Somogyi Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-23 / 119. szám

Szombat, 1953 május 23. SOMOGYI NÉPLAP 3 Szilárdítsák meg a vezetést, a termelés párté í len őrzéséi a pusztakovácsi gépállomáson társnak sürgősen változtatnia kell A pusztakovácsi gépállomás 1950 márciusában kezdte meg működését. A igépállomásion ha­marosan megalakult az üzemi párt­szervezet. A gépállomás kez­detben szép 'eredményeikéit ért el, kemény harcot vívott a mezőgaz­daság szocialista átszervezéséért, a gépi munka megszerettetéséért. A gépállomás dolgozói jó mimikájuk­kal bizonyították be a gépi munka előnyeit és ijó munkájuk ellismeré­séül) a Megyei Pártbizottságtól 1951-ben dicsérő oklevelet kap­tak. A jó munkáért kapott dicséret után azonban a vezetőség megpi­hent a babérokon, fejükbe szállt a dicsőség. A ‘gépállomás nem tudta megoldani a fokozatosan növekvő feladatokat. Jelen pillanatban me­gyénk gépállomásai között az utolsók között, van. A gépállomá­son már a tavaszi kampány •be­indításakor súlyos hibák voltak, amelyek abból adódtak, hogy az erőgépek ja vitását hanyagul, felü­letesen éts késve végezték el. A vezetőség a lemaradást ál­landóan objektiv okokkal magya- rázgatta. A gépállomás ,a tavaszi tervét ugyan teljesítette, de sok -esetben megtörtént, hogy a talaj- eTiőkészítést késve végezték, ami azt eredményezte, hogy egyes ter­melőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok vetései késtek. A gépállomás több figyelmeztetés és bírálat ellenére sem (javított a munkáján, a most folyó cséplőgép javítások terén is az utolsó helyen állnak. A vezetőség úgylát,sziik nem tanult a téli gépjavítás hibáiból. A cséplőgépek .javításának határ­ideje május 25, de a pusztakovácsi gépállomás udvarán még mindig 8 javítatian cséplőgép áll. Ezek a hibák abból is adódnak, hogy a gépállomás üzemi pártszer­vezete nem tö'llti be hivatását. A pártszervezet a tömegek uszályá­ba fceirült. A pártszervezet vezető­sége egyáltalán nem törődik azzal, 'hogy ,a gépállomás hogyan (teljesíti a tervéti. Nem foglalkozik a *g®P állomás dolgozóival1, nem emeli a dolgozóik politikai öntudatát. A gépállomás dolgozói (között még mindig vannak olyanok, akik tervüket 100 százalékon álul teljesítik. A pártszervezet vezető­sége nem ad elég segítséget a le­maradóknak és nem népszerűsíti az élenjáró dolgozókat. Vezetősé­gé-' és taggyűléseket rendszertele rJüü tartanaik, A megtartott taiggyű léseken pedig a tagoknak csak egy bizonyos' százaléka vesz részt. A kommunista, példamutatás te­rén is hiányosságok vannak. A gépállomás fizikai dolgozói között mindössze egy párttag van. így nincs, aki mozgósítsa és serkentse a dolgozókat a jobb munka elvég­zésére. A pártszervezet tagjainak nagyrésze adminisztratív munkát végez. Azonban bent a gépállomás központijában az adminisztratív dolgozók között sem bontakozik kj a kommunisták munkában való élenjárása. Az adminisztratív dol­gozók 'hanyagul és lélektéleniii végzik munkájukat. Sok esetben a dolgozók három-négy nappal ké­sőbb kapják meg fizetésüket, mert a gépállomás adminisztrátorai késve készítik el a bérjegyzéket. Nagy István elvtárs, a gépállo­más vezető mezőgazdásza durva a dolgozókhoz. A munkáját hanya­gul és felületesen végzi. A cséplő­gépek területi elosztását csak hosz- szú vita után volt hajlandó elké­szíteni. De ezt is bürokratikusán, az íróasztal mellől végezte