Somogyi Néplap, 1952. november (9. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-01 / 257. szám

/ WÍIA G PROLETÁRJA!EG VE SÜLJETEK/ A. J. Visínszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az ENSZ-közgyűlésen Olyan a csoport, mint egy család Szabotáló kulákokat ítélt el a bíróság A szovjet költészet antológiája A MAGYAR DOLGOZÓK PARTJA MEGYEI PART 9 í»«msrre IX. évfolyam, 257. szám. ARA 50 FILLÉR ÍNAK LAPJA Szombat, 1952 november 1. A SOVINIZMUS ÉS FAIGYŰLÖLET TOMBOLÁSA A FASISZTA JUGOSZLÁVIÁBAN A Fehérnemű KTSZ dolgozói teljesítik fogadalmukat A szocialista fogadalom valóraváltásáért harcolnak a Patyolat Vállalat dolgozói Tito-Rankovics fasiszta klikkje az amerikai „nagyfőnökök” búzdí- tására szolgai igyekezettel törek­szik arra, hogy Jugoszlávia népeit háborús kalandokra tegye kaphatóvá a szomszédos békeszerető, népi de­mokratikus államok ellen. Ezért igyekszik kitörölni a jugoszláv dolgozók szívéből és gondolkozásá­ból Lenin és Sztálin nagy interna­cionalista; eszméit, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok népeihez fűződő meleg, testvéri ér­zéseket. ^ A belgrádi főkolomposok bevetet­ték mindazokat a mérgezett fasisz­ta fegyvereket — a sovinizmust, a nacionalizmust, a fajgyűlöletet, — amelyeket Hitler használt egykor és amelyeket most széleskörűen al­kalmaznak az amerikai fasiszták. Tito és cinkostársai odáig mentek, hogy a sovinizmust tartják ..a tör­ténelem mozgatóerejének”. Náció, nalista fennhéjázást, megvetést és gyűlöletet oltanak más népekkel szemben a lakosság elmaradottabb rétegeibe.' Gyilasz, a Tito-klikk egyik ^ide­ológusa”, a múlt évben angol la- bourista vezetők szűkebb csoportja előtt tartott előadásában kifejtette Jugoszlávia „különleges küldetését”, azt az „elméletet”, amely szerint Jugoszlávia hivatott uralkodni Dél- kcIet-Európában. Titóék elvakult, vadállati gyűlö­letet táplálnak azokkal a népekkel szemben, amelyek levetették ma­gukról a kapitalista rabszolgaság láncait. Kíméletlenül üldözik a népi demokratikus országok Jugoszláviá­ban élő állampolgárait. Csupán egyetlen tényt említünk a sok. kö- zül. Az idén visszatért Jugoszláviá­ból Bulgáriába két fiatal bolgár —- Georgi Sztojanov és Sztefan Sikov. Mindketten rokkantak és gümőkó- rosak voltak, pedig 1947-ben még mint teljesen egészséges fiatalem­berek mentek ki Jugoszláviába, ott beiratkoztak a zágrábi egyetemre. Tanulásuk azonban nem tartott sokáig. Egy év múlva, amikor le. hullt a lepel a Tito-klikk gyalázatos árulásáról, a bolgár főiskolai hall­gatóik követelték, hogy bocsássák haza őket. A rendőrségi cellában kötöttek ki. A hóhér Rankovics ügynökei a többórás vallatások során igyekez­tek megtörni a fiatalok ellenálló- erejét. Sértegették nemzeti büszke­ségüket,, levetkőztetve a hideg ce­mentre vetették, eszméletlenségig kínozták, szomjúsággal és éhséggel gyötörték őket. Végűi a fasiszták hallatlanul szemérmetlen bírósági tárgyalást rendeztek és mindegyi­küket háromhavi szigorított börtön- büntetésre ítélték. A bolgár haza­fiak harcos szellemét azonban a Szremsz. a Mitrovicában végzett nehéz kényszermunka sem törte meg, nem oltotta ki a