Somogyi Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-12 / 214. szám
Szombat, 1953 szeptember 12, SOMOGYI NÉPLAP $ Somogyvári Ferenc tanácstag a begyűjtési terv teljesítésére mozgósít Gazdag jövedelem a törökkoppányi Koppányvölaye tsz-ben Somogyvári Ferencet 1950 október 22-án az a nagy megtiszteltetés érte, hogy jó munkája elis- : méréséül a községi tanács tagjává választották Bonnya község dolgozói. Később a begyűjtési állandó bizottság elnöke lett. Nagy kitüntetés ez Somogy vári Ferenc számára, A múltban aligha kerülhetett dolgozó paraszt a község vezetéséibe, ha valamilyen módon, te is jutott oda, nem sok szava volt;, az urak akaratának kellett érvényesülnie. A dolgozó parasztoknak nem sok közük volt a közigazgatáshoz, ezért idegen volt nekik a falusi képviselőtestület, a jegyzőség. Csak a felszabadul ás után jöhetett létre iij, népi állam- !gazigatás, olyan, amelyben minden hatalom a dolgozóké. Somogy vári Ferenc 12 hold földen, gazdálkodik az apjával. Jó gazda hírében álltak mindenkor a faluban, Igaz, a Somogyvári-csa- lád nem ís sajnálja a munkát a földtől, keményen dolgozik napestig ,a család minden tagja. 1945-ig •azonban csak rabjai voltak a földnek. A felsz'abaduiás után lettek igazi gazdái a földnek. Jól gazdálkodnak, pontosan, mindig az elsőit között teljesítik az állam iránti .kötelezettségüket. Ezért is választották a község vezetői közé Somogyvári Ferencet a tanácsvá- liasztás alkalmával. Somogyvári Ferenc, amikor a begyűjtési állandó bizottság elnöke lett, tudta, hogy nagy munkát vállalt magára, de nem ijedt ffieá a nehézségektől. Lelkesedéssel látott munkához. Az ő vezetésével az öttagú begyűjtési állandó bizottság sok segítséget adott a községi tanács munkájához. Az állandó bizottság rendszeresen megtartja üléseit. Az ülésekre meghívják a terménybe gyűjt őt, a tojás- és isertésfelvásárlót és feladattal bízzák meg őket. Az állandó bizottság tagjainak munkájáról és a szerzett tapasztalatokról a bizottság elnöke beszámol a végrehajtó bizottságnak, amelynek egyben tagja. A begyűjtési állandó bizottság a fcerfviijtés teljesítéséért folytatóit fel világosító munkájával együtt harcol a többtermelésért is. A községben minden évben emelkedtek a termésátlagok. Bizonyítja ezt Somogyvári Ferenc példája, skj m’nden évben egyenlő nagyságú területen termeit kenyérgabonái. Az utóbbi éveikben a következeképpen emelkedett gabonából a terméshozama: össztermése búzából 1951-ben 24 81 mázsa, 1952-ben 26 mázsa, 1953-ban 36.22 mázsa. Az idén a beadásán felül töllb mint 20 mázsa kenyérgabonája maradt saját szükségletére. Az állandó bizottság felkészült az ősziek be takarítására és begyűjtésére is. Már megkezdték a burgonya és napraforgó betakarítását. Burgonyából a községben 10 százalékon felül teljesítették a begyűjtési tervet. Többen részesültek a gyorsbeadásért járó mázsánként! 8 forintos prémiumban. Az állandó bizottság megmagyarázza a begyűjtés teljesítésével járó -kedvezményeket. Pl. azt, hogy a beadáson félüli napraforgóért több étolajat, o 1 a jp ogácsad arát biztosít az állam kedvezményes áron. Nem lesz hiány az őszj kapások begyűjtésénél. A jó felvilágosító munka nyomán •j dolgozó parasztok a mezőről viszik az állami kötelezettséget z begyiijiőkelyre, A beadás pontos teljesítésével hálálják meg pártunk és kormányunk segítségét. Az állandó bizottság keményen harcol a község elsőségéért, jó híréért, Somogyvári Ferenc, az állandó bizottság elnöke odaadó, lelkes munkával mozgósítja a község dolgozóit a beadási kötelezettség teljesítésére. Jól halad az Patcisfa község határában egyre élénk ebb az élet. Burgonyával, napraforgóval megrakott -szekereik haladnak/a dülőutakon, A sárguló kukoricatáblák közt fri-ssen felszántott földek jelzik, hogy megkezdődött az őszi szántás-vetés, betakarítás munkája,' Itt is, ott is vetegépeket huzatnak, egyre nagyobb területen kerül földbe a kenyeret adó mag, Pato.sfán azelőtt nem igen szokták szeptember elején vetni. Azt tartották, hogy a korán vetett gabona ritka lesz. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban egyre inkább meggye zték őket ennek az ellenkezőjéről. A múlt év őszén /már a minisztertanács határozata szerint végezték el a vetést, nem is bánták meg. 12—13 mázsás volt /a holdankénti termésátlaguk. Az «évtizedek óta folytatott gazdálkodási formát megdöntötte az őszi szántás-vetés PaU új, a tudományos gazdálkodási módszer. Most ezen az őszön is a tavalyi tapasztalatok alapján láttáik hozzá a munkához. A patosfaí Törekvés termelőcsoport már 25 holdon elvetette az őszíárpát, ebből 20 holdat keresztsorosan. Fz az eljárás ebben az évben is meghozta a vért eredményt. Három mázsával többet fizetett holdanként, mint az egysoros vetés. Az árpavetés mellett nagy lendülettel kezdtek hozzá a rozs, búza talajának előkészítéséhez. A 20 hold rozs alá már kész a talaj és -szeptember 15-én megkezdik a vetést. Búzavetésük 200 hold lesz és igyekeznek ennek a területéről betakarítani a terményt, A burgonyát eddig 15 holdon szedték fel, még 15 hold van ví-sz- sza. Nagy termésre számítanak burgonyából. A tsz-elnök számítása szerint a beadáson, a vetőmagon és egyéb szükségleten felül >sfa községben mintegy 10 vagon burgonyát ősz- j tanaik -szét á tagak közt. \ Rózsás Gyula, Kovács József, J Hegyi János a tszcs legszorgalma- j sabb tagjai, eddig elért munkaegységük után külön-külön mintegy 40 ' mázsa burgonyára számítanak. ■ Szép termést várnak a tszc-s tag- , jai napraforgóból és kukoricából \ is. A 25 held négyzetesen vetett, kukorica jó termést ígér. A patosfai Törekvés, termelőcsoport ragjai megelégedéssel tekintenek a jövőbe. Elhatározták, hegy a jövő évben még nagyobb termést takarítanak be. Most ezekben a napokban, amikor a jövőévi kenyér biztosításáról van szó, s, tszcs minden egyes tagja kínt szorgoskodik a mezőn, hogy a minisztertanács határozatában megjelölt határidőre végezzenek az őszi szántás-vetési munkákká I, ami egyik alapvető feltétele a jövőévi bő termésnek. A törökkoppányi KoppányvöLgye termelőszövetkezetben gazdag termést takarítanak be az idén. Ä tsz .tagságának egy része már a cukorrépa! szedésével és szállításával foglalatoskodik. Több mint 100 mázsát ad holdanként a cukorrépa, de lesz olyan terület,, amelyiken 200 mázsánál' is többet ad egy-egy hold. A burgonya 100 mázsán felül fizet holdanként és a kukorica is szép csöveket hozott. ..Akik becsületes, n ‘kivették részüket a munkából a szövetkezetben — mondta Halicbaner Ferenc, a növénytermelőbrigád vezetője —, azoknak az idén sokkal nagyobb jövedelmük lesz. mint bármikor az elmúlt években.” Ez így is van, hiszen a, zárszámadáskor egy-egy munkaegységre kenyérgabonából 4.5 kiló. takarmánygabonából 1.8 kiló, kukoricából 5 kiló, burgonyából 2 kiló,, cukorból 20 deka jut. De széna és készpénz is jut szépen. Kurdi Fércre mfecdma,arával dolgozik a tsz-ben. Előleg, ént hazavitt 9 mázsa búzát és 5 "mázsa árpát. A zárszámadáskor 650 munkaegységük után közel 30 mázsa búzát. 