Somogyi Néplap, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-22 / 118. szám
Vili8 PROLETSÍUfll E8VESÜUETC« ! MDP SOMOGY Pártvezet ffcégi illések szerepe párialapszervezeteink munkájában SARKVIDÉK: HŐSEI Javítsa meg hUnttsertés’osadásá! Kiskorpád község AZ IGAZI LEONARDO DA VINCI E I PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJ A IX. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM. ARA 50 FTLLÉR. CSÜTÖRTÖK, 1952 MÁJUS 22. Szocializmust ép’tő társadalmunk fényes győzelmét ünnepli .smé a dolgozó nép. Ma kezdődik az első békekölcsön kökények második búzása Pécsett. Alig valamivel több, mint másfél éve annak, hogv az ötéves Tervkölcsőn kő'vényeinek első sorsolásával megkezdte államunk az államkölcsönük nyerőmén vekkel megsokszorozott tervszerin i visszafizetését. Azóta öt swsnlás zaj’otl le is az öt sorsoláson 388 7.92 kötvényt nyereménnyel, A A3.000 darab kötvényt pedig törlesztéssel húztak fcf. \ nyereményekben és tőilesztéfiek- ben mintegy negyed milliárd forin'of fizetett ryissza eddig államunk a, k»l- csöntjegyző dolgozóiknak. A 22—25 között lezajló újabb sorsolás hatalmas vereség az imperialista háborús gyújtónál ókra. Addig, amin ők egv újabb háborúra készük fel a világot és (Profitjuk érdekében népeket igaznak le, addig a Szovjetunióban és a népi demokratikus osrzágokban, k"z i k rálunk is, a dolgozók anyagi áldozatot s m sajnálva harcolnak a békéért. Az amerikai imperial sták és csatlósaik soha n?m látott fegyverkezési versenyt folytatnak, hogy pusz it- íásra ítélt társadalmukat minél hosszabb ideig fenntarthassák. Akkor, amikor a dolnozók vesékén szerzett javak maideem eljes egészében a tőkések zsebébe vándorol, eszeveszett háborús készülődéseikre a munkások amúgy s ke vés jövedelmét rabolják el. A gyarmati és félgyarmati néPek elnyomására új és új módszerekét talá’nak ki. ugyanakkor magukat a béke bajnokainak hirdetikNem elégednek meg a már eddig uralmuk alá hajlott területek kirablásával, hanem újakat igyekeznek szerezni. A második világháborúban legyengült kapitalista országok dolgozóinak életére törnek. A hírhedtté vált Atlanti Tömb, a Marshall terv, mind a dolgozók jogainak és anyagi helyzetének rosszabbodásé* eredményezte a csatlós országokban. Az Amerikai Egyesült Államok köl'- ségvetésének tetemes részét a hadikiadásokra szánt összeg teszi ki. Az évről-évre csökkenő nemzeti jövedelem már nem képes fedezni az óriásira felduzzaszt» t fegyverkezési kiadásokat. A kormány ez! a tértiét is a dolgozók vállaira rakja azzal, hogy az életszínvonalat mesterségesen állandóan csökkenti. Ezzel szemben a Szovjetunióban és a népi demokráciákban a szocia lista állam eddig soha nem látó mértékben gondoskodik a d >lgo- zókról. Míg az egvik oldalon a Új háborúra készülnek, :*dig ; másik oldalon hatalmas békeművek épülnek. Míg az egyik oldaloi nyomor és éjxsög a do’gozók bére addig a másik oldalon a (tolgozól részére épülnek az üdülök, ahol gondtalanul, vidáman töltik nyári pihenőjüket. Míg az e'yik oldalon baktériumbombák hullanak a békés lakosságra, add g a másikon kórházak és napköziotthonok épülnek a dolgozó anyák gyermekeinek, hogy semmi ne akadályozza őkel a békés íermelő munkában való részvételben. Míg az egyik o'dalon növekvő munkanélküliség, a másikon munk- kaerőtoborzás folyik, hogy a S.vors Iramban fejlődő gyáripart megfP'elö számú dolgozóval ellássa, a kormányzat. A magyar nép megismerte a boldog életei. Megismerte, ez az gazi helves út. amely pártunk vezetésével lalad. Mi mindnyájan azt ak rjuk. iogy fejünk felöl ölökre eltűnjön a háború réme, a mi gyermekeink yoldogan nőjjenek fel, ne ismerjék meg mii jelent félni. A mi asszonvaink felszabadullak évezred,?s elnyomásukból, bekapcsolódtak a termelő munkába és a férfiakkal egv- sorban niPnelelnek és vállunk k váló harcosaivá a békének. A lanulni- véigyó fiatalokat tárt kapukkal várják a közép és főiskolák. Mi élni akarunk ezokkel a nagyszerű lnhe- tősé"ekkel. A mi népünk nie tanulta. hogy nagyszerű e edményeinke n?m elég csak kívánni, hanem azt nehéz harcok árán kell megszerezni. De ez' is elismerte, hogy a megszerzés u'án meg is kell tudni !a - tani. Az imperialista elnyomás alatt sinvlödő dolgozók milliói szereie te1 vesznek részt felszabadult népünk örfmiélx n. de ugyanakkor elnyomó k mindent elkövetnek «zárt, hogy ma-'sernmis'tsék a Szovjetuniót, vary legalább is elejét gyengítsék, amely az elnyom» t és felszabadult népeknek egyaránt támasza. A békéért küzdő százmillióik sorában mint Rákosi elvtárs mondotta: .,Hazánk nem rés. hanem erős bástya a béke frontján“ és éppen ezért a magyar nép keményein, kiál] mindenül t, ahol a béke meg,, édésérő 1 van szó. Másfél évvel ezelőtt, amikor a dolgozók határtalan lelkesedéssel jegyezték az első békekölcsönt, szemükben ott ragyogod: n.m áldozat, amit vállalunk, csupán há>- lánka; rójuk le azért a sok szépért és jóért, am t map-nap után élvezünk. Becsületes dolgozóink me értettük hogv az imr erinÜsták aljas terveinek úgy szabunk csak gátat, ha erőssé, szilárddá tesszük hazán- ka* és ezért anyagi áldozatot sem sajnálunk. Az eltelt másífél óv ói a a jegyzett összegnek sokszorosát adta vissza államunk az ötéves terv építkezései sarán. Nincs megyénknek olyan községe, tanyája, amely ne mondhatná el, mennyi m nden fcapo’t az ötévé* ten töl. Ha megnézzük bármelyik kis községet, ott lá’h’t- juk az új. egészséges szivattyúsku- taka , amelv;k a dolgozók egészSé gére vieváznak. Mindenütt ott van az elsőségé!vnyuitó állomás, amelynek öntudatos dolgozói bármilyen bajunknál »egységünkre sietnek. Számtalan községbein. sokmilliós költséggel felépülnek a kul úrolt- bonok, ahol a múlt rendszerben a tudományoktól élzáht dolgozók 's- merk dnfk meg a legkülöruféléU) kérdésekkel. A szabadsággal egyiitl beköszftn'ött a fény is a falvakba, kigyullad* a villamv. Számos nagy özem épül az. ö éves terv keretéin. fia az ö'éves terv ipari alkatú- 'áriak számát napok a lebontjuk, armadnaponkénl egg-eqg új üzem gitjo. meg kapuk, hogy jóminősfiyil 'nahcikkekkel lássa el a dolgozók negnövekedett igényét. Megyénkben pii.1 K özépsEurópa legkorszerűbb onodáia a Könos' ári Tex ilmfl-1 Itvol több mint 3000 dobozó jut enyérhez. ötéves tervünk nagysze- ü alkotásai a gépállomások évröl- évre könnyebbé lesz'k a mezőgazda- iá"i munkát, ju! idő a tanulásra, művelődésre. Dolgozóiirlk nemcsak tudomásul veszik nagyszerű ©; edményeinke, han.m meg is véd k minden külső és belső provokációs támadás ellen. Ezért jegyezték nagy lelkesedéssel az első békekölcsönt. Most pedig örömteli várakozással lekintemek a pécsi búzás elé és tudják, hogy min den fillér, melyet kö'vényeikkel nyernek, vagy k ma;si\al télit meg a dolgozók állama, még jobban mPgsokszorozz.a azoknak a békPal kotásoknnk számát, melyet az ötéves terv megvalósítása során eddig is kaptak. Üzemi dolgozóink vállalásai június 1-re a1 Rákosi szere'ő brigád tagjai, e/'vön e üsn vállalták, hogy a május havi tervüket, ami az eddigieknél még na"vob'b követelményeket állít a brigád e'é, egy nappal a ha áridő előtt hefeiez k. A Maximeplkó kőműves brigád és a Vörös Csillag földmunkásbrigád, május ihavi tervének kié’ nappal a határidő előtti teljesítéséi