Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-01 / 152. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP KEDD, 1952 JULIUS 1. A párt felvilágosító munkája a tömegek között Horváth Márton elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén A pártunk II. kongresszusa óta eltelt ötnegyed év alatt hatalmas előrehaladást értünk «1 a szocializmus alapja,inak építésében országunkban. Gazdasági, politikai és t*u Itúrális sikerein kiben dön tő része van népünk öntudatának, szélesedő műveltségének, gyarapodó szakismereteinek. A szocia]]iz)nni.s építése egyúttal egész dolgozó népünk nagy iskolája, amelynek nevelő hatását világnézeti és szaikimjai téren nem lehet lebecsülni. Aihogy népünk évszázadokon keresztiül saját bőrén tanulta a kizsáíkSmányolás, az idegen elnyomás, a szolgaság gyűlöletét, úgy tanulta meg most rövid hét év alatt saját helyzetén át szocializmust építő népi demokratikus rendszerűink szeretetét. EpítÖmun- kánk korszakos eredményeit mind számlbaivéve legjelentősebb győzelmiünk: dolgozó népünk öntudatának fejlődése. A tömiegek fejlődése mindenek- efött megmutatkozik a termelőmunka eredményein, a szocialista termelési módszerek tömegnjéretü elterjedésén. Ipari termelésünk az ötéves terv folyamán — tóhát nem a helyreállítás, hanem a teljes új- 'jáalalkítás időszakában is — évről- évr-e 25—30 százalékkal növekszik és ezt az ütemet előreláthatóan; az ötéves 'terv befejező évei alatt is tartani fogja. A munka'verseny nálunk is magával ragadta már a munkások nagy többségét és kezd behatol ni a mezőgazdasági termelés területére. A munka termelékenysége, amely a szocialista1 termelés fölényének legdöntőbb kifejezése a kapitalizmus felett —— a, háború előtti 105 százalékára emelkedett. A mezőgazdaságban a fejlődés hasonló ütemét az jelzi, hogy közéi ötezer a tsz-ek száma, négyszázezer taggal. A szocialista szektorhoz tartozik immár az ország szántóterületének 28 százaléka. A tömegek fejlődése megmutatkozik az állam tekintélyének gyarapodásán, n;m utolsósorban, a beszolgáltatás az adófizetés emelkedésén a helyi tanácsok munkája milliókat tanít meg arra, hogy államunk törvényei és rendelkezései a nép törvényei és rendelkezései. Népünk fejlődése megmutatkozik a kufííúrális forradalom győzelmein. A háború előtti évekhez viszonyítva, több mint megkétszereződött az .általános iskola nyolcadik osztályát végzők és az összes középiskolások száma. Megnégyszereződött az egyetemi és főiskolai hallgatók száma. Ezt a fejlődést forradalmivá teszi az a, tény, hogy ezen belül a; munkás és .paraszt diákok száma 25-szörösére emelkedett a középiskolákban és 58-szorosára egyetemeinken és főiskoláinkon. Magyarország útban van arrafelé, hogy nem csujpán a vas és acél, haneim a könyvek országává váljék. A népkönyvtáraik száma egy esztendő alaltt 74.4 százalékkal, könyvállománya 119 százalékkal emelkedett. E könyvtárak havi könyvifor- galtaia átlag egymillió kötet. Még hatalmasabb az ugrás a film és a színház területén. Tízezrekre rúg a kultúrcsoportok, százezrekre a részvevők és milliókra a nézők száma. Népünk fejlődése talán legerősebben mutatkozik meg a hazaszeretet és nemzetközi, szolidaritás elmélyülésén, pártunk és a nagy Szovjetunió iránti határtalan ragaszkodásban. — Mj magyarázza — folytatta Horváth elvtárs — szembetűnő eredményeink mellett is agitációnk gyengeségét? Először: az önelégültség, az eredményeken való mfig- piih€nés>. Rákosi elvtárs Emlékezetes 1950 február 10-i beszédében már figyelmeztetett ennek veszélyeire, amikor ezt mondotta: • „Ahol elhampódzik a~ önelégültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogg elég erősek vagyunk egyedül is, hogy nincs szükségünk « dolgozó tömegek támogatására, ott rögtön mßgloppul és később elvész a .párt és a tömegek egészséges kapcsolata . Pártunk elszigetelődik a dolgozó néptől.“ Sok pártiunkéi oná rius unk úgy gondolkozik hogy a pártvezetés jó politikája ai helyes párt és állami intézkedések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. Pártbizottságaink gyakran a könnyéiül végén fogják meg a feladatot: túl egyoldalúan támaszkodnak pártunk vezetőinek megnyilatkozásaira, ,az agitáició központi eszközeire, a sajtóra és rádióra. Túl egyoldalúan támaszkodnak arra, hogy pártiunk politikája, államunk intézkedései „önmagukért beszélnek“. Természetesen helyes, ha minderre támaszkodnak, de mem helyes, lia mindez megnyugvásban, az eredményekkel való megelégedésben, a helyi politikai lö- megmunka lebecsülésében nyilvánul meg. Ellenkezőleg; a párt tekintélye és jó politikája, a tömegek jó hangulata, odaadó hűsége nem űrügy a