Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-09 / 58. szám
VASÁRNAP, 1952 MÁRCIUS 9. SOMOGYI NÉPLAP 200 százalékos teljesítményükéi, melyet a szereidé többi kommunista dolgozójával együtt elértek, továbbra is tarjani ío"ják és azon lesznek, hogy az elért eredményeket továbbra is fokozzák. Elhatározta, hogy az üzem kommunistáival együtt népnevelő munkával és a tapasztalatuk, munkamódszerük átadásával magáikkal ragadják a pártonkíviiU dolgozókat is. Az elhatározást tett követte. Jó munkájáért a párionkívüliek között végzett íó népnevelő munkájáért később Bajára küldték gépállomás m-tsterképző tanfolyamra. A tanfolyam úján, amelyet jó eredménnyel végzett a Somogy’ megyei Gépállomás _ megyei központjába, később a mezőgazdasági gépjavító vállalathoz került, fis itt dolgozik ma is, mint gyártásintéző. Azó/'a már nagygyűlések alkalmával, többször is látta Rákosi elv- társat. Ilyenkor Vajda Ferenc minden egves alkalommal egy új élménnyel gazdagodott Rákosi elvlárs figyelemmel kiséri dolgozó népünk életét és jól ismer mindent, ami az országban történik. Vajda elvtárs ezeket a tapasztalatait közölte munkatársaival is, sokat beszélt velük Rákosi elvtárs- ról. s így nem kis mértékben az ő munkájának is köszönhető az a szép eredmény, amelyet a mezőgazdasági gépjavító vállalat dolgozói Rákosi elvtárs születésnapjára tett vállalásuk teljesítésében elértek. Állta a s*arát a Kigó brigád lát Mi, a Rigó segédmunkás brigád a ^kaposvári fonoda építkezése dolgozói Rákosi Mátvárs eh társ születés- aiöpjára vállalásunkat 176 százalékra teljesítettük. De ezen nem állhatunk meg- munkánk teljesítését fokoznunk kel1 tovább, sőt túlteljesíteni. A brigádom tagjai örömmel vették mikor a harmad k havi tervet ismertettem. Röpgyűlés alkalmával elhatároztuk brigádommal, lliogv felszabadulásunk ünnepére, április 4-re a március bavi tervünk0* 3 nappal megrövidítjük és így a- harmadik havi tervünket március 28-ra be- -fejezzük. Megy is a felajánlás teljesítéséért a harc tovább, mert a brigád mindem tagja tudja, ha tervünket befejezzük, a célunkat elérjük, de meg fog látszani a fizetésben is. Átvisszük a iendületetet Rákosi elv- tájs szűkítés napjára tcjit vállalás teljesítéséből hazánk felszabad tájának évfordulójára tet[ vállalás teljesítésére is. Horváth Imre a Rigó brigád vezetőjeRakod elvtarsnuk köszönhetjük boldog munkáséleiünket, a munkavcraenyt tovább fej! észtjük, felajánlást lesiüiiü április 4-re TÁVIRAT. „Rákosi elvtárs születésnapjára ágy az adó, mint a begyűjtésben a mai nappal az első negyedévi tervünket mindenben 100 százalékon leiül teljesítettük. Somogyszil községi tanács.*' Örömmel vettem tudomásul, hogy a fonodri irodaépítéshez leszek beosztva. Mar másnap ki is jelöltük az épület helyét. Őszintén megvallva, ily n nagy építkezésen még nem dolgoztam. 1938-tól 1942- iig kisebb-nagyabb lakás, emeletes ház ép tősénél dolgoztam. Az alagsor földkiemelésének egy része már megvan, mé" nem is falzunk de már a habarcsnyomó erővel s magával a habarcs bunkerral az ÉtMUiK szerelői ott vannak, úgy hogy közel lesz a habarcs s nem kell a szaktársaknak messziről hordani a habarcsot. Ilogv ma így épJiink, dobozhatunk, elsősorban a mi szeretett Rákosi elvtársunknak köszönhetjük, ezért vállalom: A munkaversenyt tovább viszem Rákosi elvtárs születésnapjára telt felajánlásomat április 4-re, felszabadulásunk ünnepére tovább fejlesztem. Március 7-én reggel beszélgettünk Csapó, Dékány, Torma és Bekk szaktársakkal és mi munkav-eze ők április 4-re az alábbi felajánlásokat négy pontban foglaltuk össze- I Az ép tkezésre érkező szak- * * társakat, ak*k eddig mező- gazdasági dolgozók voltak, népnevelő munkával meggyőzzük, hogy Példát mulatnak a vasút kommunistái i Soha nem látott lelkesedéssel készültek a mai napra, Rákosi elv társ születésnapjára a kaposvári vasútál.omás dolgozói. E nagy nap ra való le.kes készülésben a kom munisták jártak az élen, ők tették meg először felajánlásukat és azt példamutatóan elsőknek teljesítették is. A forgalmi üzemi pártszervezet kommunistának egyöntetű felajánlása Rákosi elvtárs 60. születésnapjára az volt, hogy népnevelő munkán keresztül harcolni fognak a szilárd munkafegyelem megteremtéséért. A kommunisták nem is felejtkeztek meg « felján- lásukróL, minden területen fokozzák a felvilágosító munkát Ez eredményre is vezetett, ezt mutatja az a tény, míg a jsmuár hónapban hat munkafegyelemsértés történt, februárban ezzel szemben nem volt egyetlen dolgozó sem, aki anunk-fegyelemsértést követett volna el. A kommunisták nemcsak népnevelő munkájuk megjavítását vállalták, hanem a forgalom, meggy őrsit ásót la. Samu Ferenc elvtárs vállalta hogy fajlagos kocsimozdítási tér vet, «melyet vállalásakor 90 százalékra teljesített, 115 százalékra emeli, ezt 120 százalékra teljesítette. Gárdonyi Géza elvtárs vállalása az volt, hogy az elegytováb- bítási tervét 125 százalékra teljesíti és a vállalásának eleget is tett, 148 százalékot ért elA fűlőház kommunistái sem, maradtak el • vállalásuk teljesítésével. Erdélyi József elvtárs, sztahanovista mozdonyvezet ő vállalása az volt, hogy • mozdonyjavítási költségét átlagköltséghez viszonyítva 35 száza- lékkai csökkenti és ezt a javítási költséget 36 százalékra csökken tette azáltal, hogy kisebb javításokat maga végezte el, a tervét Pe- dig 102 százalékra teljesítette. II lés György eviárs mozdonylaka- tescsoport és brigádvezető a brigád tagjaival együtt vállalta, hogy a résziegjavi’tási munkákat az előirányzott 10 nap helyett 9 nap alatt elvégzik. A vá lalásukat te!- jesítették is és a brigád átlagteljesítménye 127 százalékról 132 százalékra emelkedett. De hasonlóan teljesítette vállalását Varga István elvtárs, fiatal mozdonylakatos is, aki azt vállalta, hogy 113 százalékos te jesítmé- nyét 117 százalékra emeli, a vállalását teljesítve, sőt túl is t®lje- sífve 122 százalékot ért el. Az osztalymernökség kommunistái Is vállalásuk teljesítésével ünnepik a mai napot. A vállalások tejesítésében élenjárt S mon István e.vtárs, a pártszervezet titkára, aki azt vállalta, hogy a tetőfedő munkálatain 10 százalékos anyag- inegtakarítást fog elérni, ezt a vállalását jóval túlteljesítette, 10 százalék helyett 80 százalékos anyagmegtakarítást ért el, amely pénzösszegben 104 forint értéket tesz ki. Lackó János festő is ele- ge[ tett vállalásának, elvégezte a két váróterem és a két lépcsőköz festését és ezzel a> teljesítésével a 128 százalékát 140 százalékra emelte. Ezek az eredmények fényes bizonyítékok afra, hogy a kaposvári vasútállomás kommunistái a tervük túlteljesítésével készültek a mai n;pra, hogy méltón ünnepelhes- nek az egész ország dolgozó népével együtt- De a vállalásuk túlteljesítésével egyben bebizonyítot- Lák Rákos: elvtárs iránti szeretekkel és ragaszkodásukat. 2 3. az építőiparban példamutaló, állandó munkásokká és szakmunkásokká váljanak. 100 százalékon aluli teljesítőkkel állandóan foglalkozunk, a fejlett munkamódszereket áladjuk nekik, hogy a magasabb százalékot elérő dolgozók színvonalát érjék el. Brigádok részére a munkaterületei, valamint a munkához Szükséges anyagot biztosítani fogjuk, a munka megkezdése előtt megbeszélést tartunk a munka gyorsabb és pontosabb elvégzése szemelőítartásával, az anyagtakarékosság és munka minősége figye- lembevé.elével. Május 1-re beütemezett tervünk 3 hetes lemaradását április 4-re behozzuk. Oro>sai István levelező. 4. Az Útfenntartó Vállalat dolgozói sem maradtak le vállalásuk teljesítésében A gépszertár lakatos-brigádja vállalta., hogy a csurgói híd csőkorlátját és a kerék vető-sablon í március 9 re elkészítik. Ezt a vállalásukat idő előtt teljesítették és pótfelajánlásként vá.'alták, hogy március 9-ig a marcali híd szögvas- korlátját elkészítik. Márc us 9-re a pótfelajánlásokat is teljesítették és ezzel 2504 forint megtakarítást érték el, mivel a csurgói híd csőkorlátját elfekvő anyagból készítettek eí. N-.gy Tibor mérnök vállalta, hogy a Középülettervező Vállalat által kiadott tervet átdolgozza úgy, hogy 2000 köbméter harmad- osztályú föld megmozgatása feleslegessé vá'ik. E felajánlását még február hóban teljesítette és 32 ezer forint megtakarítást ért el. Pótfelajánlásként vállalta, hogy a balatönszab di útépítésnél a kőki- r:lkást nyi'tvágányon fogja íneg- szervezni, így a 6 kilomíét-eres szállítás távolságot 1 kilométerre csökkenti. Vállalását teljesítette és ezzel 3500 forint fuvardíj megtakarítását érte el. Dévényi Magdolna normafelelős vállalta, hogy az időbéres órák csökkentésének érdekében a bér- felelős és a fenntartási csoport vezetőjének hozzájárulásával az út- rendezésj munkákra időutalványozást dolgoz ki. Vállalását teljesítette és ennek eredményeként a januári 36 százalékos teljesítménybéres órák-t februárban 67 százalékra emelte. Herzsenyák Imre március 9 re vállalta, hogy a 4566 os számú ú(- gya.uf kijavítja. Vállalását március 7-én teljesítette. Trimmel Lajos vállalta, hogy teljesítményét 120 százalékra emeli. Vállalását túlteljesítette és 176 százalékot ért el. Hollósí József vállalta, hogy Rákosi elvtárs születésnapjának tiszteletére 160 százalékot ér el. Ezzel szemben elért eredménye 18# százalék. Bőm János 160 százalékos teljesítmény elérését vállalta és 189 százalékot ért el. Bódi József 155 százalékos vállalását túlteljesítette és 200 százalékot ért el. A taszári építkezés dolgozói is teljesítették szocialista köielezettségvállalása kat. A Molnár kümőves-brigád vállalta, hogy 135 százalékos teljesítményét 140 százalékra emeli és egyetlen iga- zolatlan mulasztása sem lesz. Vál* lalásukat 144 százalékra teljesítet- ,ék és egyetlen igazolatlan mulasztásuk sem volt, A vasmegyei kőműves-brigád felajánlotta., hogy teljesítményét 180 százalékról 190 százalékra emeli, igazolatlanul nem mulasztanak és csatlakoznak a Deák-mozgalomhoz. Vállalásukat teljesítették, elért eredményük 193 százalék. A marcali épiikezésen a do'gozók a legutóbbi héten békehetet tartottak. A népnevelők, művezetők és építésvezetők ismertették -a dolgozókkal a vállalások teljesítésének érdekében indított verseny jelentőségét és nem kis mércékben ennek köszönhetők azok a szép eredmények, amelyeket »* építkezésen elértek. A békeműszak versenyeredményeit az építkezés dolgozó val napon ja mikrofonon keresztül ismertették. A legjobb eredményt elért dolgozókat a mikrofonon keresztül mozgalmi dalokkal köszön- lőtték. 1 versen y eiedméa^e a kaposvári Textil műveknél Amint belépünk a Kaposvári Textil művek hatalmas géptermébe, mindjárt szembetűnnek fizok a hatalmas feliratok, amelyek hirdetik Rákosi elvtárs 00. születésnapjára tett vállalások nagyszerű teljesítését. A táblák fehér betűi egy-egy dolgozó nagyszerű teljesítését bizonyítják. Az egyik gép felett nagy beiiík hirdetik: „Termelj ma többet mint tegnap". A gépterem, a fonoda minden dolgozója csatlakozott ehhez a nagyszerű mozgalomhoz. Minden gép jjett van egy verseny- tábla és naponta kerülnek ki arra a friss, kiváló eredmények, A 1 exiiunű dolgozói Rákosii elvtársnak köszönilc meg, boldogabb megvdnoaoit ételüket, A do gozók arra gondolnak> hogy valóra keil váltani) fogadalmukul — e.egef tesz. nek Rákosi eltvársnak adott szavuknak. .4 legtöbben már határidő elölt teljesítették fogadalmukat mint a yyünüsj onodában is. Itt dolgozik Miszlai Mária gyűrűs/ óné is, aki napontu emelte teljesít menyét. Ma már büszkén je lenti; luo százalékra teljesítettem tervemet. Több ilyen dolgozó van a yyürüsj onók között. Rar sós Aranka, Gábor Rózsi, hinter Aranka, Lőrinc Anna, Molnár Rózsi, Bálint Rózsi és még sokun 100 százalékos eredményt ériek el, pe dig ezelőtt egy hónappal meg messze adlak a 100 százalékos teljesítéstől. A műszakok dolgozói már hosz- szabb idő óia lelkesen versenyeznek egymással a iöbbiennetésért, Ráko>- si tlviurs 00. születésnapja méltó megünnepléséért .Ebben a nagyarányú versenyben és a vállalási teljesítésében éienjúr a ,,ly műszak az összes termelt fonalmennyiség 35 százalékát ez a műszak állította elő. a rnúsiodik lett az „A‘‘ műszak, míg a harmadik helyezést a „C‘‘ mü- szuk érte el. Az előfonódéban is kiváló .eredmények születnek. Nagy tswanné, Hegyi Károiyné és Laczó Margit is ggözeímesen jelentették, löbb hónap uián elértük a 100 százalékos eredményt, ezzel szerzünk Jromet Rákosi e vtársnak — mon- logutlák egymásnak. Az oktató művezetők, a műszakok vez<eiűi köztük Molnár Gyula emiárs buzdította a lolgozókal, a becsület dolga ez, rém maradunk le azért sem. Valóban nem maradtak le. Megszerezték i vezetést. Nem hagyjuk nnugunkat, határozták el a ,.ß“ műszak dolgozói, megszerezzük a vándorzász- iót. Ezzel a tudattal harcoltak a többtermelésért a többi műszakok dolgozói is. Pénteken délután fél háromkor ünnepélyes nagygyűlést tartottak. Melyen megkapták a vándorzászlót a legjobb dolgozók és brigádok. Délután fél háromkor már minden dolgozó kivétel nélkül ott volt a hatalmas, ízlésesen kidekorúlt kudúr- házban. Öt dara/b vándor zászló várta a kiosziást., köztük a DISZ megye bízót lságának vándorzászlaja is, rajta a felirat, a legjobb munkát végző DISZ szervezetnek. A másik vándorzászló a szakszervezet ajándékai a legjobb műszakoknak. Ünnepi napra gyűltünk mo>st össze — mondotta Szalui elvtárs pártiitkár előadása megkezdésekor. — Az egész ország üzemeinek, városainak, falvainak dolgozói kimondhatatlan lelkesedéssel ünneplik népünk szeretett vezérének, mindnyájunk édes apjának, drága Rákosi elvtársnak 60. születésnapját — mondotta Sza lai elvlárs — utána beszámolt Rákosi elvlárs harcos életéről, mun kásságáról- Elmondotta, mit köszön hétnek a magyar dolgozók Rákosi elvlái'snak. Majd megdicsérte a kiváló dolgozókat — megemlítette a gyengébb dolgozókat is. A beszámoló után a DISZ szervezet helyettes vezetője örömmel vette át a DISZ nvegyebizoitság v&ndorzásylaját. FogadaL m>at tett, hogy ezt a vándorzászlót nem hagyják elvinni, a DISZ fiatalok tovább fo-kozzák termelésüket. Egymásután ka-plák meg a szak- szervezet vándorzászlaját a különböző műszakok, amit a műszaki vezetők és a legjobb dolgozók vettek át. Egymásután szólaltak fel • fonónők. Takács Lrnréné megfogadta, az eddigi 50 kilogrammos teljesítményét 51 küóru emeli, Miszlai Mária a többtermelés érdekében versenyre hívta Refries Máriát. Cson- dor Mária csoportvezető cso\pontjér val együtt versenyre hívta ki m ,,Termelj ma többet, mint tegnap“ mozgalom keretében a „C“ műszak, ugyanazon gépcsoporton dolgozó csoportvezetőjét. A kártoló osztály C. műszak dolgozói versenyre hívták ki a B és az A műszak dolgozóit, hogy többet termelnek mint idáig. Vállalásit tett a szállítási csoport is, javaslatot tettek többen, hogy küldjenek táviratot Rákosi elvtársnak, ezt minden do'lgozó elfogadta nagy lelkesedéssel. A táviratban belefoglalták a jókívánságai- kát, sok sikert kívántak Rákosi elv- társnak, hazánk szocialista építéséiben. Még pénteken éjjel és szombaton is mindkét műszak az új vállalás szerint dolgozott, még több fonalat termeitek, hazánk, népünk számára, drága Rákosi elvtárs 60. születésnapja tiszteletére. Túlteljeaíteiieto vállalásaikat A j’ugoszláv határmenti gyékényesi kavicsbánya dolgozója, Gelencsér György vállalta, hogy terv- teljesítését 138 százalékról 165 százalékra emeli. Vállalását teljesítette is. Zsupek István vállalta, hogy 130 százalékos átlagát 150 száza- lókra emeli, amit szintén teljesített9 A Nagyatádi Konzervgyárban Varga Mária csoportvezető vállalta, hogy 112 százalékról 120 százalékra emeli teljesítményét. Vál- Ldlását tú teljesítette, 161 százalékos kiváló eredményt ért el. Rácz Klára csoportvezető vállalta, hogy 117 százalékról 124 százalékra A Nagyatádi Fonalgyárban Nagy Jánosné vállalta, hogy 138 százalékos átlagteljesítményét 142 százalékra emel:. Vállalását 189 százalékra teljesítette. Szél József vállalta, hogy 157 százalékról 160 százalékra emeli teljesítményét, A munkaverseny során elérte a 180 százalékos átlagot. Bodis Jánosné vállalta, hogy 150 százalékról 155 százalékra emeli teljesítményét, amit 178 százalékra teljesített. Csatos István arra tett vállalást, hogy első negyedévi tervét március 9-ig befejezi, vállalását túlteljesítette, mert negyedévi tervét már január 29-re teljesítette, jelenleg már éves tervével szeptember 15-nél tartBudapesten a Soroksári úton a Főm áru és Szerszámgépgyárban- dolgozott Vajda Ferenc. 1949-ben lát ta e]őször Rákosi elv társat, a május elsejei felvonulás alkalmával. ÁUt az emelvényen és fogadta « dolgozók üdvözletét. Amikor elkezded beszélni minden szayából tisztán éreztük, ismeri a dolgozók problémáit. Mindenki feszülten figyelt- , , Rákosi elvtárs a dolgozók problémáit az egész ország életével kapcsolta össze. A dolgozók arcáról a megelégedés az egye értés sugárzott, minden egyes szavánál. Már a nagygvűlés alatt merszüle tett az elhatározás Vajda Ferenc «Ívtársban, hogy az addigi átlag Az ígéretei valóra váltották Tapasztalatai átadásával segíti munkatársait Vajda Ferenc elvtárs