Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-13 / 163. szám
VASÁRNAP, 1952 JULIUS 13. SOMOGYI NÉPLAP s KORK A ÉRT - A BÉK ÉÉR T MNDSZ-asszonyok a koreai gyűjtés sikeréért A magyar dolgozó nép mély ■együttérzéssel kíséri a hős koreai aiép harcát- Korea harca a mi harcunk is, ennek tudatában indultak munkába MNDSZ szervezeteink a megyében, hogy a koreai bélyegeik eladásával és vásárlásával hozzájáruljanaik a szabadságáéért harcoló hős koreai nép győzel- <méhez. Június 26—27-én a járási MNDSZ értekezletekén az alap- szervi MNDSZ titkárok megfogadták, hogy a minél főbb bélyeg eladásával segítik koreai testvéreiket. Ezeken az értekezleteken sok versenykihívás történt az asszonyok részéről, az egyik község a másikat hívta ki versenyre. Itt dogadták meg az asszonyok, hogy a koreai gyűjtés sikerét összekap -csolják szervezetük megerősítésével, egyben az aratás, cséplés, begyűjtés sikeres elvégzésével. SZABADI KÖZSÉGBEN a koreai gyűjtés beindulásaikor még csak 6 nőnevelő dolgozott, azóta ló munkájuk nyomán elérték, hogy 16 nőneveíő végez már lelkes, oda- •adó munkát a hős koreai nép nieg- •segítése érdekében. A bélyegeknek már több mint 50 százalékát eladták. Kisgyüléseket tartanak az MNDSZ asszonyok és ezeken a koreai gyűjtés sikerét helyesen •összekötik a nyári munkáik gyors aievelő 80 forint értékű bélyeget .adott el, ő maga pedig 10 forintosat adott el, ő maga pedig 10 forintost vásárolt. Hódosi Móricné, Major Károiyné és Magyar Ferencné nőnevelők szintén 10—>10 forintos 'bélyeget vásároltak . KÜTÁ'S szintén kisgyűlést tartott az MNDSZ, ebben a községben az asszonyok 1000 ‘forint értékű bélyeget adtak el, Az MNDSZ szervezet nyolc nőue- velője jó munkáján keresztül érte cl ezt az eredményt. BALATONLELLE versenyben .áll Balatonberénnyel, a gyűjtés alatt már úgy is erősítették szervezetüket, hogy 10 új tagot szerveztek soraikba. Lelkes munkájuk •.során az asszonyok elérték, hogy 16-ról 24-re emelkedett a nőnevelők száma. Ezek az asszonyok ügy mutatták meg, hogy együtt harcolnak a bős koreai néppel, hogy miután 1500 forint ára bélyeget eladtak, újabb 2200 forint értékűt .kértek. Meggyőző munkájuk során ezt is eladták és még vállalták, hogy 2000 forint értékű bélyeget eladnak. A balatonlellei MNDSZ HAZÁNKBAN koreai hónap van. 1 Itóivctp keretében kormányzatunk .kormi bélyegeket bocsátott kii, hogy ■árok imcgvásáriásávial segítsük a so- Ji-at gzerwedett koreai nép hősi harcát. Kevés «3 olyan család Koreában, amelynek egy. vagy több tagját meg ne ölték volna az amerikaiak bombái, vagy fegyverei. Kevés az vígan város, falu, amelyet ne bombáztak volna már. Fialnak tűntek el a föld színéről ■—- lakóikkal együtt. .A békés, boldog otthonok helyén ‘honibatölcsérek ásitoznak. Számtalan ember hajléktalanul, egy szál ruhában él a hegyék vagy a romok között. A koreai bélyegek vásárlásával «enyhítjük a Kunok közt élő koreai családok életét. Több kötszer, orvosság jut a hazájáért megsebesült harcosoknak, a Ids árva koreai gyermekok nem fognak úgy fagyosként ni kis gönceikben, ha mi néhány forintért koreai bélyeget vásárolunk. A V [ROSl MNDSZ Béke csoportjától Szűcs Mihály né asszonytárs is e cél érdekében népnevelő munkát végezve, járta a Petőfi ideát: koreai bélyegeket adott el. Simonjai Lajosné barátságosan fogadta