Somogyi Néplap, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-20 / 195. szám
^ >- *. •----------^ V ILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! .. ^GSX1^ A MAGYAR DC >LGOZÓK RÁRT JA MEGYEI P ÁRT B IZOTTS ÄGÄNAK LAPJA X. évfolyam, 195. szám. ÁRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1953 augusztus 20. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának ülése Mi már határoztunk: továbbra is szövetkezeti tagok maradunk Mit jelent Kutas községnek a kormányprogramra megvalósulása? A nagyatádi Ünnepi Vásáron Jossek Gyuláné versbe, dalba önti gondolatát Alkotmányunk törvénybeiktatásának negyedik évfordulója Alkotmányunk törvénybeli-tatásának negyedik évfordulóját ünnepli ma országunk népe. Ez a nap egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, dolgozó népünknek __ igazi örömünnepe. Mint az országban mindenütt, megyénkben is lelkes készülődés előzte meg ezt az ünnepet, Munkásosztályunk nagyszerű versenymozgalima, dolgozó parasztságunk sikerei a gazdag gabona- termés betakarításában, a begyűjtési kötelezettségek teljesítésében, értelmiségünk becsületes munkája, lelkes, tevékenysége bizonyítéka annak. hogy ebben az évben k'ü-önös gonddal készültünk erre az ÜnnepMegyénk üzemeiben, falvaiban eddig sóba nem látott verseny mozgalom bontakozott ki, kifejezésre juttatva ázt, hogy megyénk dolgozói egyetértenek pártunk és kormányunk politikájával, azokkal az intézkedésekkel, melyeket _ az utóbbi időben pártunk központi vezetőségének javaslata alapján kormányzatunk megtett. Üzemeinkben hetik óta folyt' a harc a fogadalmak, az adott szó valóraváltásert, falvainkban a begyűjtési tervek teljesítéséért, az időszerű mezőgazda- sági munkák elvégzéséért. A Kaposvári Hűtőiház dolgozói, az Állami Gazdaságok ^ Gépjavító Üzemének dolgozói, a DéldunántúU Kavicsbánya, a Barcsi Fűrészüzem, a Kefeanyagkikészítő Vaha- lat. a Cseri-úti Tejüzem, a Nagy; atádi Konzervgyár és a többi üzemek, vállalatok 'dolgozói valóra- váltották adott szavukat. A harcban olyan kimagasló teljesitme- nyek születtek, amelyikkel azelőtt ritkán, vagy egyáltalán nem lőhetett találkozni. Lukács József az Állami Gazdaságok Gépjavító Üzemének dolgozója 2S0, Nagy Józseí esztergályos 230 százalékra teljesítette augusztus első dekadjaban a tervet A Cseri-úti Tejüzemben Hadinger • Katalin sztahanovista kanngmosó 174, Hampófc ^ Ferenc tejifölözo 149 .százalékos átlagtel’ jesítményével harcolt azért, hogy az üzem valóraválthassa adott szavát. A tervek túlteljesítésével egyidősben üzemeink dolgozói nagyobb gondot fordítottak a minőségre, takarékosságra, jobban szívügyüknek tekintették a seléjtcsökkentest, mint azelőtt bármikor. A mezőgazdaság dolgozói, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások’ dolgozói és egyénileg dolgozo parasztjai lelkesen csatlakoztak munkásosztályunk nagyszerű küzdelméhez. Mintegy tízezer dolgozo paraszt tett vállalást arra,, hogy augusztus 10-ig. közvetlenül a cséplőgéptől teljesíti beadási kötelezettségét. 