Somogyi Néplap, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-08 / 209. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1951 szeptember 9. A SZAKÉRETTSÉGIS KOLLÉGIUM ÚJ LAKÓI vője, férje, szövetkezetben dolgozik, gyermeke orosz iskolába jár. — Sok a olyan boldog nem vol' tam — emeli fel a fejét, — mint amikor megkaptam a tagjelöltköny­vemet, amikor dolgozó társaim biz­tató tekintetével találkoztam, ak­kor erteiltem meg egészen, mi ne­kem a párt és elhatároztam, hogy minden tudásommal harcolok a Pártért, a népért. Tanulni akarok — néz fel könyvéből Kovács Bri­gitta is, — mert nem akarok töb­bet lenézett ember lennie, jóléteit, békét akarok. Elég volt 14 éves koromtól a szolgaság, a parkett' kefélésből a Schmarc.z doktornál és még jónéhány helyen, ahol durván bántak velem. A felszabadulás után majdnem rossz útra téti Brigitta, a szociál­demokraták suttogása bizonytalan­ná tette, de a Párt itt is segített. Amikor a Pártból egymásután tették ki a iobboldaU eleméket, akkor döbbentem rá, hogy kitünte­tés a Pártban lenni, hogy ezt el­veszíthetem, akkor értettem meg a sok gyűlés tanítását és attól kezd­ve lettem a: Párt igaz harcosa. Gyűlölöm ellenségeinket, gyűlölöm azokat, akik el akarják venni sza­badságunkat, mert mi sokat szén védiiínk, megérdemeljük a békés jövőt — mondja szinte magának. A Párt és a mi célunk egyet jelent, Jiar- colni a népért, a tervért, a béké­ért — lép be az ajtón mosolyogva Lipacki Erzsébet és társnői mo solygós. arcán látszik, hogy ők is egyetértenek vele. A szépen feldekorált Lenin és Sztálin képek mosolyogva néznek le a sok lelkes pártharcos fiatalra, vidáman leng a vörös zászló az épület falán, boldogan dalolnak a munkásfiatalok és lassan eltűnik a múlt utolsó keserű emléke is. A szovjet dolgozók szeptember 9-én a Szovjet Páncélosok Nap­án büszke örömmel ünnepük a ,,tankistákat , A legendáshírű szovjet páncélosok, akik a Nagy Honvédő Háború alatt fényes hadi- tetteikkel örökre beírták nevüket a történelembe, szeptember 9-en ismét felvonulnak Moszkva utcáin, hogy megmutassák: rendületle­nül őrzik a békét. Pályázati felhívás a Filmhétre góképüzemi Vállalat Sajtóosztá­lyának, Budapest, VII. Lenin'körút 45. A pályázatokat értékes díjjal ju­talmazza a MOKÉP köapont. 25 díjat oszt ki a legjobb pályázók között. Az első díj egv néprádió, g második díj egy márkás töltőtoll, harmadik díj 3 értékes könyv, ne­gyedik díj 2 értékeis könyv, ötödik díj 2 értékes könyv. A 6—10. díj 10—10 mozijegy, a 11—25. díj 5—5 mozijegy. A pályázat eredményeit novem­ber utolsó hetében a budapesti la­pok nyilvánosságra hozzák. A tegnap beindult filmhéttel kapcsolatban a Magyar Filmgyártó Vállalat és a Mozgóképüzemi Vál­lalat filmkritika-pályázatot hirdet a „Gyarmat a föld alatt“ című filmből. Ezen a pályázaton, minden mozilátogató résztvehef. A kritika- pályázat terjedelme maximálisan 3 kézzel vagy géppel írt oldal le­het. A pályázatot levél kíséretében kell beküldeni, a levélben szerepel­jen a pályázó neve, foglalkozása, pontos lakcíme- jeligével lehet pá­lyázni, nyerés esetén a másolat igazolja a kritika íróját. A pályá­zatokat 1951 október 31-ig kell be­küldeni a következő címre: Moz" A Megyei Filmhéten kerül bemutatásra a .