Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-12 / 265. szám

'Csütörtök, 1953 november 12. SOMOGYI NÉPLAP 3 A répáspusztai Első Ötéves Terv tsz — törzsállattenyésztő gazdaság A répáspusztai Első Ötéves Terv (term e lősző v e tke z e then ürme p j hangúiét uralkodik. Kipirult arcú sdövetikiezeti tagok, örömteli mo- soílyal sürögnek-forognak. Egy­másután -érkeznek az -autók. A szemJelbizottság tagjai, a m-egje- lent .miniísztériumi 'küldő:t és me­gyei szervek küldöttei boldogan rázzák meg a tsz-doigozák kezét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját nem is ün­nepelhette volna méltóbban a ter­űi eiőiszövetfce z-e*, mint azokkal az eredményekkel, amelyeknek tanúi vagyunk. Már a külsőségek is el­árulják, hogy nagy dolgokról van 3tt 'Szó. Az istállók környéke tisz­ta; a takarmánykazlak is magukra vonják az érkezők figyelmét. Pél­dás rendben sorakoznak egymás mellett, a tetejük szalmával? befed­ve, nehogy valami kárt tegyen a takarmányban egy-egy nagyobb eső. Minden szálra vigyáznak, mert •az álltatok egész évi „kenyerét“ védik. A 1 l®z dolgozói számot adnak évi munkájukról, a -szemlelbiz-ott- ;tság megszemléli, értlékeli és mi­nősíti -azt. Sorra járja a bizottság. -a;z istáitokat, a takarmánytároló- helyeket. A tsz vezetői és ddllgozói együtt mennek a ibizó-tüság.gal. Kérdésékre a látottak, az eredmá- -nyielk is válaszolnak és ilyenkor a tekintetek találkoznak, összeoivad- nnak és feloldódnak egy-egy mo­solyban-. Kifejezők ezek a moso­lyok, megünneplése az eredmé­nyes munkának és biztatás a mun­ka forrásának: a szövetkezeti ta­gokban felduzzadt alkotásvágynak, -amely (feltör -és ikimerítlhietet-len-ül: halad tovább minid -nagyobb és ’nagyobb eredmények felé, A Miunka 'Érdemrenddel kitün­tetett Halasi András serité-stenyész­tő elmondja, hogy a tsz-nek 20 anyakocája van, amelyek évente kétszer fialtak és most 144 da,rab 6 hónapos süldő gazdagítja a szö­vetkezetét, Szemével simogatja azt a saját nevelésű anyakocát, amely 16 malacot áldott. Szöllősi László állat tenyésztési briigáidvezető máris a csoport élé­re áll és sietve hívja a megjelente­ket a tehénistállóba. Lassú, maga­biztos fordulat tat hajtják hátra a fejűiket a kiváló ko-ndici-óiban lévő tehenek, mintha ők is 'büszkélked­ni akarnának, hogy a mull't évben miig 2.5 liter volt a f-ejési átlag; de ebiben az évben már 9.5 liter, Sze­retik is a gondozójukat, aki alkal­mazta a fejlett zootechnikai mód­szereket és -bevezeít a tőgymasz- százst, a melegvízzel váló tőgy­mosást -és a napi háromszori fe­jest. Csak a szabad tej eladásból havi 10.000 forint jövedelme van a tsz-nek. A tsz „Finom“ nevű bikája 6 éves és 11 mázsa. Ritka s-z-ép pél­dány. Nem is hagyja a tsz az istál­lóban, mert úgy gondolják, az ál­lattenyésztés hasznára lesz, hogy­ha további tenyésztésre Kaposíü- -redre adják. Fajbikáklbó-1 bőven van utánpótlás is, 6 darab niöv-eodék- Wkát mar eí-adtak, ami 26.000 fo­rintot jövedelmezett. Sokat dolgoztak az idén a lovak ■Is: -a tsz időre befejezte, a betaka­rítást és a 332 hold őszi vetést. A lovak kondícióján ez -nem látszik meg, úgy állnak az istállóiban, mint­ha h-ízókúrán vettek volna részt. Csak a jó ’gazdálkodás eredmé­nyezhette, h-ogy napi 8 kg szénát -és 3 Ikg ikuiko-r-icadarát kap,maik. A le r meló sző vetkezet nagy gondot fordít a jó és megfelelő takarmány­ra. Az 1953—54. évi takarmány- tervüket úgy állították össze, hogy | abban a szálastakarmány 22 száza­lékkal -szerepel. A szövetkezet már a múlt évben is előrelátó voUt ezen a téren — nem is volt nehézségük — -de az idén is biztosítani akar­ják az át'te1:éltetést és ezért si'-ózá- si tervüket 300 százalékra tel'jesi- te'itélk, Igen jó összetételű silófa- kármánnyal. Vain aljban lucerna, őszi takarmánykeverék, méznád1, cuk-ori.