Somogyi Néplap, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-05 / 208. szám
Péntek, 1952 szeptember 5, SOMOGYI NÉPLAP 3 x DlSZ-alapszervezetüűk legfelsőbb szerve a taggyűlés A taggyűlés az ifjúságunk nevelő iskolája, ez mindig fontos eseményt jelent a tagság életében, hiszen itt nő, erősödik ifjúsági szövetségünk. A tagság itt válasz- sza "meg vezetőit, itt dönt a szervezet fontos kérdéséiben, itt hallgatja meg a vezetőség beszámolóját és mond bírálatot munkája felett. A taggyűlés az alapszervezet legfelsőbb szerve, .amint ezt a DISZ szervezeti szabályzata is kimondja. Szervezeti demokráciánk első követélményei közé tartozik a taggyűlések rendszeres megtartása. A DISZ Központi Vezetőség 1951 december 29-i határozata külön is kiemeli ennek fontosságát. Sajnos, sóik szervezetünkben még nem szereztek érvényt a határozat e fontos pontjának, nem a szervezeti szabályzat szerint dolgoznak, különböző egyéb elfoglaltságokra hivatkoznak. A Petőfi DlSZ-szervezetben 2 hónapja nem volt taggyűlés, amikor volt, akkor is félkészuleilenül állt a titkár a tagság elé. A rendszeres, jó taggyűlés avezetőség munkájának tükre A taggyűlésre nem „időt kell szakítani“, hanem a munkánk szerves részévé kell tenni. Éppen ezért nem mindegy, milyen legyén a taggyűlés. A taggyűlés elkezdődik a téma kiválasztásánál. Fel kell számolni szervezeteinkben a taggyűlések szűk, sablonos tematikáját. Az alapszervezetek a felsőbb bizottságok jóváhagyásával határozzák meg az egyes taggyűlések napirendi pontjait. Ez természetesen igen gondos kiválasztást igényel, mert elsősorban azokat a kérdéseket kell tárgyalni, amelyek a legfontosabb feladatok megoldását segítik elő. A „Komszomolszkaja Pravda" 1951 december 2-i vezércikke írja: —• A Kemenovi Korbolít üzemben minden komszomolgyűlés nagy eseményt jelent az ifjúság életében A gyűlésen a komszomolok megvitatják a munka, a tanulás, a pihenés kérdéseit, vitáznak az erkölcs és jómodor kérdéseiről." Nálunk gyakran hallani olyan panaszokat is, hogy a tagság nem szívesen jön el a taggyűlésekre. Ennek oka, hogy tübibízben a titkári beszámolók unalmasak, mint például a Villamosműveknél a DISZ-titkár elvtárs mindig ugyanazt mondja el, melyet már elmondott, nem foglalkozik a fiatalok mindennapi problémáival. A másik oka, bogy elfelejtik a vezetőségi tagok értesíteni a taggyűlés helyéről és idejéről a tagságot. Az előkészítés nem azt jelenfii hogy egyes tagokkal élőre szó- szerínt leíratjuk mondanivalójukat, hanem, hogy módot adunk a tagságnak arra, hogy előre gondolkodjék a kérdések felett. A jó taggyűlés alapja a titkári beszámoló A beszámoló előkészítésébe a titkár vonja be a vezetőség tagjait. A beszámoló egyes kérdéseit pl. kidolgozhatja egyik-másik vezetőségi tag, aki azt a területet legjobban ismeri. Akkor tükrözi vissza a titkári beszámoló a valóságos életet, ha elmondja a tagság véleményét, javaslatait. A jó titkári beszámoló mindig tartalmas, személy szerint dicséri, bírálja a fiatalokat. A taggyűlés előkészítésének módját és napirendjét, a beszámolót a titkár minden esetben beszélje meg a helyi párt- szervezet vezetőségével, ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy taggyűléseink jól sikerüljenek. Hívják meg egy-egy taggyűlésre ,a pártszervezet vezetőit, sztalhánovístáka t, mérnököket, művészeket. A taggyűlés határozata világos, pontos legyen Határozza meg a feladatot, a végrehajtás határidejét és a végrehajtásokért a felelőseket. Fontos, hogy egy-egy határozat végrehajtásának ismertetésére a következő taggyűlésen az alapszervezet vezetősége visszatérjen. A jó taggyűlés neveli tagságunkat, neveli az ifjúságot, hiszen taggyűléseink zöme nyílt, várjuk és hívjuk oda a még szövetségünkön kívülálló fiatalokat is. Használjuk fel tehát az ifjúság kommunista nevelésének ezt a ha talmas iskoláját. Nemes József városi DISZ-titkár. (H&zia dia fos előlaps nagyberki népnevelő a megyei tanácskozásra készül RÓZSA LAJOS elvtárs Nagyberki község népnevelője örömmel fogadta a hírt, a kitüntetést: részt vnhet vasárnap a megyei népnevelő tanácskozáson. Ez a tanácskozás sok segítséget ,ad\ munkájához, ezért már előre készül, hogy a tanácskozásom elmondja tapasztalatait, ezzel segítse a népnevelő munkában lévő hiányosságok kijavítását. Rózsid elvtárs egy éve végez népnevelő munkát a községben és ez akit az idő alatt sok tapasztalaira tett szert, mégis úgy érezte, hogy még sokkal jobb munkát tudna végezni, ha a pártszervezet vezetőségétől nagyobb támogatást kapna munkájához, a községben már régebben megalakult az egységes népnevelő csoport, de .a pártszervezet vezetősége ném fordít elég gondot munkájukra, ne\m a(l megjelelő agitáeiós érveket. Rózsa elvtárs elmondja, hogy csak akkor javul meg a népnevelő munka, ha a párt szer vezet többet törődik az egységes népnevelő csoporttal. RÓZSA ELVTÁRS a tanácskozáson elmondja majd, hogy a be- ■ gyűjtési agitáció ja azért volt ered menyes, mert személyesen példát mulatott, elsőnek í«H eleget a beadási .kötelezettségének. Példáját követte Erdélyi Gyula 7 holdas dolgozó panaszt és a többiek. Csak annak a népnevelőnek van erkölcsi alapja a beadási kötelezettség teljesítéséért agitálni, aki maga is becsülettel elegei tett kötelezettségének. Rózsa elv'.á<rs harcol a tszcs-mozgalom kiszélesítéséért is. ő maga is meggyőződött a nagyüzemi gazdálkodás előnyéről és a többi dolgozó parasztok előtt is beszélt erről, hogy másak is felismerjék a nagyüzemi gazdálkodás jelentő Ságét. A TANÁCSKOZÁSON beszámol arról is, hogyan győződött meg a társas gazdálkodás magasabb rendű síéig ér öl, de elmondja azt is, hogy a községben lévő Becsület tszcs munkájában mélyen hiányosságokat tapasztalt. A népnevelő tanácskozáson azokat a jó agitáeiós érveket, amelyeket a megye legjobb népnevelői elmondanak feljegyzi, hogy a jövőben felhasználhassa munkájában. Sokat akar itanulm a tanácskozáson és a hallottakat átadja majd az egységes népnevelő csoport többi Járásunk szántóterületének 50 százaléka van a szövetkezeti csoportok tulajdonában tagjainak is. A SEGÍTSÉGET, amit Rózsa elv társ a népnévelő tanácskozáson kap, még jobban felhasználja a Köziponti Vezetőség június 27—28 i határozatai végrehajtásáért folytatott harcban. . Jól dolgoznak a népnevelők Balatonszárszón 1950-ben a tanácsok megalakulá- sámisik idején járásunk — tahi járás — területén még kevés tertnielőszö- •ve'.kezeti csoport volt. A meglévők is kezdet égések voltak, kevés tapasztalattal rendelkeztek. A dolgozó parasztság nagyrésze még nem Ián a világosan azokat az előnyöket, amelyet a lermelöszüvetkeze í e k 'biztosítanak. % A tanácsok megalakulásával egyre gyorsabb ütemben fejlődött járásunk ii&.mletcin a szövetkezeti mozgalom. 1951 őszién a járási pártibizoítsáS segítségével, irányításával mind; fo- 'kozattabban tértünk át a termelő- szövetkezetek szervezésére és munkánk eredményeként ma már nincs járásunkban olyan, község, ahol ne volna termelőszövetkezeti csoport. A régebbi csoportok működését állandóan figyelte járásunk dolgozó parasztsága'és látta azt, hogy a kezdeti nehézségek el énére mind nagyobb eredményeket érnék el. 3—í mázsával nCtgyrÁbb a tér- melöcsaport átlagtermése holdanként, mind az egyénileg % dolgozó parasztoké. lazt látva, egyre telkiben és többen ismerték fel a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, lehetőségeit és naponta írják alá, újabb és újabb dolgozó parasztclk a belépési nyilatkozatot. Termői ősz övét kezetetak fejlődéséihez nagy segítséget nyu jtett » mi miszf erta nács munkai egyel Cmről szóló törvényerejű rendel©!e. A csoport vezetői tanulmányozták ezt a rendelőiét, javult azóta a munkához való viszony és egyre jobban mulatnak példát szövetkezeteink a kívülálló dolgozó parasztok előtt. Te rímel őcso\por[\ja,'mk elsőnek végezték a munkálatokat, példái mulattak a beadási kötelezettség teljesítésében, ezzel vonzották a kívülállókat. Tcrmelősz&ve'kezeteink erősítésére ütemtervet dolgoztunk ki, amelynek alapján állandó segítséget adtunk a termelőszövetkezetek vezetőinek, tagjainak. A politikai és szakmai előadásokat a járás legfejlettebb vezetői tartották és ez nagymértékben növelte a szövetkezeti tagok öntudatát, szocialista gondolkodásmódját. Szövetkezeteinknek a termésátlag-növeléséihez nagymértékben járult hozzá a fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazása. Járásunk szántóterületének 50 százaléka, a dolgozó parasztok önkéntességén alapuló Szövetkezeti csoportjainak tulajdonában van. Szeptember 3-án Somogyegres dolgozó parasztsága 1600 hold földterülettel választotta a nagyüzemi gazdálkodás útját. Samógyacsa község dolgozó pamuzisága 2000 hold seámtó- íc vü Jet'cl lépett a nagyüzemi• gazda lkodéi« ú tjára. Somogyaesán nehéz volt a szervezés. Az, •osztályellenség, a kúlákság r érr(h í r t£ r j os z és sei, aljas rágalmazással akarta megtéveszteni ai dolgozó parasztságot. Járásunk egyik legnagyobb községe, Gamás község 10.000• holddal lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Tavaly még c.sak egy csoport volt a> községben, most pedig 5 termelőszövetkezeti csoport működik. Az eddigi eredmények szépnek mondhatók, de n&m tesznek bennünket elbiznkcdottá. Fokozzuk a politikai felvilágosító munkát, hogy járásunk minden dolgozó parasztja minél előbb megtalá hassa a felemel kedés, a jobbíét útját. Szappanos Ferenc járási tanácselnök. Tab. Pákozdi Géza élvtárs a foalaton- szárszói pártszervezet titkára, éite- kezéelre hívta össze a népnevelőket. Ismertette velük a párt előtt álló feladatok«!, a begyűjtési rendeletet, a minisztertanács őszi mezőgazda- sági munkákról szóló határozatát* A 20 tagú népnevelőgárda komolyan látott munkához, szép eredményeket ért el az elmúlt időkben. A község határidő elölt 100 százalékon jelül teljesítenie kényérgahonabea- dásii kötelezettségét, de nem feledkeztek meg a népnevelők a tojás és a baromfi beadási kötelezettség teljesítésének .szorgalmazásáról sem. Rövid idő alatt 30 százalékról 100 százalékra; növelték ezen a téren is az. eredményt. A népnevelő csoport tagjai valamennyien példát mutatlak. Elsők között tettek eleget kötelezettségüknek. Ezért ha.lgatfak rájuk a dolgozó parasztok. A népnevelők most a kukorica, burgonya és a napraforgó beadást szorgalmazzák. Értekezleten vitatták meg a tennivalókat, tervet dolgoztak ki, aszerint végzik munkájukat. Ismerik a község dolgozó parasztjait, tudják, miből mennyi a veléslerükt, melyik gazdának mikorra van beütemezve a, burgonya, és a kukorica szedés. A szedés előtt ellátogatnak a dolgozó parasztokhoz, elbeszélgetnek velük a község fejlődéséről, a család fejlődéséről, megváltozott életéről, felhívják a figyelmet a beadási kötelezettség teljesítésére. Az utóbbi napokban növelték a népnevelő csoport létszámát, bevonták a jól teljesítő dolgozó parasztokat, a község legjobb dolgozóit, hogy az ősziok begyűjtésénél is ugyan olyan jó eredményt tudjanak elérni, mint amilyent a kenyérgabonánál értek.el. A népnevelő munkán túl, a tanácsülésen, dobszó útján, híradón keresztül rend szerese,n ismerteti a tanács a Vendeleteket a dolgozó parasz'okkal. Nincs is olyan dolgozó a községben, aki ne tudná, hogy a kukoricái szedését két nappal előbb jelenteni kell a tanácsnál, a töréstől számított két napon belül pedig eleget kell tenni a beadási kötelezettségnek, a burgonyából pedig a szedéssel egy- időlben kell teljesíteni a beadást. A Kőröshegyi Téglagyár dolgozói határidő előtt teljesítik harmadik negyedévi tervüket Nagy gondot fordítanak a dolgozók oktatására az Útfenntartó Vállalatnál ÜZEMEINK dolgozói lelkes mun- Jcaversennyei igyekeznek biztosítani ötéves tervünk döntő esztendejének sikeres megvalósítását. Már nincs hátra egy egész hónap és a harmadik negyedév is letelik. Üzemeink dolgozói augusztus 20, alkotmá ngunk ünnepének tiszteletére legnagyobbrészt szocialista fogadalmakat tejek, hogy harmadik negyedévi tervüket 100 százalékra, vagy aZon felül