Somogyi Néplap, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-14 / 62. szám

Szombat, 1953. már c us 14. SOMOGYI NÉPLAP 3 Visszaérkezett Budapestre a Sztálin elvtárs temetésén résztvett magyar küldöttség • A Sztálin elvtáns temetésén a Magyar Dolgozók Pártja, a Mi­nisztertanács és az Elnöki Tanács képviseletében részt vett küldött­ség tagjai: Rákosi Mátyás elv- társ, a Minlisztiertanács elnöke1, Dolbi István elvtárs, az Elnöki Ta­nács elnölke, Házi Áripád elvtárs, a Min'szt>ertanács elnökhelyettese és Földvári Rudolf elvtárs, a Ma­gyar Dolgozók Pártja 'budapesti pártbizottságának titkára, pénte­ken délután visszaérkeztek Buda­pestre. j A küldöttség fogadására a feri- j hegyi repülőtéren megjelentek: Ge,rő Ernő, Farkas Mihály, Révai ! József, Nagy Imre, Hidas István Kiss Károly, Zsofinyecz Mihály Jelvtársaik, valamint a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetőségé­inek és a Minisztertanácsnak több más tagja. Jelen volt a küldöttség fcigadásán J. D. Kíszeíjov, a Szov­jetunió magyarországi nagykövete, Huan Cen, a Kínai Népköztársaság budapesti nagyikövete, valamint a íckbi baráti állam budapesti dip­lomáciai képviseleteinek vezetői. • • Összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Ta-j március hó 17-én, kedden délelőtt nácsa az országgyűlést 1953, évi li órára összehívja. Az 1953. évi Kosfmíh-díjak kiosztása A Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa által ez évben ado­mányozott Kossuth-dájjak ünnepé­lyes kiosztása március 15-én, va­sárnap délelőtt 10 órakor lesz az országház kupolacsarnokában. ! A dijakat Dobi István elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke adja át a kdöntetett 1 dolgozóknak, a tudomány, a mű­vészet és irodalom, valamint a szocialista építőmunlka' terén el- I ért kimagasló eredményeikért. Március 15-én országszerte ünnepi naaysyűlés°k lesznek Március 15-én a magyar ifjúság I Il ikor Budapesten a Múzeum- országszerte ünnepi nagygyűlése- , kertben ünnepi nagygyűlést tart3 ken emlékezik meg az 18481 as sza­badságharc évfordulójáról. Ezen a napon a minisztertanács és a DISZ Központi Vezetősége emlékünnepséget rendez. A Ma­gyar Dolgozók Pártja, a kormány, a néphadsereg, a DISZ és a többi töimegszervezetelk képviselői dél­előtt 9 órakor megkoszorúzzák Petőfi szobrát- Ezt követően fél nak, melynek szónoka Gosztonyi János, a DISZ Központi Vezető­ségének titkára lesz. Valamennyi megyeszékhelyen if­júsági nagygyűléseket rendeznek a DISZ megyei bizottságai. Kiskőrö­sön, Petőfi szülőfaluiéiban az ün­nepség szónoka Petrák Lajos, a DISZ Központi Vezetőségének tit­kára lesz. FELVÉTELT VIZSGÁK MŰVÉSZETI A Színház- és Fi mművésaeti Fő­iskola az 19“?—54-es tanévre a kö­vetkező főtar -zakókra hirdet felvé­telt: 1. Rendező főt an szak: színészt -és oper'ettszireszet. 2. Rendező főtamszak; a színházi rendezés. ■ 3. Dramaturg kritikus főtamszak; «dramaturgia, kritika. 4. Fi m főtanazak; deklimen tum- fümrendezés és operatőri művészet. 5. Tánc főtanszak: színházi tánc­A SZÍNHÁZ- ÉS FILM- FŐfSKOLÁN rendezés, inéptánc-koreográfia, tánc. ■ pedagógia. Azok a munkás, dolgozó paraszt és értelmiségi fiatalok, akik e pá­lyák közül bármelyikre tehetséget, éreznek magukban. f-lvételi .kére! műket rövid életrajzzal együtt mi­előbb küldjék be a Színház- és Film művészeti Főiskola igazgatóságá­hoz (Budapest, VIII. Vas-u. 2/c.). A jelentkezéseket május 15-én zár­ják le. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülése Marx Károly Italéiának 70. évfordulója alkalmából FELHÍVÁS A TSZ-EKBEN ÉS KULTÚROTTHONOKB4N MUKODO MEZŐGAZDASÁGI SZaKKÖIÍVEZE I ŐK RÉSZÉRE A Micsurin Agrártudományi Egyesület felkéri a fenti mezőigaz­dasági 'zakkörök vezetőit hogy a munkájukhoz szükséges szakmai propaganda anyag eljuttatása céljá­ból bérmentesített l vekzőlapc® je­lentkezzenek az egyesijét központ­jánál (Budapest, V. Reáltanoda-ut­ca 13—15 sz.). Az ellenőrzőlapon feltüntetendő a szakkörvezető ne ve, címe, foglalkozása, munkahelye, az általa vezetett szakkör, illetve szakkör he’ye és témaköre. A jelentkezést 8 napon belül kér­jük címünkre beküldeni. Micsurin Agrártudományi Egyesület. Csallóközünk a répáspusztai tszcs DISZ-fiotaljainck felívásához A rénáspur-ztai Első 5 éves terv tszcs DlSZ-fiataljai a megye összes tszcs DISZ-szervezetétaz felhívást intéztek, melyhez mi is csatlako­zunk. Válaláiunk az alábbi: 1. DISZ mungaceapatokát ala­kítunk és ezen belül felosztjuk a területet egyénekre és munkaver­senyt szerv zü.nk a csapatok között. 2. Tíznaponként értékeljük a ver­seny eredményét és a jól teljesítő­ket a Békeharc Hírei táblán nén- szerűsítjük, a lemaradóikat ösztö­nözzük, segítjük. 3. Vállaljuk, hogy a férfiak 300, a nők 200 munkaegységet teljesíte­lek. 4. A minőségi munka emelésére egész éven át nagy gondot fordí­tunk. 5. Munkáinkban felhasználjuk pártunk, kormányzatunk útmutatá­sát. ígérjük, hogy vállalásunkat tel­jesíteni fogjuk. Tudjuk, hogy nekünk j.cbb és többterméise! kell harco’ni a szo­cializmus építéséért. Mi he'yesnek látjuk a répáspusztai fiatalok fel­hívását és c atlakozásra hívjuk a megye tsz-einek DISZ fiataljait. KudP-ri Károly DISZ-fci tkár. Marx Károly, a tudományos szo­cializmus megalapítója halálának 70. évfordulója alkalmából a Ma­gyar Tudományos Akadémia pénte­ken délután ünnepi ülést tartott az Akadémia dísztermében. Megjelent az ülésen Kiss Károly, a miniszter- tanács elnökb lyettese, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizott­ságának tagja, Erdey-Gruz Tibor felsőoktatási miniszteri, Rusznyák István Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, va­lamint a magyar tudományos élet számos más kiváló képviselője. Részt vettek az ünnepi ülésen a Szovjetunió, a Kínai Népköztár­saság és a többi baráti állam bu­dapesti diplomáciai képviselői. Az ünniepi ülést Fogarasi Béla, Kossuth-díjas akadémikus nyitotta meg. Megnyitó szavai után Gyarmati Anikó színművésznő Majakovszkij „Vlagyimir Iljics Lenin” című ver­sének egyik részletét adta elő. Ez után Molnár E.rik Kcssuth-díja* akadémikus tartott előadásit ,,Marx. a nemzetközi munkásmozgalom ve­zére” címmel. Mód Aladár beszéde után Foga- rasi Béla akadémikus 'zárszavával ért véget a Magyar Tudo.mányot Akadémia ünnepi ülése. A marxizmus hatalmas életereje Hetven éwsl ezelőtt, 1883 már­cius 14-én halt meg Marx Károly, a tudományos kommunizmus meg­alapítója, a lángeszű gondolkodó, a világproletariátus