178 termelőszövetkezet tagjai, Í5.3 község dolgozó parasztjai fogadták meg egyöntetűen; a csep- ]cteéptől teljesitik beadási kötele zettségüket. A versenyben az adott szó való- raváltáeáért vívott harcban városon, falun egyaránt a Párt tagjai, a kommunisták mutattak példát. Példájuk lelkesítette, serkentette a pártonkívülieket. s az együttes munka, a párt iránti szeretet ju kifejezésre abban, hogy megyénk az el-ők közé került a begyűjtési versenyben. Miből e nagy lelkese- d°s a tervek az adott szó valóra’ váltásáért érzett felelősségérzet? Abból hogy dolgozóink magukénak vallják az alkotmányt. Abból, hogy megyénk dolgozói; munkások parasztok értelmiségiek, nők és fiatalok egyetértenek a párt és a kormány politikájával, harcolnak a boldog jövőt biztosító koTmánypro gramm megvalósításáért. Megyénk dolgozói egyetértenek azzal, hogy a jövőben Kormányunk csökkenti a nehézipari beruházásaikat és az igy megtakarított összegekből ^ az eddiginél jóval nagyobb beruházásokat eszközöl a közszükségleti cikkeket gyártó könnyűiparba és __ az eddiginél lényegesen nagyobb ősz- szeget a mezőgazdasági termetes fejlesztésére. Egyetért azzal, hogy tovább fejlesztjük nehéziparunkat olymódon, hogy több, olcsóbb es jobb iparcikkeket termelünk, az eddigieknél nagyobb gondot fordítunk egész dolgozó népünk növekvő igényeinek kielégítésére. Dolgozó népünk megértette, hogy a Központi Vezetőség határozata, a kormány programmja, az alkotmányban lefektetettek szerint, vak tozatlanul á szocializmus további építését jelenti. Ezért még jobb, még fokozottabb, még fegyelmezettebb munkával válaszol a^ kormány programmjára. Az ellenség igj^k«' zett a kormányprogrammot telre- magyarázni, elégedetlenséget szítani mind az iPar> min,d a mező- gazdaság területén. Súlyos hibát követtek el megyénk egyes Partszervezetei amikor nem vettek fel a harcot az ellenséges nézetek ellen legtöbb helyen hagytak, hogy azok terjedjenek, kárt okozzanak. Ennek tudható be. hogy egyes ürmei ős z öve tke z>: tekb en m egm o g n az emberek, egyesek kilépésre: határozták el magukat, mondva, hogy az állam ezentúl csak az egyem gazdákkal törődik. Pedig, ha pártszervezeteink megmagyaráztak vo’na hogy kormányunk az eP>’^ ni váz dák ‘támogatásával egytóo- bon'az eddiginél nagyobb segítséget ad a termelőszövetkezeteknek méo- jobban megaVadalyozhattak volna az ellenség mesterkedéseit. Nem hallgattak az ellenségre ott, ahol a pártszervezet tagjai megmagyarázták a kormanyP grammot, s az azóta ejtelt ld°ben kiadott minisztertanácsi ,rehűele tetet. Azt. hogy 10 csökkentették a termeloszovetkeze tok beadási kötelezet tséget, a így termelőszövetkezeteink tagjai tooo mint 9 millió forint, többletjövedelemihez jutnak. Az aljam elengedi a termelőiszövetkezetek, gepallcma sok díjtartozásainak jelentős szét Elengedi a beadási hatra ekot azokná1 a termelőszövetkezeteknek amelyek az idén teljesítik b adási kötelezettseguket. Ko-ma nvunk biztosította az ingyenes al Sorvosi szolgáltatást amellyel megyénk dolgozó parasztsága ugyan S t&bbmillió forintot takant meg Az iiharo'Sberenyi Uttoro tsz nek'pl 17.500. a kastélyosdomboi Felszabadulás tez-nek pedig 14 ezer forint megtakarítást jelent even _ ként az ingyenes állategészségügyi szolgálat. Az elemi kárt ezenvedettek f°-' adó és gabonabeadási kötelezet s gének mérséklésével ugyancsak hatalmas megtakarításhoz jutnak a mezőgazdaság dolgozói. Ezzel több mint egymillió forint értó-U gab^ nabeadástól