Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-29 / 75. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP SZOMBAT, 1952 MÁRCIUS 29. ÉLMÉNYEK a Szó o b MINT A TÖRTÉNELEMBŐL és . pya. Oktatófilm készült János ví­a szépirodalomból tudjuk az embe­riséget évezredek ótta izgatta, az a gondolat, hogy a különböző mágiák feltalálások, vagy készülékek segít­ségével bepillantást nyelhessenek * . jövőbe. A Szovjetunióban ma már a kom­munizmus épül. Hogy ez m>'t jeten:, arról már fogalmat nyerhettünk sajtón, rádión keresztül. De hogT ez valójában mit jeleni, azt akkor fogtuk fel igazim, amikor oM áll­tunk az épülő új egyetem falainál, amply a ! adomány legméltóbb pa­lotája, amit az emberek eddig meg­alkottak, amikor meglá ogaltuk a szovjet iskolákat, ahol eddig isme­retlen magas színvonalon folyik a gyermekek oktatása. A MOSZKVAI 315. SZÁMÚ IS­KOLÁBAN Pavlenko Lenin rendes issazga'6 fogadta küldöttségünket Az idős igazgató betegsége és m3 gas kora -ellenére visszautasította nyugdíjazását. Pavlenko elvtársinak nagy bánat nyomja a szívét, egyet­len leánya 17 éves korában parti­zánként harcolt a fasizmus ellen és a. németek .megölték. Vannak még ma is olyanok, akiknek drágább a pénzszerzés, mint az emberek éle­te. De anvg ilyenek vannak, amíg megtörténhetik, hogy gyermekeket olyan sors érhet, mint ®z én kis­lányomat, addig tanítani akarok, ■addig újabb és újabb nemzedékbe akarom elhinteni az élet szereteté- nek, az emberek iránti szeretetnek mindennél fontosabb gondolatát. Küldő'tségümk a 23 nap alatt sokfelé járt. Látogattunk gyermek- otthonokat, iskolákat, óvodákat, tu-' dományos intézeteke!, sok művé­szi és kultúráiig élményben volt részünk. Mindenütt, ahol jártunk, a magyar nép iiránti szeretet és megbecsülés ezernyi jelével talál­koztunk. Az iskolában összegyűllek a gyermekek és lelkes tapssal éltet­ték Rákosi e]ytársat. Mindenütt, ahol jártunk találkoz­tunk katonákkal, akik résztvettek hazánk felszabadításában és akik meghallva a magyar beszédet, oda jöttek hozzánk és érdeklődtek ha zánk fejlődéséről. Találkoztunk a; utcán parasztasszonnyal, aki meg szólít ott bennünket és elmond!« jól ismeri Rákosi elvtárs életét éí boldog, hogv most személyesen ii megismerkedett magyarokkal­A MEGBECSÜLÉS LÉGKÖRÉ* TÚL bámulatos volt számunkra hogy menny re ismerik a szovje emberek a magyar történelmet, 1 magyar irodalmat. Petőfi költemé nyei közkézen forognak. A Janói v'téz a svvrmekek kedvelt olvaamá tézböl. Amikor egyizben Dubrovi- nya elvtársnő a kommunisták ha- zaszei-ete'éről beszélt, magyarul idézett Petőfi verséből. A Pedagó­giai Tudományok Akadémiáján há­rom olyan kiváló magyar gvóev- ipeda-gágusra híviák fel a figyelmün­ket, akiknek a munkáira odakint az elvlársak állandóan támaszkod­nak és akiknek a nevét— meg kell vallanunk — a mi küldöttségünk tagjainak jórésze nem is ismerte A szovjet emberek kitűnő tulaj­donságait a szovjet társadalom el­sősorban a szovjet iskolán keresz­tül plántálja el az ifjúságba. A szovjet iskola közvetlenül részt-vesz a kommalmzaiviis építésének egyéb hatalmas feladataiban. A Szovjet iskola előtt álló feladatokat, mint az egész szovjet kultúra előtt álló feladatokat Sztálin elvtárs így ha­tározta meg: Az összes munkást és parasztot -művelt emberré kell len­ni. A munkások színvonalát a mér­nökök és technikusok színvonalára emelni. Utóiéról és túlhaladni a kapitalista államokat a tudomány minden területén. Hogy milyen eszközökkel halad­nak n kitűzött cél felé, «rna egyik legszebb példája, a már említett Lenin-hegyí egyetem. AZ EGYETEM 330 HOLDON ÉPÜLŐ. 