Somogyi Néplap, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-09 / 288 szám

I somogyi néplap Kedd, 1952. december 9. Farkai Mihály elv társ beszéde a Vasárnap reggel a DISZ első or. szágos értekezlete folytatta ta­nácskozásait- A küldöttek részle­tesen. megvitatták Dénes István elv társ beszámolóját. A vita so­rán felszólalt Farkas Mihály eiv- társ, hadseregtábornok, honvédel­mi miniszter, az MDP Politikai Bí zottságának tagja, Beszédét viha­ros lelkesedéssel fogadta az érte­kezlet. Farkas Mihály elvtárs tolmá­csolta pártunk Központi Vezető sége és Rákosi Mátyás elvtárs üd_ vö.zleíét, majd hangsúlyozta: en­nek a konferenciának a jelentősé­ge túlnő a DISZ keretein, különö­sen azért, mert egész ifjúságunk további fejlődése és aktív részvé­tele a szocializmus építésében nagyrészt attól függ, hogyan oldja meg feladatát Ifjúsági Szövetsé- gürJk vezető gárdája. Farkas elvtárs megállapította, hogy pártszervezeteink a Közpon ti Vezetőség júniusi határozata óta rendszeresebben és tervszerűbben foglalkoznak az ifjúság kérdései­vel, mind nagyobb mértékben és mind eredményesebben irányítják, segítik a DISZ-szervezetek munká­ját. Megmondhatom - folytatta Farkas elvtárs —, hogy pártunk Központi Vezetőségé ezzel a javu­lással még távolról sincs megelé­gedve és ezért a maga részéről megteszi majd a szükséges intéz­kedéseiket, hogy pártszervezeteink eredményesebben és gyorsabban hajtsák végre Központi Vezetősé­günk június 28-i határozatát. De ezen az értekezleten nem is ez a kérdés van napirenden, hanem &z, hogy maga a DISZ hogyan hajtotta végre a párt Központi Vezetőségé­nek határozatát. Véleményem szerint meg lehet állapítani először azt, hogy pár­tunk Központi Vezetőségének ha­tározatát a DíSZ szervezetek és a DlSZ-tagsv;; döntő többsége nagy lelkesedéssel fogadta és abban pártunk komoly segítségét látja. Másoc.'zor: hogy a párt Köz­ponti Vezetőségének határozata elevenen él a DISZ szervezetek­ben, hogy a DlSZ-vezetclk és a tagság mind nagyobb része azon fáradozik, hogy ezt a fontos 'ha­tározatot a gyakorlatban minél eredményesebben végre is hajtsa. Harmadszor: meg lelhet állapí- • tani, begy egyes DISZ-szervezetek munkájában biztató,példák vannak -- így az iparban Molnár István elvtárs, komlói vájár, DlSZ-bizott- sági tag nagyjelentőségű kezdemé­nyezése a havi 100—200 méteres feltárásért, vagy a mezőgazdaság­ban a juhépusztai fiatalok kezde­ményezése a íakarmánytarta’éko- ]ássál kapcsolatosan és még más példák is, amelyek azt igazolják, hogy a Központi Vezetőség hatá­rozata nyomán nagyon hasznos kezdeményezésék fejlődték ki a DISZ-szervezetekben. (Negyedszer: a párt Központi Vezetőségének határozata óta két­ségtelenül javult a DISZ Intéző Bizottságának és) egyes megyei DlSZ-bizottságoknak a munkája is. Közelebb kerültek az élethez és kezdik felszámolni a bürokra­tikus vezetési stílust. Ötödször: pártunk Központi Ve­zetőségének határozata nyomán elmélyült a DlSZ-szervezetekben nai'v pártunk és szeretett vezé­rünk, Rákosi elvtárs iránti hűség . és odaadás, valamint annak a fel­ismerése, hogy a DISZ jó munká­jának alapvető feltétele a pártve­zetésének biztosítása. Ezek az első eredmények azon­ban csak