Somogyi Néplap, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-10 / 134. szám
Vilié PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK t A hivatali pártszervezetek feladatai fl Pedagógus Nap részvevői ígéretet tettek: mindig önzetlen és odaadó harcosai lesznek a békének Az elavult normák rendezése után naponta újabb kimagasló eredményeket érnek el az építőipar dolgozói MDP SOMOGYMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR. KEDD, 1952 JUNIUS 10. Somogy megye minden dolgozója nevében követeljük: Ducloü elvtár§at azonnal bocsássák szabadon! Kaposvár dolgozói, férfiak, nők, öregek és fMúlok a Városi Színházban gyűlték [össze szombaton délután, hogy tiltakozásukat fejezzék jti «x tanárikat imperialisták és hű kiszolgálójuk, a francia lakájtárs — u nagy francia hazafi — letartóztatása ellen. A tiltakozó nagygyűlést Schwerter Ferenc elv társ, a Megyei Békebizotl- ság titkára nyitotta meg. A nagygyűlés előaódja, Birkás Imre elvtárs, a Megyei Pártbizottság szervező titkára volt. A francia nép győzni fog! Nincs a világon olyan becsületesen gondolkodó és szaibadságsze- rető ember, aki ne fogadta volna a legnagyobb felháborodással azt a hírt, amely Jacques Dulciosnak, a. Franciái Kommunista Párt titkárának a ’legnagyobb franciaországi ipart kimagasló alakijának, a mindemig ismert békélharcosnak letartóztatásáról számolt he. A magyar nép milliót és millióé is tudják, hogy ami JUcrjues Duelos-af Párizsban lye't az Országos Béketanács a francia ikormányhoz intézett. A távirat rámutat, hogy a 'békét kívánó nra- gyar dolgozók milliói mélységesen egviittéreznek a szabadságért, függetlenségért és az egész világ békéjéért hősiesen küzdő francia néip- pel. Jacques Duclos sZ’b ad o r.tb öcsátá- sát követelték és követelik az ország legkülönbözőbb szervezetei, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a D1.SZ, a Magyar Jogászok. Szövetsége, a Magyar írók SzöV.etsége, továbbá a gyáriak, üzemiek, hivatalok, termelőszövetkezeti csoportok, gépállomások, kutatóintézetek, kórházak, iskolák dolgozói is. Néhány nap alatt tiltakozó értekezletek és röpgyűlések ezrei zajlottalí le az ország minden részében. A magyar dolgozók milliói ott vannak és ott kormány újabb gaztette, Duclos elv Birkás Imre elvtárs beszéde Az eltanult napok eseményei Fran- ciaországbán ismét óriási erővel bebizonyították, hogy a francia népnek Szilárd eltökélt szándéka, megvédeni Európa és az egész világ békéjét, nem tűri, hogy hazáját az amerikai imperialisták leigázzák. Az események azt is megmutatták, hogy az amerikai agresszorokat lakájmódra, alázatosan kiszolgáló nemzetáruló Pinay-kormány a legaljasabb eszközöktől sem riad. visz- sza abbeli igyekezetében, hogy fasiszta terrorrendszert léptessem életbe az országiban és megfélemlítse a Szabadságszerető francia népei. A francia nép — « Francia Kommunista Párt, a béke híveinek mozgalma és a demokratikus szervezetek felhívására — erélyesen tiltakozott Ridgw'ay-mak, a baktériumlhá- ború generálisának a koreai nők és gyermekek gyilkosának Franciaországba érkezése ellen. Országszerte felharsant a nép szava: .,Takarodjék Rklgway Framriooirszágból.“ A kormány azzal ipröbálla elfojtani a Ridgvvay érkezése ellen tiltakozó hatalmas népmozgalmat, hogy eljárást indított az „Huima- mité“ és a Ce-Soir című újságok ellen, s elrendelte Andre Stílnek, az „-HuTnaaité“ íVfezerkosz tőjének letartóztatását.. Május 28-áni elkobozták az ,,iHumanité“ és a „Liberation“ cémű haladó napilapok példányait. Ennek ellenére az ,,IToi- manjté“ 75 ezer példánya eljutott a dolgozókhoz. A Idnay-lconmányt [megrémítettéle a nép harcának hatalmas méretei. Ezért teljesen fasiszta ízű, alávaló provokációra szánta ,ol magát. 'Egyetértésben az amerikai miegsz,állókkal — akiknek iRidgw.ay, a pestis-tábornok a képviselőjük — a kormány parancsot adóit Jacques »Duclos elvtársijaik, a Francia Kommunista Párt titkárának letartóztatásáralesznek 'abban a nemzetközi méretű harcban, amely Jacques Duclos száll adontbocsátá'sáért folyik. Franciaországot az amerikaiak először a Marshall tervvel fosztották meg önállóságától. A jobboldali szociáldemokratáktól a gaulleistákig mindem párt ujjongva fogadta a Marshall „segélyt“, amelyet csak a kommunisták, a legjobb hazafiak elleneztek. A Marshall tervvel az amerikai imperial is; ák tönkretették és gyarmatukká igyekezték tenni Franciaországot. Franciaország ugyan olyani idegen megszállás alá került, mint amikor a nácik horogkeresztes lobogója lengett — a francia zászló helyett — az Eiffel-toronyról. Franciaország fővárosának legszebb épületeim az imperialisták csillagos-sávos zászlaja lá;ható. A francia nép nem hajlandó eltűrni ezt a gyarmatosítást. A francia nép millióit és millióit végsőkig elkeseríti az amerikai megszállók magatartása. A francia nép milliói és milliói új ellenállási mozgalomra sorakoztak fel. Az új ellenállási mozgalom vezetőinek élóm ott menetelt a most letartóztatott Jacques Duclos is. Jacques Duclos elvtárs harcos élete ■ügye, hanem mindenkié, aki tisztában van azzal, hogy csak az egész világot átfogó béketábor egyesült erejével lehat visszaverni az imperialistáik merényleteit a [békeszerelő emberiség ellen. Rákosi Mátyásnak, a magyar nép szeretett vezérének a Francia Kommunista Párt Központi Vezetőségéhez intézett: tálvinata kifejezte a Duclos elvtárs 1 e fa r t óz! ia tó'sáiv al kapcsolatosan minden magyar dolgozó érzelmei! és felfogását. A párizsi gaztett miatt felháborodott magyar nép hangja szólalt meg abban a tiltakozó táviratiján, ameJacques Duclos évek óta a legke- nit-ny('}»;) és legfoátrabb küzdelmet vívja — Maurice Thor«z oldalán — az amerikai megszállókkal szemben A szerkesztéséiben megjelenő ,,Dé motorait ie Nouvelle“ (U‘j Demokrácia) nemrégiben külön számot adott ki Franciaország jamerikai megszállása elten. Duclos vezércikke rámutatott, hogy a ifrancia népnek teljes elszántsággal kell meghiúsítania az amerikai imperialisták franciaországi berendezésének folytatását éis az amerikai imperialisták világuralmi terveinek előkészítésétJacques Duclos, — aki évek óta nap-nap után bangót adott a francia nláp jogos felháborodásának, igazi kívánságainak, s ugyanakkor utat is mutatott a nemzeti függetlenségért és a béke -biztosításáért vívott harc új szakaszai felé, — nem most került elsőízben a francia nemzeti ellenállási mozgalom élvonaléiba. Franici-a ország népe nem felejii el, bogy milyen szerepet játszott Duclos akkor, amikor nem az amerikai katonai rendőrök, hanem a hitlerista SS-legények garázdálkodtak Franciaországiban és a haza- áruló Pét»i in volt a vezér, akinek tanácsadói közöli) ott szerepelt Pinny, a mostani francia miniszter- elnök is. Duclos elvtárs 56 óvas. Ifjúmunkás kora óta részt vesz a munkás- mozgalomban. ‘1926 óta a Francia Kommunista Párt Központi Vezetőségének, tmajtí- Politikai Bizottságának tagja. Mint a nemzetközi munkásmozgalom, kiemelkedő -ve- zelöjét 1935-ben a Kommunista Into mine i-on álé Végrehajtó Bizottságának tagjaivá választották. 