Somogyi Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-14 / 138. szám
6 SOMOGYI NÉPLÁP A választási békeverseny tapasztalatait felhasználva harcoljanak az egyenletes termelésért, a selejt csökkentéséért a Csurgói Lenüzem dolgozói A Csurgói Lenüzem dolgozói mun'kaversennyel, szocialista köte 1 e z e 11 s é g v áll a 1 ás okkal készültek a május 17-i választásokra. Az üzem vezetősége nyersanyag biz tosításával és a munka jó megszer vezésével segítette a versenyt. Az eredmény nem is maradt el, minden dolgozó teljesítette, az összes dolgozók 45 százaléka pedig túlteljesítette vállalását. A munkaverseny a választások után sem szűnt meg, a dolgozók naponta fokozták teljesítményüket, új, kimagasló eredményeket érték el. Megfogad ták, hogy a termelés állandó fokozása mellett, nagy gondot fordítanak a minőség megjavítására, a selejt csők,kerítésére. A májusi terv túlteljesítése és a selejt nagyarányú csökkentése bizonyítja, hogy a dolgozók becsületbeli ügyüknek tartották a fogadalmak teljesítését. A májusi tervet 105 százalékra teljesítették, a selejtet az előző havi 7.5 százalékról 5.5 száza 1 ékr,a csökkentették. Az üzem vezetősége, vezeíe ' pártszerés az üzemi bizottság ál' iandó féüviílágoisító munkáival, a ■ 1 1 dolgozók szakmai és politikai színvonalának emelésével járult hozzá a felajánlások teljesítéséhez. A termelésben élenjáró, példamutató dolgozók becsülettel harcoltak a tervfeladatok túlteljesítéséért, valamint a seiejt csökkentéséért. A «elejt csökkentésében a legjobb eredményt Hosszú Rozália tiloló érte el, aki május első napjaiban tért át a kismarkos tilolási rendszerre. Májusban ll2 százalékra teljesítette tervét, teljesen selejt mentesen dolgozott. Hasonlóan jó eredményt ért el Cserti Józsefné tiloló, aki tervét 118 százalékra teljesítette, selejtszázaléka 1-5 volt. Jó munkát végzett Lőríncz Józsefné tiloló is, aki tervét 111 százalékra teljesítette, mindössze 0.9 százalékos selejttel dolgozik Ezek a dolgozók bebizonyították, hogy a terv túlteljesítésével egy- időben a selejtet is jóval a megengedett százalék alá lehet szorítani, csak akarat és öntudatos mun ka kell hozzá. A dolgozók között vannak azonban olyanok is, mint Szűcs Pálné és Szabó Jánosné, akik tervüket túlteljesítik, de selejtjük jóval na gyobb a megengedettnél. Szűcs Pálné 154 százalékra teljesítette májusi tervét, selejtje a megengedet) tolél jóval magasabb, 8.5 száza' lék volt. Hasonlóan magas selejttel dolgozik. Szabó Jánosáé is, aki tervét 139 százalékra teljesítette, selejtszázaléka 8.9 százalék volt. Mindkét dolgozó csak a mennyiségért harcolt, megfeledkezett arról, hogy fogadalmukban 2 százalékos selejtcsckkentést vállaltak. Az üzem vezetőségének, pártszervezetének és üzemi bizottságának még fokozottabb lendülettel kell harcolnia a minőség megjavítása, a seiejt csökkentése érdekében. Meg keli magyarázniuk a dől' gozóknak, hogy a mennyiség mel — y — J---3 l ett fordítsanak nagyobb gondot m nőségre és a selejt csökkentésére. Rákosi ejvtárs a május 10-i választási beszédében! felhívta figyelmünket erre a kérdésre, amikor azt mondotta: ,,A munka termelékenységét is még alaposan meg lehetne növelni. A selejt sók helyen még mindig megengedhetetlenül magas. Az önköltség csökkentésé" re vonatkozó terveinket csak részben tudjuk teljesíteni. A takarékos« ág az anyaggal, az idóval, az állam javaival, még mindig gyenge lábon áll. A tervteljesítés nem egyenletes". Június első napjaiban a Csurgói Lenüzemben esett a termelés üteme. Az első két napban a legmagasabb napi teljesítmény is alig érte el a lÍO—ll5 százalékot, mind" két napon 8 dolgozó 100 százalékon alul teljesített. Június 3-án legmagasabb teljesítmény 125—128 százalék volt, a 100 százalékon Juli teljesítők száma csökkent, 3 dolgozó teljesített 100 százalékon alul. E hullámzás abból adódik hegy a dolgozók és a vezetők az eredmények láttán megpihennek azt gondolják, most már nem kell versenyezni, az eredmények majd jönnek maguktól. A legrövidebb időn belül indáinak harcot e hibák, hiányosságok kijavítására. Tegyék egyenletessé a termelést, érjék el, hogy miniden műszak, minden dolgozó minden dekádban és hónapban teljesítse a tervet. A felvilágosító munka kiszélesítésével harcoljanak a termelés fokozásáért, a minőség megjavításáért és a seiejt csokikén téséért. így készülhetnek legméltóbban augusztus 20-ra, alkotmá nyunk ünnepére. Vasárnap, 1953 június 14. Makssimenko gyorsfalazás... Fiatalok! Gyertek vájártanulónak! A felszabadulás óta pártunk és kormányunk soha nem látott gon- doskodásban részesíti ipari tanulóinkat. Ahhoz, hogy drága hazánk a népgazdasági terveket valóra- vál(hassa, elsősorban szánbányászatunknak ke' a megnövekedett-** 3 — feladatokat elvégezni. A szén az ipar kenyere. Szén é;s villamos- áram nélkül nincs ipari termelés, nincs közlekedés, de hozzátehetjük: nincs meleg otthon, villany' fény és kultúra sem. Fiatalok, gyertek vájártanulónak! A bányák várják a jövő szakmunkásait, szép, boldog és gondtalan a vájártanulók élete. A nagymányoki vájártanuló intézetben 1 év alatt meredekdőlési és fejtési vájárokká válnak a tanulók. Jelentkezhet minden fiatal, aki 1935-ben., 1936-ban, 1937'ben született. Jelentkezni lehet levélben is, a nagymányoki vájártanuló intézet címén, a jelentkezés határideje szeptember 15. A jelentkezőknek az intézet felvételi lapot küld, amelynek 'kitöltése után megtörténik a felvétel. A szeptemberben beiratkozó vájártanulók teljesen ingyenes, állami ellátásban részesülnek, az 'Otthonba lépésük pillanatában mintegy 7 ezer forint értékű ruházati és egyéb felszerelési tárgyat kapnak. A vájártanulók fejlődését napi négyszeres bőséges étkezés, kulturális és sportlehetőségek biztosítják. Korszerűen felszerelt tanbánya és iskola biztosítja, hogy a fiatalok egy év alatt kiváló szak munkásokká váljanak. Fiatalok! Rajtatok áll, hogy hol doggá tegyétek jövő töket, gyertek vájártanulónak! 3 FíHftház dolgozói valórsváltolták fogadalmaikat reggeli szél szétosztotta a felhőket, néha már felhitk kant a nap is. A nagyatádi építke zésen a Magasépítő Vál.lOtot szta hanovista kőműmsösoportja megkezdte munkáját. A dolgozók kő zül mintegy negyvenen állták körül a sztahanovista brigádot, amlelynek tagjai Kaposvárról jöttek, hogy munkamódszereiket átadják a>z építkezés dolgozóinak. A segédmunkások már félórával előbb megkezdték a munkát, a habarcsosládák és a tégla rakás ok Itftonás rendben somkoztak egymás mellett az első emeleten. Takács József sztahanovista instruktor pontosain nyolc órakor tette le az első téglát. Kovács elvtárs a habarcsot terítette, Tóth János a téglát adogatta kézre. Friss Lajos kétszeres sztahanovista a kötősort rakta. Gyorsan haladtak körbe az épületen. Mögöttük megindult a második csoport. Végh István. Negyedes László és Bmii István sztahanovista kőművesek rakták a falat. Borsodi József elvtárs adogatta a téglát. Az építkezés dolgozói közül sokan kétkedve, mások érdeklődéssel, szó nélkül figyelték a. munkamódszerátadó brigád minden mozdulatát. ^Jegyed kilenckor megtörtént az első értékelés. A sztaA DISZ KV és az MTH vörös vándorzászlajával kitüntetett MTH 504. sz. vájártanuló in tézete, Negymányok. Végh István cölöpverő brigádja újítással növeli teljesítményét A Kaposvári Hűtőház építkező ‘ i 1 * * •* sen dolgozik Végh István cölöpverő brigádja. A brigád tagjai két ‘hónappal ezelőtt még segédmunkások voltak, csak hírből hallottak a cölöp verésről. A brigád lelkes fiatalokból, öntudatos dolgozókból áll. Az építésvezetőség állandóan (hasznos tanácsokkal és útmutatá sokkal segítette a ‘brigádot, hogy Jeküzdhesse a szakmai gyakorlat hiányából adódó nehézségeket A ....áverést április 15-én kezdték meg, testvük egy műszakra 7 darab 8.5 méter hosszú, 20 mázsás be tcncölöp leverése. Az első napokban bizony alig tudtak kettő, esetleg három cölöpöt leverni, nem volt meg a kellő szakmai gyakorlat, a 200 mázsás cöilöpverőgiép lesüllyedt a földbe. Az építésvezetőség (javasolt3, hogy a gép kerekei alá helyezzenek deszkapalllót és azon mozgassák a gépet. A kísérlet nem sikerült, mert a nehéz gépet nem bírták él a pallók. Később vaslemezeket raktak a ijíép alá, de a, rázkódástó1 most is lesüllyedt, ez nagymértékben akadályozta a munkát. A brigád tagjai soka; gondolkoztak azon, hogyan lehetne megkönnyíteni a munkát, hogyan érhetnének el jobb eredméinvt ai Bé- keVilágtanács budapesti ülése tiszteletére. Ez a gondolat az építésvezetőséget is foglalkoztatta, végre megtalálták a helyes megoldást. A felvonulási területen iparvágányt fektették le, a gépet csillékre helyezték. Ezzel elérték hogy a nehéz, hosszantartó, fárasztó munka helyett most alig pár percig tart a .gép átállítása másik munkaterületre, Ezzel a módszerrel időt, anyagot, munkát takarí tanak meg. Időközbe 1 a brigád tagjai megindították a gépet, elsa játítetták a cöiöpverés mesterségét. Amikor a gépet csili ükre. helyezték, napi teljesítményük emel kedet-, egy műszakban már 5—6 cölöpöt vertek le. Ahogy ismerkedtek a szakmával1, úgy nőtt termelési eredményűik. Ma már napról napra túlteljesítik tér velő irányzatukat. Műszakonként a tér. vezett 7 cölöp helyett 9—10, sőt többízben 11 cölöpöt vernék le. Végh elvtárs é's brigádja jó munkával, a tervfeladatok túlteljesítésével! készült a Béke-Világta- nács budapesti ülésére, fogadalmukhoz híven becsületes munkával állandóan túlteljesítik tervelő" 'rányzat-ukat. KULTÚRHIRADÓ A Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyár művészeti dolgozói a választási munkaverseny során három új .kisfilimet készítettek: ..Önrakodásos, folyamatos frontfejtés", „Pörgetett acélöntés", „Nagy előtolású esztergálás" címmel. Mindhárom film az ipari termelés legfontosabb 'területéről, a nehéziparból és a szénibányászatból meríti témáját. A Kaposvári Fűtőház dolgozói a verseny továbbfejlesztésével harcoltak azért, hogy becsülettel eleget tegyenek a Béke-Világta- nács ülésének tiszteletére tett fogadalmuknak. Jó munkájuk eredményeként június első dekád.já- ban teljesítették vállalásukat. A mozdonykilóméter-tervüket 112.8,. __ a százelegy tonnakilómétertétvü-j z két 111.4 százalékra teljesítették Szénrhegtakarítási tervüket 11.2 százalékkal teljesítették túl, terven felül 46.3 tonna szenet takr látottak meg népgazdaságunknak Miszner elvtárs háromszoros sztahanovista mozdonvvezető, Somogy hiegvo kénviselőie és S*nd- ler János fűtő érték el a legjobb eredményt. Mozdnnvkilomé^r tervüket 138. százelegy tonnaki- lomélertervüket 199 százalékra teljesítették, tíz nap alatt 5.2 tonna s7enet takarítottak meg terven felül. hanovista brigád 208 százalékot ért el. A körülállók