Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-01 / 77. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SOMOGYI „Beloiannisz elesett!“ A tojás-, a baromfi- és tejbeadás teljesítései ax asszony kötelessége A tavaszi munkák ellenőrzésének főbb szempontjai Járási kultúr verseny Nagyatádon M D P SOMOGYMEGYE I PÄRTBIZOTTSAGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR. KEDD, 1952 ÁPRILIS 1. Meggyilkolták Beloiannisz elvtársat és három társát HARCBAN AZ ÁPRILIS 4-1 VÁLLALÁSOK TELJESÍTÉSÉÉRT A Siófoki Magasépítő Vállalat Az athéni katonai bíróságon feb­ruár 15-e óta folyt annak a pernek a tárgyalása, amelyet a göiög de­mokratikus mozgalom 29 vezetője ellen ind'to'.tak. A 29 vádlott között ♦tt volt N kosz Beloiannisz, a Gö­rög Kommunista Párt központi bi­zottságának tagja, Joanádu ujságíró- nö és rajtuk kívül több más hős gö­rög hazafi, akikel a múlt év no­vemberében halálraítéltek. A világ dolgozóinak közvéleménye eri-e az ítéletre a legerélyesebb tiltakozással feleit, hogy minden áron megaka­dályozza a hős görög hazafiak ki­végzését. Az athéni demokratikus körök rámutattak, hogy a görög hatósá- fok a 29 hazafi peréi annak a had­járatnak a keretében rendezték meg, mmekpet az amerikai hatóságok kö­vetelésére a béke, a demokrácia és m haladás görögországi erőinek el- folytása érdekében indíloHak. E körökben rámutattak, hogy a gö­rögországi dconokratükus mozgalom szétverésére szőtt terveket az athéni amerikai nagykövetség tanácsosa dolgozta ki. A huszonkilenc görög hazafit nemcsak ,,felforgató tevékenység­gel“, hanem „kémkedéssel és haza­árulással“ is vádolták. A tárgyalá­sokon vád'ó tanúként rendőrségi és politikai rendőrségi lisztek sorakoz­tak fel, közűik Bakindzsisz rend- érparancsuok, Angelopusz és Aszifá- !ia (görög titkos rendőrség) osztály- vezetője és mások. E ,,tanuk“ val­lomásai alapján bebizonyosodott, hogy a 29 hős görög hazafi ellen twaíd vádak, teljesen alaptalanok, kohollak, kommunista ellenes rá­galmak. Beloiannisz.elv társ és társai ellen emelt vád a tárgyulás során teljes egészében megdőlt. Az „Etnosz“' a legreakciósabb gö­rög lapok egyike, február 21-i szá­mában így irt: „A tárgyalást figye­lemmel kisérő jogi körök érthetet­lennek tartják, miért adta át a kor­mány elsietve a bíróságnak ezt a •nég meg nem érett ügyet. Ez az ügy több olyan tényt vet felszínre, amely kompromittálja a kormány tekintélyét.“ Későbbiekben púiig arról ír ugyanez a lap: „Az a siet­ség, amellyel a kormány az ügyel áttette a b rósághoz, a kormánynak azzal a törekvésével magyarázható, hogy az amerikaiak előtt bizonyítsa tevékeny koinmiimislaelleiiesSégél.“ Hasonló értelemben írtak a többi | lapok is. Meg's a királyi ügyész, a botrányos kudarc ellenére halálbün­tetést követelt Beloiannisz elv társ­ra, J»amidura és 10 más vádlottra. Kaposvár város Április 3-án este 7 órakor: A Városi Színházban ünnepi üiés a párf és a tanács rendezésében. Az ünnepi ülés előadója: Nagy Lajos elvtárs, a Megyei Pár (bizottság aáit--prop. titkára. Utána kultúrműsor. Április 4 én reggel 6 órakor ze­nés ébresztő. Délelőtt 9 órakor a dolgozók megkoszorúzzák a szabadságparki hősi emlékművet. Délelőtt 9 órakor: Fáklyás bé­ke-staféta érkezik az emlékmű-» hoz. Délelőtt fél 10 órakor: Felvonu lás a Kossuth-térre. A felvonulá­son részt vesznek az üzemek, hi­vatalok, intézmények dolgozói, if­júság, honvédség, szabadságharco­sok, sportolók és más tömegszer­vezetek zárt alakulatai. Délután 3 órakor: A Vasas sportpályán röplabda körmérkő­zés a város legjobb férfi és női •sapafai között. Délután 4 ór kor: Koszorúzás! ünnepség a Keleti-temetőben lévő A csütörtöki tárgyaláson a vádlót- '.