Somogyi Néplap, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-17 / 244. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1952 október 17, A PROPAGANDISTA KÉSZÜL AZ ELSŐ FOGLALKOZÁSRA Bartal Sándor elvtárs, a So- mogyvári Gyógypedagógiai Intézet első évfolyamú politikai iskolavezetője már a nyár folyamán lel késén készült az új oktatási évre. Azt akarja, hogy tudását minél na gyobb mértékben átadhassa a hallgatóknak, Bartal elvtárs az elmúlt évben is végzett propaganda- munkát, így már gyakorlati tapasztalattal is rendelekezik. Tudja, hogy az előadásoknak fél óránál tovább nem igen szabad elhúzódni, vagy, hogy a vita alkalmával a kisegítőkérdések segítségével egy egy kérdést a legapróbb részle lekig meg lehet vitatni. Ez év július végén kéthetes pro pagandaképzőre küldték Kaposvárra. Két hét nem nagy idő, de ez alatt megvitatták a legfontosabb anyagokat az ú(j oktatási munka sikere érdekében. Sok jó módszert sajátítottak el. Itt tanulta meg Bartal elvtárs a rövid, de tömör jegyzetkészítést amely sok segítséget ad az anyag alapos megértéséhez és amelyre a hallgatókat is feltétlenül megtanítja. Az azóta eltelt időben sem feledkezett meg .arról, hogy a hozzá beosztott hallgatókkal beszélgessen; hogyan látják az oktatás jelentőségét, munkájukban milyen segítséget ad a tanulás? Minden egves hallgató már hetek óta tudja, ki lesz a szemináriumvezetője és problémáikkal bátran fordulnak Bartal elvtárshoz. A napokban közösen díszítették a termet, ahol majd a foglalkozásokat tartják. Lenin, Sztálin, Rákosi elvtársak képeit helyezték el a falon, akik az elméletnek mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezenkívül feliratokat készítettek, ama iyek szintén a tanulás jelentőségére hívják fel a figyelmet. Ma megkezdődik az első foglalkozás. Bartal elvtárs már felkészült az előadásra, a vitavezetésre. Az el ső anyag a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom11. Ezt az anyagot több héten keresztül vitatják meg. Az első hét anyagát három főkérdés köré csoportosította, például első kérdés: „A munkások és parasztok helyzete a cári Oroszországban“. Ehhez a kérdéshez külön irodalmat tanulmányozott, hogy a hallgatók világosabban megértsék: egyetlen országban sem voltak a munkások, parasztok olyan hatalmas mértékben kizsákmányolva, mint a cári Oroszországban. A főkérdést kisebb alkérdésckre bontotta. Például először megvitatják a munkások helyzetét, munkakörülményeit, hogy naponta hány órát dolgoztak, a gyermek- és női munkát hogyan fizették, milyen kezdetleges termelőeszközökkel voltak kénytelenek dolgozni stb. Ezután megvitatják a parasztok helyzetét, a fölidesurak, a kulákok hogyan zsákmányolták ki őket, a földjüket elárverezett parasztok hogyan tódultak a városba munKa után stb. Hasonlóképpen dolgozta fel a másik két főkérdést is. A második (főkérdéshez áttanulmányozta a Szovjetunió Kommunista Pártja története VI. fejezetének 3—5. pontját, A harmadik főkérdéshez szintén a párttörténet VII. fejezete 1—2—3. pontját tanulmányozta, ezenkívül a hallgatók tananyagát. Felkészült az első foglalkozásra. Úgy tervezte, hogy mielőtt az elő adást megtartja, röviden ismerte ti, milyen nagy jelentőségű a Nagy Októberi