Somogyi Néplap, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-18 / 217. szám

SOMOGYI NÉPLAP SZERDA, 1951 SZEPTE iMBER 19. 3 Csaknem Belgium területével egyenlő nagyságú, kétmillióhétszázötvenezer hektár föld öntözését teszi lehetővé a Volga-Don-csatorna és a Cimljanszkajai-tenger Moszkva. (TASZSZ.) Nagyarányú öntözési munkák indultak meg a Volga-Don hajózha­tó csatorna, valamint a cimljansz- kajai víztároló a Don folyón létesí­tett e hatalmas mesterséges ten­ger építkezésnek körzetében. A 13 kilométer hosszú gigantikus c.ml- janszkajai gáton vízgyűjtő berende­zést létesítenek. A Don vize ezen a berendezésen keresztül jut el a c'-mljanszkajai víztárolóból a doni főcsatornába, amely virágzó, ter­mékeny földelőké varázsolja a szá­razságtól szenvedő Szali-sztyeppé­ket- Ez a csatorna útjában keresz­tezi a Dont és a Szál folyó közöt­ti vízválasztót, majd a föld alatt több kilométeres alaguton át folytatja útját, amelynek első kilo­méteres szakaszát már megépítet­ték. A főcsatorna mellett az elosztó és öntöző csatornák szélesen szét­ágazó hálózatát is létrehozzák. Ezeknek hossza együttvéve több, mint harmincezer kilométer lesz. Ezenkívül igen sok szivattyútele­pet, vízgyűjtőt, különleges esővíz­ievezető berendezést sbt. is épí­tenek. A csatorna körzetében ösz- szesen több m nt 100 ezer külön­böző hidrotechnikai berendezést kell építeni. A csatorna és a címljanszkajai tenger 2,750.000 hold föld őntözé séhez »szükséges vízmennyisége! biztosít a sztálingrádi és a roszto- vi területen. Méreteit tekintve ez ,! terület nemsokkal kisebb, mint Belgium és lényegesen meghaladja az ősi földművelési kultúra orszá­ga: Egy ptom ténylegesen megmű vei földjeinek nagyságát­Dl Vittorio nyilatkozata az olasz közalkalmazottak sztrájkjáról Akikre büszke Somogy megye üdvözöljük abegyüjtésben élenjáró dolgozó parasztokat Strasszer Ferenc 5 holdas (Barcs) Csizik István 5 holdas (Drávatamási) Hornyák József 2 holdas (Kereki) Horváth János 3 holdas (Bala.onkiliti) Molnár Imre 4 holdas (Nemesdéd) Bíró József 4 holdas (Marcali) Maronics István 3 holdas (Berzence) Túri János 3 holdas (Gyékényes) Bencs József 12 holdas (Kapos zerdahely) 523 százalék 680 százalék 2.006 százalék 816 százalék 269 százalék 280 százalék 1.077 százalék 682 százalék 365 százalék belföldi híreink Róma. (MTI.) Az olasz közalkalmazottak szer- ólán szeptember 19-én 24 órás sztrájkot tartanak. A vasutasok szerdán nem közlekednek egész Olaszországban és egész nap szü­netel a posía-, távbeszélő- és táviróforgalom is. A szerdai sztrják évtizedek óta a közalkalmazottak legnagyobb szabású akciójának ígérkezik. Az álta'ános sztrájkra vonatko­zó határozatot a CGIL javaslatá­ra a közalkalmazottak valamennyi szakszervezetének képviselői hoz­ták. A szakszervezetek képviselői elhatározták, hogy tájékoztatják a dolgozók álláspontjáról a képvi­selőház és a szenátus elnökét. Giuseppe di Vittorio, a CGIL főtitkára ezzel kapcsolatban a töb­bi között ezeket mondotta: — Az clasz dolgozók minden ré­tegének érdeke támogatni ezt az ügyet, amelyért a közalkalmazot­tak szeptember 19-én síkraszáll­nak. Arról van szó, hogy a dolgo­zóknak ez vagy az a kategóriája képes-e megvédeni amúgy s ala­csony életszínvonalát, vagy pedig az életszínvonal a kormány és a „nagymunkáltatók" támadása foly­tán immár tűrhetetlen színvonalra essék vissza. A jugoszláv ifj uság újabb csapásokat mér a Tito-klikkre fíukítnesl. A jugoszláv politikai emigrán soknak .Az internacionalizmus zászlaja alatt“ című lapja