épafe;, silókukorica, napra­forgó. Mivel a tagoknak -még több ta­karmányt akarnak munkaegységeik után kiosztani, ezért polyvával keverve még 1000 mázsa répasze­letet -silózn-aik 'le. Ez a jó gazdálkodás és előrelá­tás megnyeri a bizottság tetszését. Horváth József elvt-árs, a járási ta­nács kiküldötte javas-otya a- ser­téseik ma-kkoita-tását -a kész takar­mányok m-egkímélése érdekében. A ,javaslatot tett fogja követni — mondja Lapat Ferenc, a tsz elnö­ke. Ä szemlét ünnepi taggyűlés kö­vette, ahol egy-ütt volt a ’Szövetke­zet apraja-nagyija, akiknek szorgos munkája növelte a szövetkezeti va­gyont, a minőségi állattenyésztést, de ugrásszerűé,n emelte a -munka­egységre jutó jövedelmet is, amely túlhaladta a 160.000 forintot. A mai naptól kezdve törzsálat- tenyésztő termelőszövetkezetté lett a répáspusztaj Első Ötéves Terv tsz. Az ei’ső ötéves tervben csatát nyert a szövetkezet. Meg­nyerte a jó munka ütközetét'. Még az ünnepség alatt egy új díszokle­vél került a falra és ékesíti a szö­vetkezet irodáját. Lapat Ferenc tsz-el-nök elvtárs ígéretet tett -a tagság -nevébe-n: — ügy dolgozunk, hogy jövőre is­imét egy oklevélét kapjunk. Vessék el gyorsan Baté a kaposvári járás községei kört az utolsók között kullog a ve­tésiben, szántásban és a beadási terv teljesítésiében. 350 höld búza- vetésükibő-ll még 230 hold vár be­vetésre. Vis-,"a van még 9 hold <osziárpa és 9 hold rozs vut-éee i®. A -búz-avet-ést csak az eső után kezdték meg. A begyűjtéssel is lemi:-,ír,aldtok tejből '50, -a Ibaroimfibói 30. tojás­ból 60 százalékra teljesítették a tervet. Ahol a község vezetői nem tö- TŐdnek a tértik-tűkkel, -nem is me­het máskép a munka. Bernát Sán­dor, községi .tanácselnök munkája a búzái- Botéban cMxan merül -ki. hogy az irodában üldögél és az aláírást gyakorolja. A begyűjtési állandó-ibiz.o.ttsá.g elnöke. Tóth Lajos- -az-t tartja: mi­nek fo'glalkozzon a község ügyei­vel, hiszen mindenkinek tudnipi k.-II mi a (kötelessége. A nyár óta egyet­len gazdagyülési sem volt a község­ben. A tanácselnök elvtárs és a ta­nács aktívái igondcljamak lairra, hogy mennyi kánt okoznak mép- gazdaságunknak hanyag ma-gati ir­tásukkal, fel. lőttemségiüJdcel. -Szá­molják fel a lazaságot, szélesítsék tömeglvipcsdlatukiát. Támaszkodj-a,- nak a becsületes dolgozó parasz- tokra. A répaszedést megkönnyítő, új talajlazító gépet szerkesztettek A martonvásá-ri növénytermesz­tési kutatóintézet kísérleti gazda­ságában 'Szakértőik előtt bem-utat- táik Temesvári Márton többszörös újító répaszediést megkönnyítő, új taiajíazító -gépét. 80 centiméter .miu-nkasziáll'e-sségben -műköid’ő szer­kezet 25—30 centiméter mélyen fellazítja a talajt úgy, hogy egy G—35-ös traktorhoz két llazítószer- ke.zet is kapcsolható. A f-aiiaj 30 centiméter mélységű fellilazitása megkönnyíti a későbbi tálajmunkát is. Vonja be a tagságoh a feladatok megoldásába a somogyvári Béke tsz elnöke tSomoigyvér község dolgozó! pa­rasztjai mindig híres-eik voltaik •szorgalmukról. A Béke tsz tagjai különösen jó gazdái földjüknek és komoly tapasztálat-cíkikali rendelkez­nek. Éppen, azért lépteik a fez-be, mert bőséges tapasztalatukkal a napnál i's világosabban láttáik, hogy a közös !ga®dállkodás • csak fo­kozhatja jólétüket, -olyan termelési módszereket alikälmaahatnalk, ame­lyeket