Somogyi Néplap, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-13 / 189. szám

Csütörtök, 1953 augusztus 13. SOMOGYI NÉPLAP reg. HTTTTiTmfítlTf * HWJIiF'T'lllHll TT1T1' Ti TiTWlOT TTT1 Bize, Siele víz, dolgozó parasztjai nem akarnak utolsók lenni a kea«Sásban Bize és a hozzátartozó Kelevíz községben rég nem takarítottak be olyan gazdag gabonatermést, mint •az idén. A talajmunkára, vetésre és növényápolásra fordított munka meghozta gyümölcsét. A bizei ta­nács kiszámította az eddigi csépié- jsí eredményekből, hogy kenyérga­bonából 12.50 mázsa az átlagter­més; Kelevizen még jobbak az •eredmények. Nincs hiba a beadás teljesítésé­vel — mondja. Dier elvtárs, a tanácstitkár. — A jó termésből könnyen teljesítheti beadási kötele­zettségét, aki szorgalmasan dolgo­zott, sőt a család szükségletén és a vetőmagon felül jut szabadpiacra is. Aki jobban gazdálkodik és többet termel, annak több jut a ^szabadpiacra, jobban élhet, jobban ruházkodhat. Begyűjtési rendsze­rünk igazságos elve az, hogy nem .a ’termés, hanem a föld mennyisé­ge után kell a beadást teljesíteni, Tudják ezt jól a bizeiek. Pásztor István kelevizi dolgozó] parasztnak egy-egy hold földje, után ugyanannyi a beadási kötele­zettsége, mint Cser József nek. Pásztor István a múlt ősszel há­rom holdat vetett be kenyérgabo­nával. 45.16 mázsa gabonája lett Beadási kötelezettségét, 14 mázsa körül, a géptől teljesítette, ezért gyorsbeadási prémiumot is kapott A család kenyérszükségletére, ve­tőmagra félretesz 14 mázsát, sza­badpiacra vihet közel 18 mázsát. Cser József nem a jó gazda gon­dosságával művelte meg földjét Termésátlaga a község termésát­lagát sem közelíti meg. Egy hold földön 824 kiló gabonája termett Ha jól és lelkiismeretesen gazdál­kodik és legalább a községi átlagot eléri, csupán egy holdról 4 má­zsa gabonával többet csépelt volna el. Ebből a mennyiségből kony- nyebben teljesíthetné beadási kö­telezettségét és jutna szabadpiacra is. ' ] A jó gazdák helyeslik a begyüj- , tési rendszert, a rosszak viszont azt szeretnék, hogy a termés után s ne a föld után kelljen beadni Még könnyebb lesz a beadás teljesí­tése a jövőben, amikor több évre előre tudja minden gazda, hogy mi­ből mennyit kell termelnie, hogy beadását könnyen teljesíthesse és maradjon, szabadpiacra is. A tanács jó munkája eredménye­ként a dolgozó parasztok pontosan teljesítik beadásukát. Alig várják már, hogy az egész községben befejeződjék a cséplés és teljesítsék beadási kötelezettsé­geiket, megkapják a szabadpiac jo­gát-. y’ A bizeiek azt kérik a marcali gépállomástól, adjon nekik még egy cséplőgépet, hogy hamarabb befejezhessék a cséplést. A bizeiek — Dier elvtárs szavai szerint --- nem akarnak a gépállomás miatt | utolsók lenni a beadásban. AZ ÉLÜZEM JELVÉNY MEGTARTÁSÁÉRT A kommunisták példamutatása nem maradt hatás-nélkül Nagy Tiborra sem. Gyurkovics József, a gépállomás másik kiváló dolgo­zója igazi traktorost nevelt belőle Nagy Tibor jó munkájával kiér­demelte társai megbecsülését. Májl jus 15-re egész évi tervét teljesí- ■ tette. Most a nyári kampányban is már jóval túlteljesítette nyári ta­lajmunka tervét. Tóth István, Farkas Kálmán vontatósok is közösen küzdöttek a megye legjobb gépállomása címért. ! Éjjel-nappal, megállás nélkül hord­ták az üzemanyagot a földeken dolgozó traktorokhoz. MOST, amikor a gépállomás) megkapta a büszke élüzem jel­vényt, a dolgozók megfogadták hogy minden erővel harcolnak annak megtartásáért. Nem le«* könnyű feladat ez. mert az aratás) munkában már visszaesés volt ta­pasztalható. A gépállomás az ara­tási tervet mindössze 20 százalékra teljesítette. Meg kell mondani, ez] önelégültségből, a munka rossz] megszervezéséből eredt.' Tanultak í is a gépállomás dolgozói ebből és a cséplésre már jobban készülte* A gépállomás körzetében befe­jezéshez közeledik a cséplés. A gépállomás dolgozói most leg­főbb feladatnak a körzetükhöz tar­tozó termelőszövetkezetek meg­szilárdítását, elsősorban a pártszer­vezetek megerősítését tartják. Ezen a téren komoly munkát kell végezniük, mert eddig csak láto­gatták a térmelőesoportokat, de kevés segítséget adtak. Pl. Büki elvtárs, a gépállomás politikai he-" lyettese utoljára a tavasszal volt a vízvári termelőcsoportban, pedig éppen ott lett volna a legnagyobb szükség a segítségre. A pártszervezet, javaslatára a gépállomás vezetői kiszámították, hogy a minisztertanács határozata nyomán, a körzetükbe tartozó ter­mel őcsoportoknak milyen előnyt jelent a tavalyi gépállomási tar­tozás elengedése, valamint az elkövetkezendő időre a díjszabás mérséklése. Ezt minden termelő­csoportra külön-külön feldolgoz­zák és csoportértekezleten ismer­tetik. Büki elvtárs elmondja, hogy a körzetükhöz tartozó 11 termelő­csoportból hat termelőcsoportnak 118 ezer forint tartozása állt fenn a múlt évről. Ezt most a kormány elengedte. Pl. a háromfai Béke termelőcsoport 27 ezer forint tar­tozás-alól mentesült. Egy tagra ebben az évben 450 forint több­letjövedelem jut, csupán a tarto­zás elengedéséből. A vízvári Béke tsz-nek 36 ezer forintot en­ged el az állam. Helyes ez a kezdeményezés a gépállomás részéről, és a pártszer­vezet biztosítsa, hogy ezeket a ha­tározatokat végre is hajtsák. NAGY FELADAT vár továbbra is a gépállomás kommunistáira, akik elsősorban felelősek azért, hogy a gépállomás továbbra is megtartsa első helyét és a büszke élüzem jelvényt. Úgy dol­gozzanak, hogy feladatukat teljesít­hessék, hogy példamutatásukkal továbbra is a termelés előrelendí- tői legyenek. Győri Vendel. Földművesszövetkezefeínk vezetői mutassanak példát a beadás teljesítésében A HÄROMFAI gépállomás iro- •dája előtt hatalmas ezüstszínű é* üzemjelvény hirdeti, hogy itt van megyénk legjobb gépállomása Büszkék is erre a háromfai gép­állomás dolgozói. De nemcsak ők hanem a környékbeli termelőszö­vetkezetek is. Az elsőséget nem az irodában, hanem kint a tsz-ek földjein szerezték meg a gépállo­más dolgozói. A háromfai gépállo- >más traktorosai már a tavaszi munkában kivívták maguknak a termelőcsoportok elismerését. A gépállomás körzetéhez tartozó 11 termelőcsoportban határidőre el­végezték a szükséges talajmunkát. A növényápolási munkában ki­emelkedő volt a gépállomás se­gítsége. Á gépállomás a tervbevett 1790 normálholddal szemben 6910 nor­málholdnak megfelelő talaj munkát végzett és ezzel első helyre került a gépállomások versenyében, el­nyerte a büszke élüzem kitünte­tést. Nem volt könnyű. Sok ne­hézséggel kellett megbirkózniuk, mig idáig eljutottak. A tavaszi munkák kezdetén sok hiba volt a munkafegyelemmel, az üzem­anyagellátással. Nagy Tibort úgy ismerték a környéken, mint a gép­állomás „főlógósát.4' Gyakran megsértette a munkafegyelmet, - munkájában pontatlan, felületes volt. De ebben az időben számos gyakorlatlan traktoros is volt akikríek nevelésével sokat