Somogyi Néplap, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-19 / 194. szám
Szerda, 1953 augusztus 19, SOMOGYI NÉPLAP 3 <2 £3 m A vésel népnevelők alkotmányunk jelentőségéről készéinek Vése a marcali , járás élenjáró '•(községei közé tartozik, A község dolgozó parasztjai szorgalmas em- ,'iberefc, becsülettel ímejgáilljják helyüket a termelésért vívott harcban. A községben napokkal •ezelőtt befejezték a csépiést, a .dolgozó parasztok a cséplőgéptől azonnal teljesítetnék ‘beadási iköte- íezettséigüket. Nem feledkeztek el a tarióhántásról és a másodnövé- iny,ek vetéséről sem. A tarlóhán- tással 95 százaléknál tartanak, a másodnövény ve test pedig 100 százalékra elvégezték. Ezek az eredmények a pártszervezet jó mozgósító és 'irányító munkáját 'is dicsérik. A község népnevelői jól mozgósították a dolgozó parasztokat az időszerű feladatok végrehajtására- .A pártszervezet vezetősége nagy gondot fordított arra, hogy a kis- gyűlésék és csoportos újságolvasá- .5ok mellett a népnevelők egyéni agitáeiót is folytassanak .Az aratás és cséplés előtt minden dolgozó parasztot felkerestek otthonukban és a beadás telje,sítésé- re, a következő munkák elvégzésére serkantették eket. A isikerek megoldása után nem pihentek meg a népnevelők, hanem újabb feladatok megvalósítására mozgósították a dolgozó parasztokat, Harcot indítottak az őszi me- .'zőgazdasági munkák jó előkészítéséért. Ezt a munkát összekapcsolták az aílkofmány jelentőségének ismieirtietésével'. Megmagyaráz!,álk, bogy milyen jogoikat biztosít a dolgozóknak a Magyar Népköztársaság Alkotmánya és rámutattak arra, hogy külön-külön a község dolgozó parasztcsaládjai mit köszönhetnek az alkotmánynak. Különösen jó népnevelőmunkát végzett Radák József elvtárs, áki jó felvilágosító munkájával mozgósította a körzetéhez tartozó dolgozó parasztokat a beadási kötelezettség pontos teljesítésiére, Nagy Béla elvtárs, az egységes népne- velőcsorport legaktívabb népnevelője felkereste Horváth József S holdas dolgozó parasztot és elbeszélgetett vele alkotmányunk jelentőségéről Megmagyarázta neki: alkotmányunk biztosítja azt is, hogy a dolgozó parasztok gyermekei felsőbb iskoláikon tanulhassanak s arra a pályára menjenek, amihez kedvük é§ tehetségük van. A múlt rendszerben a községből egyetlen dolgozó parasztnak a gyermejke sem tanulhatott felsőbb (iskolán. Kovács István sem gondolta, hogy gyermekéből katonatiszt lesz. Megváltozott a község dolgozóinak élete is. Saját maga a nép vette kezébe életének irányítását. A tanács vezetői becsületes, dolgozó parasztemberek. Gombai János, áki a. múltban cseléd volt, Leposa József, akinek ugyancsak az elnyomás jutott osztályrészül', ma a község életének irányítói. Nekünk jó munkánkkal, beadásunk teljesítésével kell viszonoznunk pártunk és államunk gondoskodását. A jó népneve lomunk á n a,k megmutatkozott az eredménye, Horváth József példamutatóan teljesítette beadását és saját maga is részt vesz a népneveiőmunkában. A pártszervezet vezetői felszámolták a népnév él őmunlka kampányszerűségét. A népnevelők nemcsak akkor keresik fel a dolgozó parasztokat, ha egy-egy kam- ányfeladatot kell megoldaniuk, anem rendszeresen elbeszélgetnek a legújabb kül- és belpolitikai eseményekről, ismertetik azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértünk. A népnevelők minden dolgozó parasz tnak a saját gazdaságán belül beállott változással és fejlődéssel igyekeznek megmagyarázni a kormány programmjának jelentőségét. A pártszervezet vezetősége vezetőségi üléseken és taggyűléseken a pártépííés kérdése mellett rendszerié,sen megvitatja az időszerű mezőgazdasági munkákra való mozgósítás feladatait. A népneve- ilömunka megvitatását rendszeresen napirendre tűzi ,a pártszervezet vezetősége, A legutóbbi vezetőségi ülésre meghívtak égy jó és egy gyenge munkát végző népnevelőt, hogy a jó munkát végző népnevelő beszámolójából tanuljon a gyenge munkát végző. Minden héten rendszeresen népnevelő értekezletet tartanak, ahol beszámoltatják a népnevelőket a végzett munkáról és újabb feladatokkal látják el őket. A pártszervezet vezetősége a népnevelőket a feladatok végrehajtása közben rendszeresen, ellenőrzi és a felmerülő problémák esetén segítséget nyújt, hogy a kapott feladatot maradéktalanul végrehajthassák. Jobb a csoportban, min!- egyénileg — mondják a somogyszobi Úttörő tszcs tagjai A somogyszobi Úttörő termelő- csoport vezetősége annakidején részletes munkatervet dolgozott ki ,a nyári betakarítási munkák időben és jómjnőségben való elvégzésére. Ezt a tervet csoportgyűlésen megvitatták a tagsággal, így a csoport -minden tagja tudta, milyen feladat vár rá. A szervezett munka eredménnyel járt. A tagság lelkesen harcolt a terv végrehajtásáért, -a bő termés betakairítá- .sáwi. Szem veszteség nélkül került zsákba a gabona. A csépléssel egyiidőben az első feladatuk volt a 70 mázsa vető- magikolcsön visszafizetése -és az ■állam iránti 'kötelezettség teljesítése. A cséplés befejezése után a gabonából félretették 100 mázsa vetőmagot, 100 mázsát tartalékba, 10 mázsát pedig szociális alapra helyeztek. Szépen jutott a tagoknak munkaegységeik után a jövedelemből. Csak előlegként kiosztottak -munkaegységenként 280 dlkg gabonát, de ősszel a zárszámadáskor közel 4 kiló jut egy-egy munkaegységre. Készpénzből eddig 5 forintot osztottak munkaegységenként. Kertész Andor édesanyjával 601 -munkaegységet szerzett. Az előlegből közel 17 -mázsa kenyérgabonát és 77 kiló takarmány- gab-onái vitt h-aza. A tagság látja, hegy munkája gazdagon ,gyümölcsözik és még lelkesebben, oda- adóbban harcol a csoport további megerősítéséért. A tarlóih-ántássai ,a befejezés,hez közeledik a csoport. Másodnövényt eddig 40 holdon vetettek és még 20 holdat vetnek. Most a takarmány betakarítását végzik a csoport tagjai. Az 55 holdas rét egyik részén 2 kaszálógép dolgozik, a másik részén, gyűjtik össze és hordják be a szénát. —■ A múlt esztendő 'nehézségeiből mi is sokat tanultunk —• mondotta Kertész Imre növénytermelő brigádvezető. — Meg tanul tűk azt, hogy minden munkát időben kell elvégeznünk, . ezért a talkarmánybetakarítássali sem késlekedünk. Jó- szágáílomúnyunknaik biztosítjuk a jómínőségű takarmányt. A isomo'gyszobi Úttörő termelő- csoportban az ellenség hangja Kern faiált talajra. A csoport tagok látják, hogy jobb a közösben. Különösen az idei bő termés., s az állam által biztosított előnyeik öntöttek bizakodást a csoport tagjaiba. Rácz Imre, aki különben szorgalmas •tszcs-tag, nemrégen még úgy vélekedett, hogy kilép a csoportból, -de ma már másképp gondolkodik. Meggyőződött arról, hogy 3.Z ellenség csak kárát alkatija. — Mi már számoltunk — mondotta Bokor Rerenc elvtárs, a csoport -elnöke — és mindig csak oda jutottunk, hogy jobb a csoportban, mint -egyénileg, A mi csoportunk tagjai világosan látják, hogy közös erővel könnyebb a gazdálkodás. A somogyszobi Úttörő termelőcsoport tagjai most még egységesebben harcolnak a csoport felvirágoztatásáért, a még boldogabb jövőért. Csoportunkban nincsen ingadozás Termelőszövetkezeti csoportunk, a csákányi Úttörő tszcs-nek nem nagy a taglétszáma, de illik rá ez a közmondás: kicsi a bors, de erős. Csoportunk tagjainak összefogásában. a közösség iránti odaadó szeretedében és egységében van az erő. Soha nem volt köztünk veszekedés, a legnagyobb egyetértésben dolgozott a tszcs tagsága. Voltak nehézs^r geink, de azokat közös erővel könnyen le tudtuk küzdeni. Az 1953-as gazdasági évben csoportunk minden tagja becsülettel megállta a helyét. Nemcsak a vetésben, növény- ápolásban, de az aratásban, be' hordásban és a cséplésben is az elsők között végeztünk' a járásban. A cséplőgéptől azonnal teljesítettük beadási kötelezettségünket. Félretettük a vetőmagot és az őfezi zárszámadásig 86 mázsa kenyérgabonát tartalékoltunk. A többi gabonát a teljesített munkaegységek arányában szétosztottuk. Hadd lássa a tagság: becsületes munkának gazdag jövedelem a gyümölcse. Öt kg 20 deka kenyér- gabona jutott munkaegységenként. A tagok büszkén vitték haza a bőséges osztalékot. Gyurics Vendel, a csoport egyik szorgalmas tagja 352 munkaegysége után 18.30 mázsa kenyérgabonát kapott. Rakies József .pedig közel 18 mázsát vitt haza. Már az előlegből bőven futja az egész évi kenyérszükséglet' re. Nem is lesz kenyér' gond egyetlen csoporttagnál sem. A félretett kenyérgabonából jut még közel egy kiló munkaegységenként. Más terményből is jócskán kerül osztalékra, mert kapásaink is szép termést ígérnek. A csoportból származó jövedelmet még növeli a háztáji gazdaság terméshozama. Minden egyes csoporttag éles határvonalat tud húzni az egyéni és a szövetkezeti gazdálkodás között. Csoportunk valamennyi tagja tudja és megérti, hogy pártunk és kormányunk a helyes úton vezet bennünket. Látjuk, hogy az 1 út, amelyen mi járunk, a felemelkedés útja. A párt vezetett bennünket az egyéni gazdálkodásról a felemelkedés, a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A párt és a kormány segített bennünket, hogy megerősödjék csoportunk. Ma már büszkén elmondhatjuk: bármelyik középparaszttal felvesszük a versenyt mind a tér' méshozam, mind a jövedelem elérésében. Mi az idén a gabonabe- hordásban már segíteni tudtunk négy pár fogatunkkal a kürtöspusztai Latinka tsz-nek.' Nincs a csoportunkban ingadozás. A kormányprogramra arra késztet bennünket, hogy még jobban megacélozzuk tagságunk egységét és szilárdan haladjunk a párt által mutatott úton: a felemelkedés és boldogulás útján. Szántó Aladár a csákányi Úttörő tszcs elnöke. Fokozott anyagi előnyben részesülnek az élenjáró módszerek alkalmazói A kormányprograrom megvalósulásának fontos feltétele, hogy szakadatlanul növekedjék a munka termelékenysége. Ezt- segíti elő a minisztertanács most megjelent határozata, amely fokozott anyagi előnyökben részesíti az országos jelentőségű élenjáró munkamódszerek alkalmazóit. Eddig számos élenjáró munka- módszer — így többek között a Koleszov-tféle szélesvágás — terjedését komolyan akadályozta, hogy az új módszer alkalmazására áttérő'munkás számára tüstént új normát állapítottak meg. Emiatt az is megtörténhetett, hogy a dolgozó az új, termelékenyebb módszerrel kevesebbet keresett, mint amikor régi módon dolgozott. Ezt a visszás helyzetet szünteti most meg a minisztertanács határozata. Eszerint az új, élenjáró technológia bevezetése után hosszabb ideig — az illetékes miniszter utasításától függően 3—6 hónapig — az új módszert alkalmazó dolgozók darabbérét a régi normák alapján állapítják meg. Ha a munkás új munkánál alkalmazza az élenjáró módszert (tehát olyan munkánál, amelyre eddig nem volt norma), a darabbért úgy kell megállapítani, mintha az új, élenjáró módszer még nem volna ismeretes. Ennek az intézkedésnek az eredményeképpen komoly anyagi előnyökben részesülnek azok a dolgozók, akik bátran alkalmazzák az új módszereket, s ezzel elősegítik az élenjáró technológia elterjedésiét, a termelékenység emelkedését. A 3—6 hónapos időszak emeltével a normát meg kell változtatni. De a normaidőt még akkor ia a régi és az új technológia alapján kiszámított időszükséglet között állapítják meg. Az új módszer alkalmazása tehát továbbra is jelentős anyagi előnnyel jár. A minisztertanács határozata alapján a kohó- és gépipari miniszter szabályozta a Koleszov-féle szélesvágás bérezését. Ennek értél- mében 1953. augusztus 1-től december 3:1-ig a Koleszüv-módszer- rel dolgozókat a régi normák alapján kell elszámolni. Ha tehát egy munkadarab forgácsolásának normaideje a régi technológiával 50 perc volt, de a munkás Koleszov- módszerrel 20 perc alatt elvégzi, — 250 százalékos teljesítménnyel számolják el 1954. január 1. után a Koleszov- módszerrel végzett munka normája a következőképpen alakul: ha a régi módszerrel 50 perc, az új módszerrel pedig 20 perc kell a munka elvégzéséhez, a normaidőt 38 percben állapítják meg. Az a munkás tehát, aki Koleszov-módszerrel dolgozik, s a munkát 20 . perc alatt végzi el, január 1. után is 190 százalékos teljesítményt ér el. Ez a rendelkezés nagy anyagi ösztönzést ad majd a Koleszov* módszer széleskörű elterjedésére. 1013.000 FORINT KUTAK KARBANTARTÁSÁRA Sok esetben előfordul, hogy egyes községek dolgozói azzal a jogos panasszal fordulnak a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságához, vagy más illetékes szervekhez, hogy községükben egyáltalán nincs ivásra alkalmas vizű kút. A dolgozók jogos panaszait figye- lembevéve, a Vízmű Vállalat keretén belül még ebben az évben kútkarbantartó részleget szerveznek, mely 1954 január elsején megkezdi működését. Az 1954-es évben valamennyi meglévő kutat megvizsgálják és ahol arra szükség van, a javítási munkálatokat elvégzik. Azokban a községek-, ben, ahol nincs megfelelő számú iható vizű kút, új kutakat létesítenek. A karbantartási munkálatokra 1 millió 13 ezer forintot irányzott elő eddig a könnyűipari minisztérium. VESZNEK JÁNOS ÉLENJÁRÓ DOLGOZÓ PARASZT A KAPÁSOKBÓL IS JÓ TERMÉSRE SZÁMÍT Veszner János barcsi dolgozó parasztról már régóta úgy tudják, hogy a legjobban gazdálkodók közé tartozik Barcson. A múlt évben is jó termést takarított be, a kedvezőtlen időjárás ellenére. Igaz, hogy a munkát nem sajnálja a földtől, ha Szükséges, 2—3-szor boronái, et trágyát is megadja a földnek. Az idén különösen, jól fizetett a szorgalmas munka. Gabona- termése holdankint meghaladta a 12 mázsát. A jó termésből közvetlen a cséplőgéptől teljesítette beadási kötelezettségét. A beadáson felül 17 mázsa búza és 13.5 mázsa rozs maradt .saját szükségletére. Úgy számol, hogy ebből közel 10 mázsát a szabadpiacon értékesít. Jó termésre számít kukoricából, burgonyából, napraforgóból is. Négyszer kapálta meg kukoricáját. elvégezte a pót beporzást is. Veszner János most az aratás utáni számvetésnél elhatározta, hogy ezután még inkább megfogadja a párt tanácsát, még szorgalmasabban, szakszerűbben fog gazdálkodni, hogy a jövő élvben az ideinél is nagyobb termést érjen el. A polányi jelentőszolgálat „titka46 Mi lehet a baj Polány községben^ hogy általában, minden munkában, a tervek teljesítésében a sereghajtók? —- kérdezgették egymástól a kaposvári járási tanács dolgozói. Persze senki sem tudott erre kielégítő választ adni, Polány félre, esik a vasúttól, meg az országút- tól ie. Kissé körülményes tehát vonattal és gépkocsival megközelíteni. Gyalogszerrel eljutni pedig kényelmetlen dolog. Szóval a polányi tanácsnál olyan ritka volt az ellenőrzés, mint a fehér íholló. A felsőbb szervek kiküldöttei ritkán tévedtek be ebbe a községbe. A járási tanácsnál a legutóbbi jelentések is arról tanúskodnak, hogy Polány az aratásban, cséplésben, begyűjtésben az utolsó helyen kullog. Történt azonban, hogy a járási tanács statisztikusa személyesen kereste fel a községi tanácsot, hogy meggyőződjön; mi az oka, hogy a jelentésekben jóformán semmi eredmény nincs. Ellenőrzésekor megállapította, hogy a valóság egész mást mutat, mint amit a járási tanácsnak küldött jelentések. Ugyanis a községben elég jól ment a munka, Polány az elsők között volt a begyűjtésben. Másutt volt teliát a hiba, mégpedig a jelentőszolgálatban. A tanácselnök elvtárs rossz, valóságnak meg nem felelő jelentéseket küldött a járási tanácsnak. A járás pedig mivel nem ellenőrizte a jelentés valódiságát. úgy tudta., rossz a munka üteme. Rofrics János tanácselnök valósággal ., titkon’1 Őrizte községe eredményeit, nehogy a ' felsőbb szervek tudomást szerezzenek azokról. (Az is lehet azoban, hogy ezzel akarta kicsalni a községbe a járási tanács dolgozóit.) Mindenesetre nem dicséretes ez a módszer és nem is ajánlatos, hogy mások átvegyék. Ellenben tanulság ez mind a községi, mind a járási tanácsok számára: fordítsanak sokkal nagyobb gondot a jelentések elkészítésére és ellenőrzésére. Szüntessék meg a hamis jelentések beküldését, a felsőbb szervek félrevezetését. Befejeződtek a vizsgák a vájártanuló intézetekben A Mátra, a Bükk, a Bakony és a Mecsek erdőborította hegyoldalain fehérlenek a 3—4 emeletes új vájártanuló intézetek, amelyek évente ezrével adják a vájárokat bányászatunknak. Szombaton és vasárnap tartották az intézetekben az évzáró ünnepségeket. A vendégek között örömmel látták a fiatalok példaképét: a bányász sztahanovistákat. Jelenlétükben vették át a legjobb eredményt elért tanulók az MTH és a szénbánya vállalatok jutalmát.