Somogyi Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-01 / 204. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1953 szeptember 1, A somogymegyei mártírok emlékműiéinek leleplezése Lelkes szép ünnepség keretében leplezték le szombaton délután a Megyei Tanács épületének élőt,ér­mében a tanács dolgozói és a meg­hívott vendégek előtt az 1848- as és az 1919es somo­gyi vértanúk vöröemárvány- emlékműveit. Az ünnepi gyű­lést, amelyen többszáz dolgozó vett részt, a népizenekar Kossuth- nótáMcái és 19ll9'-es forradalmi dalokkal nyitotta meg. Czár Lajos elvtárs, a Megyei Tanács Szakszer­vezeti Bizottsága elnökének' be­vezető szavai után Somogyi Pál elvtárs ünnepi beszédében többek között a következőket mondotta: Somogy megye dolgozó népe, ke­gyelete. tisztelete és Bolha el nem múló szeretet« jeléül emléktáblát állít ezen a helyen, az 1848-as és az 1919-es somogymegyei hősöknek és mártíroknak. Emléket állít’-Nosz- lopi Gáspárnak, a magyar szabad­ságharc somogymegyei partizán vezérének, a Kossuth-kormány biz­tosának. Noőzlopi Gáspár félelmet nem ismerő, hősi elszántsággal mindhalálig harcolt a nép és a haza ellenségei, a szabadság eitip- rói ellsn. Hősiessége és hazaszere­tete ma is lelkesíti ifjúságunkat és egész népünket. Emléktáblát állítunk Latinka Sándornak, a törhetetlen forradal­márnak és társainak; Szalma Ist­ván, Tóth Lajoe, Levin Samu és Farkas István elvtársaknak, az el­ső magyar kommün somogymegyei vezetőinek és mártírjainak. Ezek az elvtársak vérükkel öntözték szabad­ságunk útját. Hősi életükkel, hősi halálukkal, hazaszeretetükkel dolgozó népünk példaképei. Az ügy, amelyért har­coltak. győzött. A szovjet nép hős fiai összetörték a fasiszta 'hadigé­pezetet, felszabadították hazánkat és pártunk vezetésével a szocializ­must építjük.” A lelkes hangú ünnepi gyűlés az Internacionálé eiénekiésével ért véget. Andertiia József Fordítsanak nagyobb gondot tanácsaink a munkaerőtoborzásra A bányaiparra és bányászainkra a szocializmus építése és ötéves tervünk megvalósítása során mind nagyobb feladatok várnák. Iparunk állandó fejlődése megköveteli, hogy a bányaipar is lépést tartson a többi iparággal és ezért minden nap több és több szénre van szük­ségünk. Bányaiparuniknak nap mint nap i új munkaerőkre, fejlett szakmunká­sokra van szüksége, hogy teljesít­se tervét^ s kielégítse iparunk nö­vekvő szükségleteit. Kormányunk a megyei, járási és községi taná­csokat bízta meg bányamunkások toborzásával, de egyes tanácsok lélektelenül, bürokratikusán keze­lik ezt a kérdést és tehernek tart­ják la munkaerőtoborzást. Ebből adódott az, hogy megyénk és já­rásunk is csak részben tudta tel­jesíteni muinkaerőtoborzási tervét. Járásunkban egyes községi ta­nácsok, mint pl. a csökölyi ta­nács, ahelyett, hogy segítené, aka­dályozza a toborzási terv teljesí­tését. Ez abban mutatkozik meg, begy a kiküldött propagandaanya­got nem használják fel, nem adják ki a dolgozó parasztoknak. Ha­sonló mulasztás tapasztalható já­rásunk több községében is. Ta­nácsaink tartsák feladatuknak a minisztertanács határozatának be­tartását. Vegyenek példát a nagy­atádi községi tanács elnökétől, Scblágmüller elvtárstól, aki sze­mélyes példamutatással vesz részt a toborzásban és jól mozgósítja a toborzási albizottságot a toborzási terv teljesítésére. így elérték, hogy 3 hónapon keresztül az első he­lyet tartják a járási toborzási ver­senyben, . t Tanácsaink kövessék a nagyatá- , di községi tanács példáját és ad-' janak meg minden segítséget a munkaeröíoborzási terv teljesítésé­hez, mert ezzel bányaiparunk fej­lesztését, szocialista iparunk szük­ségleteinek kielégítését, s a mun­kásosztály ás a dolgozó parasztság életszínvonalának emelését segí­tik elő. Kovíli József, a nagyatádi járási tanács munkaerőgazdálkodási elő­adója. A somogymegyei népi együttes rádiószereplése A Közalkalmazottak Szákszer­vezete somogymegyei népi együt­tese — a Béke-Világtanács kül­döttei előtti sikeres szereplése után - még nagyobb lelkesedéssel folytatta nyári ku'túragitációs munkáját. Az együttes tagjai megértették pártunk politikáját, kormányunk pro,grammját és a ga- bonabegyüjtés sikerének elősegíté­se érdekében mintegly 300-szor szerepeltek falusi kultúroíthonok- tóí kezdve a cséplőgépeknél és dolgozó parasztok házainál. Jó munkájuk jutalmául, mint a kapos­vári járás legjobban dolgozó kui- íúrbrigádja, elnyerték a vándor­zászlót. Legutóbb az együttest nagy megtiszteltetés érte. A komlói bá­nyászok kérték fel őket, hogy a bányásznap alkalmából Komlón is mutassák be műsorukat. Erre a szereplésre a csoport tagjai még nagyobb lelkesedéssel készülnek. Ma pedig 12.30 órakor a Kos- sufh-irádió adásában hall* másodízben a somogymegye pi együttes műsorát. Műsorojn sze­repelnek eredeti somogyi népdal- feldolgozások, szovjet kórusmű­vek és békedalok. Ezt a műsort az együttes tagjai a somogymegyei is­kolák tanulóifjúságának ajánlják az új tanév megnyitása alkalmá­ból. Az együttes további műsorter­vében fővárosi művészek közre­működésével rendezendő színházi hangverseny szerepel. ©SPORT© A vasárnap lejátszón megyei bajnoki labdarúgó mérkőzések eredményei fiatjuk né­Á Kaposvári Vas- és Fémipari Kombinát dolgozóinak jobb munkakörülményt teremtünk állítottunk egy gázelszívó ventilá­tort. amely azonban csak részben segít a probléma megoldásában. A tökéletes megoldás >a tetőmagasítás lenne, erre a célra a felújítási ke­ret emelését kérjük. Egészség télén a műszaki és adminisztratív dolgo­zók. munkakörülménye. A, vállalat nagyarányú fejlődése következté­ben megnövekedett adminisztratív és műszaki apparátusunkat a régi keretre méretezett szűk irodahelyi­ségbe zsúfoltak össze. Nem ritka az olyan eset. hogy egy asztalnál ket­ten, sőt hárman ülnek. A hiányosságok kiküszöbölésére vállalatunk vezetősége mindent megtesz, kormányzatunk biztosítja éhhez az anyagi feltételeket. Államunk gondoskodását dolgozó­in.; úgy akarják meghálálni, hogy a III. negyedévben eddigi eredmé­nyeiket még fokozzák és hiánytala­nul teljesítik terveiket. Pártunk Központi Vezetőségé­inek határozata, kormányunk pro- grammja, amelynek célja a dolgo­zók életszínvonalának fokozottabb emelése, a dolgozókról való foko­zottabb gondoskodás, harcba hív minden dolgozót. Vállalatunk is harcba indul a kormányprogramm megvalósításáért. Tudjuk jól. hogy kormányunk programmjának meg­valósításához az , szükséges, hogy tervünket hiánytalanul teljesítsük. Dolgozóink mindent elkövetnek a terv teljesítéséért. Július havi ter­vünket 107.8 százaiéira, augusztus első dékánjában pedig 106.4 száza­lékra teljesítettük. Nagyobb súlyt helyeztünk a minőség megjavításá­ra, a selejtet 11 százalékról 8.4, szá­zalékra csökkentettük. Már most előkészületet tettünk arra. hogy a következő esztendőben olyan cikke­ket gyártsunk, melyek a dolgozók életszínvonalának emelését szolgál­ják. ( A mi vállalatunk vezetősége elkö­vette azt a hibát, hogy a termelés növekedésével arányosan nem for­dított kellő figyelmet, a dolgozók igényeinek kielégítésére, munkakö­rülményeik javítására. így fordul­hatott elő, hogy amíg a vállalat termelése "két év alatt hétszeresére emelkedett, addig dolgozóink szo­ciális körülményiéi -lényegesen lassúbb ütemben fejlődtek. így pl. nem felel meg a követelményeknek és •?. létszámnak a vállalat jelenlegi fürdő-, öltözőhelyisége, valamint ét­kezőterme ^em. Vállalatunk veze­tősége célul tűzte ki, hogy dolgo­zói részére modern, nagy befogadó­képességű fürdőt, öltözőt és minden dolgozó részére öltözőszekrényt biz­tosít. A megépítendő új épületben helyezzük el a megfelelő nagyságú étkezőhelyiséget. Megoldandó probléma a kúpoló adagolók egészségvédelme is. Be­Ferenc József igazgató KULTURÁLIS HÍREK A Művelt Nép Könyvikiadónál megjelent André Stíl: „A szocia­lista realizmus felé“ című tanul­mánykötete. A tanulmányok közül kiemelkedik Aragon: „Kommunis­ták“ című regényciklusának nálunk is most megjelent ötödik kötetéről szóló méltatása. * * * * Szeptember 1-én megkezdi új évadját az Állami Operaház Gör­dülő Operája. Az első előadást S ztál'óvárosban tartja. Ez alka­lommal a „Tosca“ kerül színre. Szeptember 2-án és 3-án Pécsre látogat el a Gördülő Opera, ahol 2-án ugyancsak a „Toscá“-t fűzik műsorra. A következő napon a ,.Traviatá“-t adják elő. II SZŰYOSZ még ebben ez évben több mint hét és félmillió Ft-ot fordít szociális beruházásokra A Szövetkezetek Országos Szö­vetsége még ebben az évben több mint hét és félmillió forintot for­dít szociális beruházásokra. Eb­ből az összegből a földművesszö- vetkezeti boltók1 dolgozói szemé­lyenként két munkaköpenyt, a fér­fiak két .sapkát, a nők két fejken,- döt, a nedves helyen dolgozók — mint például a földművesszövetke­zetek szikvízüzemeinek alkalmazot­tai — vízhatlan köpenyt és gumi­csizmát kapnak. A szeszfőzők dol­gozóit gumikesztyűvel és két mun­kaköpennyel látják el. A piaci el­árusítóhelyek, húsüzemek alkalma­zottai és a pénztárosok a köpenye­ken. sapkán kívül ujjatlan vatta- mellényt, pósztó- vagy halinacsiz- mát is kapnak. A vidéki földműves- szövetkezeteknél az árufelvásárlók bundát, posztóésizmát, a motorral járó dolgozók pedig több mint két­százötvenezer forint értékben eső­köpenyt kapnak. A földművesszövetkezeti étter­mekben a szakácsokat fehér vá- szomkabáttal, nadrággal, a felszol­gálókat. a kabáton kívül két fekete szövetnadrággal i,5 ellátják. Az összeg jelentős részéből a földmű vesszöv: tkezeti darálókban, szeszfőzdékben és a szikvízüzemek- ben — a dolgozók testi épségének megvédésére -— a gépeket védőrács­csal látják el. A SZŐ VOSZ mintegy két és fél­millió forint értékben minden föld- művesözövetkezeti boltban a dolgo­zók részére mosdót, vízmelegítőket, öltözőszekrények t. mentőládát és