Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-11 / 85. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SOMOGYI iavult a páríélet a kaposvári Barnevál-nál Számolja fel megalkuvó politikáját, szorgalmazza a hízottsertésbegyüjtést a kadarkút! tanács Szén oorbás és Tótújfalu d -*!áv dolgozó parasztjai mu inak példát a barcsi járásban J M DP SO MO GYM EGY El PÄRTBIZOTTS AGÁNAKLAPJA IX. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM. ARA 50 FILLÉR. PÉNTEK, 1952 ÁPRILIS 11. Új termelési győzelmekkel május I elé Ap riíis 4-én szabad élelünk 8.1 «sztendejdbe léptünk. Hét esz«n>di5 telt e! azóta. ho‘ v a szovjet csapatok örökre kiűzték 'hazánkból a fasiszta hordákat és azóta let népünk boldogabb, szabad. A felszabadulás óta eltelt 7 esztendő alatt hazánk, népünk megerősödött, izmosodott. Erős lett iparunk,, mezőgazdaságunk. Dolgozó népünk az el eit 7 vév a latit ura' lett az országnak, irá- ■yí!ja saját sorsát. A felszabadulás óta. a gyárak százai épüllek és épülnek ma is. Dolgozó népünk a felszabadulás eredményeként a pár! és Rákosi elv- társ veretesével egység:öe.n haled a szocializmus megvalósítása fel«. Hegyink dolgozóinak is sokat hozott a felszabadulás, sokat adott a feria. Uj iskolák, kultúrotlíhonok, mnn káslakások, épületek. Kaposváron épül Közép-Európa legnagyobb lex- tiillmiive, a Kaposvári Textilmű, íirnely ebben az évben teljes kapacitással megkezdi a termelést és évente 5 ezer tanw fonalat fog *dni népgazdaságunknak Ez azt je- lenli, hogy éven z M millió métei- rel több pamut szövetet kap dolgozó népünk. Ennek az üzemnek a termelése folytán országunk minden lakójának évente 4 méterrel több pamutszövést jut mint idáig. Egész sor üzemet korszerűsít©!lek a felszabadulás óla. Ezernyi példa bizonyítja, honv dolgozó népünk, megyénk dolgozói is míg tud ják lőcsölni a szabadságot és fel tudják használni a szocialista építésijén nagyszerű, terveink meg|vnlósí!á»á- ban. Megyénk dolgozói 'tudják, ho°y eredményeinket elsősorban a fel- ■zabadulásunknwk. a felszabadító ßztfvjsiuniónak köszönhetjük. Dolgozóink helyesen értékelik a hatni- más változást, ami a felszabadulás óta megyénkben és az ország min den területén végbement. Bizonyítja ezt a határtalan szeretei és lelkesedés, ami az elmúlt hónapokban különböző formákban megnyilvánult. Az 1952-es évi tervünk beindulásakor szine naponta történtek versenvk b'vások, vállalások egyéni racy brigád párosversenyek. Rákosi CÍvtárs 60. szüle'ésnaipja tiszteletére Rákosi elKtárs iránti szereiéiből ha talmas irányú v e rs e n ym ozga lom indult el, a-mi bizonyít jh, hogy dolgozóink hálásak az ország, a pánt a Magyar N épközt á; saság első embere, Rákosi elvtárs iránt. Ebben a nemes versenyben soha nem látott eredmények születtek, új munka- hős'ettek, csúcsteljesí tmények egész •óra, bizonyító'la dolgozó népünk Rákosi elv'társ iránti szerei étét. A március 9-re indított szocialista Tersenv nem szűnt me?. Dolgozóink tudatában voltak annak, hogy Rákosi elv társ 60. születésnap ja és a felszabadulásunk 7. évfordulója el- iTálnsztha'aflam egymástól. A munkaverseny tovább, nagy lendülettel folytatódott és az ipari üzelmek dolgozói -újabb vállalásokat lettek április 4. tiszteletére. Megyénkben több mint 22 ezer dolgozó versenyez és ez a szóén nap- ról-napra emelkedik. Az április negyedikéi verseny sok eredményt hozott. Ezen a napon az üzemek sora jelenítette be, hogy túlteljesítette az első negyedéves tervét, ezzel mondott hálát az üzem •ninilen eg'es dolgozója a f lszwbp- díló