Somogyi Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-02 / 231. szám

2 f­I SOMOGYI NPPLAF Péntek, 1953 október 2. Testvéri üdvözlet a nagy kínai népnek! A „Pravda“ vezércikke Népnevelőink a békekölcsönjegyzés sikeréért Mosrfm (TASZSZ). A „Pravda" október 1-i száma „Testvéri üdvöz­let a nagy kínai népnek!“ címmel közöl vezércikket. A .Nagy Októberi Szocialista Forradalom után és a Szovjetunió­nak a Hitler-fasizmus fölött ara­tott győzelme után a kínai népi forradalom a vitáig* történelem Legfontosabb és leg­kiemelkedőbb eseménye — hangzik többéi'.;' között a vezércikk. Az elmúlt négy év az egész vilá­gon megmutatta a Kínai Népköz- társaság életrevalóságát és erejét, azt. hogy sikeresen viszi kenesztüif Kínában a, történelmi átalakulást és biztosítja a gazdasági életnek, a kultúrának és a ,néptömegek anyagi helyzetének fölemelkedését. A kínai nép dicsőséges kommu­nista pártjának vezetésével ered­ményesen építi új életét. A Kínai Népköztársaság eddigi nagyszerű eredményeink felsoro­lása után a vezércikk: hangsúlyozza, hogy a Kínai Népköztársaság nem­zetközi erő lett,, amely nem engedi meg az imperialistáknak, hogy aka­dálytalanul; leigázzáik Ázsia népeit, hogy büntetlenül olyan politikát folytassanak, amely Ázsiát egy újabb világháború tűzfészkévé ten­né. Csak azok az) .. mberek bánhat­nak lenézően a nagy kínai néppel és építhetik számításaikat Csang Kaj-sek 'klikkhez hasonló népellenes csőcsel ékre, akik. szándékosan arra törekszenek, hogy mesterségesen bonyolulttá tegyék Keleten,, a hely­zetet. A mi időnkben Kelet nemzetközi problémáit. Ázsia és1' az egész világ nemzetközi problémáit nem lehet a népi Kína részvétele nélkül: meg- cldani. A koreai eseményék arról tanúskodnak, hogy a kínai nép Ke­let elnyomott népeimiik hatalmas tá­masza lett a szabadságért és füg­getlenségért vívott harcukban. A kialakult objektív feltételek ma lehetővé teszik Kelet haladó társadalmi erőinek, hogy Ázsiát a béke erődjévé tegyék. Hiábavaló az agresszív erők min­den olyan kísérlete,, hogy a népek történelmi haladását semmibevevö politikát folytassanak. Azok a nagyszerű győzelmek. amelyeket a kínai nép a gazdasági építés területén és a nemzetközi küzdőtéren vívott ki. igen tekinté­lyes hozzájárulást jelentenek a •nemzetközi feszültség enyhítéséihez, a béke megszilárdításához. Mind­ezek a győzelmek összefüggnek az­zal a széleskörű, önzetlen, testvéri segítséggel, amelyet a Szovjetunió nyújtott a népi Kínának. A Szovjetunió -és a Kínai' Nép- köztársaság a kölcsönös gazdasági és íkulturális kapcsolatok átfogó rendszerét hozta létre. A fejlődő és erősödő szovjet-kí­nai barátság újabb ékesszóló meg­nyilvánulása volt a szovjet kor­mány és a Kínai Népköztársaság kormányküldöttségei 'között nemré­gen lezajlott tárgyalás. _A békeszerető Szovjetunió és a békeszerotő Kínai Népköztársaság megbonthatatlan barátsága a béke hatalmas támasza. Ezt a barátsá­got üdvözli minden nép, mert azt tartja, hogy ez egyik elsőrendű fontosságú föltétele a világ békéje megszilárdításának és biztosításá­nak. Az ENSZ-közgyűlés 8. ülésszakának szeptember 29-i délelőtti ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ- közgyűTés szeptember 29-i délelőt­ti ülésén Izrael képviselőijének fel­szólalása után végétért az általá­nos vita. Ezután a teljes ülés elé terjesztették a man dátum vizsgáló bizottság jelentését, amely javasol­ja, hogy ismerjék öl helyesnek