Somogyi Néplap, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-08 / 33. szám

m. a / Szocialista kultúrával a békéért Január 11-te és február 8 a k'ö- eött „Szocialista kultúrával a bé­káért" kultúrhónap volt megyénk károm határmenti járásában, a csurgói, barcsi és a nagyatádi já­rásiban. A .kuitúrhóniap célja az volt, hogy a három, járásban eiő- rfetgít'se a párt- és tömegszerveze- ‘ tjek munkájának megjavítását, a miagyar és a nemzetiségi dolgozó­kat a szocialista kultúrával a Szov­jetunió iránti fokozottabb szere1' tetre nevelje. Még jolblban meggyű­löljék az imperialista . ‘háborús uszítókat, leleplezzék Titot és bandáját,, mint a dolgozó nép el­lenségét. Ugyanakkor igaz baz'afi- sägra, az állam iránti kötelezett­ségeik teljesítésére nevelje a dol­gozókat. Ezeknek ,a céloknak az érdeké­ben a három járás területén isme­retterjesztő előadásokat tartottak, ezenkívül • a Szabad Föld Téli Estéket ünnepélyes keretek között tartották meg. Az előadások könyvkiállítással és kultúrműsorral voltak egybekap­csolva. A Szabad Föld Téli Esté­ken „Tito a békés építő munkánk ellensége“, „Nemzeti gyűlölködés politikája", „Néphadseregünk” cí­mű politikai, valamint „Növendék- álktnieveles", „A növények élet­működése“, „A gazdaságos takar­mányozás", „Időben végzett me­zőgazdasági munkákkal a békéért című agrotechnikai előadásokat tartottak. Az előadások színvonalát nagy­ban emelte az, hogy 90 megyei előadó tartott előadást a három járás községeiben. A dolgozók nagy érdeklődést nyilvánítottak az előadások iránt, amit bizonyít az is, hogy egyes községekben az előző' hónapokkal szerűiben há­romszorosára, négyszeresére emel­kedett a Szabad Föld Téli Estéik lát ogatóinak száma. PL Patosfán, i Homokszontgyörgyön, Somogyara- oson, Drávagárdonyban, Bajbócsán előzőleg az átlagos látogatottság 25—30, míg január hónapban 380 volt. A Szabad Föld Tél] Esték moz­gósító hatását bizonyítja az is, hogy több községben a dolgozók felajánlásokat tettek a negyedévi begyűjt esi tervek végrehajtására és a tavaszi mezőgazdasági mun­kák elvégzésére. Pl. Patosifán Se­bők Lajos, Jancsi Jenő, Fletner József dolgozó paraszitok megfo­gadták, hogy első negyedévi to­jás- és baromlfi'beadási kötelezett­ségüknek január 21-re eleget tesz­lek. Vállalásukat teljesítették is. Irodalmi ankétok voltak A kul'.úrhónaip keretién beiül Nagyatádon, Csurgón és Barcson irodalmi ankétokát tartottak. Csurgón dr. Kockás Sándor bu­dapesti egyetemi tanár Csokonai­ról tartott előadásával nyitotta meg a „Csokonai-hetet". Ugyan­ezen a napon Barcson Pándi Pál „Urak, papok dölyféit ím eleget tűrtük" könyVből tartott előadásit, míg Nagyatádon a Megyei Iroda1 lomtörténelmi Társulat összekötő­je, Szabó Gyula tanár tartott elő­adást Urbán Ernő Kossuth-díjas „Tűzkeresztség" című művéről. A kultúrhónap jelentős eredmé­nyei voltak a könyvismertető elő­adások. Malcev: „Jugoszláv tragé> dia” című könyvéből, a „Sztálin­grádi csatá"-iból, „Ötéves tervünk a béke terve“ című könyveikből. Az MNBSZ-szervezetek több köz­ségben a könyvismertető előadá­sok után olvasóköröket szervez­tek. Az MSZT is aktívan bekap­csolódott a 'kultúrhónap sikerébe, A népművelési és a Természéttu- dományi Társulattal karöltve ki­állításokat rendeztek, melyekben 'bemutatták a Szovjetunió fejlett mezőgaizdaslágát, kul'iúr álját, öt­éves terveinek eredAényeit. Különösen nagy érdeklődéssei várták a három járás dolgozói a művészeti eseményeket. A kuitúr- ■hónap- ideje alatt a film eljutott azokba a községekbe is,, amelyek­ben a dolgozók nagyon régen, vagy még egyáltalán nem láttak filmet. 