Somogyi Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-06 / 131. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1953 június 6, A francia kormányválság Párizs (MTI.) A francia nem­zetgyűlés csütörtökön este 21 óra kor folytatta ülését. Elsőnek Jacques Duclos emelkedett szólásra, s rámutatott, hogy Mendes-France, bár elismerte a katonai kiadások súlyos voltát, nem jelentette ki, hogy ezek a terhek a marshallizá- lási politika egyenes következmé­nyei. Ham gsúlyozta, hogy Men-des- _ France csak .bizonytalan és rnegha- 'iározatlian kijelentéseket tett arra vonatkozólag is, hogyan kívánja a nehézségeket orvosolni. Több hozzászólás után megkez­dődött a szavazás és éjfél után tíz perccel az elnök kihirdette a sza­valás eredményét; a- beiktatásra szavazott 301, ellene szavazott 119 és a szavazástól tartózkodott 191 képviselő. Mendes-France tehát nem kapta- meg az alkotmányos többség­hez szükséges 314 szavazatot. A „l’Humanité“ Men des-,France kudarcát kommentálva rámutat a többi között; Mendes-France úgy látszik -nem .tudta- kielégíteni az amerikai politika százszázalékos hí­veit lajzokkal a ..békitgető“ káje­lentésekkel. amelyeket külpolitiká­jára vonatkozólag a csütörtöki nap során tett. s hiába hangoztatta, hogy semmiképpen nem kívánja ve­szélyeztetni elődeinek atlanti politi­káját. A nemzetgyűlés „százszázalé­kos amerikai barátai“ elégedetle­nek voltak vele, miver programm- beszédében Franciaországnak az Egyesült Államoktól való függő helyzetéről szólott. Mint Jacques Duclos beszédében hangsúlyozta, a kijelölt miniszter- elnök maga i? elismerte, hogy po­litikája nem különbözik alapvetően -elődeinek politikájától. Eizt a poli­tikát csak a béke .és a társadalmi haladás politikája válthatja' fel, amely előbb-utóbb éppúgy érvényre fog jutni, mint ahogy a munkás- osztály .akcióegysége 1936 ,bah, más körülmények közö-tt már egyszer érvényre juttatta. Mint az „AFP“ jelenti, Auirol, francia köztársasági- elnök- pénteken Georges Bidault-t kérte fel, hogy kezdjen kormányalakítási .tárgyalá­sokat. Az olasz választások előtt zák“ nekik, hegy tova kell szavaz­Róma. (MTI.) Már nemcsak Sa- iernóban, hanem Nápolyban is van­nak .szavazócédulák magánszemélyek birtokában. Ezek az egyházi nyom­dában készült szavazócédulák azo­nosak a hivatalom szavazócí-dillák­kal és visszaélés folytán kerültek illetéktelenek kezébe. A balo’dal-i sajtó -leleplezi a- kormány és a ke­reszténydemokrata párt csalás-ai-t. A demokratikus érzelmű polgár- mesterik félreállítása. a baloldali pártok képviselőinek kizárása a sza­vazat-szedő bizottságokból, mind ar­ra mutat,, hogy a kereszténydemo­kraták meg akarják hamisítani a választások -eredményét. Ez a két intézkedés ugyanis igen sok szava- ■zatszedő bizottságban lehetetlenné teszi- a demokratikus erők számára a szavazás lefolyásának és a szava­zatok ö=szeszámIá 1 ásának ellenőrzé­sét. Nagyarányú csalásra készülnek azzal is, hogy hamis személyazonos­sági igazolványokat adnak megbíz­ható embereiknek s főként papo­kat és rendőrségi alkalmazottakat kát -helyei) is felvettek a választók névjegyzékébe. Tájékozatlan, főleg idős választópolgárok részére hamis orvosi bizonyítványokat' állítanak ki, hogy elkísérhessék őket a szava­zófülkébe és a szavazás titkosságá­nak megsértésével „megmagyaráz­niuk. A lapok közlik. hogy kommunis­tákat és szocialistákat távolítanak el az önkormányzati tanácsokból, betiltják a baloldali pártok gyűlé­seit. Ha valamelyik gyűlésen a -szó­nok bírálni kezdi a keresztényde­mokratákat, a rendőrség letartóztat­ja -és a kormány ..megsértésével“ vádolják. Az „Avanti” című lap közli, hogy Terrancva di Sibari községben letartóztatták a ..Nem­zeti Demokrata -Szövetség“ jelölt­jét. A Tarsia városában