egyéb egészségügyi berendezéseket ad. Filmhíradó Több kiváló-szovjet film is sze­repel majd a filmszínházak őszi műsorán. „A vitorlás titka“ című színes jilm az odesszai úttörők vi­dám kalandjait meséli el. Dzsam bulrój, a nagy szovjet népén,ekés­ről szól „A puszták énekese“ cí­mű film. A „Revizoriból, Gogol halhatatlan víg, játékából készült hasonló cimű film szinkronizálva’ kerül a közönség elé. Kelet cso­dás szépségű tájaira, a „Tenger királyáénak fantasztikus birodal­mába vezet bennünket a mese szárnyain „A boldogság madara" című színes film. Bemutatják a „Visszatért boldogság“ és a „Le­számolás“ című szovjet filmeket is. Bemutatnak két olasz filmet is: a „Jónapot elefánt“ és a „Forró szíveik“ cimű filmet. A francia- népmesék egyik hősé­nek, „Fan-fan“-oak mulatságos ka­landjait eleveníti meg. a „Király­lány a feleségem“ című francia film. K. V. Meteor—Gyékényes 4:1. Vezette: Tokaji L. A Meteor kezdi * a játékot és a csatárok mindjárt támadásba lendülnek. A gyékénye- si védelem zavarba jön a jól, ötletesen ját­szó Meteor csatárok támadásaitól, de a csa­tárok lövéseit nem kíséri szerencse. Válto­zatos mezőnyjáték után a 25. percben szerzi meg a Meteor a vezetést és a félidő végéig j még javít az eredményen. A második fél­idő első perceiben ismét a Meteor eredmé­nyes, majd röviddel azután ismét á Meteor ér cl gólt. A gól után a játékvezető sport­szerűt lanságért a Meteor jobbszélsőjét kiállította, ettől kezdve a gyékényeslek jöt­tek fel és gyors, veszélyes támadásokat ve­zettek a Meteor kapuja ellen, de a Meteor védelem jól állt a lábán és semlegesíteni tudta a gyékényesi támadásokat. Az utóbbi hetek egyik legszebb és legjobb mérkőzése volt. Mindkét csapat csatárai sok és jó tá­madást vezettek, a Meteor-csatárok jobban és eredményesen tudták kihasználni n hely­zeteiket. Nagyatád—Böhönye 5:0. Vehette: Váradi'K. Az első félidőben a böhönyeiek voltak a kezdeményezők és lelkes játékukkal sok veszélyes támadást vezettek a nagyatádi kapu ellen, de a csatárok a kínálkozó helyzete­ket nem tudták kihasználni. A második fél­időben a nagyatádiak veszik át a játék irá­nyítását, a csatárok gyors, lapos támadásai ellen a böhönyei védelem tehetetlen volt. A második félidőben a böhönyei csatárok az első félidő nagy iramától kifulladtak és így a második félidőben már nem jelen­tetlek nagy veszélyt a nagyatádi kapura. Nagyatád az első félidőben unottan és ked­vetlenül játszott, a második félidőben azonban rákapcsoltak és aránylag könnyen érték el győzelmüket. Soniogyszob—K. V. Lobogó 1:0. Vezette: Győrfi 1. Tervszerűtlen, csapkodó játék. A csapatok nagy küzdelmet vívnak és a csatárok előtt mindkét részről több helyzet adódott a gól­szerzésre, de a joibbnál-jobb helyzetek ki­használatlanul maradtak. A somogyszobiak a második félidő utolsó perceiben szerez­ték meg a győztes gólt. K. Építők—K. Vasas 2:2. Vezette: Bíró L. Az Építők kezdik a játékot és a csatárok jó támadásokat vezetnek a Vasas kapuja ellen. A Vasas unott, tervszerűtlen, csapko­dó játéka nem jelent veszélyt az Építők ka­pujára és ezeket a támadásokat a jól záró védelem tisztázni tudja. Az Építők szerzik meg a vezetési, majd a Vasas védelmi hibá­ból egyenlít. Változatos mezőnyjáték után a félidő