Somogyi Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-21 / 93. szám
VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK/ tL, - ■ ■/•*» » - ■ m ■■ •f. -• ■ 'Jfrpi -V-'V A csurgói járás népnevelőinek munkájáról Május 1 tiszteletére április 30Jg iejezzük be a szántás vetés munkáját ^ Lakócsa község délszláv do'gozój 19 én választották meg jelöltjeiket a május 17 i országgyűlési választásokra A iémgyüjtőhónap hírei ft EAftGVftR DOlSOZÖk PARTdÉ£^ LAPJ A X. évfolyam, 93. szám. ARA 5ft FILLÉR Kedd, 1953, április 21. Népnevelő munkával a választási békeverseny győzelméért . Egész -dolgozó népünk, munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, értelmiségünk eddig soha nem lá': tott, hatalmas munkasikere'kkel ünnepelte hazánk felszabadulásának nyolcadik évfordulóját. Több szén, acél, vas, gyors és jó minőségben elvégzett vetés bizonyította, hogy népünk nem felejtette a múltat, hogy a több és job’b munkával hálálja vissza megváltozott,' szabad életét. Dolgozó népiünk tudja, l\ogy a termelés fokozásával, á jó termés előkészítésével meggyorsítja hazánk fejlődését. Pártszervezeteink elsőrendű kötelessége, hogy a felszabadulási hét eredményeit továbbfejlesszék, s a választási békeverseny során még ki magas lólbb eredmények elérésére serkentsék a dolgozókat, mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén. A dolgozók munkakedvét, lendületét a népnevelőkön keresztül kell fokozni. Nagymértékben a népnevelőktől függ, hogy munkásaink dolgozó parasztjaink a választási békeverseny során ' felülmúlják a felszabadulási hét -.eredményeit. Pártszervezeteink többsége meg-, értve a népneveiőmunka jelentőségét, megerősítette az egységes népnév előc s «port okát. § ze-r vezeti leg megszilárdította őket,*» az agitá- ciós tanfolyamok elvégzése után a népnevelők többsége felkészülve indult a választási harcba. Varga János elvtárs, Vízvár község függetlenített párttitkára, legutóbbi levelében ezt írta: ..Népnevelőink a községben példákon keresztül magyarázzák meg a dolgozóknak, miért jvell minden munkát határidőre elvégezni/' Kétségtelen, hogy pártszervezeteink értek el komoly eredményeket a felvilágosító munka terén, azonban a népnevelőmunkát mégsem, lehet kielégítőnek mondani. Népnevelőink egy része nem látogatja rendszeresen a hozzá beosztott családokat és dolgozókat. Még mindig nem értük el megyénk ben, hogy a népnév-élőmunka harcosabb. koákrétabb. a jövőt is megvilágító legyen. Eredmény, hogy az egységes nép Sievelőcsoportok tagjai a legtöbb helyen feldolgozták községük fejlődését. Adatokat, érveket kutattak fel, melyekkel bemutatják a megváltozott életet. Vannak olyan nép nevelők is, akik igen helyesen, .nemcsak községük, üzemük megváltozott képét mutatják ■* hé példákon, számokon keresztül a dolgozóknak, hanem már előre megismerkedtek á hózzájuk beosztott, családok életével, múltjával és jelenév: l" és saját példájukon keresztül világítják meg a múlt és jelen közti különbséget. ’A népnevelőknek azonban úgy kell beszélniük a múlt nyomoráról és a megváltozott,' szabad életről, hogy a felvilágosító munka eredménye a termelés emelkedésén mutatkozzon meg. A népnevelőknek meg kell értetniük minden becsületes dolgozóval, hogy május -17.-én nemcsak a szavazócédulákkal kell az urnák elé járulni, hanem mindenekelőtt a tervek teljesítésével, túlteljesítésével, a mezőgazdasági munkák gyors ütemben való elvégzésével*. A becsületes munka, a választási békeverseny sikere;. ez a szavazócédula aranyalapja. Éppen ezért választási- agitációnknak mindenekelőtt termelési agitációnak kell lennie. Népnevelőink érjék el. hogy minden becsületes dolgozó kivegye részét a választási békever sé-nyből, hogy mindenki a saját munkahelyén, — az üzemi munkás üzemében, a traktorosok, a dolgozó parasztok a földeken, a pedagógus az iskolában — érjen el kimagasló eredményeket. Népnevelőinknek rer ívül sok központi és. helyi kia >y. füzet áll rendelkezésére, amelyeknek feli í asz n A1 ásáva 1 eredményesebbé, színvonalasabbá tudják tenni agitá- ciójukat. Komoly hiányosság'a2011" ban, hogy még néhány pártszervezetben a pártvezetőség nem adta a népnevelők kezébe ezeket a kiadványokat, hetekig őrzik a pártszervezet helyiségében, ahelyett, hogy kiadnák tanulmányozás végett a népnevelőknek. Megyénk népnevelői számára ugyanúgy, mint az ország valamennyi népnevelője számára hatalmas fegyvert jelent a választási harcban a Magyar . Függetlenségi Népfront választási felhívása. Népnevelőink újra és újra .tanulmányozzák e felhívást' és vigyék ki a dolgozók széles tömeg, i közé. A népfront felhívása nemcsak az elmúlt. évek hatalmas eredményeit, az eddig elért sikereket mutatja meg. hanem megmutatja második ötéves tervünk nagyszerű perspektíváját is. - Nagy segítséget jelent a népfront választási felhívása népnevelőink felvilágosító munkájában, mert útmutatást ad számukra ahhoz, hogy milyen célok elérésére .kell mozgósítaniuk a választási munka során. Nem lelhet szebb feladnia népnevelőinknek ezekben a hetekben, napokban, mint népszerűsíteni a dolgozók- között ezt a felhívást, ennek szellemében mozgósítani minden területen a dolgozókat újabb munkasikerek elérésére, békénk és biztonságunk védelmére. A népnevelők é? a helyi népfront- bizottságok tagjai legyenek az elsők abban, hogy elvigyék a Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívását minden családhoz, minden hivatalba, minden munkagép és traktor mellé, ki a mezőre, mindenüvé, ahol csa-k a választási bé -keverseny nagy csatája folyik. Az elmúlt napok tapasztalatai megmutatták már, hogy megyénk dolgozói is mindenütt örömmel és jogos büszkeséggel fogadták ezt a felhívást. Benne látják a pártunk vezetésével megtett hatalmas utat, a harcokban elért nagyszerű eredményeket, És benne látják azt a hatalmas fejlődést, az ipar, a mező- gazdaság, a kultúra területén, amit második ötéves tervünk feltár élőt tünk. Népnevelőink munkája csak úgy lesz igazán eredményes, ha a múlt és.jelen megvilágítása mellett, beszélnek a jövőről is. Például Csór József elvtárs péterhidai 5 -holdas dolgozó paraszt, népnevelő, nem- c-ak arról beszél a • hozzá beosz tott dolgozóknak, hogy községük eddig mit kapqtt a tervtől, hanem azt is elmondja, hogy még ebben az évben új bekötőutat kap a község, ezenkívül 25 ezer forintos beruházással kultúr házat és szövetkezeti boltot. De ugyanakkor azt is elmondja, hogy államunk, pártunk mit kíván mindezért cseréibe a péterhidai dolgozóktól: gyors és becsületes munkát a földeken és a beadás teljesítését. Népnevelőinknek tehát elsőrendű feladata, hogy a népfront választási felhívásának szellemében mozgósítsanak mindpn választót még becsületesebb •munkára, fokozottabb helytállásra, példamutatásra és harcra a uülsq és belső ellenség ellen egyaránt. Úgy végezzék népne velőink munkájukat, hogy .május 17-én minden dolgozó ügyünk győzelmébe vetett szilárd 'hittel adja szavazatát a Magyar Függetlenségi Népfrontra. Pártvezetőségeink pedig még több figyelemmel segítsék a népnevelők munkáját, a népnevelő^rtekez- letek rendszeres megtartásán keresztül adjanak számukra állandó útmutatásokat, egyben számoltassák be őket az eddig végzett munka tapasztalatairól,. segítsék elő a népnevelő munka megjavítását. A Vasöntöde dolgozói kiemelkedő eredményeket érnek el a választási békeversenyben A felszabadulási hét versenyéhez hasonlóan nap mint nap születnek a szebbnél szebb eredmények. A felszabadulási hét kiváló dolgozói ezúttal is -munkájukkal bizonyítják be, hogy reájuk mindenkor, lehet számítani, mert- szerszámukat a béke, az, építés szolgálatába állítják. Magyar Sándor neve ismert az egész megyében. Eredményeit á fel szabadulási héten sok dolgozó- kísérte figyelemmé* Ezután is‘ jó munkájával járul hózzá a választási békeverseny eredményeihez. Április 18-án, szombaton teljesítménye 250 százalék volt. A munkaverseny egyre fokozódik közte és munkatársai között, mivel eredménye egyre több dolgozót ösztönöz a jobb és szebb teljesítményekre, Kiss József esztergályos erős versenytársa Magyar Sándornak Ki's József 18-i teljesítményé 200 százalék volt. Mindkettőjük eredménye a,agy- -ban hozzájárul ahlhoz, hogy az esztergályosok valamennyien nagy sikereket érjenek el a választási be keverseny folyamán. ' Kétszeri József gyalus napi teljesítménye Ü54 százalék volt. Az öntőknél Verdesi László ért el kivá ló eredményt 200 százalékával. Spannenberger József öntő 135 százalékot teljesített. A választási békeversenybeln harcoljanak továbbra is- a magasabb eredlmények-ért. Szervezésijén, ssiimkafegy elem ben is élenjár a Simon-brigád A Fonoda-építkezés dolgozói a választási békeverseny alatt fokozzák munkájúkat és- a fel- szabadulási hét tapasztalatait felhasználva, nagyobb eredmények elé résére törekednek. Hétfőn, április 20-án újabb győzelmet értek el a termelés vonaléin. Simon Ferenc segédmunkás-brigádja 150 százalékos teljesítést ’érttel. Szervezésben és a munkafegyelemben is az élenjárnak. A Vörös Csillag asztalosbrigád 141 százalékos átlagos napi teljesítménnyé! narcot ‘á választási, be- keverseny sikeréért. Puha Imre állványozó-brigádja ezután sem akar a versenyben lemaradni, hanem a munkák jobb megszervezésével harcol-az első hely elnyeréséért. Vucsek András és Tóth Ferenc segédmunkásbrigádja munkájával bebizonyítja,, hogy a felszabadulási héten elért eredményeit a választási békeversenyben is .megtartja, sőt. túlteljesíti. Mindkét brigád1 hétfőn, április 20-án 125 százalékot teljesített. A Fonoda-építkezés dolgozói harcoljanak továbbra* is lelkesen á vállalások teljesítéséért és második negyedéves tervük időelőtti befejezéséért, A második negyedév sikeréért harcolnak a Tejüzem dolgozói A Kaposvári Tejüzem- 1. sz-. telepének dolgozói továbbra is fokozzák eredményeiket, hogy a választás-i béke versenyben jó. teljesít ménvt érjenek el és ezzel is elősegítsék a második negyedéves tér vük sikeres teljesítését. Az első n-gyedév laza munkáját akarják most jóvá tenni. ■Az 1. ez. telep kiváló dolgozója; Hadinger Katalin, 19-én 152 szá zaiékot ért el. Szorosan felzárkózik m.-llette Puber Ferenc és Horváth I Józ-sef Mindkettőjüknek 14T százalékos teljesítménye volt* április 19-éu. Szorgalmas és becsületes munkáról tanúskodik LadiszAai Ró zsa 134 százalékos .eredménye. Mátok Anna 112 százalékával harcol a vá'cisztás-i békeverseny sikeréért. P rés - Sándor 120 százalékával segíti élőbbre az üzem munkáját. Kocsis István és Matók Józsefire 111 százalékos teljesítménye ugyancsak jó eredmény. Akikre büszkék vagyunk A fonyódi járásban a mező,gáz da-sági munkák teljesítésében -éten jár BALATONLELLE község, ahol Pretó Mihály tanácselnök és Tqth Gábor mezőgazdasági előadó jó -munkája nyomán- az árpa és zab vetési tervet: 100 százalékra, a burgony a vetést 101 százalékra,. a: napraforgó vet ást 100 Százalékra és a kukorica-vetést 61.7 százalékra te Íj esi tették. Az eredmények -elérésében nagy szerepe van a-z állandó bizottságok jó munkájának, az -aktív-ahá-ltózat kialakításának és nem utolsósorban a Látrány községgel folyó pá- ros versenynek. Jó munkát végzett még a fonyó dí-járás PAMUK községében Retries Ferenc -tanácselnök, akinek n-agy része van -abban1, hogy -a község árpa- és .zabvetési tervét 128.5 • százalékra, e burgonyavetését 97.6 százalékfa, a napraforgóvetásét 100 százalékra és a kükoricav-etését 61 -százalékra teljesítette. Ugyancsak a járás élenjáró községei közé tartozik TÁSKA község,, aho] Proity Márton 'tanácselnök jó munkája következtében a község árpa és zabvetés-ét 133 százalékra, b-urgo tiyayiétásét- 72.7 százalékra, napraforgó vetését 97.1 százalékra és kukorica vetését 83.7 százalékra végezte el eddig.- A ta'bi járásban SZOROSAD község, halad jól a -tavaszi mező gazdasági munkákban,. A község Horváth László tanácselnök aktív munkája- nyomán árpa. é-s zabve tési tervét "137 százalékra, burgonya-vetését 150 százalékra, napra forgóvetésát 128 százalékra telje sítette. A cukorrépa vetését szint-én befejezte. A tanácselnök a termelőszövetkezetek munkáját a helyszínen .segíti- elő, ugyanakkor az egyéni dolgozók‘munkáját is figyelemmel kísérj. Jó munkát végez TÖRÖKKOPPÁNYBAN Györki Feren-c tanácselnök. Munkájának eredménye, hogy a község, árpa és zab vetéstervét 102.4 százalékra., napraforgóvetését 102 százalékra. -burgonyaV-etését 75 százalékra teljesítette és szépen halad a kukorica vetésterv teljesítésében is. A községben „az állandó bizottságok Jól működnek, p a tanács dolgozóinak a kapc-s-o- :ata a dolgozó parasztsággal. Vasárnap is szántottak- veíeltek megyénkben A Magyar Függetlenségi Népfront felhívására egyre több dolgozó paraszt áll csatasorba a tavaszi mezőgazdasági munkák és a2 állam jrá-nti kötelezettség maradók- íakin teIje sít és'ére. ÖREGLAK község dolgozó parasztjai megfogadták, hogy Ihatáridő előtt befejezik a, burgonyái éls a kukorica vetését. Derekasan neki is látták a munkának: vasárnap estig ősz- szes burgonyájukat elvetették és a kukoric-aivetést is 90 százalékban befejezték. Akik előbb végeztek a vetéssel, segítették a, lemaradókat. Az eddig -hanyagul dolgozók is igyekeztek javítani -eredményeiken. Ágoston János például, aki eddig -csak a szégyen-táblán szerepeit, vasáma-p -összes burgonya- és kulkorica-veté-sát elvégezte, így* az élenjárók k'ö'zé került. BÜSSÜBEN április 19-én 14 g-az-da’közös- munkával elvégezte a-z elhagyott föl-' dek felszántá-sát. Több gazda hozzálátott a Ikukoricavetés -befejezéséhez. Büssü nemcsak a szántás- veltésiben, hanem a begyűjtésben is példát m-nt-af ai megye többi községének- Vasárnap 1280 darab tojást adtak be. —• így akarjuk kiérdemelni, hogy május 17-én, emelt fővel állhassunk a szavazóurna előtt — jegyzi meg Ma-tesz Pál- VB- e-in-ök. A NAGYBAJOMI / gazdák is- szorgalmas-an dolgoztak vasárnap. Elvetettek 40 hold kukoricát, 30 hold •burgonyát. A bur- go.nyavetésnéi nagy -gondot fordítottak a vetőmag-szaporításra: a nagyobb gumókat keftéhasftják, vigyázva a-rrai, -hölgy mindkét oldalon a csíra épségben - maradjon. .Napraforígóvetőm-agjúík önhibáinkon- kiviül -ké-sv-e érkezett. Hogy a i«ag mielőbb földbe -kerüljön, vasárnap elvetettek- 32 ho-ldaf, a fnég visszamaradt vetésit hétfőn délig- befejezték. A határ szemléknél faijait fel szäntatlan terüil-efibő-l 20 holdat megmunkáltak. 20.107 forintot takarítottak meg egy hónap alatt A 73/4, Építőipari Vállalat doh, gozói az anya-gtakarékosság terén március 15-től április 15-ig kima' gasló eredményt értek el. A Gazdamozgalom keretében, a hulladék" anyagok felhasználásúval és- beé-pí" tésével 20.107 forintot takarítottak meg. Dolgozzanak továbbra is az a nyagt akarékqsság kiszéles ítéséve 1. hogy a következő hónapban is hasonló sikereket érjenek el. Akik miatt szégyenkezünk SOMOGYTUR községben a tanácselnök a feladatokat.n-e-m ismerteti-a doligbz-ó parasztsággal. így történt meg -az, hogy a község az . ár-pa- és zabvetés teljesítésében ezideig csak 36 százalékot ért él és erősen le van maradva az egyéb -növények vetésében is. A -tanácselnök, nem harcol a kulákok ellen, sőt -személyes kapcsolatot tart'fenn velük. Még súlyosabb a- helyzet HENCSE • községben, a,hői ,a tanácselnök a kulákok befolyása alá került,, ami" nek az lett következménye, hogy az árpa. és zabvetés-terv-et a köz ■ség csa-k 13 .százalékban, a burgonyát csak 10, a napraforgót pedig csak ,11 százalékra vetette el.