Szocialista Forradalom anyagának tanulmányozása. Rámutat, hogy a magyar dolgozó nép életében milyen hatalmas jelentősége van a Nagy Októberi Szocialista forradoiomnak, ezért miniden becsületes dolgozónak, főleg minden párttagnak ismernie kell 17-es Hagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeit. Egyben rámutat arra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. év fordulóját mindenkinek a jobb munkával kell megünnepelni Ugyanakkor állandóan tanulmá nyozzák a SZKP XIX, kongresszusának anyagát, amely új erőt, se gífséget ad az elkövetkezendő munkákhoz. A Somogyvári Gyógypedagógiai Intézet első évfolyamú politikai iskolájának propagandistája tehát lelkiismeretesen felkészült az első foglalkozásra, ez egyik biztosítéka annak, hogy a hallgatók is jól felkészülve, aktívan vegyenek részt a politikai is kola munkájában. rr Az 0§z! Vásár sportműsora F. hó 18—19-én Kaposváron J színpadon szabadfogású és görög* Oszi Vásárt rendeznek. Az őszi i római bemutató birkózó-mérkőzés Kiilönvonatokat indít az IBUSZ az őszi vásárokra Az őszi vásárok alkalmából ötven százalékos kedvezménnyel különvo- natokat indít az Ibusz az ország nagyobb városaiba a vásár színhelyére. A kiskunfélegyházi vásárra Bajáról, Szegedről, Makóról és Békéscsabáról ugyancsak indulnak különvonatok. Hatvanba Szolnokról. Ceglédről. Balassagyarmatról, Salgótarjánból és Egerből indul ki különvonat, a kaposvári vásárra pedig Siófokról, Fonyódról, Barcsról, Pécsről, Villányból. Szekszárdról és Simontornyáról indulnak különvonatok. A pápai vásárra Nagykani- zsáról, Zalalövőről, Zalaegerszeg- ről, Szombathelyről, Sopronból^ Győrből, Dorogról, Pusztaszabolcs- ról és Veszprémből indítanak kedvezményes különvonatot. A nyíregyházi vásárra Püspökladányból, Hidasnémetiből, Miskolcról, Vásá- rosnaménybői és Mátészalkáról indul különvonat. Záhonyról és Polgárról pedig menetrendszerű megerősített vonatok indulnak a nyíregyházi vásárra. Azonban nemcsak a különvonaton utazók vehetik igénybe az ötven százalékos utazási kedvezményt, hanem ugyanezeken a vonalakon in. dított menetrendszerű vonatok utasainak is biztosítják az ötven százalékos kedvezményt.^ Hogy a ei szervezte meg a eiikorrépa betakarítási munkát a tengődi állami gazdaság? A tengődi állami gazdaságnak 166 hold cukorrépát kell betakarítani. A tavaszi fagykár, majd a nyári szárazság ellenére is jó fermes lesz, mert gondos, jóminüségű munkát végeztek, Kalicskó József munkacsapata ál.andóan 200 százalékos átlagteljesítéssel végezne a növényápolást. Horváth Erzsébet, Csapó Júlia az egyelésnél, kapálásnál mindig 200 százaléknál magasabb teljesítéssel dogozott- A cukorrépa még a hűvösebb időben is erősen fejlődik és nemcsak súlyát, hanem cukortartalmát is növeli, ezért a szedést október 1-én kezdték meg. Az elmúlt évien a traktor után kapcsolt kettős „01iver"-ekéve.l, kormánylemez nélkül szántották ki a cukorrépát, ez jelentős kárt okozott, az eke sok répát elvágott, sokat eltemetett a levélzettel és a koronát beszennyezte. Ez a módszer nagyon megnövelte a szedés költségeit, sok levélzet és korona veszett kárba, amit a silózással értékesíteni lelhetett volna. A cukorrépa szedéséhez „Villám“ kiemelőekét használnak. A „Villám“ kiemelő-eke használatánál a répának csak igen kis százaléka törik bele a földbe. Nagy előnye, hogy a répák nein sérülnek meg, a koronák 'nem szennyeződnek a földdel, mert sorban lerakja a kiemelt répatöveket. A „Villám" répakiemelő-eke lényege, hogy két vjTaszárból álló hegyes vas, egy erősebb csorosz- iya-tformájú szárra van, szerelve, amely egy eke gerendelyére erősíthető. Ä két villaszár közé veszik a répasort és így haladva a répát kiemeli és egyoldalra fekteti. Egy „Viílám“-eke napi teljesítménye 10 munkaórát számítva 2000 négyszögöl. Gazdaságunknak 10 ilyen kiemelőekéje van, így naponta 20.000 négyszögölet szántanak ki. A 160 hold répa kiszedését 13 nap alatt végzik el. így október ,25-ra befejezzük a 160 „old cukor répa szedését. A cukorrépa szedéséhez 8 főt állítanak be holdan- kínt. Négy dolgozó a kiemelt répákat egymáshoz ütögetve földte- lenáti, egyhelyre hordja, a másik négy fő pedig a koronázást végzi. A koronázást régebben úgy végeztük, ho'gy a répa földből kiálló részét levágtuk, s ez hasznavehetetlen lett. A répafejelésnél a Jermacsenkó-féle eljárást alkalmazzuk. A répának csak a levélkoronáját vágjuk le, s így a vágási felület átmérője mindössze 2 cm. A levélkoronát időben és tisztán behordjuk, hoidankint 20 mázsa leveles cukorrépafej-termésre számítunk. Egy mázsa leveles répafej etetése 25 liter tej előállításához elegendő, a 160 hold földön 63.000 liter tej előállításához szükséges takarmányt biztosítanak. A maradjak nem szívesen etetik frissen a répakoronát, arra hivatkoznak, hogy étrend! zavarokat, hasmenést stb. okoz. Mind a szovjet, mind a hazai kísérletek meggyőzően bizonyítják, hogy a káros étrendi elváltozásokat nem a répalevélben lévő oxolsavak, hanem a földessáros répalevelek okozzák. A répát akkor kell1 felszedni, amikor a korai fagytól még nem kell tartani. A répaszedéssel egyidőben balad a tengeriszár silózása. Amit nem tudnak frissen feletetni, azt a tengeriszárrál együtt lesilóz- zák, ez nagymértékben emeli a silefejelt répakoronát még aznap behordják és lesilózzák. A répának a vasútra, illetőleg a berakodó-ál lomásra történő szállítását az alábbi módon szervezték meg. Ha az útviszonyok megengedik, akkor vontatókkal hordják a tábláról egyenesen a vasúti rakodóhoz. Egy vontatóhoz két pótkocsit biztosítottak. Rossz időben, felázott út esetén Mfogattal a legközelebbi műút mellé hordják és onnét vontatón szállítják tovább. A lefejelt répakupacokat azonnal hordják, így a répa nem fonnyad össze. Nagy gondot fordítanak arra, hogy a répa a lehetőség szerint föld- és sármentesen kerüljön a vasúti kocsiba. A munka jó megszervezésével és végrehajtásával harcolnak a gazdaság dolgozói azért, hogy a cukorrépa gyorsan, hiánytalanul, minél alacsonyabb önköltséggel kerüljön a feldolgozó iparba. Czírbusz Endre vezetőagronómus. APRÓHIRDETÉS Egy-, kettő-, háromszobás lakásokat vásárolunk, ilyen lakásokért i SÍK útján kártérítést fizetünk. Tárgyalni lehet vállalatunk íözpontjánál. 3. sz. Mélyépítő Vál- alat, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 12. sz. Vállalat keres gyors- és igépíró- lőt, könyvelőt, vagy könyvelőnőt. Részletes életrajzokat, eddigi működés feltüntetése mellett „megbízható“ jeligére a 'hirdetőbe. Má- us 1-u. 31. Egy komplett borbélyüzleti be- •endezés vidékre olcsón, sürgősen jladó. Cserí-út 39. Keresünk megvételre jókarban évő samotos vaskályhákat. Tele- on 640. Vásárba három megye: Tolna, So mogy, Baranya megyék dolgozói kapcsolódnak be. Ennek keretében a vásárnapok alkalmával a Megyei Testnevelési és Sport Bizottság rendezésében igen bő sportműsort iktatnak be a közönség szórakoztatására. Alkalma lesz min den egyes sportkedvelőnek a ked- vencssportját megtekinteni. A következő sportműsorok kerülnek lebonyolításra. 18-án, szombaton: K. Kinizsi—K, Lokomotív megye- bajnoki labdarugó mérkőzés a Kinizsi-pályán, majd a Vasas-pályán 2 órai kezdettel salakpálya kerékpáros versenyt rendeznek. Ugyancsak a Vasas-pályán 3 órai kezdettel a K. Bástya—K. Lendület játszik osztályozó mérkőzést, míg _ a Dózsa pályán 3 órakor kézilab- j megtekintésére, a vasárnap meg da-mérkőzés lesz. I váltott jegyek a vasárnapi összes 19-én, vasárnap délelőtt 10 órai j sportesemények látogatására érvé- kczdettel a parkban felállított i nyesek. lesz, majd ezt követően ugyancsak ökölvívó mérkőzéseket vívnak és fél 12 órakor a Sáfrán-család egykerekű kerékpár-bemutatót tart. Délelőtt a Dózsa-pályán 11 órai .kezdette:; Dózsa—Nagyatád megyebajnoki kosárlabda-mérkőzés, léi 11 órakor K. Petőfi—Pécsi Petőfi női röplabda-mérkőzés kerül lebonyolításra. Délután 1 órai kezdette] moto-’ ros salakpálya-versenyt rendeznek, majd ezt követően a Budapesti Dózsa NB. I. a megyei váló- - gatott labdarugócsapattal mérkőzik barátságos mérkőzést fél 3 órai kezdettel. A szombaton megváltott jegyek az egész szombati sportműsor @ S P ö fl T © Atlétika: A vasárnap megrendezett megyei felnőtt atlétikai bajnokság sok ki- vánni valót hagyott maga után. A városi SK-k a jóelőre megkapott versenykiírás alapján nem for. dítottak gondot arra, hogy verseny, zőiket benevezzék a versenyre. így a Petőfi SK sem nevezett be ver- enyzőt, úgyhogy a Petőfi SK. ver §enyzői saját maguk voltak kénytelenek a verseny iránt érdeklődni és csak így tudtak indulni a versenyen Ezen a téren hibát köve tett el a városi TSB is. mert ugyan a sportköröket kiértesítette a verseny megrendezéséről, de ezután egyáltalán nem tett_ semmit az. irányban, hogy ellenőrizze, hogy a sportkörök be is nevezzek a versenyzőiket. Feltűnt, hogy a Kinizsi atlétái nem is indultak a versenyen. A Vasas sportkörből is nagyon kevés volt az induló. Az ilyen felületes szervezési munkát fel kell számolni és oda kell hatni, hogy a sportkörök necsak egyes sportágakkal foglalkozzanak döntően. hanem a kiírt versenyekre nevezzék is versenyzőiket, hogy ezzel elősegíthessék az atléta sportolóik fejlődését. Maga a verseny rendezése és lebonyolítása jó volt. Azonban nem volt kellő propaganda a verseny előtt és így ez is hozzájárult, hogy kevés számú induló vett részt a versenyen. Vidékről ugyan szépszámú nevezés érkezett, azonban a nevezők közül kevesen jöttek el, amiért bizonyos mértékben az illető sportkörök is felelősek, mert nem magyarázták meg a verseny fontosságát a sportolóknak és belenyu. godtak abba, hogy esett az eső és a versenyzőik nem jönnek el,. Ilyen volt a zamárdi sportkör is. Részletes eredmények; Férfi számok: 100 méteres síkfutás: 1. Terlaki József (K. Petőfi) 11.8, 2. Boldog Sándor (K. Vasas), 3. Kecskés Rudolf (K. Lendület). f 800 'méteres síkfutás: 1. Majer Árpád (K. Vasas) 2.12.8, 2. Rektor János (Siófok). 