írja: Tito fasiszta bandája az utóbbi időben a tényéktől sarokba szo­rítva kénytelen nyíltan elismerni a Banja Luka—Dobojj közötti stra­tégiai vasútvonal kiépítésének si­kertelenségét. A hazug ígéretek és a rendőri erőszakoskodások ellenére távolról sem sikerült Ti tóiknak az ifjúsá got a kívánt mértékben kényszer­munkára hurcolni. A jugoszláv if­júság minden lehető módot meg­ragadott, hogy a titóista tobor­zást meghiúsítsa. A stratégiai út­vonal kiépítésének terveire ezzel mérték az első csapást. Azok pedig, akiket Titóéknak a rendőri eljárások segítségével mégis sikerült az építkezéshez kivezényel­ni, azon igyekeztek, hogy az épít­kezési munkálatokat, szabotálják. Augusztus végéig — Titóék terve szerint — a munkálatok 82 szá" zajékát be kellett volna fejezni. Ezzel szemben az< ifjúság sikeres el~ lenállésrt következtében étidig a ti' tó-ista tervet összesen 38 százalékra teljesítette. Ezek a kudarcok arra késztették a Tito-bandát, hogy a titóista if" júsági szervezet főkolomposait rendkívüli ülésre összehívja- Ezien az ülésen elhatározták, (hogy sür­gősen a legbrutálisaibb rendőri módszereket alkalmazzák és meg erősítik az UDB ellenőrzést egyes brigádokban. A jugoszláv ifjúság harcainak eddigi eredményei azonban legjobb biztosítékai annak, hogy a jugo szláv ifjúság egyre súlyosabb csa pásokat mér majd a jövőben is a Tito-klikkre.-1 — A lovaros! tanacs Kereskeaai- mi állandó bizottsága a kerületek- állandó bizottsága elnökeivel anké­- tot tartott, e.melyen elhatározták, t hogy levelező kapcsolatot íétesí- l lenek e moszkvai városi szovjet i kereskedelmi állandó bizottságé val, hogy a szovjet tapasztalatok alapján tovább javítsák munkáju­kat, * * * — A pénzügyminiszter umi könyvkiadó ,,A szociális a állam­- kölcsön“ a Magyar Nemzet' Bank • terv- -és statisztikai osztályának I munkaközössége szerkesztésében tájékoztató kötetet bocsátott köz­• re. A könyv megvilágítja a. kapi I talista és szocialista országok ál­: lamkölcsönei között lévő alap­vető különbséget és teret szentel az államkölcsön szerepének a szo­cialista felhalmozásban. I * * * I A SZOT és az Építőmunkások Szakszervezete olvasómozigalmat indított a budapesti és v déki épít­kezéseknél foglalkoztatok dolgo­zók körében. Az építkezések mun­kásszállásain „kultúra-sarkok"-at szerveznek, amelyekben egy-egy asztalon, vagy szépen dekorált polcon megtalálhatják a dolgozók az őket leginkább érdeklő szakmai az| és ideológiai könyveket, szépiro­dalmi remekműveket. * * * — Dunrpentele a közeljövőben két újabb létesítménnyel gazdago­dik: modem postahívatallcl és ha­talmas, 800 személyt befogadó filmszínházzal. A filmszínházat még ebben az évben átadják rendelte­tésének. * * * — Szeptember 20-a és 23-a kö­zöl t a Zeneakadémián tartandó békekölcsönkö:!vények sorsolásán dolgozó parasztságunk képviseleté­ben 40 tagú parasztküldöttség vesz részt. A küldöttség tagjai gépállo­mások, állami gazdaságok, terme­lőszövetkezeti csopor ok legjobb do’gozói ás a begyűjtésben élenjá­ró dolgozó parasztok közül kerül­tek ki. i * * * — Szeptember 20-án, csütörtö­kön délután 4 órakor kezdődik a békekölcsönkötvények első sorso­lásának ünnepsége, amelyet Olt Károly pénzügyminiszter nyit meg. A négy nap alatt csaknem 95 ezer 300, 500 és 1000 forintos nye­reményt sorsolnak ki. * * * — Táj ti Miklós jászapáti 45 hol­das ku'ák már az aratásnál kezdte a szabotáiást, gabonája 20 száza­lékos szemveszteséggel került le a földről. Beadási kötelezettségét sem teljesítette semilyen termény­ből és