1926 óta a francia parlament tagja, 194ő—48 közölt a parlament alelnöke, jelenleg is Franciaország legnagyobb Pártja, a Kommunista Párt parlamenti csoportjának -vezetője. A német megszállás idején Duclos^ elvtárs rettenthetetlen bátorsággal harcolt a betolakodók ellen Ö -vezette Franciaországban a 70 ezer vértanút feláldozó Francia Kommunista Párt és ezen keresztül az egész nép ellenállási küzdelmét. Amikor a francia reakció feloszlatta a. pártot, illegalitásba vonult. Pé- tain csendőrei, egyszer elfogták, de megszökött a börtönből és .folytatta az ellenállási mozgalom irányítását. 1940 július 10-én Maurice Tliorez és Jncqueis Duclos az. illegális „Hu- manité“-én keresztül kiáltványt intézeti a francia néphez. A kiáltvány hangoztatta, hogy a náci csizmáik alatt minden más politikai párt megsemmisült, csak ói Francia Kommunista párt maradt még, amelyet semmiféle fasiszta erő sóm tudott letiporni. ,A Francia. Kommunista Párt’ ebben a kiáltványban jelentette be az ellenállási mozgalom országos méretű megszervezését a szabadság. a függetlenség és a francia újjászületés frontijának kiépítését. Maurice Thorez és Jacques Duclos történelmi jelentőségű okmánya ezzel a mondattal végződött: „Olyan nagy népet, mint w mienk, soha nem lehet szolgaságba taszítani.“ 1944-ben Duclos szervezte meg Párizs népének felkelését a hitleri megszállók -ellen. Ez a. felkelés jelentős mértékben hozzájárult Párizs felszabadításához. A második világháború 'befejezése után, mint a párt egyik legkiemelkedőbb vezetője irányította a francia népnek n függetlenségéért, szabadságáért, nagyobb kenyérért és a 'békéért folyta lőtt 'harcát. 1950 októberében az imperialisták által .felbérelt .fasiszták ,miéig akarták gyilkolni a francia nép nagy fiát. Egy vildéki városiban tartott békegyűlésen bombát dobtak Duclos elvtársra. iA merényiét azonban nem sikerült, Duclos elvtárs rendíthetetlen nyugalommal folytatta tovább beszédét. Jacques Duclos ma betegségétől akadályozott Thorezt, a párt főtitkárát helyettesítve vezeti a .francia kommunistáik és az egész francia náp harcát az amerikai rabság, az imperialista háború ellen. a-z amerikai imperialisták és a franciaországi „amerikai pártok“ dühét. A tömegek ereje feltárja majd Jacques Duclos börtönének kapuit Semmiféle terror sem tudja feltartóztatni a haladás és bébe erőit. Duclos elvtárs letartóztatása harci riadó nemcsak a francia munkásosztály, a francia nép számára, hanem a békéért harcoló emberiség százmillióit is tiltakozásra, ellenállásra, következetesebb békeharcra mozgósítja. .Az elemi erejű hazat és nemzetközi tiltakozás szét fogja zúzni azokat a 'börtönrácsokat, amelyek mögé zárták most a francia nép hős fiát, a nemzetközi békeharc, a sztálini 'bétkepolilika. kimagasló és világszerte tisztelt harcosát — fejezte be beszédét Birkás elvtárs. Birkás elvtáps előadása után a. nagygyűlés részvétről az alábbi szövegű. tiltakozó táviratot küldték el az Országos Béketanáteson keresz- tül a francia kormánynak: Somogy megye 420 ezer dolgozója vészek, diákok, papok, hásziasszxv nßvSben mélységesen elítéljük Dúc- nyok egyhangúlag követeljük, hogy los elvtárs ollen elkövetett aljas szüntessenek meg minden olyan al- merényletct. Felháborodásunknak jas merényleteit, hogy letartóztatják és gyűlöletünknek adunk a. mai pl' a béka legjobb harcosat, akik <* fakozó béke nagygyűlésen hangot az népek békéjének a megvédése mcl- imperialisták ás csatlósaik, a fron- lett szállnak síkra. Szolidaritásunkat cia kormány iránt és követeljük, hogy azonnétl engedjék szabadon Duclos elvtársit és társait. Munkások, parasztok, értelmiségiek, kiskereskedők ás iparosok, orvosok, műA Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága —- Duclos elváirs letartóztatása alkalmából — ünnepélyesen felszólította a. francia dolgozókat, a 'dC'mokratákot. mindazokat, akik szivükön viselik Francia- ország függetlenségének és a. súlyosan veszélyeztetett békének a sorsát, begy lépjenek fel egységesen a Pinay-kormány terrorintézkedé- sejv-el szemben. I .Jacques Duclos letartóztatásába belenyugodni anngit jelentene, mint háborúra, fasizmusra, katasztrófám ítélni magunkat.