Somogyi Néplap, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-02 / 282 szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Egy szeminárium tanulságai Nagyberkiben A nagyberki második évfolyamú politikai iskolának 26 hallgatója van. A hallgatók nagyrésze párttag, de vannak kö'z tűk olyan pártorikívüli dolgozó pa rasztok is, akik mind a beadás teljesítésében, mind a társadalmi munkában élenjárnak. A hallgatók valamennyien megértették, hogy csak úgy tudnak a szocializmu építésének igaz harcosaivá válni, lia politikailag állandóan képezik magukat. A pénteken este megtartott foglalkozáson a'Magyar Népköztársaság állampolgárainak jogait,és kötelességeit vitatták meg a szemináriumon, utána Vörös Ferenc elvtárs propagandista a XIX. pártkongresszus jelentőségéről beszélt, majd Malenkov elvtárs beszámolójának első részéből rövid előadást tartott. Az állampolgárok jogai és kötelességei című anyagot két főkérdés köré csoportosították. Az első kérdés: „Melyek a Magyar Népköz.- társaság állampolgárainak jogai és mi biztosítja ezeket a jogokat”, Szabó István elvtárs hozzászólásában elmondta, hogy a múltban nem volt joguk a dolgozóknak és ez a kapitalista országokban most is így van. Azután elmondta-. —- Mi, akik a múltban cselédek voltunk, legtöbbször munka nélkül vándoroltunk, mi tudjuk csak igazán értékelni az alkotmányban biztosított jogokat. Dombai Lajos elvtárs a választójogról beszélt. A Horthy-rerad- szerben a dolgozóknak csak 65.8 százaléka rendelkezett választójoggal. Gyülekezési- és szólásszabadságuk sem volt. Ha tíz ember összejött beszélgetni, azok már gyanúsak voltak a csendőröknek. Ha valamelyik munkás szólni mert az ■embertelen bánásmód miatt, a csendőrök gondoskodtak róla, hogy többet ne tudjon szólni. Most azonban biztosítva van a dolgozók, nak a. gyülekezési- és szólásszabadság. Fehér Éva elvtársnő elmondta, hogy a művelődéshez való jogot is minden dolgozónak biztosítja az alkotmány. A felsőbb iskolákon, egyetemeken a dolgozók gyermekei tanulnak. Olvasóköröket, népkönyvtárakat áilí tanak fel a dolgozók számára, ahol olvashatnak, tanulhatnak. Üdülni ■a múltban csak azok mehettek, akiknek tehetségük, pénzük volt. Most a Balaton partján, a hegyek ben a dolgozók üdülnek. A továbbiakban az egészségvédelemről és a nők egyenjogúságáról beszélt, majd befejezésül arról, hogy a mi alkotmányunk mélységes internacionalizmusát bizonyítja a hazánk területén élő nemzetiségi dolgozók egyenjogúsága, akik szabadon gyakorolhatják anyanyelvűket, az iskolában saját anyanyel'vükön tanulhatnak és nemzetiségi kultúrájuk állandó fejlődése is biztosítva van. Ceglédi Sándor elvtárs nagyon helyesen mondta el: hazánkban örökre megszűnt a munkanélküli ség ezeréves átka. Mindenkinek megvan a munkához a lehetősége és becsületes munkájáért megérdemelt bért kap. Majd az egészség- védelemről beszélt. Elmondotta, hogy községükben óvoda épült. Nagy gondot fordítanak a'kisgyermekek és a felnőttek egészségére egyaránt. A felszabadulás óta egyetlen kisgyermek sem pusztult ei a községben, ami azelőtt nagyon gyakori eset volt. Most is tüdőszűrő vizsgátStartottak a községben. A többi .hozzászóló is az alkotmányban lefektetett jogok gyakorlatban való hi eg v a ló sí fásáról beszélt. \. A foglalkozás"’ második részén „Melyek az állóin- polgári kötelezettségek," hogyan kell eleget tenni azoknak” — kérdést vitatták meg. Dcmbai elvtárs rámutatott: a dolgozóknak nemcsak jogaik vannak. hanem kötelességeik is. Alkotmányunk biztosítja a munkához való jogot, de megszabja, h'ogy minden dolgozó becsülettel! végezze el munkáját minden területen, védje.