Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-07 / 56. szám
A SO MÖGT! NÉPLAP PÉNTEK, 1952 MÁRCIUS f. A tanulnivágyók előtt tárva vannak az egyetemek kapui ötére« tervünk egyre növekvő káderszükséglete megköveteli., hogy a* •gvetemi iskoláztatásunk területé» is fokozott tervszerűséget biz- i**ífs*nk. Biztosítanunk kell, hogy ■épgazdaságunk minden ágában elegendő uámú szakember álljon rendelkezésünkre. Feszített ötéves tér. vünket ezen * területen csak úgy tudjak .teljesíteni, ha minden »arra érdemes tanulót továbbviszünk a középiskolából az egyetemekre. A közok! »tásiigyí minisztérium ■falmérte a most végző tanulók lo- yíbbtanulási lehetőségét. A felmérés eredményeképpen megyénk részér« is több fontos feladat jutott, amelyeke! csak jó felvilágosító munkává] tudunk megoldani. Első ilyen feladat az Egyetemi Orosz Intézetbe való irányítása ft továbbta- ■nlni akaró ifjúságnak. Ezen « területen nagyfokú a tájékozatlanság a szülők és a tanulók részéről egyaránt. Nem látják, bogy a« Egyetemi Orosz Intézet képezi a szocialista államapparátus vezető kádereit, a kulturális és művészi élet vezetőit a legkiválóbb prol'esz- storok vezetésével. Fokozni kell a fiatalság érdeklődését a pedagógiai pályák felé is, alsósaiban a Pedagógiai Főiskola és a Természettudományi Kar felé. Meg kell értenünk, hogy szocialista építésünk egrii alapvető fontosságú kérdése, hogy jól képzet!, néphez hű pedagógusok tanítsák a, jövő ifjúságát. Emellett meg kell állapítani., hogy a legutóbbi pedagógus fizetésemelés hatalmas javulást hozott a pedagógusok 'helyzetében és ma már egyáltalában nincs rosszat,, bul fizetve a pedagógus, mint a többi értelmiségi pályákon dolgozó. 'Eléggé elmaradt terület a jogi kar iskoláztatása is. Itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a jogi kar a szocializmus építésének a jogi szakembereit kéPzik> nem pe- dig a kapitalista rendszer népnvú- zó, kizsákmányoló jogászait. Népi demokráciánknak azonban szüksé ge van a néphez hű bírókra é3 ügyészekre, akik fel vannak vértezve a marxizmus-leninizmus elméletével. Külön felhívjuk a figyelmet arra, bogv egy-ké[ évvel ezelőtt végzett tanulók ugyancsak kérhetik az egyetemre való felvételüket, ha anyagi, vagy családi és egyéb okok miatt nem volt módjuk az egyetem re menni közvetlenül középiskolai tanulmányaik befejezése után. Bállá Zoltán Negyei Tanács o'kt. oszt. Fiuk! LáDjob! Gyertek építőipari szakmái tanulni! Jelentkezhet minden 14—18 éré* korban lévő fiú és lány. Jelentkezni lehet a községi és városi tanácsoknál, akár személyesen, «kár levél útján. Szocializmust építő országunkban az építőipar hazánk egyik legfontosabb kulcsipara. Fiúk! Lányok! Jelentkezzetek az építőipar legszebb szakmáira: kőműves, ács, buikoló és tetőfedő, vasbetonszerelő, vízszigetelő, betonozó, festő és mázoló, víz-, gáz-, központi fűtés szerelő, villanyszerelő, épület- lakatos, bádogos, épületasztalos szakmákra. Az építőipari tanulók munkára hát és egyenruhát kapnak. Csekély térítés ellenében napi háromszori étkezésben részesülnek. Heti fizetésük általában 52.80 forint. Fiúk! Lányok! Építsük boldog, békés hazánkat! A münkakßnyvpkröl Somosív mpgve Tanácsa VR'XIIT. Munkaerögazdálkodási Osztálya felszólítja! mindazokat a munkavállalókat, .akik' valapxply vállalatnál kilépésük után munkakönyvüket hátrahagyták, hogy az alább közöltek alapján a könvvöt mielőbb igényeljék v’esza, függetlenül attól, hogy jelenleg munkába