulás utáni negyedik magyar filmhét. A Szófiái Bepubliikai fi-lim- szíiníházibain megtartott ünnepélyes megnyílton megjelenítek a bolgár filmművészeti bizottság képviselői-, valamint a -Bulgáriáiban; tartózkodó magyar filmművészeti küldöttség -tagj-aii. V. Hancsev író ünnepi beszédében iismeriteifcte a magyar filmgyártás sikereit, majd! -bemutatták a ,jFöl- támadott a tenger44 című magyar kampányt indították azért, hogy a trieszti események -miatt a felelősséget az amerikaiakról és az atlanti politikáról kizárólag az angolokra hárítsák. PeEa csütörtökön Ankarába utazott. Az olasz miniszterelnök ebből az alkalomból .fogadta Luce asszonyt, az Egyesült Államok római nagykövetét és Radford tábornokot, az amerikai hadsereg vezérkari főnökét, TIRANA Bétán Shtyl'la, az Albán Népköz- társaság külügyminisztere csütörtökön fog-adta Zsátkulák Nándort, Magyarország rendkívüli követét és meghatalmazott miniszterét, abból az alkalomból, hogy a. magyar követ a közeli napokban átnyújtja megbízólevelét az Albán Népköz- társaság nemzetgyűlése elnöki tanácsa -elnökének. TIRANA Az albán sajtó pénteken közölte az Albán Népköztársaság nemzetgyűlése elnöki tanácsának rendeletét, amely 1953 november 26- ra összehívja a nemzetgyűlés hatodik rendes ülésszakát. A DlSZ-aktivisiáknalk fontos szerepük van a fiatalok mozgósításában, a feladatok megoldásában. Az aktivisták olyanok, mint a hajsz álgy ok erek, amelyekkel a terebélyes fa mélyen szétágazik a földben, s amelyeken keresztül felszívja a talaj éltető nedvét. Az aktivisták is ilyen mélyen gyökereznék a DlSZ-tag-ság és a -dolgozók közé: összekötik őket a párttal, a DISZ-el, -eljuttatják hozzájuk a párt szavát -és a DISZ KV utasításait, mozgósítják a fiatalokat azok megoldására. A kaposvári városi DlSZ-bizott- ság felismerte a'z aktivisták hatalmas jelentőségét, azt, hogy széles aktívahálózat nélkül lehetetlen jó munkát végezni, összefogni, mozgósítani és ellenőrizni a- város összes DlSZ-sze-rvezetét. A városi DISZ-bizottságnak 15 aktívája dolgozik. Ezek a fiatalok a legjobban dolgozó DISZ-tagok, oiyan elvtársak, akiknek tekintélyük van á fiatalok előtt. A városi DISZ-bízoítság a fiatal aktívák között felosztotta a város területén lévő szervezeteket. Mindegyik élvtárshoz egy-egy üzemi, vállalati szervezet tartozik. Ezeket a szervezeteket azután rendszeresen látogatják, segítséget nyujtana-k a vezetc-ség munkájához, A tapasztalatokról rendszeresen írásbeli jelentést küldének a DlSZ-bizotíságra. Az aktívák munkáját a DISZ- bizottság tagjai ellenőrzik. Minden -bizottsági taghoz tartozik egy aktívái és ugyanazok a szervezetek, amelyeket az aktíva ellenőriz és segít. így a bizottsági tag munkája közben az aktivisták munkáját is ellenőrzi és ugyanakkor az aktívának is segítséget nyu-jt további munkájához. Aktívaértekezl eteket minden fontos feladat megoldása előtt tartanak, ahol megbeszélik a soron- iévő feladatokat. Az aktívák projbl-émáíkkal gyakran fordulnák á bizottsághoz, amely aztán segítséget ad nekik azok megoldásához. A legjobb aktívák egyike Csendőr József elvtárs, a Mélyfúró Vállalat' díszistája, aki mindig a legmesz- szébhmenő támogatást adja a szervezeteknek. Jó munkát végez a hozzá beosztott DISZ-szervezet is. Most különösen nagy fontossága van a DlSZ-aktívának, amikor az új vezetőség választások előkészítései folynak. December hónapban minden DISZ-szervezetbea megkezdődnek az új vezetőség választások. DISZ-fiataljainik új veze- •tekeit ,választanak azok helyébe, akik nem töltötték be megfelelően titkári tisztségüket. Olyan vezetőket választanak, akik képesek lesznek arra, hogy a kormányipro- gramm megválóstíására vezessék' a fiatalokat, akik harcos, helytálló kádereket nevellek a pártnak. A városi DlSZ-bizottság jól előkészíti a vezetőségválasztásokat. Természetesen, -mint minden feladat megoldásában, most is komoly