11.70 q árpát, több mint 35 mázsa kukoricát, 13 mázsa burgonyát,, 138 kiló. cukrot és más egyebet kap. Kurdi Ferenc szívesem dolgozik a szövetkezettem, mert látja, hogy mun iája gazdagon gyümölcsözik. A termelőszövetkezetek tagsága a betakarítási munkák mellett igyekszik a jövő. évi jövedelem alapjait is megteremteni. A tsz eszi vetésterve 28.5 hold búza, 85 hold ősziárpa, ugyanennyi tczs és 20 hold eszi takarmánykeverék. Most ezek a'-á készítik elő a talajt, s hamarosan megkezdik az ősziár* ,pa vetését is. Eddig már mintegy 150 holdon készítették Nő a talajt a tsz-ben. Az összes vetési munkákat traktorvontatású vetőgéppel végzik. Az ő'ziek nagyresztnél alkalmazzák az eddig már jól bevált ;■ eresztioros vetést. Harcolj arak a tsz tagjai még fokozottabb erővel a betakarítási és vetési munkák időbeni elvégzéséért, fl gazdag jövedelemért, a . tsz megszilárdításáért. 17 mázsa szénát kapott Gróf Lajos tszcs-tag munkaegységei után Gráf Lajos, a kisberki Győző tszcs egyik legjobb dolgozója feleségével együtt eddig 3.90 munkaegységet szerzett. Előlegként 7.30 mázsa búzát, 4 mázsa árpát, 14 mázsa szénát és 448 forint készpénzt kapott. Mindez, azonban csak egy része annak, amit majd .a zárszámadáskor kap. Úgy számít, hogy a zárszámadás után 10 mázsa búzáit visz a szabadpiacra, mert a megmaradt 8 mázsa bőven elég lesa neki és családjának a jövő évi termésig. Az eladott termény árából Kaposváron vásárolják b. a szűk-* séges téli holmikat. A fejési átlag növelésével járulok hozzá a kormányprogramra megvalósításához Képünkön Gróf Lajos mutatja , milyen sok szénáit kapott a csoportban. Növekvő teljesítmények, csökkenő selejt a Vas- és Fémipari Kombinátban Miért Biem halad az őszi szántás- vetés a Bili ki ősi Kossntli tszcs-ben A mik!ősi Kossuth termelőcsoport vezetőségié és tagsága nem harcol a lehetőségeiknek 'megfelelően az őszi mezőgazdasági munkák elvégzéséért, a jövőévi bő termés alapjainak megteremtéséért. Még nem végezték el a tarlóhántást és a trágyahoridássai! is lemaradtak. A ve tő szántással úgyszólván mé|g sehol sincsenek, pedig az ősziek alá mintegy 220 hóidon kell előkészíteniük a talajt. Igaz, hegy a csoport 80 hold talaj- előkészítésre szerződést kötött a tahi gépállomással, a gépállomás azonban nem igyekszik a vállalt köteleze'ttségét teljesíteni. Á gépállomás hanyagságára vall az is, hogy már négy napja egy erőgépe ott áll gazdátlanul -a mik- lósi utcán. Ezért súlyos felelősség J terheli .először is a gép felelős vezetőjét, de a gépállomás vezető- ! segét is. Az ilyen hanyagság ve- j szélyezteti az őszi munkák időbeni j elvégzését; a gazdátlanul otthagyott gépet az ellenség megrongálhatja. A dolgozó nép vagyonával ilyen felelőtlenül bánni súlyos bűn. A tahi gépállomás vezetősége sürgősen intézkedjék, hogy a Miklósiban lévő gépet kijavítsák és a Kossuth termelőcsciportban a ta- iajdőkészít'ési és vetési munkákat meggyorsítsák. A. termelő-csoport vezetősége pedig szervezze meg jobban a munkát. Mozgósítsanak minden erőt, hogy időben földbe kerüljön a mag. Ezzel elősegítik a jövőévi nagyobb jövedelmet, a csoport további megszilárdítását. A Kefeanyagkikészítő Vállalat dolgozói a III. negyedévi terv sikeres teljesítéséért küzdenek Nálunk, a répáspusztai Első Ötéves Terv termelőszövetkezet tehenészetében az élenjáró Zootechnik aj módszerek alkalmazása nagymértékben növelte a tejhoziamot. Tavasszal még csak 6,2 liter volt a fejési átlag, ma pedig 11.5 liter. Ezt az eredményt úgy értem el, hogy fokozatosan rátértem a napi háromszori etetésre, itatásra és fejősre. Fejés előtt langyos vízzel íőgymosási, majd tögymasszázst alkalmazok. A tehenek takarmányo- záöához biztosítottuk ,a zöld futószalag-rendszert. Ezzel a módszerrel értem él a 11.5 literes fejési átlagot, ami majdnem kétszerese az előbbinek. Érdemes jól dolgozni a tsz-ben, mert munkánk gyümölcsét