és gyarapítsa a társadalmi tulajdont; Az állampolgári fegyelem betartása erősíti államunkat, ezért elsőrendű kötelesség-e mindenkinek betartani. Böjté és Vörös elvtárs szintén a társadalmi tulajdon védelméről beszélt. Több felszólaló az államapparátusban dolgozók köteles ségével, a haza védelmével kapcso latban szólt hozzá. Szabó elvtár: és Fehér elvtársnő ugyancsak a haza védelméről, a szocialista munkafegyelem megszilárdításáról az állampolgári fegyelem betartásáról beszélt. Vörös elvtárs összefoglalóban elmondotta: A törvények betartó sa mindenkire kötelező, a beadás teljesítése minden dolgozó paraszt nak hazafias kötelessége. A? alkotmányban lefektetett jogokat; ír kötelességek maradéktalan betartása val -hálálhatjuk vissza. A szeminárium jó volt. A hallgatók párhuzamot vontak a mi alkotmányunkban lefektetett jogok és a tőkés országok dolgozóinak ..biztosított’* jogai között. A hallgatók többsége aktiv volt, sok jó gyakorlati példáival támasztották alá az anyagot. Komoly hiányossága volt azonban a szeminái'umnak, hogy az állampolgárok -kötelességeinél nem domborodott ki megfelelően, hogy az állami fegyelem be nem tartása milyen súlyos hiba; nem hoztak példát a községből, hegy Nagyberki dolgozó parasztjai hogyan harcolnak az állami fegyelem be tartásáért, hogyan tesznek eleget hazafias kötelezettségüknek. Kedd, 1952. december 2. Munka- és egészségvédelmi intézkedések a 73|4. sz. Építőipari Vállalatnál _ Az Országos Munkavédelmi Konferenciának nagy je.enitő'sé-get tulajdonított a 73/4. számú Építőipari Vállalat vezetősége is. Komoly harcot indítottak a munkavédelem megszilárdításáért és a balesetek csökken tévéért. A vállaltat minden építkezésén két. hetedként rendszeresen munkavé- de mi és balesetelhárítási előadásokat tartanak, ahol ismertetik a dolgozókkal, hogyan ke!il a baleseteket megelőzni. Husznos tanácsokat és útmiuta. fáébfeíf adnak a dolgozóknak -a munfca.védefom és balesetelhárítás terén. A vá Mat vezetősége’ minden dolgozónak munkavédelmi és 'balesetelhárítási brosúrát ad, melyet a dolgozók örömmel olvasnak és taiiiulmányoznc.lk, mert tudják, hogy ezzel saját testi épségüket védik és erősítik szocialista hazánkat. A vállalatnál ebben az évben 5 súlyos és 15—20 kevédblbé súlyos (szögbeiéplés vagy ehhez hasonló) baleset történt. A munkavédelmi és baleset- elhárítási előadások eredménye, hogy az Országos Munkavédelmi Konferemcta után a váj-adatnál az e muit nyári hónapokhoz viszonyítva a balesetek szálma jelentősen csökkent és mindössze egy baleset volt, amely -a Fonoda-épít. kezes álíványozóbrígádljának hanyag és felületes munkája következtében történhetett meg. A vállalat vezetősége -az álllíványozóbri- gád három tagiját, akik az állványt 'készítették, 30—30 forintra, a munkavezetőt, aíki nem ellenőrizte, hogy jóil elkészítették-e az állványt; 50 forintra büntette meg, hogv a jövőben jlyen felelőtlenség ne fordulhasson elő az állványkészítésnél. Azóta az állványozóbrigád megváltoztatta- munkáját. Az állványokat védíclkorlálttal látják el, ezzé is a fcdle.set e-hárítáisát és meg szüntetését segítik elő. A vállalat vezetősége a felvonógépekhez védőhálót készíttetett, hogy az esetleges visszaesés következtében a felvonóigéjp kezelőjét és a 'közelben dolgozókat ne érhesse baleset, A vállalat vezetősége azoknak a dolgozóknak, akik olyan helyen dolgoznak, hogy könnyén érheti, őkét baleset és testi épségüket veszély fenyegeti, védőfelszerelést bocsájt rendelkezésükre, például védőöv, szemüveg, gumikesztyű stb. Nem fe edkez-nek meg a dolgozók !egészségvédelméről sem. Télen egészséges és jól fűtött mun. kásszál.1 ás és meleg fürdő várja munka után a dolgozókat. A legtöbb murjká-sszállásra rádiót adott a vállalat é® ezze biztosítják a dolgozók szórakozását és tanulását munkaidő után. A vállalat minden építkezésén van könyvtár, ezzel segítik a dolgozók szakmai és politikai színvonalának emelését. A SOMOGY ASZALÓI LATINRA TSZ A Megyei DISZ Bizottság*felhívása a DISZ-fiatalokhoz és úttörő pajtásokhoz! DISZ fiatalok! Úttörő pajtások! Az országos fémgyüjtő kampány során megyénkben is megrendez zíik december 5. és 15. között a fémgyüjlési napokat. December 5 én húréba indulnak a DISZ-alap szervezetekből, az úttörőcsapatokból szervezett brigádok, hogy fel- kutrssák a szerteszét heve rő, rozsdásodó ve®- és fémhulladékot, melynek összegyűjtésével nagy- mennyiségű vassal segítjük kohászatunk és gépgyártásunk fejlődésé:. Államunk a technika minden vívmány«^ a dolgozók életszínvonalának emelésére fordítja. Az összegyűjtött vas és fém feldolgozás után különböző gépek és esz közök formájában szintén a dolgozók munkáját, életét könnyítik meg. Minden kilogramm összegyűjtött fém és vas, közvetlenül és közvetve sokszorosan kamatozik minden dolgozónak. A vas egyik fontos alapanyaga iparunknak és föiitos szerepe van a honvédelemre való felkészülésben, néphadseregünk megerősítésében. Különösen most, amikor a szomszédos Jugoszlávia, Tito fasiszta bandája sorozatosan provokál déli határainkon, veszélyezteti békés építésünket. Minden Dl§Z- f ata] és úttörő pajtás ennek tuda fában vegyen részt a fémgyűjtésben, ezzel is bizonyítsa be hogy szereti pártunkat, a Szovjetuniót és izzón gyűlöli népünk ellenségeit. A Megye; DISZ Bizottság felhív minden fiatalt és úttörő pajtást, hogy vegyen részt a vas- és fémgyűjtésben és kiváló eredmény elérésével, a fémgyüjtési terv túlteljesítésével adjon választ az ellen ség provokációira, DlSZ-tagok! Úttörők! Élőié a fémgyűjtés sikeréért! Somogymegyei DISZ Bizottság. tfákosi elvtárs kecskeméti be- *■ szedő örökké emlékezetes lesz a somogyaszalói dolgozó parasztok előtt. A falu kommunát tói megértették Rákosi elvtárs szavait s a múlt rendszer kisemmizett embereivel új .útra léptek. 1949-ben termelöcsoportot, alakítót, tak. Latinka Sándor elvtársról, a 1919-es forradalmárról nevezték el csoportjukat a dolgozó parasztok. A kezdés igen nehéz volt, sem állatuk, sem épületük nem volt. A csoport tagjai. a kommunisták azonban neon riadtak vissza a nehézségektől. Olyan vezetőt választott a tagság, mint Vili La jos elv társ, akit a Horthy.fasiszta bíró. ság bebörtönzött, megkínzott és aki nem riadt vissza a kezdeti, nehézségiektől. * • • ■A csoport tagjai minden erejüket megfeszítették, hogy bebizpu nyítsálc a kívülálló dolgozó parasztoknak: érdemes volt Rákosi elvtárs szavára hallgatni. A megalakuláskor 17 család 170 hold földön kezdte mßg a közös munkát. Az állam itt is segített, állatikat és gazdasági felszerelést kaptak. Igen ám. de az állatok részére nem volt istálló, előbb azt is építeni kellett. Elhatározták, hogy hozzáfognak az építkezéshez. Az elhatározást tett követte. Az állam segítségével még 1919 őszén 20 férőhelyes ser. tésfiaztatót építettek. - Ezenkívül kaptak egy tenyészfcocatörzsct, 10 tehenet, 5 üszőt és egy pár lovat. A kívülálló dolgozó parasztok látták, hogy milyen szorgalmasak a, csoport-tagok, hogy a közös vagyon milyen . hamar gyarapodott, ez megnyerte tetszésüket. Újabb családok léptek a csoportba, 1950 tavaszán 60 család közel 500 holdföldön gazdálkodott, A köz-épparasz. tol;, akik az elején idegenkedtek az újtól, többen a csoportba léptek. J§ csoport fejlődésével párhu zamosan azonban az új tagok öntudata nem fejlődött kellő mértékben. Voltak egyesek, akik lazították a munkafegyelmet, azt hangoztatták, hogy ,,minek dolgozni, aki lcevé-s földdel lépett be, az kevesebbet dolgozzon”. A munkaegységet sem ismerték, ennek követkéz, tőben fellépett az egyeniősdi, a ta gok nem munkaegység arányában részesedtek a jövedelemből, hanem mindenki egyformán. Ezekre a hiányosságokra a pártszervezet figyelt fel és a párttagok felvilágosító munkával sikeresen vették fel a harcot a hiányosságok ellen. Ebben az évben újra építkeztek a csoportban. Egy 300 férőhelyes hizlaldát, 500 férőhelyes ba fomfiólat, két kukoricagórét és hozzákezdtek- egy 70 férőhelyes marhaistálló építéséhez is, .4 vezetőség a tagokkal közösen tervet készített. Megszervezték a brigádot és a ■munkacsapaL.kttt. Bevonták a családtagokat a munkába. A fegyelem a múlt évhez viszonyítva sokat javult. Belátták a tagok, hogy olyan lesz a jövedel. műk, ahogyan dolgoznak. Az asz- szonyok és a lányok jól meg állták helyüket a munkában. Juhászt Ilona 251, Bank Erzsébet 249. Vili Julianna 218, Tálas Gizella 210 munkaegységgel a tszcs élmunkásai lettek. Büszke rájuk a csoport. Az idei aszályos év komoly próbára tette a csoport vezetőségét. A gépi munkával, a fej. lett módszerek alkalmazásával mégis szebb termést értek el, mint az egyénileg dolgozó parasztok. Négyzetesen vetett kukoricájuk 5—6 mázsával adott többet holdan. ként, mint a régi módszerrel vetett. Példásan teljesítették állam- polgári kötelezettségüket is a tsz- dolgozói. Kenyérgabona, kukoricav burgonya-. tojás-, barom-fibeadá- ■siijcnak 100 százalékra tettek ele. get, csupán 13 mázsa hízoitsertés- sel vannak vissza, de erre is hízóban vannak a sertések, még a. sza badpiaerci is jut bőven, A tsz vezetői az előrelátó gazda gondosságával biztosítják a jövő évi' Inzó- beadást is. A termelőszövetkezet dolgozóinak jó munkája gyümölcseként’ gazdag lesz a jövedelem. Ä zár. számadás még nem készült elr mégis az eddigi számítgatások szerint munkaegységenként mint. egy 2 kg búza, l kg árpa', 2 kg kukorica• fél kiló burgonya kerül kiosztásra. Pénzből már eddig 6.50' forintot kaptak munkaegységen, ként. Szabó László pl. negyedma- gávO-l 1124 munkaegység után 22.48 rriázsa kenyérgabonát. 11.24 mázsa, árpát, 22.48 mázsa kukoricát, 5.62 mázsa burgonyát kap, készpénzből 7.306 forintöt. kapott. Ehhez még hozzájön a cukorjáran. dóság is. Ezenkívül minden tag. nak van a háztáji gazdaságban hízottsertése és majdnem mindenkinek tehene. ff'zek az eredmények vonzották ^ a dolgozó parasztokat. 1952 nyarán újabb családokkal nőtt a szövetkezet. 100 család van ma a szövetkezetben, földterületük 1100 hold. Állatállományuk 67 ló. 43 szarvasmarha, 290 sertés. Van baromfitörzsük is 278 darab. A Latinka tsz. tagjai most a zá.rs'zámadásra fordítják figyelmüket. A zárszámadás kihirdetését megelőzi a gazdasági beszámoló, amely alapköve lesz a jövő évi eredményeknek. Három angol katona menedékjogot kért a Német Demokratikus Köztársaság kormányától Berlin.. (MTI.) Három brit katona; John Smith, Francis Rumph ■és David James a következő levelet intézte a Német Demokratikus Köztársaság kormányához; Mi, a „Welsh Guards” első zászlóaljának katonái, akik a nyugat- berlini angol megszálló csapatoknál szolgáltunk, elhatároztuk, hogy azzal a kéréssel fordulunk a Német Demokratikus Köztársaság kormányához: engedje meg. -hogy itt éljünk és -dolgozzunk. Noha angol hazafiak vagyunk és szeretjük népünket, a Német Demokratikus Köztársaságban akarunk maradni. Ennek a magyarázata, »hogy Nagy-Britannia -az amerikai tőkések és háborús gyújtogatok támaszpontjává lett. Mi, egyszerű katonák éppen úgy. mint az egész angol nép, nem háborút, ham-em békét akarunk SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA Kaposvár, Vörös Csillag: Erkel 26—3. Kaposvár, Szabad Ifjúság: Nagy mérkőzés 28—2. APRÓHIRDETÉSEK Eladók: eigy 200-as Kisgazda-keltetőgép, 2 műanyával, 2 neve ő- ládával. Kordé kifogástalan állapotban, Állami Hirdető VáMat, Május 1-u. 31. Vennék konyhaibútort. Cím a kiadóiban. |W+ eárá^Ifa/Wfuií'/ Eladó: 2 drb 118x216 cm nagyságú, 6 mm vastag táblaüveg. Cím: Hirdető Vállalat Kirendeltsége, Kaposvár, Májusl-u. 31. Te efon: 10-53,' 10-52. Fizikai munkavállalókat 1 havi foglalkoztatásra azonnal felveszünk. Jelentkezés: MÉH Vállalat,. Kaposvár, Széchenyítér 3. Kifogástalan férfi té iikaibát, kö- zé-ptermetre, kredenc, fotelek, székek eladók. Ezredév-u. 22. SOMOGV I NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakcvszki Mihály Felelős kiadó: Gábri Mihály Szerkesztőság Kaposvár, Latinke Sándor-u, t Telefon: 901, 463, 468 Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u, 16. Telefon : 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. fi Telefon 828. Nyomdáért felel Hidas János