Somogyi Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-02 / 205. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1953 szeptember 2, „Csalók bizottsága“ A „Pravda“ cikke Moszkva (TASZSZ). A „Pravda” szemleírója „Csalók bizottsága“ címmel a többi között a .következőket írja: A napokban Genfiben megkezdődött az ENSZ 'hadifoglyokkal foglalkozó különleges bizottságának ülésszaka- Az ülésszakon James Dunn, az Egyesült Államok spanyolországi nagykövete — nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy becsapja a közvéleményt — azt erősítget- te, hogy állítólag a Szovjetunió ..az egyetlen olyan ország1’, amely nem közölt jelentést a hadifoglyokról. Hasonló rágalmazó kijelentéseket tett a Szovjetunióval kapcsolatban a Adenauer-Mikknek az ülésszakra érkezett képviselője is. 1950 óta, amikor szabályellenesen megalakították ezt a bizottságot, az Egyesült Államok agresszív körei a bizottság segítségével egymás után gyártják az elejétől végéig kitalált legendákat arról, hogy a Szovjetunióban állítólag hazatelepítés alá eső német és japán katonák tartózkodnak, akik a második világháború idején estek fogságba. Ismeretes, hogy a német, ‘japán és más hadifoglyoknak a Szovjetunióból való hazatelepítését már régin befejezték és még hárem évvel ezelőtt kimerítő jelentéseket tettek közzé ebben a kérdésben. A TAiSZSZ-.iroda 1950 április 2:2-i jelentése rámutatott, hogy 514.109 japán hadifoglyot telepítettek haza Japánba azon a 701880 főm kívül, akiket közvetlenül a hadműveletek területén szabadonbocsá- tottak A Szovjetunióban mindössze 1487 japán hadifogoly maradt, akiket az általuk elkövetett bűntettekért ítéltek el, vagy- ellenük a vizsgálat még folyt, ezenkívül 971 hadifoglyot, akik súlyos bűntetteket követtek el a kínai nép ellen, átadták a Kínai Népköztársaságnak. A „TASZSZ1’ 1950 május 5-i jelentése szerint a Szovjetunióból 1,939.063 hadifoglyot telepítettek haza és csak 9717 ember maradt a Szovjetunióban, akiket az általuk elkövetett súlyos háborús bűntettekért ítélték el, továbbá 3811 ember, akik háborús bűntetteiknek ügye akkor a nyomozás stádiumában volt. Erősen kiéleződik az olasz-jugoszláv viszony Róma (TASZSZ). Az utóbbi napokban Trieszt ezabadterület helyzetének kérdésével kapcsolatban erősen kiéleződött Olaszország és Jugoszlávia viszonya. Hírek terjedtek el arról, hogy mindkét fél katonai lépéseket készít elő. Az olasz sajtó közölte a „Jugo* press’1 jugoszláv hírügynökségnek jugoszláv hadgyakorlatról szóló jelentését. Olaez sajtójelentés szerint a jugoszláv hírügynökség utalt arra, hogy Jugoszlávia hivatalosan területéhez szándékszik csatolni Trieszt ^zabadterület B-övezetét. Az olasz külügyminisztérium hivatalos nyilatkozatot tett közzé. Ebben rámutat, hogy amennyiben Jugoszlávia valóban megteszi ezt a lépést, akkor „Olaszország kétségtelenül úgy fog reagálni, ahogy azt népünk lelkiismerete megköveteli.1’ A nyilatkozat hozzáteszi, hogy augusztus 29-én Pella olasz miniszterelnök fogadta az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország diplomáciai képviselőit, tanácskozott Taviani hadügyminiszterrel és Marrássál, a vezérkar főnökével, hogy megvitassa ennek a problémának „politikai és technikai oldalait”. A lapok rámutatnak, hogy a „Jugopress“ közleményét éppen a jugoszláv partizán ó nnak Gorizia közelében tartandó kongresszusa és a jugoszláv hadgyakorlatok küszöbén hozták, nyilvánosságra. A partizánok kongresszusán Tito is f 1 fog szólalni. A jugoszláv hadgyakorlatokat pedig, mint a „Tempo“ című lap írja, nem messze Ljubljanától, azaz az olasz határ közelében fogják megtartani. Az „Ari“ nevű olasz hírügynökségnek a „Quotidiano” című lapban megjelent 1 özlése szerint Pella miniszterelnök. Taviani hadügyminiszter és Marras, a vezérkar főnöke két tanácskozáson vitatta meg a jugoszlávellenes „ellenrendszabályokat1’, amilyek között a keleti határra történő csapatáthelyezések is szerepelnek. . hogy mód nyíljék haladéktalanul visszaverni bármely csapást, amelyet Jugoszlávia esetleg ránk mérni próbál“. Ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban felfüggesztették a katonák szabad.ságolását.'Ezenkívül ismeretessé vált. hogy a belgrádi olasz katonai attasé megtagadta a részvételt a jugoszláv hadseregnek az olasz határ közelében tartandó hadgyakorlatain. A japán kormány előkészületei a nagyszabású feifegyverkezésre Peking (Uj-Kína). A „Nemzet- biztonsági Tanács", Japán álcázott katonai főhadiszállása elhatározta, hogy októberben „Nemzetbiztonsági Kutató Intézetet’* állít fel magasrangú katonatisztek kiképzésére — mondja egy tokiói jelentés. _ Ez az intézkedés a nagyszabású újra- felfegyverkezési tervek végrehajtásának keretébe tartozik. A „Kiodo“ hírügynökség jelentése elismeri, hogy ez az új intézet megfelel a háború alatti „totális háború kutató intézetének”, amely a japán militaristák egyik legfőbb irányító szerve volt támadó háborújukban. Már elhatározták, hogy az intézetben 25 volt japán katonatiszt és öt polgári tisztviselő működik majd tanárként, a kiképzés pedig amerikai mintára történik. A Joszida-kormány felkészül arra is, hogy újra életbeléptesse a hírhedt háború alatti „nemzetbiztonsági törvényt1’, amely a japán nép szólás- és sajtószabadságának megfojtását célozza. Ennek a törvénynek végrehajtását össze akarják kapcsolni az amerikai „kölcsönös biztonsági segély‘‘-jel. A japán közvéleményben felháborodott ellenállást,szülnek a háború- alatti rendőruralom feltámasztását célzó kísérletek- A japán lapszerkesztők és kiadók szövetsége nyilatkozatban óva intette a Joszida- kormánvt a sajtó- és szólásszabadság korlátozásától. A nyilatkozat rámutat, hogy a kormány a „biztonság“ jelszavával akarja visszaállítani a háború alatti fasiszta törvényeket. HÍREK A SZÓ Ukrajna cipőgyárainak dolgozói a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ötödik ülésszakának határozataira válaszképpen kiszélesítették a határidő előtti tervteljesítésért és a termelés minőségének javításáért folytatott munkaversenyt. Az idén a köztársaság cipőtermelése 1952-höz viszonyítva csaknem 8 és félmillió párral növekszik. A kiváló minőségű divatcipők gyártása négyszeresére emelkedik. Jelentős mértékben bővül a választék. Az elmúlt két és fél év alatt a cipőgyárak műhelyeiben 1800 különböző gépet és berendezést szereltek fel. Az idén kilenc cipőgyárat szerveztek újjá a köztársaságban. HETUNIÓBÓL Ukrajnában a közeljövőben még öt új cipőgyárat és két bőrgyárat építenek. * * * Litvánia húsipara ez év folyamán terven felül 3300 tonna húst és különböző húskészítményt hoz forgalomba. A terven felüli húsáruk gyártását a vállalatok teljesítőképességének fokozása teszi lehetővé. Kau- naszban és Tauragban már megkezdték a húskombinátok új műhelyeinek építését. Litvánia tejipara is fejlődik. A következő két év folyamán 15 új sajt- és vajgyárat építenek, 13 meglévő tejipari vállalatot pedig korszerűsítenek. A «Chicago Daily News» az Egyesült Államok és Irán kapcsolatairól New York (TASZSZ). A «Chicago Daily News» című lap közli washingtoni tudósítójának cikkét az Egyesült Államok és Irán kapcsolatairól. Irántól — írja a lap — olyan kérelem érkezett, hogy a sah helyreállított kormányának sürgősen pénzre van szüksége bármilyen kormánytól, amely szert akar tenni az irániak örök barátságára. A cikkíró szerint Iránnak az a kérelme, hogy «készpénzt» adjanak neki, stratégiai jelentőségű az Egyesült Államok szempontjából, tekintettel arra, hogy Irán közel van a Szovjetunióhoz. A külügyminisztérium képviselőinek azonban az a véleményük, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad elhamarkodníok a «készpénz» nyújtást, amíg Henderson amerikai nagykövet nem jelenti, hogy a sah új kormánya «eléggé szilárdan