Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-28 / 252. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP VASÁRNAP, 1951 OKTÓBER 28. BAJTÁRSAK Nagy Miklós újonc a Román Hadseregben. Mi­előtt bevonult katonának, sokszor hallotta az öregektől, hogy a tő­kés-földesúri rendszer egykori had­seregében a tisztek állandóan szi­dalmazták a legénységet, s ahol csak lehetett, „kibabráltak" az egyszerű katonákkal. Azoktól a le. gényektől viszont, akik a közel­múltban szereltek le, azt hallotta, hogy az új hadseregben, a nép had­seregében ilyesmi már nem fordul­hat elő, de azért csak tamáskodott szavukban. Amikor első nap ott ácsorgott a laktanya udvarán, arra lett fi­gyelmes, hogy az „öregkatonák" és az újoncok táncra perdülnek, ütemesen dobbanlak a bakancsok, s vidám kurjongatások verték fel a laktanya csendjét És lám, egyre jönnek a tisztek, t, zlhelyettesek is és a közkatonákkal, újoncokkal együtt ropják a táncot. Nagy Miklós azonban még min­dig feszélyezve érezte magát. Ész re sem vette, mikor hin élen kivált a. táncolok koszorújából egy újonc és egyenesen feléje tartott. Csak akkor figyelt fel, amikor szép­szál román legény kezét n ujtotta, mintha régi ismerősök le> ;k vol­na. — Kozma Konsztantin vagyok —■ mutatkozott be. — Té­ged hogy hívnak. Nagy Miklós halkan megmondta nevét. — No, ne légy már ilyen — kor­holta baráti hangon. Gyere csak, cimbora, táncolj velünk. S Nagy Miklós a táncolok felé indult. Ennek a szívből jövő ké­résnek már nem lehetett ellenáll­ni. Beállt ő is a táncosok közé, s Konsztantinnal együtt addig ropta a táncot, amíg csak csurom­vizes nem lett az inge. így ismerkedett meg a két újonc. Hamarosan őszinte, tartós barátság fejlődött ki közöttük. Egy ütegbe osztották őket, ahol nagy igyeke­zettel tanultak. Nagy szeretettel írta: D. Raducenau gondozzák a löveget, vigyáznak a katonai felszerelésre, nótás kedv­vel menetelnek, a gyakorlótéren pedig mindig figyelmesen és lelke­sen dolgoznak. A bét baj társat ma már mindenki ismeri a tüzér­ezredben. Megbecsülik szeretik őkét. Egyszerre lettek szakaszve. zetők, s Nagy Miklóst most már nem gyötri a sóvárgó honvágy. Má­sodik otthonává vált a hadsereg. Egy nyári gyakorlaton még job­ban megerősödött a barátságunk. Zuhogó eső lepte meg a tüzére­ket, a portenger hirtelen sárten­gerré változott. A katonák azon­ban már megedződtek. Ebben az ítéletidőben indult meg a verseny az ütegek között: ki építi ki első­nek a tüzelőáilást, s teszi tűzkész- szé a löveget. Vezényszavak röp­ködtek, s a tüzérek izmai feszül­tek. Nagy Miklós Kozmát hivta ki versenyre. Mielőtt elhangzott a ‘üzparancs, Nagy megdöbbenve látta, hogy Kozmáék lövegűkkel a sárba ragadtak. Nem sokat té­továzott: tüzéreivel versenytársa segítségére sietett. Erről a példás bajtársi maga­tartásról sokat beszélt a tüzérek előtt a politikai tiszt, — Soha nem gondoltam arra, hogy te magyar vagy, én pedig ro­mán — mondotta a gyakorlat után Kozma Nagynak. — Hiszen éle­tünk már szinte eggyé fort. Te már éppen úgy érzel és gondolkozol, mint én. Mintha csak egy anya szült volna bennünket a világra. Jó katona vagy, s lám parancsno­kaink példaképül állítanak elénk. Szereted népköztársaságunkat, akár csak én, s éppen olyan halá­losan gyűlölöd az ellenséget, mint én. Biztosan tudom: ha az ameri­kai imperialisták és a hóhér Tito megtámadná országunkat, úgy vé- denéd közös hazánkat, akárcsak jómagam. Késő éjszaka sokáig beszélgetett a két bajtárs. Szomorú gyermekkori emlékeiket idézgeiték. Kozma Buciumeni teku- ci-tartományi faluban született, szegényparaszt szülők gyermeke­ként a magyarok elleni soviniszta gyűlölet szellemében nevelték az iskolában. — A bojárok zsandáraira még nagyon jól emlékszem. Hallottam, hogy gyilkolták, akasztották pél­dául Ploscuteni-ben a magyar dol­gozó parasztokat, de ugyanakkor a román dolgozó parasztokat sem kímélték — mondotta Kozma­— Én gyimesi paraszt,legény va­gyok — szólalt meg csendesen, el­gondolkodva Nagy. — A horthys­ta megszállás idején Ferenc And­rás, a kulákból lett ispán éppen úgy kizsákmányolta a magyarokat, mint a románokat. Közös volt a mi sorsunk a szenvedések idején és különösen közös most, mikor egy hazát: a dolgozók hazáját véd­jük. Persze, akkor még nem értet­tem meg például, hogy a román bo­de amióta én is megbecsült tagja vagyok a néphadseregnek és részt- veszek a politikai oktatásban, már mindent tisztában látok. Itt értet­tem meg például, hogy a román bo­járok és a magyar urak, magyar kulákok azért uszítottak egymás ellen bennünket, hogy még jobban kiszívhassák vérünket. Mindez azonban már a múlté. A Párt meg­mutatta nekünk az utat a népek barátsága felé, megértjük és sze­retjük egymást. Ezért állunk tc meg én — román és magyar — váll-váll mellett, minden pillanat­ban készen arra, hogy ingadozás nélkül megvédjük drága hazánkai és mindazt, amit véres verejtékkel közös erőfeszítéssel szereztünk, A Román Néphadseregben is már egyetlen nagy családot al­kotnak a különböző nemzetiségek fiai. Valamennyien büszkék, hogy tagjai lehetnek annak a hadsereg­nek, amelyre a dolgozó nyugodtan rábízhatja a haza védelmét. Csatornázási munkálatok a román főváros külső kerületeiben p t ártunk gondolkodása és se­gítsége eredményeként fővárosunk építkezési munkálatai naprólmapra mind nagyobb arányokat öltenek. Számtalan utcát újonnan burkol­nak, villanyvilágítást vezetnek be, csatornázási munkálatokat visznek véghez, vagy vízvezetékeket vezet­nek be. Ami a csatornázási munkálato­kat illeti, a múltban teljesen elha­nyagoltak bizonyos városrészeket, amelyek a központi területen kívül feküdtek. Csak ezzel magyarázható, hogy a múltban nagyobb esőzések­kor kiterjedt városrészek valóságos víztengerré változtak­Augusztus 23. tiszteletére fokozó­dott a csatornázás! munkálatok üteme s u'lymódon jelentős részüket már üzembe is helyezték. ■^■gy például a Gheorghiu" Dej rajon Crangiasi városnegyedé­nek Zboinea Neagra utcájában és a Lenin rajon Ghencea városnegye­dének iMirOslavele utcájában feje­ződtek be a csatornázási munkála­tok. Az említett utcákban, ^elvégzett csatornázási munkálatok eredmé­nyeként megszűnt az áradás ve" szélye számtalan más régi utcában is. r •^z az állandó- áradási ve­széllyel kiizködő városnegyed a leg­jellemzőbb példája volt annak, hogy miként értelmezték a régi rendszerek a város fejlesztését. A néhány hét múlva befejeződő munkálatok eredményeként teljesen megszűnik >az áradások veszélye azáltal, hogy a kibővített Szivaty- tyúállomás az összegyűlt víztöme­get közvetlenül a főváros csatorna- rendszerébe. fogja terelni. Ezzel egyidejűleg több olyan ciszternát, amely az esőzésekből előálló víztö­megek eltávolítására szolgált ebben a városrészben, egyéb- célokra basz­na Ihatnak fel­AZ ÉN MILLIÓIM írta: Jevgenyij Szimak, exkavátorkezdő Türelmetlenül »vártam a napot, amiko,- én, szovjet állampolgár aláírhattam « Béke Világtanács felhívását. Nekem, n Volga-Don csa­torna építőjének, neked, skót bányásznak, Ruhr-vidéki kohásznak, detroiti gépgyári munkásnak és kínai vasutasnak, — szóval nekünk, a földkerekség dolgozóinak kell eldöntenünk, hogy béke legyen-e a\ földön vaci!l sem. Hiszen ez nem a nyerészkedésre vágyó imperialis­ták maroknyi csoportjának ügye. Hiszek benne, hogy a világbéke leg első feltétele lehet az a békeegyezmény, amelyet a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, a Kínai Népköztársaság, Nagybritannia és Franciaország fog aláírni. 1940-ben engem ért az a megtiszteltetés, hogy kiemelhettem az első köbméter földel fontom munkahelyemen, ahol a cimljanszkajai vízierőközpont szíve, az óriási betongát épül. Azóta már. gépemmel több mint 1 millió köbméter földet emeltünk itt ki. Ez az én millióm. Ezért neveznek ,,milliomosnak“. Ennek a szónak nálunk egészen más értelme van, mint a tőkés Országokban. Vájjon ha egy millió rubel lenne a zsebemben, de nem értem volna el sikereket a munkában, részesülnélc-e olyan megbecsülésbe n, mint mOsl? Fiatal vagyok még és sok építőmunka áll előttem. Szeretnék sok ezer, sok százezer és millió köbméter földet kiemelni országunk más, hatalmas építkezéseinél. Mi, szovjet emberek, virágzó kertekké akarjuk változtatni a terméketlen sztyeppékét ás pusztaságokat. Es biztosak vagyunk benne valamennyien, hogy megálmodott terveink valóra válnak. KALACS . .. Ezekben a napokban számtalan­szor ismételték Moszdcva, Kovrov, Kiev, Szverdlovszk, Tibiliszi és Vo­logda vasali pénztárainál a dón. menti kit város nevét... A sztálin- grádiak meg persze elsőnek érkez­tek Kalacsba. Viktor Mohov egy alkalmi gép­kocsival érkezett a földmunkák színhelyére. Éppen felvétel volt. Számtalan ember szorongott a szűk folyosón. A vékony válasz­falon át kihallatszott, amint egy parancsoló hang telefonon azt kér­dezte: miért dll már reggel óta az exkavátor? i — Folyton az exkavátorról be szélnek — mondta egy fiatal U~ gényke, fejével Mohov felé biccent­ve. Az vissz ab óli'ritott, de felelni nem tudott, mert a 7n^r Ismerős hang kiszólt a folyosóra: __ Van-e itt IrcJdorvezctö? — ké rdezte. Ha van, jöjjön be. Viktor és szomszédja egyszerre indult az ajtó felé. Összenéztek s együtt mentek be a szobába. Egy idősebb ember fogadta őket. Andrej Arhipovic.s Popcsenko volt, a gépesített földmunkák részlegé­nek vezetője. — Viktor Mohov, —- mutatkozott be Viktor. — Stiglec, Viktor Stiglec, — mondta társa. — Mind a kettő Viktor? Szép! — nevetett Popcsenko. — No, mond­ják el, kik-mik és honnan valók? Mahov egg cédulát húzott elő a zsebéből. x A „MÁJUS ELSEJE" kolhozból jöttem — mondta, — Itt van nem messze, líalacs közelében. Anyám otthon van a kolhozban ... Apám nem él. Elesett a háborúban. — Az én bátyám is meghalt a fronton... — szólt közbe Stiglec A részlegvezető elgondolkodott. ItdrOm háborúban vett részt, s most az első pillanatban nem tudta, mit is mondjon. Negyvenegyben ugyan­ilyen fiatal traktorvezetőket ülte­tett a harckocsikra. Most pedig ezeknek a legényeknek munkaköny­vét adnak és bevezetik lapjaira az első rövid feljegyzést: ,,Valga-doni hajózható csatorna“. Az első be­jegyzés! Még hány nagy sztálini építkezés neve fogja ékesíteni mun­kakönyveiket? Építeni, építeni is megint építeni fognak . .. — .4 traktorvezető az majdnem harckocsivezető, ezt szokták mon­dani minálunk a harckocsi egység­nél. — Andrej Arhipovics már han­gosan ejtette ki ezeket a szavakat. — Itt pedig az építkezésen, azt mondjuk: a traktorvezető kész exkavátorvezető.. Exkavátorra ülte­tünk majd benneteket. VIKTOR MOHOV és Viktor Stiglec kOmszomoltag már több hónapja vezeti a 106’os számú exkavátort. A gép egész napon át dolgozik. Másként ez nem is lehet. A csatornának határidőre kell elkészülnie. December, január, február — ezek a földkiemelés legnehezebb hónapjai. A két barát azonban nem hónapokban, hanem köbméterekben számol. Decemberben 11 ezer köb­métert, januárbem 12 ezret, febru­árban pedig még kétezerrel főbbet emeltek ki. A 106-Os számú exka­vátor személyzete áprilisban újabb kiemelkedő eredményt ért el: 15.172 köbmétert téliesített! Ilyen eredményt még senki sem ért el a csatornaépítkezésen. Azután eljött az a nap, amikor befejeződtek a munkálatok a esa- tornafőnél s az exkavátorvezetők első csoportja a Don partjáról át­ment a karpovi víztároló építkezé­séhez. A 106-os számú gép egyenes úton ment. Vezetőfülkéjében a szo­kás ellenére ketten voltak. Egymás mellett ült a két barát: Mohov és Stiglec Icomszomoitag. A kiásott csatorna mentén utaztak, üdvözöl­ték a kotrógépkezelőket, integettek az ismerős autóvezetőknek. Vidá­mak voltak, őrült y lelkűk . .. — Mennyi mindent elvégeztünk már, Viktor, — jegyezte meg Stieg- pc elgondolkozva. — Ástunk, ás­tunk, s észre sem vettük, hogy mi­lyen jól megy a munka. Most, hogy itt járunk a csatorna árka mentén, csak most látjuk, hogy olyan sima a meder, mint a tenyér. Ez igen! Egy év múlva feltétlenül újra be­járjuk majd ezeket a helyeket. De akkor már nem exkavátoron uta­zunk, hanem a legjobb gőzös, az ,,lOszif Sztálin“ fedélzetén. Egész biztos, ilyen gőzös fog járni a csa­tornán ... Mohov nem válaszolt azonnal. — Mire gondolsz, Vitya? —• Mire? Arra a tankra, amely ott áll Kulacsban a főtéren. Isme­red a történetét? Ez a harckocsi ezer meg ezer kilómétert tett meg, mindig súlyos harcok közepette. Amikor Kalácsnál összezárult a front és szétzúztuk a fasisztákat, a katonák felállították ezt a tan­kot egy talapzatra, harckocsizóink dicső tetteinek emlékezetére. Arra gondolok, ha majd felépítjük a csatornát, a tank mellé talárt a mi exkavátorunkat is felállítják egy ilyen talapzatra . *. — Még mire nem gondolsz?! — kiált fel csodálkozva Stiglec, azu­tán elgondolkozva, lassan hozzá­tette: — Egyébként, ez nem is volna rossz ... Exkavátor a tank melletti Ml A TITKA az exkavátor-kezelés művészeté­nek? A gép kése belevájódik a földbe, s a levágott földdarab a kotrókanálba kerül. Itt azután „érezni“ kell a talaj keménységét, tudni, hogy milyen mélyen kell le­ereszteni a kést. Ha nem ereszti le elég mélyre az ember, akkor ke­vés föld kerül a kotrókanálba. Ila túlsúlyosan mélyre ereszti le — a föld kifolyik. Meghatározott sebes­séggel kell vezetni a gépet. De kiemelni a földet — még csak félmunka. A tízköbméternyi földet úgy kell felemelni, hogy egy múkszemnyi se szóródjon ki belőle, azután egyenletes rétegben kell elteríteni a gát testén. Emellett még nem szabad egyetlen törésnek, egyetlen perc állásnak sem előfor­dulnia a munkaidő alatt. Ez az igazi művészet! — De a legfontosabb, elvtársak — mondta Viktor Stiglec az épí­tési körzet gépészeinek egyik érte­kezletén, — hogy meglássuk azt, ami még csak holnap lesz. Ütök a vezetőfülkében, bekapcsolom a ké­ses dobokat, s gondolatban közben azt látom magam előtt, hogyan csapkodják a karpovi víztároló hul­lámai a mi gátunkat, hogyan úsz­nak a hajók a volga-doni csator­nám. Ha mindezt elképzelem ma­gam előtt, akkor úgy érzem, hogy képes vagyok hegyeket is 'elhor­dani! NEMSOKÁRA értékelték a verseng, eredményeit. Május 1-én este történt ez. Az épí­tési körzet vezetője• kihirdette, hagy két komsz omolt ag, Mohov és Stiglec kapta meg a kiváló exka- vátorkezelő címet. Stiglec kilépett az asztalhoz. — Es hol van Mohov? — kérdez­lek egyszerre többen. — Ha én itt vagyok, ez azt je­lenti, hogy Mohov az exkavátoron van —. mondta Stiglec természetes hányon. Az első májusi köbmétere­ket rakja fe — tette hozzá, miköz­ben átvette mind a két díszokleve­let. A díjkiosztás után kis ünnepsé­get tartottak. Megjelent egy harmo- nikás is és eldalolták a ,’Májusi Moszkva“, majd az „Én már sokat megértem“ és a „Tágas sztálingrádi mezők“ című dalokat. Azután va­laki váratlanul új dalba kezdett: — „Köröskörül a sztyeppén...“ — énekelte hangosan. —1 Hagyd abba! Ez már régi nóta! Néni való ide a volga-doni csatorna mdté! — szóltak rá min­denünnen az énekesre. — Volt sztyeppe, nincs sztyeppe ... Stiglee is helyeselt. Egészségesen nevetett, azután elindult, ki a munkahelyre, hogy leváltsa az ex­kavátoron Viktor Mohovot. Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az ANYAG- es ADATSZOLGÁLTATÁS óxluuuitcYidiezcl'ék írta: V. Kitain és J. Satuhovszkij

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents