Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-03 / 154. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1953 július 3. Dibrova vezérőrnagy levele Berlin amerikai, angol és francia parancsnokához Javítsa meg munkáját a somogytúri pártszervezet Berlin (TASZSZ). Berlin nyugati övezetének parancsnokai június 23- án levelet intéztek Dibrova vezérőrnagyhoz, Berlin* szovjet övezetének parancsnokához a Berlin keleti övezetében június 17-én történt utcai rendzavargások ügyében. Ezzel kapcsolatban Dibrova vezérőrnagy június 30-án a következő azonos tartalmú leveleket intézte Berlin amerikai, angol és francia parancsnokához: «ön június 23-i levelében tagadni próbálja azokat a pontosan megállapított tényeket, hogy a június 17-én Berlin szovjet övezetében történt gyújtogatások és egyéb garázda cselekmények kezdeményezője a TSfyu- gat-Berlinből küldött nagy csoport provokátor és fasiszta ügynök volt, akiket fegyverrel, rádió-adóberendezésekkel láttak el és külön e célra kioktattak. Ma azonban már senki számára sem titok, hogy június 17-én amerikai repülőgépek provokációs röplapokat szórtak Kelet-Berlinre, rendzavargásra és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya elleni megmozdulásra bujtogattak. Ismeretes az is, hogy június 17-én a «Rias»- amerikai rádióállomás, valamint a Nyugat-Berlinből Kelet- Berlin határára, a többi között a Potsdamer Platzra és a Potsdamer Brückehez küldött, rádióberendezéssel felszerelt gépkocsik utasításokat közvetítettek a provokátorok számá- ra. ^ Június 20-i levelemben mellékelve megküldottem önöknek a rendbontásokért letartóztatott Werner Kal- kowski kihailgatási jegyzőkönyvét. Nevezett bevallotta, hogy egy Hiver nevű amei'ikai tiszt küldte Nyugat- Berlinből Kelet-Berlinbe 90 tagú csoporttal együtt, hogy gyújtogassanak, rabolják ki az üzleteket és egyéb gaztetteket kövessenek el. ön jobbnak látja ezt a tényt, mint — állítólag — figyelmet nem érdemlőt mellőzni. A tény azonban tény. A tény maga helyett beszél. Van több más tény' is, amely leleplezi, hogy az amerikai tisztek részesek a június 17-1 incidensekben. Hivatkozhatom például a Berlin amerikai övezetében lakó Günther-Alois Nimer val- lomási jegyzőkönyvére. Ezt a jegyzőkönyvet a Német Demokratikus Köztársaság nyomozóhatóságai tették közzé. Nimer bevallotta, hogy más provokátorok csoportjával együtt egy amerikai tiszt Berlin szovjet szektorába küldte, hogy ott gyújtogassanak és egyéb gaztetteket kövessenek el. A provokátorok egyrésze felfegyverzett volt, másrészük pedig benzines palackokkal volt felszerelve. Szükségesnek tartom emlékeztetni Önt, tábornok úr, hogy V. I. Csujkov hadseregtábornok az amerikai, angol és francia főbiztoshoz intézett 19.12 október 1-i és december 30-i levelében számos terror-diverziós és kémcselekményt említett meg. E cselekményeket olyan. Nyugat-Ber- linben tartózkodó bűnöző szervezetek követték el, mint a «német ifjúsági szövetség", az úgynevezett «embertelenség ellen küzdő harci csoport", az «ostbureau», stb. V. I. Csujkov tábornok követelte e szervezetek haladéktalan megszüntetését és teljes joggal az amerikai, angol I és francia megszálló hatóságokra hárította a felelősséget az említett terrorszervezetek bűnös tevékenységének következményeiért. A tények azt mutatják, hogy a három hatalom nem tette meg a szükséges intézkedéseket a Nyugat-Berlinben meghúzódott említett bűnös szervezetek ellen. Figyelmet érdemel az a tény, hogy Nyugat-Berlinben még a Keletberlini rendzavargások megszüntetése után is tovább folytak a fasiszta elemek gyűlései. E