tartott vá­lasztási gyűlésen letartóztatták -a Szocialista Párt egyik funkcioná­riusát, mert tiltakozott a helyi ca- rabin-irek eljárása1 ellen, akik lesze­relték a hangszórót, midőn a szo­cialista pártszervezet be akarta jelenteni, hogy Pietro Nenni a köz­ségbe érkezik. Egy nápolyi lakos a Kommunista Párt nápolyi szervezete vezetőinek átadott a küszöbönálló választások­ra érvényes szavazólapot és elmon­dotta, hogy a kereszténydemokrata vezetőknek kötelével vannak szava­zólapjaik. A Kommunista Párt ná­polyi szervezetének vezetői a sza­vazólapot át-adták a bíróságnak és megfelelő intézkedéseket kövétel­inek. Kis hír eh a nagyvilágból KOPENHÁGA Méltón készültek a balatonberényi MNDSZ-asszonyok a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kongresszusára Június 5-én nyílt meg Kopenhágá- ban a nők világkongresszusa. A kongresszus munkájában nyolc­van ország nőküldöttsége, a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövetséget tá­mogató szervezetek képviselői, va­lamint az Ifjú Keresztény Nők Vi­lágszövetsége, a békéért és szabad­ságért küzdő nemzetközi nőliga és a Nemzetközi Szövetkezeti Nőszövet­ség képviselői vesznek részt. PHENJAN Az amerikai légierő a nemzetközi gyermeknap előestéjén a Hamjong tartományban lévő Szinpo megyé­ben, a Hvanghe tartományban lévő Szinvon megyében és a Dél-Pjongan tartományban lévő Szukcson megyé­ben több iskolát elpusztított és spk koreai iskolásgyermeket megölt. Az amerikai repülőgépek május 30-án légitámadást intéztek Szuk­cson megye ellen és több mint tíz gyujtóbombát dobtak le, amelyek lángbaborítottak egy elemi iskolát. Amikor az iskolásgyermekek kiro­hantak a tantermekből, az amerikai légikalózok 17 ízben tüzeltek rájuk fedélzeti fegyverekkel. Igen sok gyermek meghalt, vagy megsebesült. MOSZKVA Moszkvában a Szent Lajos temp­lomban június 4-én ünnepi isten- tisztelet volt űrnapja alkalmából. Az istentiszteleten számos katolikus hí­vő jelent meg. A misét Joszif Butu- rovics, a templom vezető lelkésze ce­lebrálta. A lelkész a „TASZSZ” iroda mun­katársának elmondotta, hogy a Szent Lajos egyházközség' hívei tü­relmetlenül várják Peter Strods ri­gai püspök érkezését. A püspök Moszkvában püspöki nagymisét mu­tat majd be és bérmálni fog. UJ-DELHI Az Uj-Delhiben megjelenő „Cross Roads” című lap beszámol arról, hogy a hivatalos adatok szerint 26 millió indiait fenyeget éhhalál. A „Cross Roads“ című lap megál­lapítja, hogy ezeket az adatokat In­dia kormánya is ismeri, de még ed­dig lényeges intézkedéseket nem tett az éhhalállal fenyegetett milliók se­gítségére. PÁRIZS A francia sajtó adatai Franciaor­szág gazdasági helyzetének további rosszabbodásáról tanúskodnak. A „Service Economique et Financiere" című hetilap megírja, hogy az utóbbi két hónapban az ország ipa­ri termelése öt százalékkal alacso­nyabb volt, mint a múlt év hasonló időszakában. A gépek és ipari fel­szerelések gyártása 10 százalékkal csökkent 1952 októberéhez viszonyít­va. A balatonberényi MNDSZ-asz-1 szörnyök jó munkájukkal már ed | d jtf is kitűntek megyénk MiNDSZ-< asszonyai között. A 70 főből álló szervezet tagjai rendszeresen el. járnak -a:z MINDSZ-gyülésekre, mindig jól kiveszik részüket £ népnevelő- éis társadalmi munká­tól. Az asszonyok iközül tizenket- ten rendszeres népnevelő munkát végeznek a szervezeten kívülálló asszonyok között és mind a be­gyűjtésben, mind a választási agi- tác-iólban a legjobb munkát végez ték már eddig is. A félévi begyűjtési terv telje­sítésére való mozgósításnál eredményes munkát végeztek az -asszony-dk. Kora reggel, vagy munka -köziben sokszor beszélget­tek az asszonyokkal, — különösen azokkal, akik még hátralékban voltak a beadásukkal, — hegy minden becsületes dolgozónak kö- t-etles-sége -a -beadás teljesítése és rámutatnak, hogy ehhez minden -adottságuk meg i-s van. Az -asszonyok, & személyes pél­damutatásukkal: is btefcizonyíüják, hegy lehet teljesíteni a beadást. Az egyik háznál pl1, azt mondták a dolgozó parasztasszony népneve­lőnek: „nem tudjuk teljesítené be­adásunkat, -nincs eleség, nem tojnak a tyúkok, nagyon so,k a- beadás". A jó] teljesítő dolgozó paraszt- asszonyok; Hajdú Istvánná, Szán­tó Józsefné, Horváth Istvánná, Böröcz Józsefné elmondták ezek­nek az asszonyoknak, hogy ők már a választás tiszteletére elleget tetteik -egész évi tojás- és baromfi- beadásuknak, pedig -nekiik sem ke­vesebb a beadásuk. Havonta min­dig eleget tettek beadásuknak, de aki elhanyagolja a íelíj-es-íitést -és a félérv végén kapkod, annak bizony egyszerre sok és az ilyen hanyag asszo-ny-ck panaszkodnak, hegy sok a beadás. Az asszonyok azután belátták, hogy igazuik van a népn-evelőknek és teljesítették -beadásukat, mert ők sem akarnak lemaradná. így a községben már alig van dolgozó' parasztas-szony, alki (hátralékban volna a beadás teljesítésével. Akik még tartoznak az államnak, azok is igyekeznek minél előbb teljesí­teni kötelezettségüket. A balatonberényi MNDSZ-asz- iszonyok nemcsak a beadásra v-a-ló serkentésben dolgoztak jól, ha­nem keagítációval járulnak hozza a békemozgalom erősödésé­hez . A Nemzetközi Demokratikus Nő­szövetség harmadik viilágkongresz- szusára, amely a tegnapi napon nvil-t meg Kope-nbágában, az asz- szonyok méltóképpen készül tek. Az asszonyok iközül többen vállalták, -hogy kégyűlés-eket tar­tanak a községben és ezenkívül- jó munkáinkkal kint a földeken is be­bizonyítják, íhogy a béke igazi har ­cosai és ők is hozzájárulnak jó munkájúkkal ahhoz, hogy a béke nagy csatáját győzelemre vigyék. Az asszonyok tudják, hogy nagy szerepük van a békeha-rcban. Kö­zülük -sokan édesanyák, akiknek legdrágább kincsük a gyermek, akit boldogan,, békében -akarnak felnevelni. Az asszonyok közül- már sokan két világháborút is át­éltek, tudják, hogy mi ,a háború. Éppen ezért készültek olyan lel­kesen a Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövotség harmadik világ­kongresszusára, mert tudták -azt, hogy Kopenhágában a világ asszo­nyainak képviselői a legfontosabb kérdésről,, a békéről tárgyalnak. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kongresszusa olyan szószék, ahol a világ asz- szonyaí elmondják, hogyan él nek és hogyan akarnak élni, miit tesznek és mit -akarnak tenni, hogy életük és családjuk élete szebb és boldogabb legyen. Ezen a kongresszuson kicserélik az as­szonyok tapasztalataikat* -tanulnak egymástól, új erőt nyernek és út­mutatást kapnak további kemény küzdelmükhöz. A nők harca és a békeharc szervesen összefügg és elválaszt­hatatlan egymástól. A Nemzetközi Demokratikus N-őszövetség kon­gresszusa közvetlenül' a Bé;ke-Vir Siéigt-anács- ülése előtt jött össze. Június 15-én Budapesten -a világ legkiválóbb békeha-rc-osai ülnék össze tanácskozni annak érdeké­ben, hegy továbbra is tartós béke legyen -a világon. Ezéirt vaiameny- nyi becsületes dolgozónak jó mun­kájával m-ei-.„(íéppen jkéil készül­nie a Bék-e-Vi'lágta-nács ülésére. Méltóképpen készülnék erre a balatonberényi asszonyok is, ami' kor a mun,k,a frontján, a jó termés biztosításáért szálltnak harcba és ezzel járulnak hozzá a tartós béke A békéért, függetlenségért, a dolgozók jogaiért kisgyülések megtartásával, be­biztosításához. A siófoki Balatoni Hajózási Vállalat DlSZ-líataljaínak munkájáról MOSZKVA V. Majevszkij a „Pravda” június 4-i számában egyes angliai, skótor­szági és walesi ipari szakszervezetek évi konferenciáinak eredményeiről többek között így ír: A béke kérdése minden vonatko­zásban központi kérdés volt a kon­ferenciák többségén. A szakszervezetek élén az elektro­mosipari munkások, az öntőmunká­sok, a délwalesi bányászok, a keres­kedelmi, tudományos és postaügyi dolgozók a nemzetközi kérdéseknek a nagyhatalmak közti haladéktalan tárgyalások útján való rendezését, a koreai háború haladéktalan be­szüntetését és a népi Kína ENSZ-be való felvételét követelték és tilta­koztak a militarizmus felélesztése éllen Nyugat-Németországban. A konferenciákon követelték, hogy el kell távolítani az akadályo­kat Anglia és a demokratikus orszá­gok közti normális gazdasági kap­csolatok útjából. Az angol munkások a szakszerve­zeti konferenciákon kijelentik, hogy komoly mértékben csökkenteni kell a háborús kiadásokat, biztosítani kell Anglia politikájának független­ségét és ki kell vonni a külföldi csa­patokat az ország területéről. Emelni kell a munkabért, meg ketl javítani a munkaviszonyokat, a bal­esetelhárítást. A szakszervezeti konferenciák szá­mos részvevője élesen bírálta a jobb­oldali munkáspárti és szakszervezeti vezetőket, akik cselekedeteikkel el­térnek a munkásosztály érdekeitől. Az öntőmunkások konferenciája annak a véleményének adott kifeje­zést, hogy a munkáspárt és a szak- szervezetek lapja, a „Daily Herald“ alkalmatlannak bizonyult arra, hogy munkáslap legyen. Az öntőmunkások követelték a lap* jellegének megvál­toztatását és rámutattak, hogy a munkások lapja a kommunista „Daily Worker”. Az angol munkásosztály egyre job­ban megérti, hogy a béke és a dol­gozók életjogainak biztosítása meg­követeli nemzetközi mértékben a munkásosztály egységét. A skót szakszervezetek kongresszusa a ve­zetőség egyrészének ellenére hatá­rozatot hozott, amelyben követelte, hogy az angol szakszervezeti kon­gresszus másként kezelje a szak- szervezeti mozgalom egységének kér­dését és hogy a közeljövőben össze kell hívni a szakszervezeti világszö­vetségnek és az úgynevezett szabad szakszervezetek nemzetközi szövet­ségének konferenciáját az egység kérdésének megtárgyalása érdeké­ben. E követelések erejéről tanúsko­dik a brit munkások, valamint a Szovjetunió és a népi demokratikus országok dolgozói közti baráti kap­csolatok további erősödése is. PÁRIZS Franciaországban fokozódik a né­pek békekongresszusának határoza­tait támogató mozgalom. A kormányválsággal kapcsolatban a nemzetgyűlés és az egyes képvise­lők címére állandóan érkeznek a le­velek, táviratok és petíciók, amelyek olyan kormány alakítását követelik, amely a béke és a szociális haladás politikáját folytatja. A városokban, községekben és me­gyékben, a vállalatoknál és a társa­dalmi szervezetekben tevékenyen készülnek a Párizsban június 27-én Az idén bőségesnek ígérkező ter­mésünk gyors és zavartalan betaka­rítására jóelőre fel kell készülni. Ennek a feladatnak egyik legfonto­sabb része a cséplés, annak ellen­őrzése. Az idén a tanítók, a diákok közül igen sokan kérték, hogy résztvehes- senek a cséplés ellenőrzésének mun­kájában. A begyűjtési minisztérium ezt figyelembevéve ebben az évben a cséplési ellenőröket elsősorban a tanítók és diákok közül jelöli ki. A tanítók és tanárok az illetékes járási, valamint megyei tanács vég­rehajtó bizottságának begyűjtési és 28-án tartandó országos békeérte­kezletre. A legtöbb megyében helyi értekezleteket és gyűléseket fognak tartani. UJ-DELHI Az indiai országos béketanács fel­szólította az indiai népet, hogy jú­nius 25-én, a koreai háború kitöré­sének harmadik évfordulóján or­szágszerte követelje a koreai vér­ontás haladéktalan megszüntetését. „Az indiai nép — hangzik a béke­tanács felhívása — egyemberként óhajtja a koreai háború haladékta­lan befejezését. A nép minden réte­ge fegyverszünetet akar Koreában. Az indiai békemozgalom feladata, hogy ezt az egyhangú