28 ilyen községet látoga­tott meg a vándormozi. 'Kiemelkedő eseménye volt a kultúrhónaipnak a termelőszövet­kezetek termelési módszereinek ismertetéséről, a zárszámadások eredményeiről Lakócsán megtar­tott — a megye egyik legjobb tsz- ének, a barcsi Vörös Csillag elnö­kének — Losonczi Pál eilvtársnak a beszámolóija. A lakócsai kultúr­otthon zsúfolásig megtelt ez alka­lommal és az ott elmondottak hal­latára a dolgozók elhatározták, hogy meglátogatják a barcsi Vö­rös Csillag tszT, hogy még inkább (megismerkedjenek eredményeik­kel. A másik jelentős esemény a kas- télyosdömbói tsz-ben megtartott állattenyésztők tapasztalatcseréje volt. A báróim járásból 65 állatte­nyésztő cserélte itt ki egymással hasznos tapasztalatait, melyek al­kalmazásával! eredményeselbfbé te­szik megyénk termelőszövetkeze­teiben az állattenyésztést. A párt- és tömegszervezetek jó munkát végeztek A kultúrhónap ideje alatt a pártsziervezet ek néjpne vei öcso­portjai is sokat erősödtek. Párt­szervezeteink felismerték, hogy - a szocialista kultúra segítségevei milyen hatalmas eredményeket le­het elérni a termelés területién. Különösen elősegítette a Dél­somogyi Kultúrhónap a tőmegszer- vezeteik megerősödését. A tömeg- szeirvezetek tagjai.] fokozottnlbban vették ki részükéit a felvilágosító munkáiból, megerősödtek a kultúr- csöpörtek, ahol pedig nem voltak, ott újak főttek létre. A kultúrhó­nap alatt a hárcrm járásiban a DISZ munkájába* is javulás ált be, 8 új DíSZ-szervezet alakult, ezenkívül a meglévő DISZ politi­kai jÜjrökpn, iskolákon nagymér­tékben csökkent a lemorzsolódás. Például ’Csőkonyavisontán előző­leg a politikai körön csak 12 fia­tal vett részt, a kultúrhónap alatt pedig állandóan 19 fiatal látogatta a szemináriumokat. Az MíNDSZ igyekezett miniéi több asszonyt bevonni az olvasó­körökbe. Munkáljuk eredménnyel: járt, a kultúrhónap ideje alatt az olvasókörök 24 el szaporodtak a három járásban. Ugyancsak si­kerrel tartották meg a három já­rásiban az M'NDSZ-szervezetek a nőnapokat, .amelyeket kultúrmű­sorral kötöttek egybe. A nőnapok­ra bevonták a szervezeten kívül álló asszonyokat is, ezen keresztül elérték, hogy az MNDSZ taglét­száma a három járásban megnöve­kedőt!. A kulltúrhónap jelentőé eredmé­nye volt, hogy a tömegszerveze- tek megvalósították a (helyes együtt,működést, a népművelés és a tömegszervezeteik állandó kap­csolatot tartottak egymással, kö­zösen mozgósították a dolgozókat a feladatok elvégzésére, ä kul'túr- hónsp sikerére- A kultúiihónap alatt a pártszervezetek a tömsg­szervezetek bevonásával nagy tö­megeket tudtak mozgósítani a há­rom járásban és a kulturális mun­kán keresztül bekapcsolták a dol­gozókat a soronkövetkező felada­tok megoldásáért folyó harcba, A bírálat nyomán Levelezőbrigádunk megbírálta lapunkon • keresztül a Lengyeltóti Állami Gazdaság szőlőskislaki üzem­egységének vezetőit a hibákért, töb­bek között azért, mert elszakadtak a tömegektől, nem adtak lehetősé­get a dolgozóknak ahhoz, hogy bele­szóljanak a vezetésbe. Azóta változ­tattak magatartásukon a vezetők. Kérik a dolgozók javaslatait, segít­ségét és bírálatát. A szakszervizei helyi vezetőségének a megválasztá­sa óta nem volt üzemi gyűlés. A le­velezőbrigád cikkének megjelenése után tartottak már üzemi gyűlést is. Helyes úton haladnak a gazda­ságban, ha így folytatják, ebben az esztendőben nem követnek el a tavalyihoz hasonló hibákat. *** A Kisipari Szövetkezeti Kölcsö­nös Biztosító Intézet közölte a „Tüske” megjelenése után, hogy a terv szerint folyamatosan minden megyében a kirendeltségéi et önálló kifizetőhellyé alakítják át, így So- megyban is, ezzel megszűnik a táp- pénzkiutalások bürokratikus keze­lése. A nők egyenjogúsága A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, az úgynevezett családjo­gi törvény 1953. évi január hó 1. napján lépett hatályba. Az új családjogi törvénynek cél­ja az, hogy az Alkotmány 50—52, szakaszai alapján népi de(molkrá- ciánk társadalmi rendjének és a szocialista erkölcsi felfogásnak megfelelően szabályozza és védje a házasság és család intézményét, biztosítsa a házasságban és a csa­ládi életben a nők egyenjogúságát és ,a gyermekeik érdekeinek védel­mét. Az új családjogi törvény értei!-; máben nagykorú az a személy, aki 18. életévét betöltötte. Nagykorúvá lesz az a férfi és nő is, aki 18. •életévének betölté­sié előtt házasságot köt. e Az új családjogi törvény ki­mondja, hogy 1953. évi január hó 1-től a házasságot kötő nő házas­ságkötés után viselheti a férje ne­vét, vagy kizárólag a maga leány­kori nevét. Ha leánykori nevét kívánjja vi­selni a házasságkötés után is,, úgy erre irányuló szándékát a házas­ságkötést megelőzően az anya- könyvvezetőnél íbe kell jelenteni. Ha a feleség a férje nevét vi­selte, a férj halála után választá­sa szerint vagy meg tart,ja to vábbra is férje nevét, vagy az anyaikőnyv- vezetőnek bejelenti, hogy kizáró­lag a- maga leánykori névéit viseli. Az új családjogi törvény lehető­séget nyújt arra ús, hogy az a fele­ség, aki a családjogi törvény ha­tálybalépése előtt kötött házassá­got, jogosult a házasság tartama alatt kizárólag a< maga leánykori nevét viselni, ha erre irányuló szándékát 1953. évi június hó 30. napjáig a születési helye szerint illetékes anyakönyvvezetőnél' be­jelenti. Az az özvegy nő, akinek a férje a törvény hatiálybalépéise előtt halt meg, férje neve helyett jogo­sult a maga leánykori nevét vi­selni, ha az erre irányuló szándé­kát 1953. évi június hó 30-ig, ille­tőleg a férj halálát tanúsító Ibírói határozat jogerőre emelkedését követő 6 hónap alatt bejelenti a születési helye szerint illetékes anyak önyvvezetőinél. A házasságban élő szülőik gyer­mekeik nevére vonatkozóan — hegy az apa, vagy az anya nevét viselili-e — csak albfcanj az esetbe* köthetnek megállapodást, ha az anya kizárólag a (maga családi ne­vét viseli. A gyermek nevére vonatkozóan megállapodást legkésőiblb a gyer­mek születésének anyakönyvi be­jegyzése során dehet az anya­ik ö n yvv e zet ő n é f b ej ele nlteni. Házasságban élő szülők későbbi gyermeke azonban nem viselhet más nevet, mint amelyet a koráb­bi kiözöis gyermekre nézve már be­jelentettek. A családjogi törvény megjelené­se ismét egy lépést jelent a nők egyenjogúsága it e rü 1 etán. A Városi Taoács tagjai tanácstagi beszámolóikat az alább felsorolt helyeken és időpontokban tartják meg Március 5-én (csütörtökön) d. u. Február 9-én (hétfőn) d. u. a szehtjakabi dolgozó parasztok íé szőre a föl'dmxívesszövetlkezet he­lyiségében Érti Tibor tanácstag. Február 12-én (csütörtökön) d. u. a Központ II. körzet párlhelyí- s égében, Május 1-u. 17. sz. a kör­zet dolgozói részére Király Lajos tanácstag. Február 16-á.n (hétfőn) d. u. a Cukorgyár dolgozó; részére Fe- renczi Pálné. tanácstag a Cukor­gyár kultúrtermében. Február 19-én (csütörtökön) d. u. a VörőshadiSereg-úíi Téglagyár dolgozói részére a Téglagyár kul­túrtermében Horváth János ta­nácstag. Február 23-án (hétfőn) a Házi­ipari KTSZ kultúrtermében Hor­váth 'István tanácstag ,a KTSZ dolgozói részére. Február 26ár, (csütörtökön) a Somcgymegyeí Vasöntöde kultúr­termében a vállalat dolgozói előtt Igllódi János tanácstag. Március 2-án (hétfőn) d. u. a Ke- íiti körzetben a Vöröshadséreg- úti (párthelyiségben a körzet dol­gozói előtt Kovács György tanács- j tag. a Magasépítő Vállalat kultúr (ér­mében a vállalat dolgozói előtt Kovács József tanácstag. Március 9-én (héttőn) a Cipész KTSZ kultúirihel'yiségében a KTSZ dolgozói előtt Kovács János ta­nácstag. Március 12-én (csütörtökön) d. u. a Bake szálló dolgozói előtt l.ö- rincz Karolin tanácstag. Március 16-án (hétfőn) a Köz­kórház ikiíltúnlielyiségében a kór­ház' dolgozói részére özv.,Németh Pálné tanácstag. Március 19-én (csütörtökön) a Cseri-úti Vajgyár dolgozóinészére Polgár Ferencné tanácstag. Március 23-án (hétfőn) d. u. a Bcke'b'ástya tszcs dolgozói részére Szabó Lajos tanácstag. Március 26-án (csütörtökön) d. u. az- Autójavító Vállállat dolgozói részére Szulimán Gyötgyné ta­nácstag. Március 30-án (hétfőn) d. u. az Útfenntartó Vállalat kultúr termé­ben a vállalat dolgozói részéire Trellák György tanácstag. AMERIKA A háború befejezése óta a hitle- r izmus. nyomdokain haladó, világ­uralomra törehvő, új háborút.előké­szítő amerikai imperialisták nem­csak az Egyesült Államokban, ha­nem más országokban is éles fasi- sá'ási folyamatot indítottak meg. „Az amerikai imperializmus, — mondotta Malenkov elvtárs a XIX. kongresszuson tartott beszámolójá­ban — ma már nemcsak agresszor, hanem a világ zsandára is, aki mindenütt, ahol csak lehetséges, ar­ra törekszik, hogy elfojtsa a -sza­badságot és meghonosítsa a fasiz­must.” . Az amerikai monopolisták saját •rszágukban üldözik, terrorizálják * haladó, demokratikus, békét védő szervezeteket és személyiségeket, világszerte segítik a reakciós nép- dlenes erőket, támogatják a dolgo­zók, a hazafiak, a bél élharcosok el­nyomását és üldözését." A Wall Street, urai segítették Tito fasiszta klikkjét, hogy leszá molhasson a jugoszláv nép forra­dalmi harcosaival és remdőruralmat teremthessen az országban. Tito Jugoszláviája fontos láncszem az amerikaiak háborús terveiben, ag­resszív katonai bázisként szolgál a Szovjetunió és a népi demkoráciák ellen. Éppen ezért a katonai segély­A VILÁG : egyezmény alapján az USA kor­mánya nagymennyiségű fegyvert és hadifelszerelést szállít Titoék- nak. Az amerikai monopolisták ugyanakkor, „atyai gondoskodás­sal” ügyelnek arra is. hogy foko­zódjék Jugoszlávia fasizálódása, a dolgozók elleni terror és többi kö­zött villamosszékeket, gumibotokat és különböző rendőri felszereléseket is küldenek Titoéknak. Az amerikai imperialisták min­denhol olyan kormányokat segíte­nek uralomra, amelyek készségesen teljesítik az általuk diktált szé­gyenteljes parancsokat, -támadják saját népüket. Az atlanti tömb or­szágaiban az USA monopolistái ál­tal hatalomhoz jutott reakciós kor mányok mindenre képesek, csak­hogy kedvében járhassanak gaz­dáiknak. 