Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-04 / 53. szám
2 somogyi Néplap A szovjet kormány jegyzéke az USA kormányához Közöljük a szovjet kormánynak az USA kormányéihoz intézett jegyzékét: Február 25-én az USA külügyminisztériuma megküldte Panyus- kinnak, a Szovjetunió amerikai nagyköveiének R. Madden levelét 'és mellékelte a kongresszus képviselöházának 1951 szeptember 18-i határozatát- Madden a „kafvni ügy" úgynevezett kivizs- gá’ására alakult képviselőházi bizottság elnöke. Madden ebben a levelében azt a kívánságát fejezte ki, hogy valamilyen „bizonyítékokat“ kapjon a szovjet kormánytól azoknak a lengyel had'fogoly- tíszteknek meggyilkolására vonatkozólag, akiket hitlerista, gonosztevők 1941-ben agyonlőttek a katyni erdőben. Február 29-én a Szovjetunió nagykövetsége ezzel kapcsolatban a következő tartalmú (jegyzéket intézte az USA külügyminisztériumához: „A nagykövetség mellékelten visszaküldi Madennek az amerikai külügyminisztérium által küldött levelét és az amerikai kép vise 16- bár. 1951 szeptember 18 i határolnának a levélhez mellékelt szövegét, amely sérti a nemzetközi kapcsolatok általános elismert szabásait és amely sértő a Szovjetunióra. A rt-gykövétség megemlíti, hogy: i. A katyni bűncselekmény kér! déséf még 1944-be* hivatalos bíJzottság vizsgálta ki és megállapította, hogy a katyni ügy hitleri gonosztevők cselekménye, amiről a a jtó 1944 január 26-án számolt be, 2. A bizottság ilyen megállapítása ellen az USA kormánya nyolc éven át, egészen a legutóbbi időkig semmiféle ellenvetést nem hozott fel. A nagykövetség ennélfogva szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a kityni bűncselekmény kérdésének felvetése 8 évvel a hivatalos bizottság megállapítása után csak a Szovjetunió megrágalmazását és az álf lános bűnösöknek elismert hitlerista gonosztevők ilymódon való rehabílitását célozza. Mellékelve a hivatalos bizottság említett közleménye a katyni bűn- cselekményről." A jegyzékhez mellékelték „A lengyel hadifogolytisztek német fasiszta hódítók által a katyni erdőben történt kivégzése körülményeinek megállapítására és kivizsgálására alakult különbizottság közleményét". A bizottság közleményét N. N. Burgyenko akadémikus, a különbizottság elnöke és a bizottság tagja írták alá, köztük A’ekszej Tolsztin akadémikus, A. Sz. Gundorov altábornagy és mások. A különbizottságnak ezt a közleményét a szovjet sajtó 1944 január 26-án közölte. A vietnami népi hadsereg támadásai Saigonból érkezett táviratok a vietnami népi hadsereg (öbb meg- íepctésszerű támadásáról számolnak be. Bensői környékén, Saigontól 90 kilométerre északnyugatra a viefnami nép: hadsereg katonái ibbízben megtámadták a helyőr- :get úgy, hogy az expediciós had- :reg kénytelen volt páncélkocsis Jységek segítségét kérni. Ali Maher pasa kormánya március 1-én benvujtotta lemondását- é Maker pasa kormánya körülbelül egy hónappal ezelőtt — az angol-amerikai körök nyilt t>c' avatkozása következtében — kerül; uralomra. Ali Maher már miniszterelnökségének első napjaitól kezdve nyíltan síkraszált az Angsával folytatott közvetlen tárgyalások megújítása mellett. Kijelentette, hogy kormánya hajlandó csatlakozani az USA és Anglia által tervezett agresszív középkeleti tömbhöz. Ostromállapotot rendelt el az or' Tiltakozások a görög hazafiak elleni halálos Hálát mialt A román szakszervezetek nevében Gheorghe Apostol, a Szakszervezeti