nagy vezére és tanítója. Mar* Károly és hűséges harcos­társa. Engels Frigyes megteremtet­te a dialektikus materializmust. Ezt alkalmazta Marx Károly ,a társa­dalom történetének tanulmányozá­sában és így hozta létre a törté; nelmi materializmust, a társadalmi fejlődés és az osztályharcok törvé­nyeiről szóló tudományt. A marxizmus megnyitotta az utat a társadalmi fejlődé?' törvényeinek tudományos megismerés.1 felé. Meg­teremtette a lehetőséget, hogy a társadalom legforradalmibb osztá­lya, a proletariátus, a történelem tudatos alkotójává váljék. A tudományos kommunizmus alapjait Marx és Engels elő­ször a ,,Kommunista kiáltvány­ban” fektette la 18i8-ban, Marx és Engels ebben a műben összekötötte a forradalmi elméletet a forradalmi gyakorlattal. Az elmúlt évszázad egész törté­nete a tudományos kommunizmus nagy igazságát és életerejét bizo­nyítja. Az új történelmi korszak, az im­perializmus és a proletárforradal­mak kora viszonyai között V. I. Lenin és J. V. Sztálin az opportu­nistákká] vívott harcban megőrizte és a proletariátus osztáiyhareainak új körülményeihez alkalmazva to­vábbfejlesztette a marxizmust. Az imperializmus beható tudo­mányos elemzése alapján V. I. Le­nin megteremtette'a szocialista for­radalom új elméletét, azt a tanítást hogy a szocializmus győzelme elő­ször néhány, vagy egv országban is lehetséges. J. V. Sztálin továbbfej­lesztette a szocializmus forradalmi íimini elmét tét és bebizonyította, hogy a Szovjetunióban fel lehet építeni a kommunizmust akkor is, ha a kapitalista környezet még fennáll. A marxizmus-kninizmus hatal­mas diadala volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A Szovjetunióban végbement hatalmas változások minden népnek megmutatták, hogy a kapitalizmus ideje végére jár is hogy ma minden út a kommu­nizmushoz vezet_ A Szovjetunió világtörténelmi je­lentőségű győzelme a fasiszta Né­metország és az imperialista Japán felett megmentette az emberiséget a fasiszta leigázástól. Lehetővé tet­te, hogy egész sor ország népe ke­zébe vegye sorsa irányítását és népi demokratikus rendszert teremtsen, amely betö’ti a proletárdiktatúra funkcióit és biztosítja a szocializ­mus eredménye,? építését. A második világháború következ­tében gyökeresen megváltozott a nemzetközi helyzet. Nyolcszázmillió lakost számlálnak már azok az or­szágok. amelyek kiszakadtak az im­perializmus láncából. Létrejött a béke, a demokrácia és a szocializmus hatalmas tábora, amelynek élén a nagy Szovjetunió áll. A gyarmati és függő országok népeinek a nemzeti felszabadító harcban elért .számos sikere is a szocialista forradalom marxi-leniri­sztálini elméletének diadalát jelenti. Nincs ma már olyan erő, amely megölithatná a népek felszabadít* harcának győze’mes előretörését. A tőkés országokban a marxiz- mus-leninizmus tanait hív n követi kommunista, pártok vezetik a népek harcát a háborús gyújtogatok ©He* a békéért és a demokráciáért, or­száguk szabadságának és nemzeti szuverén itásána k m:?gvédelmezésé- ért. Az egész haladó emberiség he­lyesli és támogatja a Szovjetunió és a népi dvmskratikus országok békeszerető politikáját, amelynek célja a népek békéjének és bizton­ságának mi gvédése, a nemzetek gyümölcsöző