kívánnak-e lépni, vagy sem, ugyanis a későbbiek folyamán — amikor ismét munkába kívánnak állni — munka- könyvükre szükségük lesz. A munkakönyvek visszaigénylésének módja a következő: Az a munkavállaló, aki munkakönyvét valamely vállalatnál hátrahagyja — amennyiben kilépése a közelmúltban történt — a volt munkahelyén kérje a könyv kiadását. Ha a. munkaadótól távol lakik, akkor ajánlott levélben kérje könyvét. A vállalatok az ilyen kérést haladéktalanul hajtsák végre. A munkakönyvét a vállalatoknak semmiféle indok -alapján (tartozás, munkaruha le nem adása stb.) visz- sz a tartani nem szabad, azt tulajdonosa részére ki kell adni. Ha a dolgozó munkakönyvét régebben hagyta hátra valamely vállalatnál, akkor munkakönyvének visszaigénylése végeit a lakóhely szerint illetékes munkakönyvkiállí- tássál megbízott járási, városi tanács munkaerögazdálkodási csoportjánál kell jelentkeznie. A tanács a „Munkaikönyv visszaigénylését“ folyamatba teszi és pár napon belül a dolgozó könyvé! ugyanott átveheti. A munkakönyvét úgy az utolsó munkaadó, mint a tanács teljesen díjmentesen bocsájtja; a visszaigénylő részére — függetlenül attól, hogy ulolsó munkahelyéről milyen módon lépett ki. 76f R E K — Március 9-én ünnepük az ország dolgozói szeretett vezérünk, Rákosi Mátyás elvtárs 60. születésnapját. A termelés minden vonalán megtett felajánlásainkon és azok teljesítésén felül e napnak úgy adunk méltó keretet, ha házainkat fellobogózzuk és ablakainkat megfelelőképpen díszítjük. Felkérjük a város lakosságát, hogy ezzel is adjuk ta^uj^lút szgrete- (linknek Rákosi Mátyás elvtárs iránt. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Felhívás, Értesítem a jószágfarto vállalatok, állami gazdaságok és gazdákat, hogy Kaposvár és Környékei Földmű vessző vetkezet jó- minőségű sózott siló takarmányt 22 Ft-os mázsánkénti-áron minden mennyislágben elad. Érdeklődni lehet a Központi irodánkban, Budai N;gy A.-u. vagy 884 telefonon. A SOMOGYMEGYEI MOZIÉ MÁRCIUSI MŰSORA Szabad Ifjúság: Győztes ssániy«k 8—10. Vörös Csillag: Nagy koncert 7—13. Bdatonboglár: Kék kardok 8—9. Barcs; Az én hazám 8—9. Csurgó: Békés napok 8—9. Igái: Donyecí bányászok 8—9. Lengyeltóti: Déryné 8—9. Nagyatád: Muzsika szárnya* 8—9. Siófok; Teljes gőzzel 8—9. Tab: Virradat küldött* 8—9. A SZK(b)P Központi Bizottságának határozata a március 8-i nemzetközi nőnapról Moszkva. (TASZSZ) A március 8-í nemzetközi nőna. r »t a Szovjetunió dolgozói idén szánk szocialista gazdasága és kultúrája további hatalmas fellendülése közepette ünnepük meg — állapítja meg bevezetőben a határozat. A határozat is továbbiakban beszél a népgazdaság fejlesztésének sikeréről, majd így folytatja; A szovjet nők jelentősen hozzájárulnak a szociálist)! állam hatalmának megerősítéséhez, sikeresen dolgoznak a népgazdaság minden ágában, A .közlekedésnél, az építkezéseiknél, a kolhoz és szovhozfölde- ken egy‘ránt harcolnak a magas termelési eredményekért. A szovjet nők tevékenyen részt vesznek a szovjet tudomány és kultúra fejlesztésében. A Szovjetunió tudományos, tan- és felvilágosító intézményeiben több mint két és fél millió nő dolgozik. Nők tízez.reí dolgoznak az egyetemeken, főiskolákon,- tudományos kutatóintézményekben, új kutatásokkal és felfedezésekkel gazdagítják a szovjet tudományt. Sok szovjet *ő az irodalomban és művészetben fejti ki alkotó képességeit, magasrendű eszmei műveket alkotnak, melyek hazafias hőstettekre lelkesítik a szovjet embereket. A szocialista haza sokra értékeli a szovjet nők önfeláldozó »unkáját. Hetven nőt tüntettek ki a Szovjetunió Hőse címmel, kétezerszázhetven nőt tüntettek ki a Szocialista Munka Hőse címmel. Több mint hétszázharmínc- ezer munkásnőt, kolhozparasztnőt, agronómusnőt, pedagógusnőt, kulturális és egészségügyi dolgozónőt tüntettek ki a Szovjetunió érdemrendjeivel és érdemérmeivel. A tudomány, a feltalálás, az irodalom és a művészet területén elért kiváló munkáért ötszázhetvenkilenc bő kapott Sztálin dijat, A Kommunista Párt és a szovjet áll&m állandóan gondoskodik az anyákról és gyermekeikről. Az állam csupán 1951-ben haüniUiárd rubel segélyt fizetett ki a szülő, a sokgyermekes és az egyedülálló anyáknak. Évente sokszázmillió rubelt fordítanak pionír üdülőtáborokig és gyermekszanatóríumokra. Országunkban a kommunizmus ifjú építőinek egészséges testű és vidámlelkű nemzedéke nő fel, mely •lőtt minden út nyitva áll a boldog alkotó élet felé — mondja a nyilatkozat, A szovjet nők nagymértékben részt vesznek az állam íg izgatásában és a szovjetek erősítésében. A népbírák és népi ülnökök több mint negyven százaléka nő. A Szovjetunió nagy példája lelkesíti g nőket a népi demokratikus országokban az új élet építéséért folyó harcukban. A kapitalista, gyarmati és függő országokban, ahol az Emerik! ú-an- gol imperialisták az új háborúra való felkészülést a népek fokozottal b kirablására és extraprofit szerzésre használják fel, ezekben az országokban egyre jobban romlik a dolgozó nők és gyermekeiknek helyzete, akiknek milliói pusz tulnak el az erejüket felülmúló munka, iaz éhség és a betegségek miatt. A határozat a továbbiakban a béketábor erősödéséről szól, majd így folytattja: A dolgozó nők i3z egész világon a békéért, az amerikai-angol imperialisták áljai előkészített új háború veszélye elleni harc fokozásának jelszavával ünnepük la nemzetközi nőnapot. A nők egyre újabb és újabb milliói lépnek 3 béka és a demokrácia harcosainak soraiba, követelik az atomfegyver eltiltását, a fegyverzet csökkentését, a békeegyezmény megkötését fellépnek az amerikai imperializmus véres koreai agressziója ellen. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága javasolja minden pártszervezetnek: március 8-át, a nemzetközi nőnapot azzal ünnepeljék, hogy a szovjet nők erőit harcra mozgósítsák a szocialista gazdaság és a kultúra új hatalmi is fellendüléséért, bogy a nőket bevonják az 1952. évi tervnek a népgazdaság minden ágában való határidő előtti teljesítéséért folyó, »az egész szovjet népet átfogó szociálist3 tnunkaversenybe. Á Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága a március 8-í nemzetközi nőnapon üdvözli a Szovjetunió minden dolgozó nőjét és azt a szilárd ! író* " '--őződését fejezi ki, hogy a j szovjet nők még magasabbra eme- ! ük alkotó aktivitásukat a kommunista építés minden szakaszán és | továbbra is önfeláldozóan fognak j küzdeni nagy szovjet szocialista haza hatalmának megerősítéséért. Erősödött a porrogi MNDSZ-szervezet a vezetöségválasztás óta A porrogi MNDSZ szervezet asszonyai a vezetőségválasztás óta jó munkával harcolnak szervezetük megerősítéséért- Már ezidáig i$ szép eredmények mutatkoztak. Az elmúlt vasárnap a közslégben szervezés' napot tartottak és jó felvilágosító munkán keresztül elérték azt, hogy 4U új taggal erősödött szervezetük. Ez annál inkább is szép eredmény, mert az aliapszervezetük eddigi létszáma alig haladta meg a húszat. Varga Józsefné és Korcsul ár Józsefné asszonytársak különösen jó munkát végeztek, 20 tagot szerveztek be. A porrogi MNDSZ szervezet új lendülettel akarja kivenni részét a bíkeharcból, a Titóék elleni harcból. Vasárnap est* röpgyűlést j tartottak, ahol elhatározták, hogy munkájukkal, minden erejükkel í kiveszik részüket a béke me.gvé- ! dóséból, Nagy sikerrel szerepeltek a Kaposvári Dózsa a87taliteniszezoi az országos Dózsa-bajnokságon Budapesten került megrendezésre rines—'Müller (pár. Vegyes párásaz országos Dózsa asztalitenisz baj nokság döntője f. hó 1, 2, és 3-án. A kaposvári versenyzők nagy küzdelemben és nagy sikerek közepette a következő eredményt érték el: Női egyesben: országos bajnok Herin,cs Klára, 4- Müller Mária. Női párosban országos!) ajnok Heban Kőcziánék u'áíi 3-ik lett Ko*a- tandi—Herincs pár. Férfi párosban a 3-ik helyen végzett a Kosztftndi— Völgyi pár é« Kosztandí » férfi egyesben a 8 legjobb versenyéé között végzett és indulhat az orsságov bajnokság döntőjén. A. Budapesti Bástya ökölvívó-csapata szerepel Kaposvárott A kaposvári Dózsa ökölvívói szorgalmasan készülnek a f. hóban Győrben megrendezésre kerülő 1952. évi országos Dózsa ökölvívó bajnokságra. A verseny előtti legnagyobb erőpróba lesz a Bástya csapatával való kaposvári mérkőzése. A kaposváriak a legerősebb csapatukkal lépnek vasárnap szorítóba, egyedül a válogatott csapattal Szovjetunióban versenyző Dőri fog hiányozni. A kaposvári csapat kerete a mérkőzésre: Wágner, Gárdos, Horváth. Kocza I,, Fülöp, Hergert, Kocza II. Jávor, Váczi, Búzás I., Páder, Dévai és Gyimesi. A Imda pestiek az alábbi versenyzőket bez-- zák: Szabó, Czernó, Bokor, Fehér, Hevesi, Sólyom, Fodor, Lengyel, Valuch, Németh, Kéky, Gábris é* Hsuk. A mérkőzés esélyeire és s várható párosításra még visszatérünk. A mérkőzés vasárnap d. e. fél 12 órakor a Béke-szálló *agy- termében }©sz a Városi Szintiá-a elfoglaltsága miatt. A nagyterembe* Számozott ülőhelyek lesznek. Jegyek elővétben szombat d. u. ét vasárnap d. e. 9 órától ft Béke- száUó portáján kaphatók. ÚTTÖRÓHELYTÁLLÁS A DÉLI HATÁRSlKOM Egész népünk lázas örömmel készül drága vezetőnk, Rákosi elvtárs születésnapjára. Dolgozóink a „Termelj ma többet, mint tegnap“ mozgalom és még más mozgalmak keretein belül harcolnak a magasabb, szociálist3 teljesít* menyekért. Nagy vezetőnk iránti • sztélét és szretet országos mozgalommá fejlődött. Uj szocialista munkahősöket ado[t, de ez nemcsak felnőtt dolgozóink között, hanem úttörőink között is új diákokat teremtett. A barcsi leány- és fiúcsapat lelkes munkával készül megünnepelni március 9-ét. A „Tanulj többet ma, mint tegnap" mozgalom keretein belül március 9-re a lány csapatból Kolics Mária pajtás feliajánlotta, hogy megszünteti késését az órákról. Siszler Hona pedig évvégére tiszta ötös bizonyítványt és egy társának segítését ajánlotta fel, aki gyenge földrajzból. Kozma pajtás 2 könyvet olvas el március 9-re. „Egy partizán feljegyzései" és a „Negyedik győzelem" c. könyveket lés erről beszámol őrse előtt- Bán Sári pajtás segíti egyik osztálytársát földrajzból, hogy évvégére egy fokkal jobb jegyet érjen el ebből a tárgyból. Csőiig Erzsébet négyes fizika jegyéf ötösre javítja ki. Braunmül- ler pajtás fizika egyes jegyét hármasra javítja ki. A VIII. osztá yos Vörös Október őrs az úttörőotthon feldíszítését vállalta. Az Ifjú Gárda őrs pedig állandóan hordja a vörös nyakkendőt, mozgalmunk egyik legszebb jelképét- Az Előre raj az osztály fegyelmét javítja ki olyképpen, hogy órák előtt és alatt a legpél- dásabb magatartást tanúsítják. A VIII. osztály raja vállalta, hogy az osztály 90 százaléka továbbtanul és ennek érdekében mé^ jobban fokozzák á'talános tanulmányi eredményüket, ami félévkor 4.5 volt. Nálunk ... A fiúcsapat a fegyelem terén akar javítani és szintjén tettek számos értékes felajánlást. Ezenkívül nagyon komolyan dolgoznak az úttörőcsapatban. A fatechnika-szak- kör ügyes fizika' és mértani eszközöket készít azoknak az iskoláknak a járásban, ahol hiány van. A sport terén szép eredményeket értek el: a járási asztalitenisz bajnokságot megnyerték és a megyei versenyen 3. helyezést lértek el. A lanycsapa/tfal közösen egy kuitúr- estet rendeztek az „Uttörőhajó" címmel és a befolyt pénzösszeget sportfelszerelésre és nyári táborozásra fordítják. Úttörőink átérzik jó munkájuk fontosságát, így akarják hálájukat kifejezni Párjunk és nagy vezetője iránt- Tudják, hogy még nálunk b ztosítva van nyugodt békés fejlődésük, Odaát.. . addig az imperialista államok gyéreikéi nagy részének nyomor jut osztályrészül. Nem, hogy a továbbtanulás, hanem még a legszükségesebb sincs biztosítva számukra. A nagyvárosok utcáin a szemetesládákból szerzik meg nagyon goka* aapi elemüket. Rabtartó uraikat nem érdeklik a gyerekek sorsa, nem. törekszenek széles látókörű embereket nevelni, ehelyett háborúra készülnek, bombákat gyártanak. Tito Jugoszláviájában is ilye* a gyerekek sorsa. A munkásosztály gyerekei számára a tanulás lehetősége szinte jóformán megszűnt. Az ösztöndíjakat megszüli tették, a kollégiumi hálózatot egy- xe csökkentik, és az iskolák helyett börtönöket építenek. Betiltották a klasszikusok és a szovjet írók műveit, melyek az emberi kultúra határköveit jelentik. Helyettük az amerikai ponyvairodalom termékeivel borítják el * könyvesboltok kirakatait. A napokban repülőgépükkel községünk fölé repültek, hogy zavarják a mi békés életünket. Ezt azonban nem sikerült nekik elérni, mert munkánkat rendületlenül továbbfolytatjuk, mindig jobb- eredményeket akarunk elérni. Rákosi elvtárs születésnapjáéi-* tett felajánlásainkkal és csapataink iskolánk jó munkájával fele lünk háborús provokációikra. Balogh Piroska leánycsap at tanács élnék Székely István fiúcsapattanács elnök, Zsobrák Piroska leánycsapatvezető, Kis* Albert fiúcsapatvezető. Olcsón és jól szórakozik ha TOTOZIK! Nyeremények a 9. héten: 12 találat 18.850.— forint, 11 találat 1.062.—forint, 10 találat 117.— forint. APKÓHIRDETKS Gyümölcsfát elsőrendű niaőiég- ben szállít Dunántúli Faiskola, Cégt. Tóth Zsigmond, Szombathely, Zanati-út. Kérje* árjegyzéket. Elcserélném villasorba* lévő 2 szobás, összkomfortos, modem lakásomat budapesti hasonlóiért, esetleg komfort nélkül ie. Cím a kiadóbiva tálban. Kombinálf szobává átalakítható modern ebédlő, fotelek, dívány, székek eladók. Érdeklődni lehet Városi Tanács Végrehajtágí Osztásánál. (938) Lakást keresek jó felélésért. Közvetítőt díjazok. Cím * kiadóban. {Fenp hirdetés csak az Ingatlanközvetítő Váilaktó* keresztül bonyolítható le ) (94 í) SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő Bognár flau Felelős kiadó Gábri Mihály Szerkesztőség: KanosvAr, Latinka Sánáar-n. Telefon 901 Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 18 Telefon 999 Uj-Somogy Nyomda Kaposvár, Latinka Sáador-e. 8. Tat ater» 82t Nyomdáért felel Láss!* Tibor