elismeréssel beszélgettek egymásközt a brigád munkájáról. de egyetlen pillanatot sum mulasztottak .el, úgy figyeltek minden mozdulatot|, hogy minél, jobbain elsajátíthassák, hiszen ők ts ezzel a módszerrel dolgoznak nemsokára. Fél kilenckor újból mérték a teljesítményt. Az eredmény 221 százalék volt. ' Lassan megeredt az eső. Sűrű, sötét felhők tornyosultak az égen. j de a munkamódszerátadók ne hagyták abba a munkát. A rvl átnedvesedett, de ezzel mit sem t rödtek az építkezés dolgozói. Egy percről a másikra nőnek a soré növekszik) a teljesítmény, pedi nedves a tégla, ahhoz sűrű hí bares kell, mellyel nehezebben mec, a munka. ffáromnegyed kilenckor 28 százalék volt az eredmén A következő sornál a telj esi tmór, ismét növékedett. Azok, akik munkamódszert jöttek átvenni, e ismerő pillantásokat vetnek a muí kamódszerátadókra, várják, hogy normás újból hírt adjon az ere< menyről. Csáinyi elvtársnő kíváncsian fo dúlt azokhoz, akik az értékelést vét zik. — Hány százalékot értünk t habarcs,szállításnál? — kérőbe,; és pár pillanat múlva megkapja választ. — A segédmunkások telj, sítménye átlagosan 151 százaié volt, órabérük 1.92 forint. A muí kamódszterátadók 315 százaléka átlagteljesítményt értek el. Egy ót alatt 12.95 köbméter fatol, 1.3 kői méter pillért, 2.2 köbméter parafa falat raktak fel. Keresetük egy ói alatt 12.10 forint. — Ez igein - szólalnak elismerően a körül álló — ilyen módszer kell nekünk, röv desen mi is így dolgozunk. mikor abbahagyták a muí kát, egymásra moSolyoi nak a munka módszerátadók t azok. akik azért jöttek, hagy met tanulják a Makszimenko-féle győri falazási módszert. Egy nap az országban. egy na Somogy megyében, amikor a mm ka frontján újabb hőstett sziileiti és ebben nincs semmi különös. Vo lamennyien a szocializmust, sajá országukat építik. Szigetvári Győrg főmérnök. Kövessük az élenjárók példáját, gyorsítsuk meg a papírgyűjtést úi SWenfnrintn« hanfcistivAk a Rókóc?i-S73hai!c4niiar«* kétszázötw*»nf»fiiif évfordulója alkalmából A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Rákóczi szabadságharc 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank ö*ver>formtos cim- letű bankjegyet bocsát ki. A bankjegyen Mányoki ismert Rákóczi Ferenc-portréia, a hátoldalán egv ismeretlen festőtől származó kuruc-labanc csatájele- net látható. A bankjegyet június 13-án, az országos Rákóczi-ünnepet megelőző napon hozta forgalomba a Magyar Nemzeti Bank. A megye falvaiban június 5-én kezdődött meg és, 18-ig tart a papírgyűjtőkét. Több földművesszövetkezet, tömegszervezet idejében felkészült a gyűjtésre. Jól halad a munka Nagyatádon, ahol Schlágmüller Zoltán tanácselnök megértette hogy a papírgyűjtés a kultúrforradalom ügyét szolgálja. Ennek tudatában ellenőrizte a gyűjtést, személyesen vett részt az iratszekrények és az íróasztalok tartalmának selejtezésében. Egy nap alatt 377 kg papírt gyűjtöttek össze és szállítottak a begyüj- töhelyre. Schlágmüller elvtárs versenyre hívta ki a járási tanács és a járásbíróság dolgozóit. Utána mindkét helyen megindult a gyűjtés. A járási tanács elnöke Kövesdi elvtársnőt bízta meg a papírgyűjtéssel. A DISZ-fiatalokkal együtt átkutatták az épületet. A padlásról előkerültek a régi. porosodó akták, könyvek. értéktelen levelezések, ügyiratok, rövid idő alatt 10 mázsa papírhulladékot gyűjtöttek össze. Az üzemekben J5-én kezdődik a gyűjtés. De a Kézimunkafonalgyár- ban máris serényen halad a munka. Vincze Béla elvtárs, aki éleniárt a fémgyüitésben, most is jól oldia meg feladatát. Mozgósította a DTSZ-fia- talokat, akik műszak után átkutatják az egész üzemet, évűi tik a nén- gazdaság számára értékes papírhulladékot. A jólszervezett, lelkiismeretes munka eredményeként eddig 50 mázsa papírhulladékot. 77.000 darab too laoos könyv előállításához szükséges anvagot gvüitöttek össze. A segesdi földművesszövetkezet felvásárlója versenyre hívta a megye földművesszövetkezeteit, vállalta, hogy június 15-re 150 százalékra teljesíti tervét. Henézi elvtárs a szövetkezeti aktívákkal és az úttörő fiatalokkal már végigjárta a közsé; egyrészét. 300 kg papírt és 400 kj rongyhulladékot gyűjtöttek össze. 1 gyűjtők bizakodva mondják, hogy ; segesdi szövetkezet túlteljesíti vál látását. A nagyatádi járás földművesszö vetkezetei, tömegszervezetei és ta nácsai kövessék az élenjárók példá ját, hozzák be lemaradásukat, dől gozzanak úgy, hogy a járási elő irányzatot határidő előtt teljesíthes sék. Nem mindenütt hglad olyan jól '< munka, mint Nagyatádon és Seges den. Számos olyan földművesszövet kezet, tömegszervezet és intézménj van, ahol lebecsülik a papírgyűjtést tehernek tekintik a munkát és nen mozgósítanak a terv teljesítésére. így van ez a marcali és a bares járásban, - a kaposfői, toponári é: több földművesszövetkezetnél. A le maradt járások és községek vezető fordítsanak nagyobb gondot a gyüj tésre, jó szervező és felvilágosítt munkával járulnak hozzá, hog; a megye határidő előtt teljesíthesse tervét, az országos versenyber az első megyék közé kerüljön. Az ország legszebb he’vei vár iák a pihenésre érkező dolgozókat Az üdüCcLielyeken lévő film-szín- házaik jól felkészültek a. dolgozói szórak-C'ztatáwára. A nyár folyamán a leigújaklb filmeken kívül, ve. tít'lk azokat a régebbi műveket is amsíy-eket a dolgozóik legjobban k»•ívelnek. Az üdü’ő dolgozók i ..Föl'úmadoL a tenger", az „Iga alatt", a- „Rejtelmes sziget" címf alkotásokban gyönyörködhetnek A mezőgazdaság gépesítésének távlatai Egész sor városban és községben létesítünk gépgyárakat. Már az első 5 éves tervünkben nagv lépéseket teszünk, hogy országunk a gépek, a fejlett technika hazájává váljék. A második ötéves terv mégnagvobb feladatokat tűz elénk a géDesítés terén. Az egyik legnehezebb munka: a rakodás gépesítése. — A bányászatban, az ÓDÍtőinarban. a mezőgazdaságban és a vasútnál — nagy rakodógép- gvárat énítünk. ahol emelő, lapá- tol óeépeket. villás targoncákat, szívóberendezéseket, szállítószalagokat gyártunk majd. Ui gépgyárakat terveznek több vidéki városban: ígv Nvíreevházán. Kisvárdán. Karcagon és Hatvanban. Uj Diesel-motorgyár és töbh szerszámgépgyár építése szerepel a programomban. Az aratást és az alapvető talaj- munkát, a második ötéves terv végéig teljesen gépesítik a mezőgazdasági nagyüzemekben. Az aratás gépesítésé* nagyrészt önjáró cséplőgépekkel biztosítják. A kisteljesítményű traktorok helyett a nagyteljesítményű és kisebb üzemanyagfogvasztású Diesel lánctalpas traktorokat gyártanak. A Szovjetunióból és Csehszlovákiából úiabH univerzális traktorokat kapunk. A gyümölcs- és zöldségkertészetek. városéi látó övpypí-plr újfajta részére a Szovjetunióból kis traktorokat kapunk. A vetés és trágyázás gépesítése jelentősen megnő. A kukorica négyzetes vetésére szolgáló gépek számát jelentősen megnöveljük A burgonya vetését a második 5 éves terv végére nagyrészben géppel végezhetjük. Megkezdjük a palántázás gépesítését is. A mezővédő erdősávokban teljesen gépesítjük a csemeteültetési munkát. Az újonnan épülő törökszentmiklósi mezőgazdasági gépgyárban megkezdjük a kukorica - komháin cfvártácát