Tito-Ran- kovics-bandával szemben táplált szent gyűlöletüket. A titóista soviniszták mestersé­gesen ellenségeskedést szítanak a régóta jugoszláv területen élő ro­mán. bolgár, magyar, albán és egyéb származású állampolgárokkal szemben. Rengeteg rendőri meg­torló intézkedést foganatosítanak teljesen ártatlan emberek ellen, ra­bolják és kíméletlenül elnyomják őket. A jugoszláviai román, bolgár és magyar nemzetiségek legjobb kép­viselőit letartóztatták és koncentrá­ciós-táborokba vetették. A titóista Párt tavalyi teljes ülésén; több olyan parancsot hagytak jóvá. ame. lyek drákói szigorú rendszabályo­kat léptetnek életbe a nemzeti ki­sebbségekkel. szemben; A helyi ha­tóságok ezek alapján a Vajdaság­ban tömeges pogromokat rendez­nek azokon a területeken, ahol ma­gyarok, csehek, szlovákok, romá­nok, ruszinok és más nemzeti ki­sebbségek laknak. Ahogy az egyik parancs előírja, „haladéktalanul és habozás nélkül” elveszik tőlük az összes mezőgazdasági terméke­ket. becsukják az iskolákat, meg­tiltják, hogy a kisebbségek anya­nyelvükön beszéljenek, letartóztat­ják és kényszermunkára küldik őket azokba a bányákba, ahol ha­dászati nyersanyagokat termelnek ki az Egyesült Államok és a tá- madó Atlanti-tömb más országai számára. Különösen kíméletlen megtorlás­ban van része a Jugoszláviában lakó 750 ezer albánnak, akik a nemzeti kisebbségek 38.4 százalékát képezik Jugoszláviában. A titóista titkos- rendőrség gyakran tart razziákat, megtiltja, hogy a lakosság éjszaka kimenjen az utcára, azonnal agyon- lövi mindazokat, akik megszegik ezt a parancsot. A razziák Során a rendőrség tömegesen tartóztatja le az albánokat. Gyakcva faluban (Koszovo és Metchia-terület) egyet­len éjszakán 28 férfit és nőt tar­tóztattak le. A banditák kegyetle­nül leszámolnak a letartóztatott al­bánokkal. Az egyik idős parasztot. Jumer Dragovicsit pé’dául állati módon' megkínozták csak azért, mert ezt mondta az egyik titóistá- nak: ..Te fehér kenyeret eszel, ne­künk pedig semilyen sincs”. Jugoszlávia fasiszta vezetői' igyekszenek a lakosságot az ameri­kai gyarmatosítók és a helyi bur­zsoázia kettős elnyomása alatt tar­tani. szétforgácsolni erejét a fa­siszta rendszer ellen vívott harcá­ban. Ezért az egész államigazgatási rendszert a fajták és nemzetek egyenlőtlenségének alapján építet­ték fel. A faji megkülönböztetések,, a nacionalista előítéletek kihaszná­lása, a nemzetiségek közötti gyű- lölködés és viszálykedás szítása szervesen hozzátartoznak a rend­szerhez. A fasiszta Tito-klikk ismét feltá­masztotta a nagyszerb sovinizmust. Gyilasz propaganda-apparátusa a sajtón és rádión keresztül hirdeti hogy a szerb nemzet „magasabb- rendű faj”, mint az összes többi jugoszláviai népek. Gyilasz egyik szekuTidánsa, Kusevics professzor, e fajgyűlölő elmélet továbbié jlesz. tése során cinikusan kijelentette a zágrábi egyetemi hallgatók előtt; „A bosnyákok (Bosznia lakói) nem is igazi emberek”. Más titóista tö- megbutítók. így Ivó Andrics író, volt királyi követ a Hitler.Német- országban és Panies-Szuren költő, Karagyorgyevics György herceg volt titkára, embergyűlölettől fű­tött irományaikban az égig magasz­talják a szerb sovinisztákat, aki; két szerintük maga az isten jogo­sított fel arra, hogy gumibottal, go. lyóval, ágyúval, tankkal „visszaál­lítsák az igazságot.” A titóisták minden eszközzel élezni igyekeznek az ellentéteket a szerbek, horvátok. macedónok, boszniaiak és más nemzetiségek között, ezért a politikai, gazdasági és kulturális megkülönböztetés po. litikáját folytatják. Az állami hiva. talokban. az iparban és a mező- gazdaságban elsősorban szerb so­vinisztákkal töltik be a vezető ál­lásokat. Szerbiából a kulákok oda költöz­nek át. ahova akarnak, ahol jobbak a földek. A belgrádi vezetők há­rom ízben megváltoztatták a ma. cedón ábécét, hogy fokozatosan azonosítsák a szerbbel és így erő­szakosan idegen nyelvet kényszeríte­nek a macedónokra. Elnyomják a szlovének nemzeti, kulturális törek­véseit. A szerb nacionalista és so­viniszta dalokat, amelyeket azelőtt kivontak az iskolai tantervekből, A Kaposvári Fehérnemű- és Fel­sőruhakészítő Kisipari Szövetke­zet dolgozói lelkes harcot vívnak a negyedik negyedéves terv, ezen keresztül az éves terv teljesíté­séért. Ugyanúgy eleget akarnak tenni azoknak a feladatoknak, amellyel őket államunk megbíz­ta, mint Sztálinváros hős építői. lAz elmúlt hónapban elhatároz­ták, hogy a vállalat termelékeny­ségének fokozása, érdekében üze­müket átszervezik olymódon, hogy új részlegeket szerveznek. Nagy­szerűen bevált a nemrégiben léte­sített maradéklh-olt, melyet nagy­számú közönség llátogat. Most el­határozták, hogy a maradékból t- úa.n árusított 'kifogástalan minőségű maradékok feldolgozására új rész- jegeket szerveznek az üzemben. Ezentúl az üzletben vásárolt mara­dékokat tetszésszerinti fazonban, méret után elkészítik. Már korábban js dolgoztak fel maradékokat konfekcióban. Ter­vük az, hogy a falusi földműves­szövetkezetek bevonásával falura is eljuttatják készítményeiket. Nagy ked'veltségnek örvend a vállalat műhknző-részllegének ki’- váló minőségű munkája. A terv maradéktalan teljesítése megkí­vánta, hogy a. mühimzőrészleget gépekkel korszerűsítsék, amelyhez megfelelő számú munkaerőt is al­kalmaztak. Az üzem kibővítése és a dolgo­zók között folyó lelkes munkaver­seny biztosítéka, hogy a tervüket teljesíteni fogják. Máris kiváló eredmények vannak a dolgozók kö­zött. Jurcsjk Gusztávné varrónő állandóan 180 százalékos teljesít­ményt ér el. Nem sokkal marad el mögötte Temesi Mihályné var­rónő sem, aki állandóan 160 szá­zalék körül teljesített. Kiváló mun­kája jutalmául üzemvezetővé lép5 tették elő. Az üzem egyik kiváló munkásnője, Őri Mária, szintén 160 százalékos átlagot ér el. fiz imremajori állami gazdaság dolgozói jobb munkával készülnek ünnepelni november hetedikéi A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának m'éltó megünneplésére1 munkaícl- ajánlásckka.i készülnek dolgozóink. A traktoros-brigád vállalta, hogy november 7-ig 250 hold nádast fel­szántanak, amellyel növelik a gaz­daság területét és 500 holdon 30—32 centiméter mélyen elvégzik a szántást a jövő évi cukorrépa alá. A szerelőműhely dolgozói m összes gépeket letisztítva és le 'olajozva raktározzák a télen és a gépek gondos kijavításával az ed­digi 