megalapozta» hatalmát. A cikkíró hozzáfűzi, hogy «mielőtt az amerikai kincstár kapui megnyílnak Irán előtt, valószínűleg olyasféle gesztusra lesz szükség, amely az Angliával támadt olajvita rendezésére irányuló készségről tanúskodik.» Ridgway tábornok nyilatkozatában nyugtalanságának adott kifejezést a hivatásos katonák «moráljának» süllyedése miatt Washington (MTI). Mint az «AFP» jelenti, Ridgway tábornok, az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének vezérkari főnöke egy értekezlet során nyugtalanságát fejezte ki a hivatásom katonák «moráljának» süllyedése miatt és az amerikai közvéleménynek a katonai hatóságok iránt táplált ellenszenve miatt. A tábornok közölte, hogy elrendelte az alája tartozó hivataloknak a kérdés alapos tanulmányozását. Kijelentette, hogy elsősorban azt akarja megtudni, miért hagyták el a tisztjelöltek olyan ’ szokatlanul nagy számban a katonai iskolákat? Hidas István nehézipari miniszter sajtófogadást adott a lipcsei vásár magyar pavilonjában Berlin (MTI). A vasárnap megnyílt lipcsei nemzetközi vásárt eddig több mint 130 ezer kelet- és nyugatnémetországi, valamint külföldi érdeklődő tekintette meg. A legnagyobb figyelmet a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kiállításai vonják magukra. Nagy elismeréssel nyilatkoznak a látogatók a népi demokratikus köztársaságok termékeit bemutató kiállítási pavilonokról is. A kapitalista államok gazdasági és kereskedelmi köreinek eddig több mint ezer képviselője érkezett Lipcsébe. A már megindult üzletkötés mutatja, hogy az idei lipcsei vásár milyen komoly mértekben segíti elő a Kelet és Nyugat közötti kereskedelem kiszélesítését és a német öve- zetközi kereskedelem továbbfejlesztését. A lipcsei vásáron részvevő magyar küldöttség vezetője: Hidas István nehézipari miniszter hétfőn a Magyar Népköztársaság pavilonjában fogadást adott a sajtó képviselői számára. Hidas István a sajtófogadáson a többi között u következőket hangsúlyozta: A Magyar Népköztársaság ebben az esztendőben is felhasználja a lehetőségeket, hogy a hagyományos lipcsei vásár keretében bemutassa a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak a magyar népgazdaság fejlődését és eredményeit. A Magyar Népköztársaság ilyen módon is ki akarja fejezni, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az országaink közötti barátságnak és egymás kölcsönös támogatásán alapuló gazdasági kapcsolatainknak. A marokkói kérdés a Biztonsági Tanács előtt London (MTI). A londoni rádió jelenti, hogy a Biztonsági Tanácsban hétfőn folytatódott a marokkói kérdés vitája. A szavazásra valószínűleg kedden kerül sor. A III. Diák Világkongresszus Varsó (TASZSZ). Augusztus 31-én folytatta munkáját a III. Diák Világkongresszus. A délelőtti ülésen először Hi Kim An, a khmeri diákok küldötte szólalt fel. Utána a tuniszi diákok képviselője, majd Sepp Remseh, a Német Demokratikus Köztársaság diákságának képviselője szólalt fel. A kongresszus ezután nagy figyelemmel hallgatta Avarzidnak, a Mongol Népköztársaság diákfiataljai képviselőjének felszólalását. ÁzMDP siófoki járási választmányának kibővített ülése A megyei pártválasztmány ülése után a siófoki járási pártválasztmány augusztus 30-án kibővített választmányi ülésen tárgyalta meg a párt Központi Vezetőségének 1953 június 27—28-i határozatát, a járási párt- bizottság és a járás pártszervezeteinek feladatát. Mind a beszámolóból, mind a hozzászólásokból kitűnt, hogy a siófoki járásban az ipar és a mezőgazdaság területén az elmúlt évek során komoly eredményeket értek el. Az As- ványolajvezeték Vállalat például kétszer nyerte el egymásután a minisztertanács vándorzászlajával járó kitüntető élüzem címet. A balaton- kiliti gépállomás első helyezést ért el országosan. Jelenleg a megyében a harmadik helyen áll. A mezőgazdasági és begyűjtési munkák egész évi versenyében kétízben is a siófoki járás szerezte meg a megyei első helyet. Többször volt a járás az ország 10 legjobb járása között. Az eredmények mellett azonban igen súlyos hibákat követtek el a siófoki járás vezetői, amelyek az utóbbi időben gátolták a járás egészséges fejlődését, s a feladatok elvégzését. A beszámoló és a hozzászólók is élesen bírálták a járási pártbizottság munkáját. Bírálták Törekes elv-' társat, a járási pártbizottság titka rát, aki sok esetben diktatórikusán, parancsolgató módon, kiskirályként irányította a járási pártbizottság munkáját. A járási pártbizottság megsértette a kollektív vezetés elvét és pártsze- rűtlenül a választmány fölé helyezte magát, semmibevette a választmány tagjainak javaslatait. A választmány tagjainak nem volt megadva a lehetőségük ahhoz, hogy bírálják a járási pártbizottság munkáját. A járási pártbizottságon belül Dinnyés Ferenc, Bakos István és Törekes elvtárs szabták meg a tennivalókat. Sok esetben igen fontos párthatározatokban nem a járási pártbizottság egésze, hanem külön- külön e három elvtárs hozott döntést. Törekes elvtárs több esetben egyedül döntött a taggyűlések napirendi pontjaiban, figyelmen kívül hagyva az egyes munkatársak vagy osztályvezetők véleményét. Az egész járási pártbizottságon belül elterjedt a parancsolgatás szelleme, amely kihatott a járási pártszervezetek munkájára is. A járási pártbizottságon belül Törekes elvtárs olyan munka- módszert vezetett be, amely gátolta a pártbizottság tagjainak fejlődését, csökkentette felelősségérzetüket, önállóságukat. A pártbizottságban nem érvényesült a bírálat és önbírálat, a JB-ta- gok nem bírálták egymást, fátyolt borítottak a hiányosságokra. A párt- bizottságon a személyi vezetés, Törekes elvtárs, járási titkár vezetése érvényesült. A ve.zetés helytelen módszere a kritika gyengüléséhez, egyes esetekben a bírálat elfojtásához vezetett. Számos esetben előfordult, hogy ha valaki felvetette a hibákat, akkor megalkuvónak, opportunistának nevezték vagy durván, fölényesen elutasították véleményét. Például Törekes elvtárs Yajda János elvtársnak az egyik pártbizottsági ülésen azt mondta: «nem érdekel a véleménye». Az ilyen durva magatartása végett az elvtársak nem merték bírálni Törekes elvtársat. Nem egy esetben előfordult, hogy Törekes elvtárs utasításokat adott az állami szerveknek, önkényeskedett. Ez a módszer átragadt a különböző állami vezetőkre és sokhelyütt megmutatkozott az alapszervezetekben is. Előfordult olyan eset, hogy Domsa Bálintné elvtársnőt, a balatonkiliti Dózsa tszcs tagját Ácsbók elvtárs utasítására kizárták a pártból és a termelőszövetkezetből, mert követelte, hogy a beadott minőségi mag helyett kapják meg az érte járó szokványminőségű kenyérgabonát. A járási pártbizottság nem figyelt fel a tömegek hangjára, bírálatára. Olyan eset is előfordult, hogy szépített jelentéseket küldtek a párt felsőbb szerveinek, igyekeztek széleskörben a «minden jól megy» hangulatot meghonosítani. Élesen bírálta a beszámoló Bakos elvtársat, a mezőgazdasági osztály vezetőjét, aki például Balatonszaba- diban figyelmen kívül hagyva a dolgozó parasztok véleményét, kierőszakolta, hogy fagyos földbe vessenek, ahol a magot nem tudták földdel betakarni, s így több mint 100 hold ilyen vetést kiettek a varjak és vadlibák. A politikai felvilágosító munkát parancsolgatással helyettesítették. Ez a párt tömegkapcsolatainak lazulásához vezetett. Példa erre Apró Mihályné ságvári 3 és fél holdas parasztasszony esete, aki kérte Balassa Tibor és Siller István elvtársakat, hogy tegyenek engedményt a beszolgáltatással kapcsolatban, mert mint özvegyasszony, 10 éves unokáját tartja el, egyedül dolgozik a földön és nem tudja teljesíteni a beszolgáltatást. Ezek az elvtársak ridegen, lé- lektelenül elutasították kérelmét. Németh Jenő elvtárs, a 73/4. sz. Építőipari Vállalat párttitkára elmondta: ha