adót sem fizet; 10.000 fo­rint adóhátralékát tartják nyil­ván s ugyanekkor lépten-nyomo* nép ál’ama ellen uszít Jászapáti dolgozó parasztsága azonban véget vetett gaztetei so­rozatának, bíróság előtt kellett fe. lelnie bűneiért. Most két éri bör­tönre, 4000 forint pénzbüntetésre és 6000 forint vagyoni elégtételre ítélték. Sztálin generalisszimusz alakját megörökítől dokumentum fümeket mutatlak be A NEMZETKÖZI BÉKEHARC HÍREI A Magyar Szovjet Társaság képzőművészeti szakosztálya hét­főn f.lmbemutatóra hívta meg a képzőművészeket, hogy Sztálin generalisszimusz alakját megörö­kítő dokumen.umfilmek bemutatá­sával segítse őket a béketábor lángeszű vezetőjének hű ábrázoló. ához. Az előadáson megjelent Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, Épül nehéziparunk új büszkesége: Kazincbarcika Bereute és Barcika között a Sa­jó völgyében hatalmas nagyipari város épül. Az egész ország dol­gozóinak szerető figyelme fordul a terv ez újabb nagyszerű építke­zése felé. Az építőmunkások Kazincbarci­kán hatalmas erőművet, új köz­ponti szénosztályozót és ipartele­pet építenek. Az iparteleppel egyidőben épí­tik az új szocialista város lakóte­lepeit. 8 háromemeletes lakóház, 126 erkélyes, központifűtéses, összkomfortos lakással már ké­szen áll- A további építkezések során újabb háromezer lakást, korszerű legényszáilót, kultúrhá- zat és egészségügyi intézményeket sorakoztat fel a ma még falu, de nemsokára egyik legszebb váro­sunk, Kazincbarcika. o.t volt J. D. Kiszeljov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete és Kar- galcov, a VOKSZ magyarországi képviselője. Az előadást Kelen Béla, a Ma­gyar Szovjet társaság főtitkára ny-totfa meg, majd a megjelentek előtt Levetí ették az „1951 május 1 Moszkvában" és a „Vlagyimir | Iljics Lenin“ című dokumentum filmeket. Megérkezett a lengyel hadsereg SZÓFIA. A Bolgár Nemzeti BékebizOttság hivatalos jelentésben közölte, hogy az öt nagyhatalom békeegyezmé' nyét követelő felhívás aláírási kampánya befejeződött. MONTEVIDEO. A béke brazíliai hívei több tün­tetésen és gyűlésen elítélték a k°t" many háborús politikáját és azt a szándékát, hogy csapatokat küld Koreába. BIO DE JANEIRO ifjúsága a rendőrterror ellenére tüntetést szervezett a hadügymi* nisztérium épülete előtt.A tüntetők a kövekező feliratokkal vonultak fel: „Nem megyünk Koreába! Él­jen a -béke!“ Sao Paoloban a rend­őrség több tüntetőt letartóztatott 303 amerikai hadifogoly felhívást intézett az intervenciós hadsereg katonáihoz Az Észak'Koreálban tartózkodó amerikai hadifoglyok békeérzelme­ire és az amerikai agresszió foly­tatásával szemben elfoglalt állás­pontjára jellemző az a felhívás, amelyet 303 hadifogoly aláírásával . ellátva, a fronton lévő baj társaihoz intézett. Nekünk egyáltalában semlmi hasz" nunk sincs ebből a háborúból — hangzik a felhívás — és az Egye­sült Államokban is csak néhányan akarják a háborút, akik nyerész­bednek azon. Miért harcoljunk te­liét ebben a háborúiban, -amelyhez semmi közünk? Mindnyájan reméljük —— folyta* lódik a felhívás — hegy a béketár­gyalások sok sikerrel járnak- Ebben az igazságtalan háborúban már eddig is túlságosan sok ártat­lan ember vesztette életét. őszintén reméljük — fejeződik be a felhívás, — hogy minden tő­letek telhetőt megtesztek a koreai háború megszüntetésére. re a lengyel hadsereg kulturális és sportküidötfsége, amely a Néphad­sereg Napja alkalmából rendezen­dő ünnepségeken vesz részt. A koreai ifjúsági küldöttség Moszkvából visszautazott hazájába A Szovjet Ifjúsáíg Antifasiszta Bizottságának meghívására a Szov jelunióiban vendégeskedett koreai ifjúsági küldöttség szeptember 16 án Moszkvából visszautazott hazá­jába. V enizeloss újabb összeesküvése A szabad görög rádió jelentése szerint Venizelcsz monarchofasisz- ta miniszterelnök Peurifoy utasí­tására közölte, hogy törvény tiltja olyan személyek megválasztását a görög parlamentbe, akiket elítél­tek, vagy akiket börtönben őriz­nek. Ez a bejelentés a görög nép óriási felháborodását idézte elő. 1 A Koreai Néphadsereg főparancsnokságának szeptember 17-i hadijelentése Phenj-n. (TASZSZ.) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének Fő­parancsnoksága szeptember 17-én krlzlfe, hogy a néphadsereg egy­ségei szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesek egységei vei, valamennyi arcvonalon továbbra is vissz&verík az ellenség tá madarait, miközben mind emberben, mind hadianyagban vesztesé­geket okozné k íz ellenségnek. Szeptember 16-án a néphadsereg egységei a keleti partvidék térségében elsüllyesztettek 2 ellenséges hajót és súlyosan megron­gáltak 2 másik h-jót, emely megközelítette Kodzse szigetét és bar­bár módon ágyuzta a partmenti helységeket. Szeptember 17-én a néphadsereg egységei és az ellenséges repülőgépekre Vcdászó lövészosztagok lelőttek 7 ellenséges repülő­gépet, amely részt vett Szarivon, Ssínmak, Kv?cszsu és Hvonszan barbár bombázásában. Giuseppe di V’ttorio a továb­biakban h-ngsúlyozta, hogy a. kor­mány semmiféle nyomása nem ké. pes megfélemlíteni a közalkalma­zottakat, hogy igazságos ügyért harcolnak.: azért, hogy gyermekeik számára legalább a m ndennapi kenyeret biztosítsák. MOSZKVA. Szeptember 15'én Ashjahadban Országos ibékékcyvferenciát tartot­tak. A konferencia küldöttei az elfo­gadott határozatban egyhangúan tá* mOgatták a Szovjet Béke-védelmi Bizottság teljes ülésének határoza­tát és felhívták a turkmén dolgozó kát, írják alá a Béke Világtanács felhívását-. A konferencia résztvevői üdvözlő táviratot intéztek I. V, Sztálinhoz. Ugyancsak országos békekonfe* renciát tartottak Tallinhan. A konferencián megválasztották az észt békevédélmi bizottság tag­jait. valamint a béke hívei harma­dik összszövetségi konferenciájának I küldötteit. HÍREK NYUGAT-NÉMETORSZÁGBÓL demokrata párt sajtófőnöke kény­telen volt elismerni, hogy Nyugat' Németország lakosságának 75 szá­zaléka ellenzi az újrafelfegyver­zést­A Szovjetunióból visszatért angol nőküldöítség tagjai beszámoltak tapasztalataikról London. (MTI.) A londoni Hyde parkban vasár­nap gyűlést tartottak, amelyen fel­szólaltak a Szovjetunióban nemré- g ben látogatást tett angol nőkül­döttség tagjai. A felszólalók be­számolóit élénk érdeklődéssel fo­gadták. A gyűlés -végén a jelenlé­vők közül sokan kérdéseket tettek fel a Szovjetunióban folyó életről és a szovjet dolgozó nők helyze­téről. — A bajo,rOrszálgi Rhön"hegySég- ben ez idő szerint nagyszabású amerikai hadgyakorlat folyik. A I páncélosok kíméletlenül' feldúlják I a földeket, felszagsatják. az utakat. Wildfl-eckent körülvevő erdőket az utolsó rönkig kiirtották. ; * * * — A volt Afrika-hadtest tagjai­nak szövetsége a múlt hét végén rendezte meg Iserlohban első „vi" szOntlátási ünnepségét“. Ludwig Krüwell, náci tábornok, a szövet­ség elnöke — aki Rommel utóda volt — a gyűlés kétezer résztvevő­I je előtt Nvugat'NómetOrszág újra- felfcgyverzése és a bo.nni kormány támogatása mellett foglalt állást. * * * — Mint a DPA jelenti, Fritz Heine, a jobboldali német szociál- í

Next

/
Thumbnails
Contents