20 NAGY ÉPÜLETTÖMB­BŐL áll. Kérni«, biológia, fizika, mechanika, hidrológia, magasfe­szültségű és egyéb fakultásai van­nak. Óriási botanikuskert, kísérleti telepek, fa ültetvények. szikiak er- tek veszik körül. Hata'mas vízi- áll-c mással, sportpályákkal, két­milliós könyvtárral rendelkezik. A főépület előtt, amelyet szebb- nél-szebb gránitok, márványok művészi .kerámiák borítanak, olyan nagy tó épül, amelyben visz- szatükrözik az egész egyeaem ké­pe. 6000 szobával épül a diákott­hon. Minden diáknak kivin szo­bája van. A diákok szobái a leg­nagyobb kényelemmel vannak be­rendezve, hogy biztosítsák a nyu­godt tanulást. Minden szobában beépített rádió, könyvtár. Minden két diáknak közös előszobájában ijelefon és 'fürdőszoba. Külön laká­sok készülnek a professzorok, ta­nársegédek, tudósjelöltek számá­ra, amelyet természetesen beren­dezve, minden kényelemmel ellát­va adnak át gazdájuknak. 'Azok­nak biz ifjúmunkásoknak pedig, akik az építkezésen dolgoznak, le­hetővé tették, hogy egy if anfolya- mot elv-ílgezve, később mint egyetemi tanulók tanulhassanak ott. „Alvás és álom a S70vjet orvostudomány baa“ A magyar-szovjet barátsági hó­nap keretében, 30-án, vasárnap nagy érdeklődést kiváltó 'tudomá­nyos glő-dás lesz a kaposvári köz­kórház kultúrtermeiben. Az elő­adás címe; „Alvás és áU>m a szov­jet orvostudományban1' Az elő­adást budapesti cicadó, T«rdos László elvtárs tarja, A rendkívüli nagy érdeklődés­re való tekintettel az előadás nyil- vánoíi és díjtalan lasz. Kezdete déleiéit 11 órakor. X f R F, K — Csütörtökön este ünnepélyes kereteik között nyitották meg S z t ál: nv ár os ban ci.lengyel. karikatú­ra-kiállítás. A kiállítás bemutatja a lengyel karikaturistáknak az im­perialista 'tábort leplező gúnyraj­zait, a művészet fegyverével ké­szült békeharcos képeket. Az ün­nepség után az állami Szigligeti- színház együttese bemutatja Ro- jewski lengyel író: „Ezer bátor harcos" című színművét. —A Magygr Tudományos Aka­démia Arany János halálának 70. évfordulója alkalmából kiadja Arany János népdőlsz ö veg-gy ü jt e - menyét és Gyulai-gyűjteményét, Kodály Zoltán és Gyulai Ágost östszeá teásában. A gyűjtemény­ben lévő több mint mágíáiszáz szöveg és d :1,1am miindezideig csaknem egészében kiadat Lan. volt A müvet a Magyar Tudományos Akadémia adja ki. A Magyar Tu­dományos Akadémia a haladó ha­gyományok feltárása során .kiadja Pálóczi Horváth Adóm 1813-ból származó „ötödfél száz érnek" cí­mű eddig kiadatlan népda gyűjte­ményét is. — A Kaposvári Cukorgyár köz­li, hogy 1952. évi üzemre a felvét tel oébából <a> bérelszámolóban munkaidő alatt, reggel 7-től dél­után 4 óráig jelentkezzenek, an­nál is inkább, merj a munkahe­lyet csak úgy tudja biztosítani az üzem, ha április 15-ig aiz előjegy­zések megtörténtek. — 2500 újítást nyújtottak be eddig 1952-ben az éelmiszeripor dolgozói. Az újítások révén elér­hető évi megtakaríi.ás 20 millió fo­rint Az újítási mozgalomban a legjobb eredményt a dohány- ‘és növényolajipar dolgozói érték el. — A Magyar Filmgyártó Vá’la­laf Szinkronizálja a szovjet film­művészet na.gy sikert aratott al­kotását, a ..Viharos alkonyat" c. filmet. A ,,Viharos :[konyát" Cser kaszov egv'k nagy filmje. A film szinkronváltozatban hamarosan a közönség elé kerül. # SPORT m Vasárnapi sportesemények Öl öl vívás A kaposvári Dózsa csapata vasár­nap délelőtt fél 11 órai k-ezd. Uel a Városi Színházban rendezi meg a Pécs város válogatottja elleni mérkőzését. Az összecsapást nagy érdeklőd 's előzi meg, mivel Pécs csapatában 5 elsőosztályú versey­ző szerepel, akik komoly ellenfelei lesznek a Dózsa együttesének. A mérkőzésen a kaposvári csaipat magyar válogatott versenyzője, a Moszkvában járt Dőri is szárítóba láp. Labdarúgás A megyei bajnokság negyedik fordulójára kerül sor vasárnap, Kaposváron a Kinizsi és a Loko­motiv csapáta mérkőzik a cmkor- gyári pályán. Forduló érdekesebb mérkőzései: Nagyatádi Vörös Lo- hogó—-Kaposvári Ép'tők. Balaton- boglár—.Nagybajom és a Kaposvári Lokomotiv—Bühönye .csapta; n-iunk találkozója. A Kaposvári Vasas NB ÍI.-ős csapata Komlón a Bányász csapatával mérkőzik Nagymányo- kon, mivel a komlói pálya építés a'att van. Tekinletbtvéve a kél csa­pat erősségét, döntetlen körüli ered­mény várható Ugyancsak vasárnap indul a vá­rosi bajnokság is labdarúgásban. Itl is szép küzdelmek várhatók a részvevő 12 csapat mérkőzései!;. A Va»as csapata a-ulófcussza* S 1 va­sárnap re"gel indul Nagjnmányokr» Akik el akarják kisérni a csapatot jelentkezz6nék! a viliauylelepeib Részvételi díj 37 forint. Torna Yasárna.p bonyolítják 1« a megyei ifjúsági és serdülő fiú és leány tor­nászba jnokságokal. A versenyen na"ylétezámú fiú és leány vesa részt, almi bizonyítéka a Szépen fej­lődő tornüsportninknak. A leányver­senyeket a Leánygimnázium t0rna- termítben, a ílóversenyeket a Köz­gazdasági Gimnázium toma'ermé- ben rendezik meg vasárnap 8 órai kezdettel. Rádióműsor SZOMBAT, 1952 MÁRCIUS 29, KOSSUTH-RÁDIÓ 5.00—8.30-ig: Regge l zenés mű­sor a munkába induló dolgozók­nak. Közben: 5.30: Hírek. Lap­szemle. 6.00: Falurádió. 6 45: A felszabadulás ünnepe előtt. 7.40: Naptár. 7.45: Levelezőink jelen­tik. 7.55: Műsorismertetés. 8.30: Műsorzárás. 1130: „Kihajt a mező zsenge zöldje . . ,** Mihail Iszakovszkij köl­tészete. 12.00: Hírek. H.mgos Új­ság. 12.30: Oláh Rámán és zene­kara játszik. 13.00: Csajkovszkij: Vihar — nyitány. 13 30: Szabad­ságukért küzdő népek dalaiból. 14.00: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.15: Népzene. 14.30: Éles- lövészet. E. Kovács Kálmán elbe­szélése. 14.50: Szc-vjef fiümda ok. 15 15: Hírek szerbül. 15.30: Erdő­sítés — erdfjpusztí.ás. Lan fos Ve­ra előadása. 15.45: Állami vállal­tok hírei. 15.50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: A Rádió tánczencAara játszik. 17.00: Hírek. 17 10: A .magyar-szovjet barátság hónapja. Zenekari muzsika. 17.50: F.'lurádió. Szövetkezeti Híradó. 18.25: Id. Magyar Imre hangleme­zeiből. 18.40: Hírek némegü'. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19 30: Hírek szerbül. 20.00: Hangos Új­ság. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: A magyar-szovjet ba­rátság hónapja. Szoviet művészek klasszikus operaáriákat énekel­ÍGY KÉSZÜL AZ IFJÚSÁG A JÖVŐ NAGY FELADATÁRA A KAPOSVÁRI II. SZÁMÚ ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUMBAN nek. 21.30: Anna Segjhees. Bóds László összeállítása 22.00: Hírek, 22.20: Maróczy Géza-emlékver­seny- Beszámoló a Budapesti Nem­zetközi Sakktornáról, 22.30: Tánc éjiéiig. A Szovjetunió és a népi demokráciák tánczanéjébőS. 24.00-; Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Reggeli hangverseny. — Magyar muzsika. 6.45: Jó reggelt, gyár ekek! 7.00: Színházak és mo­zik műsora, 7.05: Bartók: Hat da* r b a Mikrokosmos c. sorozatból, 7.15: Hírek szlovénül. 7.35: Sosz- takovics: Szvit a Berlin aleste c. film kísérőzenéiéből 8.05. Köny- nyű dallamok. Hang'emezek. 8.40: Szovjet népek dgjai, 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.00: Hírek. 10.10: Merán Lajos énekei, Veres István oboázík, Kistétényi Melin­da zongorázik, Metzger Károly hegedül. Zongorán kísér Bálint Ág­nes. 10.50: Rész.etek Dvorzsák: Sellő c operájából. Hanglemezek 11.30: Műsorzárás. 15.00: Nagymesterek kórusmű- vci. Hang emezek. 15.40: Sztálin­grád alatt. Borisz Polevoj elbeszé­lése. 16.00 Zenei Újság. 16.35: Ipari szaktanfolyam. 16 50: Szív küldi szívnek szívesen. 17.10: Ta­nuljunk énekszóra oroszul. 17.30: Hírek. 17.40: Zenés posta. 18.15: Flot'Ov. Alassandro StradfcEla — nyitány. Hanglemez. 18.25: Hírek szlovénül. 18.40: Tánczene. 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: Mindenki operája- 21.00: Hírek franciául. 21.30: A magyar-szovjet barátság hónapja. Dunajevszkij-est. Közben: 22.00—22.10-ig Beszámoló a. Buda­pesti Nemzetközi Sakktornáról a Moszkvai Rádió részére. 22 39: Magyar muzsika — 23.00-ig. .950 nyarán pir'nnk és népi demokráciánk gondos isko* * S * 71politi­kád Icírelwcta KecsJtew-'!fi ha-ánkbm az első fjslmiszeripari Tech­nikum cukoripari t igazai át. A dolgozók életszínvonalán ik állandó emelkedése, cukoriparunk cgure gyormbb növekedése és fejlődés<e megkövetelte, hogy sok kivá'óan képzett szakember irányítsa cukor ipari üzemeink termelését. Dunántúlon számos édesipari üzem van és ezért kapott különösen nagy jelentőségül a Közo.k'atásugyi Minisz­térium döntése, amely szerint a most folyó tanévre áthelyezte az Elel- rrf szeri’ ári Technikám cukoripari iagozr.stál Kaposvárra. A többmil­liós költséggel felszereli technikum és kollégium a most folyó Ionéi), ben, habár csal: I■ és ll. osztóig van 106 rendes hallgatóval is 15 esti tagozatos hallgatóval végzi nagyjelentőségű munkáját. A technikum 4 éves. Eredményes elvégzése után i tanulók m:nl képesített C'6chnikusok kerülnek H Képesítést nyernek az ioa'ág rn - nőségi ellenőri, laborató-’umi, liseblmagyobb üzemrész önálló veze­tésére. A négy évfolyamot •:(!;menyesen, illetve kitűnő és jeles osz­tályzattal végzett MVgaUk tovább mehetnek az orvosi kóron kívül az egyetemek bármely szakára, o jórendű hallgatók az élein i.szCr, vegyészeti szakágra. Meg is becsülik a technikum hallgatói népi demokráciánk gon­doskodását és tudásuk legjavát ad iák. Míg e'ső negyedénben a bukot­tak arúnyszóma IS százalék volt, add:g a félévi osztályozó vizsgáknál már csak 9.2 százalék és ennek megfelelően emelkedett a félévi tanul­mányi átlag 3.4 szstealérkra, amihez nagymértékben hozzájárult a Szak­köri foglalkozás. A szakkörök tcsgjii a legfőbb tanulók és különösen jó munkát végző DISZ tagok a tanárok irányrása mellett korrepetál­ták a bukott tanulókat. Azok a DISZ logok, akik tanári irányítás meg­lett a bukásra ál ó tanulókkal o’ym mértékben foglalkoznak, hogy eredményeik lényegesen javulnak, a technikum és az illetékes minisz­térium különféle jutalmakban részesíti (ingyenes üdülés, pénz). Jgev komoly érdeklődést tan,Tsítavak n tanulók gyakorlati, kí­sérleti ni mn/oa iránt. A kémiai lob o ■ a tó rinmban éppen Fejér tanár cYviárs tart órát. Rövid1 bevezető szvii után a gyakorlat kö­vetkezik. A ma, gyakorlat anyaga: a n’z. Míb">' áll a víz, erre kíván­csiak a tanulók■ Páno ics Ibolya és Nagy Gizella pillanatok alatt összeszerelték a Iloffman-féle víz ■o dót. Iloj'or Má ia beönti a vizet m készülékbe és bt kapcsolja az áramot. A laboratóriumban halálos csend van, csupán a hansz forrná'or és a Geister csövek halk berre­gése hallható. Sűrű buborékokban távozik a vízből a IT drogén fs a: őségén. Ezután a víz szennyeződését vizsgá’ják m"g. Vincze Mária szul­fátot talált a kútvízben, Pnpn írón az ammoninmnilrát jelenlétét bi­zonyítja és sorra mulatják ki a tanú'ők a különféle szennyeződéseket köveik kő ó rán a biológiai szer'árban találkozunk a tanulókkal. Az előző órában a víz .elemzésével foglalkoztak, most bioló­giai ggakondaton vannak. Másig tanár elvtóns órája következik és a víz bio’ógiai szennyeződését fogják meg\ izsgálni, tehát az óra foly­tatása l°sz az előbbi kt.bo'mlórinmi vizsgú'atmk, Vízcseppek kerülnek a mikroszkóp alatt elhelyezett tárgylemezre. Megjdennetk az első .Je­tetek“. Legnépesebb a folyóvíz minta. Rengeteg ameoba, egti<se,jífí le­beg a vízben. A desztillált vízben nem látható semmi szennyeződé# Megyénk legkorszerűbb technikuma előtt hatalmas fejlődési tehe­tőség vau. Most épül milliós költséggel a technikum tanműhelye, egy kis modem gyár, ahol a jövőben a gyakorlati munkál végzik. Ettől függetlenül a tanulók a nyári szünidő alatt egyhónapos nagyüze­mi gv\.korla% markát végeznek, ahol ingyenes ellátást, gyakorlati okteiäst és fizetést kapnak. szorgos tanulás mellett ünnepi hangija! üli meg a technikum tantermeit. Április i-re. hazánk felszabadulásának 7. évfordulójára készülnek. Kitrcéel nélkül minden tanuló fett felajánlást erre a nap­ra. A legtöbb felajánlás a tanulmányi színvonal emelését, az iskolai ős iskolán kívüli fegyelem m°gszilá idí ■ását tartalmazza. A kiválóan tanuló DISZ ta ök ezenkívül vállalták, hogy a gyengébb tanulókat állandóan patronálják. A ll. c. osztály vá lalta, az ünnepély megren­dezését. Mindenki lelkesen készül a 4-í ünnepi Elvonulásra és a sportünnepélyekre, mert a tanulás mellett minden d ák szorgalmas sportoló is. Állandó kultúncsoportja is van a technikumnak, aminek magvát a magyar irodalomszakkör kévpezi, amely köré felépül a k'J- túrcsoport. A kultúr csoportban csak a legjobb tanulók vehetnek részt. Ezért is igyekvőik minden tanuló tudása tegjavát adni. JTí/y készól az ifjúság a jövő nagy fe1 adatára a kopoA-jdri 11. szóiméi Elem sze A pari Technikum minőm kényelemmel fel­szerelt iskolájában és szeretettel várják az új első osztályosokat akik az á'taláros iskola nyolcadik os&Myának elvégzése után kerül­nek ide a jövő évben. A SOMOGYMEGYEI MOZIK MÁRCIUSI MŰSORA Vörös Csillag: Meg védj ük Cári- cint, Március 29—április lúg. Szabad Ifjúság: Szlálini sólymok ünnepe, 29—április 1. Balajonboglár: Boldog nyár, 29-30. Barcs: Békés napok, 29-30. Csurgó: M:gános ház. 29-30. Igái; Utgzás a mesék birodalmá­ban. 29-30. Lengyeltóti: Nagy koncert. 29-30 Nagyatád: Arany csillag lovagja. 29-30. Siófok: Nahímov tenáernaéy- 29 30. Tab: Párttítkár. 29-30: APRÓHIRDETÉSEK Könyvelésben jár! as munkaerőt,, valamint biz Imi ügykörben foglal­koztatandó gyors- és gépírónőt Kiveszünk. Jelentkezés Tatarozó Vállalatnál, Bajcsy Zsilinszky-u. 3» Elcserélném kétszobás összkom­fortos lakásomat budapestiért, rá­fizetéssel. Fő-u. 12. I. 7. Armu|b. SOMOGYI NÉPLAP Felelős sicrkesztfl Bognár Hops Felelős kiadó Gábri Mibál; Sasfkasztöség: Kaposvár,;.sticks Sándor-« Telefon 901 Kiadóhivatal: Kaposvár, Május l-ü. *8 Telefon 99P UI-*omogv l'yomda Kapó Vár, Lafiiki Sándor utca 6. Telefon 328 Nyomdáéit felel László Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents