Somogyi Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-19 / 92. szám
Vasárnap, 1953 április 19. SOMOGYI NÉPLAP 9 HAZÁNK AZ ÖTEVES TERV EREDMÉNYÉNEK TÜKRÉBEN Az inotai kooperáció építkezése az ötéves terv egyik technikai csodája A gyárépületek közül a legtöbb harminc és hatvan tonnás előgyártott vasbetonrészekből készült. Az épületelemeket földre fektetve gyártották-, ezzel nem kevesebb, mint havi százezer forint értékű zsaluzóanyagot takarítottak meg. A hatalmas épületelemeket ,,bikáikénak nevezett óriási emelőkkel helyezték be a kívánt helyre. Ilyen és hasonló módszerekkel egy esztendővel rövidítették meg az építkezés határidejét. Ez már a szocialista építkezés módszere. A kooperáció három együttműködő üzemből áll: a már energiát termelő November 7 Erőműiből, a lignitet szolgáltató, újonnan épített bányáikból és az ugyancsak most épült aluminiumkolhóműből. Az inotai-November 7 Erőmű iesz az ötéves terv egyik legnagyobb energiaszolgáltató berendezése. Az áramot nem valami drága külföldi széniből, hanem az Ino-ta mellett fekvő Várpalota bányáinak kis fűtőértékű lignitjéből nyerjük. A telep képié lenyűgöző, óriási1, kivilágított épület,, mögötte égbe- nyuló gyárkém ágiy, füst helyett enyhe pára száll belőle, a pernyét szűrőberendezések fogják fel. Az épület, üvegfalai mögött hat-nyolc emelet magasságú kazánok dolgoznak. Távolabb 60 méter magas, felfordított pohárhoz hasonló vasbeton hűtőtornyok, amelyeknek 'belső részében szüntelenül patakzik a víz. Az út mellett nagyfeszültségű szabadtéri kapcsolóberendezés, alumi- niumhuzalok hálózata, különös alakú transzformátorok. Hátul hatalmas vízlágyító felszerelés, amely megóvja a kazánok csöveit a kale- rakód ástál. Aki néhány év múlva az egykori Ino'ta községet keresi a térképen, — nem találja meg. A kooperációval egyidejűleg új város keletkezik: Várpalota, Pét és Inota lakótelepeinek egybeépítésével. Az új városban kultúrházak, sportpályák, uszodák létesülnek. Korszerű autóbusz- és később trolibuszjárat -köti majd ösz- sze az újonnan született iparváros egyes részeit. így élnek a dolgozók a tőkés országokban A képen az Inotai No ventber 7 Erőmű látható. A Nagyatádi Kézimunkafonalgyár Megyénk minden egyes üzeme. Így a Nagyatádi Kézimunkafonai- gyár is sokat fejlődött az ötéves ter-v ideje alatt. A felszabadulás előtt a munkás- osztály állandó réme volt a munka- nélküliség. Az ötéves terv örökre megszüntette a munkanélküliséget. 1952-ben- a Fonalgyárban 1941-hez viszonyítva 67.7 százalékkal emelkedett a munkáslétszám. A szovjet tapasztalatok nyomán kifejlődött szocialista munkaverseny nagymértékben hozzájárult az ivemben ahhoz, hogy dolgozóink állandóan növekvő gazdasági és kulturális igényeit mind nagyobb mértékben kielégítse. 1952-ben több mint 300 tonna fonallal termeltek többet, mint 1941-ben, Nagymérvű az emelkedés az egyes fonalak felőál- lítása terén is. 1941-hez viszonyítva 1952-iben a-varrófonal termelés 172 százalékkal, a kézimunkafonal termelés 136.4 százalékkal, az össztermelés 209.5 százalékkal emelkedett. A dolgozók az egészséges munkahelyen kívül számtalan , szociális juttatásban részesültek. A. felszabadulás óta üzemikonyhát, sportpályát kaptak népi államunktól. A múltban az üzemi dolgozók -gyermekei nem is gondolhattak továbbtanulásra. Ma ezen a téren is más a helyzet, A Nagyatádi Fonalgyár sok dolgozójának gyermeke tanul tovább -középiskolákon, egyetemeken. Három dolgozó gyermeke néphadseregünk tisztje. Megváltozott boldog életünket jó munkával, a termelés további -fokozásával hálálják meg pártunknak. Soha nem látott lelkesedéssel harcoltak a felszabadulási hét sikeréért es közülük sokan kimagasló eredményt értek el Április 4 után töretlen lendülettel fejlesztették tovább a munkaversenyt a május 17-i választás -sikeréért. A kép• az ipari varrócérnát kiszerelő gépet ábrázolja. A gépen dolgozó mimkásnö Knizsek Teréz, aki a felszabadulási hét alatt 126.9 százalékos