Somogyi Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-06 / 131. szám
VUÁ3 PROLETÁRJA! EG Y ESÜLJETEk/’r Méltón készültek a balatonberényi MNDSZ-asszonyok a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kongresszusára Vonják felelősségre a munkafegyelem-lazítókat, szilárdítsák meg a vezetést a nágoesi Szabadság tsz-ben A dnyetropetrovszki egyetemi hallgatók levele a csurgói gimnázium tanulóihoz ■><*»» A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA M EGVE I PÁRT B 1ZOTTS ÁGÁN A K LAP.í\ X, évfolyam, 131. szám. ____________________ ' ÁRA 50 FILLÉR_______________________________________________Szombat, 1953 június 6. V ONJUK BE A NŐKET A TSZ-EK MUNKÁJÁBA A Somogyinegyei Tanácsi Építő Vállalat dolgozóinak válasza a Kaposvári Vasöntöde nyílt levelére Kedves Elv társak! Az elmúlt napokban az egész or- szagban esett, bőséges csapadék után a nüvényápolási -munkák jelentősége különösen megnőtt. A következő napokban úgy nő majd a cukorrépa, burgonya, napraforgó, -mintha húznák. Rajtunk áll tehát, hogy a növények -szorgalmas, lelkiismeretes ápolásával aiz tid-ei bőséges, gazdag termést biztosítsuk. A feladatok -annál is inkább megsokszorozódtak, mert a növényápolás ideje minden növényi éles égből elérkez-et-t: a kapálás, earabolás, egyelés -sok munkát igényel. Ezenkívül -itt van a fű-kaszálás ideje, s ugyanakkor harcolni kell mindenütt a félévi beadás teljesítéséért, -egyben fel kell készülni az aratás-csép- lés, betakarítás munkáira. Nyilvánvaló, egyik munka sem mehet- a másik rovására. Bár a gépek már sok segítséget adnak a növényápoláshoz, mégis .számtalan munkáskézre van .szükség, hogy ezt a feladatot jól oldjuk meg. A Legfontosabb a szervezett, fegyelmezett munka, ezért nagy felelősség -hárul a tavaszi mezőgazdasági munkák parancsnokaira; a •tanácséinö-kökre, a termelőszövetkezetek elnökeire, a gépállomások és állami, gazdaságok1 igazgatóira, a brigádvezetőkre, -munkacsapatveze- tőkre. A barcsi Vörös Csillag termelőszövetkezetben « növényápolás jó munkáját elősegíti a brigádok- és munkacsapatok helyes megszervezése és területi -elosztása,, ai nők munkába állítása,- a vezetők jó ellenőrző munkája. Az osztopáni Győzelem tszes-ben már hozzákezdtek -a cukorrépa njggyedszeri kapálásához, -mert a vezetőség mindent elkövetett annak érdekében-, hogy a csoporttagok családtagjaikat is- bevonják a munkába. A -nők -munkába- állítása termelő- szövetkezeteink felvirágoztatásának egyik fontos feltétele. -Szövetkeze- teiinknek ezen a téren ig a ‘Szovjetunió kolhozai mutatnak példát. A Szovjetunióban a mezőgazdaság különböző ágaiban t.u-lnyomórés-zt nők dolgoznak. A szovjet kolhoz- •a-s-szonyok -és lányok közül sok-a-n- elnyerték -a ‘Szocialista Munkai Hőse megtisztelő kitüntetést és nagy részük van abban, hogy a -kolhozok végelá,thatatlan, táblái évrőb-évre gazdagabb -termést adnak, A munka nagyszerű hősnőit méltán övezi az egész -szovjet nép szere-tete. megbecsülése. A mi hazánkban is az egész nép érdeke, hogy a nők mindenütt elfoglalják helyüket, a termelőszövetkezetekben is, különösen most, -amikor igen- .nagy szükség van a szorgos női kezekre a növényápolási -munkában. Termelőszövetkezeteink megszilárdítása, termelőszövetkezeti mozgalmunk fejlődése egyenesen megköveteli, hogy a -szövetkezethez tartozó leányok és asz- szonyok egyre növekvő mértékben kivegyék részüket a munkából. Az asszonyok és leányok munkábaálií- tása -tehát országos ügy, s a nőknek a férfiakkal való egyenjogúságát -is bizonyítja. -Számos mun-kaegy- ségkönyv -mutatja, hogy a tsz-ek legkiválóbb asszonyai és leányai túlszárnyalják a férfiak teljesítményeit, több munkaegységet érnek eí. Sztálin elvtárs a munkaegységről azt mondja: „A munkaegység szempontjából mtimenki egyenlő — férfiak és nők egyaránt. Aki több miniVóaegységiet dolgozott, többet is keresett. Itt már sem az apa, sem a férj nem vetheti a nő szemére, hogy az ö kenyerét eszi. A nő most ha doigozik és vannak munkaegységei, a maga gazdája " Megyénk szövetkezeteiben is egyre nagyobb lelkesedéssel veszik -ki részüket a munkából az -asszonyok és leányok. A porrogi Vörös Csillag termelőszövetkezetben Csók Erzsébet már 140 munkaegységet teljesített, Dömötör Rózsi és Lakatos Istvánná közel 1.50 munkaegységet értek el. T-sz-asszonya.ink közül igen, sokan csatlakoztak a szabollcsm-e- gyei fez-asszonyok felhívásához a 200 munkaegység megszerzéséért. Termelős zövet kéz e t i a SSzo nya ink munkáját mái', sokhelyütt megkönnyítik a bölcsődék és napköziotthonok, ahol gyermekeik fejlődésére. nevelésére gondosan vigyáznak.. A .napköziotthonok és bölcsődék elősegítik, hogy a -szövetkezet, k tábláin a szorgos női kez-ek nyomán gyorsabban pusztuljon a gaz, -szebben fejlődjön a kukorica és burgonya. Bár a tapasztalatok a mi megyénkben is azt bizonyítják, hogy számos tsz-ben a nők jól -megállják helyüket, -mégis vannak olyan termelőszövetkezeti csoportok, mint pl. a szabadi Kossuth, ahol munkaerő- hiányról panaszkodnak a tagok, -de ugyanakkor -nem tesznek semmit annak érdekében, hogy feleségüket, leányaikat bevonják a munkába. A pusztakovácsi Damitrov tsacs-ben maga az elnökhelyettes ’.is azon a véleményen van, hogy az a.sszcny csak dolgozzon a háztáji -gazdaságban. Ezeku-tán nem lehet csodálkozni, ha az egyszerű tagok feleségei sem -rpennek el a munkába. Pedig a tsz-a-sezonyok maguknak dolgoznak; ha jól -dolgoznak, a jó munka gyümölcsével majd saját éléskamrájukat gazdagíthatják, de saját ma- gokat is- károsítják meg. ha elhanyagolják a kukorica, burgonya kapálását. • Vannak tsz-ek, ahol az is gátolja a .nők munkába való bevonását, hogy a vezetők nem látják; van. mindenütt bőven munka. Van a kertészetben, az állattenyésztésben — amit kisgyermekes -anyák is el tudnak látni. Ehelyett lemondanak ezeknek a munkába való bevonásáról. Pedig -a fez-tagok családtagjainak munkába való bevonása fontos gazdasági- és politikai -kérdés, s ennek a kérdésnek jó megoldásától nagyrészt függ a termelőszövetkezetek fellendülése, gyarapodása. A nők munkába állítása terén nagy -szerepe van) a tsz-ek párt- szervezeteinek. is. A kommunistáknak kell azonnal szétverni az ellenség olyan híreszteléseit, melyekkel el akarja tántorítaná a nőket a közös munkától. Ha az ellenség azzal az elavult felfogással érvel, hogy az asszony csak maradjon a főzőkanál mellett, a pártszervezet népnevelői azonnal leplezzék le az ellenség hangját. Magyarázzák meg, hogy az ellenség, a szövetkezet fellendülése, a tagok magasabb életszínvonala ellen- agitál. A pártszervezeteknek mozgósítanio-k kiélt a termelőszövetkezetek minden nődolgozóját, különösen a jelenlegi növény- ápolási feladatok gyors végzésére és elsősorban saját családtagjaikat kelt munkába álMtaniok. Nem tud az a kommunista meggyőzni másokat, akinek a felesége nem jár el dolgozná. A kommunisták -és családtagjaik f-elvilágo-sító és példamutató munkája jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy mind többen felismerjék: kétszeresre növelheti a termelőszövetkezeti csatád jövedelmét, ha" az asszonyok és leányok is rendszeresen járnak dolgozni. Mezőgazdaságunk fellendülése, a tsz-ek megerősítése a béke ügyét szolgálja. Most, amikor egész dolgozó népünk jobb munkával készül a Béke-Vi-lágtanács budapesti ülésére, minden tsz-asszony és leány az első sorokban küzdjön termelőszövetkezete gazdagodásáért, a béke megvédéséért. Mánd -több -nő dolgozzon a termelőszövetkezetek földjein, mind több nő érjen el kiváló munkateljesítményeket. Vállalatunkhoz intézeti nyilt leveletekben foglalt felhívásto-kat a legteljesebb mértékben .maisunkévá 'teitt-iöc. Dolgozónkkal megtér' .gy-aütulk^ileveletek 'tartalmát, -az új üzemrészek mielőbbi üzemelte ■ t-ésének fontosságát és ennek alapján elhatároz tűk, hogy 'kívánságotoknak megfelelően ,a Béike- Víl.á-őtanács június 15-én kezdődő ülésszakának tiszteletére 100 négyzetméter ailapterületet áldunk át nektek az újonnan épülő üzemrészen, terveitek 'teljesítése érdekében. Miire ezeket a sorokat megkap- játok, az új épületen rajta 'lesz már a tetőszerkezet és -június 15-én megindulhat az öntés-, hogy hirdesse a 'szocialista műinkaalkara-t erejét és diadalát. Vállaljuk továbbá, hogy -a volrt M'orbit'zer-féle 'garázsépületet a tervezett július 15 helyett július A Somogymegyei Tégla-gyári Egyesülés május havi tervét globálisan 98 százalék ra telj esi cetté. Nyersgy&ntásból 84, égetésbői 126 százalékot ért el. Az Egyesüléshez tartozó *9 téglagyár köziül a legjobb, eredményt a tahi téglagyár érte el, amely a május havi nyersgyártá-s-ból 101-7, .égetésből 118,3 százalékot teljesített. Terven felül nyerstéglából 15.350-el, égetett téglából pedig 119.750-él gyártott főbbet, amely öt családi ház felépítéséhez elegendő. Május 29-én 'és 30án az esőzés veszélyeztette a gyár május havi tervének teljesítését, de a dolgozók lelkesedése mindern nehézséget ilekuzdoft. A 30-án -este tartott értekezleten egyhangúlag elhatározták, hogy vasárnapi műszákban kitermelik a még hiányzó 6000 nyerstéglához szükséges agyagot. Elhatározásukat valóra- váít-ották. Az eredmények elérése, a különböző munkatér ülőt eke n 'dolgozók jó 'együttműködéséből ered. Eddigi jó munkájukat bizonyítja a három vándor,zászló is: november 7, a felszabadulási hét és a válaszA Kaposvári Mélyfúró Vállalat dolgozói ,a választási békeveirsemy- ben elért eredményeiket fokozva az éiüzern cím elnyeréséért harcolnak. A második negyedévi terv teljesítésiéhez jó munkával1 járulnak hozzá -elsősorban a műhely dolgozói. A verseny -kiszélesítésével -és jó megszervezésével sikerült elérniük, hogy a műhely átlaga az utóbbi napokban 131 százalék o-s lett. Sokat köszönhetnek a műhely dolgozód vállalásuk