Somogyi Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-19 / 92. szám
Vasárnap, 1953 április 19, SOMOGYI NÉPLAP 7 Képviselőj elölő-gy ülés a 73/4. sz. Építőipari Vállalatnál A Kaposvári 73/4, sz. Építőipari Vállalat dolgozói 19-én este választották meg képviselőjelöltjei' két a május 17-én tartandó választásokra. Focik Jenő elvtárs, a párt szervezet titkára megnyitójában arról beszélt, milyen nagy esemény a dolgozók életében, hogy maguk jelölhetik képviselőiket. Beszélt a múlt választásairól, amikor a dolgozóknak; nem volt beleszólásuk, kik képviseljék őket a parki mentben. Elmondta, hogy a kapitalista országúikban ma is milyen csalással folynak le a választások. Nálunk pedig — mondotta — államunk vezetői minden fontos kérdésben a néphez fordulnak, meighalfgatjak a munkások, parasztok, értelmiségiek javaslatát, véleményét. Ezuitiá-n javasolta ,-j jel öl őgyűl és részvevőinek, hogy első jelöltjüknek fogadták el pártunk, egész dol’jgozó népünk szeretett vezérét, Rákosi «äv- íánsat. Szűnni nem akaró taps kísérte Fock elvtárs javaslatát, a dolgozók hatalmas lelkesedéssel1 fogadták ed első (jelöltjüknek Rákosj Mátyás é!ytársat. Ezután Takács József elvtárs javasolta a gyűlés részvevőinek, hogy második jelöltnek Osváth Károly mérnököt fogadják el a képvi- seiőjelölő-listára. Elmondta, 'hogy Osváth Károly 1928-ban született, az egyetem elvégzése után a Kaposvári Magasépítő Vállalathoz került, mint építésvezető, szor,g;r lommal és jó minőséggel! végezte el munkáját. Jó munkájját bizonyítja az is, hogy az ő vezetése alatt iájiődött legtöbb sztahanovista a vállalatnál. A gyűlésen elsőnek Lamping Ottó szólalt fel. Azokról a hatalmas e r edmiényakrc 1 beszélt,, melyeket az 1949-cs választások óta, ,a,z ötéves terv során elértünk. Csizmás Sándorné felszólalásában ,a nőit választójjcigávall foglalkozott. Elmondta: a múltban ia inők nem sza. va,zihsjtta)k, a férfiakkal váló egyenjogúságról álmodni sem mertek. Csuraj István lelüvtárs hangsúlyozta, amit a párt, a kormány a dolgozóknak ígért, azt mindig válóra s váltotta. Gaáí József elvtárs a választási békeverseny jelentősé vei foglalkozott. Valamennyien elmondták, milyen öröm számukra, hm*” Osvátih elvtársait is jelölhették kép viselő tjüknek. Osváth Károly ezután megköszönte a gyűléis részvevőimelk a bizalmat és ígéretet tett, hogy munkáiét ezután is a dolgozók érdekében, becsülettel végzi el. Majd Fock eivtiárs zároszavat után a je- lölcgyűlés véget ért. Fgy emberként szavasunk a Magyar Függetlenségi Népfrontra a három és az ötéves terv után SiEgy hónap választ el bennünket attól a naptól, amikor a magyar nép szavazatával ismét hitet tesz pártunk é* kormányunk mellett. Én a simoneáti Dózsa tszcs-'ben dolgozom. Társaimmal együtt nagyra értékeljük pártunk és szeretett vezérünk. Rákosi Mátyás elvjtárs nagy alkotó munkáját. Tudjuk érték Ini azt, amit 'bölcs vezetésével értünk el s amit a magyar dolgozó népért tett. Megfogadjuk, hogy egy emberként szavazunk a Magyar Függetlenségi Népfrontra, mert mindig önzetlen támogatást kapunk pártunktól és kormányunktól és nekünk is érdekünk, hogy tovább virágozzon a mi szép hazánk. Most, a szavazás előtt többször gondolunk arra, hogy milyen más mongát. Itt a dolgozó népnek, a Mándli uraság volt cselédeinek 98 százaléka új családi házban lakik. Minden családi házban szól a rádió. Ilyen boldog