bírálni merték a vezetőket, opportunistának bélyegezték és elnyomták őket. Előfordult olyan eset, hogy jelentést kértek a vállalatnál folyó munkaversenyről. Teljesíthetetlen határidőt szabtak meg számára és amikor közölte, hogy a jelentést csak később tudja megadni, azt a választ kapta, hogy fegyelmi terhe mellett azonnal jelentsen. O jelentett is, de hamisan, mert nem tudott rendes értékelést adni. Az önkényeskedés hazugságra kényszerítette. Nem egy esetben megsértették a járásban a pártdemokráciát. A bala- tonzamárdi erdőgazdáságban például a tagság megkérdezése nélkül állítottak be egy tagjelöltet titkárnak. Amikor ezért bírálták a járási párt- bizóttságot, Törekes elvtárs figyelmen kívül hagyta a pártszervezet véleményét. Balatonszabadiban is a párttagság megkérdezése nélkül; más községből vittek titkárt az alapszervezethez. Nem egy esetben pártfegyelmi elé állítottak és fegyelmi határozatokat hoztak párttagokkal szemben anélkül, hogy beszéltek volna az. illető párttaggal. Az ilyen és ehhez hasonló jelenségek súlyosan kihatottak a pártszervezetek életére, gátolták a pártszervezetek munkáját és a párt tömegkapcsolatának lazulásához vezettek. Nem érvényesült a pártonbelüli demokrácia, a párttagok nem élhettek a kritika jogával. A járás vezetői figyelmen kívül hagyták, hogy a bírálat és önbírálat ki- fejlesztése erősíti a párt viszonyát a dolgozó tömegekhez. A járási pártbizottság lebecsülte az elmélet jelentőségét. A JB tagjai és munkatársai, de maga Törekes elvtárs sem tanult rendszeresen. Nem foglalkoztak elméleti kérdésekkel. A járásban meglévő helyzetet felszínesen értékelték, munkájukban nem alkalmazták nagyjaink tanításait Mindez arra vezetett, hogy a járásban a feladatokat nem tudták sikeresen megoldani. A pártválasztmányi ülés foglalkozott a kormányprogrammnak, a minisztertanács határozatának megmagyarázásával, végrehajtásával is. Bírálták a pártbizottságot, hogy nem nyújtott segítséget a kormányprogramra megmagyarázásához, de azoknak a hatalmas jelentőségű határozatoknak a leviteléhez sem, amelyek dolgozó népünk életszínvonalának felemelését segítik elő. A hozzászólók foglalkoztak azzal, hogy a kormányprogramra megvalósulásának a munka az alapja. Csak akkor tudja a siófoki járás a kor- mányprogrammot sikeresen megvalósítani, ha az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt megszilárdítják a munkafegyelmet, ha többet termelnek. A többtermelés előfeltétele, hogy a járásban teljes egészében, időben végrehajtsák a minisztertanács legutóbbi határozatát. Azonnal hozzá kell látni a szántás-vetés munkájához. Nincs idő várakozásra. Az ősziárpát szeptember 15-ig el kell vetni. A feladatok elvégzéséhez mozgósítani kell a járás kommunistáit, minden becsületes dolgozót. Oda kell hatni, hogy a járásban elmélyüljön a törvényesség, hogy minden községben időben eleget tegyenek a begyűjtési feladatoknak és végrehajtsák a soronlévő mezőgazdasági munkákat. A választmány határozatot hozott, hogy a járási pártbizottság nyújtson segítséget az alapszervezetek taggyűléseinek előkészítéséhez. A pártbizottságnak oda kell hatnia, hogy. minden alapszervezetben keményen és bátran mondjanak bírálatot a vezetők a saját munkájuk és az alapszervezetük munkája, valamint a járási pártbizottság munkája felett. El kell érni, hogy a járásban az egészséges, pártszerű bírálat és önbírálat szelleme honosodjék meg. A pártválasztmányi ülés megállapította, hogy hosszú évek óta még nem volt ilyen járási pártválasztmányi ülés, ahol bátran és őszintén feltárhatták a hibákat, utat szabhattak a hibák megszüntetésére, a feladatok elvégzésére. Ez a választmányi ülés azt mutat» ta, hogy a járás kommunistái jelentős lépést tettek előre a bírálat és önbírálat kifejlesztésében, a pártszerű, elvtársi kapcsolat megteremtésében, amely elengedhetetlenül szükséges a feladatok végrehajtásához.