teljesítésében Rottfcaí Lajos sztahanovista észtergályosnak, -aki 150 százaikra teljesíti normáját, em-éllett sztahanovista védnökséget vállal a gyengébben dolgozóik felett, neve® -és tanítja őket, mium'kamódsz-e- rét átadja nékik. Kiváló eredményt ért -el a Pusztai-brigád 155 százalékos teljesítményével. A Pusztai-brigád fokozatosan -emelte teljesítményét, eredménye nem ugrásszerű, ingadozó, hanem folyamatos emelkedést mutat. Pusztai 'élvtárs megszívlelte, amit Rákosi elvtárs -a választási beszédében mondott; ,,A rervteljes-ítéis egyes vállalatoknál l're tető alá hozzuk, továbbá, hogy ,a vasöntödéi építkezés befejezési határidejét 20 mappái lérö- .vidiítjük. Kérünk benneteket, -hogy vállalásunk teljesítése érdekében továbbira.' is adjátok meg az eddig is tapasztalt -elvtársi segítségeteket, hegy közösen tudjuk elérni kitűzött célúnkat, melyet minden erőnkkel és eszközzel me.g fogunk valósítani. Ezzel' akarunk segítséget nyújtani ahhoz, -hogy terveteket teíjesíc- hes-sétek, hogy büszkén mondhassátok el magatokról: a Kaposvári Vas- és Fémipari Kombinát teljesítette kötelességét. Jóleső érzéssel fogjuk hozzágondolni : ebihez mi is adtunk -egy kis segítségei. Előre az ötéves terv sikeréért! Horváth József igazgató, Hervay Antal műsz. vez., Nagy Miklós ép. vez. r.yeik jutalma. Az agyagtermelők és prés élők, Papip Lajos ib-rigádvezető vezetésével .114 százai!éikra tjeHjleisíteJttélk május havi tervüket. Kürschner István égető' brigádjai a Duva.n-o-v gyorségetési módszerrel 139.4 százaié, k-of ért el. Papp -Lajosáé nyerstégla-lerakó brigádja 143.4 százalékod eredményével' segíti a gyár munkáját. A két egymással versenyben lévő behordó brigád közül Olesnyák János brigádja 136,3. Varga István brigádja -pedig 135 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhet,-Port János agyagfeladó brigádjának még fokoznia -k-ellf teljesítményét, h-ogy a nyersgyártá’S't 'el tudja látni 'agyaggal. ‘Aj gyár dolgozói továbbra íls ilyen lelkesedéssel végezzék munkájukat és ,a Bé'ke-Viiláigtamác-s magyarországi ülésszakának tiszteletére folyó versenyben -a harmadik zászló mellé szerez-zélk meg a negyediket Is. Az Egyesülés, többi üzeme kövesse a lakiak példáját, 'teljesítsék tervüket. nem egyenletet és sokain a hónap utolsó napjaiban hajrá-munkával akarják behozni a hónap eleijén lazaságból e,[hanyagolt munkát". Pusztai elvtárs-róil a vállalat ösz- iszeis dolgozói méltán vehetnek példát. A műhely teljesítésében jó eredményt érteik el még Szabó Jenő 140, Csendőr Sándor 135 százalékká] . Az elért eredményeiket azonban még lehet éis kel® is fokozni. A vállalat műszaki vezetését még sokszor jellemzi a kapkodás és a rendetlenség. A vállalat műszaki vezetőinek nagyobb gondot ke!', fordítamick a külső fúrógar-riiturák munkájára, mert a vállalat teirv- teljiesítés-e a külső férőhelyeik munkáján alapszik. Jobban meg kell! szervezni az elenőrzéist, íkiszéllé- síteni az egyes fúróiga-rniturák közötti versenymozgaiimat. Lelkesítse a dolgozókat még jobb eredmények elérésére az a ■tudat, hogy a világ legjobb béfce- barcoisai hazánkban — fővárosunkban tartják tanácskozásaikat. (Előre -a második negyedévi terv túlteljesítéséért! Sziíts István, Veszner János barcsi középparaszt