óhajtást szé­leskörű, ellenállhatatlan kampány- nyá szervezze”. MONTEVIDEO A Brazil Kommunista Ifjúsági Szövetség Országos Bizottsága felhí­vást intézett a brazil munkás-, pa­raszt- és tanulóifjúsághoz, hogy fo­kozzák a harcot a brazil-amerikai katonai egyezmény ellen, a békéért, a szabadságért és a demokráciáért, az ifjúság jogainak védelméért. A felhívás befejezésül egységre szólít fel a békéért, az öt nagyhata­lom békeegyezményéért, a nemzeti függetlenség védelméért folyó harc­ban. osztályánál, az egyetemisták és fő­iskolások a tanulmányi osztályokon, a 17 és 18 éves középiskolások az iskola igazgatójánál jelentkezhet­nek. Cséplési ellenőröket a cséplés időtartamára: kb. hat hétre, június légétől előreláthatólag augusztus 20-ig alkalmaznak. Az ellenőrök na­pidíja 30 forint. Annak, aki nem la­kóhelyén dolgozik, ezenkívül még kb. 20 forint szállásdíj is jár. Az olcsó szállás és élelmezés lehetősé­gét biztosítják. Részletes felvilágo­sítást a megyei, valamint a járási *anács végrehajtó bizottságának be­gyűjtési osztálya ad. A Siófoki Balatoni Hajózási Vállalat Dísz-szervezetének lelkes fiataljai mindig igyekezték jó mun­kát végezni, hogy a .szocializmus építésének rohamcsapatává válhas­sanak. Hogy jól dolgozik a DISZ- szervezet, lelkesek, kezdeményezők a fiatalok, az első-sorban annak kö­szönhető, hogy érvényesül a párt segítő és irányító munkája a fia­talok minden cselekedetében. A párttitkár -elvtársi, a pártszer­vezet vezetősége minden -támogatást megad a fiatal oknak. A pártszer­vezet és- a DISZ jó kapcsolata an­nak tudható be. hogy a párttitkár elvtárs megértette. a DISZ- szervezet jó vagy rossz munkájáért elsősorban ő a felelős. A DISZ- szervezet titkára — aki. párttag — minden vezetőségi üiésen résztvesz. ezenkívül a párttitkár elvtárs segítséget nyújt a DISZ titkárnak a vezetés módszerének megjavítá­sában is. A fiatal párttagok, akik a DISZ-ben dolgoznak, pártmeigbi- zatásukat itt végzik, állandóan ne­velik a töhbi fiatalokat- foglalkoz­nak velük. A DISZ--szervezet valamennyi tagja állandóan foglalkozik azokkal a fiatalokkal, aki-k még nem tagjai a DISZ nek — akik új munkások — hogy ezeket is bevonják a szerve­zetbe. A fiatalok jó szervezeti életet élnek. A taggyűléseken mindig rendszeresen megjelennek, a járási DlSZ-bizottságnak sok aktívát -ad­nak. Most, a n>'ári kampány beindulá­sakor a fiatalok nagyrésze kikerüli a műhelyekből a hajókra. Egyik része Keszthelyen, másik része B«a- latonfüreden. vagy különböző für­dőhelyeken teljesít szolgálatot. A szervezeti- élet azonban most sem szűnt meg; bár a fiatalok szétszór­va1 vannak, mégis állandó kapcso­latot- «tartanak egymással «9 a DISZ vezetőséggel. A DISZ vezetőség egy-egy fontosabb eseményről, vagy fontosabb feladatról levélben érte siti a fiatalokat. Most, ,a Bukarest­ben tartandó -negyedik VTT előké­születeiről értesítette a vezetőség a fiatalokat. A fiatalok hosszúlejáratú mun­kaversenyben vesznek részt — nem kampányszerű az üzemben a mun­kaverse,ny — állandó üzemanyag- takarékossági- verseny folyik közöt­tük. Arra tettek vállalást a VIT tiszteletére, hogy ezt a -takarékos- sági mozgalmat még tovább fokoz­zák. Jó -eredményt ért el a -munka­versenyben Matyikó Gyula, a Cso­bánc hajó motorkezelője, He-kken- berger Ferenc. Lidi Ferenc DISZ fiatal. De valamennyi fiatal; becsü­lettel kiveszi részét a vállalás «tel­jesítéséből. A DISZ-szervezet vezetőségének további feladata, hogy szoros kap­csolatot tartson a fiatalokkal akkor is, amikor kint a hajókon dolgoznak, hogy a VIT re tett vállalásuknak becsülettel eleget tehessenek és va­lamennyi fiatal jó munkájával ké­szüljön a viliágifjúsági találkozóra. LEHET JELENTKEZNI CSÉPLÉSI ELLENŐRNEK

Next

/
Thumbnails
Contents