1500 méteres síkfutás; 1. Táskái Ferenc (K. Vasas) 4.44, 2. Rektor János (Siófok). 3000 méteres síkfutás.- 1. Zacskó István (Barcs) 10.22.4, 2. Halász József (Barcs). Súlylökés: 1. Győrök Zoltán (Siófok) 10.72. 2. Marek János (Csurgó), 3. Kecskés Rudolf (K. Lendület). Magasugrás-. 1. Terlaki József (K. Petőfi) 2. Kecskés Rudolf (K. Lendület), ’ 3. Tasnádi Ferenc (Barcs). Távolugrás: 1. Terlaki József (K. Petőfi) 6.12, 2. Tasnádi Ferenc (Barcs). 3. Kökényesi Péter (K. Lendület). Rúdugrás■ 1. Tasnádi Ferenc (Barcs) 3.2Ó, 2. Bakó József (K. Vasas). Gerely; 1. Bakó József (K. Vasas) 45.97 2 Győrök Zoltán (Siófok). Női számok; 100 méteres sikfu. tás: 1. Máté Magda (K. Lendület) 14.8, 2. Májer Éva (Barcs. 800 méteres síkfutás: 1. Májer Éva (Barcs). Távolugrás: 1. Herincs Klára (K. Dózsa) 3.70, 2. Máté Magda (K. Lendület). Súlylökés: 1. Geiger Klára 8 50 2. Herincs Klára (K. Dózsa). Felhívás sakkozó sportolóinkhoz A Megyei Sportbizottság mellett működő Társadalmi Sakkszövetség a Lendület SK. szakosztályát kérte fel a haladó sakkozók továbbképző tanfolyamának megrendezésére. A Lendület sákkosztálya vállalta ezt a feladatot és f. hó 18-án este 6 órakor indítja meg a kórház egyik helyiségében a haladó sakkozók továbbképző tanfolyamát. E tanfolyam előadásait minden szombaton este 6—8 óra között fogják megtartani a fenti helyen. Előadója az oktató-tanfolyamot végzett két sakkozó lesz, de rajtuk kívül minden képzett sakkozó is segédkezni feg. E tanfolyam keretében rendezi meg az MTSB a versenyvezetőképzést is. Ezeket az előadásokat Szabó Gyula képzett versenyvezető fogja tartani. Kezdő sakkozók tanfolyamának megszervezése most van folyamatban, ennek megkezdéséről ugyan, csak értesíteni fogjuk a sportköröket és a kezdő sakkozókat. Felhívjuk valamennyi sportkört, hogy minél több sakkozót küldjön erre a tanfolyamra, hogy így biztosíthassuk a megye sakkozásának minőségi fejlesztését. Ez a felhívás az iskolai sportkörökre is kiterjed, mert iskoláinkban igen sok fiatal sakkozó van. A sportkörök között versenyt indítottunk be. A legjobb eredményt elérő három sportkört díjazzuk. ŐSZI csúcs a Totó Imii Több mint 160 000 kéthasábos szelvény beküldésével növekedett a nyeremény alap is 12 találat 11 találat 10 találat Góltotó Vigaszdíj 24.331 Ft 1.056 Ft 143 Ft 715 Ft 250 Ft SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA VÖRÖS CSILLAG.- i ,,B“-ügy. 16—22. SZABAD IFJÚSÁG: Pórul járt ke- reszteslovagok. 17—21. NAGYATÁD: Leány a talpán. 15—16. BALATONBOGLÁR: Semmelweis. 18— 19. BARCS: Pílótaszerelem. 18—19. CSURGÓ: Karrier Párizsban. 18— 19- én. 1GAL: Civil a pályán. 18—19. SIÓFOK: „B“~ügy. 18—19. SOMOGV I NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszld Mihály Felelős kiadó: Gábri Mihály Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. Telefon: 901. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u. IQ. Telefon : 999. Somogyinegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon 829. Nyomdáért felel : Hidas Jáno*