egyéni gazdaságukban lehe­tetlen volt .megvalósítani'. Miért -van az, hogy értékes ta­pasztalatuk és ritk-a -szorgalmuk ellenére komolyan lemaradtak a 'be- takarítás'ban és a búzavetésben? Lengyeltóti Laijos — aki igen jól dolgozó szövetkezeti -tag és már eddig 400 munkaegységet szerzett — fején találta a -szöget, amiiko-r elmondta: „Az a baj, ih-ogy Gáb­riel elvtárs, a tsz elnöke csak -so­pánkodik, ho-gy még _ vissza vain -a cufcorrépaszedés -egyrésze, a kukori­cáé zár vágása és 30 hold Ibúzavetés, ugyanakkor nem hívja össze az lintéző-bizottságot, s-em a tag-ságot, hanem az -irodában- a könyvelővel töprengenék, hogyan lehetne meg­gyorsítani -az elmaradt munkák el­végzését, Pedig, ha összeülnének, jobban meglátnák -a szervezési 'hi­bákat is mert több szem többet lát.“ Lengyeltóti elvtárs f. lóságé is kivette a részét az évi munkából és mint csoportvezető, élenjárt a szövetkezetben dolgozó .asszonyok között. Mégsem tudja, mennyi munkaegységet -teljesített., mert -a-z ő feljegyzési' -szerint 60-jmI töm­bét, mint amennyit iaz-' irodáiban mondanak. Úgy 'készül -a -zárszám­adás, mintha valami n-agy túlikat készítenének. » — Mi is szeretnénk látni, (hiszen a -mi jövedelmiünkről van szó Tud­nunk kell- mire számíthatunk, mert családunk csak -úgy tudja megtervezni, mennyi ruhát, ciipöi. és egyebeket vásárolhat — mondja Lengyeltóti,né elvtársnő. Gábriel Fülöp, tsz-elnök elv-társ­nak i,s vannak tervei a szövetkezet­tel kapcsoLaltba-n. Lelkesen beszél arról, ho.gy jövő évben 8-0 darab­bal -növekszik s-ü ldőá Eomán yuk, amelyből -megkétszerezik az anya­kocáik! számát, ;ai többit -pedig meg­híz] aljáik. A -tervezés helyes. A baj az, ihogy ezt sem a tagsággal- be­széli -meg. A szövetkezet -tagsága ikiöz-ül ke­vesen tudják, -hogy a kormány gon­doskodása folytán a szövetkezet- hí- zcibeadási kötelezettséige 21 mázsá­val, a tej beadás 6 ezer .literrel- -a -kenyérgabonáé pedig 28 mázsával ktt kevesebb, de elengedett «z állam 13 ezer forint Ihitelvisezs- fdze-tés-t is, amely 90 ezer forint kedvezményt jelent -és ezzel az ösz- szeggel gyarapodik a munkaegy­ségre jutó jövedelmük. Az elnök elvtárs -elmondja, hogy még -tcb'b Lnne ;filz idén a jövedelműik, de a járási tanács nem m-érte fel ilcelio- en a szövetkezet terüle ti- és munka- erőviszonyait és túlhaimozta a tsz-t termelési -saerződéskötésseli, -am-ei-y sok munkaigényes növényt tartal­mazott. Ez a. kukorica kapál ás rová­sára -ment és emiatt számításuk szerint 3 vagon 'kukoricával lett kevesebb a -termésük. Kormányunk ezen a téren i-s biztosítja az önkéntességet és a szövetkezet tagságára bízzál a gaz­dálkodás tervezését. A szövetkezeti demokrácia ímeg- s-értése a tagság anyagi felemelke­désének rovására -ment. Éppen eb­ből kellene látnia a tsz-elnök eltv- társmak, hogy ha még egy-ikét na­pot késlekednek az elmaradt 30 hold búz-avetéiSs-el, akkor jö-vőre leg­alább 60 mázsa gabonával jut kevesebb a -t-agsüginak, A szövetkezeti demokrácia meg­sértése, a tagság érdekeinek semmi­bevevése. a tsz-.tagok szorgalmas munkája ellenére káros következ­ménnyel jár, mint ahogy az elké­sett- betakarítás ée vetés ás bizo­nyítja. Ez pedig veszélyezteti a kormányprogramm megvalósulását,, hátráltatja a Béke tsz -tagsága életszínvonalának emelkedését. A -tsz elnöke használja fel a tag­ság tapasztalatait és mozgósítson minden erőt- a lemaradás gyors -fel­számolására. A tabi gépállomás vezetői és traktorosai továbbra is végezzenek jó munkát A tabi gépállomás traktoristái­nak többsége lelkiismeretes mun­kával. a gép teljes- kihasználásává*' harcol- az éves és az őszi -terv tel­jesítéséért. illetve túlteljesítéséért. Különösen a kormányprogramm megjelenése .