kellett foglalkozni. A -termelőszövetkezetekben sok­helyütt kemény küzdelmet kellett folytatni a gépi talajművelés be­vezetéséért, a maradisággal szem­ben. V A gépállomás pártszervezete azonban nem torpant meg a ne­hézségek előtt. A gépállomás kom­munistái mindenütt a legnehezebb munkát választották. Elhatározták hogy győzni fognak. Az élenjáró traktorosok vállalták a gyengébb, tapasztalatlan traktorosok nevelé­sét. Angyal László, Farkas István. Szijjántó István és a többiek pél­damutató vállalásukkal csatasorba állították a gépállomás valameny- nyi dolgozóját. Nemcsak a munká­ban, de a gyengébb traktorosok nevelésébeh is a legnagyobb részt vállalták. ANGYAL LÄSZLÖ, Csokonai Ferenc traktorossal indult harcba a tavaszi terv teljesítéséért. An­gyal László legfőbb tanítási mód­szere a személyes példamutatás, a pártnak adott szó maradéktalan végrehajtásáért folytatott kemény harc volt. Ez a győzniakarás, a munkának ilyen szeretete magával ragadta segéd vezetőjét, Csokonai Ferencet is. Angyal László és Cso­konai Ferenc valóságos hőstetteket vittek véghez és nemcsak a gép­állomás és a környék beszélt ró­luk, hanem az égész megye, az ország felfigyelt Angyal László kiváló traktoros példamutató mun­kájára.- Nem kis dologról volt szó­hisz a 70 normálholddal szemben a tavaszi idény alatt 586.5 nor­málholdnak megfelelő talaj mun­kát végzett el gépével. Megyénk földművesszövetkezetei­nek vezetői többségükben maguké­vá tették a minisztertanács hatá­rozatát, amelyben felhívta figyel­müket az idei terménybetakarítás és begyűjtés gyors teljesítésére. Beadásuk teljesítésével mutat­nak példát a fonyódi, lengyeltóti balatonlellei, lakócsai, nagyatádi, segesdi és marcali egyesült föld-, művesszövetkezetek vezetői, akik augusztus 1-ig 100 százalékra tel­jesítették .tezévi 'tej--, tojás, ba­romfibeadási kötelezettségüket. Borbély József, a Fonyód és kör­nyéke egyesült földművesszövetke­zet igazgatósági tagja augusztus 1-ig tejből 100, tojásból 159, ba­romfiból 210, szénából 120 száza­lékra teljesítette beadását. Maróti István, a Nagyatád és környéke egyesült földművesszövetkézet igaz­gatósági tagja tejből 160, tojásból 170, baromfiból 150, szénából 100 százalékra, Ács István, a Marcali és környéke egyesült földművesszö­vetkezet igazgatósági tagja, tejből 115, tojásból 135, baromfiból 150, szénából 115 százalékra teljesítet­te beadását. Az egyesült földművesszöverke- zetek közül* élenjárnak a Marcali és környéke egyesült földműves­szövetkezet vezetőségi tagjai, akik augusztus 1-ig tejből 108, tojásból 127, baromfiból 137, szénából 105 százalékra teljesítették beadásu­kat. Az élenjárók példáját kövessék a lábodi, nagykorpádi, gamási, da­rányi és kéthelyi egyesült föíd- művesszövetkezetek vezetői, akik az idei beszolgáltatási kötelezettsé­güket csak 50—60 százalékban teljesítették. Ne akadályozzák hanyagságuk­kal a begyűjtést Berdán László ba­latonlellei, Tamás Imre görgetegi földművesszövetkezeti vezetőségi tagok, hanem beadásuk teljesítésé­vel mutassanak követendő példát Földművesszövetkezeteink ve­zetői az elsők között teljesítsék minden községben a beszolgálta­tási kötelezettségüket. Az állami fegyelem betartásával segítsék a jobblétet biztosító kor- mányprogramm megvalósítását. Hegedűs László, előadó. CUKÖRRÉPASZEDÉS KOMBÁJNNAL Az idei különösen jó cukorrépa- termés szedése, illetve begyűjtése nagy feladatok elé állítja, a dolgo­zókat. A szolnoki és hatvani cu­korgyárak eélgazdaságaiban Ma- gyarországou először kombájnnal szedik majd a répát. Alkotmányunk biztosítja . ,. „A Magyar Népköztársaság­ban a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek". (Népközt, alkotmánya) Valamikor csak papíron volt női egyenjogúság. Ma már ez valóság. Ott találjuk a nőket a politikai és társadalmi élet minden terű'! étén, a termelés, a munka frontján. A Kaposvári Textilművek mun- katennécen ütemesen zúgnak a gépek. A gépeknél! .ügyesen, maga­biztosan dolgoznak a fonónők. Itt találjuk Szántó Gyuláné muiík a- mód,szerátadót. Alacsony termetű, kedves arcú fiatalasszony. Moso­lyogva beszél munkájáról és az életéről. — „Nem régóta dolgozom a fonodában, azelőtt csak filmen láttam ilyen üzemet. Ebben az üzemben tanultam meg a fonógé­pek kezelését, jelenleg mint mun­kamódszerátadó dolgozom..— Lelkesedéssel beszél munkájáról, munkatársairól, ak knek munka- módszerét átadja. Felcsillan a szeme, amikor mond­ja: Tanulok, most teszem le a fonó- nő továbbképző vizsgát, szeretnék •kiváló eredményt elérni. Önkényíe’eníil is összehasonlítást teszünk, ho,gy milyen volt a nők őlete a felszabadulás előtt és mi­lyen most. A női munkát lebecsül­ték, kevesebb bért kaptak ugyan­azért a munkáért, mint a férfiak. Két éves kis fiáról mesél Szántóné, arról, begy mennyivel boldogabb gyermekkora van az ő fiacskájá­nak, mint neki volt. Szántó Gyuláné példája mutatja: megváltozott a nők élete a felsza- badúás után. Tanulhatnak, dol­gozhatnak, munkájukat megbecsü­lik. Egyenlő munkáért a férfiak­kal egyenlő bért kapnak. Az anyák ás a gyermekek fokozott törvényes védelemben részesülnek. — Ezérí, dolgozunk lelkesedés­sel, ezért akarjuk jó munkával kö­szönteni alkotmányunk ünnepet — mondja Szántó Gyuláné. * * * „A Magyar Népköztársaság különös gondot fordít az ifjú­ság fejlődésére és nevelésére, következetesen védelmezi az ifjúság érdekeit.‘‘ (Népköztársaságunk alkotmányából.) Fiatal, barna arcú fiú Kálmán János. A cukorgyárnál dolgozik, mint kőműves-segéd. — De nem sokáig — jelenti ki komoly arccal — tiszti iskolára megyek, katona­tiszt akarok lenni. Vájjon a‘múltban gondolhatott-e arra egy munkásfiatal, hogy kato­natiszt lesz? Még elgondolni is képtelenség volt. Ma már ez nem lehetetlen, Kálmán János tiszt lesz. Már most készül nemes hivatására,- rendszeresen résztvesz a Szabad­ságharcos Szövetség kiképzésein. Az alkotmány biztosítja fiatal­jainknak a tanulás, művelődés le­hetőségét. Ifjúságunk előtt óriási lehetőségek állnak, hogy képessé­geik, kedvük szerinti életpályát válasszanak. Kálmán Jánosnak is lehetősége van, hogy néphadsere- i günk tisztje legyen. Gondosan kell tárolni _ Az idei bőséges gabonatermés tárolása nagy feladatok élé .állítja _ gabona raktározásával foglal o- zó dolgozókat. Különös gondot igé­nyel az' idén nem egyezer a kelleté­nél nagyobb nedvességtartalommal beadott gabona helyes, tárolása. Jászteleken a termény raktár dolgozói példamutatóan végzik munkájukat. Amikor a raktárba nagyobb nedvességtartalmú Ibúza- szá'Mtmány érkezik, gondosan ügyelnek arra, hogy ne keveredjék a már tárolt száraz gabona közé. A nedves gabonát félviszik a pad­lástérbe, ott gondosan e-zétterege- tik, s napjában többször átlapá- t aljáik. A raktár sohasem túlzsú­folt. mert mindig idejében értesí­tik a Termányiforgalmi Vállalatot, ha megfelelő mennyiségű tovább­szállításra váró gabonájuk van.. Hasonló gondossággal tárolják a gabonát sok más terményraktár- bau, többek között Kúnhegyesen és Mezőtúron is. a begyűjtőn- gabonát Vannak azonban olyan termény­raktárak is. ahol a,- dolgozók nem tartják be lelkiismeretesen az elő­írásokat. Pusztamonostoron pél­dául annyira gondatlanul Jártak «1 a gabona átvételekor, hogy 11 má­zsa üszkös búza a kifogástalan mi­nőségű száraz búza közé került. De más hibák ia vannak. Az egybe raktárban, ahol semmiféle szellőz­teted lehetőség nincs, több mint 2 méter magas rétegekben tárolták a búzát, egy másik raktárban pe­dig, amelynek nedves, nyirkos a fala, közvetlenül a fal mellé is öm­lesztettek búzát. Hasonló hibák többhelyen is elő­fordulnak. Ezen mielőbb segíteni kel! és a. terményrak'tárak dolgozói­nak mindent el kell küvetniök, •hogy a raktárakból csali jó minő­ségű, romlatlan, kellően száraz ga­bona kerüljön továbbításra a mal­mokba, vagy a központi raktárak­ba. . c Hét kilogramm kenyérgabona előleg jut munkaegységenként az igoli Rákóczi tszcs-ben (Tudósítónktól.) Az igali Rákóczi termelőszövet­kezeti csoport július 28-án 100 százalékra teljesítette kenyér-és ta­karmánygabonabeadási kötelezett­ségét, 29-én pedig megkapta a sza­badpiaci értékesítés jogát. A termelőszövetkezeti csoport­nál bő termés volt kenyér- és ta­karmánygabonából egyaránt. Könnyen tudta teljesíteni a beadá­si kötelezettségét és jutott bőven gabona a tagságnak is. Dumik István növénytermeszté­si brigádvezető családjából 3 fő dolgozik a csoportban. Eddig 624 munkaegységet szereztek. A ke­nyérgabonából T munkaegységen­ként 7 kilót, takarmánygabonából 2.65 kilót osztottak. Dumik István és családja 43 mázsa 71 kiló búzát, 26.53 mázsa takarmánygabonát ka­pott. Miután a tsz megkapta a szabad­piaci értékesítés jogát, másnap 12 mázsa búzát a szabadpiacon érté­kesítettek. A gabona árán tehenet vásároltak. Sippl Jánosnak, Pál Józsefnek is bőségesen jut a munkaegység után. A csoportban nagyobb jöve­delmük van, mint amig egyénileg gazdálkodtak. Dumik József szarvasmarhagondozó 73 éves ko­ra ellenére is 174 munkaegységet szerzett. Munkaegységei után elő­legként 10 mázsa kenyérgabonát és közel 4 mázsa takarmánygabonát kapott. Obbás József növénytermesztési brigád tag is jó eredményt ért el, munkájával kitűnt a dolgozók kö­zül. Szépen jutott neki is előleg. Németh Ferenc egyedül 270 mun­kaegységet szerzett. A becsületes és szorgalmas csó- porttagok mellett azonban vannak még olyanok is, akik ki­húzzák magukat a munkából. Fias Károlynénak mindössze 18 mun­kaegysége van. Obbás Ferenc fo- gatos 166 munkaegységet teljesí­tett. A Rákóczi termelőszövetkezeti csoport 345 holdon gazdálkodik, 38 taggal. A nagy munkaidőben, a ka­pálás, aratás, cséplés idején a csa­ládtagok is kivették részüket a munkából. ‘ Madár József, a tszcs elnöke mindig jól szervezte meg a mun­kát, nagy része van neki is az ered­mények elérésében. Tudja, hogy a tagság azért választotta meg a csoport vezetőjévé, hogy lel­kiismeretesen, jól vezesse azt. A csoport a tarlóhántást, má­sodvetést is elvégezte. A Rákóczi tszcs tagjainak ered­ményei is bizonyítják, hogy a nagy­üzemi gazdálkodás a dolgozó pa­rasztok boldogulásának legjárha- tóbb útja. Minden tagnak az az elhatározása, hogy továbbra is a csoportban dolgozik. Megerősítik és tovább fejlesztik eddig elért eredményeiket. Réti György.

Next

/
Thumbnails
Contents