utolsó percében az Építők ismét vezetésre tesznek szert. A második félidő­ben is az Építők támadtak többet, de a Vasas védelme biztosan áll a lábán és jól zár. A Vasas-csatárok tervszerű t lenül ját­szanak és csak lefutásokkal kísérleteznek. Egy ilyen lefutás eredményre vezet és ki­egyenlítenek. A' mérkőzés végéig nagy küz­delem íiolyik a győzelemért, de az ered­mény nem változik. Az Építők tervszerűb­ben és Lelkesebben, a Vasas kedvetlenül és unottan játszott. Baiatonboglár—Fonyód 6:5. Vezette: Nyári János. A bogiáriak az első félidőben bebiztosítot­ták a győzelmüket és 4:0-ás félidő után már kissé elbizakodottan kezdték a máso­dik félidői, amit a íonyódiak lelkes fiataljai jól kihasználtak, de csak szépíteni tudtak már az eredményen. Nagyiramú, kemény, jó mérkőzés volt. Az első félidőben. B.d>og- lár, a második félidőben Fonyód volt a kezdeményező és a többet támadó fék Siófok—K. Lokomotív 4:2. Vezette: Ma­gyar P. Az első félidőben egyenlő ellenfelek nagyiramú, kémény mérkőzést vívtak egy­mással. A 2:2-es félidei eredmény után a második félidőben a játékvezető az egyik Lokomotív játékost sportszerűtlenségéért ki­állította és ettől kezdve a Lokomotív 10 emberrel néni tudott egyenrangú ellenfele lenni a siófokiaknak, akik megérdemelten szerezték meg a győzelmüket. Mindkét csa­pat csatárai előtt több gólhelyzet is adódott, lile ezek kihasználatlanul maradtak. Az első félidőben a Lokomotív lelkesebben játszott, de a kiállítás után mintegy belenyugodva a ve­reségbe, a nagyobb arányú vereség elkerü­lésére törekedtek. Lendület—Balatoniéi le 5:1. Vezette: Tóth V. A jó napot kifogó Lendület váratlan nagy gólarányú győzelmet aratott B.-lellén. Az ötletesen és jól játszó .Lendület-csatárok eredményesen használták ki a leilei véde­lem hibáit. A leilei csatárok csapkodó, széteső játéka nem jelentett nagy veszélyt a Lendület kapujára és ezeket a támadásokat a jól záró Lendület védelmié könnyen tette ártalmatlanná. Marcali—Tab 4:3. Vezette: Fábián Gy. A két csapat hatalmas iramú, nagy küz­delmet vívott a győzelemért. Fej-fejmellettí küzdelemben a marcaliak a második félidő utolsó perceiben szerezték meg a. győztes gólt. Mindkét csapat lelkesen játszott és míg az első félidőben Tab, a második fél- * időben inkább a Marcailfi volt a kezdeményező és a játék irányítója. Pézsa—Ka rád 6:0. Vezette: Illyés S. J Mindkét csapat tervszerűtlen, csapkodó já­téka unalmassá tette a mérkőzést. A Dózsa a karádi kapus hibáinak köszönheti a győ­zelmet. A háziasszonyok kérésére szeptember végéig 845.000 db befőttesüveget gyárt terven felül az üvegipar Kereskedelmünk nem készült fel kellőképpen befőtt-süvegekkel az idei bő termésre. A gyümölesidény beköszöntővel hamarosan elfogy­tak a meglévő készletek. Segítséget kaptunk a baráti népi demokrati­kus országokból: ^Romániából,, Csehszlovákiából, a Német Demok­ratikus Köztársaságból és Lengyel- országból. így nagymennyiségű üveget kaptunk és kapunk a meg­növekedőit szükségletek kielégíté­sére, de ez a mennyiség még min­dig nem elegendő. A lakosság további kérésének és igényeinek kielégítésére most az; építésügyi minisztérium üvegipari igazgatósága elhatározta, hogy szeptember végéig összesen 845.000 darab 1-től 5 literes nagy­ságú befőttesüveget készíttet ter­ven felül üveggyárainkban s ez a. nagy üvegmennyiség folyamatosan kerül az üzletekbe. A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 1953. szeptember 2. szerda 11.30: A sasok népe. Irodalmi műsor Albá­niáról. 