Somogyi Néplap, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-10 / 187. szám

Ml fa PROLETÁRJA/ EGYESÜLJETEK/ fl Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsának határozata az 1952. évi őszi növénytermelési munkák végrehajtásáról Következetes harcot a P. B. 1952. június 5-i határozatának végrehajtásáért A példa ereje Vera, a paríízánteány IX. évfolyam, 187. szám. ÁRA 50 FILLER ___________ Vasárnap, 1952 augusztus 10. ÜD VÖZÖLJÜK A II. VASUTASNAPOT AZ AUGUSZTUS 20-1 VERSENY SIKERÉÉRT A Szovjetunióiban minden év augusztusának első vasárnapját már évek óta mint a vasutasok, napját ÜTMiepliik. A szovjet példa nyomán egy évvel ezelőtt pártunk és kor­mányunk a vasuta «munka különös meglbeosiülésének jeléül augusztus második vasárnapját minden éviben a vasutasak napjává tette. Vasuta­saink ibékeőrs éggel, üékevonatok Százainak toválbbiításáVal és még fo­kozottabb, még gyorsabb és ponto­sabb munkával válaszoltak erre a megtiszteltetésre. Az ország minden dolgozója lel­kesen ünnepli ezen a napon vasu­tasainkat. Az üzemek ünnepi mű­szakokkal készülődtek, hogy mél­tóan köszöntisék augusztus 10-ét, a miagyar vasutasok napiját. Néhány hétitől ezelőtt megyénk minden va­súti műhelyében, üzemrészében lel­kes felajánlásokat tettek vasutasa­ink s azóta e\zdk a felajánlások már valósággá váltak. A felszabadulás után vasutasa­inkra nehéz munka várt. A háború közlekedésünkön, az ország ütőerén a vasúton alaposan rajta hagyta a nyomát. A fasiszták ás a nyilasok tönkretették vasútvonalainkat, s kocsijaink, mozdonyaink legna­gyobb részét niyuigatrta. hurcolták. Az ország közlekedése, szállítása imisgbénult vasútvonal, kocsik és mozdonyok nélkül. Elitkor adta ki pártunk a jelszót: ..Arccal a vasút felé1*. S ezért mondta Gerő élvtárs az Északi-ifőműlhely dolgozói előtt 191 5-bőn ezeket a szavakat; „Az összes lennővalók közöli az eisä helyen áll a vasút. V,mút nélkül nines újjáépítés és újjáépítés nél­kül hiába van szabadság, mert sza­badságból egyedül megélni nem le­het“. Az ország dolgozói átvették a párt által kiadott jelszót. A dolgo­zók vasutasaink segítségére siettek, hogy a közlekedést helyreállítsák s megindulhasson az ország vérkerin­gése. A vasúti műhelyek százával ontották a kijavított kocsikat, úja­kat készítettek és megindult a köz­lekedés. Hatalmas segítséget jelentett va­sutasainknak a szovjet tapasztala­tok átívevése. Első lépés volt a Slzt ahanov-ímiozigair»m megteremtése a vasúton is. Megyénkben is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be ebbe a-mozgalomba. Olyan sztahanovis­táink születtek, mint Miszner Gyu­la, akit a kaposvári vasutas dolgo­zók példaképüknek tekintenek, mint sztahanovista mozdonyvezetőt, a szovjet tapasztalatok mindenkori alka lmazóját. Megyénk vasutas dol­gozóinak legnagyobb része a „Min­den út jövedelmezőségéért“ mozga­lomba is bekapcsolód ott. Emelték a mozdonykazán két mosása között megtett kilométerteljesítményt. A forgalom leggyorsabb, leggazdasá­gosabb és tervszerűbb lebonyolítá­sa érdekében az egész vasút terüle­tén alkalmazták a 24 órás forgal­mi tervet. Leszorították a kocsi- forduló idejét. Fokozták az 500 ki­lométeres mozgalomban résztvevő mozdonyok teljesítményét és a szov­jet vasutasok példája nyomán a 2900 tonnás mozgalomhoz megyénk csákóim minden mozdonyvezetője csatlakozott- Ugyanakikor csökken­tették a tehervonatok késését is 'Megyénk vasutasai [felajánlások­kal készüllek a II. vasut’asnapia- Ezeknek a felajánlásoknak te'jesí- télse olyan