együttműködése. A szovjet nép a Kommunist* Párt vezetésével ma a kommunista társadalom felépítésének nagyszerű programmját valósítja meg. Ezt a programme! J. V. Sztálin, a rnarx- izmus-ilcniniamus nagy .tudósa vá­zolta fel. J. V. Sztálin lángeszű műve, „A szocializmus közgazdasági problé­mái a Szovjetunióban” és J. Y. Sztálinnak a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XIX. kongresszusa* elmondott beszéde a forradalmi el­mélet ragyogó fényével világítja meg a szovjet .nép útját a kommu­nizmus felé, az egész dolgozó em­beriség útját a szabadság és boldog­ság felé. Marx, Engels, Lenin és Sztálin tXrfítása, a kommunizmus tanítása ma úgy áll minden ország nép* előtt, mint a világot megváltoztató és a természetet lei gázó, a dolgo­zóknak jóllétet és boldog életet biz­tosító hatalmas erő ifjúságunk KÉSZÜL MÁRCIUS 15 re Városunk ifjúsága nagy lelkese- imúló hála és szeretet virágait a eléssel készül az 1848-as magyar | szovjet katonák sírján, szabadságharc évfordulójának j A 'koszorúzási ünnpeség után méltó megünneplésére. Ma este zárt sorokban vonulnak a Városi fél 7 órákor tanulóifjúságunk fák- j Színházé a, ahol Szabó Gyula kö- fyás felvonulással adózik a sza- z ép iskolai tanár, az Irodalomtör- badsktf.'-arc hó’sei emlékének téneti T-’-saság megyei vezetője Az ifjúság először a szabadság- tart előadást, parki hősi emlékműhöz vonul, j Az ünnepi előadást kultúrműsor hogy elhelyezze a solha el nem . zárja be, l Számolja fel a Az országos értékelés szerint me­gyénkben még mindig nagy az el maradás a tavaséi mezőgazdasági munkákban. Szégyenteljes icz az elmaradás, különösen tanácsainkra nézve, melyek elsősorban felelősek a vetés ’ mielőbbi elvégzéséért, a mi ni szter tanács határozatának betar­tásáért. Felelősek a párt, a mun kásosztály előtt, az egész dolgozó nép előtt-. Járási és közrégi taná­csaink egy része úgylátszik még mindig nem érezte át ennek a rrnd- kívül fontos munkának jelentősé- gét. Ezt bizonyítja az is, hegy szá­mos község ,még most sem végezte el az egyik legfontosabb munkát, a tavaszi búza vetését. Az ország kenyeréről van szó és megyénkben különösem sok a pótolni való az or- -7ág kenyerének biztosítása érdeké­ben. A múlt évben i.s adósak marad, tunk, az ősszel nem telj:' sí. tét tűk a kenyérgabona vetéstervet. Egyes járási éa községi tanácsok felkészületlenül, tervszerűt lenül fog­tak hozzá a tavaszi munkához. Szá­mos járási tanácsnál még mindig tapasztalható a nehézségektől való meghátraás. Különösen a tanácsok mezőgazdasági osztályának .mun­kájában van komoly fogyatékcr.ság. Munkájukat tervszerűtenség, laza­ság, a terme1és! eredményükért va­ló felelősségérzet hiánya jellemzi. Ezek a hibák a marcali járási tanács, de különösen mezőgazda­sári csztá’ya munkájában megta­lálhatók. A marcali járás a tavaszi munkák megkezdésétől mindig az utósők között haladt a járások köz­ti versenyben. A legutóbbi értékelés szerint az árpavetést 13 százalékra végezték el és még 731 holdon kell tavaszi búzát vetni. Kü öhöa n súlyos az e’maradás a szántásnál, a zabvetés­nél. Nem fordított ke'iő figyelmet a járási tanács az agrotechnikai e'járá ok alkalmazására, nem halad kellő ütemben a trágyázás, pedig