ok Nem vizsgálta meg alaposan a gépállo­más területiét, hogy hova, mennyi cséplőgépre van 'Szükség. A tava­szi kampány alatt elhanyagolta az ellenőrzést és nem segítette a traktorosak munkáját. A pártszer­vezet vezetősége a legutóbb meg­bíztál Nagy elvtársat kisgyülések tartásával. Nagy elvtárs nem tel­jesítette pártmegbizatását, nem tartott kisgyüléseket. Nagy elv­magatartasan. A gépállomásnak a termelőszö­vetkezeti csoportokkal Való kap- csolaita sem kielégítő. A gépállo­más és 'annak pártszervezete nem segíti kellőképpen a tsz-eket. A köcsönös segítségnyújtást, a fel­adatok elvégzése előtt való meg- bies'zélést teljesen elhanyagolják. Ezeket a súlyos hiányosságokat iá legrövidebb időn belül 'küszöböl­jék ki a pusztakovácsi gépállomá­son. A munkában élenjáró becsü­letes dolgozókkal erősítsék meg a pártszervezetet. Sztarasencsics József párttitkár elvtárs 'sóikká1: nagyobb gondot fordítson a párt­tagok nevetésére és aktivizálásá­ra. A pártszervezet vezetőségi ülésein és taggyűlésein tartsák rendszeresen napirendi ponton a iervteljesítés kérdését. A pártszer­vezet vezetősége gyakoroljon ®1- lerlőírzést a gépállomás és annak vezetői munkálja felett. Minden egyes kommunistával érlessék meig, hogy nekik kell jó példával élenjárniok a munkában. Jó pél­dájukkal miagukkal kell ragadniok a ipártonkívűíi dolgozókat a maga safeb eredmények elérésére. Fel kell tárni a dolgozók előtt az üzem problémáit. A dolgozóik ja­vaslatait, - kezdeményezéseit figye- lembevéve állandóan javítani kell a munkát. Meg kell javítani a ter­me l'őszövétikezetekfcel való kap­csolatot, harcolni kell minden olyan jelenség ellen, amely a kap­csolat lazulásához vezethet. Tartsanak rendszeres tapaszta­lat csereéűtekezletet, ismertessék az élenjáró traktorosok munka- módszereit, A pártszervezet vezetői állan­dóan tartsák szem előtt, hogy az üzemi pártszervezet jó munkája elősegíti a gépállomás eredmé­nye :lt és meggyorsítja a mezőgaz­daság szocialista átszervezését. A libickozmai Búzakalász t-szcs tagjai példát mutatnak az egyénileg dolgozóknak A libickozmai Búzakalász tszcs tagjai jó munkával, a növény-ápo­lás időbeni végzésével készülnek a gazdag aratásra. A csoportban jelenleg 18 család dolgozik mintegy 318 hold)'földön. A ki-slétszámú csoport kiváló mun­kája példának állhat a járás va­lamennyi csoportja előtt. A vetés­sel időben végeztek és most teljes lendülettel láttak hozzá a növények ápolásához. Kukoricából 18 holdon elvégezték az első kapálást, de jól .halad a napraforgó és egyéb kapá­sok ápolása is. Ilisice Jánosi aki most tavasszal lépett a csoportba, örömmel újságolja, hogy ebben a határban nemigen volt még ilyen gabona. — Igaz, hogy meg is ad­tuk a földnek, ami jár és most sem sajnáljuk a munkát. -— A tszcs tagjai valamennyien résztvesznek a munkában. E,z harci kérdés volt a csoportban, mert bizony a ta­vasszal jó néhányan ügy gondol­ták az asszonyok közül, hogy „ha már a férjem bent dolgozik, ne­kem nem is kell dolgozni.” — így volt ez az én feleségem­mel is, bizony sokat kellett beszél­nem. míg hozzálátott a munkához, most otthon sem lehetne fogni. — Ezt bizonyítja a tszcs elnöke is, szerinte Ilisicsné ma az elsők között van. De sok bajuk volt Pór Já­nosáéval is, ő i's úgy gondolta, hogy ha már a földet beadta, mun­ka nélkül is megél. A tszcs veze­tősége azonban időben felfigyelt az ■ilyen