Somogyi Néplap, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-01 / 127. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP VASÁRNAP, 1952 JUNIUS 1. TAPASZTALATCSERE A BÉKEBIZOTTSÁGOK KÖZÖTT írta: Josif Mann, a botosam tartományi békebizottság titkára 1950-ben, a nagy októberi ünnep előtti éjszakán történt, hogy Sztá lingrád központjában elhordták a régóta ott emelkedő védőpalánko kát és másnap reggel lenyűgöző kép fogadta az embereket: gyönyörű új városrész tárult a szemük elé! Itt folytak a legkeményebb, legelkeseredettebb harcok a háború idején, s ez a sebektől tépett, romokká roncsolt városrész most újjászületett. Az utat, amely Sztálingrád szívén halad keresztül, Béke-utcának nevezték el. Az ut ca a Honvédelem-térről indul ki és átszeli a Hősök-terét, ahol sudár obelíszk hirdeti az egykori Cáriéin, majd Sztálingrád védelmében elesett hősök emlékét. Nevezetes ez a tér: a polgárháború forró napjaiban innen indultak a frontra a vörös Cáricin forradalmár ezredeí és a Nagy Honvédő Háborúban Paulus elfogásával itt fejezték be a hitleri csapatok megsemmisítését, Itt hangzott el a fogadalom, hogy elhozzák a békét a világnak, s amióta ez a fogadalom valóravált, itt tartják a dolgozók ünnepségeit... Egész Sztálingrád: történelem! Itt van a Honvédelem-téren Pavlov őrmester háza, amelyre büszkeséggel tekint minden sztálingrádi, Ez az épület maroknyi védő seregével 58 napon keresztül dia dalmasan állta a fasiszták dühödt rohamait. „Békét a világnak!“ — hirdetik a Sztálingrád lebszebb utcáján keresztben elhelyezett transzparensek. Ez a jelszó a szovjet ember jelszava. Ezért harcoltak, vérez- tek, áldozták életüket és ezért győztek! A világtörténelemben példátlanul álló harcokban, amelyek felőrölték a követ és megöl vasztották a vasat, ez a cél lebegett előttük: kiharcolni a békét, az emberiség boldog jövőjét, a kommunizmust. A csaták tüzében a holnap boldog képe villant meg szemük előtt. így harcolt Vaszílíj és Pjotr, a két Szícsugov fiú is. Géppisztoly helyett szívesebben markolták volna a vakolókanalat, s a kemény harcok után elérkezett ez az idő is... Megadatott számukra az az öröm, hogy sok bajtársukkal együtt annak az utcának új házait építhették, amelyben életük kockáztatásával elszántan harcoltak. A vérrel festett, tűzvész-kormolta (Btkt-uíea romhalmazokból munkájuk nyomán új házak formájában kívirág zott az új élet... A sztálingrádi Béke-utca az 1950-es ünnepélyes megnyitása óta is egyre épül és szépül. Uj házak emelkednek, üzletek nyílnak. Sok tehergépkocsit látni, melyek bútorokat és háztartási berendezéseket szállítanak: sztálingrádi dolgozók költözködnek a napfényes, kényelmes berendezésű, szép la kásokba. Ez folyamatosan történik és ez a jelenség nem csupán a szovjet emberek anyagi jólétének emelkedő életszínvonalának tükröződése, hanem bizonysága a jövőbe vetett bizakodásnak is. Az eres emberek magabiztossága ez, akikben a párt kifejlesztette az értékes tulajdonságot: a célhoz vezető úton legyűrni minden nehézséget! A sztálíngrádiak, akik két háborúban olyan önfeláldozóan harcol tak a békéért, ma ugyanolyan ön feláldozással harcolnak a kommunizmus építésének győzelméért, a kivívott béke megvédéséért. És ezt az akaratukat, ezt a céljukat fejezi ki a legszebb sztálingrádi útvonal neve: Béke-utca... A történelmi város körül, mintha magához akarná ölelni, úgy emelkedik ki két óriási kar. A várostól északra a Sztálingrádi vízierőmű építkezései folynak, délre a Volga—Don csatorna építkezése közeledik a befejezéshez. A kom munízmus, a béke két nagy sztálini építkezése! És Sztálingrád gyáraiban, üzemeiben ezekért a nagy építkezésekért is folyik a munka, ontják a gépeket, traktorokat, mezőgazdasági felszereléseket, faárut, téglát, Sztálingrád, amelynek minden talpalatnyi földjén vér hullott és elszánt harc folyt, ma a békéért dolgozik, a béjse városa. Ez is akar maradni. Ezt az erős akaratot így fejezi ki a sztálingrádi költő: Nem