Somogyi Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-03 / 232. szám

Szombat, 1953 október 3, SOMOGYI NÉPLAP isa 3 Jól mozgósít az őszi szántás-vetési munkákra a beiegi tanács iA beliegi tanács gazdagyűléseken ■feisgyűlések.en ismerteti a község dolgozóivá! a kormány in'tézkedé- seit. Legutóbb pedig a nagyatádi járási tanács segítségével ,,Kérdezz — félelek’1 estét szer­veztek, amelyen minden olyan kérdésre felvilágosítást adtak a gazdáknak, amelyekkel nem voltak tisztában. A községi pártszervezet népnevelői is rendszeresen felkeresik a hozzá­juk béosiztctt dolgozókat, s meg­beszélik velük a legfontosabb pro­blémákat. A község dolgozó parasztjai így •csakhamar értesülitek arról is, hogy milyen kedvezményekkel jár ia tar­taléktő ldek bérbevétele. Megtudták .azt, hogy a tartaléktőid kataszteri tiszta jövedelmének minden, arany­koronája után 5 forint haezonbér- 'teteti kell fizetni, ugyanakkor föld­adót nem kell fizetni, és még egy .•sár kedvezményben részesülnek a tartal'ékfö'id bérlői, így aztán gyor­san akadtak a községben olyan dol­gozó parasztok, akik megművelik a 229 holdnyi tartalékterületet. Szabó Ferenc 6 hóidat vett bérbe a tartalékterületből, amelyhez 3 és fél mázsa őszi vetőmagot kapott .kölcsön. Horváth Ferenc, a i a múlt őszön, lemondott 10 hold földjéről, most visszakérte, amely­hez 4 mázsa, búza és 1 mázsa, rozs vetőmagot kapott kölcsön, és 1000 forint: művelési előlegeit. A tártál ékföldek bérlői,, de a 'töb­bi gazdák is időiben hozzál át'tak a szántás-vetés., elvégzéséhez. A ta­nács párosvcrsenyt szervezett' a község dolgozó parasztjai között, s ugyanakkor ■ versenyre hívták Ötvöskónyi községet' hogy október 20-ig valamennyi őszi vetést befeje­zik' A verseny csakhamar meghozta eredményét. Az őszi vetések alá már mintegy 90 százalékra elvégez­ték a talajeíőikószitéiSit. A tervezett 114 hold őisziárpavetéisből már esne néhány hold hiányzik. A Virágzó Föld termelőszövetkezet már elve­tette 42 hold ősziárpáját. A köz­ség rozsból Vetéstervét közel 70 százalékra teljesítette és több gaz­da vetett már búzát is. E munkákban sokát segít a ,ta­nácsnak a mezőgazdasági áBandó- bizattság, amelynek tagjai egy- egy dűlőért felelősek. Ezer napon­ta vagy kétnaponként beszámolnak a tanácsnál az eredményekről ,és a ti'iánycesáigakról. Biztosították azt is, hogy minden gazda vetőgélppel vesse el az őszieket. Nagy József, a mezőgazdasági állandó-bizottság elnöke mind a szántás-vetés,, mind a népneviTő- munkában példát mutat. 12! hold földjéből az ősziek alá, már előké­szítette a talajt és elvetette a, ter­vezett, 1200 négyszögöl őSsziárpát;, egy hóid főz,sót; Hasonlóan csele­kedett Dömötör József is, - a mező- ■gh'zöasági állandó-ibizctság tagja. Sípos József 9 holdas dolgozó pa­raszt Szalad József gazda társává* versenyez. Sipcs József már elve­tette az ősziárpát és búzáit, így magamögett hagyta versenytársát, Szaladt, aki még csak m árpát ve­tette el. A tanács naponta ismerteti az élenjárókat és lemaradókat a versenytáblán A jó eredményekhez nagyban hoz­zájárult Papp István, községi ta­nácselnök jó munkája. A bölegieknek minden feltételük megvan, ahhoz, hogy okióbor 20-ra teljesíteéik) vétástervüket, megala­pozzák a jövőévi .bő termést, s győztesen kerüljenek ki az ötvös,- kónyiakkal folytatott versenyből. Népnevelőink a békekölcsönjegyzés sikeréért A KAPOSVÁRI FŰTŐHÁZ DOLGOZÓI .Számoljuk fel a kapások begyűjtésében mutatkozó lemaradást Megyénkben a.z -elmúlt betek­ben jelentősen gyorsult az őszi ka­pások betakarításának üteme; de nem mondható -el ugyanez a ka- pásuövériyek begyűjtéséről. Taná- •csainik a bő termésre 'való hivat- kozással egyszerűen meim fogial- kozmak a begyűjtés kérdésével — mondván,: „nem kell itt felvilágo­sító munka“. Ez az álláspont már •eddig is alaposan megbosszulta magát: megyénk a kapások be­gyűjtésében az utolsó megyék közt .kullog. A napraforgó begyűjtésének határideje október 5-ével le­jár. Ennek begyűjtését azonban me­gyénk mindössze 62.9 százalékra teljesítette, az aránylag legjobb I eredményt elérő fonyódi járás is 34 százalékra teljesítette naprafor- góbegyüjtési tervér. Igen súlyos az es •elmaradás a tahi, csurgói nagyatádi járásban. Nem jobb a helyzet a burgo- nyabegyüjíésnél sem, mélynek begyűjtési határideje ok­tóber 16-án jár le. Megyénk a bur- gonyaibeigyüjtési tervet mindössze 35.9 százalékra teljesítette. Az el­múlt 5 napiban a napi emelkedés mindössze 0.7 százalék volt, A ta­bi járásban pedig a>z átlagos napi emelkedés mindössze 0.1 százalék volt a,z elmúlt 5 napban. A nagyatádi járásban 0.3, a csur­gói járásban 0.2 százalék volt az emelkedés. A burgonyab,egyiijlés­ben a járások többsége súlyosan lemaradt. Pb a marcali járás mind­össze 28.4, a barcsj 28.6 százalék­ra teljesítette burgonyabegyüjtési tervét. Nem dicsekedhetünk a kuko- ricabegyüjtéssel sem. Megyénk a 16. helyen áll a megyék közti versenyben. Különösen a ka­posvári, a nagyatádi és á tabi .já­rásban gyep.ge a kukoricabegy,űj- tés üteme. Tanácsainknak sürgős intézkedéseket kell tenniük a ka­pásnövények begyűjtésének meg­gyorsítása érdekében. Nap mint nap ellenőrizniük kell a betakarí­tási munkát és a begyűjtési tör­vénynek megfelelően felelősségre keli vonni azokat, akik a megha­tározott időn ibelüj nem teljesítik beadási, kötelezettségűiket. Nem engedhető meg, honJ-' bárki is meg­sértse a törvényt azzal, hogy ha­nyagságból, vagy bármi más, ok­ból elmulassza leg főbb kötelessé­gét. A Megyei Tanács begyűjtési osz­tályának szeptember 29-i értéke­lése szerint a begyűjtési verseny állása; 1, fonyódi 2. siófoki 3, kaposvári 4. tabi 5. barcsi 6. marcali 7, nagy etádi 8. csurgói járás. nemcsak jegyzésükkel, hanem újabb felajánlásaikkal is hitet tet­tek a kormányprogramm mellett. A Fűtőház valamennyi dolgozója jegyzett békekölcsönt, ikeresetük­höz arányitva egy- vagy kétheti fizetésüket. Sokan közülük meg Sem vártáik, hogy a népnevelők és a jegyzésgyüjtők felkeressék őket, maguk mentek el jegyezni és a jegyzéssel párhuzamosam vállaláso­kat tetteik a negyedik negyedévi tervek teljesítésére. Biczó József mozdonyvezető, aki kétheti fizetését lejegyezte, vállalta, hogy az összes tehervomia- t ofcat 20 százalékos több terhelés­sel továbbítja, a vonat rendes me­netidejével és a tervhez viszonyít­va 5 tonna szenet takarít meg. Nagy József mozdonyvezető jegyzése után vállalta, hogy me­net,rendszerint közlekedik, s . 5 tonna szenet takarít meg. Pető Já­nos seigédmozd'oinyvezető a tervhez viszonyítva 2 tonna szénmegta'ka- •rítá&t vállalt. Kovács József né ko­csitisztító eddig 130 százalékra tel­jesítette rendszeresen tervét. A negyedik békekölcsön jegyzésekor vállalta, hogy 140 százalékra tel­jesíti napi tervét. Kovács elvtárs- nő már csütörtökön túlteljesített® vállalását, 152 százalékra teljesí­tette napi ,tervét. Berke János mozdonylakatos, I aki tervét állandóan 118 százalék­ra teljesítette, a békckölojönjegy- zéskor megfogadta, hogy ezután napi 1291 százalékot ér el. Válla­lását máris teljesíti. A ZSELICKISLAKI PÁRTSZERVEZET egyik legjobb népnevelője, Szabó Andor elvtárs, a községi tanács dolgozója. Szabó elvtársnak mun­kakörénél fogva is gyakran van al­kalma 'beszélgetni a dolgozó pa­rasztokkal és ő ezeket a lehetősé­geket mindig ki is használja. Külö­nösen a szántás-vetés időbeni el­végzésére hívja fel a dolgozó ipa­rasztok figyelmét. Megmagyarázza, hogy saját magának árt az a dol­gozó paraszt, aki azért nem vet, mert esőre vár. Rámutat arra, hogy az időjárás igenis kedvező a vetésre és a késlekedés termés­csökkenést jelent számukra. A leg­utóbbi 'napokban a vetésre és a be­takarításra való serkentés mellett nem eigy dolgozót győzött meg ár­ról is, hogy jegyezzen negyedik békekölcsönt. Kordélly Józsefnéve! is a tanács- házán ibeszélljgetett a békekölcsön- jegyzésről, is; mikor az bement, hogy átvegye a naipraforgóbeadása után járó szappan- és darautal­ványt. Kordélyné 3 holdas paraszt- asszony, a'ki már eddig is a saját életén érezte a kormányprogramm megvalósulását. 500 forinttal csök­kentette kormányunk az adóját. Szabó elvtárs nem feledkezett meg arról, hogy ©rre is emlékeztesse Kordéiynét és megmagyarázta ne­ki, hogy a dolgozók általi lejegy­zett (békekölcsön ismételten ho­gyan térül! meg a dolgozók élet- színvonalának emelésében. Kotr- déílyné maga is meggyőződött ér­től és elmondta Szabó elvtársnak, hogy, az államnak már eddig köl­csönadott forintjai nemcsak az életszínvonal emelésében térülték vissza, hanem azáltal is, hogy ez- ideig mindén húzásnál nyert ki- seibb-tnagyoklb összeget. A beszél­getés után Kordélyné örömmel ír­ta alá ,a jegyzési ívet. Szabó ,elvtárs ezenkívül még sok dolgozót (keresett isi, s nevelömun- ikájai nem maradt eredménytelen. Szolimán. István 7 holdas dolgozó paraszt pl. 100 forintot, Papp Jó­zsef dolgozó paraszt 100 forintot, Schlít Ferenc dolgozó 'paraszt 100 forintot, Neczer József dolgozó pa­raszt 100 forintot és Bencze Fe­renc 3 holdas dolgozó panaszt 50 forintot jegyzett a vele való be­szélgetés után. Tanácsaink hasznosítsanak minden hold tartalékföldet Harcoljanak szövetkezetük megszilárdításáért a jutái Úttörő tsz becsületes tagjai AZ ELMÜLT ÉVBEN történt, hogy 'Buzsáki István elvtárs, a jutái Út­törő termelőszövetkezet párttitkára levelet talált lakása ajtajának kilin­csére függesztve. Elolvasta és fel­forrt benne a düh. Ez a levél táma­dás volt a szövetkezeti parasztok új, szebb élete ellen. A kulákok levelet írtak a párttitkárnak, amelyben meg­fenyegették: «ne merjen a termelő- szövetkezet mellett agitálni, mert.., Úgy gondolták, levélen keresztül megfenyegetik a parasztság felemel­kedéséért odaadóan harcoló párttit kárt, s ezzel szétrobbantják a szö­vetkezetei. Aljas tervük azonban cső­döt mondott. A párttitkár nem ijedt meg a fenyegetésektől, sőt ez még nagyobb éberségre figyelmeztette, még tisztábban látta: az ellenség ha­lálos gyűlölettel van a szövetkezeti parasztok iránt, mert tudja, hogy a szövetkezet végetvet a dolgozó pa­rasztok kizsákmányolásának. Nemso­kára a tsz-tagok száma 7-ről 35-re szaporodott, földterületük pedig több mint 700 holdra gyarapodott. Már a kezdet-kezdetén bebizonyo-' sodott, hogy a közösben jobban megy a munka, mint egyénileg. A tagság többsége — egy-két munkakerülő és hangoskodó kivételével — szorgal­masan, jókedvűen dolgozott. Gyorsan haladt a szántás-vetés, növényápo­lás. Búzájuk 15 mázsát fizetett hol­danként. A közös munkában telje­sített munkaegységeik utáni jövede­lem és a háztáji gazdaság termése bőségesen biztosítja a szorgalmas ta­rgok egész évi szükségletét. Hisz bú­zából csak előlegként 5 kiló jutott egy-egy munkaegységre. Árpából 1.50, kukoricából 5, burgonyából 1, szénából és takarmányrépából 2—2 kilót, pénzből 5 forintot osztanak munkaegységenként. Nincs ok tehát panaszra. Mindemellett azonban hibák van­nak a vezetésben. A fejlődés, a kez­det nehézségei megvannak a tsz-ben. ,A pártszervezet nem végzett megfe­lelő politikai nevélőmunkát a tagok között, ennek pedig az lett a követ­kezménye, hogy garázdálkodhatott az ellenség, lazult a munkafegyelem. Nem magyarázták meg a párt és a kormány intézkedéseit, Nagy Imre elvtárs beszédét. Az ellenség kifor­gatta, félremagyarázta a kormány- programmot, megkezdte aknamunká­ját a szövetkezet szétzüllesztésére. Szövetségesei ebben a tevékenységé­ben a tsz-en belüli fegyelmezetlenek voltak. ILYEN HANGADÓ szerepét tölti be a tsz-ben Gyura Ferenc, aki a múltban a Hangya «szövetkezet» el­nöke volt. Családjából hárman mind­össze 360 munkaegységet szereztek mert csak hébe-hóba jártak el a kö­zösbe dolgozni. Gyura ahol érte, ott herdálta a közös vagyont, tücsköt- bogarat szórt a tsz-re. Legutóbb pe­dig arra vetemedett, hogy a faluban járva, fenyegetéssel aláírásokat gyűj­tött a szövetkezetből való kilépésre. Ellenezte a szétszórt földek tagosí- lott földre való kicserélését is. A ta­gokat arra biztatja, hogy törvény- ellenesen osszák szét az állatállo­mányt. Akadályozza a közös vetést is, ez az oka annak, hogy még sem az ősziárpát, sem a takarmánykeve­réket nem vetették el. Gyura a jövő­évi gazdag termést akadályozza, el­lensége a tagok jólétének. A pártszervezetnek meg kell ma­gyaráznia az ingadozó tagoknak, hogy jobb a tsz-ben. Saját maga és családja ellen vét az, aki most, a bőség kapuja előtt fordul vissza és újrakezdi az egyéni gazdálkodást. A becsületes tagok ne hallgassanak az ilyen Gyura-félékre, akik a kulákok malmára, a tagok kárára hajtják a vizet. Jól fontolják meg, mielőtt cse­lekszenek. A kilépő tsz-tag földjével együtt magával viszi az adósságot és egyéb terheket is. A hangoskodók a becsületes tagok kárát akarják. HA PL. PAPP JÓZSEF befolyá­solni hagyja és kilépésre szánja el magát, ez azt jelenti, hogy jövőre na­gyobb terheket,. az egyéni gazdálko­dás gondját vállalja saját maga és családja számára. A tsz-be vitt lovát visszakapja ugyan, de előbb a sza­badpiaci ár különbözetét, 2480 fo­rintot meg kell térítenie. A közös tartozásból 426 forint esik holdan ként és az ő 12 holdjára számítva ez 5112 forintot tesz ki., A múlt évről közel 2 ezer forint adóhátraléka van, ha kilép, ezt is meg kell térí­tenie. Nem illeti meg a 10 százalékos beadási kedvezmény sem, így be kell adnia 129 kiló búzát, 30 kiló árpát. Azután már beteg feleségét sem gyó­gyítják ingyen, s a háztáji tehén után sem lesz tejbeadási mentesség. Azok választanak jól, akik a tsz ben maradnak, akik szívükkel és minden erejükkel azon lesznek, hogy a szövetkezet felvirágozzék. Leplezzék le a hangoskódókat és gyors ütemben végezzék el a szántás­vetést, harcoljanak szövetkezetük megszilárdításáért, jólétük fokozásá­ért. * Az Orion rádiógyár pályázatot hirdet rádiószekrények tervezésére Az Orion rádiógyár pályázatot hirdet • különböző' formájú és színű rádiószeikrények tervezésére. A pályázat határideje november 15. Az érdeklődők részletes tájékozta­tást kaphatnak az Orion Rádió és Villamossági Vállalattól (Budapest, X. Jászíberényi-út 29.). A pályázat nyertesei között 36 ezer forint jutalmat 'osztanák 'ki. íMegyémkibeh mind az egyénileg dolgozó parasztság, mint a (terme- lőszövetkezetek körében nagy az érdeklődés a tartalsktföMek ihászon .bérlété iránt. Ott. ahol a haszno­sításit' végrehajtó szervek jó szerve •ző és Felvilágosító munkával széles (körben tudatosították mindazokat •a 'kedvezményeket, amelyeket kor­mányunk nyúlj,tott a íarbalékiföl- d-ekeí igénybevevő egyénileg gaz­dálkodó panasztok és termelő,sző vetkezetek részére, az eredmény nem maradt el. így pl. a siófoki és tabi járás már hasznosított.a az összes tartalék földet, jé eredményt ért el a fonyódi járás is. 'Számos községi tanács jó műn ikiáit végzett a tartaléklföldeik: hasz Hasítása érdekéiben. így pl. Börzén­él1 n özv. Berkes Jánosné. a tanács mezőgazdasági előadója péídamuta .tó szorgalommal magyarázta, a dolgozó parasztoknak1 a tairtatéfcföl- dekrre vonatkozó kedvezményeket, ismertette az ilyen területek utá­ni 'kedvezményes beadási kivetésről szóló párthatározatot. Az ő jő munkájának. köszönhető, hegy a 'községben lévő 548 hold 'tartalék- földet az utolsó: holdig már október 1 'ellőtt hasznosította :. A fonyódi járás több községé­ben, így; BiaíatorJberény, Balaton,- boglár, Baiatonszentgyörgy, Fo­nyód. HoEád, Öreglak. So.mcgytúr, Szöllőskislak községeikben már az egész tartalékterületet bérbcadtálk a dolgozó 'parasztoknak é= már megkezdték eze en a területeken a rendes tailajeiőkészitő munkálatot is. Ugyancsak nagy érduklődés mu­tatkozott a itartaiéíkföídek bérbevé- stüeüte iránt Balia ton,szabadi1 község, dolgozó' parasztjai körében, ahol 'közel 900 holdat adtaik, bérbe, vagy viteiziaadtaik eredeti • tulajdono­sának. Szabás községben pedig jó­val többem jelentkeztek (tartailéikiföF dek bérbevételiére,, mint amennyi föld van. a közBéigben. .Ennek élemére meg kell monda­ni, hogy sok községben -a, ..tanácsoki nem látják) a ta: talékföld hasznosí- tásámak nagy népgazdasági jelen­tőségét, nem tudatosít jak « kedvez­ményeket, a dolgozó .parasztok merni ismerik a bérbevételre vonatkozó rendélieteket. Babácsa (község taná­csának mezőgazdasági 'előadója pl. egyáltalán nem igyekszik, hogy a tartaléklfölidebet haszonbér­be adják. Az ilyen (hanyagság az oka, hogy még sok tairitaiékföíldí hasznosításáról a mai napig sem gondoskodtak,, bár a kedvező fet­tételek itt is adva/ vannak'. .Ugyan­csak súlyos lazaság tapasztalható Tarany községben,, ahol 246 (hold­ból' mindössze 42 holdat adtak bér­be. 'Tanácsaink fontos feladata, hogy a szervező munka 'megjavító- • ával.% mezőgazdasági állandó Hbi- izotjteágek tagjainak laktivizíájlásá- val fi Tlendítsék a felvilágosító mun­kát, hogy minden dolgozó' paraszt megismerje a tartalskfüíld haszná­latával! együttjáró kedvezményeket, ■anyagi' jólétét közvetlenül is növe­lő ko r mán yintézfoed é s eket. Csecsemő- és gyermekgondozói iskola indul Kaposvárott felbecsülhetetlen Kormányunk segítséget nyújt a dolgozó anyák­nak azzal, hogy egyre növeli g böl­csődék és napközi otthonok szá­mát. A kormányprogramm megvalósí­tása $orán további új bölcsődék. napközi ptthonck létesülnek szer­te az országban, így megyénkben is. Ehhez azonban még több szak­képzett gondozónőre van szükség. Ezért a Megyei Tanács egészség- ügyi osztálya csecsemő- és gyer- mekgondozónöképző iskolát indít Kaposvárott. Jelentkezhet minden 18—30 év közötti egészséges nő, akinek legalább 6 általános iskolai végzettsége .van. A kérvényeket Megyei Tanács VB XI. ,egészség- ügyi osztályának 1953 október 5-tg kell beadni. A kérvényhez csatolni kell: ön­életrajzot. születési !bizonyítványtt vagyoni bizonyítványt, legutóbbi iskolai bizonyítványt, orvosi bizo­nyítványt, ha már dolgozott, mű­ködési bizonyítványt.

Next

/
Thumbnails
Contents