az ENSZ-közigyűl'és 8. ülésszaka vala­mennyi küldötténök meghatalma­zását. G. N. Zarubin, a Szovjetunió képviselője a .küldöttség nevében azt a javaslatot terjesztette elő, hogy ne ismerjék el érvényesnek a Kuomintang-csoport képviselői­nek meghatalmazását. E csoport képviselői törvénytelenül foglal­nak helyet az Egyesült Nemzetek Szervezetében és nem jogosultaK a kínai népet képviselni a közgyű­lésben. , „E csoport meghatalmazásának elismerése arra kényszeríti a Szovjetunió küldöttségét, hogy a mandátumvizsgáló bizottság jelen­tésének jóváhagyása ellen szavaz­zon“. Menőn, India képviselője kije­lentette, hogy India küldöttsége nem szavazhat a bizottság jelenté­se mellett. Ezután kemüllt sor a szavazásra a Berlin (ADN). A Német Demok­ratikus Köztársaság bölügymiszté- 'riumámaik szervei ez év szeptembe­rében egy kémcscportot leplezitek le, amely az amerikai titkos szolgálat ,,RI-AS“ nyugatberlini rád-ióá'lio­mamdátumvizsgáló bizottság jelen­tése kérdésében. A Szovjetunió, az Ukrán SZSZK, a Bjelorussz SZSZK, Lengyelország és Cseh­szlovákia küldöttsége ,e jelentés jóváhagyása ellen szavazott. In­dia, Indonézia, Burma és Jugoszlá­via képviselőije tartózkodott a sza­vazástól', 48 ország, közöttük az Egyesült Államok, Anglia és Fran­ciaország képviselői a jelentés jó­váhagyása mellett szavaztak. Az ENSZ politikai bizott­ságának ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ politikai bizottságának szeptember 30-i délelőtti ülésén Columbia kép­viselője olyan tárgyalási rendet ja­vasolt, amelyben a koreai kérdés az utolsó, a hetedik helyre kerül. A. J. Vísinszkij, a Szovjetunió küldöttségének vezetője élesen bí­rálta ezt a kísérletet, amelynek célja, hogy meggátolja a koreai kérdés haladéktalan megtárgyalá­sát. Vísinszkij hangsúlyozta, hogy a politikai bizottságnak elsőként kel] megtárgyalnia a koreai kér­dést, mert még mindig komoly aka­dályok vannak, holott közeledik az értekezlet megnyitásának legké­sőbbi időpontja. dolgozott. Az egyik letartóztatott. Kaid Hartung ©uSenbergi (lipcsei kerü­let) lakos a vizsgálati eljárás során bevallotta, hogy az amerikai titkos szolgálat 1952'ben szervezte be ügynökévé. RÖVID .KÜLFÖLDI HÍREK LONDON A londoni rádió jelentése szerint szerdán hadgyakorlatok kezdődtek a Földközi-tenger keleti vidékén. A kombinált hadgyakorlaton angol, amerikai, olasz, görög és török ka­tonai egységek vesznek részt. LONDON A «Reuter« hivatalos jelentésre hi­vatkozva közli, hogy az Atlanti Szö­vetség hadgyakorlatán, Izlandtól mintegy 80 mérföldre délre össze­ütközött a «Swiftsure« brit cirkáló és a «Diamond« romboló. A szeren­csétlenségnek számos halálos áldo­zata van, többen pedig megsebesül­tek. * * * TEHERÁN Az «AFP« jelentése szerint októ­ber 3-án kezdődik meg a bírósági tárgyalás Moszadik volt iráni mi­niszterelnök ellen. Beszámol az «AFP« arról is, hogy kedden este letartóztatták dr. Hulam Hosszéin Moszadikot, Moszadik fiát. * * * TOKIO Az «AFP« hírt ad arról, hogy ked­den Tokióba repült John Hull tá­bornok, Mark Clark utóda, az ENSZ-haderők új főparancsnoka. * * * PÁRIZS Casablancában a gyarmatosítók többszáz rendőre «átfésülte« a vágó­híd környékét és kb. 50 embert le­tartóztatott. Valamennyiüket a rend­őrség kínzókamráiba vitték, ahol a gyarmatosítók céljainak megfelelő vallomásokat akarnak kicsikarni tő­lük. íjí -X- >;: SZÓFIA . A török reakciós vezető klikk fo­kozza terrorját a dolgozó nép ellen. A «Millijet« című török lap jelen­tése szerint az építőmunkások isztam­buli szervezetének 11 tagját letartóz­tatták. Azzal vádolják őket, hogy kommunista propagandát és szervez­kedést folytatnak. másnak leleplezett fiókja számára AMERIKAI LAP BEISMERÉSEI ZAHEDI IRÁNI MINISZTERELNÖKRŐL Kémcsoportot lepleztek le a Német Demokratikus Köztársaságban Washington (MTI). A ,,Us News And World Report“ című amerikai lap egyik cikke akaratlanul is bi Z'onyítákot szolgáltat arra,, hogy mi­lyen nemzetközi kalandorokat hasz­nál fel az amerikai diplomácia) há­borús terveinek végrehajtására. „Zahedi harcol a kommunisták eb len, s .ezért az Egyesült Államok elnézi múltját’’ —* írja ä 'lap nagy­betűs címében, s hozzáfűzi, hogy „Zahedi tábornok az az ember, akii Párizs (MTI). A francia állami üzemek dolgozóinak szakszervezete íközleményt adott ki, amelyben tik takozák: a Laniel-kormánynak ama tervei ellen, hogy számos állami üzemet magántrösztöknek ad el. Máris megbeszélések folynak abban az irányban — mondja a közle­mény —,, hogy a St. Priest, Caen, Clermont-Ferrand városokban lévő állami üzemeket egyes trösztöknek) el -fogja költeni a- rövidesen Iránba küldendő amerikai dollármilliókat". A lap beismeri, hoigy- ,,jelenleg Zahedi miniszterelnök elsősorban az erőszakra támaszkodik“, az ameri­kaiak azonban- azt remélik;, hogy „az Egyesült Államok pénze meg­erősíti rendszerét“. A lap leírja Zahedi pályafutását és a többi kö zött azt is, hogy a második viliág- háború idején az angolok let artóz­így például a Tarbesi, Valértcei, Toulouses, St. Et-i-ennei, Lévailoisi é's Túliéi üzemekben nagyarányú mun­káselbocsátásokat terveznek. A té­máméi állami üzemből szeptember 4-,én 300 munkást bocsátottak el. A dolgozók azonban elhatározták, hogy egységesen -fellépnek jogaik' védelmében. * * * HELSINKI A finn nép demokratikus szövet­ségének parlamenti képviselőcsoport­ja nyilatkozatot tett közzé a küszö­bönálló községi választásokkal kap­csolatban. A nyilatkozatban rámutatnak, hogy a küszöbönálló választásokon két tá­bor áll egymással szemben: a reak­ció és a demokrácia tábora és hogy a jobboldali körök politikája elkerül­hetetlenül gazdasági összeomlásba so­dorja az országot és rontja Finnor­szág nemzetközi helyzetét. A szövetség képviselőcsoportja fel­hívja a választókat, hogy biztosítsák a községi választásokon a dolgozók győzelmét.. Ez a győzelem lehetővé tenné a reakció végzetes terveinek meghiúsítását és a demokratikus fej­lődés biztosítását. * * * PÁRIZS Laniei francia miniszterelnök és Georges Bidault külügyminiszter szerdán reggel Isztanbulba utazott s útjukat innen tovább folytatják An­karába. Az «AFP« jelentése szerint a két francia államférfiba török kor­mány meghívására hivatalos látoga­tást tesz Törökországban. tattá-k, mint náci ügynököt. FRANCIA ÁLLAMI ÜZEMEK DOLGOZÓI TILTAKOZNAK ÁLLAMI ÜZEMEK MAGÁNKÉZBE VALÓ ADÁSA ELLEN adják á't. Szárítóé állami üzemben, A smnogyvári! pártszervezet egy­séges \népnevdőcsoportjának egyik tagja. Gábriel Imre Ielvtárs szep- tembei- 30-án reggel &Z elsők között jegyzett békekölcsönt a f aluban. Ez­után kereste fel a hozzá beosztott dolgozókat, .hogy la békekölcsön' jegyzés jelentőségéről és az őszi szántás-vetés munkájának meg­gyorsításáról beszéljen velük. El­mondta azt js a) dolgozóknak, hogy ö miért jegyzett békekölcsönt. — ,.A leányom Kaposvárott a gimná­ziumban tanul, kollégiumban lakik — mondta. ■ — A gimnázium igen jó felszereléssel rendelkezik, a jó tanulásihoz minden lehetőség bizto­sítva Ivan. De nemcsak 'az én leá­nyom tanul a városban, hanem még sok somogyvári dolgozó paraszt gyermeke is. Ha a 'községben min­den dolgozó paraszt, tehetségéhez mérten jegyez ibéhékölesönt, a le­jegyzett összegnek 20 százalékát — amely a községé marad — mi is ar­ra fordíthatnánk, hogy az iskolát jó tanfelszereléssel éSt&ssuk, s már az alsó tagozatokban biztosítsuk a zökkenőmentes tanúidét“. Gábriel Imre elvtárs ^szavára — akit .tekin­télyes embernek ismernek a falu­ban — itöbb dolgozó Iparaszt hallga­tott,, sőt né hányán a jegyzés után magule is beálltak a népnevelőik so­rába. Pl. Hujber József, a, Szabad­ság tsz tagja, aki iniután 100 fo­rint békekölcsönt jegyzett, több családot felkeresett, hogy p jegyzés mellett az iőszi mezőgazdasági mun­kák és a beadás pontos teljesítésé­ve 'serkentse őket. * * * Csokonyavlsonta községben Gás­pár József és Csorba Ödönné nép­nevelők 'esténként felkeresik a hozzájuk beosztott dolgozókat, hogy a legidőszerűbb kérdéseikről beszélgessenek velük. A pártszer­vezet 14 csajiádhoz osztotta be őket, jobbára egyénileg dolgozó pa­rasztokhoz, Ezért Cs Orbáné és Gáspár elv társak állandóan -tanul­mányozzák a kormányrendeletek­ből azokat a kedvezményeket, me­lyeket az egyénileg dolgozók ‘kap­nak a kormánytól. Gibicsár István S hói das dolgozó parasztnak pl. elmondták, hogy jövőre mennyivel e redm ény-es ebiben gazdálkodhat. Az állam hozzásegíti műtrágyához, csökkenti a beadási kötelezettsé­get, s ez mind-mind sok forintban tériül- vissza, amit Gilbicsár István családja jólétének fokozására for­díthat. Majd másutt arról beszél­getlek, hogy a negyedik békeköl­csönjegyzéssel -elősegítik, -hogy községükben r-endbehozzák a ik-ul- túrbázat, amit már eddig lg sok dolgozó -hiányolt, s nemsokára mind a fiatalok, mind -az -öregek kielégíthetik kultúrszomjúkat a közis-égben. De nemcsak ázzál agitálnak, ami-t ezután kaip a község, hanem azzal: is, amit eddig kapott. Aliig több mint egy hete, hogy befejezték Csoko-nyavisontán a köv-esút javí­tását, amit igen sóik dolgozó pa­raszt örömmé] fogadott. A jó nép- neveiőmurika nyomán nem egy dol­gozó jegyzett az elmúlt két ua-P alatt békekölcsönt, egyúttal meg­fogadták, hogy a vetés mellett jobban szorgalmazzák a betakarí­tás munkáit is. * * * * ­A barcsi Fűrészüzemben a dolgo­zók leUcesen kivették részüket a III. negyedéves terv teljesítéséből, j de - ugyanígy a negyedik béloélcölcsön- jegyzésböl jis. Bizonyítja lezt, ihogy i Bálint József né jelölő brigádja az , utolsó 10 napi dekádtes'vet 132 iszú- i zalékra teljesítette, ugyanakkor P - békekölcsönjegyzésből is \hazafiasán kivették részüket. Ugyanígy SMiskó t János rönkkirakó brigádja is. mely i utolsó Idekádtervét 137 százalékra i teljesítette Iés a békekölcsönjegyzés- i ben sem maradt Bálint József né í brigádja mögött. Az ,eredmények- i hez mind <a tervteljesítés, mind p békekölcsönjegyzésben hozzájárult j a politücai felvilágosító munka. Az i üzem pártszervezetének egyik jleg- < jobb népnevelője Varga János elv- i társ, aki maga is lelkesem lejegy- j ■ 'Zeit, aztán másokkal is beszélger 5 tett h jegyzés nemzetgazdasági jer ■ lentöségéröl. A.z egyik dolgozónak, J Oblián Tivadar élvtársnak pl Vei­■ számította, hogy családja részére ■ szeptember hónapban mit jelentett ■ az árleszállítás. Kiderült, hogy