eredményeket szült, amelyre joggal büszkék vasutas dolgozóink. A felajánlások teljesí­tése hozzásegítette őket ahhoz, hogy második negyedévi tervüket minden vonalon teljesítették s agy a kapos­vári vasútállomás dolgoz >; már másodízben nyerték el a. büszke él­üzem címet. Kivette ebből a mun­kálnál a részét a forgalmi részleg és a fűtőház egyaránt. A fűtőiház min­den dolgozóija, mozdonyvezetők és mozdonyjavítók egyaránrt lúl- szárnya lák eddigi tefcjesnmenyei­ket és a vasutasnapra tett felaján­lásaikat. Kiemelkedtek a. íütöház dolgozói köziül ebben a harcban Miszner Gyula sztahanovista moz­donyvezető, Csontos József kétsze­res sztahanovista mozdonyvezető és a mozdonyjavító torig,äddk mindén •tagja. A forgalmi részleg dogozó1 közül különösen Nyuiász László emelkedik ki, aki jó munkája ju­talmául elnyerte az ország legjobb forgalmi szolgálattevő címet­Vasutas dolgozóink munkáját pártunk és kormányunk elismerés­ben részesíti és értékeli. Ez nyilvá­nul meg mindabban a szerető gon­doskodásban, amely vasutasainkat övezi. Az ország minden részén üdülök, fürdő és nyaralóhelyek vár­ják vasutasainkat. Hatalmas munka vár vasutasa­inkra az elkövetkező hónapokban. Erre a hatalmas munkára erőt kell gyiijtdiiök. A bányászat és az ipar szállítmányai mellett biztosítani kell az őszi hónapokban a bő tér­imé«: a gabona, a cukorrépa, bur­gonya, zöldség, gyümölcsfélék és a többi mezőgazdasági termény ide­jében való elszállítását is. A. vasútnak ősszel csúcsforgal­mat kell lebonyolítania. Vasutasa­in kunk át kell érezniük, hogy mit jelent a terméngbegyiijlésben való részvétel. A vasutasok munkájára az egész nép .figyel. Az, hogy a mi­nisztertanács augusztus második va­sárnapját minden éviben vasutas- nappá nyilvánította, a vasuLstmun- ka nagyszerű elismerését jelenti és egyben arra kötelezi a becsületes, és hazájukat szerető vasutasokat, hogy a munkásosztály egyik harcos csapataként, a szovjet vasutasok példája nyomán a dolgozó paraszt­ság segítségére siessenek éts a tfir- ményfoegyüijtésből, az őszi csúcsfor­galomból sikeresen vegyék ki ré­szüket, A II. vasút-'1 snap, mely az elmúlt évit nagyban felülmúlja, arra kell, hogy kötelezze vasutas dolgozóin­kat, hogy még jobb munkát végezve vegyék ki részűiket ötéves tervünk sikeres teljesítéséért vívott harcból. Küzdjenek az ellenség ellen, amely a vasút terén is igyekszik akna­munkát végezni. Fejlesszék tovább eredményeiket, küzdjék le a hibái­kat és haladjanak azon az úton. amelyen a szovjet vasutasok halad­nak. Fejlesszék tovább vaeufunkat, segítsék ötéves tervünk teljesítését pontossággal, fegyelmezett munká­val. Legyen a II. vasutasnap mun­kájuk és harcuk előrelendu'tője — Új sikerek, ú[j eredmények elérésé­ben. fl Barcsi Fűrészüzem dolgozói becsülettel készülnek alkotmányunk ünnepére Naponta értékelik a verseny eredményeit, majd tíznaponkint összesítő jelentésben állapítják meg, kik voltak a legjobb dolgo­zók, »kik azok, akik legjobban har­colnak felajánlásuk sikeréért. A legutóbbi versenyértékelés sze­rint a keretfűrészesek közül élre- törtek Brummer István 138, Kapó- esi György 130 százalékos teljesít­ményükkel. A köríűrészesek kö­zül Éber József 146 és Kovács József 145 százalékos teljesítésük­kel tűntek ki. A legjobb munkát Molnár József anyaglerakó érte el, 187 százalékra teljesítette ter­vét. Közvetlen nyomában Freilics Miklós tüzífakihordó halad 182 százalékos eredményével. Az Útfenntartó Vállalat lakatosbrigádja újítást vezet be alkotmányunk ünnepének tiszteletére (Levelezőnktől.) — Mi, a Kaposvári Útfenntartó Vállalat gépszertárának lakatos- brigádja, alkotmányunk ünnepére vállaltuk, hogy napi munkánk mel­lett elkészítünk egy útgondozó próbagépet —■ nagyobbrészt ócska­vasból —, ami Zóka Ferenc út- munkás újítása. A gép munkája az útfenntartásban igen lényeges, mert azt f munkát, apiinek elvég­zéséhez ma minden nap még 50 ember szükséges, a gép egy lóval vontatva és egy ember irányításá­val naponta elvégzi. Vállaltuk ezenkívül, hogy al­kotmányunk ünnepének tisztele­tére a Gazda-mozgalmat kiszélesít­jük és ennek keretében 20 talics- kakereket készítünk hulladék- és ócskavasból. A módszer, ahogyan ezt elkészítjük, Szabó Károly újí­tása, melynek végrehajtásával minden egyes talicskakeréknél 140 forintot takarítunk meg. A Szabó­brigád körében a munkamódszer­átadás eredményeképpen e válla­lásunk teljesítésével úgy haladunk, hogy az ígért határidő előtt 5 nappal, tehát augusztus 15-re be­váltjuk adott szavunkat. Sz. K. fl Kaposvári Víz- és Csatornaművek dolgozói valóraváltották fogadalmukat Alkotmányunk harmadik évfor- lulójának ünnepére szocialista kö­telezettségvállalásokat tellek a harmadik negyedévi terv túltelje­sítésére, a teljesítményszázalékok növelésére, az anyag- és energia­takarékosságra, valamint a munka- fegyelem megszilárdítására vonat­kozóan. A fogadalmakat valóraváltották. A Vöröscsillag földmunkás-bri­gád a teljesítményszázalékát 112- ről 135-re emelte, s ezzel a telje­sítménnyel a terv szerint beüte­mezett munkálatokat a vállalt ha­táridő előtt elvégezték. A Rákosi szerelő-brigád 143 százalékról 200- ra emelte teljesítményét a folya­matos munkánál. A Makszímenko kőműves-brigád pedig az előző 104 százalékkal szemben most 120 szá­zalékra teljesítette tervét, így biz; tosítja a vállalása túlteljesítését. A dolgozók az eredményeket úgy tudják elérni, hogy szorosan együttműködnek a műszakiakkal, akik állandóan biztosítják számuk­ra a munkához szükséges anyago­kat é^ szerszámokat. A fogadal­mak teljesítése érdekében meg­szervezték a 10 perces mozgal­mat, így pontosan kezdik a mun­kát és minden percet kihasznál­nak. Nem lesz 100 százalékon aluli teljesítő a Nagyatádi Konzervgyárban (Levelezőnktől.) —1 Mi, a Nagyatádi Konzervgyár dolgozói jobb munkával, többter­meléssel készülünk alkotmányunk haimadik évfordulójának méltó megünneplésére. Népnevelőink se­gítenek munkájukban azoknak a munkatársaknak, akik eddig nem tudtak jó eredményt elérni. Alkot­mányunk ünnepére egyetlen dolgo­zó sem lesz, akinek teljesítménye 100 százalék alatt marad. Most a legjobb eredményt Antal Istvánné 149, Bárdosi ímréné 149, Bencsik Istvánné 131, Bencsik József 182, Csonka Júlia 146, Deits László 151, Fehér Mária 1% és Maróti 1 -er.c 2IS •százaléka»' teljesítmé­nyükkel érték el. A fonyódi járás teljesítette begyűjtési tervét A többi járásban is fokozni kell a munkát Megyénkben egyre közelebb érünk a cséplés befejezéséhez. A cséplés elvégzésével egyddőben a gabonabegyüijtést is be kell fejez­ni. Ez azt jelenti, hogy abban a pár napban, ami még vissza van a határidő leteltéig, községi párt­szervezeteinknek és tanácsainknak fokozottabb munkát kell végezni a begyűjtés szorgalmazásának ér­aekében, hogy azok1 a községek is teljesítsék beadásukat, ahol eddig lemaradás mutatkozott. A tanácsoknak szigorúan meg kell követelni a törvény be­tartásét, azt, hogy azonnal a cséplőgéptől teljesítsék a dolgozó parasztok be­adásukat, mert az első gabona a hazáé. A késlekedőkkel szemben szi­gorúan