Szovjetuniónak, ipariunknak, Rákosi el’vlársnak. Elmo-ndilia1 jük, hogy « válla'ás nem maradi vá'li- hanem ebből nagyszerű munkahőstettek, nagyszerű teljesítmények születtek. A jugoszláv hatáimentén a gyéké- uyesi kavicsbányában M'ezei József brigádja 223 százalékos eredményt ért el. Sán'1-oson Friss Lajos kőmű- veshri' ádja erre a napra befejezie ötéves tervét. Százak, ezrek vannak Ilyenek, akik imunkabőstel'teket érek el. Az áori’is 4-i és a március 9-i versenyszakasz egybeesett a negyedévi terv tel jesítésével, a* magas- szinvoivalú verseny a dolgozók vállalásainak teljesítése, azt- eredményez'«. hogy megyénk üzemeinek többsége jelentősen túlteljesítette első negyedéin tervét. Az elmúlt 3 hónaip eredményes volit a szocializmus ép "lése terén nne''yérkben is. Eredményes volt azért .m? rt lel jesétéiliük ai negyedéves tervünket, nem maradtunk adósak az országnak, dolgozó népünknek. Az első negycidlév eredményei nyomán bátran kezdhetünk hozizá a döntő tervév második negyedévi tervének teljesítéséhez. Nem szabad eUtipakodnunk, megái’ni az erednie-j nyPk lá'lún. Szívós kitartó, lelkes és odaadó munkát követel dolgozóinktól a második negyedéves terv megvalósítása. A második negyedéves tervünk sikeres teljesí'ését alapozza «reg a május 1-re kiszéhsedett munkaver- senyinoizgalo'm, a dolgozók új fogadalmaik teljesülése, túlteljesítése. Megyénk dolgozói közül már számosán tették új vállalást és fogadalma'!. Az üzemekben e'-'ymás után érkeznek be a vállalások, az új fogadalmak, a lerv túlteljesítésére, az a nyagía'ka rékosSágra, az önköl'.ség- csökkentésére, a muiikaifegyelem megs z i Iá rd Itá s á ra. Már most megmutatkozik, hogy a dolgozók ezernyi féle módon k£y- szülnek »3 április 4-i és a március 9-i verseny után május 1 méltó megünneplésére. A Tahi Téglagyár, a Siófoki Hajózási Vállalat, a Ka- ; posvári Textilművek do'gocói és mm szórni os üzem dolgozói újabb vái Másokkal készülnek a munka ünnepére, móijus 1-re. Most, hogy már a második negyedévi 'érv teljesítéséért folyik a harc, sok'és nehéz feladatok várnak dolgozó nkra. A legfontosabb térini- •va'ló: kiértékelni az első negyedév hiányosságait, eredményeit. Le kel! szűrni a tapasztalatokat és okulni kell a hibákból. Az első negyedé' tapasztalatai azt bizonyítják, hogy van még mit tenni a munkafegyelem megszilárdítása terén, még mindi vannak igazolatlan mu’asziásak, késések, lógások. Harcolni kell ez ellen Azt kell látni, hogy a termelés meneté; legjobban a laza munkafegyelem gátol ja. A termelés önköl- serének csökkentés« nem volt tervszerű az elmúlt negyedévben. Az egyik legfontosabb tennivaló a térÁPRILIS 4 UTÁN, MÁJUS 1 ELŐTT Harcban a II. negyedévi terv maradéktalan teljesítéséért A Balatoni Hajózási Vállalat dolgozói az eső negyedéves tervüket 105 százalékon felül teljesítették, melyhez hozzájárult a pártszervezet jó munkája, a folyamatos munkaverseny, a dolgo zók lelkes munkája- Az április 4-i versenyben szép eredmények születtek. A dolgozók jelentősen túlszárnyalták vállalásaikat. Győrfi Sándor pl. vállalta, hogy 1Í5 százalékra teljesíti a tervét, melyet 157 százalékra túlteljesített..Aprils 4-én jó munikája jutalmául sztahanovista oklevéllel tüntették ki. Sztahanovista oklevelet kapott Börőcz elvtárs is,' a Hajózási Vállalat üzemi párttitkára. A dolgozók újabb vállalásokkal készülnek május 1-re Már 'öbb dolgozó jelentette he vállalását- A vállalásukban szép pé-dát mutatnak az asztalosok, akik elsőnek tették meg szocia- lista vállalásaikat. Pintér Imre vállalta, hogy havi átlagát 110 százalékra emeli. Győrfi Sándor, Csepeli János vállaMák, hogy május í ig 115 százalékos átlagteljesítményt érnek el. Nagy János vállalta, hogy eddigi 98 százalékos eredményét 101 százalékra fokozza. Naj onta érkeznek be az új jválialások A vállalásokat a pártszervezet szervezi a bizalmiakon keresztül. Az első negyedévben a mun- kriegyelem megszilárdítása terén a Deák-mozg lom bevezetésével ér^ek el eredményeket, március hónapban pl. 2 igazolatlan mulasztás volt- A mulasztókat megbüntették. A Rőder-mozgalom eredményeiként megszűnt a 100 százalékon aluli teljesítés. Most, a második negyedévben ezeket a mozgalmakat még jobban (kiszélesítik. A hajósok csatlakoztak a Vörös: n tiszt sági mozgalomhoz, a gépészek pedig - Naza- rova-mozgalomhoz, A vállalat dolgozói előtt ebben az évben nagy fe adatok állnak Az idén sokkal több dolgozó fog ha* jóval kirándulni, mint tavaly, éppen ezért fel kell készülni a. hajómotorok kijavításával, tisztántartásával, a nyári szezonra. Most építik és április 27-én vízrebocsátják a Balaton legnagyobb személyszállító hajóját, melyet a ba’tonfüredí hajógyárban készítenek. Jelenleg a fedélzeten munkálkodnak. A hajó 600 személyes lesz, amely kényelmes ülésekkel, táncteremmel, büfféve! és külön fülkékkel lesz felszerelve. A hajón telefonok is lesznek « dolgozók szolgálatában. Ezt a babiloni hajóóriást 450 lóerős Die sel-motor fogja hajtani, A dolgozók kérésére a Pala- ion legnagyobb halóját L-ioi- ennísz clvtársról nevezték eL Ezt a hajót a siófoki állomás kapja meg. A dolgozók lendítsék tovább a munkeversenyt és igyekezzenek most is, hogy a május l i vállalásaikat teljesíteni, túlteljesíteni tudják. Jó munkaszervezéssel. a műnké Jegye i'ern megszilárdífásá-f vaI, a verseny állandú fokozásával harcoljam k a II, negyedévi terv sikeres befejezéséért. 72 dolgozó tett szocialista munkavállalást május 1 tiszteletére a Nagybereki Tőzeg kitermelő Vállalatnál A Nagvbíreki TőzegkitSrmelő Vállalat dol gozói azzal ünnepel lék meg felszabadulásunk 7. évfordulóját, hogy első negyedéves tervüket j 126 százalékra ’.{diós tették. Jelen-j tűsen liúlszárnyalibák a vállalásaikat 's és most készülnek újabb vállalásokkal .május 1-re. Eddig 72 dolgozó lett szocialista fogadalmat, eddigi eredményeik úlszámyalására. Bucsiik János 'brigádja, valamint Kiss István, Gréczj. József és B-a- zsika Györgv brigádjai vállalta, borhoz eddigi 55 kocsi helyett 56 kocsit rakr/i.k meg kitermelt tőzeggel A iőzeg épős brigádok közül Molnár István és Kiss István brigádja vállalta, hogy az edd gá 1010 mázsa helyeit 1100 .mázsát tépnek és raknak vagonba. A 'v'sisútépítő brigád dolgozói vállábák, hogy szállítási zavarok nem fognak előadódni. Vállalásokat tetfek a tőzegvágók is Bencze János vállalta, hogy ed diri teljes liményét 5 százalékkal fokozza. Molnár Lajos 4 százalékkal, míg Pintér Sándor, Horváth Lászlót Pr.'sztusicS Ferenc, Tapolczai István vállábák, hogy eddligjl 'teljesítményűken 3 százalékkal !,úl eljestik. Ezenkívül sok tSzegvágő dolgozó vállalta, hogy teljcsít-mémgét 2 száza1 él: leni fakozza. Most is folyik a vállalás és naponta érkeznek be úja'bb vállalások. Ezeknek a vállalásoknak a teljesítése újabb lépés lesz a második nevedéi i lerv teljes r ésében. Ez azonban akkor lesz eredményes, ha kiküszöbölik mindazokat a hiányos'ólokat melyek még fennállnak a vállalatnál. Jelenleg legnagyobb hiányosság a fegyelmezetlenség, sok az igazolatlan mulasztás A kimutatás szÉrint január hónapban 157 munkanap kiesés volt> ** igazolatlan mulasztások miatti. Február hónapban ,már javulás álloll be, e'Cn a téren. Ebben a hónapban 66 munkanap kiesés voh a munkából, míg március hónapban ■11 volt a munkanap kiesés. ímelés önköhségének tervszerű csők aks pazarlás mogszürJIetése. Harcolni kell továbbra is a selejt csökkentésiéért, a gépek teljes kihasználásáért. Üzemein’knE'k. eazdusági vezetőinknek nem szabad elfeledkezniük, az anyaggal, a beruházásokkal való •lalcarékosságiál. Még szélesebb mértékben kell kiszedési1'eni a Lov-m izgalmit. Deálk- mozga limait, a Gazda és Rőder mozgalmakat, ami azt eredményezi bogy a tervet lúlteljsst'jük és jelenős össze'et takaif uuk meg nép gazdaságunk, »njált magunk szá mára. Pártszervezeteink segítsék « szakA* Autójavító Yállaíat dolgozói 109.2 százalékra teljesítették első negyedévi tervüket A Kaposvári Autójavító Válla- laj dolgozóit április 4-re tett vaf‘ leCáiS'aik teljesítésében nagyiban gátolta az a körülmény, hogy a vállalat nem rende kezik elegendő fedett szerelő helyiséggel és a hideg időjárás miatt a dolgozók a szabadban nem végezhették a munkájukatEnnek ellenére mégis szép eredményeket értek cl, RajnEi Gábor esztergályos 150 százalékot aiánlott fel és 165 százalékot te'jesitett- Cséplő Béla, esztergályos 140 százalék elérését vállalta és 142 százalékot ért el. Nem maradt le vállalása tejesítésében Kordé János szerelő sem, ski a vá!lalt 120 százalék helyett 143.9 százalékot ért el. Gimesi József felajánlotta, hogy április 4-re 120 százalékot teljesít ás ezzel szemben elért eredménye 136 százalék. Verhiás Miklós a 120 százalékos vállalását 134.5 százalékra teljesítette. Szép eredményt ért el vállalása teljesítésében Frei Gyula is, aki 125 százalékos vál alásávai szemben 133 százalékot teljesí tett- Fodor Tamás pedig 120 százalék helyett 131 százalékos eredményt ért e!. A minőségi munka terén is jelentős eredményt értek el. Váll lásukat teljesítették, az üzemi selejtef 2 százalékra csökkentették. Jó munkával készültek április 4- re Mesterházi Sándor, Vörös Imre és Bereznai Tibor ipari tanulók is, akik jelentősen előbbre segítették a versenyeredményt. Sz üzem 124 százalékra teljesítette április 4-re tett felajánlását, melynek eredményeként 15.466.46 forint megiakarítást érteik el a vállalat dolgozói. Az első negyedévi tervet 109.2 száz.lékra teljesítették. A vállalat dolgozóinak eredményes munkája mellett mutatkoznak hibák is. Annak ellenére, hogy az Autc j aví;ó Vállalat dolgozói április 4 re tett felajánlásaik és a negyedévi tervük teljesítésében szép eredményeket értek el, május 1-re még mindig nem tettfk felajánlást- Már lassan az április hónap közepénél tartunk és a vállalat dolgozói még nem tettek felajánlást május 1-re. A felmerülő hiányosságért sősorban nem a dolgozók, hanem az üzemi bizottság, a vállalat vezetősége a felelős és, ha az H'-S-t féltések elgondolkoznak e hiba fölötti akkor rá kell, hogy jöjjenek arra, hogy ez április 4-i vállalások, sikeres teljesítése ufán nem két hét múlva, hanem közvetlen hozzá , kellet vo'na látniok a má:us 1-i i felajánlások megszervezéséhez. szervezeteket a munkanerseny meg- \ folyó termelési értekezleteken a dől-1 és -műszíJki vtae óink a telj°s 'á- szervezésében, adjanak segítséget a g izók tegyenek vállalásokat, május mogutásí, ha ezt teszik, akkor győ- lo’gozóknak vállalásaik teljesítésé- 1 liszrilelér'. A május 1-i verseny- zelemre viszik a második negyedhez. j nek teljes mértéklb: n ki kell széle- . éves terv teljesítését megyénkén Arra kell törekedni, hogy * »oil * *ednie, ölili«z adják m«S gaizdasági I belül is.