azt mutatják, hogy a DISZ a párt Központi Vezetősége határozatának végrehajtásánál még a kezdet kezdetén tart. A baj az, hogy a határozat körül sok az elvont szóbeszéd és kevés — vaj­mi kevés még —- a tett! Már a Központi Vezetőség határozatának ismertetése nem egész helyesen indult meg. Számos DlSZ-szerve- zetben a Központi Vezetőség ha­tározatát az eleven élettől, a DTSZ gyakorlati, mindennapi feladataitól elvontan, — hogy úgy mondjam — szemináriumszerűen ismertették. Pártunk Központi Vezetőségének június 28-án hozott nagyjelentősé­gű határozata azonban nem sze­mináriumi anyag, hanem harci Pro­gramm! Már szóltam arról, hogy a DISZ Intéző Bizottságának mun. kajában némi javulás tapasztalha­tó. De engedjék meg annak meg­állapítását is, hogy a DISZ Intéző Bizottsága a határozat végrehajtá­sa körül hibákat is követett el. Miről van itt szó? Arról, hogy miután a párt a DISZ-t különösképpen a paraszt­éi diákifjúság között végzett nem kielégítő munkájáért bírálta, s« Intéző Bizottság ezt úgy értelmez­ne, hogy kevesebbet lelhet foglal­kozni a munkásífjúsággal és töb­bet a paraszt- és diákifjúsággal. De ilyen értelmezésre semmi támpon­tot nem lőhet találni pártunk Köz. ponti Vezetőségének határozató iban. Ott ezzel kapcsolatosén a következő áll: „Munkásifjúságunk — mint a té­nyek mutatják — mind aktívabban és mind nagyobb tömegeiben veszi K első országos értekezletén ki részét a szocialista termelésből, i kai öntudatát és műszaki tudását. Ez örvendetes tény. Emellett azon- ; Munkásifjúságunknak el kell sajá­b?n rá kell mutálni arra is, hogy bizony mimkásiíjúságunk egésze még nem válj a terme és roham títania szocialista iparunk kor­szerű technikáját. A DlSZ-isták le­gyenek mindenütt a korszerű fech csapatává. Számos helyen még tá- nológía bevezetésének bátor har- vo’rcl sem hÍpífZóíirí néleflatvi:.....-1­vo’rcl sem kielégítő példamutató sa és magatartása.“ Mihez vezetett az, hogy pár­tunk Központi Vezetőségének ha­tározata óta a DISZ Intéző Bizott­sága kevesebbet törődött a mun­kásifjúság kérdéseivel? Ez ahhoz vezetett, hogy habár egyes üzemekben javult is egyes DISZ-szervezetek munkája, de mégis, a. munkás ifjúság, a DISZ szervezetek aktivitás?' a termelés ben nem fejlődött, itt-ot; vissza­esett és nagyrészt egyhelyben to­pog. A jó vezetéshez t;idás kell Komolyan’fékezi pártunk Köz-1 kezefi gazdálkodás problémá t, ér- ponti Vezetősége határozatának í feniők kell a pedagógiához, is- végrehajtását az, hogy a DISZ ve- merniük kell irodalmunk műve­zetési stílusában még nem történt • szeltünk aktuális problémáit, s alapvető javulás. Az elvtársaik ezt í nem utolsósorban katonai tudásra a kérdést nagyon leegyszerűsítot- js szert kell tenniök. Ez a feladat tők. Azt hitték, hogy ha kevesebb körlevelet gyártanak és töboet mennek ki a DISZ-szervezetekhez, úgy ezzel megtették már köteles­ségüket és megváltoztatták a DÍSZ vezetési stílusát. Nem, a ve­zetés megjavítása nem ilyen egy­szerű! A jó vezetéshez tudásra, tu“*s- ra és még egyszer tudásra y'an szükség! De nem valami felületes, hanem alapos, tárgyi tudásra van szükség. Gondolják csak át nz elv­társak a DISZ szerepét és helyét talan a szocializmus építésének