teljesülik. A kőröshegyi téglagyárnak mindössze 40 dolgozója van, de mindnyájan megértettél:, hogy tervük teljesítése nemesük pillanatnyi jobblé ükét segíti elő, hanem hazafias kötelesség is. Ezért vállalták egyemberként a július végén megtartott termelési értekezleten, hogy alkotmányunk ünnepének tiszteletére még lelikiismereresebben dolgoznak, még több téglát gyártanak terven felül, mint ezelőtt. AZ ÜZEMBEN élő, eleven dolog a munkavierseny. Kevés utánjárás után, szinte perceken belül meg lehet állapítani, hol tart az üzem tervének teljesítésében. Az, hogy a dolgozók szinte naponként értesülnek a m unkaverseny eredményeiről, arra sarkallja őket, hogy napról- notpm növeljék eddigi jó eredményeiket. Szei, tember 4-ig nyersgyártási tervüket 22.5 százalékra, égetési tervüket pedig 85 százalékra teljesítették. A JÓ EREDMÉNY elsősorban a verseny nyilvánosságának tudható be. A dolgozók naponta értesülnek arról, hogy a brigádok és az egyéni versenyzők milyen eredményt érted: el, amit a következő napon jól fel tudnak használni. Azok, akiknek százalékuk az előző napival szemben csökkeni, számvetést csináltatnak, hogy aznap hogyan dolgozták, mi az oka a lemaradásnak. Ugyanakkor a kimagasló teljesítményt elért dolgozókat kérdéseikkel ostromolják, hogyan érle el a kiváló eredményt. VANNAK AZ ÜZEMBEN példamutató dolgozók, akiknek jó termelési eredményeik magukkal ragadják a többi dolgozókat mind. Fernbach Sándor elv.árs, az üzem szakszervezeti bizalmija. Fernbaah elvtárs a kemencének brigádvezetöje, személyes példamutatása elsősorban a brigádja tagjaira volt jó hálással és büszkék, hogy az elmúlt hónapban 122 százalék átlagteljesvUmémjt értek el. Kiváló munkát végez Dimy- nyés\ József brigádtag i$, aki a múlt hónapban 149 százalékos átlagteljesítményt ért el. A női dolgozók is jól megállják helyüket a munkában. A téglaétfe- •!ést majdnem kizárólag nők végzik. Különösen jól dolgozik Földi Lajosáé. NAGY JELENTŐSÉGGEL bin a nyersgyóriásnál dolgozód: munkája is a terv teljesítésében. Tudásuk legjavát nyújtják, hogy az égetőket selejlmentes nyersanyaggal lássák el. Lendületes munka folyik a kőröshegyi téglagyárban. Látszik az eredményeken, hogy a vezetőség é$ a pártszervezet minden segítséget megad a szakszervezeti bizalmi részére a munkaverseny szervezésében és irányításában. Az eddig meglévő százalékuk szinte napok alatt egy vagy két százalékkal emelkedtek és ez biztosítéka annak, hogy harmadik negyedévi tervüket szeptember 30 helyett, jóval előbb teljesítik. A tavalyi oktatási évben szép eredményeiket érték el az Útfenntartó Vállalatnál. Az oktatás sikere nagymértékben segítette * pártszervezetet munkájában. A párttagok és a pártornlkívüli dolgozók egyre jobban megértették a munkaverseny jelentőségét, felajánlásokat tettek, bekapcsolódtak a versenybe. Tanulás közijén a dolgozók megismerkedtek a marxista-leninista elméletté*, amelynek birtokában több és jobb eredményeket értek el, mint azelőtt. A pártszervezet vezetősége megértette: a tervteljesítés, a jó munka alapja, a dolgozók szocialista öntudatának fejlesztése, az állandó szakmai és politikai oktatás. ' Voltak hiányai is az elmúlt oktatási évnek a hallgatók kiválogatásában, a propagandisták előadási módszerében. Ezeket a hl búkat most kijavították. A párt- vezetőség gondosan készül az 1952—53-as oktatási évre. Azokat a párttagokat ás becsületes pártonkívülieket vonják be az oktatásba, akik munkájukban példát mutattak. Nagyobb gondot fordítanák a propagandistákra is, mert csak olyan elvtárs tud jó propaganda- munkát végezni, aki állandóan képezi magát- Megnövekedőtt az oktatásban részvevők arányszáma is. Tavalyba dolgozók 30 százalékát, az idén 70 százalékát vonják be szervezett oktatásba. A legutóbbi taggyűlésen az egész párttagság ígéretet tett arra, hogy szívügyének tekinti az oktatási, igyekeznek gyarapítani elméleti képzettségüket, bővíteni látókörűket, hogy ezzel a termelési eredményeket is fokozni tudják.