Ob- ! lián Tivadar családja a kenyéren ■ és egyéb közszükségléti cikken i— • melyben árleszállítás történt — -az i elmúlt hónapban 60 forintot ta­■ hárított meg. Ezután jaZt magya­■ rázta meg Varga elvtárs. ! hogy a : most lejegyzett békekölcsön isme- i telten hogyan térül vissza a \ddlgo- i zók — köztük Oblián1 Tivadar ék — • életszínvonalának emelésében. Ob­■ lián Tivadar a beszélgetés során i megígérte Varga elvtár savak. hogy ' amint hozzák a jegyzési ívet, azon­■ nal lejegyez. ’-nemcsak ö, hanem leá- ’■ nya is. al'i szintén « fűrésziizenr ■ ben dolgozik. * * * A Kaposvári Tejüzem Zalka Máté-utcal telepe dolgozóinak többsége már az első nap jegyzett ' IV. békekölcsönt. A legjobb nép- I nevelőmunkát az üzemben M-at-ók Anna elvtársnő végezte, s ennek nyomán 16 dolgozó jegyzett lé. ’ Volt olyan dolgozó is, mint Tők a 1 elvtárs, akit nem is kellett felke­resni, maga kereste fel -a jegyezte- tőt és kérte, hogy mielőbb je­gyezhessen. Mat ők elvtársnő azon- ' ban megmagyarázta, hogy a béke- kölcsönjegyzés csak egy része an- nak, amely a dolgozókat kötelezi az állam iránt azokért a -kedvez­ményekért, melyeket ,a kormány Programm nyomán élveznek. A másik fontos kötelesség a becsü- , ietes munka, a tervek maradékta­lan teljesítése. Annál is -inkább, mert a harmadik -negyedévi terv- teljesítésben elmaradás van. Nyil­vánvaló, hogy -az elkövetkező he­tekben úgy kell' dolgoznia az -üzem minden dolgozójának, hogy ezt a lemaradást rövidesen behozzák, ki­köszörüljék az üzem nevén esett -csorbát. * Mike Imre pedagógus, a lábodi egységes népnevelöcsoport tagja gyakran felkeresi [a, hozzá beosztott dolgozókat. Népnevdömunkája egyik legfontosabb feladatának tartja a termelőszövetkezetek meg­szilárdítását a községben. Sóiba!t beszélget taz olyan tsz-tagokkal is,- akik még |nem döntötték él, hogy továbbra is beamma radnxik-e a cso­portban. vagy kitépnek. Legutóbb Szorcsili 'Mihályékhoz, a Kossuth tsz Ragjaihoz látogatott él. A be­szélgetés során a közös gazdáMcodéts előnyeire terelődött \a iszó, s arm. hogy kormányunk mennyi kedvez­ménnyel segíti a tsz-eket. így pl. a Kossuth Itsz-nek a különböző en­gedmények 60.000 forint megtaka­rítási jelentenék. Ebből a |6’0 ezer forintból a munkaegységei után a Szorcsik-családnak is jut. Mike elvtárs azt is kiszámította, hogy Szorcsik Mihálynak ja háztáji .te­hene után elengedett évi 650 liter tejbeadás, szabadpiacon iértékesítve 1950 forint többletjövedelmet je­lent. Kevesebb lett az adó és a be­adás is. Az ilymódon ’/negtakarított összeget szükségleteik kielégítésé­re fordíthatják. A vásárlásoknál soka t jelent a 'nagymérvű,árleszál­lítás. melynek eredményeként a ba­kancsot. ruhát, kabátot, háztartási cikkeket és egyéb fogyasztási cik­keket már sokkal olcsóbb, leszállí­tott áron vásárolhatják meg. Emel­lett Mike -elvtárs a Szorcsik-család problémáit is meghallgatta. Szor­csik Mihály elmondta: mivel jó- már idős ember, szeretné, ha ''könnyebb munkám osztanák be a tsz-ben, me­lyét eredményesebben. nagyobb kedvvel tudna jvégezni. (Miké elv­társ feljegyezte ezt és ígéretet tett, hogy a pártszervezetnék és az inté­zőbizottságnak ltovábbítja Szorcsik Mihály jogos kérését. Ezután ja negyedik békekölcsön- jegyzés jelentőségéről beszélgettek, s arról, hogy u kölcsön jegy zés ho­gyan segíti hozzá a falu dolgozóit a további szociális és kulturális felemelkedéshez.

Next

/
Thumbnails
Contents