Somogyi Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-04 / 233. szám

Vasárnap, 1953 október 4, SOMOGYI NÉPLAP 3 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS feladataink az 1953/54-es párt oktatási év előtt Az oktatási év megkezdés éltől két hét választ el bennünket. Párt­bizottságaink, az alapszervezeti ve­zetőségek zöme szorgalmas mun­kával készíti elő a párttagok, tag' •jelöltek és az erre érdemes pár- tonkívüliek színvonalas elméleti politikai képzését. Számvetést ké­szítenek az elmúlt oktatási évről és a múlt év tapasztalatait felhasz­nálva, -megszabják az új tanév fel­adatait. Az 1952—53-as oktatási évben értünk el komoly eredményeket- Párttagságunknak több mint fele vett részt pártoktatásban. Az el­múlt párt oktatási év legfőbb ered­ménye az, hogy a pártoktatás résztvevői megismerkedtek Sztálin elvtárs utolsó művének és a Szov­jetunió Kommunista Pártja XIX- kongresszusánaik történelmi útmu­tatásaival. Sztálin elvtárs műve, „A szo­cializmus közgazdasági problé­mái a Szovjetunióban “ és az SzKP XIX. kongresszusa anya­gának tanulmányozása a párt- oktatási év kiemelkedő ese­ménye volt. A . pártoktatás résztvevőinek a XIX. kongresszus anyaga világos választ adott az emberiség legége­tőbb kérdéseire. Világossá váltak előttünk a mai nemzetközi helyzet bonyolult problémái, az önmagát túlélt kapitalista rendszer rothadá­sának fokozódása és a szocialista rendszer átü'.ő fölénye. A kon­gresszusi anyagok feldolgozása so­rán a párttagok és pártorikívüliek tömegei kapcsolódták be a pártok­tatásba, — nagymértékben csök­kent, sok helyen teljesen megszűnt a hiányzás, A pártbizottságok és pártszervezetek vezetőségei alapo­sabban foglalkoztak az oktatás el­vi és politikai irányításával, a szín­vonal javításával, a propagandisták segítésével. A kommunizmus, mely 100 évvel ezelőtt ;— Marx és Engels szavai­val élve —■ még kísérletként járta be Európát, most a világ egyha- todán megvalósulás felé halad. A tanulási fegyelem, nem készültek megfelelően és így gyakran csak elvontak, felszínesek voltak egyes problémák megbeszélései. Nem mozgósítottak helytállásra, a párt­határozatok végrehajtására. Az Í953—54-es pártoktatási év főfeladata a pártoktatás szín­vonalának emelése és az ok­tatási há.ózat megszilárdítása. Az új oktatási évben az ,a feladat, hogy megszüntessük az elmúlt év­ben meglévő hiányosságokat, emel­jük a pártok tatás színvonalát, megszilárdítsuk az oktatási háló­zatot. A cél elérése érdekében nem szélesítjük az oktatási há­lózatot, a pártonkávüliek túlzott bevonásának megszüntetésével el­érjük azt, hogy megyénkben a párttagság 60 százalékát részesít­jük szervezett oktatásiban. Párt­szervezeteink ezekben a hetekben alapozzák meg az új oktatási év sikerét. Tudatosítani kell párttag­ságunkban pártunk Szervezeti Sza­bályzatának azt a kitételét, mély a párttag kötelességévé teszi, hogy fejlessze állandóan politikai tudá­sát, emelje műveltségi színvonalát, igyekezzék elsajátítani a marxiz- mus-leninizmus tanítását. Az oktatási színvonal emelésé­nek legtöbb eszköze az, hogy a pártofctaíás minden területén ér­vényesítsük Sztálin elvtárs utolsó műve és a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja XIX. kongresszusának tanításait. Az oktató munka min­den formájában ezt kell vezérfo­nallá tenni. Propagandamunkánkban érvé­nyesíteni kell a hibák feltárá­sát és az ellenük folyó kérlel­hetetlen harcnak a szellemét. Ezeket a tanításokat minden terü­leten a legjobban ki kell használ­ni. Gondoskodni kell arról, hogy - propagandisták a legnagyobb se­gítséget kapják meg az anyagok feldolgozásához. At kell éreznie minden propagandistának azt a nagy felelősséget, ami a Szovjet­Nem fordulhat elő ebben az évben olyan eset, hogy a pro­pagandisták közül többen ne járjanak el a propagandista szemináriumojera, vagy felkészületlenül járjanak el, A rendszeresen megtartott propa­gandista szemináriumokon tájékoz­tatni kél! a propagandistákat a párt előtt álló feladatokról, hogy simák végrehajtására az oktatás­ban részvevőiket a propagandisták mozgósítsák. Fontos feladat, hogy a népgazdaság legfontosabb terü­leteire, városiban a nagyobb üze mekbe, falun a termelőszövetkeze­tekbe a legjobb propagandistákat kell irányítani. Hiába azonban legjobb propagandista is, ha jó po­litikai és szervező munkával nem teremtjük meg az eredményes ok látási munka beindításának többi feltételét. Különösen fontos az hogy a pártszervezetek felismerjék és megoldják az oktatás szervezé­sével járó problémákat, hárítsa nak el minden olyan akadályt amely gátolná az oktatási évad pontos beindítását. Összefoglalva azokat a felada­tokat, melyek az oktatás előtt állnak: 1. Az alapszerveze-tek tartsák ténylegesen kezükben az oktatás irányítását mind szervezeti, mind. ideológiai téren, A Központi Ve­zetőség általi meghatározott idő­ben minden al apsze rvezetb en e: kel] érni, hogy meginduljon az ok tatás és erre már most fel -kell ké­szíteni a halliga,tókat. Biztosítani kell azt, hogy oktatási hálózatunk egyúttal jelzőhálózat legyen amely képet ad a tömegek hangu­latáról, amelyet munkáikban fel tudunk használni. Az oktatásba bevont elvtársak figyelme terjed­jen ki a termelésre, a párthatáro­zatok végrehajtásáért folyó harc­ra. Fokozódjék az elvi éberség, az ellenséges nézetek elleni kímélet­en harc. 2. A döntő területre a döntő erő­ket, a legjobb propagandistákat kell irányítani: a nagyüzemekbe, a Javítsa meg munkáját a segesdi gépállomás pártszervezete kommunizmust építő Szovjetunió uni,ó Kommunista’ Pártja XíX. kon- - . , _ t _ .. . hatalmas eredményeinek megisme- ! gresszusa. anyagának tanításával termelőszövetkezetekbe. De ügyel m «-■» — a 1—— A —^ — — — — 11 - — 1 n i . - 1 • *— wi /I 1 T Tik /Vtl ^ . ■ ■ 1 ' 1 — a ,—.— ,1 _ ll —- TI fi ' t fill f fl fl 1 fi 1 I ifi j fl'1 r 1* fl 1 C rése számunkra is tükör, melyben saját, még boldogabb jövőnk ké­pét láthatjuk meg. Az SzKP XiX. kongresszusa záróülésén Sztálin elvtárs szavai meg er ősi telték biz­tos '•V'őzeluiünk tudatát, fokozták felelősségérzetünket, azért, hogy a magyar rohambrigád is méltóan állja meg helyét az emberiségnek a Szovjetunió áltál vezetett béke- táborában, Az oktatási év eredményei közé tartozik a választási munkában résztvett népnevelők -oktatása is- A népnevelők a választási agitá ci-ós -tanfolyamon tanultakat fel­használva', eredményesen harcoltak a Népfront választási győzelméért. Az eredmények ellenére az el­múlt évben sem sikerült felszá­molni megyénk legfontosabb terü­letein a pártok tatásban meglévő elmaradásokat, különösen a gépál­lomásokon, állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben. Gép­állomásaink az idénymunkák idején a terv teljesítésére, a sok munkára való hivatkozással -nem harcoltak megfelelően a Politikai Bizottság határozatának végrehajtásáért. Több termelőszövetkezetben nem szerveztek külön oktatást, hanem -helytelenül a területi oktatással -kancsó] ták össze. Propagandistáink többsége be­csülettel igyekezett eleget tenni megtisztelő pártmegbiza- tásának és szorgalmasan készült a foglal­kozásokra, de sokuknak marxista- leninista képzettsége, módszerbeli tapasztalata nem érte él a követel­ményeket. Ezek az elvtársak. igen komoly nehézségekkel küzdöttek. Hiba volt sok helyen, -hogy az ala^szervezetek nem értették meg, hogy a soron lévő gazdasági és pártépítési feladatok végre hajtásá­ban milyen nagy segítséget ad a pártókiatás. Az ilyen irányú fog­lalkozások hiánya miatt a propa­gandisták nem ismerték megfele­lően a párt előtt álló feladatokat, a pártmunka és termelőmunka problémáit. Különösen nagy hiba, volt, hogy nem volt biztosítva a jár. Az alapszerveze'tek vezetősé­geinek segíteniük kelj a propagan­disták ie-I-készülését, de ezt nem­csak a kongresszusi anyagok nagy jelentősége teszi szükségessé, ha­nem az a körülmény is, hogy Sztá­lin elvtárs új műve, a 'kongresszus magasszínvonalú referátumai több olyan kérdést vetnek fel, melyeket alapos felkészülés nélkül magya­rázni nemi-éhei. Ezeknek az anya­goknak a tanulmányozásánál külö­nösen fontos, hogy a pártbizottsá­gok irányításával a pártmunkás­könyvtárak tartsanak segédelőadá- sokat, csoportos és nyilvános kon­zultációkat a kongresszusi anyag­ban felmerült és meg nem értett kérdésekről. Sztálin élvtárs „A szocializmus közgazdasági problémái a Szov­jetunióban“ c. műve, a kongresszu­si anyag feldolgozása odaadó mun­kát követel a propagandistáktól és az oktatásba bevontaktól. Ez a munka azonban sokszorosan meg­térül, mert a mű alapvető tételei­nek megértése és felhasználása az egész párt- és állami munkának hatalmas emelője lesz. Az új oktatási évben kezdjük meg pártunk történetének ta- nítását is, mely új, nagyjelentőségű forrása lesz párttagságunk hazafias neve­lésének. Pártunk történetét új tan­tárgyként fogjuk tanítani, elsősor­iban a pártbizottságok tagjaival, az alapszervezetek vezetőségeivel és ,a propagandistákkal ismertetjük meg. Így megteremtjük az alapját a magvar párttörténet széleskörű ta­nításának. Döntő feladat, hogy az új okta­tási évad az elmúlt -évhez viszo­nyítva színvonalasabb legyen, hogy propagandisták és elsősorban a propagandista szemináriumok esz­mei -és politikai irányítása megja­vuljon. A nyári propagandistáiké,p- ző tanfolyamokon gondoskodtunk propagandisták továbbképzésé­ről, de erre a meginduló új okta­tási évben is komoly figyelmet for­dítunk. mink kell azokra a területekre is meiyeket eddig elhanyagoltunk. Végűi a fő kérdés és legelsőbb- rendű kérdés, teljes erővel az ok­tatási év megkezdésekor az bZut XIX. kongresszusa anyagának fel­dolgozása felé fordulni és biztosí­tani azt, hogy a XIX. kongresszus anyagának feldolgozásával fegy­vert kapjunk kezünkbe, mely párttagság ideológiai színvonalát olyan fokra emeli, amilyet hazánk­ban a szocializmus építése, a kor- man'-Droigramni megvalósítása meg­követel. Tari Kálmán MB poll, munkatárs Milyen segítséget nyújt munkánkban a „Szabad Nép“ olvasása? A ..Szabad Nép“, pártunk -köz ponti1 lapja igen nagy segítséget nyújt minden-napi munkánk jó elvégzéséhez. Segít azért, mert min den nap olyan kérdésekkel foglal­kozik, melyek szorosan összefügg­nek a munkán.-Icai ie. A-zok a problémáik, melyek a ..Szabad Nép" hasábjain egy-egy üzem. vagy gyár termeléséivel fog­lalkoznak, igen sók esetben meg­találhatók . a uii üzemeinkben is így segít bennünket a hibák fel­tárásában, Állandóan foglalkozik az élenjáró dolgozók n-ápszerűisítéeéVel, ismert -ti • azok munkamódszerét. Amikor olvastam a „Szabad Nóp“- Iben Muszka és Szodorai elvtársak páros versenyéről, én maga-m is el­kezdtem gonodolkozni. hogyan tud­nék többet .termelni. Az eredmény 175 százalékos teljesítmény tett. De segít a (Szabad Nép’* abban is, hogy állandóan tájékoztat bennün­ket a szocializmus építésében éléit eredményekről, a nemzetközi hely­zetről, a békéért folyó harc állá­sáról. így minden, nap figyelmeztet ibennünket. hogy még jobban dol­gozzunk, még többet termeljünk, egyben megmutatja azt is,, hogy ez miért szükséges. Jung István, a Kaposvári, Vasöntöde dolgozója. AZ ŐSZI SZÁNTÁS-VETÉS, a talajmunkák tervének teljesítése nagy feladatot ró gépállomásaink pártszervezeteire. Gépállomásaink munkájától nagymértékben függ, hogy a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok ho­gyan hajtják végre a miniszterta­nács őszi mezőgazdasági munkás­ra vonatkozó határozatát. Éppen ezért a gépállomások pártszerve­zeteinek legfontosabb feladata: jo politikai felvilágosító munkával mozgósítani a gépállomások dol­gozóit, a tsz-ek traktoristáit az őszi szántás-vetés gyors végzésére. Azonban nem minden gépállomás pártszervezete érez kellő felelős­séget a terv teljesítéséért, a gép­állomások feladatainak maradék­talan végrehajtásáért. Az utóbbi időben ezek közé a gépállomáson közé tartozik a segesdi gépállo­más is. A segesdi gépállomás a tavaszi és a nyári tervek teljesítésében szép eredményt ért el. A jó mun­ka jutalmául élüzem címmel tün­tették ki. A kezdeti eredmények azonban elvakították a gépállomás gazdasági és politikai vezetőit: fe­jükbe szállt a dicsőség és azt gon­dolták, most már minden megy magától. A vezetők elbizakodott­sága és önelégültsége, a politikai felvilágosító munka lebecsülése csakhamar éreztette hatását a tervteljesítésen. Lazult a munka- fegyelem, nőtt az igazolatlanul mulasztók száma. Gyengült a gépállomás kapcsolata a tsz-ekkel, aminek egyik okozója a rossz mi­nőségű munka volt. A pártszervezet vezetősége tel­jesen elhanyagolta az agitációs munkát, nem tűnik ki a kommu­nisták példamutatása, munkában való élenjárása. A gépállomáson egyáltalán nem folyik munkaverseny. A PÁRTSZERVEZET nem fog­lalkozott ilyenirányban a dolgo­zókkal, nem serkentette őket len­dületesebb munkára. A gépállo­más gazdasági vezetői pedig nem biztosították a versenyhez szük­séges feltételeket. Nem látják el jól az erőgépeket üzemanyaggal és nem biztosítanak megfelelő meny- nyiségű ekevasat a szántáshoz. A legutóbbi öt nap alatt üzemanyag- hiány miatt és ekevas kiszállítá­sának elhanyagolása miatt 25 mű­szakkiesés volt. Üzemanyag pe­dig bőven van a gépállomás rak­tárában. A hiba a kiszállításnál van. A vontatók szervezetlenül futkosnak ahelyett, hogy üzem­anyagot szállítanának a szántást végző gépekhez. A napokban történt, hogy Var­ga Imre és Bihari Sándor élenjáró traktorosok gépének elfogyott az üzemanyaga, melyről azonnal ér­tesítették a gépállomás vezetősé­gét. Ferenci elvtárs, a gépállomás igazgatója pedig ahelyett, hogy időben gondoskodott volna üzem-.- anyagról, a vontatóval. egész nap kukoricát hordatott. Csökölyben két gépje van a gépállomásnak, az egyik gép több mint másfél napot állt egy könnyen beszerez­hető csavar hiánya miatt. A §za- bási termelőszövetkezetnél pedig ekevas hiánya miatt álltak na­pokig a traktorok. A JAVÍTÓMŰHELY dolgozói sem végzik kielégítően munkáju­kat. Felületesen javítják ki az el­romlott gépeket. Tóth László traktoros gépét pedig gondatla­nul rakták össze, ami miatt az el­ső napon Elromlott és azóta áll a gépállomás udvarán. A nártszervezet vezetősége mindezt tétlenül nézi, nem tesz intézkedéseket a hibák kijavításá­ra. Pártvezetőségi üléseken és tag­gyűléseken keveset foglalkoznak a tervteljesítés kérdésével, a gép­állomás problémáival. A taggyű­lések nem töltik be a feladatukat, az elhangzott beszámolókhoz a tagok egyáltalán nem szólnak hozzá. „Nem érdemes hozzászólni, mert semmibe sem veszik vélemé­nyünket“ — mondogatják a párt- szervezet tagjai. Politikai munkát nem végeznek a gépállomáson, á pártszervezet vezetői a párttago­kat nem aktivizálják, * A gépállomás párt- és gazdasági vezetőinek kapcsolata sem kielé­gítő. A soronlévő feladatokat nem beszélik meg, egymást megkerül­ve önkényesen intézkednek egyes feladatok megoldásában. A hiá­nyosságokért felelősség terheli Kovács Sándor üzemi párttitkár elvtársat és a pártszervezet egész vezetőségét. De felelősség terheli Ferenci Lajos igazgatót is, aki ön­kényeskedve végzi munkáját és nem harcol minden erejével a párt- és kormányhatározatok vég­rehajtásáért. A hibákat a legsürgősebben ki kell javítaniuk a gépállomás ve­zetőinek, hogy újra az élüzeni büszke tulajdonosai lehessenek. Ehhez az szükséges, hogy megja­vítsák a pártmunkát, a politikai felvilágosítómunkát. Meg kell ja­vítani a gépállomás párt- és gaz­dasági vezetőinek egymáshoz való viszonyát. Fel kell eleveníteni a pártéletet és életre kell hívni az egységes néprievelőcsoportot. Ujja kell szervezni a pártcsoportokat is, amelyek lendítői lehetnek a terv teljesítésének. A pártszerve­zet vezetői dolgozzák fel a párt határozatait és aszerint végezzék munkájukat. Ismertessék a gép­állomás dolgozóival a kormány programmját, melynek nyomán szebbé, boldogabbá válik a gép­állomás dolgozóinak élete. TAGGYŰLÉSEKEN a pártépí­tés kérdései mellett állandóan fog­lalkozzanak a terv teljesítésével, a gépállomás problémáival. Hoz­zanak határozatokat a hibák kijavítására -és keményen harcol- ianak a hozott határozatok végre­hajtásáért. A pártszervezet veze­tősége a pártbizalmiakat lássa el konkrét pártmegbizatásokkal és ellenőrizze, hogy azokat hogyan hajtották végre. A pártcsoportbi- zalmiak pedig pártmegbizatásukon keresztül mozgósítsák a pártcso- portukba tartozó elvtársakat. Eássák el a népnevelőket jó agi­tációs érvekkel, hogy azok moz­gósítani tudják a gépállomás dol­gozóit a soronlévő feladatok meg­valósítására. A propagandisták munkáját segíti a Propagandista című folyóirat A pártoktatási évad beindítása minden évben jelentős esemény párt- szervezeteink életében, s éppen ezért fontos, felelősségteljes munkát is ad a pártvezetőségeknek, a propagandis­táknak. Propagandistának lenni megtiszte­lő feladat, 20—25 elvtárs marxista- leninista nevelése van gondjára bíz­va. Fontos, hogy propagandistáink úgy neveljék a hallgatókat, hogy azok bátran elmondják véleményü­ket, önállóan gondolkozzanak, egybe­kapcsolják a szemináriumon tanult elméletet a gyakorlattal. Ehhez a feladathoz nyújt segítsé­get a propagandistának a Propagan­dista című folyóirat. Segítséget nyújt elméleti és mód­szertani cikkeivel ahhoz, hogy a klasszikusokat hogyan dolgozzák fel, hogyan kapcsolják össze az idő­szerű problémákkal. A folyóirat konzultációs cikkei elősegítik egyes elméleti kérdések jobb megértését, az egyes módszertani kérdések meg­világításával pedig a propagandisták módszereinek fejlődését segíti elő. A Propagandista hasábjain a pro­pagandisták maguk is megírhatják tapasztalataikat és választ kérhetnek problémáikra.-A politikai iskolák propagandistái s-aját tanulásukhoz is segítséget kap­nak. A folyóirat rendszeresen közöl cikket a különböző oktatási formák anyagához. Mindez szélesíti a propagandisták látókörét, hozzásegíti őket ahhoz, hogy sokoldalúan ismerjenek meg egyes kérdéseket és biztosabban tud­janak állást foglalni, jobb nevelő- munkát végezzenek. A folyóirat havonta jelenik meg, csak a propagandisták számára. Min­den propagandistának nélkülözhetet­len segítőtársa a folyóirat. Hüler László.

Next

/
Thumbnails
Contents