alkalmazzák i a törvényt, az 5—10 százalékos felemelést és azok behajtását is követeljék meg. Számolják fel munkájukban a taná­csok az opportunizmust és nemtö­rődömséget. Csak úgy tudjuk előbbre vinni megyénk begyűjté­sét és visszaszerezni az első he lyet a megyék közt folyó verseny­ben, ha megyénk minden községe becsülettel eleget tesz beadásá­nak. Verjék vissza az ellenség hangját, amely abban nyilvánul meg a köz­ségekben, hogy rossz volt a ter­més, elfagyott és nem lehet teljesí­teni a tervet. Konkrét példákon keresztül mutassák be, hogy ige­nis lehet teljesíteni a tervet, ezt bizonyították Sántos és Taszár községek, ahol ugyanolyan termés volt, mint egyebütt és mégis tudták 109 százalékra teljesí­teni tervüket, mert tudták azt, hogy első a kötelesség betar­tása. A begyűjtés kezdetétől fogva já­rásaink között heves verseny ala­kult ki az első helyezésért. Az el­ső időkben a marcali járás érte el ■a legjobb eredményt és hosszabb időn keresztül tartotta is az első helyet. Jl községi tanácsok elhíztam magukat és ez meglátszott munkájukon is, megpihentek elért eredményeiken, nem igyekeztek azt tovább fokoz­ni. Elbizakodottságukban nem vet ték észre, hogy a többi járások erősen törnek előre. Nap mint nap nagyobb eredményeket érnek el és így a csurgói járás megelőzte őket, hátraszorította a marcali járást a második helyre. A csurgói járás is ugyanabba a hibába esett, mint a marcali, ők is megelégelték az eredményü­ket, nem igyekeztek azt nép­nevelő munkával fokozni, azt gondolták, hogy „megy a be­gyűjtés magától is“, Ök is ugyanúgy jártak, mint a mar­cali járás, a fonyódi járás mindket­tőjüket lehagyta és elfoglalta az első helyet a begyűjtési versenyben. A fonyódi járás tanácsai nem elégedtek meg kezdeti eredmé­nyeikkel, hanem azokat igyekez­tek mindig tovább fokozni, hogy megtarthassák az első helyet. Be­gyűjtési munkájukban nem is tud­ta egyik járás sem megelőzni őket. Büszkén jelentették, hogy elsőnek fejezték be a megye összes járásai között a cséplést és a kenyérga­bona, valamint takarmánygabona- begyűjtést is. Kenyérgabonbeadási kötelc- • zettségüknek 101 százalékra, takarmánygabonabeadásuknak pedig 116 százalékra tettek eleget. Ezzel az eredménnyel sem eléged­nek meg a fonyódi járás tanácsai, vállalták augusztus 20 tiszteletére, horfv munkájukat fokozzák és be­gyűjtési tervüket globálisan 1.16 százalékra teljesítik. fl cséplés és a begyűjtés között aránytalanság van, ami abban mutatkozik meg, hogy eddig 150 községünk és 100 ter­melőcsoportunk befejezte a csép­lést és csak 40 község teljesítette beadási kötelezettségét. Ezt az aránytalanságot a legrövidebb időn belül meg keli szüntetni. Nem sza­bad, hogy olyan eset előforduljon, mint Kereki és Pusztaszemes köz­ségekben, ahol a cséplést már pár nappal ezelőtt befejezték és még mindig csak 90 százalékra tel­jesítették beadásukat. Fonó község távirata a Megyei Pártbizottsághoz Fonó községben a cséplőd augusztus 8-ún befejeztük, vele együtt kenyérgaboncAbeadási kötelezettségünket 100 százalékra, árpabeadási kötelezettségünket 102 százalékra, zabbeadási körteleztekségüjtkét 112 százalékra teljesítettük. Terimelőasapadunk tagjai és községünk dol­gozó pa.rasztsága beadási kötelezettségük túlteljesítésével bebizonyí­tották, pártunkhoz, államunkhoz való hűségüket és az eddigi ered,mé­nnek fokozásával kívánják erősíteni szocializmust építő dolgozó né­pünk egységét. Szabó József né Hunyadi Mádon MDP pártiitkár tanácselnök.

Next

/
Thumbnails
Contents