rendbontásra és elhatározta, hogy a hiányzóktól munkaegységet vonnak le, az asszonyokat pedig felvilágosítják és bevonják1 a mun­kába. Ez a határozat meg is hozta az eredményt. Nagy gondot fordított a tszcs vezetősége a munkaszervezet kiala- kítására, az egyéni felelősség elmé­lyítésére is. A csoportbeliek közül sokan amellett kötöttek ki, hogy bandában kell dolgozni. A szorgal­masabbak. az öntudatosab'bak pedig a területek egyénekre való felosz­tását követelték, míg végül is a párttagok kezdeményezésére a he­lyesebb munkaszervezet mellett döntöttek és ma már 3 .munkacsa­pat között n me? verseny alakult ki a magasabb terméseredmény el­éréséért, A növények termesztésé­nél alkalmazzák az agrotechnikai eljárásokat. Ma már a község egyénileg dol­gozó parasztjai is követnek bennün­ket- a munkákban — mondja Ili* sics elvtárs. — A vetésnél, ha mi be­vezettünk valami új eljárást, a kí­vülállók is bátrabban alkalmazták. Pl. nálunk nem volt szokás a kuko­rica fogasolása kikelés előtt, de amikor a tszcs alkalmazta ezt, az egyéni dolgozó parasztok is hoz­záfogtak. Büszkéik a tszcs tagjai, hogy a nagyüzemi- mezőgazdaság út­törői, az ő példamutatásukat köve­tik az egyéni dolgozó parasztok is Libickozmán. Ez a jogos büszke­ség még nagyobb munkasikerekre buzdítja a tszcs valamennyi dolgo­zóját, hogy példájuk nyomán az. egész község a nagyüzemi gazdál­kodást válassza. SZABÓ JÓZSEF Amíg hazán-k déli határán túl, a titóista rendszer által agyon- nyomorgatott jugoszláv parasztok és asszonyok egyegy gebével, vagy tunk és kormányunk megbecsüli. Szabó József pártonk'ívüli. de min­dig élenjár a munkában. Tavaszi talajmunfcatervét 410 százalékra 'teljesítette. A jó munka gyümölcse­ként fizetése elérte a havi 3600— 4300 forintot ie. Becsületes mun­kájával nagyban hozzájárult szo­cialista hazánk építéséhez. Most a gépjavításnál dolgozik, munkája elismeréseképpen a veze­tőség javítóbrigádvezetőnek osztot­ta be. Eddigi eredményei lelkesít­sék további győzelmes harcokra Szabó elvtársat, járjon ezután is mindig a tervteljesítésért küzdő traktorosok élvonalában. A többi traktorosok is kövessék példáját. téhénfogatú ekével szántanak, ad­dig itt nálunk az új élet diadalát, dolgozó parasztságunk felemelke­dését segíti elő munkásosztályunk testvéri segítsége, a traktor. A gé­pi munka teszi termékenyebbé a magyar földet, s vele együtt emel­kedik a dolgozó parasztság jóléte is. (Szabó József. a csurgói, gépállo­más traktorosa a határmenti Gyékényes községben teljesíti kötelességét, viszi el munkásosztá­lyunk segítségét. a dolgozó parasz­toknak. Uigy vigyáz a gépre, mint a szeme világára, állandóan kar­bantartja, mindig megelőzi .a nagyobb hibákat. Szabó elv- társ szereti munkáját. Tudja és érzi, hogy ma traktoristának lenni nagy tisztesség. Munkájáért pár­Tiltott műtét miatt négy évi börtönre ítélték Tóth Dezső debreceni orvost A debreceni járásbíróság tiltott műtét miatt négyévi börtönre ítélte dr. Tóth Dezső debreceni orvost és öt- évre eltiltotta a közügyektől, valamint az orvosi hivatás gyakor­lásától. Pázmándi Margit püspök­ladányi lakost, akin. a tiltott műté­tet elkövette, négy hónapi börtön­re és 500 forint pénzbüntetésre ítélték. Ugyancsak négiy hónapi börtön- és ötszáz forint pénzbünte­tést kapott Pázmándi Margit édesanyja is. aki leányát az orvos­hoz elkísérte és tudott a tiltott mű­tétről. A