Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-21 / 68. szám
1 VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Lenin é» Sztálin Magyar Tanáé •köziársaeágrml Versenyban harcolnak a tavaszi munkák sikeréért termelőszövetkezeteink A tahi járás tojás• és baromfi begyűjtési munkájáról mi fi ARTB1ZOTTSAGÁNAK LAPJA IB. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM. »mvim^vsamSBmmmmaammmnmaaaKma ÁRA 50 FILLÉR. PÉNTEK, 1952 MÁRCIUS 21. msMHs sara« A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 1919 március 21-0 1945 április 4 dg, hazánk felszabadulásának „iin- ■ epéig a ni* gyár történeleu» legki- «a'zaslóbb dítuma. Ezen a napom került először a magyar nléjp küzdelmes története során a hatalom valóban a nép kezábe. A Tanács- köztársaság, a proletariátus dilkl!««- turájn, a nép hatalma volt. Először lettek a munkásosztálynak és dolgozó parasztságnak politikai jogai- Először valósítottak meg Magyarországom a tényleges demokratikus választójogot, amelyből csak a volt uralkodó osztályt tárták ki. ,4 tanácskongjCsszus által elfoga- é<»H alkotmány, az első írott al- kotmány, mely kimondta, hoyy az ■államltdhs'am a tanácsok kezébe került. „1. Y A Tanácsköztársaságban a proletárság-minden szaoadsá- got, jogot és hatalmat kezébe vett. abból a célból, hogy megszüntesse a kapitalista rendet és a burzsoázia u ral in á t s ennék helyébe * sbooíi- lista termelési és társadalmi rendel 'tegye. A proletariátus diktatúrája azonban csupán eszköz mindennemű kizsákmányolás és mindenfajta osztályuralom mCgSzüntelésére és előkészítése annak * társadalmi Telidnek, amely néin ismer osztályokat és amelyben megszűnik az osztályúi alom legfőbb eszköze, az államhatalom is.“ A Magyar Tanácsköztársaság külpolitikájában a bűkéért harcolt. A hatalmat a munkás paraszt és katonatanácsok gyakorolják. Mindezeket ,a politikai változásokat csak úgy tudták végrehajtani, hogy a társadalom gazdasági szerkezetében is megfelelő változásokat vilitek végbe. A Magyar Tanácsköztá rs.a- ság társadalmi tulajdonba vétfe a gyárakat, bankók,at, közlekedési eszközöket és nágybiFokokat egyaránt. A Forradalmi Kormányzótanács- XXXVlII. számú rendeleté |;imondotta : ,.l. §. Magyarország földje a dolgozók társadalmáé. Aki nem dolgozik, annak tulajdonában a föld nem maradhat.“ A Magyar Tanácsköztársaság rövid négy és féllhóniapos fennállása alatt — búr állandóan küzdenie kellett a külső és belső ellenséggel — döntő fontosságú szociális tevékenységet fejtett ki. MeymU'mítorta elsősorban a 8 órás munkanapot, egyenlő mankóért egyenlő bért biztosított a dolgozó nőknek, 30 százalékkal emelte a munkabéreiket, külön súlyt helyezett az anyák és csecsemők védelmiére. Gondoskodott a dolgozók ingyenes üdültetéséről, szórakozásáról, a fürdőhelyeket, Szanatóriumok,at mind a dolgozók rendelkezésére bocsátotta. A Tanácsköztársaság rövid fönnállása alatt eredményeket ént el az új szocialista munkaerkölcs k;alakításában. ,,Proletárok dolgozzunk — magunknak" dolgozunk“, volt az egyik kiadványnak a címe. Ebben a •kiálltványban az állt, hogy a munkásosztályé, a dolgozóké lett a tőkések tulajdona bogy a kultúra minden eszköze a dolgozóik rendel kezesére áll, s cserébe csak fokozott •munkateljesítményt kívánnak A' proletárdiktatúra alkotmánya kimondta, hogy a tudás és a mii vel'tscg megszűnt a kizsákmányoló osztályok monopóliuma lenni. Kö- itálező left a 8 osztályos népoktatás, különválasztották az egyházat az államtól. A M,agyar Tanácsköztársaság mindezeket az eredményeké., állandó fegyveres harcban éi'e el. A külső és bel.vö ellenség állandóan szervezkedett a Tanácsköztársaság mxegdönt esőre. A nemzetközi burzsoázia nem nézte jó szómimtil, hogy Magyarország kivált a kapitalizmus