vállalta a megyei békeA Kaposvári Mélyfúró Vállalat dolgozói május 20-án békevédelnn röpgvűlést tarlottaik, a röpgyű-ésen a dől őzöknek jelentős része felajánlás: tét! június 1 tisz eleiére. E felajánlások b’zonvi'téko'k arra, hogy dóig >zó!nk lelkes munkaverseny sor'.'n lesznek eleget feladataiknak s fokozott munkával harcolnak a békéért, a szocializmus építéséért. Tóth János esztergályos és Tó|h István géplakatos vállalták, liogv egv darab ütve működő fulóberen- dezés megiav'tásá’, a kitűzőt!, juni- us 5-i határidő helyett junius 1-r? elvégzik. Czebe Imre sztahanovista üzemvezető és Jákob Atilla művezető a béketalálkozó Jisztf tétére a következőket vállalták: a negyedévi műszaki tervben megállapító t munkák elvégzésénél, a munka megszervezésénél, a munkaié- yclem megszilárdításával, zavartalan anyag és szerszámellátással, részletrajzok és művelettel vek kiadásával. megjavítják a közös munkát úgy, hogv a negyedévi műszaki tervben megálla'PHto't határ dőkeí 10 százalékkal csökkentik. Külön gondot fordí'annk arra. hogy a minőség kifogás'.alan legyen. Dolgozóink megsokszorozzák erő- fesz’téseiket a jobb és eredményesebb munka érdekében. Már a felajánlásaikon kérésziül is tanú jelét adják annak, hof,y napról-napra emelni akarják a ermelékenységet. Ezt bizonyítja Mészáros István műszaki előadó felajánlása is, amelv szei-'nt az aknás munkacso- por ok részére szükséges anyagokat és szerszámokat mindenkor a munka megkezdése előtt a munkahelyre állitta ja és így 100 százalékig kiküszöböli az anyagra és a szerszámra való várakozást. Á Mélyfúró Vállalat dolgozói nagv szeretettel készülnek a béketalálkozóra s e szeretet k’muta'á- savai, minden alkalmat megragadnak és kihasználnak, ami az 5 éves terv teljesítését segíti elő. A Féiiijrviiftfo Htfioap Illíréi IGALs A földművesszövetkezet ügyvezetője, Vincze János, ;z úttörőkkel közösen, kocsikkal jártak a községben és így egv nap alatt több máz?-} vasat gyűjtöttek ösz- sze. Jó munkával kiemelkedtek Kelemen László és Pozsár Ferenc nyolcadik osztá yos úttörők, akik a Fémgyüj;ő Hón.pban eddig a legnagyobb eredményt érték el, napi két óra alatt 390 kg vasai gyűjtöttek össze, BARCS: A községben kimagasló eredményt ért e! a földművesszövetkezet terményfelvásáriója, Szőnyi Lajos és brigádja, akik egy nap a int 6 mázsa vasat és 32 kg fé met gyűröttek össze. Branfmül- l'er Vilmos boltkezelő brigádja 4.5 mázsa vasat és 23 kg fémet adoft le a fémgyüjtő helyre. IHAROSBERÉNY: Jó munkát végeztek a fémgyüj- lésben Kubák Géza íöldművesszö- vetkezet üzemágfelelőse, aki egy naP n.att 30 mázsa vasat gyűjtött össze. li! * * Ezekkel szemben van a megye területén és nagyon sok községben t.lálkozunk olyan szövetkezeti dolgozókkal, akik még a Fcmgyüj- tö Hónap közepén sem veszik azt a fáradságot, és nem tart’ák első rendű foljidatnak a hulladékgyűjtést. Ezeknek az elvtárs knak rövid időn belül vá foztatni keli passziv magatartásukon és minden igyekezet el azon ke l lenni hogy községükben a fémgyűjtés! tervet, a hátralévő pár nap a'.'ltt 100 százalékra, sőt azon felül tel jesitsék. A csurgói, marcali, tahi és fo- nyódi járásokban a községi tanácselnökök, mint pl. Zákányban, Csurgó, Pogányszentpé- ler, Böhönye, Somogyacsa községi tanácselnökök a hul- ladékbegyüjíésben semmiféle segítséget nem adn k a földművesszövetkezeteknek. Pedig a község fémgyü'tési tervének teljsítéséért a tanácselnök és szöve;kezeti ügyvezető egyformán felelős. Hasonló nagyfokú lazaság mutatkozik Kasfélyosdombó, Bé- lavár, Istvándi községekben, aho' a hull.-dékgyüjtési tervet mindösz- sze 15—20 százalékra telies*'tet- tik. Másodrendű kérdésnek tart?a a hul’adékgvüjtést a nágocsi ügyvezető elvtárs is, aki megijed a községi tervszám tói és nem is törekszik arra, hogy községében komoly hulladékgyűjtés folyjon. Siránkozása helyett ásson szervező munkához, kövesse az élenjáró községeket és így tervét a község teljesíteni tudja. A Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói is á'érezve a fém és egvéb hulladékok syüilésének jelentőségé! ezen a téren eredményes munkát végeztek. Hogy ezen cselekedetükkel js igazolják kiállásukat a békéért vívott harcban. Május l-!ől kezdődően eddigi gyüj ésiink összesíteti eredménye a következő: Vashulladék 2318 kiló. szlnes- fémhudndék 97.30 kiló, üveg- hulladék 243 kiló. papirhul'a- dék 287 kiló, gumihulladék 115 kiló, rongyhuladék 66 kiló, szörhu'ladék 1 kilogramm. Kimagasló eredményt ért el, a 116. számú divatáru bolt ,*Május 1“ brigádja, névszerinl Négy Gyula. Holjeoicz Ferencité, Benkö József. Vértesi Ferenc és Balatoni Károlyné elvtársak, aikik 977 kiló vas, 44.55 kiló színesfémhulladékot, 10 kiló üveg, 80 kiló papír és 5 kiló gumihulla- árkot gyűjtöttek össze. Komoly teljea tményt végezlek a 114. számú vasáiú bolt dolgozói U, névszerinl Adám László, Dohos István, Bánkuti Antal, Ilorvá’h József. Horvá h Gyula, Marosvári .Iá. nos. Heged"« István, Vida Emil, RPrla Iniréné és Ve!sz Lásilóné elv- társaik. akik 13i kiló vas, 22-80 kiló színesfém és 35 kiló egyéb hulladékot gyűjtöttek össze. Kosaras Mihályné a 118 számú konpesszió bolt vezetője, 388 kiló vas és 18 kiló rongyhulladékot gyű] öt! össze. A fémgyüjtési hónap során az eddiginél még jobb munkával akarjuk segíteni ötéve» tervünk teljesítését. Sulyokné Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat. Mi, a Somogymeeyei Terményforgalmi Vállalat marcali telepének dolgozói kormányunk felhívására cs. tlakoztunk a fémgyűjtéshez. A marcali 11. számú terményraktár 400 kg hulladékvasat, a marcali szálastelep környékén lévő összes hu liadéko- kat összegyűjtve, megértette, hogy több és jobb iparcikket tudunk így előállítani, nagyobb jólétei tudunk munkásainknak biztosítani. Tehát ezennel felhívjuk a Somogy- megyei Terményforgalmi Vállalat összes raktárvezetőit, hogy ők is csatlakozzam k ezen mozga omhoz hogy a mi megyei vállalatunk is tudjon eredményt felmutatni, ne az uto'sók között kullogjon. Ehhez szükséges: minden egyes munkás becsületbeli kötelességének tekintse a fémgyüjtési munkálatokat, Mi, a marcali TV dolgozói ezt í ta áf-t összeget, faliújság, és a Békeharc Hírei táblára fogjuk fordítani, hogy dolgozó parasztságunkkal Ismertethessük a jól és rósz- szül -teljesítő gazdákat- Előre a Fémgyűjtés! Hónap sikeres befejezéséért és a szociális' mus építéséért. Horváth József telepvezető. n Újabb győzelmünk alálkozó tiszteletűre. A műszaki ,r gád junius 1-re, az-1053-as évi >erifháizási terv e.líké*z!tését vál- al a, ami jeierr'ős mér ékben, a mmka még jobb elvégzését segfti lő. A Kaposvári Vízművek dolgozói állalásaikkal. s azok felfestésével izonvít jak be azt, hogy mél óan karfák köszönteni a megyei J>éke- ilálkozót. A Kaposvári Vízműveknél Ví.^11 ii Mwiyv A szarta'izmus építéseiben az öt- évns terv teljesítésében az eddig elér! etr''dméw,ek ö'ömmfl és hihsz- kestóggel töltik e’ dolgozóinkat, ak k az ed tiniék alapján újabb sikerek elé-,ősére törekednek. A szoríalisa munkaiyersenu. mást /, küszöbön ál-1 ló meqtjtei béketalálkozó tiszteletére J 7 még hatalmasabb evővel bontakozik " i ki, gyárakban, bányákban és falvetk- ban egyaránt. Dolgozóink újabb , fel ajánlás®'kon keresztül adják tv-