ük az utolsó szó jogán szólaltak fal. Beloiannisz elvtárs és társai liatánozdian elutasították a dörög Kommunista Párt ellen emelt rágal­mazó vádakat. Hangsúlyozták, hogy a Kommunista, párt a béke és de- mokrúda pártja, amely lankadatla­nul harcol az ellen, hogy idegen hódítók igázzák az országot. A peri — mond a Beloiannisz elvtárs — úgy látszik külfö'ldi utasításra si­etve szervezték meg. A nvo march of a sisz tu vérbíróság Nikosz Beloianniszt halálos bünte­tésre ítélte. Halálos ítéletei hozott a bíróság a per hét niás vádlottja ellen ja. A bíróság nem vette figye­lembe a védők bejelentéseit. Nikosz Beloiannisz elvtárs és II társa a világ közvéleményéhez for­dult támogatásért. A világ békesze­rető emberei egyemberként fejezték ki tiltakozásukat és követelték Be­loiannisz elvtárs és társainak azon­nali szrrbmionbocsátását. A magyar dolgozók is egyemberkc-nt vették k; a részüké1 ebben a tiltakozásban Tiltakozó táviratok, levelek ezrei és tízezrei érkeztek az üzemiekből, fal­vakból egyaránt az Országos Béke- tanácsihoz, melyekben a magyar dolgozók, a hős görög hazafiak sza- badonbocsá'ásáí köveíelték. A tilta­kozók sorában ott voltak a magyar munkások, dolgozó parasztok, írók, művészek, orvosok, akik a világ minden békeszerető emberével e-’v-iitt kiáltották a momarchofasisz- ták felé: szabadságot Beloiannisz elvtársn -k és társainak. A világ dolgozóinak ilyen nagyarányú meg­mozdulására a monarch oifÁsipz tők kénytelenek voltak lefiliatoziani a hős görög hazafiak kivégzését Az egész békeszeretö világ méli, megdöbbenéssel értesüli arról a ke­gyetlen gaztettről, hogy a monw chofasiszták a gyilkosságot Beloi­annisz elvtárs és három társán va­sárnap végrehajtották. A király a hős hazafiak kegyelmi kérvényét visszautasította. A monarohofasís/.- ták engedelmesen követték amei'ikiü gazdáik parancsát, kivégezték a gö­rög nép hős fiait. A magyar dolgozó nép mélysé ges felháborodással, az imperialis­ták elleni izzó gyűlölettől eltelvp ér.esültek erről az aljas és gyáva merényletről. De a szabadság és mái tirhalált halt hős görög hazafia I kát a világbékéért harcoló népei nem felejtik el, de nem felejtik el o monarchofasisztónknak, az amerikai imperialistáknak gyilkos cseleke­detüket sem. ünnepi műsora szovjet hősi emlékműnél. Este 7 órakor: A Városi Szín­házban kultúrműsor. Utána díjkiosztás, a Városi Ta­nács répművelési osztálya részé­ről, díjakkal, oklevelekkel jutal­mazzák a legjobb kuftúrcsoporlo- kaí. Április 5-én délelőtt fél 1.1 orr­kor: A Béke szállóban ökölvívó- mérkőzés. Férfi és ifi megyei vá­logatottak küzdelme. Délután 5 órakor: A Vasas sporttelepen MHK mezei verseny és tömegpróbázfatás. Rendes havi forduló lebonyolítása (labdarúgás, kosárlabda városi, járási bajnok­ság beindítása). Este 7 órakor: Kultúrműsor a Városi Színházban- Szerepelnek a Kisipari és Magasépítő Válla lat népi tánccsoportíaL a MÁV Fiúnevelő Intézet ének- és tánc csoportja stb. Ében április 4, hazánk felszaba­dításának 7. évfordulója! MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA VÁROSI BIZOTTSÁGA, A. Somogymesryel Tatalarozó és Építő Vállasai .4 Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat dolgozói az április i-i szocialista munkaversenyben igyekeztek minél nagyobb eredmé­nyeket elérni, hogy a vállalásaikat ne csak teljesíteni, hanem jelentő­sen túlteljesíteni tudják. A dolgo­zók erre a nagy napra kivétel nél­kül tettek vállalást, a terv túltelje­sítésére, az önköltség csökkentésére, anyaglakarékosságra és a minőségi munkára egyaránt. Bevezették a ,ytermelj ma többet, mint tegnap‘mozgalmat, valamint Röder elidárs kezdeményezését is. mellyel jelentős sikereket érnek el. Számos brigád máris túlteljesítette fogadalmát és jóval túlteljesítette negyedévi tervét. Ma már az üzem dolgozói büszkén jelenthetik, hogy 203.0ÍX) forintos túlteljesítései 105.5 százaikban túlteljesítették negyedévi tervüket. A tavalyi eszten­dőben állandóan lemaradás volt ta­paszt a’-ható, de miután a vállalaton belül átszervezések voltak és a nem oda való elemeket a vállalattól el- távoi'.itották, gyökerében megválto­zott a terv teljesítéséhez való vi­szony is. Felszabadulásunk 7. évforduló­jára készül a Kaposvári M’ag' sóp'tő Vállalat minden egyes dolgozója. Ez! a napot méltóképpen akarják 'megünnepelni azzal, hogy amire fo­gadalmat .tettek, azt túlteljesítik. A legutóbb Sántosról jelentették, Friss Lajos sztahanovista kő- nvűvesbrigád, március 20-án tel­jesítette az ötéves tewét, ezzel ünnepli meg felszabadulá­sunk 7. évfordulóját. Sántoson erre a napra sok kiváló egyéni eredmény is született, csaknem minden dol­gozó túlszárnyalta \ áftnJásá't. Né­meth János ácsbrigád vállalta, hogy 225 százalékos teljesítményét 2 30 százalékra emeli — a kgtu óbbi ál­la' uk 252 százalékra emelkedett. Bálint János kőművesbrigád vállalta, hogy 170 százalékról 190 százalékra emelik tel je sít­A Sófoki Magasépítő Vállalat dolgozói is jelentős eredményeket érnék el a vállalásaik teljesítésé­ben. Több brigád túlteljesítette fo­gadalmát­Németh János segédmunkás- brigádja megfogadta, hogy el­éri a 160 százalékot, A ver­senyben az°nban ezt a válla­lást túlszárnyalta és Í92 száza­lékos kiváló eredményt ért e^ Nem maradt le az adott szó való­ra váltásában Tóth Gyula kőm ír vesbrigádja sem, amely 142 száza­lék elérésére tett szocialista fo­gadalmat és a legutóbbiak során 165 százalékot ért el. Segédmun­kások, kőművesek, ácsok, vasbe­tonszerelők egyformán harcolnak a versenyben a vállalás túlteljesí­téséért. Bödör Ferenc ácsbrigád vál­lalta annakidején, hogy 100 százalékos teljesítményét 116 százalékra emeli. Vállalását jelentősen túlteljesítette és a versenyben 170 százalékot ért el. Csermák József vasbetonszerelő brigádja sem maradi szégyenben és vállalásukat nemcsak teljesítet­ményüket és a. versenyben 215 százalékot értek el. Farkas segédmwníkásbrigád válla­lási. tett, hogy 128 százalékról 130 százalékra emelik teljesítményüket, Amit 132 százalékra túlteljesítettek. A fel'sőbogáti munk"bt-lyen is komoly munkaverseny fejlődött ki ápiilis negyediké tiszteletére. Dé- csenvi József segédmunkás brigád fogadalmat tett, hogy az akkori 170 százalékos átlagteljesítményüket április 4-ág 190 százalékra fokozzák, a legutóbbi kiértékelés szerint ezt a vállalásukat messze túl&zár- nya’tnlc és 219 százalékos kivá­ló eredményt értek el. Ugyancsak a f'.’!sőbo"áti munkahe­lyen Buni István sz aihanovisia kő­imül esbrigád. aki-imár sok esetben ért el magas eredményeket, most szintén többleumeiésse1] készült erre a nagy napra. Vállábák, hogy 180 fék, hanem túl is teljesítették szép eredménnyel. Vállalást tették ar« ra, hogy elérik a 138 százalékos eredményt, most azonban legna­gyobb nemzeti ünnepünk tiszteié téré 181 százalékot értek el. Az április 4-i szocialista munkaver- senyhen azok a dolgozóik is részt vesznek, akik alig pár héttel ez­előtt még 100 százalékon alul tel­jesítették tervüket. Arra vállal­koztak, hogy elérik y 100 száza­lékos’ teljesítményt­Szőke Lajos segédmunkás-bri­gád 100 százalékot vállalt és most 116 százalékot ért el. Hasonló vállalást tett Britter Já nos segédmunkás is, aki 115 száza­lékos eredményt ért el. A minő- régi munka terén a trösztön belül a lepsényi munkahely lett- az első, de megvan minden ehetőség arra hogy a vándorzászlót, melyet ezért kaptak, megtarthassák to­vábbra is. A vállalat dolgozói k>é szülnek az április 4-i ünnepségre, már előre mondják, hogy egyem- berként vesznek részt a íelvonu- son, y válla ások nagyszerű teljesí tésc u;án az első sorokban. százalékos átlagleljesílményüket 