háza békeház Veszner János 15 hold földön gazdálkodik Barcs községben. A Béke-utcában lakik, de ha valaki keresi, csak eiső,s időben, kora hajnalban, vagy k'és-ő este találja otthon. Ve-szner János törekvő ember. So,kan azt mondták neki: ,.csa.k dolgozz, öreg, a fejed alá rakják, ha meghalsz". Ő azonban nem törődik az ilyen beszéddel1, megadja a földnek,, ami megjár. Keményen dolgozik, mert nagy erőpróbára feszi a 7 hold ka-pás- növény ápolása. Egy kis elmaradása volt ugyan,, de elhatározta:, hogy a lemaradást felszámolja. Földjei ugyan nem gyomosak, idejében megíboronáita, de porbamyí- ta.ni is, ke®. Nemcsak a. földjei tiszták, hanem a Iház-a táj a is: állatai szépek, minden a jó gazda gondosság ár ól tanúskodik. Ha kimegy népnevelőbe —mert népnevelő is Veszner János —tud mivel agitálni. Teljesítette háromnegyedévi tojás- és baro-mfibeadá- si ikötel-ezetltiségét, csaknem egész évi adóját rendezte és rendben van a félévi tejbe adási kötelezettségével is. Példás, szorgalmas munkájáért 'több kitüntetésben részesült: díszoklevelet kapott és nemrégiben Párádon üdült az ,álltam költségén. Veszner János gondo-s gazda, örül eredményeinek, de mégis a legbüszkébb arra, hogy jó munkájáért egy kis tábla került a házára: „Ez a ház békeház“. Sokat nézegeti és azt érzi ilyenkor, hogy ez még jobb munkára kötelezi. Ezért mondja olya® frissen, mintha 50 esziendeje helyett legalább is még csak 30-at tiporna; — Öröm a -mu-nlka, mert célja v-a-n. — És eklkor -a teremtő békére gondol. Használják fel Böhönyén a begyűjtési nap tapasztalatait Bőhönye községben begyűjtési napot tartottak május 3-1‘én, vasárnap. A pártszervezet és a községi tanács jót megszervezte a begyűjtési napot. A pártszervezet mozgósította a tőmegszervezete- ket és a tanács-o-t. Már előre biztosította,, hogy aj hátralékos gazdákat a tanács időben kimutassa. A -népnevelőiknek a begyűjtési napot .megeCőzően értekezletet tartott a pártszervezet, 'ahol alaposan felkészítették őket a következő napi munkára. De nem hanyagolta ell- a párt- szervezet a* dolgozó parasztokkal való foglalkozást sem. Utca szerint és házcsoportonként beosztottá a népnevelőiket, felelőssé tette őket az utcarész, vagy házcsoport beadásának teljesítéséért. A községi tanács is jól felkészült a begyűjtési napra. A begyűjtési napon Böhönyén 184 kg tojást adtak be a hátralék ősök. Horváth János 4 holdas dolgozó paraszt egész évi ‘tojás, és baromfibeadási kötelezettségét teljesítette. Böhönye község pá-rtszervezete éis tanácsa továbbra is ilyen lendületes munkával1 harcoljon a begyűjtési terv sikeréért. így -öl'ér- het-ók, hogy községük kivívja magának a járás begyűjtési versenyében az első 'helyet. Kulturfilm A Magyar Filmhíradó csütörtöki legújabb iszáma beszámol a Magyar Tudományos Akadémia .nagygyűlés,érői. Bemutatja -a rizs pót- beporzását a péri Micsurin tsz földjén, riportot ad az évad első balatoni vitorlás versenyéről, az állalmi balettinitéize-t munkájáról és ismerteti a leigfriiseibb eseményeket fővárosunk életéből. Öt családi ház {elépítéséhez elegendő téglát gyártottak májusban terven felül a Tahi Téglagyár dolgozói t'á-si béke versenyben elért eredméKaposvári Mélyfúró Vállalat dolgozói az izem elméit harcolnak