gyűléseken jelen voltak a nyugati megszálló hatalmak képviselői, Adenauer, Kaiser; Reuter és a június 17-i rendzavargások más szervezői. E gyűléseken a Berlin keleti övezete és a Német Demokratikus Köztársaság elleni új kalandokra és provokációkra uszítottak. önnek, tábornok úr, világosan kell látnia, hogy az ilyenfajta nyugatberlini helyzet veszélyezteti a Német Demokratikus Köztársaság közrendiét és lakosságának biztonságát. A június 23-i levél elzárkózik az elől, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket, amelyek biztosítanák annak megszüntetését, hogy Kelet- Berlin területére bűnös elemeket küldjenek. Pedig ez a biztosíték elengedhetetlenül szükséges feltétele annak, hogy helyreállhasson a forgalom Nyugat- és Kelet-Berlin között, amint ezt önhöz intézett ez év június 2I-i levelemben megjegyeztem". Nőgyűlés Moszkvában a nők világ- kongresszusának eredményeivel kapcsolatban Moszkva (TASZSZ). Moszkvában a nők tömeggyűlést tartottak a nők világkongresszusának eredményeivel kapcsolatiban^. A moszkvai nők ezrei jelentek meg a Gorkij-kultúrpark szabadtéri színpadának hatalmas nézőterén. Egybegyűltek fővárosi vállalatok munkásnői, mérnöknők, technikusok, pedagógusok. orvosnők. művészéti dolgozók, társadalmi személyiségek. A külföldi vendégek között ott volt a nemzetközi Sztálin-békedíjas Ikuo Ojama tanár, a neves japán közéleti személyiség. A gyűlés részvevői viharos tapssal fogadták az elnökségi emelvényen megjelenő külföldi vendégeket: India, Japán. Vietnam. Argentina, Mexiko, Kuba és más országok n-őküldöttségfóit, amelyek ez- időszerint a Szovjetunióban vendégeskednek. A nők világkongresszusának eredményeiről Nyina Popova, a Szovjet Nők Antifasiszta Bizottságának elnöke tartott beszámolót. Hangoztatta, hogy a kopenhágai kongresszus ragyogó megnyilvánulása volt annak az egységnek, amelyben a békéért, a nemzeti függetlenségért. a nők jogaiért. a gyermekek boldogságáért folyó harcban az egész világ asszonyai és leányai összeforrnak. Nyina Popova kiemelte, hogy a német nők a nemrég lejátszódó berlini fasiszta kaland során országuk méltó hazafiaknak bizonyultak és' elszánt ellenállást fejtettek ki a provokátorokkal szemben. A szovjet nők — mondotta Nyina Popova — lelkesen üdvözlik a fasiszta provokátorok terveit meghiúsító német nőket és szolidaritást. vállalnak a hazájuknak békeszerető, demokratikus állammá való egyesítéséért harcoló német néppel. A beszámoló elhangzása után Anni Maskerin, az indiai parlament tagja, az indiai nők küldöttségének vezetője, Mercedes Fuen- tealba §hilei küldött, a Chilei Nők Országos Egységbizottságának elnöke, Itoja Hamaja, a Japán Nő- szövetség főtitkára. Vo Ti Hang vietnami küldött, Caldelaria Rodriguez, kubai nőküldött. Margarita de Ponce, a Béke Világtanács tagja, az Argentínai Nőszövetség elnöke beszélt. Befejezésül a gyűlés részvevői határozatot hoztak, amelyben lelkesen helyesük a nők világkongresszusának a béke, valamint a nők jogainak védelmére irányuló határozatait. Meghalt Vszevolod Pudovkin, a kiváló szovjet filmrendező Moszkva (TASZSZ). Kedden, 61 éves korában, szívbajban hirtelen meghalt Vszevolod Pudovkin Sztá- lin-díjas filmrendező, a Szovjetunió népművésze, a szovjet filmművészet kiválósága. Pudovkin 35 éven át dolgozott a filmművészet területén és sok nagyszerű filmet készített, köztük például: A «Dzsingisz kán utóda", a «Tűz és fergeteg", a «Szuvorov», a «Nahi- mov tengernagy» és a «Zsukovszkij» című filmet. Pudovkin a moszkvai békebizottság elnöke, a Szovjet Békebizottság tagja volt és részt vett több békekongresszus munkájában. Csou En laj fegadása a Kínai Uj Demokratikus Ifjúsági Liga kongresszusára érkezett külfö'di küldöttek tiszteletére Peking (Uj Kína). Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára szerdán este fogadást adott az Uj Demokratikus Ifjúsági Liga második országos kongresszusára érkezett külföldi küldöttek tiszteletére. A fogadáson jelen voltak a lenini Komszomol, valamint Korea, Vietnam, Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária, a Mongol Népköztársaság, Japán, Indonézia, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Ausztrália küldöttei. Csou En-laj rövid beszédben üdvözölte a vendégeket. A külföldi küldöttek nevében V. E. Szemicsaszt- nij, a lenini Komszomol küldöttségének vezetője mondott köszönetét a vendéglátásért. iPhenjan (TASZSZ). A koreai sajtó kommentálja azt a választ, amelyet Clark tábornok Kim ír Szén marsallnak és Peng Te-huai tábornoknak adott. A ^Koreai Köziponti Távirati Iroda,“ különtudósítója panmind- zsoni jelentésében ezeket írja: Clark beismeri levelében a hadifoglyok , szabadonbocsátásával’“ kapcsolatos incidens komolyságát, de azt állítja, hogy ez az incidens nem gyakorolhat hatást a fegyver- szünet megkötésére. Clark azonban nem óhajtja igazságosan tisztázni ezt az incidenst és nem akar hatásos intézkedéseket-hozni. Clark ezzel a levelében ismételten megmutatta, bogy az amerikai fél — előre mcgifontoltan buzdítva a Li Szin Man-klikket és -megsértve a hadifoglyokról szóló egyezményt — a koreai fegyverszünet megkötésének megakadályozására törekszik. Elképesztő Clarknak arra való alaptalan hivatkozása — írja a tudósító —. hogy állítólag ,,keresz- tülvibetetlen” gyakorlati intézkedéseket hozni a Li Szin Man által „szabadonbocsátott“ huszonhétezer hadifogoly visszaszállítására. Clarknak azt az állítását, hogy a „szabadonbocsátott“ hadifoglyok ,,a lakosság körében- rejtőzködnek1’, megcáfolják az amerikai hírügynökségek, amelyek szerint a ,..szabadonbocsátott” hadifoglyok többségét DéliKoreában katonai kiképzésben részesítik. Kis hírek a nagyvilághói ROMA A frattei gyapjúszövőgyár 1800 munkása tiltakozásul a vezetőség által bejelentett elbocsátások ellen, megszállta a gyárat. Bátor harcuk hatodik napján az igazgatóság visz- szavonta az általános munkabeszüntetésre vonatkozó rendelkezést és kijelentette, hogy hajlandó tárgyalni az elbocsátásokról. LONDON Mint Bombayból közlik, India különböző hadiüzemeinek 200 ezer munkása közül több mint 180 ezer június 30-án egynapos sztrájkot tartott. A sztrájkolok az elbocsátott munkások visszavételét követelik. A bombayi hajógyár 6 ezer munkása szolidaritása jeléül szintén sztrájkba- lépett. A SZOV3ETUNIÓ VENDÉGEI Moszkva (TA|>ZSZ). Három hetet' töltött a Szovjetunióban az osztrák ifjúságnak a Szovjet Ifjút ság Antifasiszta Bizottsága meghívására érkezett küldöttsége. A küldöttség tagjai Moszkván kívül jártak Leningrádiban, Sztálingrádban, Szocsi feketetengeri üdülőhelyen. Az osztrák vendégek a Szovjetunióban szerzett élményeikről sajtóértekezleten számoltak be a ..Komszomolszkaja Pravda” szerkesztőségében. A küldöttség vezetője felolvasta a -küldöttség valamennyi tagjának közös nvilatkoza- tát. A nyilatkozat megállapítja, hogy a küldöttség tagjai a Szovjetunió-bán látták, hogy az ifjúság, milyen- lelkesen vesz részt az egész országiban folyó építő-munkában. OTTAWA A kanadai haladó munkáspárt országos bizottsága felhívást intézett a kanadaiakhoz a július elsejei «Dominium napja" alkalmából. A felhívás hangsúlyozza, hogy minden vitás nemzetközi kérdést meg lehet oldani tárgyalások útján, ezért felhívja Kanada polgárait, támogassák a nagyhatalmak képviselői értekezletének összehívására vonatkozó javaslatot, mivél a béke megfelel a kanadai, nép létérdekeinek-.