láncából. A Tanácsköztársaság annak tudatában, hogy a nyugati imperialista hatalmaik rátörnek, — hozzálátott a Vörös Hadsereg megszervezéséhez. A cseh Ó3 román imperial,slák támadása április 16-án megkezdőd ölt. Május l én a* ország népe óriási lelkesedéssel ünnepelte az első szabad májust. — amikor a csehek betörése Salgótarjánt, a román ók előrenyomulása Budapestet fenyegette. A kommunisták és baloldali szociáldemokraták ékkor kimondták, hogy ..veszélyben a proletárhaza“ és a Tamácsközlúrsaság megvédésére szólították a munkásosztályt. (*saik Budapesten több mint 100 ezer munkás jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Salgótarján dolgozói elhatározták- hogy önkéntes zászlóaljat szerveznek a bányavidék védelmiére. PeyCr Károly a Bányász Szakszervezet akkori tükára azonban másnap hazug üzenetet küldött, mely szerint a Ta- nácsfkornvány lemondott s az ellenállás felesleges. Eb zavart keltett A Forradalmi Kormányzótanács Rákosi Mátyást, a szociális termelés népbiztosát küldte Salgótarjánba, aki az ellenforradalom és az árulók tevékenysége ellenére visszaverte az ellenséget és megszervezte a bányavidék védelmiét.. Rövidesen a Vörös Hadsereg Landler Jenő és Stromfeld Aurél i lányi tűs óval (ánnadásba lendült, visszaverte a jól felfegyverzett imperialista hadsereget és felszabadította az északi megyéket. A nyugati urak megdöbbenitek a Vörös Hadsereg előrenyomulása láván, felajánlották, ha a Tanácskonmány visszavonja csapatait, ők szintén e1 rendelik a román csapatok visszaivo nullását és a Tanálcskormányt meghívják ,a béketárgya,fásokra. A Tanácsköztársaság elfogadta a javaslatot;, visszavonta csapatait, azonban a románok nem vonultak vissza. A Tanáé sík ormány fegyveresen alkart érvényt szerezni a megállapodásnak, ezért június vérén hadjáratot indítóit a román fronton. A Vörös II,ad- sefeg vezetésébe ekkor már be voltak épj'.ve az árulók, akik az ellenség kezére játszottak. A románok ellentámadásba menték át, a kommunisták újabb mozgósítást javasoltak. de ekkor már felülkerekedtek a jotbboldali szociáldemokraták és augusztus 1-én a Tanácskormány átadta helyét az úgynevezett szak- szervezeti kormánynak. A Magyar Tanácsköztársaság bukását . elsősorban a külső ellenség túlnyomó ereje okozta. Az imperialista hatalmak összefogtak, hogy. meg tudják semmisíteni a bolscviz- must Magyarországon. Az Orosz Szovjetköztársaság, mely több fronton harcolt, még nem tudott közvetlen katonai segdséget adni. Neun tudta a Tanácsköztársaság nje'Jva- lósíitani a munkás-paraszt szövetséget. A szomszédos államokban mindenütt a burzsoázia volt uralmon, amely a munkásosztálynalk esküdt ellensége volt. A munkásosztály * jobboldali szociáldemokratáik áru. íása folytán magára maradt.. Elősegítette a bukást a miagyar grófok és társaik hazaáruló tevékenysége, akik j óbban féltették hal almukat minit a nép szabadságát!, ezért együttműködtek, «őt .irányítotlák a jobboldali szociáldemokraták tevékenységét. Végül elősegítette a bukást a tapasztalatlanság, a ma.rxiz- mus-leninizmus nem minden térún való hely es a lka Ilma zása. A Magyar Tanácsköztársaság elbukott, de tanulságai, hősies harcának tapasztalatai sok segítségét Megkezdődött az Ötéves Tervkölcsön negyedik sorsolása Csütörtökön délután Miskolcon, a Nemzeti Színházban ünnepélyes kerefek között megkezdődött *z ötéves tervkölcsön 4. sorsolási. Délután fél 3 órakor a színház előterét zsúfolásig megtöltötték a város és a környék üzemeinek dolgozói, fszcs-k, állami gazdaságok küldöttei, A gyönyörűen díszített színpadon foglaltak helyet * sorsolási bizottság ta£í i. Mátyus Árpád pénzügyminisztériumi osztályvezetőhelyettes, a sorsolási bizottság elnöke üdvözlő szavai után Olt Károly