pihenésre, han%n ok az erősebb mozgósításra, a nagyobb feladatok vállalására és alaposabb elvégzésére. A tömegfelvilágosító munka lebecsülésének másik oka a párt mo- nopoIhelyzetével kapcsolatos. Van- nfak, akik úgy képzelik, hogy a halaimon lévő osztály és párt számára nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósítás erőfeszítéseinek, mint a hatalomért vívott harc szakaszában. Mi sem bizonyít ja jobban az ilyen nézetek elterjedtségét, mint agitá- ciós munkánk fejlődése, jobban mondvai hullámzása az elmúlt két év alatt. Azokban az éveikben:, almakor késbegyig menő harcban álltunk a nyíl'tan támadó ellenséggel, amikor a parlamenti többség a burzsoáziáé volt, amikor a parasztságért naponta harcolnunk kellett a kisgazdapárti demagógiával a munkásosztályon belüli befolyásunkért .naponta meg kellett küzdiehünk a szociál* demokráciával — akkor nem kell magyarázni párttagságunknak, szervezeteinknek a felvilágosító munka életbevágó jelentőségét. Akkor világos volt minden kommunista előtt: ha n,em mi nyerjük meg iái tömegeket, akkor az ellenség nyerheti meg. De ha a kérdés másképpen] is áll ma, a lényeg ugyanaz maradt. Az ellenséget szétvertük, a tömegeket megnyertük pártunk és politikánk számaira. Kivívott győzelmeinket nem fordíthatja visszályára semmi más, csak ha karbatessZük kezünket ha meg,pihenünk l>abóráinkon, ha nem látjuk továbbra i§ elsőrendű harci és napi feladatunknak és kötelességünknek a tömegek megnyerését és mozgósítását. Az önhittség, az elbizakodottság és az ebből, folyó opportunizmus az ellenség szövetségesévé válik. Megakadályozza erőfölényünk kihasználását, a vereséget szenvedett ellenség megsemmisítését. . Az éles politikai és ideológiái harc elitompulásához, gyakorlatias, adminisztratív rendszabályokkal való 'helyettesítéséhez vezet és egyértelmű ftz ellenséges ideológiákkal vívott aktiv harcról való lemondással. A politikai nevelő munka lebecsülésének, a megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye az ellenséggel1 vívott harc és az éberség gyengülése. A szociáldemokraíizmusról Általános jelenség a szociálde* mokratizmuS veszélyességének lebecsülése. Sokan elintézettnek vélik ■a kérdést azzal, hogy nyílt szociáldemokrata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell: ha küz- deniiiinfc ikell egyes munkásrétegek elmaradottságával, ha fontos harci kérdésként 'vetjük fel a munka és bérfegyelem: ügyét, ha a miunkaver- seny itt-ott formálissá válik, ha felüti fejét a, demagógia, ha ellenséges kártevő munkáiba ütközünk üzemeinkben, — akkor nemcsak általában „p olgá r mar a d’ványo kfcal ‘ ‘ h a n em konkrétan szociáldemokrata ideológiával, esetleg szervezett szociáldemokratái tevékenységgel állunk szemben. Üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan vagy öntudatlanul szociáldemokrata nézeteket hangoztatnak és ,,utánpótlást“ kapnak a munkásosztályba beáramló deklasszált elemektől és az új munkások legelmaradottabb rétegeitől. A legteljesebb mértékben időszerű, amit Rákosi elvtárs a szociáldemokrácia leleplezéséről mondott már a DISZ kongresszuson. Rendszeresen meg kell mutatnunk a szo- (^áldömokrácia áruló magatartását az osztályba ne legkiélezetíebfo történelmi szakaszaiban: aZ 1914—Idas imperialista háború ügynökei, az 1919-es prolelánforradalom orgyilkosai, Horthy fehérterrorjániak segédcsapatai, 1945 után a reakció álcázott szövetségesei, akiknek veszélyességét különösen fokozta, hogy a munkásosztályon belül vetették meg lábukat. Meg kell mutatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus támogatásában. Mindezt elsősorban az ifjúság számára, amely alig ismeri tevékenységüket, a volt szociáldemokrata- munkások számára, akiknek a szóéi ál d em o k r a i i z ni u s elleni élesebb ideológiai harc testvéri segítséget jelent a kommunista ideológia és öntudat megszilárdításához. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van. Alátámasztja harcunkat a szociáldemokra,tizmus helyi, üzemi aknamunkája) ellen, amely fegyelmezetlenségre, bér és táppénz- csalásra uszít. Rémhíreket terjeszt, de ha kell szabotál is. önelégültség miatt és éberségünk hiánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizonyos szociáldemokratái tömörülés olyan budapesti éls vidéki nagyüzemekben, amelyekben a fordulat éve előtt erős szervezeteik vollak. Az ilyen üzemekben a tew gyenge teljesítése, a magas selejtszázalék, egyes rétegek politikai magatartása arra enged következtetni, hogy egyik másikban bizonyára szervezett ellenséges szoedem tevékenység folyik. A szociáldcimokratizimus elvi és gya- korliaiti Leküzdése a, kapitalizmus Ilefolyása