Szövetség Végrehajtó Bizottságának elnöke táviratot intézett az ENSZ-hez, melyben fri- szóiítják rz ENSZ-t, hogy akadályozza meg Beloiannisz és társai elleni gyilkosságot, „Sürgősen tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a görög kormány alkalmazkodjék ahhoz — folyf'tía a távirat — amit küldötte az ENSZ közgyűlés hatodik ülésszakán mondott és semmisítse meg ezt a gyalázatos ítéletet, becsássa szabadon a hős görög hazaiíakat“* * * * Az Albán Jogász Szövetség táv iratot intézett Plasz tirasz görög miniszterelnökhöz, amelyben követeli, hogy s görög kormány tartsa be az általános amnesztiára vonatkozó ígéretét és haladéktalanul bocsássa szabadon Níkosz Beloíanníszt és társait. « * * Az Unita közli, hogy az olasz szenátus tagjainak egy csoporti3 — a Rómáb a tartózkodó Venize- lorznál — az olasz demokratikus pártok 290 szenátora és parlamenti képviselője nevében tiltakozni kívánt Beloiannisz és a többi görög hrzafi elítélése ellen. Venize- losz nem fogadta a szenátorokat, mire azok levélben juttatták el hozzá tiltakozásukat. * * • A római operában megjelent az Olaszországban tartózkodó Veni- zelosz görög miniszterelnekhelyef tes is. Az előadás végén a közönség zajosan tüntetett Venízelosz ellen a görög hazafiak ellen hozott ítéletek miattA rendőrség 24 embert letartóztatott. * * * „Felháborodottan olvassuk, hogy Beloiannisz elvtársat és 28 társát a görög fasiszta kormány a nyngati imperialisták uszítására halálra akarja ítélni. A Somogyinegyei MEZŐKER Vállal it kéfszáz dolgozója tiltakozik az alja« fasiszta merénylet ellen és követeli, hogy Beloiannisz elvtársaf. és huszonnyolc társát azonnal helyezzék szabadlábba. Somogymegyei MEZŐKER Vállalat dolgozói.“ » * * „A 73/4. sz. Építőipari Vállalat dolgozói tiltakoznak az imperialisták nyomására a görög monar- cho-íasíszta kormány által igazság- t .lanul halálra ítélt görög hazafiak Níkosz Belo'nnisznak és társainak kivégzése el’en és követelik azonnali szabadonbocsátásukat. 73/4. sz. Építőipari Vállalat dolgozói,“ KEDD, 1952 MÁRCIUS 4, aaaffi fiz MNDSZ-vezetőségek ájjáválaszlásának tapasztalatai, eredményei és hiányosságai A vezetőségválasztás jó ered ménnyel volt a versenymozga om ; kiszélesítésére. A vezetőségválasz- j tás előkészületeit asszonyaink j nagy lelkesedéssel kezdték el. A megye területén a szervezetek többségében már megtörtén; a vá- a szí ás. Asszonyaink felvilágosító munkával mozgósították az asz- szonyokat a választás előkészületeire és a taggyűlésen való részvételre. Házi ag tációk során több tagot szerveztek be, hogy ezzel erősítsék szervezeteinket. Asszonyaink igyekeznek teHe- síteni Rákosi elvtárs születésnapjai! tCftt felajánlásukat. Egyre többen kérik felvételüket szervezeteinkbe, de ugyanakkor be is kapcsolódik a munkába és tevékenyen veszi ki részéf a békéért folyó harcból. Különösen a Titóék szomszédságában llávő községek' asszonyai, pl. Barcs községben Vince Bertalanná, aki eddig nem végzett társadalmi munkát és most tevékenyen veszi ki részét a szervező munkából. Ő maga is 26 MNDSZ t^got szervezett be az egyéni paraszt- asszonyok közül. Vagy Nemes Cvörgyné, aki 5 asszony beszervezését vállalta és (izet szervezett be. Kizma Dezsőné hatot. így válaszolnak az imperialisták bérenceinek Tifó fasiszták rágalmazásária és aljas cselekvéseire. A jól dolgozó asszonyok közül már főbbet javasoltak .szervezeteink partunk