óta csapott magasra a te'kesedés lángja a traktorie- -ták között. A gépállomás vezetői nemcsak üzemi -értekezleten, ha­nem állandóan, kint a területen is tudatosítják a traktoristákka-l a kormány számos intézik, déséne-k je 1-e-nitőségét, azt,, hogy most még in­kább érdeke minden tr-aktoristá- nafc teljesítménye -növelése. Jó mun­kájával egyrészt fizetése is emel­kedik, másrészt pedig elősegíti a kormányprogramm -megvalósítását, Mi-ndézit megértették a traktorosok, s nap mint nap kimagasló teljesít­ményeket érnek el. Tclbb -élenjáró traktoros van a gépállomáson. An­tal Józs-ef 139, Somogyi József 115. Kovács Is-tiván 145, Nagy József 168 és Lovász Sándor 140 százalék­ra -teljesítette őszi tervét. A brigádok köztio verseny-ben első Raipai Pál brigádja, őszi ter­vének 120 százalékos teljesítéséivel. Az élenjáró traktorosoknak külö­nösen-nagy részük van abban, hogy a gépállomás már az eves talaj - munkaterviét 101.8 százalékra telje­sítette. Dicséret illeti Visi János elv-társai, a- gépállomás igazgatóját és Nagy János e-Iivtársat- a gép,állo­más politikai he-lytítt-eeét, -mert jó szervező és irányító munkával -har­colnak is terv -teljesítéséért. A gépállomás vezetői gondoskod­tak arról is, hogy -mire hűvösebb lesz az idő. valamennyi tralkt-orls- tónak biztosítva legyen a mel ig- ru­ha. De egyéb -területen is biztosí­tották ej gépállomás vezetőit a jő műn kaf ellát eleiket. Peceli Sándor brigádja kiesé! szégyenkezik amiatt, hogy -még cs-aik 92 - százalékra teljesítették a tervet november 1-dig. de most megfogadta a brigád, hagy decem­ber 1 -dig- nemesítik, h-ogy behozza a lemaradást, hanem -első akar lenni -a brigádok közti versenyben, Sztahanovista t-ralktoro-lhoz nem -méltóan- viiszony-l'ik «i munlkához az utóbbi időbe,n Keserű Sándor, akt bár őszi -terivé-t 186, éives -tervét pe­dig 209 százalékra teljesítette, több esetben felelőtlenül ott hagyja a gépet és -egykori zenésztársaival ifia-lura jár lakodalmakba -muzsikál­ni. Keserű elvtárs sztahanovista, traktoros és elsőrendű kötelességei hogy most is az élen járjon -a -mun­káiban, zenélni pedig -menjen akkor, -ha 'a gépállomáson -nem hívja köte­lessége, szobád- idejében. A -gépál­lomás vezetősége és -elsősorban Nagy elvtárs, a politikai ibely-ettee bes-zé-ljen Keserű ellvtiárssal- a mun­kafegyelemről-. • Harcoljon a tabi gópáll-o-mási miniden traktorosai és- a vezetőség azért, hogy a gépállomás továbbra is az élen járjon és megtartsa jó hírnevét. Az állam juttatásaira jó munkával válaszolnak a nemesdédi dolgozó parasztok Nemesdéd községet plár évvel I ez-ellötfi neon igen tehetett meglkö- j zelitemé. Étiről is, arról is m-éiy ho- m-cikiut-aik tét?ók nehézkessé a köz­ti e& eldést. Igaz, hoigy miár a fels-za- badulás ellőtt is tervezgették et^y Iheikőtlőút épíüését, de ez -is — mint a n-eme-sdéd-ek tölbbi terve is —■ csalk terv maradt. A közei 4500 hoiiídkfaS r-e-nláellkező közsé)g dolgo­zó ipaira-s-ztjai úgyszól-ván el- voiltak zárivaj a 'külvilágtól, csalk néha-né­ha kerültek a városba. S-oikan vol­taik olyanoik, akik csak a sz-om- széid közsé-gig jutottak el Nemesdéd gazdag -községnek szá­mított a múltban, mert itt vo-lf a legtöbb zsírosnyakú naigygazda. A község 4400 holdjából -mimtagy 1700 holdat 32 kulákosaillád -bito­rolt. A tc-hbi't pedig 370 család művelte. így osizllott meg a hata­lom is a 