ellen vívott harcuink legfontosabb feladata üzemeinkben. A klerikálisjreakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újnál tért hódítanak az egyházi reakciók „áriáim,altlanságáról“ szóló illúziók. A mindszenly és Gtő,sz per,, a Wall Street és Vatikán ma- gyarországi megfaizottaira mért csapások persze az ellenség számárai súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezések (persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi békemozgaloim erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt, higyjiik: Mind- szenty és Grőlsz embereiből, a tegnapi farkasokból mára ártalmatlan bárányok lellek. (Megengedhetetlen, hogy párlfunk- cionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi Vezetőségünk 1950 juniuls 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az ősz- tályhancnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken, pártfunkción áriusok részt vesznék egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmimkáját amelynek el- választUataitlan része a klerikális reakció elleni harc, aki $a]ját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskoláival, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is! A mi elv társainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció amely Mindszenty és Grősz példájából megtanulta, hogy a miaii erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pórul — taktikát változtatott és kényszerűségből részben — demokratának álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államihoz hű papokat és bizonyos keretek között be is kell vonni őket a békeímozgalomlba, bár ugyanakkor óvakodni kell a politikai vagy vallási tevékenységükkel kapcsolatos illúzióktól. Sok helyen nemcsak a béke hívének ismerik el az ilyen papot, hanem, mindjárt be is vonják a tszcs-be, mint Kuncsorba községben történt ('Szolnok m.) sőt felkérik, hogy a tszcs vezetőségben Az MDP Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 június 27-én és 28-án ülést tartott- Az ülés napirendje a következő volt: 1. A párt ieivilágosító munkája a tömegek között (előadó Horváth Márton elvtárs), 2. A párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs.) A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt, mindkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagytalássa el a gazdasági vezetést mint Nomesöükk községben (Veszprém megye). , A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az alkalmazkodás és szemlforgatás évezredes jezsuita hagyományaihoz. Fel kell számolnunk az egyházi reakció állítólagos „békés“ szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket- Rendszeres propaganda munkával világossá kell tenni a párton belül azt. a százéves marxi megák laipítást, hogy a vallás ópium a népnek. Funkcionáriusainktól, öntudatos.-'!')!!) párttagjainktól m,eg kell követelni, hogy ezen; a téren is, egyénileg is mulassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt páriszerü formában számon is kell kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik részt vesznek (vagy máskéíp Segédkeznek) egyházi rendezvényeken vagy- gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat is a helyes kotamunilsta magatartásra, ahol szükséges, alapos nevelő, felvilágosító munkával segíteni kell őket ,abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot leküzdjék magukban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a fcövésfobé öntudatos elemek, a pártónkívüli hívők tömegei közt. Nem, szabad megengedni, hogy elhalványuljon, az az éles fény, amelyet Grősz és cinkosainak leleplezése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben, és intenzivebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait. Tovább kell szélesíteni az elő- adásos természettudományos és világnézeti felvilágosító munkát. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre, mint a. bányászság — a nők jel,entős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcs és fegyelOmirontó tevékenységének központjában áll. A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt és tanácsszerveink nagy része a kulákokbal szemben tanúsít. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szemelő!. Megfeledkeznek arról, liosv ma Magyarországon a, kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák. Nemi nevezhető másnak, mint az osztály- érzés ebtompiilásúrmk az a gyakorlat, hogy gyakran a kulák beadási terveit hárítják át a dolgozó parasztok vállalna ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó parasztot védik a kulákkal szemben és nem megfordítva. A sertésbeadási kötelezettség elszámoltatása során a hátralékban lévő kulákok közül országosan mindössze 10 %-nál történt igénybevétel. Somogybán csak a: kuláfk-ok 60 %-:ára vetettek k;i sertés- beadást, de éhből is osiajk 30 százalék teljesített határidőre. Fejérmegyében a dolgozó parasztság 88.2 százaléka a kulákok 45.7 százaléka teljesítette sertésbeadási kötelezettségét. Miközben egyes 'tanácsaink a fcuTákokkal különbekét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasztokra. Például a seragélyesi kulákok 67 sertéssel tartoznak, de ahelyett, hogy rajtuk keresték vol na, egyszerűen kivetették azokra a, dolgozó parasztokra, akik már teljesítették kötelezettségüket. Vannak párt és tanácsszerveink, például a mátészalkai tanács begyűjtési osztálya,. amelyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegények. Természetesen: a kizsákmányolás ,,jogában“ korlátozott kulák különösen ha ne'm nagyon fülik a foga a mun kához, remélhetőleg valóban, „szegényebb“ mint volt. Az is természetes, hogy a becsületesen dolgozó parasztok egyetlen kategóriájára sem illik ma már a „szegény“ jelző. Vájjon tiudj'ák-e egyes falusi páVt és I anácsszerveink, hogy az ilyen „vedd ahol éred“ begyűjtéssel a párt helyes paraszti osztály* politikáját helyettesítik észrevétlenül ellenséges osztálypoli'tikával? A tények aizt bizonyítják, hogy ta- náessZerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki hízottsertés* beadási kötelezettséget a félévi k'ü- lönkivetés keretében. Nem követelik m-eg a földjüknek megfelelő számú állat tartását és eltűrik., hogy a kulákok az állatállomány lecsökkentésével szabotálják beadási kötelezettségüket. A Központi Statisztikai’ Ili1 váltál jelentése szerint egv év alatt kerék százezer katasz- trális holdra tehető a'z a kulákiföld- terület, amelyet a fennálló rendelkezések megsértésével a helyi tanácsok különböző címen ive-m, knlak- földdé minősítették. Eltűnik a ku- lákföld, sokszor a kulák és ®Z állatállománya — később a kulák megkerül, ment „uj belépő dolgozó paraszt a tszcs-'be“ a földje pedig valamelyik sógor., vágy koma „dolgozó paraszt tulajdonaként“. Elég 'lesz egyetlen! szégyenletes példa erre. A csongrádimegyei Csorvás község Kiss Imre termelőszövetkezete arról az elvtársról van elnevezve, akit két éve a kulákok álla- ti&ísán meggyilkoltak. Ennek a szövetkezetnek a vezető tisztségeibe kulákok épültek be és ki,üldözték ,» dolgozó parasztokat. Kulák volt a tsz elnök, a tanácselnök és a tsz párttitkár, akinek a múltban 26 hold földje és fűszcnüWlóte volt. Minderről tudott a járási bizottság, de mindaddig szemet hunyt, amíg « sajtó és a felsőbb pártsziervék közbe nem léiptek. Amint mondták, attól féltek, hogy a szövetkezet felbomlik, ,ha a kulákokat kizárják. Fel kell vetni elvtársak: mi az alapja a'z ilyen nem egyedülálló rothadt opportunista magat,artásnak? Az éberség és az osztály érzék eltompulása és sok esetben cjmbo- rálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességérjek lebecsülésével, ..szétvert ellenség“ hangulatával szemben. Fe,l kell tárni a falu népe előtt a mai merbunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. 'Meg kelj szólaltatni azokat akiket közvetlenül kizsákimlányolt, volt cselédeit, napszámosokat, igakölcsönve- vöket. A falusi agitáeióban a ku- lálkságiot nemcsak személy szerint, haneim mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagyfoir- lokrendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszanyerni régi kizsákmányoló szerepét a nagybirtokrendszerrel, a csendőr- terrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt. A kulák „passzivitása“ — ha ugyan ezt az elbujást passzivitásnak lelhet nevezni — csflpda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával Ikell lesújtani a fekeilevágók, adócsalók a beadást és a földmegművelést szabotáló, a rémhírt,erjesztő,, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulákr3. Az egészségvédelem kérdéséről Az osztályérdek eltompulása n;em csupán a falusi osztályiharc, hanem az ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk különösen állami és Szakszervezeti funkcionáriusoknál olyan jobboldali opportunizmussal, amely n,em keres „elvi“ alátámiaisztást de annál sűrű'bbjen jelentkezik a na(pi munka gyakorlatában,, a dolgozóik irányában tanúsított lélektelen bürokratikus magatartásiban, különösen a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Hasonló nemtörődömség mutatkozik a túlóráztatások területén. A munkások pihenési jógának egyik ‘legdurvább megsértéíse jha ,az igaizgató neim biztosítja ai dolgozóknak a heti rendszeres szabadnapot. (Horváth Márton elvtárs beszédét holnapi számunkban folytatjuk.)