azért építettük a Béke utcát, Hogy újra lövészárkok szántsák! bizottságunk, -a romániai botosam tartományi foéfk-evédel- mi bizottság siü-rün kielemzi munkáját. Jól szervezi-e meg a héke- ibizottság a tartományban a béke hívéit, helyesen szervezi-e meg a mozgalmakat, kellő mértékben táj mogatjü-e a .járási, városi, község' békevédehni bizottságok munkáját, megfelelő módon népszerűsíti-e az egyes békebizottságok haladott tapasztalatait? — Ezek -a kérdések szerepelnek üléseiken. Bizottságiunk Sztálin elvtárs nagyszerű szavai nyomán igyekszik minden dolgozót mozgósítani, hogy valóban a nép vegye kezébe a béke megvédésének ügyét és végig kitartson mellette. Békebizottságunk elsőrangú feladatának tartja, hogy a békehíveket az amerikai és angol imperialistáik miniden igaztetteiről felvilágosítsd és népszerűsítse a Szovjetunió vezette béketábor óriási sikereit. Békevédelmi bizottságunk a béke- gyűléseket kiegészítette az egyes csoportokkal való beszélgetés módszerével. Ilyen beszélgetéseket szerveztünk a botosánii Műszaki Központban, a Republics Gyárban, számos községi néptanácsnál. Beszélgettünk a dolgozókkal iSztálin elvtárs legutóbbi nyilatkozatairól, amelyet az amerikai újságszerkesztők egy csoportjának adott, a Béke Viláigtanács felhívásáról, ®z imperialisták aljas ibaiktériumhóborúját leleplező1 bizonyítékokról. A megbeszéléseken a lakosság aktívan részivel!. A dolgozók számos jó javaslatot és termelési felajánlást tettek a békeharc megerősítésére. Jíjiirűn rendezünk szakmai találkozókat is. ilyen találkozást tartottunk orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal), kisiparosokkal, igazságügyi alkalmazottakkal. Megvitattuk velük, milyen feladatok hárulnak az egyes foglalkozási ágakra a békeharcban. Rendkívül hasznosnak bizonyultak e tapasztalatcsere találkozók -a különböző békebizottsági elnökök és titkárok között. Bizottságunk űz utóbbi időiben nagy figyelmet fordított a béke-bri, gádok megszervezésére a vállalatoknál és a kollektiv gazdaságokban. Ezek a brigádok egy-egy békeharcos nevét viselik, mint például Kuo Mo-zso, Pietro .Nenini, vagy olyan hős vértanuk nevét, minit Beloiannisz. A brigádok már eddig is igen nagy sikereket értek el a termelés fellendítése terén. A tartományi béke-védelmi bizottság a brigádok között is megrendezte -a tapasztalatcserét. A tartományi béke- bizottság ezenkívül rendszeresen rendez irodalmi estéket békevédelmi programmal, valamint zenei estéket, amelyek műsorán a békeharc nagyszerű témájával foglalkozó művek szerepelnek. A tartományi békeibizottság felhasználnia propagandára ia faliújságokat, a rádiót, a helyi lapokat, és elmondhatjuk, hogy sikerült a tömegeket a nemzetközi eseményekről állandóon. tájékoztatni és ezzel a b ék eh a rcn ak konkrét formát és tartalmat adni. Az eredmények azt bizonyítják, hogy népünk egyre jobban) felismeri a békeharcban ráváró feladatok je- lenőtségét és minden erejével harcol, hogy a háborús tervek meghiúsuljanak, (hogy megvédje a békét. 220 méter magas, 40 emeletes épület lesz a lengyel tudomány és kultúra palotája A szovjet építészek kollektívája L. V. Rudnyev professzor vezetésével elkészítette a lengyel tudomány és kultúra .palotájának tervrajzát. A tervrajzot a Lengyel Köztársaság kormánya jóváhagyta. Eszerint a palota magassága 220 méter (40 emelet), térfogata pedig 800.000 légköbméter lesz. Körülötte hatalmas parkot létesítenek. Az építkezés területén már befejeződtek a talaj- munkák. A magas légköri viszonyokat részben repülőgépről, részben ballonokban elhelyezett műszerek segítségévéi vizsgálták. Jelenleg 2500 szovjet és lengyel dolgozót foglalkoztatnak az építkezések előkészítésénél, a jövő évben már tízezren dolgoznak itt. (N, Mízín cikke nyomán.) KÖZÖS ERŐVEL A TERV TELJESÍTÉSÉÉRT A szovjet bányászat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több szenet termeljen szocialista hazájának. A legteljesebb mértékig kihasználják a gépesítés által