'községben. Kinek több földje, annak nagyobb hatalma v-oll't. KemerJdi k-ülák 120 hold1 fö-Ld- jjével .szinte Ikodlátllan -ur-a volt a községnek. Ha tetszett, ha nem a községnek, a járás urai mindig a -leggazdagabb ikülákot tetteik -meg bírónak. Kem-endi Iku'lák 'hosszú -éveken keresztül mint bíró ült ^ község nyakán. Ö csak a vendége­ket fogadta, de annál többet doli- gozotf c-se-lédjje, Lőczi József, aki­ről mindig azt tartotta, iho-gy csak annyit kell neki -adni, hogy ma és h-oilna-p dolgozni tudjon. D-e így vé­lekedett a többi cselédjéről is, mert bizony jócskán voltak nála. Senikisem bírta fél- vagy egy év­nél tovább nála, mert amellett, hogy embertelenül bánt velük, még -a bérüket sem fizette meg.. Kemenidihez hasonlóak voltak még Nemesdéd-en Halászi Lajos, Zsebe Ferenc, Sz-abó István fculá- kolk, akik egy -szikrányit -sem vol­tak különbek nála. A íelszabadulás után azonlban sók minden megváltozott. A köz­ség mncstel-enjei földet kaptak, a hatalom is az ő -kezükbe került. Egyre inkább Fodor Lajosok, Szűcs Istvánok, Horváth Gézák, -a volt cselédek vették kezükbe ai község irányítását. A kulákoknak letörték a szarvukat, nem volt kit kizsák­mányolni,, ezért ádáz dühv-el néz­tek a falu új gazdáira. Aljasul aka­dályt igyekeztek gördíteni a köz­ség fejlődése elé. Későn vetnek, rosszul művelik meg a földet és j így beadási kötelezettségüket sem . tteljesítik. Pf. Káplár Imre -ezen az j ősz-ön még alig vetett valamit, de eJhanyagoilta beadási -kötelezettsé­gét ás. Kukoricáiból' mlég 744, bur­gonyából 456 kilóval tartozik. De a többiek som teljesítették beadást kötelezettségüket. A 18 ikulákb-ót eddig 5 teljesítette csak beadását. PL Zsebe Ferenc 23 mázsa kuko­ricával, Lukács Káro-ly 8 mázsa kukoricával, 6 mázsa burgonyáival és 2 mázsa n-aipra-forgóval tartozik. A község becsületes dolgozó pa­rasztja} ijoiggalí háborodnak fel az ilyen láttán, mert amíg ők becsü­letesen teljesítik az áli'am iránti kötelezettségüket, harcodnak a magasabb 'terméseredményekért, addig a község kulákjan fondorla­tos -módon igyekeznék akadályozni a község tervtel,jesítését. Nem-es- déd község dolgozó parasztjai n-em hagyják -magúikat, lelkes, szorgal­mas munkájukkal! választ adnak a kulákok aljas -mesterkedéseire. Eddig is a jó gazda gondosságával művelték meg a földet, meirt tuda­tában vannak, hogy ez't saját és országuk érdekében tesizik. Hor­váth György, Kinics József, Tis-lér István, Nadrai János, F-oido-r Lajos dolgozó parasztok mindig jó gazda hírében álltak, nagy szakértelem­mel é$ -szorgalommal kezeitek föld­jüket. Most, ahogy Horváth Géza dolgozó paraszt mondja, van csak igazán értelme a munkának. Nem is fukarkodnak vele, meghozza a gyümölcslét. PIL a felszabadulás előtt; 6—7 -mázsa v-olt a holdan- kiánti gabonatermés a községben, a íleigutóhbi években már 8 mázsát takarítottak be holdanként, az idén pedig nem ment ritkaságszámban a 12—43 máz>sa sem. Különösen ki­váló volt az idlén a burgonyater­més. Igaz, ihogy Nemesdéd határa jó burgonyáiermő, megadja a 120 mázsát is holdj-a. A nemesdédíek ezen az ő-szön is ,jó -munkát végeztek. A búza, rozs, áripa határidőre a földbe 'ke­rült. A betakarítással is végeztek már. Most már a tavasziak alá vég­zik a méllyszántiást, Ih-ogy biztosít­sák a bő termést. Van miért dol­gozni, új bekötőút, -kultúrház ma már az ő kény-elmüket, kulturális fejlődésüket szolgálja.. Mirtdezti jó munkával, a beadá­si tervek teljesítésével akarják j visszáhálálnT*tfo-Íg9.z:ó népünk átia- , mán-a-k.

Next

/
Thumbnails
Contents