1952 tavaszán Párizs rendőrfőnökét, Baylot-t Washing­tonba rendelték. A rendőrfőnök visszatérése után a francia kor­mány nyonfban ,,kommunista ös­szeesküvőkről” üvöltözött és letar­tóztatta Duclos és Andree Stíl elvtársakat. Az amerikaiak lakájá­ul szegődött török „államférfiak” is kimagasló érdemnek tekintik, ha kiszolgálják az amerikai pénzes- zsákok urait és vadállati kegyetlen­séggel üldözik a dolgozókat. í S AN D A Wall Street tőkései által támo­gatott és irányított burzsoázia ma­napság éles támadásokat intéz or­szágának alkotmánya ellen, hogy elhárítson minden akadályt a fasi- zálás iltjából. Olaszországban a De Gasperi kormány olyan törvényja­vaslatot terjesztett a parlament elé, amelynek elfogadása az agresszív amerikai terveióek megfelelően biztosítaná az ország nyiit. fasizálá- sát. Renee Mayer kormánya Fran­ciaországban az alkotmány bizo­nyos cikkelyeinek módosítását akarja keresztül erőszakolni, hogy a nemzetárulás útjából felszámol­jon minden akadályt. Rákosi elvtára országgyűlési ■ be­szédében rámutatott, hogy az ame­rikai imperializmus, amidőn a né­pek szabadságának elfojtására, a demokratikus erők mozgalmának el­nyomására, a fasizmus terjesztésé­re törekszik, természetesen a leg­haladóbb erőkre, elsősorban a kom­munista pártokra és azok vezetőire méri csapásait. Néhány nappal ez­előtt hirdették ki az ítéletet az Egyesült Államok kommunista pártja 13 perbefogott vezetőjének ügyében és a hírhedt Smidt-tör­vény alapján börtönbe zárták az amerikai nép és a béke ügyének hős harcosait-. Az amerikai impe­rialisták utasítására gyilkolták meg Lahaut elvtársat, Belgium kommu­nista pártjának -elnökét. Az ameri­kai imperialisták irányították a ■Togliatti elvtárs életére törő fa­siszta gyilkos merénylők kezét. Az amerikai ember gyűlölök bízták meg az áridó Slanskyt és államellenes összeesküvő központját, hogy Gott- waid elvtárs életére törjön. A tu­dós orvosok álarca mögé rejtőzött, az amerikai rabszolgatartó kanni­bálok parancsait teljesítő aljas ké­mek és gyilkosok bandájának nem- ‘régiben történt ktartózlatáea és felszámolása a'Szovjetunióban az egész világ előtt újból feltárta az amerikai imperialisták undorító áb­rázatát. Az amerikai monopolisták igye­keznek világuralmi törekvéseik szol­gálatába állítani a nemzetközi szer­vezeteket. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét például a Wall-Street kapitalistái a nemzetek közötti együttműködést szolgáló szervből egyre inkább átváltoztatják fasi- zá’ó és agresszív cselekedeteik fe­dőszervévé. Napjainkban az Egye­sült Államok kormánya újabb ar­cátlan rendőri intézkedéseket fo­ganatosított az ENSZ titkársága alkalmazottai ellen. Az FBI ujjle­nyomatokat vesz fel róluk, kihall­gatja őket. megvizsgálja „lojalitá­sul': at”. Mindez ismételten bizo­nyítja az amerikai imperialisták részéről az ENSZ fokozott fasiz'ú­lására irányuló törekvéseket. A külföldi zsidók anyagi megsegíté­sének ürügyével létesített nemzet* közi szervezet, a „Joint”, voltakép­pen az amerikai témszolgálat meg- bizásábőí és irányításával széles­körű terrorista, felforgató és kém- tevékenységet fejt ki a különbőz* országokban, köztük a Szovjetunió­ban is. Az USA megszálló csapatokat tart Nyugat-Európában és Japán­ban. Az Egyesült Államok határai* kívül állomásozó amerikai fegyve­res erők a mciiopoltőke diktatúrá­jának engedelmes eszközeként a zsandári büntető csapatok szerepét töltik be. Az amerikai imperializmus most a világ zsandára, de az elnyomott népek gyűlöletének és ellenállásá­nak hatalmas hulláma, már készül átcsapni felette. A hős koreai nép három éve folytatja bátor harcát és mind érrzhetőbb csapásokat mér a betolakodókra. A francia, olasz, japán és nyugatnémet hazafiak egyre bátrabban küzdenek szabad­ságukért. Növekszik a kapitalista országok munkásosztályának szer­vezettsége. Világszerte erősödik * békemozgalom. Az amerikai impe­rialisták saját pusztulásukat készí­tik elő, amikor a vijágzsandár sa«* repére vállalkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents