Somogyi Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-17 / 114. szám
Sorakozzunk egy emberként a Magyar Függetlenségi Népfront zászlaja alá A Kaposvári Textilművek dolgozói harcot indítanak lemaradásuk behozásáért „Mi ebben a községben a népfrontra szavazunk“4 Pártunk megyei lapja 1953 május 13-i számában újabb segítséget nyújtott üzemünknek azzal, hogy megbírálta munkánkat, feltárta azokat & hiányos« ág okait, amelyeknek sürgős kijavítása biztosítani tudja további fejlődésünket. Pártszervezetünk vezetősége, az üzemi szakszervezeti bizottság és a vállalatvezetés röpgyűTéseken megtárgyalta, az üzem öslszes dől gőz óival a „Somogyi Népláp“ bírálatát. Ezeken a röpgyülésefken «dolgo- zóiiník kifejezték ama kívánságukat, hogy a választási békehét versenylendületét, amelynek so- -án termelésá tervünket 101 szá- alékra teljesítettük, továbbfokoz- .uik és biztosítsuk a megfelelő műszaki felf ételieket, amelyeknek segítségével egész üzemünk május 18-tól 23-ig tartó héten békehetet tart. Vállaljuk, Hogy ezen a békehéten a műszaki feltételek biztosításával fokozzuk versenylendületünket és termelési tervünket 102 százalékban teljesítjük, hogy ezzel is -tör- essztink népgaz da s águnk na.k április havi adósságunkból. Célunk, hogy a választási versenyt továbbfokozzuk, II. negyedévi tervünket teljesítsük s ezzel adósságmentesen menjünk át a III. negyedévre. Ezúton hívjuk fel Somogy megye összes, április hónapban lemaradt üzemeit, csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz, hogy biztosítsák Somogy megye összes üzemei a II. negyedévi terv maradéktalan tejesítését. választási békeverseny sikeréért. Május 17-re, az országgyűlési választás tiszteletére tett felajánlásukat, 120 ezer tégla égetését május 12‘iig már 17 százalékká]! túlteljesítették. Május első dékádjában átlagosan 120 százalékra teljesítették normájukat. Kiváló munkát végzett még Li- pót Lajos brigádja, amely normáját 131 százalékra teljesítette. Ezzé® a teljesítménnyel ez a brigád is túlteljesítette május 17-re tett váll!, állását. Most feladatuk, hogy nyersgyártási tervüket is teljesítsék és a választás után töretlen lendülettel harcoljanak a magasabb eredményekért, a tervek teljesítéséért. szerüket átvette, s így már ő is 135 százalékos á til a g t el j e sí t'm én y t ért el. Az üzem kommunistái példamutató munkával harcoltak a választási békeverseny sikeréért- Mat ók Józsefné kaizeiinszárító 132 százalékos teljesíbményével a szárító üzemrsíz 100 százalékon aluli termelését 120 százalék fölé emelte. Nagy segítséget nyújtott eh- hez Kaponya Lajosmé 132, Rácz Pálné 109 és Haszonícs Győrgyné 109 százalékos teljesítményével. Jó munkájuk után méltón állnak a szavazóurnák elé. nyésztő állami gazdaságok igazgatósága is. A tejbeadási tervek tel* jesítése terén is jelentős az előrehaladás; a törzsállattenyésztő igazgatóság például harminckét százalékról hatvanhárom százalékra emelte a tejbeadás féléves tervének teljesítését és május 17 tiszteletére tett vállalását május 18-ra telj. síto.tte. TÁVIRATOK Jelentük a Megyei Pártbizottságnak... Új Élet tszcs Ráksi Félévi beadásunkat a választás sikeréért tojásból, tejből 100 százalékra, baromfiból 119 százalékra teljesítettük. A választások után még nagyobb eredményéként indítunk harcot minid a beadásban, mind a növényápolásban. Uj Élet tszcs tagsága, Ráksi. * * * Kutasi állami gazdaság A kutasi állami gazdaság tehenészei május 17-re tett vállalásukat becsülettel teljesítették. Varjas János az istiálllÓátllagat 3.7- ről' 8.1-re, Borbély Mária 4.2-ről’ 8.4re, Friss Mihály 3.7-rö!l 7.4re, Horváth Pál! 3.9-rőt 8.2-re, Tóth Sándorné 4.5-ről 9.6-ra emelték aiz istálló átlagot. Horváth János brigádvezető az istállóátlagot 3.8-röl 6.8-ra emelte. Kiss Júlia brigádvezető 2.5-ről 5.5- re emelte az óstállóátiüagot. Máté József, Máté Józsefné, Jáíkói Ferenc sertésgondozók 31.6 kg át’Jagsúlyt értek el a vállalt 25 kg-ial szembeni 50 darab növendéknél. Németh János 'és Kovács Imre 50 darab növendéknél 28.4 kg-ot ért ,el a vállalt 26 kg-ali szemben. Németh György és Puskás Kálmán 23 darab gőbötynél 1.27 kg os súly- gyarapodást lért el darabonként. Kutasi á lamí gazdaság üzemi párttitkára. * * * Csokonyavisontai gépállomás Mi, a csokonyavisontai gépállomás dolgozói örömmel) és büszkén jelentjük, hogy vállalásunk határidő előt.ti teljesítésével j,s szavazunk. Vállaltuk május 17-ig 24 darab osépílcig'ép kijavítását és ezt három nappal a határidő előtt becsülettel tléljesíteittük. Megfogadjuk, hogy ,a vállasztáisok után is harcos helytállás úrikká! segítjük a Magyar Függetlenségi Népfront munkáját. Csokonyavisontai gépállomás dolgozói, * * ÄBalalonfenyvesi állami gazdaság Fehér István és Szabó István zetorvezetőik ma reggelre 5.7 nor- máThcldda'l túlteljesítették éves tervüket. Ezzel a gazdaság hat sztálinyecvezetője és két zetórve- zetöje már 1953. éves tervén dolgozik. Farkas József kertészeti brigád* vezető, algronómus 30 kát. hold spenót tábláján elérte a hoídan- kéntd 40 mázsás átlagtermést és így a gazdaság termelési tervét 600 százalékra teljesíteti te. Balatonfenyvesi gépállomás dolgozói. A Nagyatádi Dohánybeváltó Vállalat Vállaltuk: május 17-re befejezzük második negyedéves tervünket, Vá lalásunkat a vállalt határ idő előtt, május 15 én 102-1 százalékra teljesítettük. Kiemelkedő teljesítményt értek el: Szenyéri Istvánná 145.2, Bodor Jánosné 144.9 és Takács Istvánná 142.1 százalékos teljesítményeik* kel. E kiemelkedő teljesítmények láttán megfogadjuk: a választá« után még tovább fokozzuk a szocialista munkaversenyt és még kiemelkedőbb teljesítmények eléréséért indítunk harcot. Megfogadjuk, hogy a választáson egyemberként szebb és boldogabb életünk megteremtőire, a béke és új ötéves tervünk programújának megvalósítóira, a nép* front jelöltjeire szavazunk. Nagyatádi Dohánybeváltó Vállalat dolgozói. Heteik óta szorgos munka, folyik Kisgy jallá n term el ő sz ö vieitk ez e t i községben. A vetés időbeni befejezésiével, a növényápollási munkák folyamatos, jó végzésével köszön tik a dolgozók május 17‘ét és nem maradtuk el! a félévi tojás- és ba- romfdbeadásban sem, A klisgyatlláni dolgozó parasztok tutílllálk, hegy szJaviaizótíédulájuk aranyalapja az időben elvégzett munka és >a jó beadás. Nem is maradtak szégyenben május 17-re, más jóljjieJJjeisítő községek ellőtt. A Bástya tszcs már 50 holdon. elvégezte a cukorrépa, saraboiását, a Dmitrov 'tszcs pedig 42 holdon fejezte be ugyanezt a munkát. Ba- romifiheadíását mindkét csoport túlteljesítette és tojásbeadá- suíkuaik is eleget tették félévre 100 százallékra. így most már a jobb munka tudatában készültek a Választ ások napját». 15-én, pénteken este az Állami Faluszínház két brigádja látogatta meg a kisgyaláni dolgozó p arasz- tokait és a választ ás óik kall kapcsolatos műsorszámokat adtaik elő. Ottt szorongott az egész falu a Faluszínház előadásán, azután elhatározták, hogy két táblát faragnak, amire szép nagy betűkkel1 ezt Mi, Iakócsai egyénileg dolgozó pa rasztek is hallgattuk Rákosi élvtárs beszédét, mégpedig többnyire otthonunkban, mert az ötéves terv során kaptunk vezetékes rádiót. Amikor eddigi országos eredményeinkről beszélt a mi szeretett vezérünk, eszünkbe jutott a mi községünk fejlődése. Egyre kisebb lesz a különbség a város és a falu között. A múltban csak ígérgették a vfflanyt Lakócsánalk ■is, de mem vezették be. Az ötéves tlarv során kigyulladt a mii falúnkban is a villany. A közlekedési eszközünk azelőtt csak két lábunk voífe, meg a szék ér. Nem támogatták a mii délszláv falunkat. Ezzel szemben a terv során bekapcsolták községünkéit az aufo- buszfoirgallombá. De ez csak kis része ,a mi megváltozott életünk,nielk. Miétík az ország, a nép a vezető ebben az országban, ez a feltétele A választási békeverseny május első dékádjában kiváló teljesítményeket hozott a Kaposvári Fonoda-építkezésen. A dolgozók nap mint na,p bebizonyították, hogy nemcsak a szavazócédulával, hanem kiváló teljesítményeikkel, is szavaznak. Az építkezés dolgozóinak átlagteljesítménye a múlt hónapi teljesítményhez viszonyítva fokozódott és az első 10 napban az átlagos normaxeljesítményük 118 százalék volt. A legjobb eredményt Simon Ferenc sztahanovista segédmunkás brigádja érte el. Vállai.tálk, hogy május 17-ig az étteremre a hi'l'l- pa,Hókat felhordják. Vá'llaOásúkat május 11-ir.e teljesítették és az első dekádban 156 százalékos teljesítményt értek el. a feliratot festik: „Mi ebben a községben a népfrontra szavazunk’'. Utána mindkét táblát felállítják a falu szélén, hogy ha valaki más községből KisgyaJánba jön, liáísisa., ennek a községnek minden lakója a népfrontra adja szaVclZlätcllL. A népnevelők felkeresték azokat a dolgozókat, akiknek rádiójuk van, hogy 17-én reggeli tegyék ki az ablakba. 32 rádiótól hangos^ ma aiz egész község. Az úttörők korán reggel a szavazóhelytség előtt mozgalmi dalokat éneikéinek, a szavazás ideje .alatt. A ki'sgyálánliiak korán be akarják fejeznii a szavazást, mind a íkét tszcs dolgozói csoportosan, zászlókkal, feliratokkal mennek szavazni, meg akarják előzni a fonalaikat. A szavazással azonban nem fejeződik be az ünnep Kisgyalániban. Estére örömtüzet gyújtanak, ahova meghívják az egész falú dolgozóit, öregeket, f italok at egyaránt, vidám énekszótól fesz hangos a község ma este. Utána a kuí tárházban az úttörőik műsoros estjével fejezik be a választások napiját, elsősorban annak, hogy mi szebben, jobban élünk ma, minit a múltban. Rákosi élvtárs beszélt arról, hagy több évre előre megszabja a rendelet ezentúl a beadási köte* Űeziettiséget. Mi örülünk nagyon ennek, legalább előre tudjuk, menynyiig kell' beadnunk. Azon leszünk, hogy minél többet termeljünk. Megtagadta figyélmünlket 'az is, hogy fa'llubellyen kötellező desz ,a 8 o'szitállyois á'Jtial'ámos iskola elvégzése. Nagy előrehaladási jelent ez, jó érzés, hogy így törődik államunk a falusi fiatalság nevelésével. Ezéirjt teszünk mi a mai n,apon liiliet 'Szavazatunkkal! fi,s a Magyar FüggeltOenséigi Népfront mellett. Fucskár Pál, Somogyvári György, Halász György, Lnkócsa. került. Vállalását a brigád május 9-én fejje,síbet'te, átlagos teljesítésük 150 százalék voll’t. A versenyben a harmadik helyet Szmol'ing Károly vasbetonszerelő brigádja érte el. Vállalását május 12-,re tel* jesítetlte és 146 százalékos átl'ág- ■télljeSítménylf ért el. E nemes verseny és eredmények mefllett azoniban hiányosságok is íapásztai’lhaitóik. Az építkezésen az első dekádban is mégy brigád 100 százalékon aluli teljesített, pedig az adottságok ezeknél a brigádoknál is megvannak. Az építkezés párt- szervezete, üzemi bizottsága és építésvezetősége tegyen meg mindent an,maik érdekében, hogy ezek a brigádok is teljesítsék normájukat és jó -murikájukkal járuljanak hozzá az építkezés eredményeihez. A Kőröshegyi Téglagyár dolgo- *ói a nyersgyártasi terv itiéljesít ésével április hónapban lemaradtak, mindössze 95 százalékra teljesítették. Ez a lemaradás május első dékádjában még tovább fokozódott és május 1—10-ig mindössze 93 százalékra teljesítették nyers* gyártási tervüket. Az égetési terv teljesítésénél azonban az áprilisi 114 százalékhoz viszonyítva május első dékádjában 6 százalékos javulás tapasztalható. Az égetési terv sikeres túlteljesítése nagymértékben annak köszönhető, hogy az égető brigád tagjai: Földi Lajosmé, Fermbach Sándorné és Földi Jánosné kiváló munkát végeznék és szűnni nem akaró lelkesedéssel harcolták a A Kaposvári Tejüzem dolgozói is nagy lelkesedéssel készültek a választásra A Kaposvári Tejüzem dolgozói Is lelkes munkaverseninyel készülték a választás napjára. Ezt bizonyítja az, hegy az üzem dolgozói, de különösen azok az ifjúmunkások, akik ma szavaznak először, kiváló teljesítményeket' érteik el. Az ifjúmunkások közül a legjobb eredményt Hampó Ferenc és Huber Ferenc érték el, akik az első dekádban átlagosan 140 százalékra 'teljesítették normájukéit. De kiváló teljesítményt ért éli Bene Sándor feíöritő is, aki a,z idősebb, tapasztaltabb munkatársai tanácsát megfogadtá, munka,módEgyre növekszik a tejhozam az állami gazdaságokban Az állami gazdaságok választási béke versen yenek egyik eredménye, hogy a gazdaságokban erős ütemben növekedik a tejhozam. A rizstermelő állami gazdaságok igazgatósága gazdaságai a legutóbbi tíznapos időszakban tíz százalékkal emelték az istállóátlagot és közell- jár ehhez az eredményhez az észak- •dunántúli, valamint a törzsállatteJ W'V- 1 r4öW5 ELŐTT MEGYÉNKBEN*^ • ^ 11 NORMÁL ÉS 2H- KESKENY\ I MOZI VOLT. JELENLEG 14N0RMÁL ás 105 KESKENVMÖZr’v * 15? TELEPÜLÉST LÁT EL MO« Jk' * 7^=: ZLELŐADASSAL . ^ A TERV IDEJE ALATT MOZIK , * * , J LÉTESÍTÉSÉRE . KORSZERŰ ► GÉPEKKEL VALÓ FELSZERE ★ M07 I ★ LÉSÉRE 4*200*000 FT- OT 1 1 FORDÍTOTTUNK. 1953tBAN ÚJABB 18 KÖZSÉG KAP KESKENYMOZÍT. A MÁSODIK ÖTÉVES TERVBEN MINDEN KÖZSÉGET ELLÁTUNK MOZIVAL!; 1 1945 ELŐTT MEGYÉNKBEN 1 EGYETLEN KULTÚROTTHON SEM VCLT- jelenleg 13^+ klaJu íülilllü kulturotthonünk VAN. Kill 11agg KULTUROTTHONOK EPITESÉ- RE5‘429*CX)0 FORINTOT, FORDÍTOTTUNK. EHHEZ MEG J 1‘160 000 FORINT ÉRTÉKŰ , ' TÁRSADALMI hl UN KÁVAL JA* ..... a ■ ti i „1 RULTAK HOZ ZA MEGYE N K »KULTUK* ;*.- dolgozoi., , tfiTTUftM ★ Az OTEVES TERV VÉG ERE W T I MŰIM 1S5 kultúrotthon lesz , • . .. , megyénkben. A MÁSODIK OTEVES TERV ELSŐ FELEBEN MINDEN KÖZSÉG KAP KULTUR0TTN0NT Róna Imre igazgató, Szabó József párttifkár. A Kőröshegyi Téglagyár dolgozói töretlen lendülettel harcoljanak tovább a tervek teljesítéséért Mi, lakócsaiak egységesen szavazunk a népfrontra — -------------------------------------------------------------------------------------------------------A z élenjárók segítgék a lemaradókat a fonodaépítkezésen A versenyben a második helyre Békéi Károly kőműves brigádja