Sziicsnét és Gertner, Jolánt. Átérzik a koreai testvérek szörnyű helyzetét. — Segítenünk kell rajtuk, legalább forintjainkkal. Hiszen már két éve szenvednek, harcolnak, nélkülöznek értünk is. Szívesen adakozott a koreai nép számára, ment tudja, hogy a koreai nép harca a ítíflgyur dolgozók békés munkája. asszonyai, gyermekei védelmében is folyik. titkár, Farkas Istvánné, de valamennyi nőnevelő, becsületesen kivette részét ebből a munkából. BALATONMÁRIA (külső IV.) szervezete 470 forint értékű bélyeget adott el, versenyben van Öreglakkal, s hogy a versenyt megnyerjék, 12-ről 17-re emelték a nőnevelők számát. KAKÁDON is 28 nőnevelő veszi ki részét ebből a munkából, az asszonyok, miután 1700 forint értékű koreai bélyeget eladtak, újabb 1000 forint értékűt kértek. A koreai gyűjtést sikeresen kapcsolják össze a nyári munkákkal, két aratóbrigádot szerveztek és ugyanebben az időben tíz új taggal erősítették szervezetüket. Bogdán Jó- zsefné tszcs-tag az egyik legaktívabb nőnevelő, de rajta kívül a többi asszonyok is példásan megállják helyüket a munkában. SOMOGYJÁDON 1000 forint értékű bélyeget adtak el az MNDSZ asszonyok, most újból bélyeget kértek a megyei MNDSZ titkárságtól, hogy minél többen járuljanak hozzá a somogyjádi dolgozók is a hős koreai nép megsegítéséhez. Az asszonyok nemcsak az eladásban, de a vásárlásban is élenjárták. Minden MNDSZ A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói a koreai hét alatt dicséretre méltó eredményeket érlek el. Bebizonyították, hogy nemcsak szavakban, de tettekkel is segítik a mi békénkért is harcoló hős koreai népet. A vállalat dolgozói annakidején elsők között csatlakoztak a Textilmüvek dolgozóinak felhívásához, hogy tervüket túlteljesítve, épülő szocialista hazánk erősítésén keresztül is hozzájáruljanak a koreai nép hősies harcához. A koreai műszak alatt kimagasló teljesítményt ért e! többek között Szederkényi Vendel hegesztő, aki átlag 201 százalékot teljesített, vagy Pintér György hegesztő, aki átlag 198 százalékos eredményt ért el. Jó munkát végzett idős Fülöp Ernő esztergályos is, aki átlag 164 százalékot, és Szentes József marós, aki átlag 166 százalékot teljesített. C.SIMA KÁROLY amikor megtudja, hogy mi járatban vannak a népnevelők, azt mondta: — Én tudom mit jelent a háború. A múlt világháborúban hatszor sebesülteim meg. Őrülteim mikor vége volt és Koreában ugyan így sebesülnek, halnak meg amerikai golyóktól az entberek. Mindez azért van, mert a háborút néhány bitang akarja, aki meg akar gazdagodni a nép fájdalmán, akiknek semmi közük nincs Koreához. Legkisebb amivel segíthetjük Koreát, az a pénzünk. Csirria Károly tudja, hogy a koreai nép győz. Ma nélkülöznek, egyetlen szál ruhájuk van, dideregnek — de bátorság, elszántság van a szemükben. Erős a koreai nép, az fi metrikaiak barbárságai nem gyengítik, hanem edzik őket. Azt mondi- ják: „A gyékény és sárkunyhó helyett majd kőházat építünk. Mert győzünk! „Kim Ír Szén elvtárs megmondta!“ NÉPÜNK BÍZIK KOREÁBAN, segít neki harcéban, de vannak még olyanok, akik nr'm tudják, vagy nem akarják megérteni mit jelent számukra Korea. Népnevelőinket Aczélné, a Hattyú drogéria volt tulajdonosa, ibarátságtalnnul fogadta. Amikor az elvtársnők néhány forint hozzájárulást kértek a koreai nép harcáhozV ezt mondta: — Én nem veszek bélyeget, nem foglalkozóim ilyesmivel. Nincs pénzem ilyesmire. Ö, akinek módjában lett volna néhány forintot adni, megtagadta ezf. A békénkért, gyermekeink boldog jövőjéért, a hős koreai nép megsegítésére egy fillért sém áldozott. asszony 10 forintos bélyeget vásárolt, a dolgozó parasztok közül sem volt egyetlen, aki 5 forint értékű bélyegnél kevesebbet vett volna. KADARKUTON Dékány Endréim 10 forintos bélyeget vásárolt, ezenkívül férje és két fia 60 forint, értékűt. De Dékányné nem elégedett meg azzal, hogy csak az ó családja bizonyítsa be, hogy a magyar dolgozok így is támogatják a koreai nép karcát, hanem felvilágosító munkája során egy nap alatt még 80 forint értékű bélyeget adott el. NAGYBAJOMBAN hasonlókép pen élenjártak a bélyegeladásban és vásárlásban Héjjas Jánosné, Siófokon Szászvári Lajosné, Ta- bon Prém Jánosné, Csurgón Sümegi Józsefné és Marcaliban Perlaki Lajosné és Békis Sándorné. Az asszonyok azok, akik Jeg- többet veszítenek á háborúban: férjet és gyermeket, a mi becsületes asszonyaink ezért nem akarják, hogy háború legyen, ezért harcolnak a koreai asszonyokkal együttesen. A mi asszonyaink, lányaink szívükbe zárták a hős koreai népet és minden erővel támogatják harcukban őketAz egyes dolgozók kimagasló teljesítménye mögött nem maradt le az egész vállalat átlaga sem. A vállalat tervét a koreai műszak alatt 112 százalékra teljesítette. A termelésben elért eredményeik mellett anyagilag is segítik a vállalat dolgozói a koreai népet. Vágvölgyi József szerelő 50 forintos, Szederkényi Vendel 30 forintos, Balázs Ferenc raktáros 20 forintos, Polgár József tanuló 20 forintos koreai bélyeget vásárolt. A vállalatnál az eddigi bélyegvásárlási átlag 20 forint. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói tudják, hogy minden egyes százalék, amellyel túlteljesítik a tervet, egy csapás a háborús gyujtogatókra és tudják azt is, hogy eredményeikkel és forintjaikkal a hősiesen harcoló koreai nép győzelmét segítik elő. testvéreinket! A házban még egy asszony lakott. Aczélné azt mondta az induló nép- ndvelökneik: — Ne menjenek oda, az egy szegény, özvegy, néki nincs miből adni! Az özvegy asszony, így fogadta az asszonytársakat: — MÁR VÁRTAM MAGUKAT! En nem tarlók cselédet, meg nem etetem a kutyámat jobbnál, jobb (•telekkel, úgy mint Aczéték. Nyugdíjból élek, de> a koreai gyermekeknek a koreai népért az utolsó fillér amet is odaadnám! — Átér.ezie a koreai nép szenvedését, velük érzett, mert ő js ói szenvedte a háború borzalmait. Aczélné a volt drogériáját sajnálta, s ezért tagadta meg a kis koreai ggc.nmekeklöl, a szabadságálért harcoló néptől a segítséget. A: amerikaiéi kkal érez együtt, akiktől volt drogériáját várja vissza, azonban tévőd. A magyar nép mindent elkövet, hogy erkölcsileg és anyagilag továbbra is támogassa a koreai nép hősies harcát. Népünk vezére, Rákosi elvtárs ezt mondotta: „Mi, n Magyar Dolgozók Pártja és velünk az egész magyar dolgozó nép Ígérhetjük, hogy lakadatlanul, hűen. erőnket nőm kímélve küzdünk tovább a béke posztján és mindenütt ott leszünk, ahol a béke nagy ügyéért küzdeni és áldozni kell-“ KOREA HARCA figyelmeztetés számunkra. A háború őrültjeinek hazánkkal és a többi népi demokratikus országokkal js az a céljuk, mint Koreával, de az rtem rajtuk múlik, nflm a háború őrültjein és az Veráinkon, hanem a béke hívein: rajtunk a koreai nt\pen, Simonijai Lászlónén,. Csínra Károly on, a világ |becsületes dolgozóin. / t lenlés fakszásáis! és Untjaikkal segílil a koreai nép harcát a izőgazÉsági Gépjavító Itália! rtolgazái Forintjainkkal segítjük a koreai A kéílaki dolgozók gátolják a Siófoki Építőipari Vállalat terv telj esi lését A Siófoki 71—4 számú Építőipari Vállalat dolgozói tervüket az első negyedévben 115 százalékra teljesítették. A junius havi terv teljesítéséivel azonban jelentős 'miértekben lemaradlak az elmúlt hó folyamán a vállalat csak 92 százalékra teljesítette a tervét. Enfniek követ; köztélben & másod ik negyedévij terv- teljesítés is csak 98.2 százalék volt. A lemaradás a munkaerőhiánynak tudható he, ami a vállalatnál az aratási munkák megkezdése óla jelentősen megnövekedőit. ..Aligha szorul bizonyításra — mondotta Sztálin el'vtárs —, hogy ha (l jnnn kásállomány nem állandó, ha nem olyan munkásokból áll, akik a termeié® technikáját utobé-kevésbbé elsajátították és az új gépekhez hozzászoktak — lehetetlen előrehaladnunk, lehetetlen a termelési terveket megváló sí Dammk.“ A Siófoki Építőipari Vállalatnál a dolgozók nagy része kéllek! dolgozó, s így aztán közülük sokan, ilyenkor a mezőgazda« ági munkák idején kísértésbe jönnek és elhagyják a vállalatot a föld kedvéért. Ezek a dolgozók ném érzik magukra kötelezőnek a szocialista munkafegyelmet, s nem gondolnak arra, hogy felelőtlen cselekedetükkel dolgozó társaikat és egész népgazdaságunkat károsítják meg. Hz ipar fejlődése nélkül nem tud fejlődni mezőgazdaságunk sem, s a munkaifegyelem olyanirányú megsértése, mint az a Siófoki 71—4 számú Építőipari Vállaltainál történt, hogy a dolgozók közül kb 50- en önkényesen elhagyva munkahelyüket az aratási munkák idejére hazamentek — döntően gátolja iparunk fejlődését. Éppen ezért különösen most, amikor ötéves tervünk döntő tervévének sikeréért harcolunk, nem lehet megengedni az ilyen felelőtlenséget, ami esetleg száz és száz dolgozó munkájának az eredményét veszélyezteti. Gorő elvtárs az országos akttvaer- lekezieiten tartott 'beszédében mondotta: „A tervf egyelem szempontjából szükséges, hogy a lógások, az önkényesein kilépők, az igazolatlan mulasztókkal szemben szigorúbb rend szabály ok-at alkalmazzunk, amire jogszabályaink lehetőséget adnak és amit a becsülete® dolgozók, azaz a dolgozók túlnyomó többsége már reges-régen maga követef.“ -Annak érdekében, hogy megjavuljon a munka a Siófoki 71—4 számú Építőipari Vállalatnál fontos, hogy a vállalat vezetősége figyelein- beváve Gerő elvtárs szavait, kellő éréjjel lépjen fel a munkafegyíjem lazító jvai szemben. Döntő feladat a vájlöiliat dolgozói előtt álló hatalmas munkák elvégzése érdekében a né'pnevekitiá 1 ózat széles körben való kiépítése. Meg kell 'magyarázni a kétlaki dolgozóknak, hogy akkor használnak igazain államunknak, ha munka- hclvükön, az üzemben végeznek becsületes munkát, s akkor döntenek helyesen, ha földjüket minél előbb eladják az államnak s addig is elsősorban hozzál art oz óikkal műv'ltelik meg. Rá kell mutatni arra, hogy líra kétlféle munkát végeznek, akkor az egyik a másiknak ;; rovására megy, amellett gátolja őket abban Ls, hogy olvassanak, tanuljanak, szórakozzanak és pihenjenek. Rendszeresen népszerűsíteni kell az Élenjáró dolgozókat, hogy az ő jó példájuk nyomán a többi dolgozók is nagyobb eredmények elérésére törekedjenek. A Siófoki 71—4 Építőipari Vállalatnál is szép számmal vannak olyanok, akik —- Sztálin elvtárs sziavai szie- rint — munkájukban a pontosság és szabatosság példaképéi adják, akik értékelni tudják az időnek a munkában játszott szerepét ős megtanulták, hogy az időt nemcsak percekkel, hímem másodpercekkel is kell' mérni.“ Pintér Ferenic és Márton Isfiván segédmunkások pl. a munkaidő minden percét kihasználva július havi tervüket 269 százalékra teljesítették. Németh János segédmunkás kéttagú brigádjával a június hónap- f olya mán, szintén a munka jobb megsz&rvczé.sén, a munkaidő teljes kihasználásán keresztül ért el kimagasló, 227 százalékos eredményt. Sorolhatnánk még tovább azoknak a névéit és eredményeit, akik a. Siófoki Építőiipari Vállalatnál jó munkájukon keresztiül bebizonyították szeretetiiket a dolgozó nép állama iiránt. A Siófoki 71—4 Építőipari Vállalat vezetői és dolgozói, ha közösen öszefognak és harcolnak a szocialista muntoatfegyelem- megszilárdításáért, akkor annak a termelésben is meg fog mutatkozni a jó eredménye. S a harmadik negyedév végén a vállalat dolgozói büszkén jeleníthetik, hogy harmadik negyedéves tervüket jóval 100 százalék fölött teljesítették. Janus Borbála. Példás ítélet a munkafegyelem megsértéséért A kaposvári járásbíróság I. hó 11 én tárgyalta a tervbűncselek- mény miatt feljelentett Hörcsöki Géza nemesdédi lakos bűnügyét. Az államügyészség amiatt állította ílörcsökí Gézát bíróság elé, mert nevezett márciusi kezdettel 6 hónapi időtartalma időszaki dolgozóként leszerződött a vései állami gazdasághoz, de írásban adott szerződési ígéretét megszegve a meghatározott időben, sőt később sem állott munkába, hanem selyemhernyótenyésztéssel foglalko zott. A bíróság a tények megállapítása után ítéletet hozott s a mun kafegyelem súlyos megsértése miatt Hörcsöki Gézát 15 százaié kos bércsökkentéssel egybekötött 4 hónapi javító nevelő munkára ítélte, amelyet a vései állami gaz daságnái kell ledolgoznia. Ez a bírói ítélet például szolgálhat mindazok részére, akik nein akarják megérteni, hogy a tervgazdálkodással a munkaerő kérdése szorosan összefügg és hogy ilyen, vagy ehhez hasonló fegyelmezetlenséggel egyes állami vállalatok lervteljesítésí lehetőségeit veszélyeztetik. — A Micsurin Agrártudományi Egyesület kaposvári csoportja f. év július hó 15-én, kedden délután 3 órakor tartja alakuló ülését Kaposvárott, a Megyei Tanács kis tanácstermében (fdsz. jobbra). Érdeklődőket szívesen látunk és várunk. Micsurin Agrártudományi Egyesület kaposvári csoport előkészítő bizottsága. — Állatorvosok ügyeleti szolgálata. A Városi Tanács VB mező- gazdasági osztálya tudomására hozza az állattartó tulajdonosoknak, hogy vasárnap, 13-án dr. Kaj- tár Márton, Dózsa György-u. 15., és Lévai Pál, Május 1-u. 12. szám alatti állatorvosok tartják az ügyeletes szolgálatot. Nyereménybetétliönyvek sorsolása Budapesten 1952. július 19-én, szombaton délután 3 órakor az Országos Takarékpénztár hely ségében (V., Nádor-utca 16. szám.) Kisorsolásra kerülnek az 1951. február 1-től kezdődően 1952. június 30-ig bezárólag váltott és a sorsolás napján is betétet tartalmazó nyereménybetétkönyvek, H sorsoSás nyilvános!