mentesültek a legkar szenvedett dolgozó parasztok m gyénkben. Ezenkívül lényégéin csökkent a gépállomások áltál^végzett talajmunkák dija. Annak termelőszövetkezeti tagnak ,Ped[?; aki ezévi adóját az ev yeg'eig fizeti és a gazdasági év befejezese után termelőszövetkezeti tag marad. törlik az 19-52. december 31 ig fennálló összes adóhátraí- ^at. ^ A termelőszövetkezetek közös és háztáji állatállományának takar- mányellátása céljából -ormanyza tunk hosszúlejáratú hiteiket ybo ceátott az állandó silók epitesenek elősegítésére. Rendelet mondja ki azt" is, hogy a termelőszövetkezeti tagok háztáji földterületet ~gy holdra lehet növelni, a családtagot számára való tekintet né-kül b így lehetne sorolni hosszan korma ^ nyunktnak a párt javaslatára hozott rendeletéit. A kormányprogramm, az alkotmányban lefektetett jogok figyeMegöli Éripizú parasztjai, mezőgazdaságunk és tanácsaink dolgozói méltóan iinoeplik alkotmányunk iooepéi Me gy ónk termel őszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztsága erőmmel fogadta a kormánypro- gramm általi nyújtott kedvezményeket és jó munkával, tettekkel válaszolt a kormány segítségére. Megyénk 'az elsők között fejezte be az aratást. Gyors ütemben hordták -be a gabonát, s a csépiéiben is jó ■eredményt értünk el. Az alkotmány ünnepére indított begyűjtési békeversenyben járások a járásokkal1, községek a községekkel küzdöttek a büszke első helyért, Különösen derékas mimikát végeztek a gabonabegyüjtésben termelőszövetkezeteink és csoportjaink, amelyeknek szorgos tagjai a géptől az első gabonát a hazának adfák. Ezzel követendő példát mutattak az egyénileg dolgozó parasztságnak. Jó munkát végzett a begyűjtési versenyben a tani járás, amely a járások között legelőször teljesítette gabonabeadási kötelezettségét. Köszönhetők a jó eredmények a járási és községi pártbizottságok, pártszervezetek és tanácsok lelkes munkájának is. A tanácsok többsége levonta az eddigi munkákból a tapasztálatokat, tudatosították a kedvezményeket, betartották a törvényeket, A tanácsok többsége mindjárt a begyűjtési csata elején alka.mazfa a törvényt a törvény- szegőkkel, spekulánsokká] szemben. Ennek és a jó felvilágosító munkának tudható be, hogy az ellenség nem tudott ered-ményt elérni, községi tanácsaink sorra jelentették a felsőbb szerveknek, hogy egyetlen hátralékos sincs községükbén. Megyénk az elsők közé küzdötte fel magát az országos versenyben. Dolgozó parasztjaink büszkén ünnepelhetik alkotmányunk törvénybeiktáfás ának évfordulóját, becsülettel1 harcoltak az alkotmányi békebegyüjtési versenyben. Az eddigi eredményeken azonban nem szabad megpihennünk. Párt- és tanácsszerveinkneik tanulniuk ’kel] a gabonabegyüjtésii munka tapasztalataiból, még jcb-b munkát kell végezniük. Készüljünk .fel alaposan az őszi terményeik begyűjtésére,, az ő.szi vetéstervek maradéktalan teljesítésére. Ezekben ,a munkákban is szerezzünk elismerést megyénknek. Háromszázhuszonkettő cséplőgépvezető teljesítette cséplési tervét Megyénk gépállomásai az utolsó apókban alkotmányunk törvény- eilktatá.sánaik negyedik évfprduló- ínak ,tiszteletére jelentősen növelők cséplési eredményeiket. Szá- los igépállomásd körzetben már >efejeződött a cséplés és az .elmúlt .apókban