már be kellett volna fejezni. a tavaszi munkák halogatását marcali járási tanács R a A tavaszi munkákban mutatkozó elmaradás nem valami véletlen a marcali járásban. A járási tanács legutóbbi Vb. ülésén a mezőgazda- sági munkákról szóló tnszjSmoló nem adott világos képet a járásban folyó tavaszi munkákról. Még ar. ról sem tud a tanács, hol van el­maradás. Az ilyen tájékozatlanság igen nagy mértékben megnehezíti a járási tanács munkáját és nem tud időben intézkedni, segítséget adni. Naponta kellene ellenőrizni a jelen­tések számadatait és ott. ahol le­maradás van, azonnal hatékony in­tézkedéseket tenni. A marcali já­rási tanácsnál felületes az ellenőr­zés, sőt nem egy esetben fordult elő, hogy a kiküldött előadó egész nap a kályha mellett ült a tanácsházban. Ez a felelőtlenség a tanács több elő­adójánál tapasztalható, azonban a felelősiségrevcnásit csupán a napi­díj megvonásával intézik el. A járási tanács tilnöke, Papp elv- társ nem vonja felelősségre aiz osz­tályvezetőket egy-egy határozat végre nem hajtásáért. A járási ta­nácsnak ez a magatartása érezteti hatását a községi tanácsoknál is. Számos községi tanács, a három hét óta tartó kedvező időjárás ellenére, még mindig halogatja a tavaszi munkát. Vél? községben pH. 100 hold árpa-vetéstervből eddig mind- ö-sze 2 holdat, a 165 hold zabból eddig 27 holdat vet ttek el. Több községben hasonló elmaradás van, ami mutatja, hogy a járási tanáé* e'lenőrzései nem kielógítőek és nem alka'mazza a szigorú felelősségrevo- nást a párt- és kormányhatározat megsértőivel szemben. A marcali járási tanács a szán­tás-vetési munkák sikeres e'végzése érdekében számolja fel munkájának hiányosságait, a határozatok végre­hajtásában ji fentkező opportuniz­must. Felelősségre kell venni azo­kat, akik késlekednek, a lemaradást szépítgcitik, vagv éppen hamis je­lentésekkel akarják félrevezetni a felsőbb szerveket. Meg kell köve­telni, hogy a tanács a törvény teT jios szigorával sújtson le azokra a kulákokra, akik földjükön nem vég­zik el időben a tavauzi munkákat. A járási tanács munkájának meg­javításához adjon segítséget a párt- bizott ág is. Március 19—22 között lesz az Ötéves Tervkölc»ön hatodik sorsolása Március 19—22 között Budapes­ten, a Zeneművészeti Főiskolán ke­rül sor hatodízben az ötéves torv- kölcsön húzására. A következő nye­remények kerülnek sorsolásra: egy darab százezer forintos főnyere­mény, tizenkét darab 50.000 forin­tos nyeremény, 25 darab 25.000 fo­rintos nyeremény, 64 darab 10.000 forintos nyeremény, 190 darab 5 ezer forintos nyeremény, 4300 da­rab ezer forintos nyeremény. 9400 darab 500 forintos nyeremény, 62.608 darab 300 forintos nyi re­mény. A 100 ezer forintos főnye­reményt 22-én, vasárnap sorsolják ki. A ny.reménysorsolá fía! egy- időben törlesztéees sorsolás is lesz, mind a nyeremény, mind a kamato­zó kötvényekből. Az öszes nyere­mények száma 76.600 darab, ösz- szege 30.7 millió forint. Törlesz­tésre körülbelül 315.900 darab köt­vény .kerül, 61.1 millió forint ér­tékben. A március 19-én kezdődő sorsolá­son újabb 30.6 millió forint nyv- reményt, törlesztésre pedig 60.1, összesen közel 91 millió forint ér­tékű kötvényt sorsolnak lei.

Next

/
Thumbnails
Contents