feladatokkal bízzák meg az aktívákat. Az aktívák segítenek a szervezeteknek a vezeíőségválasztó taggyűlések előkészítésében. A vezetőségválasztásokra kibővíti az aktívahál'óz,ato-t a- városi DISZ- -b:zottság. A bizottság tagjai vállalták, hogy egy-egy aktívát beszerveznek a legjobb DISZ-tagok közül. így 15 aktívával bőv-ül az ak- tívaháíózatuik és így jobb é-s eredményesebb munkát tudnak végezni. A bizottság fontes feladata, hogy ezekkej az aktívákkal! állandóan íoglaPgozzék, bízza meg őket feladatokkal. Ha- jól foglalkoznak az aktivistáikkal, azok látják, hogy törődnek velük, az eredmény sem marad el. Könnyebb lesz a DISZ- bizottság munkája, könnyebben megoldják a vezetőségváfászfások feladatait. II Minisztertanács és a Magi/ai Dolgozók Pállja Központi feelíisége igmsite!!! a mezőgazdasági teimiszövelfeM alapszaivál A termelőszö v -tikezeti tanács -ez év -Szeptemberében javaslatot diói - igoKoht ki ®z önálló termelőszöv-dt- k-ez-eteik és III. típusú termelő szö'- v. t kezeld csoportok új 'rniinta- alapszabályára. Ezt a javaslatot -szeptember 19-án és 20-án a ter- •molősaö vetkezetek és gépállomások élenjáró -dolgioizóiiimk III. arszágo-s tanácskozása megtárgyalta, elfogadta és bizottságot -küldött! ki- a minta alapszabály végleges kidolgozására. A kiküldött bizottság által- véglegesített mintás] apszabályt most a minisztertanács és -a- Magyar Doh gőzök Párja Központi Vezetősége határozatával' megerősítette. A termelőszövetkezeti tanács az új -imintaal-aipszabály-t több-ezer -példányban1 Mnyomatta é® rövid időn bőiül megküldi a me'ző,gazdasági termelőszövetkezeteknek. KÉT VILÁG — KÉT KÖLTSÉGVETÉS A kommitmgtia párt és a szovjet j A kapitalista országokban a kormány rendkívül nagy gondot jköltségvetés a Pép iká zsákmányold fordít a dolgozok anyagi és kulturális életszínvana Iának emelésére. Ezt a nagy célt tükrözi a szovjet állam költségvetése is. í i- * * 1953-ban « Szovjetunió a nép- guzílaságba. a szociális és kulturális szükségletek kielégítésére 322.3 milliárd rubelt fektet be. Ez az összeg a Szovjetunió 1953. évi 'költseg'vetéscrte\k több mint a fele. A honvédelmi kiadásod az\ állami költségvetésnek 20.8 százalékát teszik ki. * * * AI szovjet állam költségvetésében a bevételeit il953-ba,n 37.5 milliárd rubellel voltak magasabbak a kiadásoknál. A Szovjetunió költségvetése bevételeinek legnagyobb része a szocialisitit gazdaság jövedelmeiből ered. Ebben az évben ez az összeg meghaladja az állami költségvetés összes bevételeinek négyötödét. * * £ A Szovjetunió óriáisi ös)szegeket költ lakóházépítkezésekre. EbUe\n az évben az állam lakásépítkezésre 25 százaléklccd többet irányozott * * * Ebben az évben, p, Szovjetunió 129.8 milliárd rubelt költ iszociá- lis, kulturális célokra, többől 62.1 nnlliárdot oktatásra.-sáifi.ik eszköze. A nagyarányú fegyverkezési- hajsza következtében ezekben az .orsz-ágoklbam egybe fokozódik a dolgozók élszegényedése és nyomora.-X- vr * A-z Egyesült Államokban azi össizos költségvetési kiadásoknak több mint 70 százalékát :Yrd:'rr k • -• nai célokra. Angliáiban- -és Franciaországban az 19S-2—53-as költség- vetési évben csaknem kétszer akkora összeget fordítottak; (hadikiadás-okra, mint -a háború-előtti 1937—1938-as évben.-X* *X' A kapitalista országokban, a költségvetés bevételeit főleg a lakosságtól behajtott adóik képezik. Aa Egyesült Államokban a lakosságra kivetett közvetlen adók az 1952— 5o-as költségvetési évben 12-s»ar magasabbak voltak, mint az 1937—38-as költségvetési éviben. * * * Az 1952—53 a.s költségvetési évben iaiz Egyesült Államok üakáslépít- keaésekre a költséigvetésnek mind- ősae 9.75 százalékát irányozta elő, vagyis csaknem- 120-Sz-or keveséb" élö mint az etmmfp esztendőben, bet, mi-n-t a hadikiadásokra!. Ab Eigy-eisült Államok kormánya az állami költségvetésnek mindössze 0.-3 százalékát költi népoktatásra.