átlagteljesítményt ért el. Megy* rénk legjobb állai-fenyészfő termelőszövetkezete Megyénk termelőszövetkezeteinek nagyrésze felismerte az állattenyésztés hatalmas jövedelmezősé- géty'Ma már számos olyan termelőszövetkezetünk van, melynél a jövedelem nagyrészét az állatállomány adja. Pártunk és kormányzatunk is minden támogatást megad termelőszövetkezeteinknek a nagyüzemi állattenyésztés megteremté-.4 képen az express hizlalásra beállított borkshirei süldők egy része gondozókkal. séhez. Ott, ahol a vezetők, a tagság jól gyümölcsözhetik ezt. meg is van az eredmény. Megyénkben, de országosan is ismert ma már a barcsi járási kastélyosdombói Felszabadulás tsz. állattenyésztése. Ez a termelőszövetkezet 1950 tavaszán alakult meg. Állatállománya úgyszólván semmi sem volt. A tsz vezetősége és tagsága megértette az állattenyésztés fejlesztéséről hozott kormányhatározatot és elhatározták, hogy a tsz állattenyésztési tervét jelentősen túlteljesítik. Az ötéves terv negyedik esztendejében megyénk legjobb állattenyésztő termelőszövetkezete a kasté- lyosdombój Felszabadulás. Kiváló sertéstenyészete már az elmúlt évben egymillió hatszázezer forin-t jövedelmet hozottba tsz-nek. Jelenleg 1027 sertése van, ebből 69 anyakoca, 5 kan, 578 hizó, 92 süldő és szopósmalac. Munkanélküliség Japánban Japánban jelenleg mintegy 10 millió a- teljes és részleges munkanélküliek száma. Ha ehhez hozzászámítjuk családjukat is-, kitűnik, hogy ,a lakosságnak csaknem egy- h armadát sújtja munkanélküliség. Tolki-o 17 munkatő-zs-déjére minden reggel a munkanélküliek száz. és százezrei özönlenek. A munkanélküliek hatalmas tüntetésieket szerveznek. Végeláthatatlan oszlopokban vonulnak fel az utcákon, együtt azokkal, akik részt vettek az országos -békefcongr ess zuso n. Ezek a milliók, a japán munkanélküliek milliói — a ,japán munkásosztály szerves részeként — az egész néppel együtt minden nap magasabbra e-meljik a szabadságért és az ország nemzeti függ-etllens-égéért vívott harc zászlaját. A pakisztáni miniszterelnök országa súlyos élelmezési helyzetéről A Londoni rádió jelentése szerint Nazim-ud-din pakisztáni miniszterelnök sajtóértekezletet tartott, amelyen részletekeit közök az ország súlyos élelmezési helyzetiéről. Nazimuddin kijelentette: ,,A jelenlegi viszonyok között Pakisztánnak évente legalább másfél millió tonna gabonát kell importálnia, hogy elháríthassa a nagyfokú ínséget“. Infláció és válság Malájföldön A „Tribune” című ausztráliai lap szingapúri tudósításában beszámol a maiiájfö'ldi gazdasági élet fokozódó nehézségeiről, a pusztító inflációról. „A hivatalos statisztika szerint — írja a lap — Maiáj- föídön a forgalomban lévő 'bank- jegymennyiség már a múlt év júniusában több mint kétszeresen haladta túl a négy és fél1 évvei ezelőttit“. A cikkíró rámutat, hogy Templer brit főbiztos becslése szerint a költségvetési hiány ebiben az évben eléri a 97 millió maláj dollárt. A gyarmati kormány, hogy betömhesse a réseket, súlyos adósságok ba keveredik. A kormány az adók hatalmas arányú növelésével igyekszik rendbehozni a pénzügyi helyzetet. Szingapúrban, Malakkában és Szelangorban még a házszámtáblák után is adót szednek. MalájlöM gazdaságii züllése a szabadságharcosok ellen viselt, óriási kiadásokkal járó szennyes ■háború egyenes következménye. A monopóliumok a fejlődés gátjai Csaknem ötven év óta folynak a tárgyalások az Egyesült Államok és Kanada közt egy vizíerőmű építéséről. A Szenitlőrinc-Myaoi medrének kiszélesítéséről és mélyítéséről, valamint a Welland és a Sault St. Mary csatorna újjáépítéséről. E munkálatok elvégzése igen fontos lenne mind a kanadai, mind az amerikai nép számára. A monopóliumoknak azonban nem érdekük, hogy a Szentl'őrinc- folyón elvégezzék ezit a munkát. A gabonakereskedők aggódnak, hogy az olcsó vjziúton az Egyesült Államokba őzönliik majd a kanadai gabona; a kőszénbányászat és az ásványolajipar monopolistái félnek az olcsó villliamosenergiia versenyétől; a vasúti társaságok makacsul harcolnak a konkurráló viziszáillí- tás ejlien, s így tovább. Az Egyesült Államok és Kanada monopóliumai elgáncsolták a Szentíőrinc-fo'lyón építendő vizi- művek tervét. Ez a tény szemléltetően bizonyítja: a kapitalizmus viszonyai közt legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik az, hogy a természet erőit az ember szolgáliatiá- ba állítsák. Amerihai választás Delon Anderson cikke nyomán Az augusztusi nap forrón tűzött a kis texasi Stockton városkára. A parkban már napokkal ezelőtt emelvényt ácsoltak össze, a fákra pedig hatalmas hangszórókat he_ lyeztek. A dobogó mögött csillogó gépkocsi áll, arra is hangszórót és egy hatalmas táblát szereltek. A tábla a kocsi utasának nevét és ittartózkodásának célját hirdeti': „Hores K. Ball, a kormányzói szék jelöltje”. Az emelvényen a Nagy Van,^ az ismert bűvész igyekszik mennél jobban magáravonni a járókelők figyelmét. Frázisokkal nem lehet tömeget összecsődíteni, ezért a kormányzójelölt választási beszédei előtt ez a bűvész csalogatja közel mutatványaival a járókelőket. ' A Nagy Van házi®yutakat, játékkártyákat, sely emlős ndőket, végül pedig a' jelenlevők nagy megrökönyödésére egy csőre töltött pßitolyt húz e'ő a legközelebb állók füléiből. A pofaszakállas bűvész még javában kápráztatja a hallgatóságot, amikor a dobogón már megjelenik Hores K. Ball és a mikrofonhoz lép. Négyszögletes, zsíros arcáról csak úgy árad a jólét, bármennyire is akarja ezt egyszerű ruházatával takargatni. A kormányzójelölt most széles mozdulattal eltolja magától a mikrofont és éles hangon kijelenti, hogy semmi szüksége sincs ilyen technikai cselfogásra, hogy régi barátaival beszéljen. — Hiszen itt születtem én is Texas államban, igen szegény család gyermekeként! — sóhajt fel a köpcös uraság. — A meghatottságtól alig tudok beszélni,' hogy végre itt lehetek Stocktonban és úgy érzem, hogy ismét otthon vagyok. Ahogy itt körülnézek, a legkedvesebb, hozzám legközelebb álló emberek arcát látom. Hores K. Ball megtörölgeti tar fejét, többrétű tokáját, majd elégedetten körültekintve folytatja beszédét. — Már látom Stockton város jövőjét! Kiharcolom, hogy itt nagyszerű útakat építsenek. Az útak mentén mély árok biztosítja majd a tavaszi vadvizek zavartalan elvezetését. Stockton város így közvetlenül bekapcsolódhat az ország vérkeringésébe, rohamosan emelkednek majd a jószág és a mezőgazdasági termékek árai. Mindeddig miért is nélkülöztétek a jó utakat és ^ mindazt, ami ezzel jár? Miért, kérdezitek és joggal. Azért, mert Austinban, a texasi kormányzó székhelyén korrupció és; pazarlás uralkodott Minden szavazat, amit rám adtok le, azt jelenti, hogy véget akartok vetni ennek a tarthatatlan állapotnak, azt jelenti, hogy _ fel akarjátok virágozhatni Texas államot. Mit akar ezzel szemben Tornado Timpson, az ellenpárt jelöltje? ... teszi fel hirtelen a kérdést és hatásvadászó szünetet tart. — Én gyűlölöm a monopolistákat, én gyűlölöm a trösztöket, jobban minit az ördög a tömjénfüstöt. — Nagyszerű! Bravó, Ball. Remekül beszélsz! — hangzik fel a felkiáltás innen-onnan. — Én. kedves választóim — folytatja Hores K. Ball a sikertől felvillanyozva — gyűlölöm a választási komód iákat is. Irtózom az ellenjelölt személyének ócsárlásától is. Tornado Timipscn azt állítja rólam, hogy engem a trösztök és a monopolisták támogatnak. Aljas hazúg- ság! A trösztök urai éppen ellenkezőleg, Tornado Timpson megválasztását támogatják, ezét a báránybőrbe bújt farkasét. Kérdezzétek csak meg majd! tőle holnap, amikor beszédet tart nálatok, ö persze tagadni fog, de ne higyjetek neki, mert aljas képmutató! ... Másnap, ugyanebben az időben az emelvény körül gitáros cowboyok és lenge öltözetű mandolines lányok igyekeztek, hogy összecsődítsék a választókat. Aztán hirtelen szólásra emelkedett Tornado Timpson. Dühtől tajtékző szájjal szidta a trösztöket és természetesen Hores K. Ballt is ...