máir átcsoportosították a épeket, a csáp lésben lemaradt lörzetekbe, főleg állami gazdasa- okba. A legutóbbi* értékelés szelni megyénkben 322 csép'lőgépve- ető, illetve, cséplőmunkacsapat eljesítette cséplési tervét, A .rcAriin tf,A:nvp 7,pt.rvb verseimében továbbra is Laklia József, a cs'okonyav sántái gépállomás csép- iegépvezetője halad. A mai napig 60 vagon' gabonát csépelt el. A kiváló teljesítményért dicséret illeti Jäger’ József miudkacsapatvezetőt és a cséplőcsapat valamennyi tagját. ' A második helyet Magyar Ferenc tartja, aki a mai napig 5775 mázsát csépelt el. Harmadik Tőid József 5406 mázsás teljesítéssel, negyedik Szuno- már Gábor 5304, ötödik Simon Mária 4159 mázsás teljesítéssel. Az öreglakí építkezés dolgozói az adott szó valóraváltásával ünnepelnek Az öreglaki építkezés. dolgozói augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalták, hegy a 100 férőhelyes tehénistálló és a 20 férőhelyes lóistálló épületét a szerződésben megállapított szeptember 1-i határidő helyett augusztus- 20-ra- befejezik, a 60 személyes idény-munkásszállás kőművesmunkáját és a 10 vagonos magtár vasbetonmunkáját, a gépszín vasbetonmunkáját és ezeknek az épületeknek külső és belső vakolását szintén augusztus 20-ra elkészítik. A dolgozók leküzdve minden nehézséget, vállvetve harcoltak adott szavuk valóraváltásáért, Munkájukat siker koronázta, mert vállalásukat- augusztus 20. helyett augusztus 16-re teljesítették. A vállalások teljesítésénél kimagasló eredményt ért el Harangozó István kőműves brigádja. Augusztus 1—10-ig 202 százalékos átlagteljesítményt ért el a brigád. Nagy József segédmunkás brigádja augusztus 1—10-ig átlag 174 százalékot ért el. Gól János ácsbrigádjának augusztus első dekádjá- ben elért átlageredménye 176 százalék. A dolgozók megértették augusztus 20-a jelentőségét és fáradhatatlanul harcoltak fogadalmaik teljesítéséért. lembevételével, messzemenően gón- doskodi'k munkásosztályunk életkörülményeinek megjavításáról. A'ig hat hete hangzott el az országgyűlés előtt a' kormány pro- grammja,. máris számos kézzelfogható eredmény bizonyítja megvalósulásának útját. Már most is érethető a dolgozó nép, különösen az ipari munkásság életszínvonalának emelése. A párt javaslatára kormányunk számos ruházati cikk árát leszállította, ismét kapható a 4.60-as liszt, jelentősen megjavult a kenyér minősége. Csak ^nnek a néhány intézkedésnek eredményeként a lakosság egy év alatt több mint egymiliárd forintot takarít meg. Törvényerejű rendelet jelent meg az ipari termékek minőségének védelméről. Kormányunk már gondoskodott a cipők minőségének, >a gyapjúszövetek minőségének megjavításáról. Az ipari munkásság érdekét szolgálja az is, hogy az eredetileg munkavédelemre előirányzott 253 millió forintot kormányunk további 60 miilió forinttal növelte. Meet már elsősorban üzemeinktől függ, hogy ezt az összeget a dolgozók véleményének figyelembevételével költsék el. Nagy ütemben folynak az idei, lakásépítkezések, A minisztertanács határozatot hozott az állami kezelésben lévő lakóépületek tatarozására. Ezzel a dolgozók régi és jogos sérelmét orvosolja. Minden öntudatos munkás, dolgozó paraszt és értelmiségi előtt világos, hogy népünk életszínvonalát csak úgy lehet emelni, ha továbbra is becsületesen dolgozunk, növeljük a termelést, teljesítjük termelési és beadási terveinket. Terveink reálisak, teljesíthetők. Dolgozó nte .pünkön múlik, milyen mértékben A kereki gépállomás dolgozói továbbra is meg akarják tartani az első' helyet A ikereki gépállomás vezetősége és dolgozói örömmé] jelentik, hogy“ adott szavukat vatóraVáltottálk, méltóan ünnepük alkotmányunk t c ír V é nyib eii'kt a t ás á n a k n egye dák évfordulóját. Az alkotmány ünnepének tiszteletére indított versenyben a Ikereki gépállomás dolgozói szocialista vállalást tettek a cséplési és talaj munkaié,rv túltel— jesí’ésére. A gépállomás dolgozói tudták, ho'-'-- kemény feladattal kell megbirkózniuk, de bátran néztek a nehézségek elé és győzelemre vitték a vállalást, A gépállomás cséplési tervét 110, talajmuuka- tervét 120 százalékra teljesítette. E nagyszerű eredmények elérésében nagy részük volt a gépállomás élenjáró traktoristáinak, akik példamutatásukkal serkentették a irfvengéhben teljesítőiket. A csép- lésben kitűntek Felde István 41 vagon, Kucskó Ferenc 40 vagon és Bedrgi Ferenc 37.5 vagon cséplési eredménnyel, • A taiaj.munkát végző traktoristák között Gutman Ádám ért él lediobb eredményt, több mint 167 ncrmálhoidon végezte el a talaj- munkát. A kereki gépállomás már 3 napja befejezte a cséplést és a gépeket most talajmunkára állítják. — Ezután is szilárdan harcolunk — mondta Szabó Ferenc, ai gépállomás igazgatója, — hogy megtarthassuk a, Megyei Pártbizottság vándorzásziaját. Felsfimocsolád dolgozó parasztjai teljesítették vállalásukat Fe’.sőmocsolád dolgozó parasztjai lelkesen készültek augusztus 20. megünneplésére. Hetek óta azért harcoltak, hogy az alkotmány tiszteletére tett vállalásaikat valóra- váltsá •. Vállalták, hogy a harmadik negyedévi tojásbeadási tervet augusztus 2'0-ig 100 százalékra teljesítik. A községi pártszervezet és a tanács jó munkát végzett a vállalások teljesítéséért vívott harcban. Ennek az eredménye, hogy a község dolgozó parasztjai vállalásaikat túlteljesítve a mai napig tojásból 112, tejből 157 százalékra teljesítették a harmadik negyedévi tervet. B u r g o n ya be a d á s i köt el ez ettoé g’iií:et - 73 százalékra teljesítették. Most megfogadták, hogy a megyében elsőnek szerzik vissza burgonyára a szabadpiaci értékesíkapcsolják be a 200.0ÖÖ. vezetékes rádiót 'Uűztu.s 20-án kapcsolják be íözségben a kétszázezredik kés rádiót. R. Szabó István )!das egyéni gazdálkodó ré- aki beszolgáltatásban, a nö- polási munkában az élen jár. milyen ütemben hajtjuk végre alkotmány szellemében, pártunk í’aslatára kidolgozott kormány- jgramimot, milyen eredménye- t érünk el a további munkáik- n. Jogoe bizakodással és remény- rgel tölt el bennünk: t a’kotmá- unk negyedik évfordulóján az, a lat. hogy további jó munkánk sónk, dolgozó népünk, a nemzet- d béketábor fejlődését, erősödé- , szüntelen gyarapodását segíti ckozzuk tovább az augusztus 20-i mkaverseny lendületét, minden :ri mun'ás, dolgozó , paraszt és ;elmiségi az eddiginél még jobb inkával, az ellenség 'leleplezésével, libák, hiányosságok elleni kérlel- :etlenséggel vc-gye ki részét to- rbra is boldog jövőnket formá- a szocializmus építését meg- arsító kormányprogramm megva-