magunk élvezzük. Én harmadmagamma] a zárszámadásig 1000 munkaegységen felül szerzek. A tsz vezetősége, szerint a termények árát pénzben számolva, 32 forint jut egy-egy munkaegységre. Eszerint nekünk 32 ezer forint jövedelmünk lesz csak a tsz-böl és emellett a háztáji gazdaságban is szép 'termés ígérkezik. Kenyér- és takarmány- gabonából közel fél vagonnal viszek a padlásra. Jut bőven szabadpiacra is a terményekből. Most pedig az árleszállítással még többet vásárolhatunk. Kiszemeltem már magamnak Kaposvárott egy öltöny ruhát, egy pár cipőt, meg néhány fehérneműt. Ahogy számoltam, a leszállított árakkal több mint 450 forintot takarítok meg a vásárlásnál. A megtakarított pénzen a húgomnak veszek ruhát meg cipőt. Nincs most már nekünk hiányunk semmiben; érezzük, hogy egyre szépül az életünk. Tudom, hogy az én jó munkámtól is függ, hegy minél több tej, vaj, sajt jusson a dolgozóknak, ezért igyekszem mért tovább növelni , a fejési átlagot. A tehenek részére 1000 köbméter silótakarmányt készítünk, s ebből 400 Az árleszállítás dolgozó népünk szorgalmas munkájának eredménye. Eredménye annak, hogy üzemeinkben és gyárainkban dolgozóink teljesítették, sőt túlteljesítették a tervet. Üzemeink dolgozói továbbra is töretlen lendülettel harcolnak a harmadik negyedévi terv teljesítéséért, ezen keresztül ,a. kormányprogramm, a jólét és a fele mellkedés iprogrammjának megvalósításáért. A Vas- és Fémipari Kombinát augusztus havi tervét 114.6 százalékra teljesítette. A selejtet a hónap folyamán 8.4 százalékra sikerült leszorítani. Jelentős ez az eredmény, mert a nyár elején az üzem többször nem teljesítette tervét és magas selejtszázalékkal dolgozott. Hogy ezt az eredményi elérhették, szükség volt ‘a dolgozók lelkes munkájára. Pató László augusztusi tervét 250 százalékra, Maries Gyula 184, Miklós Ferenc 173 százalékra teljesítette. Szép eredménnyel és emellett alacsony selejtszázalékkai dolgoköbméter zöldsíló lesz. A bőséges, jó takarmány biztosítja a nagyobb tejhozamot. Ezzel pedig hozzájárulunk a k ormány pregramm megvalósításához, jólétünk növeléséhez. Szöllcsi László, a répáspusztai Első Ötéves Terv tsz tehenésze. zot{ Lovró István formázó. Teljesítménye 228 százalék, selejtszázaléka 2.3. Róhrer Jánosnak jó munkaszervezéssel 0.56 százalékra sikerült a selejtet csökkentenie, s mindemellett 167 százalékos eredményt ért el. Dömötörfi Jenő augusztusi tervét 186 százalékra teljesítette, selejtszázaléka 2.6 volt. Az árleszállítást az üzem dolgozói is örömmel fogadták. Válaszul újabb felajánlásokat tettek. Fokozódott a munkakedv. Miklós Ferenc esztergályos augusztus havi átlagteljesítménye 173 százalék volt, szeptember első 10 napjában 195 százalékos átlagteljesítményt ért el. Somoigyvári Lajos, Szabó József ,és Gál Sándor szeptember első dekádjáiban sellejtmentesen dolgozott. így vált lehetővé az, hogy az üzem dolgozói az árleszállítást követő napokban a selejtet 8.4-ről 4.82 százalékra csökkentették. Az üzem dolgozóinak továbbra is így kell munkájukat végezniük., hogy (eredményeikéi nö- véljék. Augusztus havi tervüket a kézműipari részleggel együtt 141.8 százalékra teljesítették. Augusztusi vállalásuk a fokozott minőségi munka volt. Betartották adott szavukat, az üzem számos dolgozója kifogástalan minőségi munkát végez, mint pl. Lukács Istvánné, akinek teljesítménye 130 százalék. Balpataki Imre sörtefelverő 160 százalékot ért el. Ugyancsak 100 százalékos minőiségi munkát és jó eredményt ér el Bartha József gép-utáni felverő -198, Zamankó Gyuláné jeivényes sztahanovista, lósörényfelverő 167 és Kovács Teréz lósörényfésűs 128 százalékával.