“ A francia népnek azonban nem kell háború, nem kell fasizmus. A francia nép eleget szenvedett’ a reakciós kormányok katasztrófa politikájától. A francia nép ellenállása az 1951- es képviselői és a néhány héttel ezelőtt történt köztársasági tanácsi választásokon nagy erővel megmutatkozott. Az „amerikai pártok“ —- a reakciós választási rendszer ellenére — nem Indiák kiszorítani a. kommunistákat a törvényhozásból. Ez a körülmény csak fokozta fejezzük ki Duclos elvtárs és társai mellett, követeljük azonnali szabó,- donbocsátásukat. Somogy megye dolgozói. A tiltakozó békenagygyűlés határozata Ezut’án a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta az alábbi határozati ja vaslatot1, melyet Porrogi elvtárs, • Megyei Tanátes elnökhelyettese olvasott fel: „Látva az amerikai imperialisták és csatlósaik gaztetteit szerte az egész világon, látva mindazokat kegyetlenkedéseiket, amelyet a béke- szerető. a szabadságukért és függetlenségükért harcoló népekkel el követnek, lativá áz imperialista barbárságot. melyet Puszanban és Ko- csedo szigetén, .a. hadifoglyokkal köveitek és követnek el, most legutóbb pídig koreai baktérium megszállottja, Hitlert is túlszárnyaló koreai hadszíntérről Franciaországba érkezett Ridgway tábornok, a,ki szeretné Franciaországot, illetve Európát is hadszíntérré változtatni. Ennek a gonosz banditának utasítására tartóztatta je a reakciós kormány Duclos elvtársat, a Francia Kommunista Párt titkárát. Szeretnék kiirtani mindazokat a törhetetlen békeharcosokat, akik a népek jogai és szabadsága, .mellett szállnak síkra. Szeretnék mint ahogyan Beloiannisz clvtáusat, —- a görög szabadságharcost kivégezni. Látjuk igazi céljaikat. A harmadik világháborút igyekeznék kirobbantani azért, hogy ú jabb millióikat vághassanak zsebre tlíz és százmilliók élete és véle arán. Szeretnék ^pusztítani és rabigába hajtani az egész világot. De a népek foékeakarala megfogja. őket ebben az aljas merényletben gátolni. Ezért mi Somogy megye dolgozói egyhangúlag megfogadjuk, hogy az eddiginél sokkal keménnyebben fogunk harcolni a béke megvédéséért, a munkánk területén. A békeműszakok és versenyek kiszélesítésével, a tervünk határidő előtti teljesítésével védjük hazánkat. A haza iránti kötelezettségeink maradékiedan teljesítésével, ® gyors, scemveszteségnétlküfi aratással, csépié s sei. a beadási kötelezettségeink azonnali teljesítésével erősítjük hazánkat. a béke országát. Tovább visszük a béke találkozóra tett vállalásainkat, szolidaritásban a világ valamennyi békéért harcoló népéivel keményen kivesszük részünket ® világ békéjének megőrzésében. Maréra szólítunk fel minden becsületes embert, aki megyénkben él, hogy a saját vonalán álljon helyt a béke ügye mellett. Még jobb munkával erősítse hazánkat. Ez a mai tiltakozó békemtgygyü- lés egyben fogadalom tétel, hogy az imperialista gonosztevők, háborús gyujtogat-ókaf megfékezzük aljas szándékukban. Izzó gyűlöletünket fejezzük ki irántuk és mindany- nyian azt követeljük, hogy azonnal bocsássák szabadon Duclos elvtársat. A tiltakozó békenagygyülés résztvevői. * * A tiltakozó nagygyűlés kifejezte az amerikai imperialisták és csatlósaik elleni gyűlöletet és megmutatta, hogy a becsületes, békét akaró dolgozók meg tudják fékezni az imperialisták háborús terveit.