nyújtott termelési lehetőségeket, A műszaki vezetők a bányászokkal közösen beszélik meg a munka termelékenység fokozásának új lehetőségeit. A képen: Mihail Morozov annyeszenszkí bányaigazgató (balról a második) a legjobb szénkombájn gépészekkel megvitatja Alekszej Ljubenko gépész (baloldalon) javaslatát az újonnan feltárt szénmező termelési munkájának helyes megszervezésére. KENYÉREN ÉS VIZEN LÁTOGATÁS EGY FALUSI ISKOLÁBAN A FALU KÖZEPÉN hatalmas nagy tér, a-mdißt éppen most köteleznek, hogy munkát Oldjanak falu szegény népének. Szükségből •red a szépség. De milyen olasz reneszánszra volna iff szükség, hogy minden szegény munkát kapjon. A falu lakossága hétezer lélek, ennek negyven százaléka kenyér nélkül vialn. Dómot kellene építeni, vagy felhőkarcolót, hogy minden munkáskéz munkához jusson. Az iskola hosszú földszintes épülete erne a térre néz, nagy, sötét ablakokkal. A bejárat fölött márványszobor: egy régi tanító feje, aki mintaképe volt a tudománynak és művészetnek: Ez ia kettő kell a tanításhoz. Megható érzéssel lép he *z ember ebbe az épületbe, ebiben *z ismeretlen tahiban enflékjelej állítottak tó régi, kedves tanító úrnak ... Ahogy az osztályba belépünk, ötödik osztály, a gyerekek felpattannák. Az osztály fele fiú fele lány. A tanító kömény, sis katonaruhás e\mbe'r<, komolyan fogad. A fekete táblára krétával ábra van felrajzolva az emberi szítv ábrája. — Folytassuk gyerekek, — mondja a tanító, — ahogy szoktuk, mintha senki sem volna itt. .. Na, ki tudja megmondani, milyen hát i*z emberi szív? 1Csillogó szemmel jelentkezik kinyújtott karral nagy tizenöt gyerek és zsibonganak: — Tanító úri... tanító úr!... Akire a tanító rámutat, bátran néz és lelkesen mond valami kitűnőt a szívről: —• Vtón neki két pitvara ás két kamrája!. . . S elmondják, hogy megy a vérkeringés, milyen az elhasznált vér: kékes... Mi a széntartalma, az özeidén, m hidrogén, « nitrogén a vérben, fbys&*m figyel az egész osztály, egymást túlMkesedtk, s 'az ölvén gyerek kis 'tudósa az élettannak. Szinte megdöbbentő ez « feszült jelenlét, a gyerekek valóban angyali ártatlansággal emelkednek fel ia tudományhoz. Nézem az arcokat. Soványak, színtelenek, vékonyak rosszul táplált testecskék, gyengéd fejlődéüék, aprók maradtak. Gyenge ruhácskákban némelyik oly büszke a kis kötött bolti sapkájára, hogy most is a fején tartja. És egyre, cseng, hogy: tanító úr, tanító úr! Mind ezzel tó szávai kezdi és éz -olyan közvetlenné teszi a beszédüket, mintha inam iskolában volnának, hanem megbeszélés folyna magántársaságban kőmáliján, megffy&zMéssfil a szívről. Az emberi szívről. ESZEMBE JUT a magam kisgyerek kora,'mikor én is ilyen kis falusi iskolába jártam. Mikor én ötödik osztályos voltam: én voltam a feleltető... Az én feladatom vált kikérdezni a többieket a feladóét leckéből, de az nem volt élettani lecke. Talán történelem volt, $ meg is kérem a tanító urat, térjen ál a históriára, jobban rá fogok ismenni emlékeimre. — No, gyeMkek, miről beszéltünk a történelembőig — Tanító úr, tanító úr! — cse.ng a gyerekek kórusa. — Thököly Imréről. — Ki volt az « Thököly Imre? S erre jön megint a megdöbbentő feleletek som. Mindenki mindent tud. Olyan dolgokat, amin Szekfii Gyula is eltűnődne. S milyen finoman részletezik, mi a kuruc, mi a labanc ás hogy honnan jön ez a név. Egy pár mondat után már visszamentek « Bakóez Tamás vörös,ke reszten kuríromhoz, aztán Mátyás királyig, aki .az első állandó hadsereget állította, aztán Nagy Lajoshoz, aki a bandériumokat megszervezte. — Mi Nagy Lajos uralkodásának legnagyobb emléke? Vártam, hogy „három tenger, mosta a magyar határt“, s akkor legnagyobb meglepetésemre <azt feleli egy kis szöszke lány: — Tanító úr, hogy ő iktatta törvénybe az ő'Siiséget és ő szervezte céhekbe az iparosokat. A kislányok és a suta kisfiúk megmagyarázzák, mi az az ősiség és mik azok w céhek. A njagyköz'önségi nem is tudja, hogy milyen munkát végeznek a nemzetnevelésben ezek a falusi tanítók, itt, a világ mélyem, az Alföld sarának sűrű tengerében, hogy. milyen szépén röpítik a kultúra szekerét üt, ahol a sárban ma is elakad a futó kocsi. Végignéztem a gyerekek rajzait. Valóságos csoda. Termeszeit után olyan kiváló, rajzok, agyaygymmú- nyok s fafaragások kerülnek elő, hagy az ,embernek eláll a szemész áj a. Nemcsak kézügyesség, de művészi ízlés és. Egy Balázs János nevű hatodikosztályos kisfiú megérdemelné festményei alapján, hogy felvegyék művészképző iskolám. S 1mikor kórusban énekelnek: Öt-hat szólamban, persze műdalokat, köztük a. kurucnóták w legszebbek, & végül a Himnusz méih- zsongása és a Rákóczi induló pergő csattogása. A rádióiban lehetne énekeltetni őket. S a magyar nép menynyire nincs .hozzászokva, hogy több szólamban énekeljem, w magyar nóta nem is igen alkalmas ama, úgy tudják, hogy kórusra 4*lgoszék fel őket... Akkor hommtn veszik ezek a gyermekek ezt a biztos érzéket, ezt a zenei ösztönt, még a lélekzei- v étel ük is egy taktusra, megy. És az a lelkesedés, ahogy fújják tüdő- csattanásig, s az a boldogság, ahogy szállanák a hangok derült szárnyán, az embernek « szíve csiklandozik. Mi mindent lehetne elérni ezzel a néppel! A gyerekek elmennek ham s mj összeülünk a tanítókkal, a vezßitök- kel és beszélünk ennek a népnek az életéről. VÉGHETETLEN SZEGÉNYSÉG és gyötrelem .ez nz étet. A községben ezer család ’egyik napról a másikra .tengődik. Mást ne.m esznek, csap kenyeret. Kenyeret és vizet. Kenyéren és vizen él a nép és a gyermek az éle,t rabságában. Semmit se lehet tenni. Máskor már ilyen időtájt a munkásság ,el volt szerzőidbe aratási munkára. Most n főszolgabíró azt mind ja, hagg neim tudja az uradalmakat szerződésre bírni, mert ezßir oka van: ma minden uradalom pókhálón lóg, .mintha súlytalan volna... d Dunántúlra linnen százával vitték a munkásakat még tavaly is egész évi mezei munkám, az idén egyetlen embert sem kémek... Hiába levelez a közigazgatás, ezer kifogás van. Egyik « cukorrépára hivatkozik, a másik arra, hogy leépík az üzemet, a harmadik azt írja: ő maga sem tudja, kinek dolgozik. Az egész országon a takarékoskodás mániája vett erőt. Senki sem épít, senki munkaalkalmat nem tereimet. Ma, minden holdra ráfizet miniden gazda és nem mert s<e dolgozni se élni. Se életet engedni. S ezek a gyerekek mennek haza az isktlébil és nem várja éket itthon a jól megérdemelt vacsora. .Még krumpli sincs. A közigazgatás ötszáz vagon burgonyát hozatott az inség- alapból a megyének a Nyírségről. Ezt osztogatják. Hat-hét fillér egy kiló. Aki valahogy össze tud szedni harminc fillért, megy és vesz öt kiló krumplit. Ha tésztáiénestt esznek, az ünnepnap. De a gyermekek \ezt még nem tudják, nem értik, a szemük csillog és sugárzik belőle az értelem. BoT dogak, hogy megismertek valamit a testük berendezéséből és a haza történelméből és abból a sok mindéin tudományból, 'amjit ingyen árulnak nekik. Mire nőnek ezek a gycmiekecs- kék? Mire? Hogyan és mikép fog kiderülni az a magyar élet, amelyben ilyen kultúrára neveljük a his gyermekeket? Kikerülnek az iskolából, hol lesz szükség az elméjükre? Az egész telet átheverik a szüleik és beleőrülnek, hogy egy napi munkát nem tudnak szerezni, csak szamszédolnak és dislcurálnak és ugyanazokat a szavakat ismételgetik. Ott kell megrozsdásodni a parányi házacskákban, s akinek új osztású földje van, annak még rosszabb, mert a feje fölött nem az ö’ué a ház, hanem az adósságé. És ha megbolondul is, nem tud mit tenni: ott kell heverni, s enni és várni, mi lesz a nyáron, ha még szerződése ma sincs arra a nyári aratásra, amelg, neki legfeljebb hét és fél mázsa búzát hozma, kiét és fél mázsia; ez a legszebb nyári kereset volt a múlt éviben az aratás után egy családnak. S ez nem titok. Mindenki tudja. Mindenki részvéttel veszi tudomásul. Egyelőre nincs segítség. Ez lesz a gyermekek sorsa is? Alföldi falu, 1931. március. Móricz Zsigmond: „Gyalogolni jó“ eímű most megjelent művéből).