életünk soha nem volt. Én szeretném, ha megyeszerte a tszes-k. egyéni dolgozó parasztok, gépállomások, állami gazdaságok dolgozói visszagondolnának a múltra, összehasonlítanák a jelenünkkel. Felhívok minden becsületes dolgozót, hogy velem együtt május 17-én a Magyar Függetlenségi Népfrontra szavazzon. Cseh Vendel Dózsa tszcs. Nagybajom dolgozó parasztjai tanácsülésen tettek fogadalmat a begyűjtési terv teljesítésére Nagybajom község tanácsterme zsúfolásig megtelt a legutóbbi tanácsülésen. A tanácstagokon kívül számos dolgozó paraszt és paraszt- asszony jött el. hogy meghallgassa a tanács beszámolóját. A tanács gondoskodott arról, hogy ezt a tanácsülést jól előkészítse, mert igen fontos kérdések szerepeltok napirenden. A begyűjtés, a tavaszi munka és a május 17-i választásokra való felkészülés. A tanács beszámolóját Szabó János elnökhelyettes tartotta meg. Beszámolójában ismertette a felszabadulási hét eredményeit, elmondotta, hogy Nagyibajom község dolgozó parasztjai a felszabadulási hét alatt jó eredményeket értek el és ezért u. rádión, keresztül nótával! köszöntötték őket. — Ez azt- igazolja, hogy pártunk figyelemmel kíséri munkánkat és jó munkánk után a jutalom sem marad eh Szabó elvtárs beszámolójában felvetette, hogy Nagybajom község dolgozó parasztsága még igen sokkal tartozik népi államunknak. Tojás.-, baromfibeadási kötelezettségüket még nem teljesítették teljesen, pedig számos példa igazolja, hogy minden lehetőség megvan rá. Egyes dolgozó parasztok azonban megfeledkeznek arról,, hogy községük mit kapott az államtól, megfeledkeznek a felszabadulás előtti nyomorúságos életükről. Szinte természetesnek veszik. hogy ma Nagybajomban gépállomás van, mely segíti1 a dolgozó parasztokat a magasabb termés- eredményért vívott harcban, hogy ma a dolgozó anyákat 20 ágyas bölcsőde segíti gyermekeik nevelésében. hogy a háborúban megrongálódott. 475 ház újjáépült és 140 új lakóház épült — mondotta Szabó elvtárs. — A választásokon szavazatunkkal, jó munkánkkal, kötelezettségünk teljesítésével tegyünk hitet pártunk népi demokráciánk mellett. A beszámoló után egymást követően álltak fel a tanácstagok és tették meg ünnepélyesen fogadalmukat. Elsők közt a díszelnökségben helyet foglaló Tóth Bordás Isl- vánné állt fel ás vállalta, hogy május l - re háromnegyedévi beadási kötelezettségét leélj'esíti. iBencsik József szintén vállalta, hogy háromnegyedévi tojás-, baromfi-beadását teljesíti. Mat ók Jánosné vállalta, hogy a választások napjára egészévi tej’, baromfibeadá- sát„teljesíti. Konc István. Horváth János, Hódi Mária. Zalka János, Horváth József, Horváth György, Csöbör István, Cebei János, Tar Imre dolgozó parasztok valamer:y nyien vállalták, hogy háromnegyed- évi beadási tervüket május 1-re teljesítik. Nagybajom község dolgozó parasztjai ezen a tanácsülésen megfogadták. hogy a felszabadulási hét lendületét tovább fokozva készülnek a választásokra, hívtn teljesítik állam iránti kötelezettségüket. A határszemle bizottságok segítik tanácsaink munkáját Megyénk területén az utóbbi napokban fokozottabb lendülettel láttak munkához a határszemle bizottságok.'A legutóbbi jelentés alapján a megyei, járási tanáé* kiküldötteiből és a községi tanácsok megbi- zottaiból alakult bizottságok 573.900 holdat ellenőriztek ie és ebből 24.992 hóidat találtak meg- műveletlenül és elvetetlenüt. A meg" műveletlehiil talált földterületek elvetésére. a bizottságok elnökei felhívták a helyi tanácsok figyelmét •és a földek tulajdonosait, illetve megművelőit kötelezték .a földek megművelésére és -a Vetésre. A bizottságok megyénk területén 193 községben fejezték be a határszemléket, 60 községben pedig befejezéshez közeledik. Egyes községi tanácsok, mint a lengyeltóti, gyékényest, .si-monfai. helytelenül hajtották végre a ha.