felé, tagjelöltnek, hogy minél több MNDSZ asszony párttaggá váljon. Ezek az asszonyok sokkal jobban fogják vinni az osztályharcot az ellenséggel szemben. Á béke zászlaja alá tudják tömöríteni a még kínt lévő asszonyokat. A barcsi pártszervezet értékeli az MNDSZ munkáját, meg is ad minj dán segítséget ahhoz, hogy mumká- , juk nap mint nap eredményesebb legyen. De nem hagyják magukat a csurgói asszonyok sem, Mivel versenyben vannak a barcsi asszonyokkal tagszervezés ben, már túl is haladták a barcsi asz- szonyokaj, mert addig míg Barcs I£K> új tagot szervezett be, Csurgó j már a 156-nál tart- Kulng Báli*tníé j nőnevelőnk 20 asszonyt szervezett be a {szcs-ből az MNDSZ szervezetbe, így látjuk, hogy közelednek a parasztasszonytársaink Csurgón is és számos más községben is szervezeteink felé. Pl. Nagybajomban Pinterics Imréné és Kányáid Anna 10—10 tag°t szervezett be, Bedegkéren a vezetőségválasztó taggyűlésen 13 új fag lépett be és kultúrműsorra! emelték a taggyűlés színvonalát. Fonyód községben, ahol istataS- mas lendülettel kezdtek *sb- szonyaink a gyengén működ# iszkTvezetük élétrehívásához, nőnapjukat is műsorral színesítették. ötven új taggal erősítették szervezetüket. Az új tagok ismerkedésére pedig műsoros est keretében ismerkedési estet rendeztek, á’arcosbál keretében, ötletesen volt illusztrálva a tszcs, a sarló kalapács, ötágú csillag stib. 22 jelmez volt, amelyik nagy tetszést vá’tott ki a jelenlévőkből. De tudják azt, hogy nem elegendő a békeharc érdekében csak ennyit tenni, hanem munkával kell bebizonyítani békeakarafu- kst. A vezelőség új tagjai vállalták, hogy nem állnak meg add'g a községben, amíg minden becsületes dolgozó asszonyt meg nem győznek a béke nagy ügyéről és nem állítják maguk mellé országunk építésében. G. M. G. M. Orlov szovjet építőművész látogatásai során eljutott a városépítési tervező irodába is, ahol a vidéki városrendezési és fejlesztési terveket, egyéb épületek típusterveit készítik. Az iroda építészeivel folytatott beszélgetés során rámutatott arra, hogy a Szovjetunióban már olyan nagymértékű az előregyártott elemek alkalmazása, hogy ott jóformán csak az előregyártott elemek ösz- szeszereléséből áll a házépítés. A munkáslakások típustervesei kapcsolatban felhívta a figyelmet a dolgozók véleményének fontosságára. Ezután Kazincbarcika városrendezési tcrvét tekintette meg a szovjet vendég és az egyik utcarészlet típusházain alkalmazott francia-erkély helyett javasolta, hogy inkább egy kiugró szléles bak kont építsenek, mert onnan nagyszerűen élvezhetik a lakók a vidék szépségeit. Megmutatták a szovj-ej vendég r.ek az iskolák és napköz'otthonok terveit is, amelyekről elismeréssel nyilatkozott. ! Az ipari épülettervező tanszéken arra hívta fel a figyelmet, hogy a diploma-tervek készítésélné' hagyiák érvényesülni a tervező j mérnökök helyes kezdeményezéseit, törekvéseit. MAGYARORSZÁGON J 924 januárjában meghalt Lenin. Ahány ellensége csak volt a győztes Szocialista forradalomnak. az első szocialista államnak, valamennyi azt lii'te, hogy elérkezett az ő'idrje, elérkezett az idő a reakció általános támadására, a szovjet állam megdöntésére. Lenin munkáját a halott vezér legjobb fegvveriársa, legjobb tanítványa. a leghívebb barátja, Sztálin elvtárs folytatta. Ö körülötte tömörültek a Szovjetunió összes kommunistái és a világ népeinek legjobb szabadságiharcosai. Rákosi Mátyás ejvfárs odaadóan, céltudatosan és keményen harcol' azokért a célokért, amelyeket Szálin elvtárs tűzött az egész nemzetközi forradalmi mozgalom elé. Magyarországon a forradalom vérbefolyiása után bátor és önfel. áldozó harcosok szervezték meg, vezették és irányították a helyi kommunista pártszervezeteket — de egységes, az egész országra kiterjedő pártot és pártvezetést nem sikerült lé rehozni. Ez a feladat. Rákosi elvtársra várt. Jól tudta, hogy milyen kockáztatással jár számára a nMPvarországi illegális munka. Győztes csatákat vívott a Magyar Tanácsköztársaság idején, lagja volt a Tanácskormánynak és ott is harcolt az árulók és ingadozók ellen. Ezért Horthy-Mavyarországon halálbüntetés várt rá. És mégis Magyarországra jött, mert ezl követelte a Kommunista Párt, a magyar dolgozók, a nép érdeke. 1924-ben döntö szerepe volt abban, hogy a magyar kommunista ÚJRA mozgalomban dúló áldatlan frakcióharc megszűnt. A Komintern V. kongresszusán ezek a frakciók egyessé’ge'i kötöttek és megbízták Rákosi elvtársat, hogy a K.MP újjászervezésére térjen vissza Budapestre. Rákosi elvtárs, aki erre a munkára önként jelentkezett, Bé- csen át 1924 decemberében utazott haza. Azonnal munkához lá|ott. Az ő vezetése alatt — először a forradalom bukása óta — sikerült egyesíteni a Magyarországon élő kommunistákat, kiszélesíteni a kommunista tábort és egységesen irányítani a harcot, az egyre fokozódó nyomor és munkanélküliség ellen, a rendőrterror ellen és a már ekkor tervezett szovjetellenes, imperialista háború ejlgn. Néhány hónappal Rákosi elvtárs Magyarországra érkezése u!án már érezhető volt a kommunisták befolyása, növekedése az üzemekben, ,a szakszervezetek, ben, sőt a mezőgazdasági cselédek, szegényparasztok között is. ^ szociáldemokrata párt jobboldali vezetői az 1919-es forradalom elárulása és véibefoly- tása után azt a jelszót ad.ák ki, hogv a bűnösök bűnhődjenek. Bűnösöknek ők azokat minősítették, akik fegyverrel védték Magyarországot a nyuvati imperialisták és azok csatlósaik és szálláscsinálóik ellen. Bűnösnek az[ a munkást minősítették, aki a kapitalizmus ellen harcolt és azt a parasztot, aki fel akarta1 osztani az ezer és tízezer holdas grófi földeket. A szociáldemokrata vezetők megegyezés' is kötöttek gróf Bethlen Istvánnal, Horthy miniszterelnökével és kötelezték magukat arra, hogy lemondanak a mezőgazdasági munkások, a vasu'asok és postások megszervezéséről lényegében vállalták, hogy a Horthy-rendszer ügynökei lesznek a külföldi’ kormányoknál és a külföldi sajtóban. Viszonzásul, borravalóul néhány mandátumot kaptak, néhány helyet az úri képviselőházban. A szociáldemokrata veze ők nemcsak azt tartották meg. ami é kötelezték magukat, de , többet" is tettek. Hn a szakszervezetekben, pártszervezetekben egy munkás va'-y munkásnő felszólal; az egyre fokozódó kizsákmányolás, az egyre tűrhetetlenebb rendőr|error, az ország árubsíbo- csátása ellen, egyszóval az ellenforradalom ellen, akkor a szociáldemokrata párt vezetői azt a munkást vagy munkásnőt, aki hű maradt osztályához, kizárták a párt soraiból és sajtójukban közölték a kizárást. Ezzel egyben tudtára adták Horthy politikai rendőrségének, hogy az, akit ők kizártak, nem hajlandó támogatni az ellenforradalmat, ellensége a Horthy-uralomnak, egyszóval kommunista. A szociáldemokrata vezetők ilyen módon száz és száz bátor harcost juttattak rendőrkézre. A munkásság körében az ellenforradalom harsány propagandája, a szociákKTnokraéia párt aljas lakáj- szo'gálatai és undorító árulásai ellenére mind erősebb lett a vágy a szabrdsá" u‘án, mind erősebb lett a harci készség. Rák si elvtárs munkája ezt a szervezetlen, sokszor öntudatlan vágyai! tette tudatossá és a harcosokat szervezetbe tömörítetté. Elsősorban az ő munkájának tudható be, hogy a munkásárulók vezette szoc’áldemökra'a párt mellett valójában vele szem- ,ben uj munkáspárt alakult meg. Magva'ország on, a föld alatt harcoló kommunista párt legális fedőszervként. a Magyarországi Szociális a (Munkáspárt. Rákosi elvtárs mesterien alkalmazta a lenini-sztálini taktikát, felhasználta az összes legáj's lehetőségeket és köziben mind erősebbre én'tette az illegális Kommunis'a Párlot. 1925 júliusában megszervezte a Kommunisták Magyarországi Pártjának első kongresszusát, amelyet ugyanez év augusztus 18-án Bécs- ben tartottak meg, s amelyen részt vet; hű fegyver!ársa, Révai József elvtárs is. Horthy rendőrsége nagyméretű rendőr-, csendőr, és határőr kordont vont Magyarország köré, olyant, amelyen a .rendőrség főnöke szavai szerint a madár sem tud átrepülni. A kommunisták megtalálták ezen a ko donon át az utat. Es ahol a rendőrség főnökének dicsekvő szavai szerint egy mákszemet sem lehetett a hatóság ellenőrzése nélkül behozni, a kommunisták agyukban és szívükben magukkal hoz'ák a legdrágább értékes szállítmányt: lenini-sztálini tanításokat, a szabadság eszméjét és magukkal hozták a tudást és akaratot, amely hivatva volt a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép felszabadító küzdőmét győzelemre vezetni. magyar munkásság harci elszántságának újjáéledése, a Kommunisták Magyarországi Pártja rohamos megerősödése, eszmei befolyásának kiszélesedése ellen Hor hy rendőrsége a maga speciális fegyvereivel harcolt. Minden magát csak erőszakkal tartó, a történelem által halálra télt osztály és rendszer legaljasabb, legundorítóbb módszerével: provokátorok. besúgók és a kínzások alkalmazásával. Rákosi elvtárs a kongreszus után. áthatolva a rendőrkordonon, nsz- szatért Maryarországra és folytatta munkáját. Sajnos azonban Rákosi Má'yás elvtárs magyarországi illegális munkássága a pártkongresz- szus után csak rövid ideig tartott? 1925. szeptember 22-én V,as Zoltán elvtárssal kellett volna találkoznia. Az összekö'ő, aki a találkozást előkészítette, áruló volt, a rendőrség ügynöke. Rákosi elvtársat Horthy politikai rendőrsége letartóztatta. (Illés Béla Népünk Szabadságáért című brossurájából.) szádban és intézkedéseket foganatosított az egyiptomi nemzeti felszabadító mozgalom ellen. Faruk király — Ali Maher pasa kérésére — elrendelte az egyiptomi parlament ülésének egyhónapos szünetelését, hogy „nyugodt légkörben" a parlament közbelépése nélkül folytathassa az angol-egyip- tom: tárgyalásokat. A tárgyalások azonban az angol nagykövet „betegsége” miatt elmaradtak. Kairói feltevések szerint úgylátszík akcióba léptek azok az erők, melyek Ali Maher pasa uralmát megdöntötték. Az egyiptomi kormányválság háttere Sanghe megerősített állást viefnami csapatok ágyútűz al vették, ezért az expediciós hads< reg repülőgép segítséget volt kény télén kérni. Saigontól 40 kilométerre, Lonj Ithan közelében heves összeütkö I zésre került sor vietnami: partizá I nők és az expediciós hadsereg egy I sótfei között. ra R G. M. Orlov szovjet építőművész látogatásai