200 százalékra emelik fel, amit 207 százalékra túlid jesu'tetlek. .4 Rigó brigád vállalta, hogy április á-ig 2000 folyóméter va xb e! o ng ej en da előre gyúrt ását elvégzik, vállalásuknak már március 26-án eleget tettek, melyben 192 százalékos nagyszerű eredményt értek el. 27-én teljesítette vállalását a Varga sztahanovista vasb;tonszerdő bidsád is, melyben 175 százalékot értek el. .4 vállalások teljesítésében szép példát mutattak az ácstbrigádirk Böröcz ácsbrigád 193 százalékot ért el és túlteljesítette vállalását .A Valkó sztahanovista ácsbrigád ia szép eredményt ért el, vállalásukat 170 százalékra teljesítették. Rank sztahanovista ácsbrigád 187 száza­lék. míg a Somogyvári ácsbri gárf teljesítménye is 172 százalékra aaevl- kedeít. A Nagyatádi Konservgyár A nagyatádi Konzervgyárban az utóbbi időben meglazult mnnkafe- gyelem mindinkább javulni kezd. A vállalat dolgozói megérhették, a fe­gyelmezett munka jelentőségét és igyekeznek a munkafegyelem terén mutatkozó • hiányosságokat bepó­tolni. Szép eredményeket értek el a vál­lalat dolgozói az április 4-re tett felajánlások, teljesítése terén. Pál József, Német László, Farkas Jó­zsef, Maróti Ferenc és Horváth Pál dolgozóik vállalták április 4 tisztele­tére, hogy egy két méter mély, 8 méter széles és 16 méter hosszú emésztő gödör elkészítését az elő­irányzott 760 óra helyett 700 óra alatt, vagyis 60 óra megtakarítás­sal végzik cl. Vállalásokkal szemben elért eredményük, hogy 320 óra alatt, vagyis 440 munkaóra meg­takarítással fejezték be az emésztő gödör elkészítését. Frányó János pincemester április i-i felajánlá­sát március 28ón, a /tatáddá előtt 7 nappal teljesítette. Az önköltségcsökkentés terén a gépműhely dolgozói a gépolaj jelen­ős részét takarítják meg azáltal, hogy pz elhasznált olajat, ami eddig szélese,pPgett, ma már egy gyűjtő tálcán összegyűjtik és így a, felhasz­Az Arany-uícai Téglagyár Az Aryny-utcal téglagyár dolgo­zói lelkes munkát végeznek annak 'érdekéiben, hogy amit vállaltak április 4 tiszteletére, azt határidő­re maradéktalanul teljesíteni tud­ják. A fé'szerépítő-brigád fel- szabadulásunk 7. évfordulójára vá1 lalta 150 folyóméter félszer elké­szítését- Egy egy folyóméter elké- szítálsére utalványozott idő 7 óra­A brigád, amely 6 főből áll, március 31-ig 105.5 folyóméter félszert készített el 478 és fél óra alatt és így százalék­ban elért eredményük 155 szá­zalék. A vetőhely-készítő brigád szin­tén jó munkával, szocialista mun- kafeajánlásaik teljesítése terén elért szép eredményeikkel készül­nék felszabadulásunk 7. évfordu­lójára. A vetőheily-készítő brigád április 4-re tett felajánlásában vál­lalta, hogy április 15-re a placcok indulásra készen lesznek. Az eddigi eredmények alap­ján felajánlását a brigád 86 százalékra teljesítette és minden lehetőség megvan ah­hoz, hogy határidőre a vállalásuk teljesítésűből még a hátralévő részt is maradék nélkül teljesít­sék, sőt túlteljesítsék. A kemencebontó-brigád felaján­lásában felszabadulásunk ünnepére vállalta a régi kemence lebontását a* a' apig, hegy az új kemence mi­nél előbb fe'épüihessen. A 15 tagú brigád lelkes munkájának eredmé­nye az, hogy a kemence bontásánál eddig 75 százalékot értek el, A vállalat valamennyi djlgozó ját munkájában fűti a szeletet a Szovjetunió iránt, melynek szabad­ságunkat, békés építő munkánkat köszönhetjük. A Kaposvári Magasépítő Vállalat núU olaj 5 százalékát takarítják 1 ■meg.. A jelsorait dolgozókhoz ha­sonlóan fő munkát végeznek a válla­lat többi dolgozói is annak érdeké­ben, hogg április i-re tett vállald­sóikat túlteljesítsék, hogy ezzel is ki feji zzék szerztetüket és hálájukat <i fel szabadító szovjetunió iránt. Gyarmati Ilona nagyatádi Konzervgyár.

Next

/
Thumbnails
Contents