korsza- (társaik kában. Mi határozza meg ezt a sze­repet? Ezt a szerepet az határoz­za meg, hogv a DISZ pártunk: leg közelebbi segítőtársa.' a szocia'.iz mus építésének minden területén De mit jelent a szocializmus építése? Erre a kérdésre választ ad Sztá­lin elvtárs zseniális meghatározása a szocializmus gazdasági alaptöi vényéről. Sztálin elvtárs ezt a kö­vetkezőképpen határozza mag: „Az egész társadalom állandóan növekvő ?r.yagi és kulturális szük­ségletei maximális k eléget »serek biztosítása, a szocialista termelés­nek a legfejlettebb technika alap­ján történő szüntelen növekedése és tökéletesedése útján.” A szocializmus építése korszerű ipar és ezen belül korszerű nehéz­ipar létrehozását jelenti. Szocia­lista iparunkat korszerű techniká­val műszerekkel, gépekkel kell^ el­látni. Laboratóriumokat, kutatóin­tézeteket kell építenünk. A fia­talság tízezreiből új műszaki ér­telmiséget kell nevelnünk, a szrt‘ c-.alizmus parancsnoki karát ke;l létrehoznunk, hogy szocialista ipa­runk, technikánk, tudományos éle.-tűnik vezetőivé, irányítóivá váLa'- nak. Fejlesztenünk .kell a tudo­mányt, kultúrát, művészétét; a magyar falut új, korszerű útra: a szocializmus útjára kell vinnünk. A régi, nyomorúságos falu mind­inkább eltűnik, a gépek tízezrei vonulnak be a mezőgí'zdaságba és velük együtt traktorok, Ikombáj- n.oik vezetői, technikusok; mérnö­kök, agronómusok ezrei. Hazánk e nagy átalakulása eredményesen folyik. Ez az átalakulás mind gyor­sabb ütemet fog venni első ötéves tervünk sikeres befejezésével é.s további ötéves terveink megváló sít ásóval. Mindebben a DlSZnek .aktívan részt kell vennie. De nem is mondom helyesen! A DlSZ-nek ^mindebben nemcsak hogy részt kell vennie, hanem hazánk nagy szocialista átalakításában a DlSZ­nek élenjáró szerepet kell betöl­tenie. S ezért a DISZ vezetőinek alhihoz, hogy a DISZ-tagok százez­reit és a magyar fiatalok milrós tömegét a szocializmus építésében helyesen tudják vezetni és újtípusú emberekké formálni, tudásra tár­gyi tudásra van szükségük. A DISZ vezetőinek meg kell is­merniük iparunk eleven problé­máit, az újszerű termelés kérdé­seit, az új technikát, a termelés technológiai folyamatát, a DISZ vezetőinek bizonyos minimális mű­szaki ismeretekre kell szert ten­niük ahhoz, hogy sikeresen vezet­ni tudják ifjúságunk munkáját a termelés terén. A DISZ vezetőinek meg kell ismerniük a Korszerű agrotechnika kérdéseit, a szövet. persze nem könnyű, de megold ható. A DISZ vezetőinek ezt a fel­adatot minden körülmények kö­zött meg is kell oldaniok, mert egyébként nem tudják vezetni az ifjúság aktív részvételé; a szocia­lizmus építésében. Hoigy erre milyen nagy szükség van, azt a tegnap lefolyt vita is muta*ja. Az üzemi DlSZ titkároik és ipari központjaink DlSZ-titkárai a termelésről bizony csak nagy ál­talánosságban tudtak beszélni. Ál. talámsságban beszéltek élv a szocialista versenyről, a sztslharov-mozgalomról. Senki em­lítést nem tett arról, hogy milyen okok idézik elő egyes termelési ágaik magas selejtszázalékát, nem foglalkoztak az elvtársak azzal, hogy milyen intézkedéseket kí­vánnak tenni a selejt csökkenté­sére, nem. említették meg a feT- szólaló elvtársak az önköltség alakulását sem és ezzel kapcsola­tosan nem szóltok arról, hogy ho­gyan foglalkozik a DISZ. vagy mit kívánnak tenni a DlSZ-szerveze- tek az üzemekben, a termelés fo­lyamán az önköltség csökkentésé­re. Egyes elvtársak beszélnek á technológia betartásáról. De ahhoz, hogy a technológiát betartsák, elsősorban az kell,, 'hogy azt merfisirenék és b'zony ezen a té­ren is komoly bajok vannak. Eze­ket a komoly hiányosságokat fel kell számolni, mert egyébként a DISZ-szervezetek neim tudják sike­resen elvégezni az 1953.'as évben a. tervvel kapcsolatos feladataikat cosaí, ismerjék azt kiválóan és váljanak a korszerű technológia alkalmazásának mestereivé. Őr­ködjenek afelett, hogy a korszerű technológia szerint folyjon a ter­melés és ne engedjék meg az attól való eltérést. A korszerű techno­lógia követelményeinek a betartá­sa egyik alapvető feltétele annak, hogy biztosítsuk a jó minőséget, hogy növeljük a termelés mennyi­ségét és nem utolsósorban azt, hegy olcsón, termeljünk. Az illjú sztahanovisták, &z élen­járó ifjúsági brigádok nyújtsanak segítséget azoknak a fiataloknak, akik lemaradnak » termelésben. Fel kelj számolni a DlSZ.szerve- zete'k kezernbösságát a takarékos­sággal szemben. '. ártunk 'határozata, hogy min­den téren a legszigorúbb takaré­kosságot kell megvalósítani. Ezen a téren is kell, hogy a DISZ pár­tunk legjobb segítője legyen. Ha a DISZ szocialista iparunk minden területén ezen az úton fog halad­ni és ebben a szellemben fog dol­gozni, úgy meg fog sokszorozódni az ifjú sztahanovistáknak és azok­nak az ifjúmunkásoknak a száma, akjik a, szocialista verseny mód­szerével dolgoznak majd az 1953. évi terv maradéktalan teljesítésé­ért. Egyes elvtársak, amikor arról szóltak, hogy • a termelőszöivetke- zetekíben meg kell erősíteni a DlSZ-szervezeteket, valahogy úgy -.beszéltek errői a kérdésről, mint tiszta szervezési feladatról. A szervezési munka és maga a szer­vezet azonban nem öncél! A szer­vezet az a fegyver, amelynek se­gítségével politikai éts termelési vagy más feladatokat meg kell, hogy oldjunk. A termelőszövetke zetekben is azért van szükség erős DlSZ-szervezetekre, hogy azok a falu szocialista átalakításához ön­tudatos, ifiatál harcosokat nevel­jenek, hogy a termelőszövetkeze­tekben a legjobb dolgozókká vál­janak. A DISZ egyes vezetői a Központi Vezetőség határozata után nem látták elég világosan, hogyan kell megoldaniok azt a fel­adatot, hogy .egy két éven belül a DISZ tagságának 40 százaléka parasztfiatalság legyen. „Melyik DISZ. szervezet tel foglalkozzunk 'először — tették fel a kérdést a falusival, vagy a termelőszövet­kezetben dolgozó DlSZ-szerve. zettel?“ A kérdés ilyen felvetése arra Farkas elvtárs ezután az ötéves mutat, hogy az elvtársak megfe­terv jövőévi niagv feladatairól szó lőtt, mard így folytatta: Annak dacára, hogy munkásifjú- ságunk mind nagyobb lendülettel és aktivitással veszi ki részét a szocializmus építéséből, még min­dig nem vált a szocializmus építé­sének rohamcsapatává. De azzá kell. hogy váljon első ötéves ter­vünk negyedik évében, azaz 1953- ban! Pártunk elvárja, hogy ezt a megtisztelő címet munkásifíúsá ^unk a DISZ vezetése alatt fii­ban