38 százalékos gépkiesést 27 százalékra csökkentik. Osztrocki László a dohánvter- mesztő-brigád nevében vállalta, hogy 52 holdról a dohány betaka­rítását és egyéb munkáját elvég­zik és ezt már 78 százalékra tel­jesítették is. A tehenészek a S literes fejésj átlagot 10 literre eme­lik, ugyanazzal a takarmánymeny- nyíscggel, pontosabb gondozással és ápolással. Csima Mária és Hám Anna bor- jurevelök vállalták, hogy a gon jukra bízott borjakat a miniszter- tanács állattenyésztésről szóló ha­tározatának megfelelően gondoz­zák. Dolgozóinkat nagy lelkesedés fűti a vállalások teljesítéséért foly­tatott harcban. Jobb munkával ké­szülnek a Nagy Októberi Szoci? lista Forradalom évfordulójának megünneplésére, melynek a< sza­badságot, a boldogabb életet kö­szönhetik. Szvoboda János MDP-titkár, imremajori áll. gazd. A Kaposvári Textilmüvek építé­sén dolgozó 5 tagú Kuli kőmű­ves-brigád az S2KP XIX. kongresszusa tiszteletére megfo­gadta, hogy az októberi tervében előírt 20, egyenkint 36 négyzetmé­teres vasbeton-keretes ablak he­lyett huszonhármat épít be a fő­műhely falába,, s ezenkívül 20 köb­méter falazást is elvégez. Hogy e vállalást teljesíteni tudják, a bri­gád tagjai azt is megfogadták, hogy két héten belül valamennyien el­sajátítják a; Makszimenko gyorsfa- lazási módszert. A brigád tagjai beváltották ígé­retüket. Ebben a hónapban 160 százalékos átlagteljesítménnyel dolgoztak és már október 30-án, tehát egy nappal aj vállalt határ­idő előtt végezték a 23 ablak be­építéséivel, s ezenkívül! nem 20. hanem 30 köbméter falat is meg­raktak. Ezt az eredményt nagyrészt an­nak köszönhetik, ho*y — mint ahogy erre fogadalmat tettek — valamennyien elsajátították a Mak­szimenko gyorsfa.lazási módszert. E módszer elsajátításához igen nagy segítséget nyújtott nekik Ta­kács József imunkamódszerátadő, aki fáradságot nem kímélve, na pokon át oktatta a brigád tagjait. A Patyolat Vállalat dolgozói nem engedik, hogy állandó ver­senytársaik, a szekszárdi és a nagykanizsai vállalatok egyike hó­dítsa el a negyedik negyedévben az első helyet. Ezt bizonyítják a munkafelajánlások, amelyeket a dolgozók a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 35. évfordulójá­nak tiszteletére tettek. A pártnak tett ígéretüket mar majdnem teljes egészében valóra- váltották a dolgozók, sőt többen jelentősen túl is teljesítették. A vállalat negyedik negyedéves ter­vét eddig 84 százalékra teljesí­tette. A nagyszerű eredmények mögött a brigádok, egyéni verseny­ben dolgozók kimagasló százalé­kai állnak, olyanok, mint Dicső Gizella vasalónő 169 százalékos eredménye, melyet a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 35. évfordulójának tiszteletire indí­tott munkaverseny során emelt fel a 148 százalékos átlagáról. Szondi Teréz is túlteljesítette felajánlá sát. Azt fogadta, hogy november 7-re 125 százalékra fokozza terme­lését és máris a 133 százaléknál tart. Bánfai József és háromtagú festőbrigádja 140 százalékos átla guk 5 százalékos emelésére tettek fogadalmat. Tudásuk leg­javának latbavetésével harcoltak ígéretük valóraváltásáért. A lelkes verseny során olyan eredményt ér­tek el, amire maguk sem számí­tottak. 145 százalék helyett jelen* leg 157 százalékos átlaggal dogoz- nak. Most megfogadták, hogy no­vember 7 re elérik a 160 százalé­kot. Tar Imre naq'vbajomi dolgozó paraszt lirtnrlnn! ♦o!!pAÍIór>óiin| hnvnn! uúüüaui iiÜiGiUuÍ15GyU!lbÍ\ IwíjUüílüOüSlíi liuÍLUi „ ML.U.» Ű UCÁCGIl Megyénk dolgozó parasztjai mind többen tesznek tanúbizonysá­got a beadásuk túlteljesítésével a párt és a haza iránti szeretetiik- ről. Tar Imre negybajomi 8 holdas dolgozó paraszt hazafias köteles­ségének teljesítésével is méltón ki­veszi részét a békáért, a szocializ­mus felépítéséért folytatott harc­ból. A többi dolgozó paraszftár- sainak példát mutatva, teljesítette az állam iránti kötelezettségét, kukoricából 110 százalékra, burgo­nyából 130 százalékra, naprafor­góból 100 százalékra, hízottsertés­ből 210 százalékra, a tejből, tojás­ból, baromfiból is 100 százalékon felül. Az ilyen becsületes, hazáját szerető békeiharcoso'k példája kö­vetésre méltó megyénk többi dol­gozó parasztja előtt. most ismét meghonosítják az or­szág valamennyi iskolájában. Tito bűnös politikája következ­tében Jugoszlávia a népek még sö- tétebb börtöne lett, mint a Kara- gyorgyevicsek diktatúrája idején volt. A kis népek a gyarmati rab­szolgák színvonalára süllyedtek. A megtorló rendszabályok özöne zú­dult rájuk. A boszpiai és herceg­ovinál törvényszékek az elmúlt év­ben 5546 dolgozót ítéltek hosszabb fegyházbüntetésre. Igen sok volt a halálos ítéletek száma is. E népek kíméletlen kizsákmányolás alatt állnak, megdöbbentő nélkülözés és éhínség az osztályrészük. A ..Re­publika” című titóista lap beismer­te. hogy Boszniában, Hercegovim!- ban és a Vajdaságban a halálozási arányszám felülmúlja az országos átlagot, Macedóniában. Koszovóban és Metohijában pedig még a leg­elmaradottabb gyarmati országoké­nál is magasabb a halálozás. A titóista fajgyűlölet apostolai­nak azonban nem sikerül leigázni, az amerikai gyarmatosítók uralma alá hajtani és egy újabb háború vágóhídjáral küldeni Jugoszlávia népeit. Pero Popivoda, a „Jugo. szlávia népeinek a Tito—Rankovics klikk fasiszta uralma alól és az im. perialista rabságból való felszaba­dításáért küzdő jugoszláv hazafiak szövetsége” nevében üdvözölve a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusát, kijelentette; „Az ellenség hamarosan meggyőző­dik majd. hogy népeinknek nem szo­kásuk a tétlen várakozás és a mostoha sorsukon való szánalmas siránkozás. Nem először kelünk jo­gaink és szabadságunk védelmére. Elevenen élnek népeink szabadság- szeretetének hagyományai!” Jugoszlávia egyre nagyobb nép- tömegei támogatják a Jugoszláv Hazafiak Szövetségének harcát, amelynek célja; megsemmisíteni Ti­to fasiszta rendszerét és széttör­ni az imperialista rabszolgaság lán­cait. visszaállítani Jugoszláviában a népi demokratikus rendszert, visszavezetni Jugoszláviát a demo. krácia és szocializmus táborába, helyreállítani Jugoszlávia baráti kapcsolatait a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal. T T II Kuli lAÉes-brigád határidő itt teljesítette Szovjetunió Kommunista Pattja XIX. kongresszusára tett felajánlását

Next

/
Thumbnails
Contents