-Falusi pártszervezeteinik munkájának középpontjában jelenleg az aratás, terménybetakarítás, t-er- ményfoegyüjtés és ezzel egyidejűleg a tarlóhántás és másodvetés áll. E feladatok sikeres végrehajtásának nagy jelent őségé van szocializmust építő ötéves tervünk megvalósítása és békénk véd elme szempontjából. Falusi pártszervezeteink számára ezek a feladatok fontos politikai, harci feladatot jelentenek. Jó felvilágosító munkával állandóan mozgósítaniuk kell a dolgozó parasztság széles tömegeit a feladatok gyors végrehajtására. Dolgozó parasztságunkkal meg kell értetniük, hogy a több gabona erősíti népi demokratikus államhatalmunkat, elősegíti a munkás- osztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség megszilárdítását, emelj dolgozóink élet-színvonalat és lendületeit ad a szocializmus további építéséhez -mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Pártszervezeteií-nlk azonban m-é-g nem mindenütt értették meg e fe»l— | adatok fontosságát, mint ,pL So- mogytúroíi. A somogytúri párt- szervezet nem tölti be hivatásiát. A párt-szervezet vezetősége nem harcol következetesen a soronlévő feladatok végrehajtásáért, jelenleg az aratás, csé.pliés meggyorsításáért. Rend-szertelenül! tartanak taggyűléseket, vezetőségi ülést pedig már hosszú idő óta nem tartottak. Ebből adódik, hogy a pártszervezet tagjai nem látták a közvetlenül előttük álló feladatokat és a napi eseményeknek, s feladatoknak csak szemlélőivé váltak. A -párt- szervezet vezetősége nem nevelte a pártszervezet tagjait öntudatos, áldozatkés-z ha re o sokká, azok nem érzik át :tzt a nagy megtiszteltetést, hogy tagjai lehetnek dolgozó népünk vezető erejének, -a Magyar Dolgozók Pártjának. Szabados Latos párttifkár nem irányítja a párt-szervezet munkáját, -arra hivatkozva, hogy ő ezért külön nem kap fizetést. Berta István és Kardos János párttagok, nem élnek iszervezeti életet, de ugyanezt el1 lehet mondani Bodri Mihályné és még több elvtársról is. A párt-tagok elhanyagolják az állam iránti kötelezettségüket, -nem végzik idejében az időszerű mezőgazdasági munkákat. A pártszervezet nem foglalkozik a -pártonlkívülí dolgozok széles tömegeivel. Nem harcoltak a párt és a- tömegek közötti kapcsolat megszilárdításáért. Már hosszú idő óta nem vettek fél tagot és tagjelöltet, pedig a községben számos becsületes és a termelésben élenjáró dolgozó paraszt van, aki érdemes lenne arra, hogy pártunknak tagjelöltje, majd később tagja legyen. Pl. Kelemen Lajos és K. Szabó István dolgozó parasztok mind a termelő-, mind a társadat-, mi munkában élenjárnak, lelkes népnevelőik, helyeslik pártunk politikáját. A pártszervezet gyenge munkája rányomja bélyegét a község eredményeire is. Az első félévi tej-, tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket mindössze 30, illetve 32 százalékra teljesítették. A most folyó aratási munkálatok is vontatottan haladnak. A népnevelők nem mozgósítják a község dolgozóit a gyors és szemveszteség nélküli aratásra. A hiányosság-okért felelősség terheli ,a járási pártbizottságot is, mert nem nyújtott kel Jő -segítséget a pártszervezet munkájához. Ideje tesz, ha a hiányosságokat a 'legsürgősebben megszüntetik. Legfontosabb feladat a pártszervezet vezetőségének kiegészítése. Harcos, aktív pártmunkásokat kell- a pártszervezet vezetőségébe beválasztani-, -mint pl. Na-szádi János elvíársa-t, -aki mind a pártmumká- ban, mind a terme'l-éis-b-en jól- megállja helyét. Rendszeresen tartsanak vezetőségi ülés-eket -éis -taggyűléseket és ezeken a most folyó aratási és cséplési munkák eredményeit é-s hiányosságait vitassák meg. Szabják -meg a feladatokat és adjanak segítséget a népnevelőknek >az e munkákra valló mozgósításhoz. Nagyon fontos a párttagok és népnevelők példamutatása. A népnevelőik csak akkor tudnak jó munkát végezni, ha maguk járnak elöl jó példával, ha a falu dolgozói -látják, hogy a kommunisták nemcsak ib-e-sz,élnek, hanem cselekszenek is. A példamutatást jó politikai felvilágosító munkával- kell alátámasztani és így mozgósítani az egész dolgozó jfhrasztságot. El kell érni, hogy -a dolgozó parasztság megértse: a -terménybe“ gyűjtés nemzetgazdasági és egyben egyéni -érdeke is minden dolgozó parasztnak. A népnevelők tudatosítsák, hogy a gabonabegyüjtés sikere szorosan összefügg az ötéves terv eredményes befejezésével, összefügg a békéért folytatott harccal és egyet jelent azzal, hogy több gép, több ruha, több cipő és több közszükségleti cikk jut a dolgozó parasztságnak. Ha a pártszervezet jól megérti a feladatokat -és következetesen harcol azok végrehajtásáért, akkor biztosítani tudja a jövő évi kenyérért folytatott harc sikerét. Jó munkával késsülök a IV. VIT-re Két évvel ezelőtt én is ’ abban a kitüntetésben részesültem, hogy a magyar fiatalok legjobbjai közt részt vehettem Berlinben a III- Világifjúsági Találkozón. A berlini VIT-ről nagyon sok szép, kedves élménnyel, tapasztalattal tértem haza. Sokat -beszélgettem példaképeinkkel-, a hős lenini Komszomol fiataljaival. Beszéltem a svájci, oltasz, román fiatalokkal, elmondtuk egymásnak, hogyan dolgozunk üzemünkben és az ifjúsági szervezetben. Most, amikor a világ békeszerető ifjúsága ismét nagy találkozóra, a negyedik VIT-re készül, eszem- bej-utniuk sorra a felejthetetlen berlini élmények és úgy érzem, hogy a -bukaresti VIT ifjúságunknak újabb hatalmas seregszemléje lesz, amelyre valamennyi magyar fiatalnak lelkesen kell készülnie. Eszembe;ut az is, amikor a berlini VIT-re készültem, milyen lelkesen dolgoztam, hogy munkámmal kiérdemeljem, hogy részt vehessek a VIT-en. Takács Györgyöt, aki 100 százalékon aluli teljesítő volt, segítettem, átadtam tapasztalataimat és elértem, hogy 110 százalékra teljesítette terv-ét a berlini VIT tiszteletére. Tervemet akkor én is állandóan 100 százalék félet-t teljesítettem. Berlinben büszkén mondhattam -el a külföldi fiataloknak, hogy jó tervtel,jesítés- sel veszem ki részemet a szocializmus építéséből. A bukaresti VIT-re is -méltóképpen akarok készülni, mert tudom, hogy -milyen nagy esemény lesz ®~ ismét a világ ifjúságának életében. T etilje s í-t mé-ny eme t 110 százalék r a emelem és ezt tartom is. Munkám mellett szorgalmasan készülök a vizsgákra is, mert az esti élelme' zési technikumba járok. Tanulmányi eredményem: 4.2. Én a berlini VIT-en láttam, mi- _ lyen erősek vagyunk mi, a _ felszabadult országok, a békeiábor országainak fiataljai. Ott, amikor láttam ezt az ön-tudatos, boldog ifjúságot, m ég erősebbé vált bennem a -tudat, -hogy nincs olyan hatalom, amely kiragadhatná kezünkből a szabadság zászlaját. A bukaresti VIT a világ ifjúságának ismét hatalmas seregszemléje lesz, a tartós béke biztosításának újabb állomása. Ezért ■ valamennyi magyar fiatal jó munkával készüljön a nagy találkozóra, hogy -küldötteink büszkén mondhassák el majd Bukarestben, hojgy a magyar fia-talok becsülettel megállják helyüket a szocializmus építésében. Friss József cukorgyári DISZ-fi-ataí.’ ,