pénzügy miniszter mondott ünnepi beszédet. Oil1 Károly elvtárs beszéde Most negyedszer kerül sor a tervkölcsönkötvények sorsolására cs ezzel a tcrvkölcsönre befizetett összegeknek csaknem 30 százaléka kerül visszafizetésre nyeremények és kötvényvisszafize;ések alakjában — mondotta Olt Károly elvtárs és hangsúlyozta, hogy a befizetett áraink öles önökből eddig 352 millió forint került visszafizetésre. — A tervkölcsön jelenleg1 negyedik sorsolásán kívül ebben az évben sor kerül az első békekölcsön második, a második békekölcsön első, az ötéves tervkölcsön ötödik s az első békekölcsön harmadik húzására is, ami azt jelenti, hogy a most meginduló sorsolást is beleértve, ebben az évben az államkölcsönöknek öt sorsolása lesz és a most kifizetésre kerülő összegen felül a nép állama további 240 mdlió forintot fizet vissza az ország dolgozóinak. Az áüamköicsönök jelentőségéről szólva Olt Károly elvtárs emlékeztetett arra, hogy a itervköl- csönre jegyzett 752 millió forint lehetővé te|te azt, hogy az ötéves tervet már meginduláskor kiszélesíthettük és a kölcsön á tál biztosított, felemelt összegből lakóházak építésére is többet fordíthattunk. — Az eddigi államkölcsönök jegyzéseinek s'keréf nemcsak a 3 milliárdos összeg bizonyítja, — mondotta a 'továbbiakban —, hanem az is, hogy mind az államkölcsönök jegyzései, mind pedig a sorsolások hatalmas tömegeket mozgósítanak. Ma már nincs sehol nyoma a bizalmatlanságnak az ál- lamkölcsönökkel szemben, a dolgozó nép látja pénzét a legjobb helyen, a nép államának kezében. — Az eddigi sorsolásokat Budapesten tartottuk' A Szovjetunió példáját követve határoztuk el, hogy a tervkölcsön sorsolását — Budapesten kívül másutt is megtartjuk. — Most Miskolcon, majd később az ország más városaiban. — Miskolcra nemcsak azért esett választásunk, ment Miskolc nak és Borsod megyének nagy jelentősége van a szocialista építő- munkában, és mert Miskolc és a megye dolgozói derekasan kivették részüket az eddig: államkölcsönök jegyzéseiből. — Az államkölcsönökre jegyzett 3 milliárdos összeg a 85 milliárdos nagy beruházási terv keretében azt jelenti, hogy ebből az összegből fedezhetjük akár az építőanyagipar fejlesztésére az ötéves terv keretében előirányzott 2 mü- l'árd és 716 millió forintos összeget, akár az építőipar gépesítésére előirányzott 3 milliárdos összeget, akár fedezetet nyújthatunk Rz ötéves terv keretén belül szénbányászatunk egész gépesítésére 2 és félmilliárdnyi összeggel. Az áilamkölcsönökre befizetett 3 milliárdos összeg valóraváliLhat- ja az ötéves tervnek azt a célkitűzéseit, hogy hazánk a vas- és aoál országává... a gépek országává váljon. — E nagy eredmények mellett, melyeket népgazdaságunk hatalmas arányú fejlődése hazánk dolgozóinak biztosít, az államkölcsönök sorsolása dolgozónkat további komoly összegekhez juttatja- E nyeremények arra lelkesítik dolgozóinkat, hogy a termelésben fokozzák teljesítményeiket és emellett megtanulják értékelni az egyéni takarékosság jelentőségétA dolgozók figyelme ma országszerte Miskolc ifelé fordul. Az itt kisorsolt nyeremények tízezrei új örömet okoznak majd a város és falu dolgozóinak és újra megerősítik azt a meggyőződést, hogy pártunk és Rákosi e’vtárs vezetése alatf felszabadult dolgozó népünk munkájával és munkájának eredményeivel győzelmesen halad előre a szocializmus építésének útján. Megtartotta alakuló ülését a sorsolási bizottság Az Országos Takarékpénztár miskolci fiókntézei'ében csütörtökön délelőtt tartotta alakuló ülését az ötéves tervkölcsön negyedik sorsolására kinevezett bizottság. Romhányi István, az OTP igazgatója üdvözölte a sorsolási bizottság tagjait. Ezután a bizottság a miskolc' Nemzefi Színház épületébe ment át, ahol megállapították, hogy a szerencsekerekeken a pecsétek sértetlenek, az előkészített szám- és nyereménylevélkék 'hiánytalanul megvannak. A bizottság alakuló ülésén felszólalt Loy Árpád frontmester, a Magyar Népköztársaság érdemérem arany fokozatával kitüntetett Kossuth-díjas alberttelepi sztahá- novista. örömét fejezte ki abból az alkalomból, hogy az ország legjobb dolgozói közül többen együtt vannak a bizottságban, s javasolta, hogy ezf a találkozást Is használják fel tapasztalatcserére. A bizottság tagjai a javaslatot örömmel fogadták, s ezután megbeszél- ■ fék a programmot, amely szertat °tt tartózkodásuk alatt meglátogatják majd a diósgyőri kohászati üzemieket, az óriáskohót, s a mű- egefö építkezéseket, megtekinthetik a vidék szépségeit. „A nyereménnyel újjáépíttetem kis házamat, amit a fasiszták romboltak le. . — mondja özv. Somodi Lajosné, a tervkölcsön-húzás első kaposvári nyertese Nagy boldogság költözött özv. Somodi Lajosné kis kültelki hajlékába, a kaposvári Egyßnesi utcába. Még csütörtökön este elterjedt a hír Cl kis utca szétszórt házai között, hogy Somadiné 200 forinitois t'*nn- köicsön kötvényét 25.000 forint nyereménnyel húzták ki Miskolcon. A boldog nyerő percekig, szólni sem tud a meg hatolt súgtál, amikor meghallja az örömhírt, aztán csendben, szinte q,sak magának — beszélni kezd. — Ai uram 10 évvel ezelőtt «* tsrak érdekeiért halt meg a háborúban. Azelőtt is keserves vált az életem, aztán még rosszaibbra fordult. Három gyermekeiket kellett nevelnem, többét éheztünk, mint jóllaktunk. A népi demokrácia megbecsült engem. Munkát, állandó kéréséin biztosított, az egyik kaposvári kollégiumban konyhai alkalmazott lelbevn. A régi világból hozott nyomorúságom a sok mosástól reumás kezeimmel nCm bírta sokáig ezt a munkát. Modt két hold földemen gazdálkodom. Tanácstagnak isi megválasztottak, mert mindig példamutatóan jártam az élen a munkában is a beadásban is kis földemen. Három gyermekem közül a legnagyobb nemrég nősült, most a Te. herfuvar Vállalatnál mint gépkocsi- vezető dolgozik. A középső a néphadsereg őrmestere, a legkisebb a kaposvári Táncsics gimnázium 1. osztályának tanulója. — Megkaptam én már sokszor azt amit jegyeztem, de azért nagyon bal-dog vagyak, hogy nfftrt&m. — No, kisfiam, most mór nCn. kell tovább gyalog járnod az egyórás utat *z iskoláig, megveszem neked a kerékpárt, ami után mindig sóvárogtál. Fel ruháik ndmnk, s a maradék pénzből rendbe hazait jak kis házunkat, amit a nőmet fasiszták telitek tönkre aknavetőikkel. A tiszta kis szoba megtelik sok, sok melegséggel, végtelen boldogsággal. Nagyon boldog vagyok,, * ígérem, hagy mint a kaposvári-tanács tagfa és mint dolgozó paraszti- asszony továbbra is minden érőmmel dolgozóim a szocializmus építésén, gyermekeim boldog jövőjéért. —• Ln meg azt ígérem, — mondja csillog' szemmel a kis Somodi Jós-, ka. hogy bizonyítványomat év végére négyesről ötösre javítom és egcwz életemben hálás leszek azért, hogy így segít a népi demokrácia ■abban, hogy majd mirlt művelt, képzett ember dolgozhassam szebb életünk építésén. Ctéldk a magyar népnek későbbi harcában s az egész világ dolgozóinak a szabadságért folytatott harcban. Okulva a Tanácskö/.tá r sas ág hibáiból és eredményeiből, népünk biztosan halad előre a szocializmus építésiének az útján. A Miagyar Ta- oác.sköztárvaság, első proletárdiktatúránk, előkészítői« volt a magyar ■épi demokráciának, most már le- győzlh «tollen proletárdiktatúránknak. Itt talá'íható meg g szoros összefüggés 1919 március 21 é* 1945 április 4-e között. 1945-bem a dicsőséges Vörös Hadsereg felszabadítás* által vált lehetőivé, hogy a Magyar Népköztársaság folytatója legyen a Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges ügyének. T