12.00: Hírek. 12.10: A Textil szakszer­vezetek központi népi együttese játszik. 12.30: Indulók. 12.50: A Magyar Rádió disz­pécserszolgálata. 13.00: Vidám operettrész­letek. 13.30: Földiekkel játszó . égi tüne­mény. . Dalok a XIX. századból. 11.00: Idő­járás- és vízállásjelentés. 11.15: Versek és dalok az iskoláról. 14.35: A Gyermekrádió műsora. 15.15: Hírek szerbül. 15.30: Garay György hegedül, zongorán kíséri Baráth Éva. 15.50: Borsodi dalok és hangszeres muzsika. 10.20: A tilalmas ének. Petrolay Margit és Majoros István ifjúsági rádiójá­téka. 17.00: Hírek. 17.10: Szórakoztató mu­zsika. 17.25: Szív küldi szívnek- szívesen. 17.40: Hanglemezek. 17.55: Zenekari muzsi­ka. 18.40: Hírek németül. 10.00: Hangos Új­ság. 19. á0: Hírek szerbül. 20.00: Tíz perc külpolitika. 20.10: Egy falu — egy nóta. A Rádió ajándékműsora. 20.40: Liszt: Dante- szimfonia (Magyar Rádió szimfonikus zene­karát és a Budapesti Kórust Lehel György vezényli). 21.40: A Magyar Rádió, tánczene­kara játszik. 22.00: Hírek, sport. 22.25: Hangverseny operakedvelőknek. 23.25: Az épülő kommunizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 7.15: Hírek szlovénül. 7.35: Vidám zene. 8.00: Reggeli hangverseny. 0.00: Dalok. 9.20: Úttörő-híradó. 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. 10.10: Mosonyi ope­ráiból. 1Ö.30: Óvodások műsora. 11.00: Ma­gyar népdalok. 11.30: Műsorzárás. 15.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik, Far­kas Ilona énekel. 15.30: Ismét szólnak a csengők. Gvinies György irodalmi műsora. 16.00: Szovjet művészek francia operákból énekelnek. 16.30: A bírálat és önbírálat szerepe a szocializmus építésében. Előadás. 16.45: Szervánszky Endre: Fuvola-trio. SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA 5 örös Csillag: Tűz a Marica partján 1—2. Szabad Ifjúság: Nevess velünk 1. Balatonszemes: Iljú szívvel 2—3. Baiatonboglár: Táncmester 1 2. Balatontól elvár: Rejtelmes sziget 1. Balatonlelle: Asszonysorsok 1—2. Bares: Zűrzavaros éjiszaka 2—3. Csurgó: Az asszony állja a szavát 2- Nagyatád: Uj tanító 2—3. Siófok: Rigolettó 1—2. Tab: Nagy muzsikus 2—3. Zamárdi: Iga alatt 1.-3. APROBIKDETE8 Nagyobhméretű niosőteknöt veszek. Dózsa- utca 6 szám. Zongorát bérbevennék. Príma bőr aktatáskát eladok. Cím a kiadóban. A Kaposvári Mélyfúró Vállalat bérbevesz 2 db írógépet. Kaposvár, Vöröshadsereg- űlja 2. Egy kombinált szekrény olcsón eladó. Aranv-utca 65. Iparos tanulókat szerződtetünk, fiúikat és- lányokat, legalább 6 általános iskolai vég­zettséggel. Jelentkezés: Délsomogyi Húsipari Vállalatnál, Kaposvár Vöröshadsereg-út 67— 69. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszky Mihály. Felelős kiadó: Tóth István. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándór-u. 7.. Telefon: 901, 463, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-utca 16. Telefon: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon: 828- Nyomdáért- felel: Hidas János.

Next

/
Thumbnails
Contents