- társzemlÉ-ket, mert nem várták meg a kijelölt bizottsági elnökök megérkezését. Iranern a községi tanácselnökök maguk mellé vettek egy- egy mezőőrt és a határszemléket bizottsági elnökök nélkül folytatták le. Az ilyen eljárásiból származó adatokat a Megyei Tanács mező- gazdasági osztályának • földbirtokrendező csoportja 'nem fogadhatta el, s ezekben a községekben az előzőleg beütemezett tervek szerint a bizottságokat újra meg kellett alakítani és a határszemléket ismételten végrehajtani. Hibát követtek el a bizottságok Gálost a és Csákány községben. A bizottsági elnökök ebben a két községben nem oldották meg kellőképpen a rájuk váró feladatokat munkájuk nem tükrözte a valóságot, a beküldött adatok helytelenek voltak. Ezért e két községben a határszemléket meg kellett ismételni. A Megyei Tanács végrehajtó bizottsága a mulasztást ©.követő bizottsági elnökök ellen a fegyelmi eljárást megindítja. Megyénkben a legtöbb megmű- veletlen és vetetlen területet a határszemle bizottságok a 'nagyatádi járásban találták, ahol az április 16-ig leellenőrzött 43.300 hold területből 5373 hold meg műveletben és elvitelien. Ezekből a számadatokból is világosan kitűnik, hogy a nagyatádi járás miért van olyan súlyosan elmaradva megyénk többi járása mögött a vetésterv teljesítésével. A nagyatádi járás lemaradásával szemben a fonyódi járásban, ahol a tanácsok következetesen harcoltak a minisztertanács tavaszi munkákról szóló határozatának végrehajtásáért, ahol a községek dolgozó parasztjai becsületbeli ügyüknek tekintették azt. hogy minden talpalatnyi földei megműveljenek és hasznosítsanak, ott az eredmény sem maradt el. A határ* szemlék folyamán április 16-ig 38 ezer hold földterületet ellenőriztek a bizottságok és eddig mindössze 370 hold földterületet találtak megmű véletlenül, Hasonló a helyzet a siófoki és a tahi járásban is. A határszemléket megyénk minden területén április 20-ra be keli fejezni. Községi tanácsainknak, pártszervezeteinknek és földművesszövetkezeteinknek mindent meg kell tenniök annak érdekében, hogy a minisztertanácsi határozat alapján minden megművelésre váró földterületet a vetéstervüknek megfelelően vessenek el, hogy megyerikben talpalatnyi föld se maradjon megműveletienül és elvetetlenül. Ehhez a harchoz megyénk gépállomásai is adjanak segítséget. A porrogiak okultak a múlt év hibáiból dolgozni, a kirnt hagyott földön A por,regi Vörös Csillag terme ! üsző ve the z efb en is nagy a készülődés a választások napjára, A kalászosok vetése mellett már befejezés felé 'közeledik a kukorica, burgonya vetése is. Soha ilyen lelkesedés nem volt a mi termei ősz öve; tke zetü n kben, mint éppen ezekben a napokban -- mondija Horváth elvtárs, >a tsz elnöke. A községben éppen most fejezték be a határszemlé't, Kálmán élvtárs, a tanács elnöke megelégedetten mondja el a határszemle tapasztalatait: - Jó munikát végzett a tanács, de az egész község is. Igaz, hogy a község dolgozó parasztjainak nagynésze a tsz ben van és így együttes erőivel sokkal gyorsabban megy a munka. Nem ment mindig így ,a munka a szövetkezetben sém — mondja Horváth elvtárs.. — Tavaly még igen sok bajunk éoilt, a tagok nagy- része több földet hagyott kint, mint az alapszabály megengedte, de jómagam sem tartottam be az álep- szabályt, az apám földjét,, mintegy 6 holdat kint hagytam, pedig egy családba tartozunk, így 'a legnagyobb munkáik idején, amikor a szövetkezet földijén kellett volna dolgoztunk. — A tsz vezetősége és a járási tanács figyelmeztetett bennünket, de úgy gondoltuk, hogy ez nem jelent hátrányt a szövetkezeti munkában. Én magam is, mint tsz iel- nök makacsul ragaszkodtam a kint hagyott földhöz. A következménye az /étit,, hogy a tsz-vezetőség feltette a kérdést: egyénileg vagy a szövetkezetben akarok dolgozni? Még ekkor sem láttam, milyen helytelen ez a kétlakiság. Együk napon azt mondták, hogy menjek haza dolgozni a 6 hold földre. —■ Nem kellett hosszú idő,, nagyon megbántam, szidtam saját ma gamut, s alig vártam,, hogy újból beléphessék a sző veit,kezeibe. Alapos iskola volt ez számomra, de úgy érzem, hogy ezalatt meg is ed zedtem. Okultak az én esetemből, a saját makacskodásukból a többek is, mert bizony az év végén a szövetkezetből is keveset kaptam, a kint hagyott földem sem termett annyit, hogy biztosítsa a gondtalan életet. Közel sem jutott annyi jövedelem, mint a szövetkehagyotit kint tölblb földeit a megengedettnél. Nem is volt fennakadás a munkában. A porrogi Vörös Csúi- liai* ma a járás élenjáró szövetkezetei közé tartozik. 40 hold árpát, 30 hold lent kereszt sorosan v értették el. A tervbevett 120 hold kukoricából' 40 holdat négyzetesen vetnék el. A csoportban két növénytermesztő brigád van, egy egy brigádnak 500 kh. földje van. Amint megkezdődött a tavaszi munka, a két brigád versenyre hív“ ta ki egymást. A versenyben Rozs ókj Imre brigádja került az élre, mely a kalászosok vetését a ha_ fáridő előtt hét nappal fejezte be. A porrogi 'termelőszövetkezetben különösen ti női dolgozók tűnlek ki jó munkájukkal], számosán közülük (túlszárnyalták teijesáímé - nyükkeil a férfiakat is. Pl. Horváth Ferenené már edd1 g 208 munkaegységet szerzett. Lakatos István 143, Dömötör Rózsi 146 munkaegységet szerzett. A Vörös Csillag tsz tagjai ezekben a napokban még nagyobb W-. Élesedéssel végzik munkájukat, ment tudják, hogy a választás sikerének legfontosabb feltétele a pontos teljesítése,. zet jól dolgozó tagjainak;. — Ezen a tavaszon a múlt év hi- báibóÜi okulva már egy tag sem tervek Négyzetes vetéssel emeljük a kukorica terméshozamát A kukorica egyke a legfontosabb növényünknek. Terméshoza, mától nagyban függ ál'lahtenyész- téisi tervünk, ezen belül hízlalási tervünk teljesítése. Bőséges termést csak akkor várhatunk, ha a legszélesebb területen alkalmazzuk a Szovjetunió lélenjáró mezőgazdaságának indítunk is már kipróbált és jól 'bevált agrotechnikai eljárásait. Az ,elmúlt évben számtalan példáját láttuk annak, hegy ugyanolyan minőségű ta,I;a|;on, egyforma viszonyok és időjárás melléit az új agrotechnikai eljárás alkalmazása nagyobb terméshozamot eredményezett. Ha a kukoricát ősszel trágyázott, mélyei alá szárit ott, tavasszal koráin, elsimít ózott és közvetlenül vetés erőit kultivátorral gyommen tesíísitlt és megfelelő mértékben ta- zf flott talajba vetjük, akikor már megvetjük a -jó termés alapját. Ha emellett a kukoricát .négyzetesen vetjük, annak terméshozamát igen nagy mértékben emeljük. A négyzetes vetés nagyon sok előnnyel jár. Vetőmagmegtakarítást érünk el, a növények eigyllbrma te- nyészberületet kapnak, a gyökérzet egyenletes fejlődése mellett ti víz és tápanyagok felvétele tőké jeles. A föld feletti szár is kedvezőbben fejlődik, mert miniden irányból egyforma mennyiségben kapja a napfényt ás ti bőt. A vihar nem dönti meg és a nyári nagyobb bőségnek is 'könnyebben: ellenáll. A négyzetes vetés lehetővé teszi a keresztben hosszában való frigates vagy gépi erejű kapálást, ami komoly munkaerőm eltakarítást jelent. A két irányban való növényápolás igen kedvező hatással van a talaj morzsalé kos szerkezetének fenntartására, és nagyban megköny- nyíti a tökéletes gyomirtást. A ráksi Uj Élet termelőszövetkezetnél a fejlett módszerek al kalmazáisával a termiéskiülörtbség élesen megmutatkozott, mert a négyzeteden vetett kukorica 27 mázsát, a sorban vetett csak 15 mázsát adott kát. holdanként. Áltálában a többi tsz-elkben is 6—10 mázsává! nagyobb termés volt a négyzetesen vetett kukoricából. Négyzetes vetésnél a sor- ,éls fő- távolságot a fajtának megfelelőien állapí'tjj'uk meg. Általában a, korai vagy középkorai alacsony növésű fajtáknál elegendő 60x60 cm-es, a nagytestű késői fajtánál 70x70 ernes vagy 80x80 cm-es távolság, de :ó táperőiben lévő talajokon vethetjük 90x90 cm es kötésbe is két szálas művelés mellett. Vetésnél használjuk fel a jól bevált és ticlkélle'tesem működő négyzetes vetogépeket, ennek hiányában házilag készített és lóval vontatott sorjeHölovel vonalazzuk meg a terúkitiét. A sor- és jnő vény távolság meghatározásánál a termelő- szövetkezetek é.s a gépállomások szoros együttműködésben járjanak ell, hogy biztosítva legyen a sor- és tőtávölsáig öisiszlhangja a sorfcözi kapálást végző gépek (kulti.vá'tor, ekekapa) murik as,zülléssé,gé vei. Kié zii vetésnél a munkát nagyban meg lehet gyorsítani kézi ültetőgép segítségével. Ha ez nem áll rendelkezésünkre, akikor kis könnyű kapává] (legcélszerűbb az úgynevezett cukorrépa egyelő kapa) végezzük el a vetést. Bgy-ieígy feszeikbe 2 - 3 szemet tegyünk, ennél többet csak abban az esetben, ha a táblán drótféreg vagy pajor kártételétől tartunk. A kapával történő ültetés esetéin vigyázzunk arra, hogy a magot ne egy csomóiba hegyük, hanem a fészek egész területére. Vigyázzunk arra is, hogy a mélység egyforma Legyen, ment ellenkező esetbein a tengeri kelése nagyon egyenetlen lesz, hosszú időre kitolódik, s ez megnehezíti a növényápolást. Legmegfelelőbb vetési mélység 10 cm, az erőisen kötött 'találjon, melynek felső rétege kevésbbé szárad ki, tehetjük sekélyebbre, 6 -8 cm mélyre. A kukorica terméshozamát nagyban fokozhatjuk a fáséektrágyázással, ami különösen eredményes akkor,, ha kaf. holdanként 50 mázsa istá'l'lótrágyát 70 kg szuperfoszfáttal összekeverünk és ebből' égy marikra valót teszünk a fészekbe olyan formában, hogy a kapavágássá1!. készített fészekbe rakjuk a fészek|trágyát, majd kevés Ifiö'ld Tájid zásával elvetjük a szükséges 2 3 szem kukor i c avetömagoé. Tér m efő'Sz öv e t kéz ete ink túínyo- mó többsége a műit év tapasztalatai alapján a kukoricát négyzetesen vetik el, de az egyénileg dol'- gozóknak is javasoljuk. Bajcsy Ede megyei főagronómus. ,