kaposvári Városi Tanács vállalása és versenykihívása A választások nagy ünnepét, má­jus 17-ét az ipari munkásság, a dolgozó parasztsággal karöltve, ki­magasló termelési eredményekkel, a begyűjtési tervek teljesítésével, az adott szó valóraváltásáva'l ün­nepelte meg. Mi, akik a szocializmust épitő országban élünk, többet, jobbat és gyorsabban akarunk termelni. A begyűjtési terveket nemcsak telje­síteni, hanem időben, .minőségben i.s túlteljesíteni akarjuk. Mi eddig is igyekeztünk, hogy a választásokat méltóképpen ünne­pelhessük meg. A begyűjtési terv eddig esedékes részét túlteljesítet­tük. Most, az elkövetkezendő, Bu­dapesten megtartandó Béke-Világ- tanács június 15-ii ülésének tiszte­letére vállaljuk, hogy begyűjtési tervünket az alábbi szempontok szerint teljesítjük, illetve túltelje­sítjük Sertésből évi tervünket 105 szá­zalékra, vágómarhából évi tervün­ket 120 százalékra, tejből félévi tervünket 100 százalékra, tojásból félévi tervünket 110 százalékra, bä1 romfiból félévi tervünket 200 szá­zalékra teljesítjük. A fenti vállalásunkhoz begyűjté­si békeversenyre hívjuk ki az or­szág öt legjobb városát; Gyöngyös, Szolnok, Hatvan, Miskolc, Eger, valamint az ország többi városát is. Kaposvár, 1953 évi május 21. Nagy Lajos, Városi Tanács vb-elnöke. Varga Géza Városi Tanács begyűjt. osztályvezető. Nem „villámlátogatási1’, hanem komoly segítséget vár a somogyvári tanács a felsőbb szervektől A növényápolás éonltíois sz.:;ka­szában, a bőséges termésért ví­vott harc időszakában vagyunk. Szerte az országban a dolgozó pa- rasztcik — szövetkezetiek és ■egyé­nileg dolgozók — harcolnak min­den perc kihasználásáért. Somogy- váron is minden becsületes dol­gozó paraszt, aki szereti család­ját, akarja a békét, aki jobb ter­mést akar betakarítani az ősszel, most a mezőn szorgoskodik. A jól megművelt határ, a beve­tett földek bizonyítják, hogy So- mogyvár dolgozó parasztjai ke­mény mimikával harcolnak a jó ter­mésért. Somogyváron jól halad a nö­vényápolás-. A munkában a Rákosi tszcs az első, amely már rég me:g- kaipiálta burgonyáját, befejezte a répa sarabolását és egyelését. Az egyénileg dolgozó parasztok köve­tik a csoport jó példáját. Gróf István, iifj. Musza Lajos, Móring Lajos dolgozó parasztok szorgal­mas munkája eredményeképpen el­sőik a növényápolásban, de a be­adásiban is. A (község — a hiányosan veze­tett nyilvántartás szerint —- a ré­pa egyelésének 80, a (burgoinyaka- pálásnalk 50 százalékánál' tart. Ku­koricából állítólag még csak 120 'holdat kapáltak meg a dolgozó pa­rasztok, a tanácselnök elvtárs ál­lítása szerint azonban ennél jóvá! többet. holddal rendelkező községiben kel­lene egy mezőgazdasági előadó. A járási tanács azonban nem gondos­kodók arról, hogy a már két hó­napja eltávolított mezőgazdasági előadó és tanácstitkár helyére úja­kat állítson, be. így a tanácselnök­nek kell a titkár és a mezőgazdas,- gí előadó teendőit is ellátni. A járási tanács ahelyett, hogy megfelelő intézkedést tenne és se­gítsége). nyújtana a sok munkával birkózó tanácselnöknek, nem tö­rőd. k a tanácselnök kérésével, sőt Miseta elvtárs, a járási tanács el­nökhelyettese „siránkozásnak" ne­vezi a tanácselnök kérését és az zal utasítja el: „ne foglalkozzzon a tanácselnök olyasmivel, ami a já­rási tanácson is probléma". Vagy ha bírálni meri a járási tanács mun­káját, akkor következik a „káde- rezés". Miseta elvfár.s ilyenkor szemiér© veti az elnöknek: „Más­fél év alatt keveset fejlődtél!" — Talán azért, mert bírálja a járást? Elképzelhető, hogy mit ér az ilyen segítség! Nem véletlen tehát, hogy a község elmaradt a tojás'begyüj- téisben. A járási és a Megyei Ta­nács dolgozói még most ás „vil­lámlátogatást" végeznék. A ki­küldöttek egymásnak adják ugyan a kilincset a tanácsnál, de mind­egyik csak utasításokat ad a ta­nácselnöknek, segítséget keveset. Váltsa fel végre az eddigi „agyon- segítést" a rendes ellenőrzés, adja­nak a kiküldöttek valóiban segítsé­A nyilvántartás hiányos, nem pontos, nincs aki vezesse és el­lenőrizze. Keresztes János elv- társ, a tanács elnöke szeretne ki­menni a határba, hogy megnézze, mi a valóság, de hát mindent ő sem tehet egyedül. A közel 4000 get a községi tanácselnök elvtár­saknak, ne csak az időt rabolják el tőlük. A fonyódi járási tanács vezetői intézkedjenek és segítsék elő, hogy Somogyvár község ered­ményei rövid időn bélül megjavul­janak. JELENTŐS KEDVEZMÉNYT KAPNAK AZ ÖNTÖZÉSES TERMELÉSSEL FOGLALKOZÓ TERMELŐK A minisztertanács az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése, vala­mint a helyi vizek kihasználásának fokozása érdekében új vízdíj-ren- deletet hozott, amely jelentős ked­vezményt nyújt a termelőknek. Nem kell vízdíjat fizetni a ter­melőnek abiban az esetiben, ha az öntözés céljára helyi vizeket hasz­nál. Ilyenek: a felfogott csapadék­víz, talajvíz (forrás, kút) és a kí- sebb-nagyoibb élővizek (természe­tes tavak és vízfolyások) vízkész­lete, amennyiben azt a termelők nem állami művek igénybevételé­vel használják fel. A minisztertanács jelentős mér­tékben csökkentette a kertgazda sági növények, szántóföldi kapá­sok, ipari és egyéb növényeik, va­lamint a másodnövények öntözése után járó vízdíjaikat, A rendelet érteiméiben az eddigi vízdíjért a rétek és legelőik öntözé­sére nagyobb vízmennyiséget kap­nak a termelők. Dolgozó parasztságunk minél szélesebb rétege folytasson öntözé­ses gazdálkodást, használja fel a helyi vizeket. Nemrégiben az iharosfeerényi Út­törő tsz tagsága ki seprűzte a sző-, vetkezet'ből Sörnyei Lajosnét, aki­nek férje a múlt rendszerben horthysta katonatiszt és nyilas volt, akii ártatlan embereket gyilkolta- tott le. Férje ezért el is nyerte megérdemelt büntetését. iSörnyeiniének, a dolgozó parasz­tok ellenségének sikerült a szövet­kezetbe könyvelői pozícióba befu­rakodni és a dolgozók között akna­munkát folytatni. Lazította a mun: kafegyelmet, arra igyekezett rá­venni a tagságot, hogy kevesebbet dolgozzanak a közösben. lazított a szövetkezet alapszabályzata ellen is. A pártszervezet és a tagság éber­sége folytán leleplezték és kiebru­dalták a szövetkezetből 'Sörnyeinét. Nem sok idő múlva a szövetke­zetből kizárt Sőrnyeiné a szövet­kezeti tagság Legnagyobb felhábo­rodására a földművesszövetkezet- ben tűnt fel mint könyvelő, ahol folytatta romboló munkáját. Bár a dolgozók a szövetkezeti ügyvezető­nek, de a járási MÉSZÖV-.neki is többször jelentették Sőrnyeiné mi" voltát és kérték eltávolítását, en­nek ellenére Sőrnyeiné még a mai napig is a föLdművesszövetkezetnéf van. Itt az ideje, hogy az illetékesek végre szakítsanak opportunista ma­gatartásukkal s végetvetve a szájtá- tiságnak, megtisztítsák a földraűr vesszövet keze tét az oda nem való ellenséges etemtől.

Next

/
Thumbnails
Contents