„Boldog nyár", „Gyarmat a föld alatt' és a „Nahimov tengernagy" című film .4 megyei filmhét keretében a legújabb magyar és SízOvjet filme­ket láthatják dolgozóink. A filmhét jelentősége, hogy minél több dol­gozóval megismertessük a szovjet filmeket, vagy a magyar filmeken keresetül ismerjék meg dolgozóink a múlt minden ellenségét és mai fejlődésünket. A tegnap megnyitott filmhét keretében bemutatásra ke­rül a „Boldog nyár“ című színes szovjet film, magyarra szinkroni­zálva, a Vörös Csillag-filmszínház­ban. Ez a film bemutatja dolgo­zóinknak a szovjét kolhozparaszt­ság életét, munkáját és a szovjet fiatalok derűs, vidám napjait. Meglátjuk a sok-sok nehézséget, amit legyőztek a szovjet emberek szívós munkával és azt a virágzó életet, amid terem'ettek maguk és az egész szovjet nép számúra. * * * Második film, amely bemutatás- ra kerül, „Nahimov tengernagy“. Ez a film történelmi film az Orosz flottának dicsőséget szerző nagy orosz hazafi életének legjelentő­sebb, legmozgalmasabb fejezeteit örökíti meg. Ebből a filmből meg­tanulhatják dolgozóink, hogyan kell harcolni a szabadságért, a ha­záért, semmitől sem félve, úgy, mint NahimOv tengernagy és flot­tája. Tanulságos számunkra ez a film éppen most, amikor valóban körülvettek bennünket ellenségeink és nekünk mindent félretéve, fel­tétel nélkül harcolnunk kell a bé­kéért, a drágán szerzett szabadsá­gért. A szovjet katonák példája le­gyen mindig a szemünk előtt és jussom eszébe minden dolgozónak ez a film, valahányszor az ellenség elleni harcról van szó. * * * .4 filmhét harmadik kiemelkedő filmalkotása magyar filmgyártá­sunk újabb filmjei közé tartozik, a „Gyarmat a föld alatt“ című film, amely a Szabad Ifjúság-film­színházban kerül bemutatásra. Ez a film világosan leleplezi ellensé­geinkét, azt ff hatalmas szabotázst, amely az egész fejődésünk, ' az egész dolgozó nép ellen irányult a MAORT-nál- De megmutatkozik ebben a filmben a felvilágosult, be­csületes munkás dolgozók harca az ellenség ellen, a népihez hű értelmi­ség hűséges munkája. És világosan meglátjuk a film során, hogy az igazság, a békeszerető emberek iga­za mindig győz az alattomosan tá­madó ellenséggel szemben. A Víz és Csatornamű Vállalat dolgozói a párosverseny kiszélesítésével átlagosan 180 százalékot teljesítenek Augusztus 20 a a Vízmű dolgozói munkafelajánlásokat tet­tek a munka megjavítása érdeké­ben. Az eredmény meg is volt. A munkaversenyen keresztül meg­szűnt a 100 százalékon aluli telje­sítés. A felajánlások előtt 120— 150 százalékra teljesítettek. Al­kotmányunk ünnepe óta átlagos 180 százalékot érnek el a terme­lésben. Ezzel a teljesítménnyel a beruházási és karbantartási ter­vüket 10 nappal előbb befejezték. Azóta még lelkesebben végzik munkájukat. A vezetőség megszervezte a pá­rosversenyt. A dolgozók az alkot­mányi eredmények után is ver­senyre hívják ki egymást. Az al­kotmányi versenyben országos vi­szonylatban az ötödik helyezést érték el. A jövő héten kezdik meg a cse­ri vízmű kibővítésének munkála­tait. Az újonnan fúrt kutakat azon. nal bekötik, ezzel is meg akarják növelni a vízhozamot- Ahhoz, hogy tervüket teljesíteni tudják, a válla­lat vezetősége az élenjáró dolgozó­kat továbbra is népszerűsítse és a gyengén teljesítőket pedig segítse munkájukban. Iíarádi dolgosó parasstok levele a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságához Somogymegyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Kaposvár. Kedves Elvtársak! Alulírott karádi dolgozó parasz­tok, több gazdatársunk nevében írjuk e sorokat, amiben megbélye­gezzük és elítéljük azol^pt a hanyag gazdákat, akik még mindig az el­k&Ld&q Lzáafet anqa lenség befolyása alatt állnak és a mai napig sem adták le felesle- , ges terményüket a dolgozók álla­mának. Ezek a gazdák, úgy lát­szik, még mindig nem érzik át a L begyűjtés hazafias jelentőségét. Ez az oka községünk nagy lemaradá- ; sának. Pedig, ahogy mi tudtuk tel- ! jesíteni, sőt sokszorosan túltelje­síteni kötelezettségünket, úgy ők "jús megtehették volna. Nekik is tud. jjni kellene, hogy felesleges termé- )Ínyünk leadásával harcolunk a bé­liéiért, az ötéves terv sikeréért. jjA felesleg leadása nem jelent ál- idozatvállalást, hisz csak jól járunk Ja „C“ beadással. Pénzt kapunk ér- J:e, őrölhetünk szükségünk sze- frint és iparcikkutalványt is ka- fpunk, amit tetszésünk szerint el- f vásárolhatunk. 5 Hogy köszégünk szégyenteljes J emaradásán változtatni tudjunk, íkérjük az elvtársakat, hassanak f pda, hogy azok a gazdák, akik csö- f könyösen elzárkóznak feleslegük f beadásától, erélyesen legyenek fi- fgyelmeztetve hazafias köfelezett. Jságük teljesítésére, ha ez sem ^használna, javasoljuk ezen speku. Jláns elemek elszámoltatását. Ezt Jmegkívánja ötéves tervünk és bé- fkénk biztosítása. ji Karád, 1951 szeptember 3-án. fj Gartar György, aki „C“ jegyre (► 11 mázsát, Kovács Imre, aki 7 má- l'zsát, Csek Mihály, aki 5 mázsát, J [Frankó Imre 5 mázsát, Árvái An- jital 10 mázsát, Spanics Ferenc 11 ('mázsát, Gyuraka István, aki 7 má­jasát adott be. I-------1—:—;--------------­J J Elméleti színvonalunk jj emelését segíti elő az ItHYflG-s HDflTSZOLG/ÍLTflTte Néhány évvel ezelőtt, ha végigmentéi az utcái agyongyötört, fáradt dolgozókká találkoztál, elhanyagolt munkás gyermekekkel, egyre több koldus láttál, akik fáradtan nyujtogattá kezüket a felcicomázott nagyságú felé, akik után hatalmas kosaraké cipelt a „cseléd“. A mutnkáslakáso\ dohos falai között emberek küz döfitek napokon, éveken keresetű a létért. De ki törődött akkor a dolgozói követeléseivel, az elkeseredett dől yOzókkal, talán a városháza ké nyelmes hivatalnokai, a polgármes tér úr, vagy éppen a fasiszta főnök alá faji gőgtől pöffesztkedve mula lőtt kedves barátai, a tőkések kö zött? Az urak dőzsöllek a volt Ko rona'szmlló épületében, pezsgös va csórékat rendeztek az épület min den szobájában, cigányprímás húz ta a nótát és Sűrűén hullott a tár cájukba a dolgozó nép verítékei munkáján szerzett pénz. Azóta már megváltozott az élet, q Párt segíti keze nyomán emelt fővel járnak i munkájuk után jnegbecsült embe­rek, boldogság költözött a munkás- lakásokba és a régen lenézdtl mun kásfi-atalok előtt megnyíltak az is' kólák kapui. Egyetemeink, főisko­lák, kollégiumok várják a tanulni vágyókat, akiket a Párt emelt fel akiknek a Párt adott önbizalmat. A voifit Korona-szálló épületéber, már semmi sem emlékeztet a múlt­ra, a régen zajos szobákban mc rend és tisztaság van, ahol 80 fia­tal munkás- és parasztlány készül az előkészítő vizsgákra, hogy Í2’én még 120 társukkal együtt meg­kezdhessék a komoly tanulást. Az elmúlt iskolaévben 180 tanuló ke­rült ki e falak közül tudással, jö­vőbe vetett hittel, de az idén már 200 lány indul neki, hogy elvégez­ze a szakérettségit. Kiváló tanárok tanítják őke): a magyar, számtan és politikai téren, mint Szakács József vagy Tőtszöllősiné, akik mindket­ten kiváló munkát végeznek­A kollégium fiataljait nem kell biztatni a ta­nulásra, hiszen valamennyinek régi vágya 'teljesült, de tanulnak azért is, mert tudják, a Párt szeme raj­tuk vcfn és tudják, hogy sokat re­mél tőlük. A kollégium hallgatói valamennyien másrmás munkate­rületről jöttek, az ország másik ré­széből és mégis most a legnagyobb egyetértésben, testvérként élnek itt együtt, egybekovácsolta őket a párt szer etet, a dolgazió nép iránti szeretet. Ott van a tanulók között Biró József né, a lei nemrég még egyik budapesti gyár dolgozója volt, must férjétől, gyermekétől tá­vol itt tanul, hogy beváltsa Pár­tunk akaratát. Sokat tapasztalt már az életből, bár még fiatal asszony, bizony megrándul az arca, amikor a rosszemlékű múltról beszél. Már gyermekkorom óta minden vágyam a •tanulás volt. Sokszor néztem könnyes szemmel^ a bitó vagy az orvos fia után szép' temberben, akik boldogan mentek az iskola felé, sokszor szerettem volna én is megbecsült lenni, együtt játszani a többiekkel, de csak műn-1 kas-gyermek voltam, nekem a mun-1 ka járt. ( Sok éven kérészül húzta az igát i Biróné, lát ást ól-vakuló dg varrta a< szebbnél-szebb selymeket, eltűrte a1 szeszélyeket. Amikor a húbo-rú iff1 fejezéséhez közeledett — vele j együtt a szovjet katonák, — re-<{ ménykedni kez>detl, mert a kárpát aljai kis falujában sokszor taláilko-( zott szovjet emberekkel, hallott i boldog életükről. J — Amikor az első szovjet kato-\ nával találkoztam — mondja, —( tudtam, hogy megváltozik minden. ( A szovjet katonák beváltották re-f menyemet, hamarosan gyárba ke-í riiltem dolgozni, ahol a Párt veze-l tett, ahol egyre jobban láttam azt hogy jó munkámmal magomnak és\ népemnek segítek. j Ment is a munka,- j 150—-160 százalékra teljesítettemé átlagosan — mondja büszkén. —< Családjának is van már biztos jö- * .j| A sztálingrádiak közül | •<1 a fehérhajó, ragyagótekintetü, jó- á súg oss, bar na« zeni ü öregasszonyt. f Ismerősei, ha találkoznak vele, tisz- \ eledel érdeklődnek egészsége fe­jlői, tudakozódnak fiairól, s elhal' (i mOzzák a figyelmesség jeleivel. l> Jele na Ljebegyeva tíz gyermek f rnyja. Hajlott kom ellenére friss f is egészséges. Már nem dolgozik. A (j s-zovjet állam nyugdíjat biztosított számára, s amellett gyermekei — ' | akikre nagyon, büszke az idős anya ;i - mindennel ellátják. | Valahányszor (' asszony visszaemlékszik arra az í :dSre, amikor Moszkvában a Kreml­ibben Mihail Ivanovics Kulinyin, ne~ |, ki, a szovjet anyának ünnepélyesen \\ú nyújtotta a . „Hős anya“-rend í» arany csillagát. '(! Hálásan köszönöm Önnek — [(' mondta Mihail Ivanovics Kalinyin íj és gyengéden megszorította a keze­imet — emlékszik vissza Ljebegye. 11 va. — És én ezt válaszoltam, — 11 mondja : 'll — Hálás köszönet a szovjet ha­jtatomnak és szerétéit Sztálinunk­nak azért, hogy fáradhatatlanul (' gondoskodik a szovjét anyák és gye r me kei k bold ogságáró l. — Vájjon fel tudtam volna~e ne­velni és iskoláztatni gyermekeijnet a szovjet állam segítsége nélkül? Jelenj Ljebegyeva visszagondol szomorú ifjúságára . . ■ H(ja béres voll, nagy család terhe. Ljebegyeva gyermekkora' és ifjúsága nagyon keserves volt. Az írástudatlan kis­lány már 10 éves korában kényte­len volt szolgálónak menni n falu kulakjaihoz. Nehéz munkával ke­reste meg a cseléd sots keserű ke­nyerét. Szerencsét próbált a város­ban is. Ott sem volt könnyű az élese. Feleségül ment egy hozzá ha­sonló szegénysvrsú rakodómunkás­hoz. Egymásután jöttek a gyerme­kek és bizony sok álmatlan éjsza­kát sír\ át Ljebegyeva, hogyan tart­ja el őket, mi lesz majd belőlük? De megváltoztak az idők. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom megváltoztatta Ljebegyevaék életét is­fivprmplipi a szovjet hatalom uycniicnci, Szere)ó a0índoskO(M«a mellett nőttek fel, iskolába jártak, s tanulmányaikat főiskolákon foly­tatták. Jelena Ljebegyevának valameny- nyi gyermeke főiskolai végzettségű. Hat fia — Mihail, Ananyij Alekszandr, Vlagyimir, Viktor é. KOnsitantyin mérnök lett. Áleksze műépítész, -Vaszilij orvos.. Leánya közül az idősebbik Polina, tanító nő, NagyCzsda, a fiatalabb, kon Struktur. .4 Nagy Honvédő Háború évei ben Ljebegyeva hat fia fegyverre a kézben védelmezte a hazát. Kel tő közülük résztvett a nagy sztálin grádi ütközetben. A harctéren és munka frontján véghezvitt hőstet­teiért Ljebeyyevának valamenny gyermeke érdemrendekét és kitün tetőseket kapott. Mos! mindnyájan a békéért dolgoznak, hogy növeljék a világbéke legyőzhetetlen erődjé­nek, a szocialista hazának erejét. A régi világban e0lL Ljebegyeva. — „Az öregség nem öröm“- A mi szeretett szovjet ha­zánkban már régóta nem gondai senki erre a közmondásra, ezt maga az élet cáfolta meg. Az igaz­ságot énekeljük a „Drága föld“'ben a szovjet emberek életéről. Nálunk az ifjúságnak nyitva M a pálya, az öregnek kijár a tisztelet. Ez a dal a legszebben jellemzi a szovjet ember, a szovjét anya bol­dogságát.

Next

/
Thumbnails
Contents