végérvényesen elnyerte ÍV érkezeit az ideje annak, hogy mun­ka sífjú ságunk ananybetűkkcl írja be nevét első ötéves tervünk meg. valósításába. A szocializmus épí­tésének pátosza, lelkesedése és szenvedélye kell, hogy magasra csapjon fiatalságunk soraiban. Itt az ifjúság soraiban kell ennek mo­torikus erőként működnie, annál is inkább, mert az Önök nemzedéké­nek jutott az a szerencsés és ma­gasztos küldetés, hogy építője, harcosa és védelmezőije legyen an­nak az új, szabad, boldog életnek, amelyről nemzetünk legbátrabb gondolkodói még csak álmodni sem mertek. Ifjúságunk e történel­mi küldetését sikeresen betölthe­ti, mert a szocializmus építésének korszaka új nemzedékünk számá­ra megnyitotta a korlátlan fel­emelkedés lehetőségeit. Ma már nem vesznek el a nép fiatal te­hetségei, mint ahogy ez a letűnt kapitalista Magyarországon tör- tént. A korszerű technológiáért Ahhoz, hogy a DISZ kimagasló szerepet játsszon 1953-ban ötéves tervünk sikeres megvalósításában, az szükséges, hogy munka közben növéljük munkásífjúságunk poliú­ledkeztelk arról, hogy két év múl­va a dolgozó parasztság többsége miniden valószínűség szerint már a termelőszövetkezetekben és ál­lami gazdaságokban fog tömörülni. Ezért a DISZ a falusi .ifjúság több­ségét a termelőszövetkezetekben dolgozó ifjúság megnyerésével tudja csak meghódítani. Tehát fa" lun az elsődleges feladat: a ter­melőszövetkezeti ifjúság megnye­rése, a termelőszövetkezeti DISZ- szervezetek fejlesztése és meg­erősítése. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a falusi DlSZ-szervezet- tel és a még nem termelőszövet­kezeti parasztífjúsággal nem kell törődni. Ellenkezőleg! Ha a ter­melőszövetkezeteikben, az állami gazdaságokban jól dolgozó DlSZ- szervezetek működnek, ha a ter­melőszövetkezetek eredményei nőnek, úgy a tsz-ek mind nagyobb vonzást gyakorolnak majd az egyé­nileg gazdálkodó parasztság fia­taljaira és ennek eredményeként azclK mind nagyobb számban lép­nek majd be a tsz DlSZ-szerveze- teilbe és végső fokon magába a tsz-be. A mezőgazdaságban a DISZ feladata, hegy jó munkájával hoz­zájáruljon ahhoz, hogy egyetlen hold föld se maradjon ugaron és bevetetlenül. A szántási és vetési terv teljesítését tekintse a DISZ becsületbeli ügyének, A termelő- szövetkezetekben, állami 'gazdasá­gokban segítse a DISZ a silózás, a iakarmánytarta.'lákolás megoldását, hogy állatállományunk áttelelteté- se veszteség nélkül megtörténjék, Pártunk Központi Vezetősége november 29 i ülésén felvetette, hogy a mezőgazdasági termelésben a fő feladat a hozam növelése. De ebihez az kell, hogy a mezőgazda­ságban biztosítsuk az alapvető ag- ro- és zootechnikai rendszabályok következetes végrehajtását. Ezért a téli időszakot fel kell használni arra, hogy agroncmusaink, mező- gazdasági specialistáink a DISZ- fiatalok számára népszerű előadá­sok egész sorozatát tartsák a föld­művelés korszerű módszereiről, agro- és zootechníka alkalmazá­sáról. Növelni kell a tsz-ek és ál­lami gazdaságok fiataljainak agro- é!s zootechnikai ismereteit, mert csak ezáltal biztosítható, hogy a DÍSZ-feták a mezőgazdaságban is az újnak bátor úttörői és alkalma, zói legyenek. Erőnkről Ami az egyetemeken és főisko­lákon végzett DISZ-munkát illeti, itt nz 2: baj, hogy a DISZ szerve­zetekben erős opportunista jelen­ségek mutatkoztak. Bizonyos te­hetetlenség tünetei is észrevehe­tők az ellenséges propagandával szemben a DISZ-szervezetek mun­kájában. Reakciós nézeteknek nyílt terjesztése egyetemeinken arra figyelmeztet bennünket,“ hogy az egyetemi TlTSZ-szervezelekben meg kell vívni & csatát az impe. rialistabarát, kozmopolita propa­gandával szemben. Egyetemistáink aöntő többsége szocializmust építő népi demokratikus rendszerünk lelkes híve. És erre a nagy döntő többségre bátran lehet és kell tá­maszkodnunk. Ezzel a többséggel keil megvívnunlk a csatát a reak­ciós kisebbség ellen. Meg kell ia- vítani az egyetemeken és főiskolá­kon a DISZ-szervezetek vezetősé­geinek összetételét, ha erre szük­ség van és csoportosítani kell kö­rülöttük a harcos egyetemi DI5Z- '•stákat. Ha ezt megtesszük, úgy létrehozzuk azt az erőt, amely páríszervezeíeínk segítségével si­keresen megbirkózik az egyete­misták soraiban megbúvó ellenisé- > ges elemekkel., Harcos DISZ -szer­vezetek kialakítása az egyeteme­ken és főiskolákon, egyetemi if­júságunk nevelése, egészséges fej­lődése biztosításának ma egyik ■döntő feltétele. Az egyetemeken és főiskolákon gyes ellenséges, kozmopolita ele­meik az amerikai háborús készülő­désekben bíznak. Ezeket emlékez­tetem: az amerikai hadsereg csú­fos vereséget szenvedett Koreá­ban. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, annak-hő:s népét az amerikai imperialista rablók és csatlósaik szárazföldi, tengeri és légierővel a]tarták lerohanni és a Ko reai Népi Demokratikus Köz­társaság hős népét amerikai rab­ságba hajtani. Csúfos tervük elbu­kott, mert vereséget szenvedtek, amit — megjegyzem — egy egész sor amerikai tábornok közben már be is ismert. Bennünket; nem iehet ijesztgetni. Mi erősek va­gyunk. Nemcsak azért, mert kor­szerű hadseregünk van, de azért is. mert ipari országgá fejlőd tűnik, mert szépen fejlődő korszerű ipar­ral rendelkezünk és állandóan nő vas- és acéltermelésünk és nem utolsósorban azért, mert népűnk és elsősorban ifjúságunk, ha aka­ratunk ellenére ránk kényszerít'fe- nék 'a háborút, egyemlberként áll - na csatasorba', hogy visszaverjen minden, hazánk ellen irányuló im­perialista támadást. i Ma már elmondhatjuk, hogy nemesük van mit megvédenünk, de azt is, hogy van mivel megvéde­nünk. Ezt elmondhatjuk annál is inkább, mert a nagy Sztálin vezet­te legyőzhetetlen 800 milliós szo­cialista front szerves része va­gyunk, mert a nemzetközi forra­dalmi munkásmozgalom rohambri. gádiának nagy családjához tarto­zunk. Dolgozzanak az elvtársak a szo­cializmus építésének minden terü­letén úgy, hogy népünk szívébe zárja a DISZ-t, hogy a DISZ-ísta név szeretett és megbecsült le- gyen az egész országban. Munká­jukat biztos siker koronázza majd, ha nagy pártunk bölcs politikájá­nak szellemében fognak dolgozni, ha elevenen és kiolthatatlanul élni fog a DlSZ-isták tudatában az a meggyőződés, hogy pártunkat, sze­retett vezérünket, Rákosi elvtár­sat tűzön-vizen át követni: ez ma a magyar ifjúság legszentebb fel­adata! — mondotta befejezésül) Farkas Mihály elvtárs.

Next

/
Thumbnails
Contents