Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-04 / 259. szám
A tahi járási pártbizottság munkája a termelőszövetkezeti pártszervezetek megerősítéséért Az újítóm ozgalom továbbfejlesztéséért A fonyódi járás munkás-paraszt levelezőinek értekezlete A politikai irodalom jelentősége a propagandista munkájában á VRGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA MEGYE! PÄ RT BÍZOTTÉ ft'GA'.M álé LA n , a X. évfolyam, 259. szám. ___________________________________________________ARA 50 FILLER___________________________ Szerda, 1953 november 4. I I marcali járás befejezte az ősziéi velősét A marcali járás 32 községének termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjai a hónap utolsó napjában lelkesen dolgoztak, hogy elsőnek fejezhessék be a vetést megyénkben. Október 31-én a járás 98 százalékos eredményi ért el a vetésterv teljesítésében és november 2-án már g obálisan befejezte az összes őszigabona vetését. A 32 községből 25 határidőre elvetette a gabonát, s nem egy túlteljesítette vetéstervét, mint Nemesdéd, Vese és Nagyszakácsi községek. Megyénk dolgozó parasztjai kö- ! vessék a marcaliak példáját. Örömmel jelentjük, hogy a io- nyódi járás dolgozó parasztjai az őszi kapások beadását a tegnapi nappal 100 százalékra teljesítették. Varga József, a fonyódi járási tanács VB elnöke. A BEGYŰJTÉSBEN IS MUTASSON EREDMÉNYT A BABÓCSAI TANÁCS Babócsa község határában nemrég még nagy lemaradás volt tapasztalható az őszi munkákban. A lemaradás -a tanács felületes munkájának volt a következménye. A tanács bírálatot kapott hanyag munkájáért és megszívlelte azt. Megtalálta a módját annak, hogy mit kel] tennie. Támaszkodik az élenjáró igazdákra, akilk látogatják a lemaradóikat és jó munkára mozgósítják őket. Lónyár József, Káplár Adolf dolgozó parasztok már jóval a batáridő előtt befejezték az őszi vetést, valamint a betakarítást. Személyes példamutatásuk a legjobb moizgósííó érv. A tanács k isg y üléseket szervez, amely éken a dolgozókkal karöltve megbeszélik a legújabb rendeletéket, a felmerülő problémákat A községi tanács és a népnevelők munkája nem volt eredmény- télen. Munkájukkal -egyidőben. megváltozott Babócsa község határának képe is. Ez különösen az ősziek vetésében és -a betakaritás- ban mutatkozik meg. Búzából 98 százalékra, rozsból 102 százalékra, ősziár páb ól 114 százalékra teljesítették vetéstervüket. A betakarítási munkákat is hamarosan befejezik. A tanácsnak azonban még nincs oka az önelégültségre, ment hiányosságok vannak a 'begyűjtés terén.. Kúkoxlcabeadási kötelezettségüket ugyan 110 százalékra teljesítették, de burgonyából csak 65, napraforgóból pedig 60 százalékra teljesítették beadási tervüket a község dolgozó parasztjai. A községi tanácsnak most az a legfontosabb feladata, hogy munkáját úgy szervezze meg, aktíváit úgy mozgósítsa, hogy á begyűjtési tervet is ’hiánytalanul teljesítsék a község dolgozó parasztjai. A tanács munkája mindenkor legyen tervszerű és folyamatos, támaszkodjon ,&) tömegekre,, mert csak szoros tömeglkapcsolattal tudja a feladatát megoldani. Szántsanak. vessenek a törökkoppányi tsz-ek Törökkoppány község dolgozó parasztjai az elmúlt évekbe® ,gyakran szereztek elismerésit toözsé'güknehi. A imiult évibe® is az elsők közt végeztek a aláírásiban mimet a mezőgazdasági munkák miiind1 ,a begyűjtési terveik ti.lljBsiitésiÉiban. Ebben .az éviben az őszi imnnikákná] azonban nem lehet elismerőleg beszélni Tö- ítökikoppányról. Az utolsók ; őzt kullognak a járásiban, de a megyében is. Különösen a község két termelőszövetkezetéiben van súlyos lemaradás a vetési terv teljesítésében. Pl. a Rákóczii itemielőszövet- kezet a tervezett 260 halld' búzáiból eddig mindössze 30 holdat vetett el do jelentős területe® még a: rozsot és az ős/iárpát, sem vetették el. Nem joíblb a helyzet a Koppány- vöígye tsz né! sem. Nemcs-aik a vetésben, hanem a vetöszámtásiban is súlyol» miulatíztás tapusztelibatiói a,- tsz-foen. A gabonavetés alá kerülő terület egjytrészén mlég a taril'óhá®- tást/ seim végezték cl. A 70 hold éíukoriicaföldről — nuelfybe szintén kenyérgabonát vetnek — most takarítják be a kukoricát. 2 haliéi fourgonyiáj'uli 6 hoB ni "prasforgó) még ezedetlen. A fisz vezetői, a párt- szervezet nem vették fel kellő Időben a harcot a .rendbontólkklal, a. hanyagokkal szemben. Korábba® aaéirt nem vetettek, mert az ellenség azt. hiiresztelte. hogy úgy .is Szétosszál j ,ii fölkfetj, most meg arra hivatkoznak, hogy ,száraz a föld-. De megfeledkeztek ai legfőbb köterezetteégükről, a beadás itellj-e- siítéséről is. PL, 'kukoriicabeadáisi tervüket mindössze 50 százalékúra teljesítették. A tsz-ek vezetőinek, a községi tanács®, 11 sürgősen fel kel számol- niitok ezit az áldatlan állapotot;, mert a jövő évben -ennek kárát látják a terméseredményekben, a jövedelemben. A törökkoppányi terme] ő- szövetkez-ete-k tagijai sürgősen lássanak hozzá a vetési és betakarítási munkáikhoz, mert ettől függ nagyrészt jövőévi kenyerük és gazdag jövedelmük. Minden vetőmag földbekerült a boronkaí dolgozó parasztok szorgos munkája nyomán Boronka község doügoizó parasztjai elbbeni az évben gazldlag gabona- termést takarítottak be. Igazi, hogy jobb is letetett volna a termésátlag, ha az elmúlt ősszel nem kés- lekedneLk a. veitéseef, mert a borom- kaii határ alaposím meghálálja a jó munkát, a karai vetést. Okultak) is a múlt 'év tapasztalataiból, ezen az őszön a járásban elsőnek kezdték meg a vetést. 55 hold őszi-árpájukat máir BZeptömiber vége felé elvetették, nem isi bánták meg, mert akikéin még .nedves its volt a talaj,, könnyebb volt a szántás. De m m sokját vára1, óztak a rozs vetésével sem. 285 holdon már ciktéber közepén földiben volt a .mag és a szorgalmasabbak földjén már a kikelt rozs zöld szőnyege hirdeti a jó munkát. Boronka község dolgozó parasztjai megfogadták, hogy ,a búza vetését is határidőre befejezik. Elhatározásukat kemény munka követte. A dolgozó parasztok li: likes munkája eredményeként 304 holdon határidő előtt földibe került a vetőmag. Nem szünetel a munka vetés befejezése után sem. Most mindenki la betakarítási munkákkal szotrgos- hödik, hogy imiialiőbb' a padlásra.. a szérüskertbe kerüljön a gazdag termés. A borcnkaiiak jó munkájukkal biztosítani akarják ® község élenjáró nevét, jóbíirét. a marcali járásiban. EGYÉNK ÉLETÉBŐL Az „Élemiszer és Csemege Áruház“ Kaposvár legszebb üzlete lesz Az Ady Endre_utcában egy új, még berendezetten üzlethelyiség vonja magára a járókelők figyelmét. Aki bepillant az üres helyiségbe, még berendez,eflenül is gyönyörködik a teremben. Szép, tágas üzlet, tele új, lakktól és fémtől! ragyogó felszereléssel. A falak nieillett hosszú állványsor húzódik, melyen nemsokára az áruk tömege halmozódik, a széles elárusító- asztalok előtt pedig hamarosan a vevőik százai válogatnak majd az áruk között. Nemsokára felkerül a homlokzatra a felirat is: „Élelmiszer és Csemege Áruház“. Kaposvár Legszebb, legkorszerűbb üzlete lesz, bármelyik fővárosi áruházzal ve télkedve. Az Élelmíszerkiskereske- delmi Vállalat 600 ezer forintot ruházott b,é az építkezésbe, illetve a berendezési tárgyak 'beszerzésébe Ez meg, is látszik ,az üzlete®. Minden szép, minden ízléses. Az áruház pénteken délben nyílik meg. 30 főnyi személyzet várja a. vásárlókat és az üzlet reggel ^ órától este 10 óráig állandóan nyit va lesz. Kimagasló teljesítmények a Kaposvári Tejüzemben a forradalmi műszak első napján Üzemeink dolgozói lelkesen Lettek meig felajánlásaikat ,a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára. A forradalmi műszak alatt folyik a küzdelem a vállalások teljesítéséért, a jobb eredményekért. A műszak első napja nem várt eredményt hozott a Kaposvári Tej- üzemiben is. A kazeimiszárító dolgozói november 7 tiszteletére vállalták, hogy t e j es í tmény üké t 2 százalékkal növelik. Eddig átlagos teljesítményük alig érte el a 110 százalékot és most a forradalmi műszak első napján 129 százalékra teljesítették napi tervüket. Az ünnepi műszak hétfői napján az üzem számos dolgozója szárnyalta túl eddigi átlagos teljesítményét. Horváth iBélánémak és Magyar Margitnak eddigi átlagos teljesítménye 119 százalék volt, fofradalmii műszak első napján 130 százalékot értek el. Kaponya La joané és Rácz Pátlné 128 százalék - rój 133 százalékra növelték teljesítményüket. Amon Margit átlagos teljesítménye eddig 149 százalék volt, aj .hétfői napon, 161 százalékot -teljesített. Püspök Antalné 161 százalékról 167-re emelte teljesítményét. A forradalmi műszak első napjának eredményei, bizonyítják, hogy a Tejüzem dolgozói méltóan készülnek megünnepelni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulóját. A Kefeanyagkikészítő Vállalat dolgozói méltóan akarják ünnepelni november 7-ét A Keíeanyagkilkészítő Vállalat dolgozói is teljesíteni akarják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára tetj fogadalmaikat. Különösen szép eredményiek születtek a forradalmi műszak első napján. Veik-sasli Lászlómé november 7 tiszteletére vállalta, hogy -eléri a 200 százalékot. A forradalmi műszak első napján 250 százalékot -teljesített. Fülöp József.né vállalta, hogy 137 százaiékor ér el és ezen a napon 142 százalékra teljesítette napi tervét. Eleik Mária, Pál Erzsébet, Simon, Mária -hétfőn szintén túlteljesítették november 7-re tett vállalásaikat. Az üzemi bizottságnak ,és a vállalat vezetőségének segítséget kel! nyújtania azoknak a dolgozóknak, akilk lie maradtak és nem túdják teljesíteni vállalásaikat, hogy az üzem minden dogozója valóra vált sa adott szavát, és az ünnepi műszak folyamán teljesítse november 7 tiszteletére tett felajánlását. Tanácsoka dolgozók jobb, szebb életéért 1-950 óta 128. somoeymegyei iköz- ségíben építettek kultúrotthont «s a megye -1-60 lözsiége kapott 20-0-— 30-0 kötetes -népkönyvtárat. Ugyanezen idő platt állami Ibanufh ázás okból 28, társadalmi úton- padiig 60 tantermtt építettek. * * * Terjed a fény Somogy megye iben. A felez,albaidullás ólta -közel 150 községibe vezették be a villanyt, ezen belül a tanácsok megalakulása- óta eltel-t 3 esztendőben mintegy 100 községbe. Keskenyf-limes mozit több mint 100, sportpályáit közelii . 40 község ’sapott az elmúlt eszten- j dőkiben. Előre a vasgyüjtőhónap sikeréért! November 2-án az egész országban újra megindult a vas- és fémhulladék gyűjtése. A tanulóifjúság, az úttörők és DlSZ-fíatalok az egész országban, így megyénkben is rohamra indulták, -hogy még a rossz idő beállta előtt sikerrel teljesítsék vasbegyüjt-ési feladataikat. Kaposvárott az első napi gyűjtés 'bár alatta maradt a várakozásnak, mégis kielégítőinek mondható. Különösen az általános iskolák tanulói keresték fel nagyszámmal a MÉH átvevőhelyeket az általuk begyűjtött anyaggal. Ellám er Imre 78 ikg fémet, Horváth Ödön pedig 70 kg fémet, 42 kg vasat, 70 kg papírt gyűjtött össze már az első napon. A lelkes gyűjtők a most leszállított anyagon kívül egyetlen dákra- bukkantak, melyet szintén be akarnak gyűjteni. A földművesszövetikezetek vonalán is mutatkozik a jó szervezés eredménye. A- böhönyei fiatalok a földműves-szövetkezettel' megállapodást kötöttek, mely szerint 8-án, vasárnap rendeznek gyűjtőn,apót a- faluban. Vízváron a f öld mű vessz ö- vetkezet az általános iskola vezetőivel tárgyalta meg a fémgyűjtést, s közös értekezlet határozataként vállalták, hogy november 20-ra 150 százalékra te'h]esítíik begyűjtési -előirányzatukat, -és még november hó folyamán az anyagot a járási telepre szállítják. Ezzé] -a feltétellel versenyre szólítják aj vízváriak megyénk összes községeit. A kálmáncsai kultúrcsoport november 7-re készül Alig -pár nap és elérkezik november 7, -a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójának ünnepe. Nagy készülődés folyik a napra a kálmáncsai k-ultúrottnon- ban. Próbát próba követ, mert az énekkar, -a rigmusbrígád, színjátszók, táncosok, népi zenekar minden tagja tudása legjavát- akarja nyújtani az ünnepélyen. •rt-z általános 'iskola kis növendékeik')! -afclkítatt káruis ez alkalommal mutatkozik be Garamvölgyi Zsuzsa tanítónő veizel:ésével. A DISZ-szervezet újonnan választott vezetősége és tagsága Ka,esek Lászlóval az élen méltó keretek között alkarja megünnepelni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. -évfordulóján,aik ünnepét. Ezért felajánlották, hogy a p-olitikai ís- k-ollán minden DíSZ-fia,tai részt vesz. De tetteik más felajánlást is, hegy a tervezett játszótér területét és a kultúrotthon környékét rendb-en-artják. Legnagyobb izgalom ,a fedi erdőgazdaság kálmáncsai fogatgazda- ságának népi zenekarában van, ahol a zene-kar tagjai — mind fizikai dolgozó — egyhónapi tanulás után -elsőízib-ein mu-íatikoznak be a gazdaság ía-dí központjában. Mivel ’ összefogásban az erő, a kálmáncsai kulltúrcsopofto.'k a fo- gatg-azdaság segítségére siettek és a kisiét,számú gazdasági népi ze- inieikaráva] együtt dolgoznak. Ez a készülés annál is inkább helyes kezdeményezés, mivel együtt indulnák a (jiánási kuilitúrversenyen. A lkálmánicsai Ikultúrcsoporto.k 7- én délelőtt Lad-on, este pedig Kál- márxsán szerepelnek. így ünnepük meg a Nagy Októberi Szocialista I- orradalom 36. évfordulóját. Pakott Vilmos kultúrotthonvezető, Kálmáncsa. Iskolarádiót kapott a háromfai általános iskola Szép őszi reggel volt. Aranyos napsugarak fénnyel öntözték az iskolát. Az ajtóban rövidnadrágos fiúk és tiankaszoíknyás kislányok állnak. Különös nap ez. A pajtások izgatottan várják, hogy megnyíljon az iskola ajtaja. Hét óra van. Az utcasarkon most fordult be az i-skolaigazgató. Pár pillanat é.s megnyílik aiz iskola ajtaja. A tanulók sietnek be áz osztályterembe, aihoil már várta őket az új rádió. Egy kattanás és már susog a llris géjp. Éppen vidám zenét sugároz, A pajtásaik mosolygós arccal hallgatják. A tízperces -szünetbjjin -egymás között beszélgetnek, arról, hogy milyen sok mindent kapott már az iskola. Kapták kémiai kis laboratóriumot, több szemléltető képet, most medig új rádiót. Megígérték, hogy. ezután még szorgalmasabban tanulnák. Ezzel hálálják meg államunk. szerető gondoskodását. Dorcsi Sándor levelező, Három fa. Ünnepély keretében osztják ki a „Kiváló fémgyüjtő“ miniszteri kitüntetést November 4-éö este 6 óraikor a V árosi Színházban másodízbeni kerül megyénkben kiosztásra :a „Kiváló fémgyüjtő“ jelvény. Ezt a kitüntetésit a könnyűipari miniszter adományozza azoknak a fémgyűjtésben élenjáróknak, akik a ne~ gyedév folyamán ia legeredményesebb munkát végezték. Ez alkalommal hatan kapják meg a miniszteri kitüntetést éis a velejáró pénzjutalmat. Az ünnepélyen a megye legkiválóbb kultúrlélőhelyen 3 mázsa színesfémhulla- ért! csoportjai ajándékműsoft adnak az Előre a vasgyüjtőhómap sikeré- iskolák, vállalatok, üzemek, közüiéte'k meghívott közönsége -részére.